اليوم TREXIPTV
Natalie, Dylan és Alex, a három detektívlány John Bosley irányításával végzi áldásos tevékenységét. Ezúttal Eric Knox után nyomoznak, a szoftverfejlesztő cég tulajdonosát ugyanis elrabolták az irodájából, hogy megszerezzék az új programját.
Starting: 04-04-2026 04:20:00
Jane kislány korában rendszeresen, minden vasárnap elkísérte az anyját, Vivient a Tiffanyhoz, miközben ő a képzeletbeli barátjával, Michaellel találkozott. Húsz esztendővel később Jane-ből sikeres üzletasszony lett, aki arra készül, hogy feleségül menjen a jóképű vőlegényéhez, Hugh-hoz. Ám ekkor váratlanul újra felbukkan az életében Michael, és arra figyelmezeti Jane-t, hogy gondolja újra a dolgait. A döbbent és hitetlenkedő Jane rájön, hogy soha nagyobb szüksége nem volt Michaelre, mint most.
Starting: 04-04-2026 06:10:00
Don Diego de la Vega, a titokzatos Zorro álarca mögé rejtőzve sikerrel vívta egyszemélyes harcát a vaskezű kormányzó, Don Rafael Montero és a spanyol uralom ellen. Egy suhintás az acélpengével, egy nagy Z betű, s már mindenki tudja, Zorro járt itt, hogy oltalmazza a gyengéket és kiszolgáltatottakat, s bosszút álljon az elszenvedett igazságtalanságokért. Ám e legyőzhetetlen, sebezhetetlen hős jelmeze hús-vér embert takar, akit a kormányzó végül mégis sarokba szorít és megfoszt mindattól, amiért él: a családjától és a szabadságtól. Megöli feleségét, magához veszi kislányát, őt magát börtönbe záratja. Mire húsz év multán sikerül megszöknie, már túl öreg ahhoz, hogy a legendás Zorro-álarcot újra felöltse. Pedig az elnyomás kegyetlenebb, mint valaha, s a kormányzó minden eddiginél sötétebb terveket forgat a fejében. A véletlen azonban útjába sodor egy útonállót, Alejandro Murrietát, akiben meglátja a lehetőséget, hogy sok tanulás és hosszas gyakorlás után örökébe léphessen.
Starting: 04-04-2026 07:55:00
Nicholas "Oz" Oseransky (Matthew Perry) egy jóhiszemű, de balfék fogorvos, aki még pénzéhes, léha feleségét, Sophie-t (Rosanna Arquette) sem képes kirúgni, pedig köztudott, hogy a nő mindamellett hogy átveri, időnként még félre is lép. Ozék hétköznapi életét teljesen felborítja az új szomszéd érkezése, aki nem más, mint a hírhedt bérgyilkos, Jimmy (Bruce Willis). Oseransky véletlenül belekeveredik a maffia leszámolási ügyébe. A szálak teljesen összekuszálódnak, ugyanis Sophie meg akarja öletni Ozt, Jimmy bosszút akar állni Janni Gogolakon (Kevin Pollak), aki meg éppen Jimmy fejére vadászik. Oz nyugalomra vágyik, na meg persze Jimmy nejére, Cynthiára (Natasha Henstridge), de mint tudjuk, még a jó szomszédok sem osztoznak mindenen.
Starting: 04-04-2026 10:30:00
Aurora, a könyvtáros szabadidejében amatőr nyomozóként gyilkosságokat old meg barátai segítségével a Real Murders Clubban.
Starting: 04-04-2026 12:15:00
Számos filmrajongó álma válik valóra szeptember 13-tól: rövid időre visszatér a mozikba minden idők legjobb magyar rajzfilmjeinek egyike, az 1986-ban készült Macskafogó! Ternovszky Béla rendező és Nepp József író minden korosztály számára egyaránt szórakoztató alkotása tökéletesen egyesíti magában a kaland-, a gengszter- és a kémfilmek legszebb hagyományait, és utánozhatatlan humorával egyúttal kacagtatóan parodizálja is ezeket a zsánereket. A legnépszerűbb magyar színészek adták a hangjukat ehhez a remekműhöz: Sinkó László, Benedek Miklós, Haumann Péter, Bodrogi Gyula, Mikó István és a többi közreműködő számtalan szállóigévé vált párbeszéddel ajándékozta meg a közönséget. A hagyományos animációs technikával, a Pannónia Filmstúdióban készült film a keletkezése óta mit sem veszített frissességéből, népszerűsége mindmáig töretlen, a benne hallható dalok közül pedig több is slágerré vált. A jól ismert történet főhőse egy titkos egérügynök, Grabowsky, akit Pokyóba küldenek, hogy hozza el annak a szerkezetnek a titkos tervét, amely megmenthetné az egércivilizációt a mindenre elszánt, gonosz macska-szindikátustól. A rajzfilmklasszikus digitálisan restaurált képpel és hanggal kerül újra a vászonra, együttműködésben a Magyar Nemzeti Filmarchívummal. Az egerek sorsa megpecsételődött. Az X bolygón a vérszomjas macskák semmibe veszik a jogot, és az egértársadalom felszámolására törekednek. De megcsillan egy reménysugár, hiszen az egerek főtudósa feltalálja a megoldást. A titkosszolgálat azonnal aktiválja legjobb ügynökét, Grabowskyt, hogy még időben célba jusson a tervrajz...
Starting: 04-04-2026 14:00:00
A tizenhárom éves Henry a világtól elzárkózó, depressziós anyjával él. Miközben a kamaszkor nehézségeivel küszködik, igazából ő a férfi a háznál, aki gondját viseli a rászoruló Adele-nek. Egy nap, az iskola utáni bevásárlás során találkoznak Frankkel. A férfi nem valami bizalomgerjesztő, ám segítségre van szüksége. Meggyőzi őket, hogy fogadják be néhány napra. Hamarosan kiderül, hogy szökött fegyenc, és a rendőrség a nyomában van. A néhány nap, amit együtt töltenek, mindhármójuk életét megváltoztatja.
Starting: 04-04-2026 16:00:00
Frank és April mindig igyekezett elkerülni a középszerűség csapdáját. Ám a kertvárosi környezetben, ahová költöztek, lassan maguk is olyanná válnak, amitől annyira irtóznak: középszerű, unalmas középosztálybeli emberekké. April merész tervet sző, hogy kizökkentse kapcsolatukat ebből a kerékvágásból. Párizsban, az ismeretlen, ám izgalmas világvárosban akar új életet kezdeni. Ám amikor tényleg dönteni kell, Frank és April pánikba esik. Az egyik mindenáron szabadulni próbál a mostani helyzetből, a másik ugyanakkor bármilyen megalkuvásra képes.
Starting: 04-04-2026 18:00:00
Ronna az egyik szupermarketben dolgozik pénztárosként. A lány szorult helyzetben van, ha nem fizet, karácsony este kidobják az albérletéből. Hogy pénzhez jusson, elhatározza, hogy droggal csinál üzletet. Az akcióba az egyik kolléganőjét is bevonja. Közben egy másik kettős, a színész Adam és Zack kábítószer birtoklásáért éppen a rendőrségen ülnek. Azután ott van Simon és három cimborája, akik kiruccannak Las Vegasba. A két pénztáros csaj, a szappanoperákban jeleskedő színészpáros és a brit srác útja szükségszerűen keresztezi egymást. A történet egy nap alatt játszódik.
Starting: 04-04-2026 20:10:00
Will Hunting még csak húsz éves, de már kilóg a kemény dél-bostoni munkásnegyed környezetéből. Barátaihoz hasonlóan gürcöl, amikor éppen nem a helyi bárban lóg vagy nem keveredik összetűzésbe a törvénnyel. Sohasem járt egyetemre, legfeljebb gondnokként felmosni a padlót. Mégis homályos történelmi utalásokat idéz fel fényképszerű emlékezetéből és szinte azonnal old meg Nobel-díjas professzorokat is zavarba ejtő matekpéldákat. Az egyetlen dolog, amire ez a bámulatosan okos és lehetetlenül dühös fiatalember nem képes, hogy újabb kocsmai verekedése után kidumálja magát a várható börtönbüntetés alól. Egyetlen reménye Sean McGuire, az egyetemi professzorból lett pszichológus, aki csodálja a fiú érzelmi küszködéseit és megérti, milyen az, amikor az ember élete állandó küzdelem. A film forgatókönyvéért Matt Damon és Ben Affleck Oscar-díjat kapott.
