Today TREXIPTV
Charlotte Cooper (Diane Keaton) a tökéletes karácsonyról álmodik, amikor esik a hó, sül a pulyka, illatoznak a sütemények, és boldog egyetértésben összegyűlik az egész család. Mindent el is követ ennek érdekében, csak egyvalamivel nem számol: a családtagokkal. Mert ahol négy generáció gyűlik össze, ott előbb-utóbb kitör a káosz...
Charlotte és Sam Cooper (John Goodman) negyven éve házasok, és a szeretet ünnepén ők látják vendégül az egész rokonságot. Lányuk, Eleanor (Olivia Wilde) csinos, okos és meglehetősen frusztrált, mert még nem sikerült megtalálnia a tökéletes pasit. Szülei nagy meglepetésére beállít egy jóképű idegennel (Jake Lacy), akit a reptéren kért meg, hogy játssza el a vőlegénye szerepét. Charlotte fia, Hank (Ed Helms) egyedülálló apaként próbál kislánya mellett helytállni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Húga, a kleptomániás Emma (Marisa Tomei) pedig a tökéletes karácsonyi ajándék keresése közben se tud kibújni a bőréből, emiatt a karácsonyt kis híján rács mögött tölti.
De nem hiányozhat a nagy családi örömünnepélyből Sam kissé már szenilis nagynénje, Fishy néni (June Squibb), Charlotte bűbájos apja, Bucky (Alan Arkin), aki karácsonyi ajándékként egy kedves fiatal pincérnőt (Amanda Seyfried) visz haza.
Lehet tökéletes az ünnep ennyi tökéletlen emberrel az asztalnál? Egy biztos: humorban, fényekben és nagy érzelmekben nem lesz hiány. A nagy karácsonyi Cooper-teszthez pedig a behavazott Pittsburgh biztosít varázslatos hátteret.
Starting: 22-04-2026 02:35:00
Az újszülöttet a gólya hozza. Illetve dehogy! Régen talán így volt, de ma már a gólyák egy multinacionális internetes áruszállító cégnél vállalnak szállítmányozást. Junior a vállalat legsikeresebb tehergólyája, és éppen előléptetés előtt áll, amikor véletlenül működésbe hozza a Babagyártó gépet, ami (hisz ez a dolga) gyárt is egy bűbájos, de engedély nélkül „készült” kislányt. Junior a gyárban fellelhető egyetlen ember segítségével igyekszik minden nyomot eltüntetni a főnöke szeme elől. Olyat tesz, amit még sosem: elszállítja a babát. Hosszú, kalandos és meghökkentő felfedezésekkel teli útja végén egy család boldog lesz – viszont az egész világ megváltozik.
Starting: 22-04-2026 04:20:00
Mike, egy szerelőműhelyben lapos gumiabroncsokat pumpál, s ezt a munkát sem felemelőnek, sem jövedelmezőnek nem találja. Ezért boldog, amikor éppen egy lakás értékeinek felmérése közben találkozik Ernie-vel, a régivágású, intelligens betörővel, aki hajlandó a mesterség fortélyaira tanítgatni. Több ötletes betörés után Mike lebukik, s ha társát feladná, megfeleznék a büntetését.
Starting: 22-04-2026 05:55:00
A legendásan titkolózó rendező új sci-fijéről annyit már tudni, hogy csupa sztár működik közre benne és a csillagok között játszódik. Tudósok felfedeznek egy féreglyukat az űrben, és egy csapatnyi felfedező meg kalandor nekivág, hogy átlépje mindazokat a határokat, amelyeket addig áthághatatlannak hittünk: túl akarnak lépni téren és időn.
Starting: 22-04-2026 07:40:00
A londoni bohém művész, Robert, fiával, Jackkel visszatér Olaszországba, hogy felújítsák azt a nyaralót, amit egykori felesége hagyott rájuk. Arra azonban egyikük sem számít, hogy a házat milyen borzasztó állapotban találják... Ahogy apa és fia hozzálátnak a munkálatokhoz, rá kell ébredniük, hogy nemcsak a nyaralóra, de kettejük kapcsolatára is ráfér egy alapos renoválás. Szerencsére eleinte lehetetlennek tűnő feladatuk során segítségükre van a közeli kisváros bohókás apraja-nagyja, így az idő előrehaladtával Robert és Jack nemcsak a ház körüli teendőikkel kezdenek el haladni, hanem esélyt kapnak, hogy túllépjenek múltbéli sérelmeiken és újra megleljék a boldogságot.
Starting: 22-04-2026 10:50:00
Diana Prince csendesen éli a szuperhősök hétköznapi életét a vibráló, csillogó ’80-as években: bár szuperképességeivel tisztában van, antropológusként dolgozik és csupán kis csodákkal teszi könnyebbé a halandók életét inkognitóban. Ám ez a túlzás korszaka is, amikor sokan úgy hiszik, hogy mindent megkaphatnak. Ez a törekvés vezérli Maxwell Lordot és a szuperképességeit Wonder Woman árnyékában kifejlesztő Cheetah-t is. Ahogy Maxwell és Cheetah egyre inkább saját elképzeléseik megszállottjává válnak és veszélybe sodorják a világot, Dianának is fel kell készülnie ellenfeleinek megzabolázására. Össze kell gyűjtenie minden erejét, bölcsességét és bátorságát, hogy szembeszállhasson a gazemberrel és az időközben emberfeletti erőre és gyorsaságra szert tevő Cheetah-val. Az elsöprő sikerű Wonder Woman után a folytatásban az első film stábja segítségével ismét egy csodálatos, erős női figura száll harcba – a közelmúlt Európájában és Amerikájában.
Starting: 22-04-2026 12:30:00
A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb sofőrjét, Daniel unokaöccsét, aki történetesen a legendás fehér TAXI örököse is.
Starting: 22-04-2026 15:15:00
Colt Lake-ben, Tennessee államban Sam Evans egy meth-járvány ellen küzd. Bobby Gaines, egy titkosügynök érkezésével háttérbe szorul. Evans helyi kapcsolataival ellentétben Gaines-t hősként ünneplik. Gaines iránt gyanú merül fel, ami egy bonyolult történetet fed fel.
Starting: 22-04-2026 17:10:00
Karácsony napján egy család önfeledten játszik házuk kertjében, amikor egy bandaleszámolás kereszttüzébe kerülnek. A féktelen lövöldözésben az apa súlyosan megsérül, fia viszont meghal. Az apa a lábadozás során bosszút esküszik: hatalmas elánnal készül fel, hogy a következő karácsonykor leszámoljon a bűnözőkkel, és végezzen gyermeke gyilkosaival. Mindegyikükkel.
Starting: 22-04-2026 19:00:00
A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed és Lorraine Warren (Patrick Wilson és Vera Farmiga) valós, lejegyzett esetei között az egyik legmeghökkentőbb ez a történet. A páros ismét egy bajba került családon segít, és egy bajt okozó házat szeretne megtisztítani az ártó szellemektől.
Ezúttal Angliába hívják őket: egy négy gyerekét egyedül nevelő anya könyörög a démonűzők segítségéért: két lánya egyre furcsább jelenségeket tapasztal a vén házban. És ami eleinte játéknak tűnt, az nemsokára megállíthatatlan, borzasztó valósággá válik...
Starting: 22-04-2026 20:55:00
A helyiek körében köztudott, hogy Chicago Cabrini Green nevű környékének lakóházait egy rémtörténetekből ismert, kampókezű természetfeletti gyilkos tartotta rettegésben, akit kellő bátorsággal megidézhetett az, aki ötször kimondta a nevét a tükör előtt. Napjainkban, tíz évvel azután, hogy a Cabrini utolsó eredeti épületét is lebontották és a felértékelődött területet az ezredforduló után született generáció népesítette be, Anthony McCoy vizuális művész és barátnője, a galériavezető Brianna Cartwright beköltöznek egy ottani luxuslakásba. Anthony festői karrierje éppen hullámvölgyhöz ér, amikor találkozik egy régi lakossal, akitől megismeri Kampókéz valódi, szörnyűséges történetét. Hogy megőrizze pozícióját a chicagói művészeti világban, Anthony elhivatottan kutatni kezdi a kísérteties részleteket, amik friss ihletet adhatnának műveihez. Nem sejti, hogy eközben olyan múltra nyit ajtót, ami kikezdi elméje épségét és iszonyatos erőszakhullámot enged szabadjára.
Starting: 22-04-2026 23:25:00
Két okmányokkal nem rendelkező bevándorló vállalja azt az egyszerű feladatot, hogy gödröt ásson a sivatagban, de amikor kiderül, hogy a megbízóik pszichopaták, az életben maradás lesz a tét.