Starting: 04-04-2026 22:05:00
A frissen elvált Meg Altman (Jodie Foster) és kislánya, Sarah (Kristen Stewart) egy hatalmas, négyszintes New York-i lakásba költözik. Az ingatlannak van egy titkos, használaton kívüli helyisége, egy pánikszoba, amelyet vasbeton falak és páncélajtó véd, továbbá fel van szerelve minden, a túléléshez szükséges eszközzel. A ház korábbi lakója, azért építette, hogy betörők ellen menedékül szolgáljon. Az elhagyatott, biztonságosnak vélt szoba hamarosan jó szolgálatot tesz a háziaknak, amikor egy éjjel három férfi tör be a házba.
Starting: 05-04-2026 00:20:00
Nicholas "Oz" Oseransky (Matthew Perry) egy jóhiszemű, de balfék fogorvos, aki még pénzéhes, léha feleségét, Sophie-t (Rosanna Arquette) sem képes kirúgni, pedig köztudott, hogy a nő mindamellett hogy átveri, időnként még félre is lép. Ozék hétköznapi életét teljesen felborítja az új szomszéd érkezése, aki nem más, mint a hírhedt bérgyilkos, Jimmy (Bruce Willis). Oseransky véletlenül belekeveredik a maffia leszámolási ügyébe. A szálak teljesen összekuszálódnak, ugyanis Sophie meg akarja öletni Ozt, Jimmy bosszút akar állni Janni Gogolakon (Kevin Pollak), aki meg éppen Jimmy fejére vadászik. Oz nyugalomra vágyik, na meg persze Jimmy nejére, Cynthiára (Natasha Henstridge), de mint tudjuk, még a jó szomszédok sem osztoznak mindenen.
Starting: 05-04-2026 03:55:00
A tizenhárom éves Henry a világtól elzárkózó, depressziós anyjával él. Miközben a kamaszkor nehézségeivel küszködik, igazából ő a férfi a háznál, aki gondját viseli a rászoruló Adele-nek. Egy nap, az iskola utáni bevásárlás során találkoznak Frankkel. A férfi nem valami bizalomgerjesztő, ám segítségre van szüksége. Meggyőzi őket, hogy fogadják be néhány napra. Hamarosan kiderül, hogy szökött fegyenc, és a rendőrség a nyomában van. A néhány nap, amit együtt töltenek, mindhármójuk életét megváltoztatja.
Starting: 05-04-2026 05:45:00
A második világháborúban Amerikáért harcoló japán katonák tiszteletére rendezett ünnepségen Mr. Miyagi találkozik egykori parancsnoka özvegyével, s annak unokájával, Julie-val. A nehéz esetnek számító kamaszlány egy balesetben vesztette el a szüleit, és emiatt tele van tüskékkel. Nehezen jön ki a nagyanyjával és nem találja a helyét a kortársai között sem. Mr. Miyagi elhatározza, hogy elkezdi karatéra oktatni, bízva abban, hogy ez segít Julie-nak rátalálnia önmagára és helyére a világban.
Starting: 05-04-2026 07:45:00
Liznek (Julia Roberts) mindene megvan, amiről csak egy nő álmodhat: férj, ház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságból. Viszonyt kezd egy nála jóval fiatalabb színésszel, Daviddel (James Franco). De igazából ez sem elégíti ki. Úgy érzi, levegőváltozásra van szüksége, ezért világkörüli útra indul. Olaszországban felfedezi az élet örömeit, Indiában a szellemét és a lelkét ápolja, mígnem Bali szigetén megtalálja a belső egyensúlyát. Ráadásul találkozik Felipével (Javier Bardem), a bohém brazillal.
Starting: 05-04-2026 09:45:00
Aurora, a könyvtáros szabadidejében amatőr nyomozóként gyilkosságokat old meg barátai segítségével a Real Murders Clubban.
Starting: 05-04-2026 12:15:00
A történet főhősei Fügedi Ferenc, azaz Füge és Ágota, a szegedi iparművészeti középiskola érettségire készülő diákjai. Füge elvált szülők gyereke, festőnek készül és szaxofonozik a kollégium zenekarában. Ágota egyszer talán majd régész lesz, addig is szigorú nagymamája és habókos rendőr nagybátyja rendezi az életét. Füge látszólag mindenütt otthon van, valójában azonban ugyanolyan felületes kapcsolat fűzi a szüleihez, mint a haverjaihoz vagy a szaxofonjához. Egy nap beleszeret Ágotába, és ez megváltoztatja az életét, ám amikor feltűnik a lány régi udvarlója, Füge úgy érzi, vége a világnak...
Starting: 05-04-2026 14:00:00
Holly boldog házasságban él Gerryvel. Amikor azonban a férje betegségben meghal, összeomlik, és nem akar tovább élni. Ám Gerry gondolt erre, a halála előtt számos levelet írt a nejének, melyek segítségével talán úrra lehet fájdalmán, és újra megtalálhatja önmagát. Az első Holly harmincadik születésnapján érkezik. A hangos levélben Gerry arra kéri, mozduljon ki otthonról és ünnepelje meg a születésnapját. Az elkövetkező hetekben, hónapokban újabb és újabb üzenetek jönnek a régi kedvestől, újabb és újabb kalandra buzdítva Hollyt.
Starting: 05-04-2026 16:00:00
Jack Lucas, a cinikus disc-jockey az egyik kijelentésével egy előre nem látható lavinát indít el. A rádióműsorában felelőtlen ítéletet mond a gazdag elit szórakozóhelyéről és gőgös világáról. Nem is számol azzal, hogy a telefonálója egy beteg lelkű fiatalember és még aznap este valóra váltja szavait. Valósággal megtizedeli egy felkapott bár előkelő vendégeit, majd utána magával is végez. Jack nem tud szabadulni a lelki felelősség alól még három évvel a történtek után sem. Munkájától visszavonul, az alkoholizmusba menekül, s egyedül a barátnője, Anne társaságát tudja elviselni. Aztán egy véletlen során találkozik Parryvel, aki csak egy hajléktalan bolond, de ettől kezdve megváltozik az élete. Parry egykor neves professzor volt, s abban a bizonyos mészárlásban veszítette el imádott feleségét. Együtt indulnak hát el a Szent Grál keresésére, remélve hogy megtalálják a szeretetet és a boldogságot, melyre oly régóta várnak.
Starting: 05-04-2026 18:15:00
Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavinni munkájukat, és a békés külvárosi otthonban egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol.
Starting: 05-04-2026 20:45:00
Frank és April mindig igyekezett elkerülni a középszerűség csapdáját. Ám a kertvárosi környezetben, ahová költöztek, lassan maguk is olyanná válnak, amitől annyira irtóznak: középszerű, unalmas középosztálybeli emberekké. April merész tervet sző, hogy kizökkentse kapcsolatukat ebből a kerékvágásból. Párizsban, az ismeretlen, ám izgalmas világvárosban akar új életet kezdeni. Ám amikor tényleg dönteni kell, Frank és April pánikba esik. Az egyik mindenáron szabadulni próbál a mostani helyzetből, a másik ugyanakkor bármilyen megalkuvásra képes.
Starting: 05-04-2026 22:50:00
Ronna az egyik szupermarketben dolgozik pénztárosként. A lány szorult helyzetben van, ha nem fizet, karácsony este kidobják az albérletéből. Hogy pénzhez jusson, elhatározza, hogy droggal csinál üzletet. Az akcióba az egyik kolléganőjét is bevonja. Közben egy másik kettős, a színész Adam és Zack kábítószer birtoklásáért éppen a rendőrségen ülnek. Azután ott van Simon és három cimborája, akik kiruccannak Las Vegasba. A két pénztáros csaj, a szappanoperákban jeleskedő színészpáros és a brit srác útja szükségszerűen keresztezi egymást. A történet egy nap alatt játszódik.
Starting: 06-04-2026 00:50:00
Liznek (Julia Roberts) mindene megvan, amiről csak egy nő álmodhat: férj, ház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságból. Viszonyt kezd egy nála jóval fiatalabb színésszel, Daviddel (James Franco). De igazából ez sem elégíti ki. Úgy érzi, levegőváltozásra van szüksége, ezért világkörüli útra indul. Olaszországban felfedezi az élet örömeit, Indiában a szellemét és a lelkét ápolja, mígnem Bali szigetén megtalálja a belső egyensúlyát. Ráadásul találkozik Felipével (Javier Bardem), a bohém brazillal.
Starting: 06-04-2026 02:25:00
Holly boldog házasságban él Gerryvel. Amikor azonban a férje betegségben meghal, összeomlik, és nem akar tovább élni. Ám Gerry gondolt erre, a halála előtt számos levelet írt a nejének, melyek segítségével talán úrra lehet fájdalmán, és újra megtalálhatja önmagát. Az első Holly harmincadik születésnapján érkezik. A hangos levélben Gerry arra kéri, mozduljon ki otthonról és ünnepelje meg a születésnapját. Az elkövetkező hetekben, hónapokban újabb és újabb üzenetek jönnek a régi kedvestől, újabb és újabb kalandra buzdítva Hollyt.
Starting: 06-04-2026 04:45:00
1964-ben egy új, fiatal bokszoló robbant be a profi boksz világába: Cassius Clay. Mint bulldózer, gázolta le ellenfeleit, bizonyítva, hogy erőteljes és gyors stílusa méltóvá tette a világbajnoki cím elhódítására. Magánélete nem kevéssé volt figyelemre méltó: kapcsolatba került a Nation of Islam nevű szervezettel, barátja volt az ellentmondásos polgárjogi harcos, Malcolm X, rabszolga őseitől örökölt nevét megváltoztatta: Muhammad Ali lett. Pályája csúcspontján kellett szembenéznie a legnagyobb próbatétellel: a vietnami háború idején besorozhatóvá vált. De Ali, bár nem a harc sűrűjébe került volna, mégis megtagadta a szolgálatot. Nagy árat fizetett érte: amíg az ellene indított eljárás tartott, nem bokszolhatott sehol az országban. Eztán kemény harc kezdődött a visszatérésért, ami után örökre beíródott a neve a sport történelemkönyvébe.
Starting: 06-04-2026 07:00:00
Úgy tűnt, hogy végleg befellegzik a baseballnak a második világháború idején. A játékosok bevonultak a hadseregbe, és a fronton harcoltak, a nemzeti sport napja leáldozóban. Az otthon maradottak azonban hiányolták a meccseket. Kézenfekvő volt az ötlet, ha nincsenek fiúk, lányokból kell csapatot verbuválni. Így jön létre 1943-ban az első női baseball csapat, amelyet hamarosan több másik követ. Tanúi lehetünk annak, ahogy Dottie, Mae és a többiek fölfedezik tehetségüket, legyőzik a lámpalázt és meghódítják a közönséget.
Starting: 06-04-2026 09:50:00
Aurora, a könyvtáros szabadidejében amatőr nyomozóként gyilkosságokat old meg barátai segítségével a Real Murders Clubban.
Starting: 06-04-2026 12:10:00
A Being Julia a szerelem, az ebből egyenesen következő bolondság, bosszú és felfordulás története, amely a harmincas évek londoni színházi világának kulisszái között játszódik. Hősnője, Julia Lambert (Annette Bening), tehetséges és gyönyörű: London a lábai előtt hever. A játék Julia mindene, de annyira, hogy képtelen abbahagyni - ő mindig játszik, mindig szerepet mond. Még akkor is, amikor - noha kiegyensúlyozott, boldog házasságban él - beleszeret egy nála sokkal fiatalabb férfiba. Még akkor is, amikor ifjú szerelme egy korban hozzá illő, feltörekvő naivát választ inkább. És még akkor is, amikor a hűtlen fiatalember épp Juliánál keres protekciót új szerelme pályájának megsegítésére.
Starting: 06-04-2026 13:55:00
Dirk Pitt (Matthew McConaughey) a tapasztalt és híres felfedező egy rejtélyes történelmi legendához kapcsolódó, csodálatos pénzérmét talál és belevág élete nagy kalandjába. Kincsvadászatra indul Nyugat-Afrika egyik legveszélyesebb vidékére, hogy megtalálja a a helyiek által csak "Halálhajó"-nak nevezett, rég elveszettnek hitt, titkos rakományt rejtő csatahajót. Eközben Dirk és társa, a sziporkázóan szellemes Al Giordino (Steve Zahn) megismerkedik Dr. Eva Rojas-szal (Penelope Cruz) a gyönyörű és rendkívül okos fiatal orvosnővel, aki úgy gondolja, hogy az elrejtett kincs egy olyan, globális horderejű problémával is kapcsolatban lehet, ami az egész Földet fenyegeti. Dirk, Al és Eva csak a saját éles eszére és hősies vakmerőségére számíthat, hogy túljárjon az őket üldöző, veszedelmes hadurak eszén, életben maradjon a fenyegető veszélyeket rejtő terepen, és mindkét rejtélynek a végére járjon.
Starting: 06-04-2026 15:55:00
Claire, a befolyásos ügyvédnő (Ashley Judd) élete gyökeresen megváltozik, amikor egy elfuserált betöréses rablás után felkeresi őket egy FBI-ügynök, és letartóztatja imádott férjét, Tomot (Jim Caviezel). A vád: a férfi, valódi nevén Ronald Chapman, régóta körözött katonaszökevény, aki El Salvadorban civilek tucatjait gyilkolta meg, és az azóta eltelt tizenöt évben bujkált a hatóságok elől. A férj beismeri feleségének, hogy ő valóban Ronald Chapman, és tényleg részt vett egy titkos akcióban, de azt is elmondja, hogy a mészárlás igazi elkövetői bűnbakot akarnak csinálni belőle. Claire kétségbeesetten keresni kezd egy tapasztalt jogászt, aki ismeri a különleges katonai jogrendszer szabályait. Sikerül kifognia az adu ászt az egykoron sztárügyvédként ténykedő Charlie Grimes (Morgan Freeman) katonai jogász személyében. Claire először csupán a karrierjét veszélyezteti férje becsületének megtisztításáért, ám később már az életét is kockára teszi.
Starting: 06-04-2026 18:10:00
Jackie Brown stewardessi fizetését azzal próbálja kiegészíteni, hogy pénzt csempész be az Államokba a fegyverkereskedő Ordellnek, míg egy nap egy rendész ügynök és egy zsaru rajta nem ütnek a reptéren. Börtönbüntetéssel fenyegetik, ha nem segít nekik elkapni Ordellt. Az együttérző óvadékügynök, Max Cherry segítségével Jackie vakmerő tervet eszel ki, amivel kijátszhatja egymás ellen az őt fenyegető erőket. A dolgot komplikálja Ordell két barátja, Louis Gara és Melanie Ralston, akiknek megvan a saját hátsó szándékuk... Quentin Tarantino filmje a film noir és a blaxploitation műfajok előtti tiszteletadás, címszerepben a hetvenes évek fekete szexbálványával, Pam Grierrel.
Starting: 06-04-2026 20:15:00
Jack Lucas, a cinikus disc-jockey az egyik kijelentésével egy előre nem látható lavinát indít el. A rádióműsorában felelőtlen ítéletet mond a gazdag elit szórakozóhelyéről és gőgös világáról. Nem is számol azzal, hogy a telefonálója egy beteg lelkű fiatalember és még aznap este valóra váltja szavait. Valósággal megtizedeli egy felkapott bár előkelő vendégeit, majd utána magával is végez. Jack nem tud szabadulni a lelki felelősség alól még három évvel a történtek után sem. Munkájától visszavonul, az alkoholizmusba menekül, s egyedül a barátnője, Anne társaságát tudja elviselni. Aztán egy véletlen során találkozik Parryvel, aki csak egy hajléktalan bolond, de ettől kezdve megváltozik az élete. Parry egykor neves professzor volt, s abban a bizonyos mészárlásban veszítette el imádott feleségét. Együtt indulnak hát el a Szent Grál keresésére, remélve hogy megtalálják a szeretetet és a boldogságot, melyre oly régóta várnak.
Starting: 06-04-2026 23:05:00
Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavinni munkájukat, és a békés külvárosi otthonban egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol.
Starting: 07-04-2026 01:20:00
Silas Cole besétál a rendőrörsre véres ruhában, a kezében egy fegyverrel, és azt állítja, hogy ő egy lovag, és megölte a királynőjét. Bell segítségével meg is találják a lány holttestét, ám Sherlock meg van róla győződve, hogy nem Silas a gyilkos...
Starting: 07-04-2026 04:10:00
Jenny és Donovan segíteni próbálnak egy fiatal lánynak, aki az igazság után kutat apja halálával kapcsolatban.
Starting: 07-04-2026 05:05:00
Egy bűnügyi kutatásokat szolgáló testfarmon tett hátborzongató felfedezés után Jenny és Donovan feltárják egy kisváros szörnyű titkait.
Starting: 07-04-2026 06:00:00
Alexa bepillantást nyer a kulináris világába, miközben egy főzőiskola diákjának halálát vizsgálja. Alexának fel kell kötnie a kötényét, hogy feltárja a hazugság, a rivalizálás és a titkok kusza hálóját.
Starting: 07-04-2026 07:00:00
Alexa egy fiatal nő cserbenhagyásos halálát vizsgálja. Bár az ittas sofőr feladja magát, Alexa úgy véli, hogy a baleset egy az alkalmat kihasználó gyilkos műve lehet.