Starting: 23-04-2026 00:55:00
A Volt egyszer egy képregény átfogó képet ad a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését. Filmünk elkalauzolja a nézőt a kezdetben a napilapokban közölt képregények szárnybontogatásaihoz, valamint a magyar képregény jelenlegi világába. A magyar képregénykiadók és -készítők motivációjára, és a médium iránti elkötelezettségére is kitérünk. A nagy hagyománynak örvendő képregénybörze múltja és jelene is terítékre kerül, a főszervező és egyben képregénykiadó Harza Tamásnak a megszólalásával. Hazai képregényszerzők nyilatkoznak a képregényről, mint megélhetési formáról. Emellett a képregény, mint médium lehetséges jövőjére is kitérnek a megszólalók. A Volt egyszer egy képregény laikusoknak, fiataloknak is szórakoztató nosztalgiautazás, amelyben képregénykiadók, képregényrajzolók, képregénykutatók szólalnak meg, s mesélnek a szakmáról és tapasztalataikról. A filmben mások mellett a szakma olyan ismert alakjai jelennek meg, mint Csepella Olivér, Kertész Sándor, Korcsmáros Gábor, Szebeni Péter, Tálosi András, Tondora Judit és Várai Artúr.
Starting: 23-04-2026 02:30:00
1958-ban az amerikai légierő parancsnoksága kiválasztotta négy legjobb és legmerészebb pilótáját, hogy felkészítse őket az első űrutazásra. Ám a tervek végül másképp alakultak, és az űrkísérlettel járó dicsőséget egy kísérleti majom aratta le. Az egykori nagy csapat négy évtizeddel később azonban újra szolgálatba lép. Egy orosz műhold irányítórendszere felmondja a szolgálatot, és a hatalmas gépezet egyenest a föld felé zuhan. A szatelit olyan elavult, hogy az USA válságmegoldó szakértői közül senki sem tudja, hogyan lehetne irányítani. Ismét szükség van a régiekre. A csapat egykori parancsnoka Frank (Clint Eastwood), ha kis késéssel is, végre megkapja élete nagy lehetőségét. Ám ő csak akkor vállalja a küldetést, ha régi társait is magával viheti. Összeáll tehát a régi gárda, és felkészül élete első űr-mentőakciójára. Tagjai nem tudják, hogy ami ott fenn vár rájuk, arra úgy sem lehet felkészülni.
Starting: 23-04-2026 03:15:00
Bob Munro minden követ megmozgat, hogy a családi vakáció ne torkolljon komplett katasztrófába. A Munro família ugyanis már nagyban készül Hawaii-ra, amikor a családfő ultimátumot kap a főnökétől, miszerint meg kell jelennie egy coloradói megbeszélésen, különben búcsút mondhat a munkájának. A szorult helyzetben azonban Bob úgy dönt, hogy összeköti a kellemeset a hasznossal. Repülőút helyett az aszfaltturnét választja, és azzal nyugtatgatja vonakodó családját, hogy a közös út majd összehozza őket. De már az indulás pillanatában világossá válik, hogy ez az álom inkább egy rémálom.
Starting: 23-04-2026 05:25:00
A rafinált utcamacska, Maurícius kifundál egy sok pénzt hozó átverést, amikor beszélő patkányokkal hozza össze a sors.
Starting: 23-04-2026 07:15:00
Mit csinál egy kamasz srác, aki szupererőt kap, és ha kimondja a varázsszót, piros ruhás, villámos logós szuperhőssé változik? Nyilván a lehető legtöbbször kiabálja azt, hogy Shazam!, és ahol csak lehet, küzd a világ gonoszai ellen. És közben nagyon élvezi a szupererővel járó összes nagy poént. Ha pedig együtt lakik egy csomó más többé-kevésbé vele egyidős sráccal és lánnyal, akkor előbb-utóbb őket is beveszi a buliba. A Shazam! náluk is működik: nappal suliba járnak, éjszaka pedig kiosonnak otthonról, és lazán bűnüldöznek. Egészen addig, míg a játék komolyra nem fordul: a szuperhősök életében ugyanis az a nehéz, hogy akkor is kénytelenek az igazság bajnokai maradni és szűk ruhát hordani, amikor náluk erősebb ellenféllel találják szemben magukat. És eléggé úgy néz ki, hogy Atlasz lányai pont ilyenek. A csapat viszont már nem tudja visszacsinálni, amit elkezdett. Kénytelenek úgy tenni, mintha igazi szuperhősök volnának. Vagy elhinni, hogy tényleg azok.
Starting: 23-04-2026 09:00:00
A bővérű Deloris Van Cartier igazán nem az a fajta nő, aki gyámolitásra szorul. Egy másodosztályú kaszinó másodosztályú énekesnőjeként ismer már minden eszközt, amivel leszerelheti a tolakodó férfinépet. Egy nap azonban véletlenül tanúja lesz egy gyilkosságnak, és menekülnie kell, mivel a gyilkos véletlenül éppen a barátja. Nincs más választása, az FBI segitségét kell kérnie. A fiúk nem is késlekednek, eldugják az énekesnőt oda, ahol aztán tényleg senki sem keresné: egy apácazárdába.
Starting: 23-04-2026 11:15:00
Hetekkel az első film eseményei után Robert Michaels mentési kísérletet hajt végre elhunyt ősellensége, Frederick Balzarynak özvegye ellen. Úgy tűnik azonban, hogy Sasha-nak saját aljas tervei vannak. Robertnek és fiának, Paulnak együtt kell dolgoznia, hogy megállítsák őket.
Starting: 23-04-2026 13:10:00
Nem sokkal azt megelőzően, hogy Akeem Joffer (Eddie Murphy) végre Zamunda jogos királyává válna, a trónörökös rádöbben, hogy van egy soha nem látott fia az Egyesült Államokban. Lavelle (Jermaine Fowler) Queensben éli megszokott életét, mit sem sejtve arról, hogy ő maga is egy afrikai uralkodócsalád leszármazottja. Haldokló apja, a király (James Earl Jones) utolsó kívánságának eleget téve Akeem herceg és Semmi (Arsenio Hall) újra felkerekedik, hogy megtalálják az elveszett fiút...
Starting: 23-04-2026 15:00:00
Xi és társai, a busmanok évezredek óta Afrika eldugott szavannáit lakják, őseikhez hasonlóan békében és harmóniában élnek egymással, távol minden civilizációtól. Ám egy napon egy felettük elhaladó repülőgépből kidobnak egy kólásüveget, mely csodával határos módon sértetlenül landol Xi faluja közelében. A busmanokat, akik még soha nem láttak üveget, lenyűgözi a tárgy formája, és látszólagos elpusztíthatatlansága. Ráadásul rengeteg dologra lehet használni: lehet vele kalapálni, tésztát nyújtani és zenélni. Ám az üveg népszerűségének ára van: a busmanok között nemsokára felüti a fejét az eddig teljesen ismeretlen féltékenység és gyűlölet, mely veszélyezteti életük megszokott harmóniáját. Xi meg van győződve arról, hogy az üveg gonosz erővel rendelkezik, ezért elvállalja, hogy megszabadul tőle. És a kis busman nekivág a szavannának.
Starting: 23-04-2026 16:55:00
Amikor forradalmi, kísérleti emberi dróntechnológia az ellenség kezébe kerül, egy elit C.I.A. csoport vezetőjének és csapatának kell szolgálatba állítania egy titkosszolgálati katonát, hogy bármi áron visszaszerezze a fegyverzetet.
Starting: 23-04-2026 19:00:00
SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda.
Starting: 23-04-2026 20:40:00
Miután feleségét megölik, Neils, a szuperzsaru sebváltóra cseréli a bilincset, és autós oktatónak áll, hogy lázadó lányát, Charlotte-ot biztonságban tudja. Egy napon azonban furcsa fülest kap: a veszélyes terroristákból álló banda, akik a felesége haláláért felelősek, sokévnyi csend után ismét akcióba lendültek. Neils egykori főnökétől és kollégáitól remél segítséget, ám a felmentősereg egy olyasvalaki képében jelenik meg, akit a férfi semmi esetre sem szeretne bajban tudni. Charlotte szegődik ugyanis rendre édesapja mellé, hogy ezzel is tovább bonyolítsa az amúgy is zavaros ügyet. Nagyon úgy fest viszont, hogy pont ez az, amely közös metszetnek bizonyul apa és lánya kapcsolatát illetően, aminek következtében a kezdeti távolság egyre kisebbé válik, miközben Neils és Charlotte közösen próbálja megfékezni az ellenséget.
Starting: 23-04-2026 21:10:00
Egy neves ördögűző összefog egy újonc pappal annak első hivatali napján. Ahogy egyre mélyebbre merülnek a földi pokolban, a jó és a rossz közötti határvonalak elmosódnak és saját démonaikkal is meg kell küzdeniük.
Starting: 23-04-2026 23:00:00
Az őrület onnan folytatódik, ahol az első rész abbamaradt, tovább követhetjük Cindy Campbell sorsát, aki most már egyetemi hallgató. Egy tébolyult professzor titokban összehozza őt és néhány kalandvágyó diáktársát egy hétvégi szórakozásra valamiféle tudományos kísérlet ürügyén. Ez a hétvége sokkolóbb, mint valaha és sokszor a tanterven kívüli események esztelenül követik egymást, nem beszélve a fergeteges meglepetésekről, amelyek garantálják a non-stop szórakozást.
Starting: 24-04-2026 00:30:00
Az ifjú felügyelőt, David Ackermant (Charlie Sheen) jól végzett munkája elismeréséül előléptetik, s az új feladattal új társ is jár. Nick Pulovski (Clint Eastwood) vén róka már a szakmában, és minden erejével azon dolgozik, hogy bosszút álljon előző társa gyilkosain. Ackerman Pulovski oldalán egyik pillanatról a másikra Los Angeles legelvetemültebb emberei között találja magát. Az újoncnak hamarosan a saját bőrén kell tapasztalnia, hogy maga a túlélés ezerszer fontosabb, mint a könyvekből tanultak.