Starting: 07-04-2026 08:00:00
Silas Cole besétál a rendőrörsre véres ruhában, a kezében egy fegyverrel, és azt állítja, hogy ő egy lovag, és megölte a királynőjét. Bell segítségével meg is találják a lány holttestét, ám Sherlock meg van róla győződve, hogy nem Silas a gyilkos...
Starting: 07-04-2026 09:00:00
Jack Argyll hevesen bizonygatja ártatlanságát, de minden ellene szól. Az özvegyen maradt Leo időközben feleségül veszi titkárnőjét, Gwenda Vaughnt, a gyermekei legnagyobb bánatára. Egy nap váratlanul beállít egy férfi, Arthur Calgary, aki azt állítja, hogy a gyilkosság idején Jack vele volt, így nem lehetett ő a gyilkos. Csakhogy a vallomásával egy kicsit elkésett, Jack már nem jut el a bíróságra.
Starting: 07-04-2026 09:55:00
Sunny Pointban az igazságszolgáltatás kisiklott, Leo és Gwenda esküvője pedig a brutális bosszú színterévé válik. A házban bekövetkezett újabb haláleset után a gyerekek felidézik anyjuk, Rachel kegyetlen bánásmódját, aki nem kímélte a házvezetőnő Kirstent sem. Kiderül, hogy valójában mindegyiküknek volt oka a gyilkosságra.
Starting: 07-04-2026 10:50:00
Egy tragikus haláleset rázza meg a Shakespeare-szereplőket közvetítő ügynökséget. Frank és Lu nyomozása során féltékenység, árulás és rivalizálás sötét szövevénye tárul fel _ a színfalak mögött több a dráma, mint magukban az előadásokban.
Starting: 07-04-2026 11:45:00
Egy gazdag család örökösét holtan találják egy bárban. A probléma: a férfi már két éve meghalt. Raphaëlle és Astrid Bretagne-ba utaznak, hogy felfedjék a híres család legsötétebb titkait.
Starting: 07-04-2026 12:40:00
A csapat egy ingatlanügynök gyilkosságának ügyében nyomoz, amely egy festői tengerpart eladása közben történt. Eközben Marlon egy hamisított árukkal kapcsolatos ügyet vezet, hogy lenyűgözze a felügyelőt.
Starting: 07-04-2026 13:50:00
Egy tehetős vasútbarát azzal keresi meg a magánnyomozókat, hogy különös, paranormális jelenségeket észlett. Frank és Lu hamarosan belecsöppennek egy szokatlan közösség rejtélyeibe, ahol a megszállottság és a titkok életveszélyes fordulatot hozhatnak.
Starting: 07-04-2026 15:00:00
A csapat Saint Barnabasba utazik Naomihoz, mert legjobb barátnője apját meggyilkolják egy esküvőn. Eközben Marlon próbál felkészülni az őrmesteri vizsgájára, de könnyen elterelődik a figyelme.
Starting: 07-04-2026 16:00:00
Sherlock nehezen találja a helyét a Bell nyomozóval történtek után, ezért nagyon lelkessé válik, amikor Gregson ismét a segítségét kéri egy gyilkossági ügyben. Az esetbe azonban belekeveredik Watson egyik régi ügyfele is...
Starting: 07-04-2026 17:05:00
Raphaëlle amnéziával él túl egy autóbalesetet. Mikor magához tér, egy férfi fekszik holtan mellette, akit agyonlőtték. Bűnös vagy ártatlan? Astrid és Nicolas megpróbálnak segíteni neki felidézni az eseményeket.
Starting: 07-04-2026 17:55:00
A csapat nyomozást indít, miután egy kifinomult módszerekkel dolgozó tolvajcsapat kirabol egy raktárat és már a következő rablásukat tervezik.
Starting: 07-04-2026 19:05:00
Egy szépségkirálynő élő adásban történt halála megdöbbenti az országot. A csapat Philadelphiába utazik, hogy lekapcsolják a gyilkost _ miközben Hana gyanút fog Elliot viselkedésével kapcsolatban.
Starting: 07-04-2026 20:00:00
A csapat segítséget kap az NSA-tól, miután Koppenhágában meggyilkolják egy prominens kiberbiztonsági cég tulajdonosát, és hatalmas mennyiségű adatot lopnak el.
Starting: 07-04-2026 20:55:00
A csapat Oslóba indul, amikor értesülnek arról, hogy két norvég foglyot tartanak fogva Oroszországban.
Starting: 07-04-2026 21:50:00
Red és Liz fogást találnak a Cabalon az egyik pénzmosón keresztül, egy mezőgazdasági vállalat vezetőjén keresztül. A különítmény egy globális élelmiszerválságot fedez fel.
Starting: 07-04-2026 22:45:00
Red megpróbálja megtalálni a Dzsinn nevű Feketelistást, aki bosszúfantáziákat teljesít, hogy segítsen a Cabal felkutatásában és Liz nevének tisztázásában.
Starting: 07-04-2026 23:40:00
Egy szépségkirálynő élő adásban történt halála megdöbbenti az országot. A csapat Philadelphiába utazik, hogy lekapcsolják a gyilkost _ miközben Hana gyanút fog Elliot viselkedésével kapcsolatban.
Starting: 08-04-2026 00:25:00
Red és Liz fogást találnak a Cabalon az egyik pénzmosón keresztül, egy mezőgazdasági vállalat vezetőjén keresztül. A különítmény egy globális élelmiszerválságot fedez fel.
Starting: 08-04-2026 01:10:00
Red megpróbálja megtalálni a Dzsinn nevű Feketelistást, aki bosszúfantáziákat teljesít, hogy segítsen a Cabal felkutatásában és Liz nevének tisztázásában.
Starting: 08-04-2026 01:55:00
Sherlock nehezen találja a helyét a Bell nyomozóval történtek után, ezért nagyon lelkessé válik, amikor Gregson ismét a segítségét kéri egy gyilkossági ügyben. Az esetbe azonban belekeveredik Watson egyik régi ügyfele is...
Starting: 08-04-2026 04:10:00
Egy bűnügyi kutatásokat szolgáló testfarmon tett hátborzongató felfedezés után Jenny és Donovan feltárják egy kisváros szörnyű titkait.
Starting: 08-04-2026 05:05:00
Egy átmulatott éjszaka után Ross egy gyilkossági nyomozás közepén találja magát.
Starting: 08-04-2026 06:00:00
Alexa egy fiatal nő cserbenhagyásos halálát vizsgálja. Bár az ittas sofőr feladja magát, Alexa úgy véli, hogy a baleset egy az alkalmat kihasználó gyilkos műve lehet.
Starting: 08-04-2026 07:00:00
Alexa egy fiatalember gyilkossábában nyomoz, akit holtan találnak egy sikátorban a testvére esküvőjén történt verekedés után.
Starting: 08-04-2026 08:00:00
Sherlock nehezen találja a helyét a Bell nyomozóval történtek után, ezért nagyon lelkessé válik, amikor Gregson ismét a segítségét kéri egy gyilkossági ügyben. Az esetbe azonban belekeveredik Watson egyik régi ügyfele is...
Starting: 08-04-2026 09:00:00
Sunny Pointban az igazságszolgáltatás kisiklott, Leo és Gwenda esküvője pedig a brutális bosszú színterévé válik. A házban bekövetkezett újabb haláleset után a gyerekek felidézik anyjuk, Rachel kegyetlen bánásmódját, aki nem kímélte a házvezetőnő Kirstent sem. Kiderül, hogy valójában mindegyiküknek volt oka a gyilkosságra.
Starting: 08-04-2026 09:55:00
Az igazság apránként kiderül, ám a legnagyobb titok még várat magára. Az Argyll család többi örökbefogadott gyermeke: Mary, Hester, Tina és Mickey összefognak, hogy kiderítsék, ki ölte meg nevelőanyjukat, ezzel végre halott testvérük, Jack és az ő édesanyja nevét is tisztázni szeretnék. Az igazi alibi, Arthur sorsa is a család kezében van.
Starting: 08-04-2026 10:50:00
Egy tehetős vasútbarát azzal keresi meg a magánnyomozókat, hogy különös, paranormális jelenségeket észlett. Frank és Lu hamarosan belecsöppennek egy szokatlan közösség rejtélyeibe, ahol a megszállottság és a titkok életveszélyes fordulatot hozhatnak.
Starting: 08-04-2026 11:45:00
Raphaëlle amnéziával él túl egy autóbalesetet. Mikor magához tér, egy férfi fekszik holtan mellette, akit agyonlőtték. Bűnös vagy ártatlan? Astrid és Nicolas megpróbálnak segíteni neki felidézni az eseményeket.