Starting: 24-04-2026 02:05:00
Roger, a Robin Hoodra hajazó kóbor kutya és Belle, az elegáns, ám elkényeztetett cicus Robo Cityben, egy hipermodern metropoliszban élnek. Bár nem ismerik egymást, együtt keverednek bele a városukat sújtó kaotikus események sodrába, amikor a metropoliszt üzemeltető robotok megvadulnak, és átveszik az irányítást. A zűrzavaros történések közepette hőseink rákényszerülnek, hogy a túlélés érdekében félretegyék előítéleteiket, összefogjanak és fejest ugorjanak egy akciódús kalandba, amelyben nem kevesebb forog kockán, mint szeretett városuk sorsa.
Starting: 24-04-2026 03:50:00
Dumbledore megpróbálja meghiúsítani Grindelwald tervét, hogy tiszta vérű varázslókat neveljen, akik uralkodni fognak minden nem mágikus lény felett. Segítségül hívja extanítványát, Göthe Salmandert, aki még nem is sejti, milyen veszélyek leselkednek rá.
Starting: 24-04-2026 05:30:00
Gomez és Morticia Addams New Jersey-ben, egy elhagyott kastélyban élnek. Nemcsak lakályossá tették az épületet, de utódokkal is benépesítették, így a hely a béke szigete, távol a civilizáció zajától – a szinte állandó köd pedig elfedi őket a kíváncsi tekintetek elől. A nyugalomnak azonban lőttek, amikor Margaux Needler tévés műsorvezető felfedezi a vidéket, és lakóparkot álmodik ide. Csak idő kérdése, mikor robban ki a konfliktus az Addams család és az újonnan épült kertvárosi negyed lakói között.
Starting: 24-04-2026 08:00:00
2011-ben egy delfin története megrázta a világot. A Clearwater Akvárium munkatársai befogadtak egy súlyosan sérült állatot, és egy kisfiú határozott közbenjárására művégtagot terveztek neki – és ami még ennél is több: visszaadták az életkedvét. A habókos szakemberekből és lelkes amatőrökből álló csapat körül azonban azóta sem állt meg az élet: új történetük ismét hihetetlen, de igaz eseményeket beszél el. A főhős ezúttal is a különleges sorsú delfin, Winter, ám kerül mellé egy elárvult újszülött, és fontos szerepet kap egy sikeresen rehabilitált, az óceánba visszaszoktatott delfin, Mandy is.
Starting: 24-04-2026 09:30:00
Jamal a középkor hangulatát idéző minigolf-pálya alkalmazottja, aki meglehetősen unja a melót. A pálya nem csak a makett várak és lovagfigurák miatt tűnik ódonnak, hanem azért is, mert utoljára éppen a középkorban renoválták. Egy szerencsétlen baleset után döbbenten veszi tudomásul, hogy a XIV. századi Angliában van, ahol hős lovagnak nézik. A jövő kelekótya hírnöke hamarosan kénytelen szövetkezni egy modern gondolkodású lánnyal és egy lezüllött exlovaggal, hogy közös erővel megdöntsék a gonosz Leo király hatalmát.
Starting: 24-04-2026 11:30:00
A fekete ház a kiszáradt kertjével nem illik az idilli kertvárosi képbe. Hátha még a környéken lakók sejtenék, hogy titkos búvóhely lapul alatta! Itt él és dolgozik ugyanis a velejéig gonosz Gru, aki zsugor- és fagyasztósugara, valamint különféle légi és szárazföldi harceszközei segítségével mindenkit elsöpör, aki keresztezi az útját. Gru legújabb terve pedig az, hogy ellopja a Holdat. Úgy tűnik, nincs senki, aki képes lenne megakadályozni ebben. Senki, hacsak a három árva kislány nem. Margo, Edith és Agnes ugyanis talán még Gru szívét is meglágyítják.
Starting: 24-04-2026 13:20:00
Miközben folytatja az előző részben megkezdett harcát, hogy felfedje az ügynökség valódi arcát, Bond és M kikérdezi Mr. White-ot, aki ráérbreszti őket arra, hogy a szervezet sokkal összetettebb és veszélyesebb, mint ahogy gondolták. Egy MI6 ügynök boncolási eredményei egy Haitin levő bankszámlához vezeti őket, ahol egy elhibázott lépés következtében Bond a gyönyörű, de életvészélyes Camille kezei közé kerül, aki személyes bosszúja eszközeként kívánja felhasználni.
Starting: 24-04-2026 15:00:00
Három angyal vigyáz a világra. Nincs szárnyuk, és nem fehér ruhában énekelgetnek: hanem gyorsak, vadak, veszélyesek – és nagyon dögösek. És mindannyian Charlie Townsend alkalmazásában állnak. Az elmúlt évtizedekben Charlie, a titokzatos főnök detektívügynöksége nagyra nőtt: már az egész világon vállnak felderítő- és őrző-védő munkát – és így persze a megbízók is nagyon sokfélék lettek. A filmben szereplő különlegesen kiképzett három nő az egyik külföldi akciókra szervezett egység tagja. Erő, ész, kacérság és humor a fegyverük – és nem félnek használni. A legendás tévésorozat és a Diaz-Barrymore-Liu trió nagy sikerű filmjei után itt az új generáció: ismét három lenyűgöző női magánügynök küzd és nyomoz!
Starting: 24-04-2026 16:55:00
Egy kisvárosi bűnöző megpróbálja megöletni az egykori helyi rendőrfőnököt, mielőtt az tanúskodna ellene. A biztonsági őrként dolgozó férfival azonban nem is olyan könnyű elbánni, mint gondolták, ezért a családját is fenyegetni kezdik. Amikor az ügy személyessé válik, semmi sem állíthatja meg a törvény egykori őrét, hogy családja védelmében elégtételt vegyen és szembeszálljon a túlerővel. A Rosszkor, rossz helyen főszereplője a hollywoodi akciófilmek korszakos sztárja, Bruce Willis. A színész évtizedeken keresztül a legnagyobb kasszasikerekben szerepelt (Drágán add az életed-sorozat, Armageddon, Hatodik érzék, Ponyvaregény), most visszatért a műfajhoz, amiben a legnagyobb sikereit érte el. A film producerei készítették mások mellett a többszörös Oscar-jelölt Az ír és az Oscar-jelölt A túlélő című sikerfilmeket. A Rosszkor, rossz helyen rendezője, Mike Burns második alkalommal dolgozik együtt Bruce Willis-szel (Gyilkos ösvény). A korábban zeneszerzőként, zenei segítőként is dolgozó Burns olyan alkotásokban működött közre, mint a Gotti, vagy a Szupercella 2: Hades.
Starting: 24-04-2026 19:00:00
Valahol Coloradóban, egy kisvárosban a középiskolai történelemóra nyugalmát repülőgép-zúgás zavarja meg. Az ablakokhoz szaladó diákok azt látják, hogy ejtőernyős katonák százai ereszkednek alá. Amint földet érnek vadul tüzet nyitnak... Háború van. Az Amerika-elllenes erők szárazföldi inváziója megkezdődött. Mindenki tehetetlenül figyeli az eseményeket. Egy maroknyi fiatal azonban megpróbál ellenállni a hatalmas túlerőnek. A hegyekben gerilla csapatot szerveznek, hogy a megfelelő pillanatban lecsapjanak az agresszorra.
Starting: 24-04-2026 20:50:00
Az egész akkor kezdődik, amikor a híreket fáradhatatlanul kutató riporter, Cindy Campbell (Anna Faris) egy nagyszabású televíziós műsor kellős közepén egy keménynek tűnő sztori nyomába ered. Rövidesen az egész bolygót fenyegető, szörnyűséges támadássorozat bizonyítékaira bukkan. Óriási, mindent átható összeesküvésekkel szembesülve, állandóan a sarkában lévő, furcsa emberektől üldözve Cindynek fel kell vennie a harcot, hogy megakadályozza a gonoszt abban, hogy ismét megpróbálja uralma alá hajtani a világot - miközben a sztori szálait úgy szövi a film, hogy egyetlen alkalmat se szalasszon el, hogy egy-egy gyors csavarintással a parodizált eredeti filmek emlékezetes jeleneteit pellengérre állítsa.
Starting: 24-04-2026 23:00:00
Tammynek rossz napja van. Nem elég, hogy elveszítette a munkáját a gyorsétteremben, rájön, hogy a férje megcsalja. Az asszony úgy dönt, hogy elhagyja a férjét, összepakolja a legszükségesebb holmijait, és vinné a szülei autóját. Az anyja azonban nem hajlandó kölcsönadni neki a járgányt. A piás nagymama viszont igen, de csak azzal a feltétellel, ha ő is vele tarthat. Bár Tammy nem éppen erre gondolt, de nekivágnak az országútnak, mindenféle kalandba keverednek. Közben talán Tammy is újra megtalálja önmagát.
Starting: 25-04-2026 00:25:00
Két férfi élete és szakmai karrierje legfontosabb napján: az egyik üzletember, a másik útonálló. Az, hogy találkoznak, sőt muszáj egy teljes napot egy autóban tölteniük, mindkettejük számára katasztrófa. Az üzletember fontos tárgyalása előtt kénytelen saját és a szomszédja összes nyamvadt csemetéjét elfuvarozni az iskolába. A rabló pedig egy sikertelen bankrablás helyszínéről menekülve éppen az ő kocsijukba ugrik be túszokat szedni. Az még hagyján, hogy nyomában a rendőrség, de most a háta mögött, a hátsó ülésen még öt elviselhetetlen takonypóc is terpeszkedik.
Starting: 25-04-2026 02:05:00
Dave - jólelkű átlagos amerikai polgár - egy foglalkoztató-cégnél dolgozik. Megdöbbentően hasonlít az amerikai elnökre, ezért megbízzák, hogy egy alkalommal helyettesítse. Az elnök agyvérzést kap ezalatt, de főtanácsadója továbbra is fenn akarja tartani a látszatot, miszerint az elnök él. Ezért Dave-nek tovább kell játszania a szerepét. A közvélemény csak annyit vesz észre, hogy az agyvérzésből csodálatos módon "felépült" elnököt mintha kicserélték volna és a változásnak egyedül Bob, a főtanácsadó nem örül, mivel Dave új tervei keresztezik a számításait.
Starting: 25-04-2026 03:30:00
A georgiai Savannah városka árnyas buszmegállójában különös mesemondó üldögél. Forrest Gump mindent látott és mindent átélt, de nem mindent értett. Nem éppen a legfényesebb elme. De hát az anyja is mindig azt mondta: "Csak az a hülye, aki hülyeséget csinál." Forrest Gump pedig semmi egyebet nem csinált, mint jelen volt a XX. század minden fontos eseményén a focipályától a harctérig, az elnökök klubjától a médiavitákig, míg végül meg nem pihent egyetlen igaz szerelme karjában. Forrest Gump IQ-ja nem szárnyal az egekig, de rendkívül becsületes és jólelkű fiú. Különös véletlenek azonban hozzásegítik, hogy az 1950-es évektől 1970-ig Amerika minden jelentős eseményén részt vegyen, és minden jelentős személyiségével találkozzon, köztük: Elvis Presley-vel, JFK-vel, Lyndon Johnsonnal, Richard Nixonnal. Forrest elvégzi a főiskolát, harcol Vietnamban, élsportoló lesz, az egyetlen probléma csak az, hogy túl buta ahhoz, hogy megértse ezen fontos események jelentőségét.
A "Forrest Gump" egy megindító romantikus mese egy ártatlan amerikairól, aki pont abban a korban élt, amikor Amerika elveszíti ártatlanságát.
Starting: 25-04-2026 05:25:00
Miután egy rablás balul sül el, Frank és Vince betörnek egy házba, ahol két kisgyerek összetéveszti őket a bébiszitterükkel. Abban a reményben, hogy elaltatják őket, hogy elmenekülhessenek, Frank meséket olvas fel nekik. Ám ez a könyv egy varázskönyv, amit egy rablás során lopott el és ez elrepíti őket a Sarki Barátok elvarázsolt világába. A két tolvajnak el kell viselnie a gyerekek csínytevéseit, akik különböző abszurd menekülési kísérleteket eszelnek ki.
Starting: 25-04-2026 08:00:00
A múlt századelő elmaradott Oroszországába és előkelő Franciaországába invitál ez a mese, ami Anasztázia, az elveszett orosz hercegnő történetét eleveníti fel izgalmas kalandok, mókás párbeszédek, fülbemászó dallamok segítségével, egy csipetnyi szerelemmel fűszerezve. A sztori szerint az árvaházban nevelkedő Ánya múltjából mindössze egy medál maradt, rajta a felirattal: „Találkozzunk Párizsban!” Amikor a különc lány kikerül az intézetből, meg sem áll egészen Szentpétervárig. Itt találkozik a jóképű szélhámossal, Dimitrijjel, aki éppen egy Anasztázia hasonmást keres. Ánya és Dimitrij együtt elindulnak a fény városába.
Starting: 25-04-2026 09:25:00
Lily (Maggie Smith), Eileen (Kathy Bates) és Dolly (Agnes O'Casey) három generáció, akiket a barátság összeköt. A ballygari barátnőknek egyetlen álmuk van, hogy megízleljék a szabadság ízét. A munkásosztálybeli nők soha nem hagyták el otthonukat Dublin külvárosából. A helyi pap "jóindulatú közreműködésével" elmenekülnek mindennapi küzdelmeik elől, amikor megnyerik életük fődíját - egy egyházi tehetségkutató versenyt, amely egy szent helyre, a franciaországi Lourdes városába viszi őket, amely a csodákról és a gyógyításokról híres.
Starting: 25-04-2026 11:10:00
Wong Fei-hungot apja alkoholista nagybátyjához küldi, hogy tisztességet tanuljon és harcos váljon belőle. A bácsika azonban brutálisan bánik a tanítványaival, Fei-Hong ezért elhatározza, hogy elszökik kegyetlen kínzójától. Nem sokkal szökése után azonban elkapják, embertelenül megalázzák és szinte holttá verik. A bosszúvágytól fűtött, megszégyenített, mindenre elszánt fiatal srác megfogadja, hogy mostantól tanulni fog és nemsokára visszavág ellenségeinek.
Starting: 25-04-2026 12:45:00
Béranger doktor elismert pszichológus, akinek éppen sikerül leráznia legkellemetlenebb páciensét, a neurotikus Damient, azzal az indokkal, hogy a terápia folytatása előtt előbb találja meg az igaz szerelmet. A pszichológus élete és családja nem is lehetne tökéletesebb, ám amikor a 30. házassági évfordulóját ünnepelné meg családja körében, a lánya megjelenik álmai pasijával. A férfi pedig nem más, mint Damien. A megdöbbent Béranger elhatározza, hogy szétszakítja a szerelmespárt, és ennek érdekében szó szerint bármit képes megtenni.
Starting: 25-04-2026 14:50:00
Russell Crowe alakítja a 13. századi Anglia legendás alakját, aki csapatával megküzdött Nottinghammel, és felkelést vezetett a korona ellen, majd örökre megváltoztatta a hatalmi erőegyensúlyt a világban.
Starting: 25-04-2026 16:30:00
Meggyilkolják Tokió kormányzóját. A nyomok a japán gengszterek, a jakuzák világába vezetnek. Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség főnöke a volt CIA-ügynökhöz fordul segítségért. Travis Hunter Japánban nőtt fel és mestere a távol-keleti harcművészeteknek. Rá vár a feladat, hogy felkutassa a tetteseket, segítőtársa egy zöldfülű FBI-ügynök, Sean Mac. Hamarosan kiderül, hogy a kormányzó likvidálása csak az első lépés a nemzetközi összeesküvésben, amelynek célja a kemény drogok szabad áramoltatása a japán és a kínai maffia között.
Starting: 25-04-2026 19:00:00
Yan Jian, a fiatal kínai IT-mérnök Észak-Afrikába készül egy versenyre a cége nevében, amelynek nyertese nagy hatalomra tehet szert - ám nem ő az egyetlen, aki erre készül, és nem mindenkinek jók a szándékai.
Starting: 25-04-2026 20:50:00
A film két fiatal történetét meséli el, akik a kábitószerkereskedelem világában szeretnének szerencsét próbálni a Gibraltár-szorosban.
Starting: 25-04-2026 22:50:00
Miután egy férfi gépe lezuhan az Appalache-régióban, egy idős házaspár otthonában tér magához, akik hoodoo rituálé segítségével próbálják meggyógyítani. Kétségbeesetten próbálja kijátszani "jótevőit", hogy megmenthesse családját egy baljós szertartástól, még mielőtt megjelenik az égen a vérhold.
Starting: 26-04-2026 01:10:00
A kurátor Harry egy kapzsi, műgyűjtő milliomosnak dolgozik. A férfi bosszút akar állni a főnökén. Jól tudja, hogy Lord Shabandar régóta feni a fogát az impresszionista Monet egyik képére, ezért a hamisító barátja által készített hamisítvánnyal akarja csőbe húzni. Bonyolult tervet eszel ki: beszervezi a texasi rodeókirálynő PJ-t, hogy adja be a lordnak, miszerint nála van a festmény, amit még a nagyapja szerzett meg a második világháború alatt, és azóta is a lakókocsijuk falán lóg. Ám az események nem a terv szerint alakulnak.
Starting: 26-04-2026 02:35:00
Váratlan baleset történik az egyik közeli olajfúró tornyon. A hiba kisebb földrengést idéz elő, ami következtében a mélyből eddig ismeretlen élőlények törnek elő a felszínre, az ottani dolgozók nagy döbbenetére. Tripp, a végzős középiskolás álomautóját építi a szomszédos roncstelepen, mikor felfedezi a földalatti üregből kiszabadult egyik teremtmény. Miután összebarátkozik a szörnnyel eldönti, hogy új barátját védelmébe veszi. AZ organizmust más néven Mocit, elrejti járműve karosszériája alá, ezzel létrehozva a hihetetlen dolgokra képes Monster Truck-ot. Rajtuk áll vagy bukik Moci fajának megmentése Reece Tennesontól, aki minden áron el akarja elpusztítani őket, az olaj érdekében.