Starting: 08-04-2026 12:40:00
A csapat Saint Barnabasba utazik Naomihoz, mert legjobb barátnője apját meggyilkolják egy esküvőn. Eközben Marlon próbál felkészülni az őrmesteri vizsgájára, de könnyen elterelődik a figyelme.
Starting: 08-04-2026 13:50:00
Egy idilli Shakespeare-tematikájú séta során hirtelen tragédia történik: az egyik résztvevőt meggyilkolják. A gyanú árnyéka Frankre vetül, aki most saját ártatlanságát is kénytelen bizonyítani, miközben Lu kétségbeesetten próbálja felgöngyölíteni az ügyet.
Starting: 08-04-2026 15:00:00
A csapat egy egykori gyermekotthon lakójának gyilkosságában nyomoz. Eközben Marlon megírja az őrmesteri vizsgáját, és Selwyn először találkozik a lányával.
Starting: 08-04-2026 16:00:00
Sherlock és Watson egy elrabolt kislány felkutatásában vesznek részt, amikor a férfi felismeri a követeléseket közlő telefonáló hangját. Az elkövető pedig nem más, mint akit Moriarty felbérelt, hogy játsza el őt magát Sherlock előtt...
Starting: 08-04-2026 17:05:00
Astrid és Raphaëlle egy kígyóméreg általi halálesetben nyomoznak. Ki kell deríteniük, hogy az áldozat halála véletlen volt-e, vagy illegális tevékenységekhez kapcsolódik. Astrid felismerése leleplezi az igazságot.
Starting: 08-04-2026 18:00:00
Egy szépségkirálynő élő adásban történt halála megdöbbenti az országot. A csapat Philadelphiába utazik, hogy lekapcsolják a gyilkost _ miközben Hana gyanút fog Elliot viselkedésével kapcsolatban.
Starting: 08-04-2026 19:05:00
Egy kerületi ügyészt brutálisan meggyilkolnak, a nyomozás pedig egy veszélyes pénzmosási hálózathoz vezet, amely összekapcsolódik egy motoros banda és Wall Street pénzügyi machinációival.
Starting: 08-04-2026 20:00:00
A csapat új taggal bővül: csatlakozik hozzájuk Wesley "Wes" Mitchell, az FBI Los Angeles-i különleges ügynöke, aki egy bűnözői csoportot üldöz egészen Budapestig. A nyomozás hamarosan nemzetközi méreteket ölt, és a csapatnak össze kell hangolnia erejét az új ügynökkel, hogy leleplezzenek egy veszélyes hálózatot.
Starting: 08-04-2026 20:55:00
Amikor a hollandiai amerikai nagykövetet túszul ejtik egy televíziós stúdióban, a csapat minden erőforrást bevet, hogy kiszabadítsa. A helyzet azonban jóval bonyolultabb, mint egy egyszerű túszdráma: politikai indulatok, személyes bosszú és félrevezető nyomok szövik át az ügyet.
Starting: 08-04-2026 21:50:00
Miután Liz életére törnek, ő és Red egy Feketelistás nyomába erednek, aki vérdíjat tűzött a fejére. Ressler parancsot kap, hogy dolgozzon a CIA-vel.
Starting: 08-04-2026 22:45:00
Red és Liz egy zárkózott milliárdossal találkoznak, aki elrabolta a világ legokosabb embereit abban a reményben, hogy megmenti az emberiséget a kipusztulástól.
Starting: 08-04-2026 23:40:00
Egy kerületi ügyészt brutálisan meggyilkolnak, a nyomozás pedig egy veszélyes pénzmosási hálózathoz vezet, amely összekapcsolódik egy motoros banda és Wall Street pénzügyi machinációival.
Starting: 09-04-2026 00:25:00
Miután Liz életére törnek, ő és Red egy Feketelistás nyomába erednek, aki vérdíjat tűzött a fejére. Ressler parancsot kap, hogy dolgozzon a CIA-vel.
Starting: 09-04-2026 01:10:00
Red és Liz egy zárkózott milliárdossal találkoznak, aki elrabolta a világ legokosabb embereit abban a reményben, hogy megmenti az emberiséget a kipusztulástól.
Starting: 09-04-2026 01:55:00
Sherlock és Watson egy elrabolt kislány felkutatásában vesznek részt, amikor a férfi felismeri a követeléseket közlő telefonáló hangját. Az elkövető pedig nem más, mint akit Moriarty felbérelt, hogy játsza el őt magát Sherlock előtt...
Starting: 09-04-2026 04:10:00
Egy átmulatott éjszaka után Ross egy gyilkossági nyomozás közepén találja magát.
Starting: 09-04-2026 05:05:00
Egy ismeretlen gyilkossági áldozat közös munkára kényszeríti Jennyt és Clarkot, hogy feltárják a kábítószerek és a terápia titokzatos világát.
Starting: 09-04-2026 06:00:00
Alexa egy fiatalember gyilkossábában nyomoz, akit holtan találnak egy sikátorban a testvére esküvőjén történt verekedés után.
Starting: 09-04-2026 07:00:00
Alexa egy fiatalember gyilkossábában nyomoz, akit holtan találnak egy sikátorban a testvére esküvőjén történt verekedés után.
Starting: 09-04-2026 08:00:00
Sherlock és Watson egy elrabolt kislány felkutatásában vesznek részt, amikor a férfi felismeri a követeléseket közlő telefonáló hangját. Az elkövető pedig nem más, mint akit Moriarty felbérelt, hogy játsza el őt magát Sherlock előtt...
Starting: 09-04-2026 09:00:00
Az igazság apránként kiderül, ám a legnagyobb titok még várat magára. Az Argyll család többi örökbefogadott gyermeke: Mary, Hester, Tina és Mickey összefognak, hogy kiderítsék, ki ölte meg nevelőanyjukat, ezzel végre halott testvérük, Jack és az ő édesanyja nevét is tisztázni szeretnék. Az igazi alibi, Arthur sorsa is a család kezében van.
Starting: 09-04-2026 09:55:00
1933-ban, az egykor ünnepelt detektív, Hercule Poirot rejtélyes leveleket kap egy "ABC" névre hallgató férfitól. A levelekben a férfi gyilkosságokkal fenyegetőzik, ezért Poirot értesíti a Scotland Yard-ot, akik mit sem törődnek a figyelmeztetéssel. Nem sokkal később kezdetét is veszi a gyilkosság sorozat.
Starting: 09-04-2026 10:50:00
Egy idilli Shakespeare-tematikájú séta során hirtelen tragédia történik: az egyik résztvevőt meggyilkolják. A gyanú árnyéka Frankre vetül, aki most saját ártatlanságát is kénytelen bizonyítani, miközben Lu kétségbeesetten próbálja felgöngyölíteni az ügyet.
Starting: 09-04-2026 11:45:00
Astrid és Raphaëlle egy kígyóméreg általi halálesetben nyomoznak. Ki kell deríteniük, hogy az áldozat halála véletlen volt-e, vagy illegális tevékenységekhez kapcsolódik. Astrid felismerése leleplezi az igazságot.
Starting: 09-04-2026 12:45:00
A csapat egy egykori gyermekotthon lakójának gyilkosságában nyomoz. Eközben Marlon megírja az őrmesteri vizsgáját, és Selwyn először találkozik a lányával.
Starting: 09-04-2026 13:50:00
Amikor titokzatos fenyegetések érik a szeretett Wintermas ünnepet, Frank és Lu felkérést kapnak, hogy leplezzék le a rejtélyes "hangot a sötétben". Eközben Sebastian először szembesül egyedül egy komoly üggyel _ és próbatétel elé kerül, hogy bebizonyítsa rátermettségét.
Starting: 09-04-2026 15:00:00
A csapat egy vízitaxi-sofőr gyilkosságában nyomoz, miután Neville névtelen levelet kap, amely arra figyelmezteti, hogy még aznap egy gyilkosság történik.
Starting: 09-04-2026 16:00:00
Bell nyomozó az új társával éppen egy hulladék-újrahasznosító telepen vizsgálódik, amikor az egyik tartályban egy megcsonkított holttestet találnak. Az eset Gregson századoshoz és így Sherlock-hoz és Watson-hoz kerül...
Starting: 09-04-2026 17:05:00
Astridnak és Raphaëlle-nek óvatosan kell dolgozniuk, amikor akaratuk ellenére egy nagyon érzékeny diplomáciai ügybe keverednek. A két nyomozónak a francia és az amerikai titkosszolgálatokkal kell majd megküzdenie.
Starting: 09-04-2026 18:00:00
Egy kerületi ügyészt brutálisan meggyilkolnak, a nyomozás pedig egy veszélyes pénzmosási hálózathoz vezet, amely összekapcsolódik egy motoros banda és Wall Street pénzügyi machinációival.