Starting: 26-04-2026 04:00:00
Csápi, a kalandvágyó kis polip, Evó, a tudálékos horgászhal és Alíz, az izgága makréla, a három jóbarát az óceán legmélyén, egy varázslatos világot rejtő árokban él. Sok-sok évvel azután, hogy az óceánok szintje megemelkedett, és az emberiség elhagyta a Földet, a különleges vízi lények továbbra is gondtalanul lubickolnak az oltalmat adó végtelen mélységben. Ám egy nap egy váratlan baleset szétrombolja a védelmet nyújtó otthonukat, és a közösség őrzője, a hatalmas Kraken egy fontos küldetéssel bízza meg a kis polipot.
Csápi barátaival karöltve nekivág az ismeretlen óceánnak, hogy új hazát keressen mindannyiuk számára. Az elszánt herkentyű csapatra tengernyi kaland és móka vár, miközben rémisztő ellenségekre és kedves barátokra is szert tesznek. A kissé vérszomjas murénával, Maurával kiegészülve olyan helyekre is eljutnak, mint a víz borította New York, a híres-nevezetes Titanic roncsok vagy a jeges sarkvidék. De vajon sikerül megmenteniük az óceánt, hogy az újra a világ legbulisabb helye legyen?
Starting: 26-04-2026 05:55:00
Egy új közösségbe bekerülni mindenkinek nagy kihívás - de van, akinek még annál is nagyobb. Auggie Pullman (Jacob Tremblay) jó fej, okos, kedves és már ötödikes, mégis most kezdi csak az iskolát. A kisfiú ugyanis arcdeformitással született, és eddig édesanyjával (Julia Roberts) tanult otthon. Auggie nem hétköznapi arca alaposan felkavarja az iskolában a kedélyeket. Auggie azonban épp olyan hétköznapi dolgokra vágyik, mint a többi gyerek, és legfőképpen: barátokra. A kisfiú mindent megtesz, hogy elfogadják, de a beilleszkedés nem megy zökkenőmentesen. A szeretetnek és a kedvességnek azonban, mint tudjuk, mágneses ereje van...
Starting: 26-04-2026 07:40:00
A múmiák nem nyughatnak. Jól megérdemelt, évezredes pihenőjüket töltik, de városukban nincs síri csend: számukra csak az a lényeg, hogy az élőkkel ne találkozzanak, egyébként nagy, pezsgő, élettel (és szerelemmel) teli városban töltik az örökkévalóságot. Éppen a fáraó lányának keresnek férjet, és a főnix ki is választja számára az egykori kocsihajtó bajnokot, Tutot. De egy angol régész megtalálja a holtak városába vezető átjárót, lejut hozzájuk, és magával viszi a hercegnő varázslatos gyűrűjét. Néhány váratlan fordulat és súlyos félreértés következtében a kocsihajtó srác, a kisöccse meg a hercegnő kénytelen a nyomába eredni az élők világába, hogy visszaszerezzék a gyűrűt. Még szerencse, hogy egy jókedvű házikrokodilt is visznek magukkal. Amerre a három múmia jár, szörnyű felfordulást csinál: a mai világ valahogy nincs felkészülve a csínytevő múmiák felbukkanására. Nagyon színes, nagyon vicces és nagyon ötletes a Londonban járó múmiák, és az alvilágban járó angolok találkozásairól szóló, minden korosztály számára egyaránt szórakoztató animációs vígjáték!
Starting: 26-04-2026 09:45:00
Ollie Trinknek (Ben Affleck), a sikeres újságírónak mindene meg van az életben. Remek karrier, gyönyörű, szerető feleség és nagyvilági fényűzés. Mindezek megkoronázásaként Ollie és felesége, Gertrude (Jennifer Lopez) gyermekáldásnak néznek elébe. Az idill azonban csak addig tart, amíg felesége a szülést követően meghal, és egyedül marad kislányával, Gertie-vel (Raquel Castro). Az apaságot és a karriert képtelen összeegyeztetni, ezért Ollie-t kirúgják az állásából. Mivel nincs más választása visszaköltözik apjához (George Calin), a nyugis New Jersey-be. Unalmas és kilátástalan új munkahelyén töltve napjait, nem látja helyzetéből a kiutat. Gertie viszont nagyon jól érzi magát a kisvárosi élet körülményei között. Az ő számára Jersey maga a paradicsom. Ollie egy rutin videókölcsönzés alkalmával megismerkedik Mayával (Liv Tyler), a gyönyörű vidéki lánnyal.
Starting: 26-04-2026 11:20:00
Nem mindenki akar király lenni, és ez különösen igaz a behemót, mocsárbűzös ogrékra. Amikor Shrek feleségül vette Fionát, eszébe sem jutott, hogy egyszer Túl az Óperencián trónjára akarják majd ültetni. Ám apósa, az öreg Harold király váratlanul megbetegszik, és Shreket tekinti a trón várományosának. A birodalom húzódozó jövendő királya vagy talál maga helyett valaki mást a munkára, vagy élete hátralévő részét uralkodással kell töltenie. S ha ez még nem lenne elég, Fiona hercegnő is tartogat egy kis meglepetést Shrek számára. Shrek persze bepánikol az ország kormányzásával és az apasággal járó felelősségtől, és elhatározza, hogy felkutatja az egyetlen személyt, aki rajta kívül elfoglalhatja a trónt: nem mást, mint Fiona rég elveszett unokaöccsét, Artie-t, egy középkori iskolakerülőt. Amíg azonban az ogre távol van, esküdt ellensége, a Szőke Herceg visszatér Túl az Óperenciánra, hogy elégtételt vegyen az őt ért sérelmekért...
Starting: 26-04-2026 13:20:00
Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja.
Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem négy sarkából érkező ezernyi különleges fajjal. Az idők során az Alpha 17 milliós lakosa összekovácsolódott - egyesítették képességeiket és technológiájukat a fejlődés érdekében. Sajnos azonban az Alphán nem mindenkinek ugyanaz az érdeke, láthatatlan erők dolgoznak a háttérben, amelyek hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre...
Starting: 26-04-2026 16:30:00
Kék Bogár színre lép. Méghozzá nagyon hatásosan. Jaime Reyes végzett az egyetemen, tele van nagy álmokkal, és elég hamar kénytelen rájönni, hogy a valóság egészen másképp néz ki. Már éppen elkeseredne, amikor a sors közbeszól, és mindent felforgat. A srác véletlenül megszerez egy ősi múltból származó, földön kívüli eredetű biotechnológiai szuperfegyvert: a szkarabot. Pontosabban: az szerzi meg őt. A szkarab – ki tudja miért – Jaimet választja magának új gazdatestjének, úgyhogy testpáncélt, hihetetlen technikájú fegyverarzenált és legfőképpen különleges, mindig új meglepetést okozó képességeket ad neki. Ajándék, de nem lehet visszaadni. Soha többé. Jaime lesz Kék Bogár. És rajta múlik, mihez kezd ezzel. Először majd megőrült. Azután élvezi az új helyzetet. És végül kénytelen harcba szállni. A DC régi hőse még új a mozivásznon, de hamar kiderül, hogy ott a helye: a vizuálisan különleges, őrületes kaland egyszerre izgalmas és nagyon vicces!
Starting: 26-04-2026 19:00:00
A multikulturális Párizstól a divatvárosig, Montmartrétől a Champs-Élysées-ig, a lepukkant járdáktól a luxusgalériákig. Vigyázz! Sam, a futár, küldetésen van! Robogóján Sam minden közlekedési szabályt megszeg, hogy teljesítse az általa képviselt futárszolgálat "expressz kézbesítés" ígéretét. De bármennyire is igyekszik, Sam soha nem kap bónuszt a főnökétől, soha nem veri meg a ravaszabb kollégáit, és megyűlik a baja rendőr apjával, aki minden alkalommal megbírságolja. Samnek csak Nadia maradt, és ő is ellene fordul, ha nem jelenik meg a nővére esküvőjén. A baj csak az, hogy Samnek még egy kézbesítést kell elvégeznie, és a napja épp most fordult rosszról rosszabbra...
Starting: 26-04-2026 21:20:00
Anna és Moody bérgyilkosokként egy évtizeden keresztül hajtottak végre nagyvolumenű merényleteket. Mikor azonban Moodyt elteszik láb alól, Anna fejébe veszi, hogy végezni fog mentora gyilkosával. Először azonban le kell számolnia ősellenségével, Rembrandttal, aki pont azt az embert védi, akit Anna ki akar iktatni.
Starting: 26-04-2026 23:10:00
Amikor egy bűnügyi helyszínt takarító csapat felfedez egy pénzzel teli aktatáskát, akaratlanul harcba keverednek egy bűnbanda könyörtelen főnökével, maffiózókkal, bérgyilkosokkal és korrupt kormányügynökökkel, akik mindenáron vissza akarják szerezni a zsákmányt.
Starting: 27-04-2026 00:55:00
Charlotte Cooper (Diane Keaton) a tökéletes karácsonyról álmodik, amikor esik a hó, sül a pulyka, illatoznak a sütemények, és boldog egyetértésben összegyűlik az egész család. Mindent el is követ ennek érdekében, csak egyvalamivel nem számol: a családtagokkal. Mert ahol négy generáció gyűlik össze, ott előbb-utóbb kitör a káosz...
Charlotte és Sam Cooper (John Goodman) negyven éve házasok, és a szeretet ünnepén ők látják vendégül az egész rokonságot. Lányuk, Eleanor (Olivia Wilde) csinos, okos és meglehetősen frusztrált, mert még nem sikerült megtalálnia a tökéletes pasit. Szülei nagy meglepetésére beállít egy jóképű idegennel (Jake Lacy), akit a reptéren kért meg, hogy játssza el a vőlegénye szerepét. Charlotte fia, Hank (Ed Helms) egyedülálló apaként próbál kislánya mellett helytállni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Húga, a kleptomániás Emma (Marisa Tomei) pedig a tökéletes karácsonyi ajándék keresése közben se tud kibújni a bőréből, emiatt a karácsonyt kis híján rács mögött tölti.
De nem hiányozhat a nagy családi örömünnepélyből Sam kissé már szenilis nagynénje, Fishy néni (June Squibb), Charlotte bűbájos apja, Bucky (Alan Arkin), aki karácsonyi ajándékként egy kedves fiatal pincérnőt (Amanda Seyfried) visz haza.
Lehet tökéletes az ünnep ennyi tökéletlen emberrel az asztalnál? Egy biztos: humorban, fényekben és nagy érzelmekben nem lesz hiány. A nagy karácsonyi Cooper-teszthez pedig a behavazott Pittsburgh biztosít varázslatos hátteret.
Starting: 27-04-2026 03:20:00
A legenda szerint Tanglewood szépsége annyira lenyűgözte az odaérkező harcosokat, hogy megesküdtek, örökre ottmaradnak és megvédik mindenáron. Tanglewood erdői felett ma is ott lebeg a titokzatos köd. Mikor az odalátogatók elhatározzák, hogy betörnek erre az érintetlen területre, még nem tudják, hogy kikkel állnak szemben. A legenda életre kel.
Starting: 27-04-2026 05:10:00
Az iraki terrorista, Rashid a dzsihad nevében véres terrortámadásokat követ el a világ több városában, köztük az Egyesült Államokban is. Az orosz kormány arról tájékoztatja az amerikai elnököt, hogy nagy mennyiségű plutónium tűnt el a raktáraiból. Matthews elnök felkészül a legrosszabbra, és amint várta, Rashid hamarosan benyújtja követeléseit. Amennyiben nem engedik szabadon három emberét és az amerikai katonák nem vonulnak ki az iszlám területekről, úgy nukleáris robbantást hajt végre az egyik amerikai nagyvárosban. Az elnök McCordot és csapatát bízza meg, hogy elkapja Rashidot.
Starting: 27-04-2026 07:00:00
Klaatu (Keanu Reeves) a világűrből érkezett a Földre, és űrhajójával a Central Parkban száll le. Különös tervvel áll elő, mellyel meghökkenti és elborzasztja a világot. Szerinte a bolygónk rendkívül rossz állapotban van. Ezért mindent elpusztít, hogy azután a most élő fajok klónjaival újra benépesítse a Földet. Úgy véli, hogy az embernek nincs helye ebben a világban, ugyanis őket tartja felelősnek a jelenlegi katasztrofális állapotért. Klaatu robotjai hamarosan működésbe lépnek, és úgy tűnik, senki sem képes megállítani a pusztítást. Senki, hacsak nem Helen (Jennifer Connelly).
Starting: 27-04-2026 08:50:00
Viktor Navorski éppen New Yorkba repül Kelet-Európából, amikor hazájában heves harcokkal kísért államcsíny bontakozik ki. A gyanútlan utazó egyszerre ott találja magát a John F. Kennedy repülőtéren, Amerika kapujában, ám útlevele egy éppen nem létező országból való, ezért nem teheti be a lábát az Ígéret Földjére.
A reptéren rekedt Navorskinak így fel kell találnia magát, be kell rendezkednie a várakozásra, amíg az otthoni háború véget nem ér. Ahogy telnek-múlnak a hetek, hónapok, Viktor felfedezi, hogy a terminál kicsinyített univerzuma gazdagon összetett világ, ahol fontos szerephez jut az abszurditás, a kicsinyesség, a nagylelkűség, az ambíció, néhány véletlen egybeesés, sőt, még a romantika is egy gyönyörű légikísérő, Amelia képében.
De Viktor már régen visszaélt a reptér biztonsági főnökének vendégszeretetével, aki csak egy porszemnek tekinti őt a bürokrácia gépezetében, egy olyan problémának, amit nem megoldani akar, hanem mindenáron kitörölni.
Starting: 27-04-2026 10:40:00
Fikász Ferenc ötvenéves vállalkozó hatalmas adósságot a nyakába véve kibérel egy balatoni üdülőt. Terve szerint őszre kifizeti az adósságot és lerakja családja boldogulásának alapjait. Természetesnek veszi, hogy ennek a célnak az eléréséhez minden eszközt alkalmaznia kell: méregdrágán adja ki a szobákat, vizezi a sört, romlott húsból főz, földet kever a kávéhoz. Kizárólag a családjában bízik, bár bennük sem mindig. Felesége, lánya, veje és a néger konyhalány alkotja a ?kifosztó-kombinát" legénységét, amely még kibővül Petivel, Fikászné unokaöccsével is. A fiú eredetileg nyaralni jött, de természetesen őt is beállítják a haszontermelő láncba. Az ő szemével látjuk ezt a groteszk, a bevétel hajszolásába szó szerint belehülyülő világot.
Tímár Péternek - a Csinibaba rendezőjének - nagy sikert aratott mulatságos filmszatírája sajátos technikával készült, a színészek eredetileg visszafelé mozogtak. Ez adja a film különleges hatásának alapját.
.
Starting: 27-04-2026 12:55:00
A legőrültebb álmok is valóra válhatnak. Annak, aki elég vakmerő, elég gyors – és elég szerencsés. Jann az autóversenyek mámorában él. Csak a pálya létezik a számára. A reflexei, a bátorsága, az ereje mind alkalmassá teszi rá, hogy ő legyen a bajnok – otthon. Ugyanis ő a Gran Turismo játékban szorítja a kormányt. De padlóig nyomja a gázt, és átverekszi magát egy másik pályára: egy valódira. Megnyer egy sor versenyt, és kiválasztják: egy igazi csapat igazi menedzsere igazi autóba ülteti, igazi pályára küldi, és Jann-nak attól kezdve az igazi életét kell kockáztatni azért, hogy nyerjen. Valóra válhat élete legnagyobb álma: és ő bármit feláldoz azért, hogy profi autóversenyző legyen belőle. A film a legendás Gran Turismo játékon alapul, de az alkotók csavartak egyet a megfilmesítések szokásain: ezúttal egy bajnok játékos áll a benzingőzös, őrült száguldás középpontjában.
Starting: 27-04-2026 14:40:00
Csak el akart tűnni. Ám ehelyett Jason Bourne-ra azok vadásznak, akik olyanná tették, amilyen. Elvesztette az emlékeit és az egyetlen embert, akit szeretett. Nem riasztja a golyók zápora és a magasan képzett gyilkosok új nemzedéke sem. Egyetlen célja van: visszamenni a kezdetekig és kideríteni, ki is ő valójában. A kémsorozat legújabb fejezetében Bourne becserkészi a múltját, hogy meglelje a jövőjét. Moszkván, Párizson, Londonon, Tangeren és New York Cityn keresztül vezet az útja az igazi Jason Bourne felé, miközben megpróbálja kicselezni a zsarukat, szövetségi nyomozókat és Interpol ügynököket, akik már célba vették.
Starting: 27-04-2026 17:00:00
Egy profi mesterlövész vezeti a különleges műveleti csapatot Costa Verdén, hogy megakadályozzon egy veszélyes fegyverkereskedőt egy halálos fegyver bevetésében. Miközben egy újonc lövészt mentorál, egyre nehezebben boldogul új vezetői szerepében, ahogy a küldetés egyre veszélyesebbé válik.
Starting: 27-04-2026 19:00:00
Az ír maffia legtehetségesebb fiatal tagja felvételizik a Massachusettsi Rendőrakadémiára. Azt a feladatot kapta, hogy legyen tökéletes rendőr, szerezzen magának egyre magasabb rangot a testületben, és jelentsen mindent igazi megbízóinak. Ám egy másik fiatal rendőrtiszt hasonló feladatot kap: neki Boston nagyhatalmú bűnszövetkezetébe kell jelentkeznie, hogy ott lehetőleg a keresztapa közelébe kerüljön. A két beépített ember jól végzi a munkáját. Mindketten sejteni kezdik, hogy az ellenfélnek is van egy kéme a közelükben: amelyikük hamarabb leleplezi a másik kémet, az talán életben maradhat végül.