Starting: 09-04-2026 19:05:00
Virginia területén szokatlan gyilkosságok történnek. A csapat helyi rendőrséggel karöltve keresi a tettest, miközben Remy és Abby kapcsolata is új próbatételeken megy keresztül.
Starting: 09-04-2026 20:00:00
Egy amerikai tinédzser nyomtalanul eltűnik a portugáliai tengerparton egy iskolai kirándulás alatt. A csapat azonnal a helyszínre utazik, hogy felkutassa a lányt. A nyomozás során kiderül, hogy a látszólag gondtalan nyaralás mögött sötétebb titkok rejtőznek _ és az idő ezúttal az eltűnt fiatal ellen dolgozik.
Starting: 09-04-2026 20:55:00
Amikor egy spanyolországi beépített akcióra van szükség, Tate ügynök megkapja első terepmisszióját _ méghozzá Wes és a csapat oldalán. A küldetés során nemcsak bűnözői szervezetet kell leleplezniük, hanem Tate-nek saját határait és félelmeit is le kell győznie, hogy bizonyítson a csapat előtt.
Starting: 09-04-2026 21:50:00
A különítmény egy iráni terroristára vadászik Samar múltjából, aki Mosad-ügynökök megölésében és izraeli tudósok elrablásában bűnös.
Starting: 09-04-2026 22:45:00
Redet egy banda elrabolja, ezért Liz túszul ejti az egyik bandatagot, hogy cserét ajánlhasson. Cooper és Tom egy kritikus fontosságú személy védelmében vesznek részt.
Starting: 09-04-2026 23:40:00
Virginia területén szokatlan gyilkosságok történnek. A csapat helyi rendőrséggel karöltve keresi a tettest, miközben Remy és Abby kapcsolata is új próbatételeken megy keresztül.
Starting: 10-04-2026 00:25:00
A különítmény egy iráni terroristára vadászik Samar múltjából, aki Mosad-ügynökök megölésében és izraeli tudósok elrablásában bűnös.
Starting: 10-04-2026 01:10:00
Redet egy banda elrabolja, ezért Liz túszul ejti az egyik bandatagot, hogy cserét ajánlhasson. Cooper és Tom egy kritikus fontosságú személy védelmében vesznek részt.
Starting: 10-04-2026 01:55:00
Bell nyomozó az új társával éppen egy hulladék-újrahasznosító telepen vizsgálódik, amikor az egyik tartályban egy megcsonkított holttestet találnak. Az eset Gregson századoshoz és így Sherlock-hoz és Watson-hoz kerül...
Starting: 10-04-2026 04:10:00
Egy ismeretlen gyilkossági áldozat közös munkára kényszeríti Jennyt és Clarkot, hogy feltárják a kábítószerek és a terápia titokzatos világát.
Starting: 10-04-2026 05:05:00
Jenny és Donovan személyes dilemmáikkal szembesülnek, miközben egy holttestet vizsgálnak a hűtőházban.
Starting: 10-04-2026 06:00:00
Alexa egy fiatalember gyilkossábában nyomoz, akit holtan találnak egy sikátorban a testvére esküvőjén történt verekedés után.
Starting: 10-04-2026 07:00:00
Egy halálközeli élmény után Alexa szembesül saját halandóságával, közben feltárja egy meggyilkolt férfi titkait, akinek holttestét valaki más sírjában találták meg.
Starting: 10-04-2026 08:00:00
Bell nyomozó az új társával éppen egy hulladék-újrahasznosító telepen vizsgálódik, amikor az egyik tartályban egy megcsonkított holttestet találnak. Az eset Gregson századoshoz és így Sherlock-hoz és Watson-hoz kerül...
Starting: 10-04-2026 09:00:00
1933-ban, az egykor ünnepelt detektív, Hercule Poirot rejtélyes leveleket kap egy "ABC" névre hallgató férfitól. A levelekben a férfi gyilkosságokkal fenyegetőzik, ezért Poirot értesíti a Scotland Yard-ot, akik mit sem törődnek a figyelmeztetéssel. Nem sokkal később kezdetét is veszi a gyilkosság sorozat.
Starting: 10-04-2026 09:55:00

Starting: 10-04-2026 10:50:00
Amikor titokzatos fenyegetések érik a szeretett Wintermas ünnepet, Frank és Lu felkérést kapnak, hogy leplezzék le a rejtélyes "hangot a sötétben". Eközben Sebastian először szembesül egyedül egy komoly üggyel _ és próbatétel elé kerül, hogy bebizonyítsa rátermettségét.
Starting: 10-04-2026 11:45:00
Astridnak és Raphaëlle-nek óvatosan kell dolgozniuk, amikor akaratuk ellenére egy nagyon érzékeny diplomáciai ügybe keverednek. A két nyomozónak a francia és az amerikai titkosszolgálatokkal kell majd megküzdenie.
Starting: 10-04-2026 12:45:00
A csapat egy vízitaxi-sofőr gyilkosságában nyomoz, miután Neville névtelen levelet kap, amely arra figyelmezteti, hogy még aznap egy gyilkosság történik.
Starting: 10-04-2026 13:50:00
Luella Shakespeare, a közelgő esküvőjére készülő menyasszony attól tart, hogy vőlegénye, Clive Brenton hűtlen hozzá, ezért felkeresi Frank Hathaway egykori rendőrt és magánnyomozót. A gyanú megalapozatlannak tűnik _ egészen addig, míg Clive-ot közvetlenül az esküvő után meggyilkolják. Kiderül: Clive szélhámos volt, aki a pénzéért átverte Luellát. Luella összefog Frankkel és asszisztensével, Sebastiannal, hogy feltárják a férfi múltját, leleplezzék a gyilkost _ és ezzel új nyomozópáros is születik.
Starting: 10-04-2026 15:00:00
A csapatnak be kell bizonyítania Neville ártatlanságát, miután meggyilkolják Cartwright professzort.
Starting: 10-04-2026 16:00:00
Watson beleveti magát a főnök régi megoldatlan ügyeibe, és talál is egy esetet, ahol úgy véli, hogy egykor nem minden nyomot vizsgáltak meg. Közben Sherlock igyekszik Randy-nek, a pártfogoltjának segíteni, hogy tiszta maradjon.
Starting: 10-04-2026 17:05:00
Maxime Rivière régi barátja rémálmokkal küzd: egy tibeti szerzetes meggyilkolásának rejtélye tér vissza. Astrid egy 1996-os gyilkossági ügyet hoz vissza a felszínre, és a csapat beépül egy buddhista közösségbe, hogy megfejtse az összefüggéseket. Spirituális árnyak, múltbéli titkok és új gyanúsítványok fonódnak össze.
Starting: 10-04-2026 18:00:00
Virginia területén szokatlan gyilkosságok történnek. A csapat helyi rendőrséggel karöltve keresi a tettest, miközben Remy és Abby kapcsolata is új próbatételeken megy keresztül.
Starting: 10-04-2026 19:05:00
Olyan tűzvészek sorozata rázza meg a közösséget, amelyekben a híres 1985-ös MOVE bombázásban résztvevők rokonai érintettek. A múlt árnyai újból felszállnak, miközben Nina családja is támogatásra szorul.
Starting: 10-04-2026 20:00:00
A csapat Varsóba utazik, miután egy amerikai férfit és az ukrán nőt, akivel egy társkereső oldalon ismerkedett meg, elrabolják. Az ügy során nemcsak az emberkereskedelem veszélyes világába nyernek betekintést, hanem a digitális kapcsolatok sötét oldalát is megismerik.
Starting: 10-04-2026 20:55:00
A csapat Marokkóba utazik, miután egy amerikai segélymunkásokat szállító buszt ismeretlen fegyveresek eltérítenek. Az idővel versenyt futva a csapatnak nemcsak a túszok életét kell megmentenie, hanem ki is kell derítenie, miért váltak célponttá az önkéntesek.
Starting: 10-04-2026 21:50:00
Lizt a tárgyalásáig fogva tartják, ám valakiknek nem áll érdekükben, hogy elérjen a szövetségi bíróságra.
Starting: 10-04-2026 22:45:00
A Cabal Liz meggyilkolásán fáradozik, ezért Red titokban találkozik a különítménnyel, és egy furfangos csellel megpróbál túljárni ellenségei eszén.
Starting: 10-04-2026 23:40:00
Olyan tűzvészek sorozata rázza meg a közösséget, amelyekben a híres 1985-ös MOVE bombázásban résztvevők rokonai érintettek. A múlt árnyai újból felszállnak, miközben Nina családja is támogatásra szorul.
Starting: 11-04-2026 00:25:00
Lizt a tárgyalásáig fogva tartják, ám valakiknek nem áll érdekükben, hogy elérjen a szövetségi bíróságra.