Starting: 27-04-2026 20:50:00
Vizsgálják a Clearstream banktársaság kétes tevékenységét. Az igazság keresése közben egyesíti erejét Renaud Van Ruymbeke bíróval, aki szintén a korrupció elleni harc elkötelezettje, valamint ő felelt a tajvani fregattok ügyéért is. Útjuk a 2001-es, Franciaországot megrázó Clearstream-ügy néven ismert, lélegzetelállító politikai-pénzügyi mizéria velejébe vezet.
Starting: 27-04-2026 23:40:00
Church seriff és Zeppelin nyomozó igyekszik fenntartani a békét a durva kisvárosban, ahol a lakosok egyetlen érdeklődési köre a templom vagy az oxikodon. A frissen eljegyzett Shelby John és Ruby Red új életet akarnak kezdeni. Elhatározzák, hogy közös családot alapítanak és leszoknak a drogokról, Ruby sógora, Peter támogatásával. Shelby azonban holtan találja szeretett Rubyját a verandájukon, mielőtt teljesíthetné utolsó kívánságát: megkeresztelkedni a folyóban, hogy minden bűnét lemossák róla. A tüzes dühvel teli Shelby gyilkosságsorozatba kezd, hogy megbosszulja mindazt, amit Rubyval szemben a drogkereskedő-hálózat minden egyes láncszeme elkövetett. Semmi mással, csak adrenalinnal és szögbelövővel felfegyverkezve Shelby sorra likvidálja a dílereket és drogosokat, amíg el nem jut a csúcsra. Church seriffnek és Zeppelin nyomozónak versenyt kell futnia az idővel, hogy véget vessenek Shelby önbíráskodásának, mielőtt a bűnbanda fejével, Coyote-tal folytatott harca vérfürdővé változtatja az egész várost.
Starting: 28-04-2026 01:20:00
Mike, egy szerelőműhelyben lapos gumiabroncsokat pumpál, s ezt a munkát sem felemelőnek, sem jövedelmezőnek nem találja. Ezért boldog, amikor éppen egy lakás értékeinek felmérése közben találkozik Ernie-vel, a régivágású, intelligens betörővel, aki hajlandó a mesterség fortélyaira tanítgatni. Több ötletes betörés után Mike lebukik, s ha társát feladná, megfeleznék a büntetését.
Starting: 28-04-2026 03:15:00
Két férfi élete és szakmai karrierje legfontosabb napján: az egyik üzletember, a másik útonálló. Az, hogy találkoznak, sőt muszáj egy teljes napot egy autóban tölteniük, mindkettejük számára katasztrófa. Az üzletember fontos tárgyalása előtt kénytelen saját és a szomszédja összes nyamvadt csemetéjét elfuvarozni az iskolába. A rabló pedig egy sikertelen bankrablás helyszínéről menekülve éppen az ő kocsijukba ugrik be túszokat szedni. Az még hagyján, hogy nyomában a rendőrség, de most a háta mögött, a hátsó ülésen még öt elviselhetetlen takonypóc is terpeszkedik.
Starting: 28-04-2026 04:50:00
A Warner Bros. Picturestől érkezik Clint Eastwood rendező-producer felemelő és megrendítő drámája, a Cry Macho - A hazaút. A film főszerepében is Eastwoodot láthatjuk, Mike Milo, az egykori rodeósztár és kiöregedett lótenyésztő karakterét játssza. Mike 1979-ben elfogadja volt főnöke munkaajánlatát: haza kell hoznia a férfi bajba került kisfiát Mexikóból. Kénytelenek a mellékutakon járni, miközben hazafelé tartanak Texasba, és közben váratlan kihívások tarkítják útjukat, amelynek során az élet által már jócskán megviselt lovas nem várt kapcsolatokra tesz szert és közben saját megváltására is rátalál.
Starting: 28-04-2026 06:25:00
Cypher Raige parancsnok távollétében a fia, Kitai már szinte felnőtt. A hosszú szolgálatból hazatérő parancsnok kiruccan vele az űrbe, hogy jobban megismerjék egymást. Ám az űrhajójukat baleset éri, és kényszerleszállást hajtanak végre a Földön, amely egykor az emberiség otthona volt. Cypher megsebesült, így Kitaira vár a feladat, hogy segítséget szerezzen a veszélyekkel teli, ismeretlen terepen. Apának és fiának meg kell tanulniuk együttműködni és bízni egymásban, ha viszont akarják látni az otthonukat.
Starting: 28-04-2026 08:20:00
Allan Quatermain tipikus kalandor. Ezért történhet meg, hogy bár esküvőre készül, mégis lemondja azt, amikor titokzatos kincsek nyomára bukkan. A jelek azt mutatják, hogy egy régóta elveszettnek hitt aranyváros nyomaira bukkant Afrikában. Hősünk vonzó menyasszonya kíséretében el is indul, hogy megszerezze a kincset. Útjuk során olyan veszélyekbe sodródnak, amelyek nem zárják ki, hogy esetleg ez lesz az utolsó kalandjuk.
Starting: 28-04-2026 10:00:00
A tizenhét éves Jane Ryan (Ashley Olsen) felvételi beszélgetésre igyekszik New Yorkba, amelyen álmai külföldi ösztöndíját szeretné elnyerni. Ikertestvére, a zenei karrierről ábrándozó Roxanne (Mary-Kate Olsen) is a Nagy Almába tart. Ő egy underground videoklip forgatásán akar szerepelni, amelytől azt reméli, hogy kedvenc rockbandája közelébe juthat, és átadhatja nekik saját felvételeit. Ám az ikrek terve kudarcba fullad, amikor Jane egyik precíznek tűnő elképzelése miatt zűrzavaros feketepiaci tranzakcióba keverednek.
Starting: 28-04-2026 11:55:00
Xi és társai, a busmanok évezredek óta Afrika eldugott szavannáit lakják, őseikhez hasonlóan békében és harmóniában élnek egymással, távol minden civilizációtól. Ám egy napon egy felettük elhaladó repülőgépből kidobnak egy kólásüveget, mely csodával határos módon sértetlenül landol Xi faluja közelében. A busmanokat, akik még soha nem láttak üveget, lenyűgözi a tárgy formája, és látszólagos elpusztíthatatlansága. Ráadásul rengeteg dologra lehet használni: lehet vele kalapálni, tésztát nyújtani és zenélni. Ám az üveg népszerűségének ára van: a busmanok között nemsokára felüti a fejét az eddig teljesen ismeretlen féltékenység és gyűlölet, mely veszélyezteti életük megszokott harmóniáját. Xi meg van győződve arról, hogy az üveg gonosz erővel rendelkezik, ezért elvállalja, hogy megszabadul tőle. És a kis busman nekivág a szavannának.
Starting: 28-04-2026 13:30:00
Sarokba szorítják Vasziljev környezetvédelmi minisztert, aki ellenzi, hogy országában új telephelyet létesítsen a nemzetközi hulladékkezelő vállalat. Az elutasító választ követően a cég felbéreli ellene az egykori kommandóst, Jonas Johnsont (Robert Knepper), aki elrabolja Vasziljev lányát, Valentinát (Natalya Rudakova). A miniszter Frank Martinhoz (Jason Statham) fordul segítségért, ő azonban egyik barátját, Malcolmot (David Atrakchi) ajánlja maga helyett. A túszmentő akció fél sikerrel zárul, Malcolm és Valentina végül Frank házában köt ki. Ha tetszik, ha nem, Franknek cselekednie kell.
Starting: 28-04-2026 15:30:00
Jake Carter (Mike "THE MIZ" Mizanin), a többszörösen kitüntetett és visszavonult tengerészgyalogos őrmester, immár testőrként próbál új életet kezdeni. Első megbízása során új csapatával, a 24 éves Olivia Tanis (Melissa Roxburgh) informátort kell megvédeniük. Ám ezt próbálja majd megakadályozni az Andrew Vogel (Josh Blacker) által vezetett profi zsoldos csapat, amit a Genesys vállalat fogad fel erre a piszkos akcióra.
Starting: 28-04-2026 17:25:00
Az Üvegtigris hat barát pár eseménytelen napjának története. Lali, az Amerika-mániás büfés, aki az Üvegtigris nevű rozoga, útszéli büfékocsi tulajdonosa; Gaben, az autónepper, Róka, a piti csencselő; Sanyi a félnótás hajléktalan; Csoki, aki mindig arról szövegel, hogy majd szerez pénzt és elmegy Amerikába; és Cingár, aki a többiek idegeit nem kímélve szaxizik. Gaben rábeszéli Lalit, hogy vegyen meg egy, az amerikai álmot ízig-vérig megtestesítő régi Chevrolet Impalát. Amikor hosszú kálvária után meghozza a rég várt autót, Lali ki sem tudja próbálni, egy úton visszaforduló teherautó összetöri. Közben Róka izgatottan keresi a "Vasat", melyet korábban odavitt, hátha akad rá vevő. Lali azonban pár nappal azelőtt eladta a semmire sem használhatónak vélt "fémhulladékot". Rókára rászálltak a nehézfiúk, s halálosan megfenyegették, hogy hozza vissza, vagy fizessen. Pénzt kell tehát szerezni mindenáron. Csoki szerint egyetlen megoldás van, ki kell rabolni a közeli postát. Mindenki kocsiba száll. A nagy balhé azonban nem sikerül tökéletesen.