Starting: 11-04-2026 01:10:00
A Cabal Liz meggyilkolásán fáradozik, ezért Red titokban találkozik a különítménnyel, és egy furfangos csellel megpróbál túljárni ellenségei eszén.
Starting: 11-04-2026 01:55:00
Úgy tűnt, hogy végleg befellegzik a baseballnak a második világháború idején. A játékosok bevonultak a hadseregbe, és a fronton harcoltak, a nemzeti sport napja leáldozóban. Az otthon maradottak azonban hiányolták a meccseket. Kézenfekvő volt az ötlet, ha nincsenek fiúk, lányokból kell csapatot verbuválni. Így jön létre 1943-ban az első női baseball csapat, amelyet hamarosan több másik követ. Tanúi lehetünk annak, ahogy Dottie, Mae és a többiek fölfedezik tehetségüket, legyőzik a lámpalázt és meghódítják a közönséget.
Starting: 11-04-2026 03:35:00
Dirk Pitt (Matthew McConaughey) a tapasztalt és híres felfedező egy rejtélyes történelmi legendához kapcsolódó, csodálatos pénzérmét talál és belevág élete nagy kalandjába. Kincsvadászatra indul Nyugat-Afrika egyik legveszélyesebb vidékére, hogy megtalálja a a helyiek által csak "Halálhajó"-nak nevezett, rég elveszettnek hitt, titkos rakományt rejtő csatahajót. Eközben Dirk és társa, a sziporkázóan szellemes Al Giordino (Steve Zahn) megismerkedik Dr. Eva Rojas-szal (Penelope Cruz) a gyönyörű és rendkívül okos fiatal orvosnővel, aki úgy gondolja, hogy az elrejtett kincs egy olyan, globális horderejű problémával is kapcsolatban lehet, ami az egész Földet fenyegeti. Dirk, Al és Eva csak a saját éles eszére és hősies vakmerőségére számíthat, hogy túljárjon az őket üldöző, veszedelmes hadurak eszén, életben maradjon a fenyegető veszélyeket rejtő terepen, és mindkét rejtélynek a végére járjon.
Starting: 11-04-2026 05:55:00
John Brennan (Russell Crowe) és felesége, Lara (Elizabeth Banks) tökéletes házasságban élnek. Életük azonban váratlanul összeomlik, amikor az asszonyt a rendőrség letartóztatja egy gyilkosság gyanúsítottjaként. John minden törvényes eszközt bevet, hogy bebizonyítsa felesége ártatlanságát, de hiába, a bíróság húsz évre ítéli a nőt. Az ítélethirdetés után Lara öngyilkosságot kísérel meg a börtönben, ezért John úgy dönt, hogy kiszabadítja feleségét. Az aprólékos munkával kidolgozott szökés kivitelezése szinte lehetetlennek tűnik. Elég egyetlen hiba, és mindannyian a börtönben végzik.
Starting: 11-04-2026 08:10:00
Jake (Austin Butler) megunja zseni énjét, és megbukik a suliban. A szülők családi összetartás címen közös vakációt szerveznek a nagyival (Doris Roberts) és az unokatestvérekkel együtt egy unalmas vidéki házban. Így Jake-nek nemcsak kishúgát, Hannah-t (Ashley Boettcher), idegesítő nővérét, Bethanyt (Ashley Tisdale) és tenyérbemászó udvarlóját, Rickyt (Robert Hoffman) kell elviselnie, hanem az ikreket és bátyjukat, Tomot (Carter Jenkins) is. A borzalmasnak ígérkező vakáció váratlan fordulatot vesz, amikor a padláson megjelenik négy kis ufó, hogy leigázzák a Földet. A zöld trollocskák nem viccelnek, mindenféle szerkezettel irányítani tudják a felnőtteket, így hamarosan Ricky és a nagyi irányítható zombikká válnak. A kölykök minden eszközt bevetnek, hogy visszaverjék a földönkívüli támadókat, és a maguk oldalára állítsák a nagyit.
Starting: 11-04-2026 10:45:00
Aurora, a könyvtáros, aki egy detektív klubnak ad otthont, azt tapasztalja, hogy a klubhoz kötődő emberek sorra gyilkosság áldozatai lesznek, ráadásul az általuk vizsgált bűnesetekhez hasonló módon leleik halálukat.
Starting: 11-04-2026 12:25:00
Mesénk a XVII. században játszódik, amikor a Habsburg-ház elhatározza, hogy kiveri a törököt Magyarországról. Sophie, Ahmed pasa lánya és Jónás, a magyar várúr, Botsinkay Gáspár fia kisgyermekkoruk óta szeretik egymást, s jegyesek. A háború alatt azonban a Botsinkay családnak és a töröknek menekülnie kell, ezért elásnak egy láda kincset Botsinka várának udvarában. A kisded Sophie menekülés közben elvész, és egy furcsa kis öregasszony talál rá, aki macskája után elnevezi Szaffinak, s saját gyermekeként neveli. Jónás, daliás fiatalemberként, visszatér apja birtokára, s az elrejtett kincs nyomába ered. A kincset azonban nemcsak Jónás szeretné megtalálni, hanem az ingyenélő haszonlesők is. A fiú eközben újra találkozik Szaffival...
Starting: 11-04-2026 14:20:00
A gyönyörű Shelby (Julia Roberts), határozott édesanyja, M'Lynn (Sally Field), Truvy (Dolly Parton), a szépségszalon tulajdonosa, Claire (Olympia Dukakis), a dúsgazdag özvegyasszony, a csípős nyelvű Ouiser (Shirley MacLaine) és az újonnan a csapathoz csatlakozott Annelle (Daryl Hannah) minden héten összegyűlnek a fodrászszalonban. Bár mind nagyon különböző egyéniségek, mégis olyan szoros barátság köti őket össze, amelyet sem korbeli, sem vagyonbeli különbségek nem tudnak szétválasztani. Tudják, hogy csak egymásra számíthatnak. Az összetartás különösen akkor válik fontossá, amikor egyikük élete tragikus fordulatot vesz.
Starting: 11-04-2026 15:55:00
Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azon veszi észre magát, hogy kétségbeesetten keresi saját lelkét, és felfedezi az igaz szerelem értékes és mulandó természetét.
Starting: 11-04-2026 18:10:00
Miután Ray Owens (Schwarzenegger) egy balsikerű művelet miatt érzett elkeseredésében elhagyja a Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztályát, seriffként vigyáz egy álmos határvároska, Sommerton Junction rendjére. A békés időknek azonban egyik pillanatról a másikra vége szakad, amikor a hírhedt drogbáró, Gabriel Cortez (Eduardo Noriega) elképesztő vakmerőséggel megszökik az FBI rabkonvojából. Kíméletlen zsoldosok segítségével, akiket a jégszívű Burrell (Peter Stormare) vezet, Cortez az amerikai-mexikói határ felé száguld egy felspécizett kocsiban, egy tússzal az oldalán.
Starting: 11-04-2026 20:40:00
Claire, a befolyásos ügyvédnő (Ashley Judd) élete gyökeresen megváltozik, amikor egy elfuserált betöréses rablás után felkeresi őket egy FBI-ügynök, és letartóztatja imádott férjét, Tomot (Jim Caviezel). A vád: a férfi, valódi nevén Ronald Chapman, régóta körözött katonaszökevény, aki El Salvadorban civilek tucatjait gyilkolta meg, és az azóta eltelt tizenöt évben bujkált a hatóságok elől. A férj beismeri feleségének, hogy ő valóban Ronald Chapman, és tényleg részt vett egy titkos akcióban, de azt is elmondja, hogy a mészárlás igazi elkövetői bűnbakot akarnak csinálni belőle. Claire kétségbeesetten keresni kezd egy tapasztalt jogászt, aki ismeri a különleges katonai jogrendszer szabályait. Sikerül kifognia az adu ászt az egykoron sztárügyvédként ténykedő Charlie Grimes (Morgan Freeman) katonai jogász személyében. Claire először csupán a karrierjét veszélyezteti férje becsületének megtisztításáért, ám később már az életét is kockára teszi.
Starting: 11-04-2026 22:35:00
Jackie Brown stewardessi fizetését azzal próbálja kiegészíteni, hogy pénzt csempész be az Államokba a fegyverkereskedő Ordellnek, míg egy nap egy rendész ügynök és egy zsaru rajta nem ütnek a reptéren. Börtönbüntetéssel fenyegetik, ha nem segít nekik elkapni Ordellt. Az együttérző óvadékügynök, Max Cherry segítségével Jackie vakmerő tervet eszel ki, amivel kijátszhatja egymás ellen az őt fenyegető erőket. A dolgot komplikálja Ordell két barátja, Louis Gara és Melanie Ralston, akiknek megvan a saját hátsó szándékuk... Quentin Tarantino filmje a film noir és a blaxploitation műfajok előtti tiszteletadás, címszerepben a hetvenes évek fekete szexbálványával, Pam Grierrel.
Starting: 12-04-2026 00:30:00
Jake (Austin Butler) megunja zseni énjét, és megbukik a suliban. A szülők családi összetartás címen közös vakációt szerveznek a nagyival (Doris Roberts) és az unokatestvérekkel együtt egy unalmas vidéki házban. Így Jake-nek nemcsak kishúgát, Hannah-t (Ashley Boettcher), idegesítő nővérét, Bethanyt (Ashley Tisdale) és tenyérbemászó udvarlóját, Rickyt (Robert Hoffman) kell elviselnie, hanem az ikreket és bátyjukat, Tomot (Carter Jenkins) is. A borzalmasnak ígérkező vakáció váratlan fordulatot vesz, amikor a padláson megjelenik négy kis ufó, hogy leigázzák a Földet. A zöld trollocskák nem viccelnek, mindenféle szerkezettel irányítani tudják a felnőtteket, így hamarosan Ricky és a nagyi irányítható zombikká válnak. A kölykök minden eszközt bevetnek, hogy visszaverjék a földönkívüli támadókat, és a maguk oldalára állítsák a nagyit.
Starting: 12-04-2026 05:00:00
A gyönyörű Shelby (Julia Roberts), határozott édesanyja, M'Lynn (Sally Field), Truvy (Dolly Parton), a szépségszalon tulajdonosa, Claire (Olympia Dukakis), a dúsgazdag özvegyasszony, a csípős nyelvű Ouiser (Shirley MacLaine) és az újonnan a csapathoz csatlakozott Annelle (Daryl Hannah) minden héten összegyűlnek a fodrászszalonban. Bár mind nagyon különböző egyéniségek, mégis olyan szoros barátság köti őket össze, amelyet sem korbeli, sem vagyonbeli különbségek nem tudnak szétválasztani. Tudják, hogy csak egymásra számíthatnak. Az összetartás különösen akkor válik fontossá, amikor egyikük élete tragikus fordulatot vesz.
Starting: 12-04-2026 06:45:00
A kis Ace (Josh Flitter) kiköpött olyan, mint néhai apja, a legendás állati nyomozó. Ugyan még csak kicsiben utazik, az életét már ő is képes kockáztatni egy hörcsögért. Amikor anyját, Melissát (Ann Cusack) letartóztatják egy eltűnt pandabocs miatt, Ace a nagyapja (Ralph Waite) felügyelete alá kerül. A tata rövid családfa-analízis után meggyőzi a 12 éves hőst, hogy az ő vérében is ott van az a bizonyos kromoszóma, amivel az anyját és a pandát kiszabadíthatja. Azonnal akcióba kezd, ám a suli diákjai nem nézik jó szemmel, hogy eltűnt kedvenceik ügye háttérbe került.
Starting: 12-04-2026 08:55:00
Audrey Woods (Julianne Moore) és Daniel Rafferty (Pierce Brosnan) egymással szöges ellentétben álló két felfogás szerint végzi ügyvédi munkáját. Legyenek bár eltérőek a módszerek, vesztett pere még egyiküknek sem volt. Itt van hát az ideje, hogy végre összemérjék az erejüket és az eszüket! Erre kiváló alkalmat szolgáltat, amikor egy híres rocksztár-divattervező-házaspár perében az egymással szembenálló feleket épp nekik kell védeniük. A tét nagy: a két híres ügyfél ugyanarra az írországi kastélyra vetett szemet. Audrey és Daniel azonnal Írországba utaznak, hogy külön-külön beszerezzék a számukra kedvező tanúvallomásokat.
Starting: 12-04-2026 10:40:00
Mikor Aurora egy házat mutat ingatlanközvetítő édesanyjának, a jóképű ügyfél egy rivális ingatlanos holttestét találja a hátsó udvarban. A gyanú az ingatlanközvetítőkre irányul és Aurora nyomozni kezd a barátai segítségével.
Starting: 12-04-2026 12:20:00
Gyuszi bácsi, Imre nagybátyja életművész volt. Imre mind a mai napig, ha bármi csapás éri - többek között, amikor éppen veszít az ügetőn - csak felidézi Gyuszi bácsi emlékét, és máris könnyebbé válik az élet. Egyébként Gyuszi bácsi vitte ki először életében a lóversenypályára is, meg a nőkhöz. Mert Gyuszi bácsi értett mindkettőhöz. Imre sohasem felejti el azt a napot, amikor szülei kikísérték a Keleti pályaudvarra, és rábízták a vásározó vállfaárus nagybácsira, majd ketten együtt elindultak vidékre. Aztán meg sem álltak az ügetőig.
Starting: 12-04-2026 14:10:00
Spencer egy kormánynak dolgozó bérgyilkos szuperkém, akire egy európai küldetésen rátalál az igaz szerelem egy gyönyörű, okos és éppen szakítás után lévő nő, Jen Kornfeldt személyében. A románcból házasság lesz, és boldogan élnek egészen Spencer 30. születésnapjáig, amikor rádöbbennek, több millió dolláros vérdíj van a fejükre kitűzve, és ami még rosszabb, a potenciális gyilkosok valószínűleg már évek óta figyelik őket. Bárki lehet az ellenségük: szomszédaik, barátaik, a fűszeres vagy akár a barátságtalan öregember az utca túlsó felén.
Starting: 12-04-2026 16:05:00
1942-ben Max Vatan kanadai kém ejtőernyővel ugrik ki Francia-Marokkó fölött, hogy találkozzon a francia kémnővel, Marianne-nal, aki az akció során a felesége lesz. A feladatuk a casablancai német nagykövet likvidálása. Néhány napig együtt élnek, és hamarosan beleszeretnek egymásba. Amikor Max visszatér Londonba, Marianne-t is magával hozza, és összeházasodnak. Miután megszületik a lányuk, Max megtudja, hogy a neje valószínűleg német kém. 72 órája van, hogy bebizonyítsa Marienne ártatlanságát.
Starting: 12-04-2026 18:00:00
Max a taxisofőrök prózai életét éli idestova 12 éve. Arcok jönnek és mennek a visszapillantó tükörben, emberek, sorsmorzsák, utak és helyek, melyeket már régóta elfelejtett. Ám a ma esti fuvart nem fogja elfelejteni soha. Vincent bérgyilkos. Amikor egy drogkartell hírét veszi, hogy a szövetségi bíróság vádat emel ellenük, nekilátnak a tanúk azonosításához és eltüntetéséhez, és ez az akció most érkezett az utolsó fázisához. Ma este Vincent Los Angelesbe érkezik és a dolga, hogy öt hullát hagyjon maga után. A véletlenek összjátéka folytán Vincent eltéríti Max taxiját, és Max lesz a halál záloga, egy professzionális ámokfutás egyik szenvedő alanya, aki rossz időben volt rossz helyen. Amint a rendőrség és az FBI egymással versengve üldözik őket, Max és Vincent egymásra vannak utalva oly módon, amire egyikük sem gondolt volna soha.
Starting: 12-04-2026 20:15:00
Úgy tűnik, David Aames varázslatos életet él. A jóképű, gazdag, karizmatikus ifjú egy New York-i kiadó vezetője, gondtalan és felelőtlen életvitele elbűvölő, mégis, mintha hiányozna belőle valami. Akár egy impresszionista tájkép: ha közelebbről megvizsgáljuk, ez az élet egész más színben tűnik fel. Egy éjszakán David megismerkedik álmai asszonyával, aztán egy apró hiba következtében el is veszíti őt. A fiú váratlanul a románc, humor, gyanakvás, szerelem és szex szédítő forgatagába zuhan, és azon veszi észre magát, hogy kétségbeesetten keresi saját lelkét, és felfedezi az igaz szerelem értékes és mulandó természetét.
Starting: 12-04-2026 22:30:00
Miután Ray Owens (Schwarzenegger) egy balsikerű művelet miatt érzett elkeseredésében elhagyja a Los Angeles-i rendőrség kábítószerosztályát, seriffként vigyáz egy álmos határvároska, Sommerton Junction rendjére. A békés időknek azonban egyik pillanatról a másikra vége szakad, amikor a hírhedt drogbáró, Gabriel Cortez (Eduardo Noriega) elképesztő vakmerőséggel megszökik az FBI rabkonvojából. Kíméletlen zsoldosok segítségével, akiket a jégszívű Burrell (Peter Stormare) vezet, Cortez az amerikai-mexikói határ felé száguld egy felspécizett kocsiban, egy tússzal az oldalán.
Starting: 13-04-2026 00:45:00