Starting: 28-04-2026 19:00:00
Egy igaz történeten alapuló krimi a hírhedt bostoni fojtogatós gyilkosságok történetét feltáró úttörő űjságíróról: Loretta McLaughlinről, aki a Record American újságírója, és Jean Cole-ról, aki kollégája és egyben bizalmasa. Mikökzben a gyilkos újabb és újabb áldozatokat szed, a páros bátran folytatja tovább a nyomozást, saját életüket is kockára téve az igazság kiderítése érdekében.
Starting: 28-04-2026 21:00:00
A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed és Lorraine Warren (Patrick Wilson és Vera Farmiga) valós, lejegyzett esetei között az egyik legmeghökkentőbb ez a történet. A páros ismét egy bajba került családon segít, és egy bajt okozó házat szeretne megtisztítani az ártó szellemektől.
Ezúttal Angliába hívják őket: egy négy gyerekét egyedül nevelő anya könyörög a démonűzők segítségéért: két lánya egyre furcsább jelenségeket tapasztal a vén házban. És ami eleinte játéknak tűnt, az nemsokára megállíthatatlan, borzasztó valósággá válik...
Starting: 28-04-2026 23:00:00
A helyiek körében köztudott, hogy Chicago Cabrini Green nevű környékének lakóházait egy rémtörténetekből ismert, kampókezű természetfeletti gyilkos tartotta rettegésben, akit kellő bátorsággal megidézhetett az, aki ötször kimondta a nevét a tükör előtt. Napjainkban, tíz évvel azután, hogy a Cabrini utolsó eredeti épületét is lebontották és a felértékelődött területet az ezredforduló után született generáció népesítette be, Anthony McCoy vizuális művész és barátnője, a galériavezető Brianna Cartwright beköltöznek egy ottani luxuslakásba. Anthony festői karrierje éppen hullámvölgyhöz ér, amikor találkozik egy régi lakossal, akitől megismeri Kampókéz valódi, szörnyűséges történetét. Hogy megőrizze pozícióját a chicagói művészeti világban, Anthony elhivatottan kutatni kezdi a kísérteties részleteket, amik friss ihletet adhatnának műveihez. Nem sejti, hogy eközben olyan múltra nyit ajtót, ami kikezdi elméje épségét és iszonyatos erőszakhullámot enged szabadjára.
Starting: 29-04-2026 01:15:00
Miután egy rablás balul sül el, Frank és Vince betörnek egy házba, ahol két kisgyerek összetéveszti őket a bébiszitterükkel. Abban a reményben, hogy elaltatják őket, hogy elmenekülhessenek, Frank meséket olvas fel nekik. Ám ez a könyv egy varázskönyv, amit egy rablás során lopott el és ez elrepíti őket a Sarki Barátok elvarázsolt világába. A két tolvajnak el kell viselnie a gyerekek csínytevéseit, akik különböző abszurd menekülési kísérleteket eszelnek ki.
Starting: 29-04-2026 02:40:00
Dave - jólelkű átlagos amerikai polgár - egy foglalkoztató-cégnél dolgozik. Megdöbbentően hasonlít az amerikai elnökre, ezért megbízzák, hogy egy alkalommal helyettesítse. Az elnök agyvérzést kap ezalatt, de főtanácsadója továbbra is fenn akarja tartani a látszatot, miszerint az elnök él. Ezért Dave-nek tovább kell játszania a szerepét. A közvélemény csak annyit vesz észre, hogy az agyvérzésből csodálatos módon "felépült" elnököt mintha kicserélték volna és a változásnak egyedül Bob, a főtanácsadó nem örül, mivel Dave új tervei keresztezik a számításait.
Starting: 29-04-2026 03:55:00
A múlt századelő elmaradott Oroszországába és előkelő Franciaországába invitál ez a mese, ami Anasztázia, az elveszett orosz hercegnő történetét eleveníti fel izgalmas kalandok, mókás párbeszédek, fülbemászó dallamok segítségével, egy csipetnyi szerelemmel fűszerezve. A sztori szerint az árvaházban nevelkedő Ánya múltjából mindössze egy medál maradt, rajta a felirattal: „Találkozzunk Párizsban!” Amikor a különc lány kikerül az intézetből, meg sem áll egészen Szentpétervárig. Itt találkozik a jóképű szélhámossal, Dimitrijjel, aki éppen egy Anasztázia hasonmást keres. Ánya és Dimitrij együtt elindulnak a fény városába.
Starting: 29-04-2026 05:55:00
Jamal a középkor hangulatát idéző minigolf-pálya alkalmazottja, aki meglehetősen unja a melót. A pálya nem csak a makett várak és lovagfigurák miatt tűnik ódonnak, hanem azért is, mert utoljára éppen a középkorban renoválták. Egy szerencsétlen baleset után döbbenten veszi tudomásul, hogy a XIV. századi Angliában van, ahol hős lovagnak nézik. A jövő kelekótya hírnöke hamarosan kénytelen szövetkezni egy modern gondolkodású lánnyal és egy lezüllött exlovaggal, hogy közös erővel megdöntsék a gonosz Leo király hatalmát.
Starting: 29-04-2026 07:40:00
Krokodil lakik a padláson? Ez aztán a jó hír! Ne hívja a tisztasági hivatalt, hallgasson, ha az állatkert érdeklődik, hessentse el a kíváncsi szomszédokat. Mert nincs jobb haver egy krokodilnál, főleg, ha az illető hüllő imád énekelni, táncolni, házias és barátságos. A Primm család New Yorkba költözik, és a kis Josh szörnyen magányos. Unatkozik, társtalan, a nagy, új házban barangol, és a padláson ráakad egy kitömött krokodilra. akiről nagyon hamar kiderül, hogy egyáltalán nincs kitömve, csak a gazdája magára hagyta. Josh persze eltitkolja a család elől, hogy van egy potyalakójuk. Aztán persze lebukik, és meg kell harcolnia új barátjáért. De amikor már éppen a felnőttek is belenyugodnának, hogy ezentúl eggyel többen vannak, feltűnik a kroki régi gazdája, a nagyhangú, mesebeli Valenti úr, egy szomszéd pedig bosszúhadjáratot indít, mert szerinte nem való állat oda, ahol ember él. Kezdődik a krokodili!
Starting: 29-04-2026 09:25:00
Alex örökbe szeretné fogadni a bájos 5 éves kis Miley-t, aki Thaiföldön él. A thaiföldi törvények szerint azonban csak házaspárok fogadhatnak örökbe. Alex felbérli csődbe ment autókereskedő bátyját, César Borgnolit, hogy adja ki magát barátnője, Kim férjének, és menjenek el Thaiföldre Mileyért. Ám Kimnél és Césarnál furcsább párost nehéz találni. Dr. Luis, Miley gyámja pedig gyanítja, hogy valami nincs rendben.
Starting: 29-04-2026 11:20:00
Wong Fei-hungot apja alkoholista nagybátyjához küldi, hogy tisztességet tanuljon és harcos váljon belőle. A bácsika azonban brutálisan bánik a tanítványaival, Fei-Hong ezért elhatározza, hogy elszökik kegyetlen kínzójától. Nem sokkal szökése után azonban elkapják, embertelenül megalázzák és szinte holttá verik. A bosszúvágytól fűtött, megszégyenített, mindenre elszánt fiatal srác megfogadja, hogy mostantól tanulni fog és nemsokára visszavág ellenségeinek.
Starting: 29-04-2026 13:15:00
A félénk Patience Philipst (Halle Berry) elteszik láb alól, amikor véletlenül megtudja, hogy a nagy hatalmú cég, a Hedare új, öregedés elleni szere szélhámosság. Titokzatos erők közreműködése folytán azonban Patience újra életre kel. A félénk lány mellett egy erővel, gyorsasággal és kifinomult érzékekkel megajándékozott nő is megszületik. Életre kel benne a Macskanő, aki nem hajlandó a másik szabályai szerint játszani.
Starting: 29-04-2026 15:20:00
A Los Angeles-i zsaruk legkeményebb nyomozója, Mitch Preston (Robert De Niro) egy nap azon veszi észre magát, hogy a narkósok, maffiózók és bérgyilkosok helyett sokkal ravaszabb és kegyetlenebb népséggel kell szembenéznie: a tévésekkel. Egy rámenős producer az évszázad műsorára készül. Ennek érdekében a kelletlen nyomozó mellé szerződteti a kétballábas Trey Sellarst (Eddie Murphy), aki mindig a reflektorfénybe vágyott. Dörögnek a pisztolyok, forognak a kamerák, élet és játék, műsor és valóság végképp összekeveredik.
Starting: 29-04-2026 17:15:00
Ha minden jól megy, a dolgok gyakran rosszra fordulnak. Az Üvegtigrisnél akkor is rosszra fordulnak, ha előtte se ment jól. Lalit, a büfést és simlis, fél-bűnöző vagy csak félkegyelmű barátait komoly veszély fenyegeti. Érzik, hogy itt az idő, cselekedniük kell! De nem teszik, mert mindig közbejön valami: egy esküvő, egy temetés, egy meteor, egy térkép, egy gazdáját beköpő Trabant, egy aligátor vagy egy körhinta. Lali ebben a részben is igyekszik megszelídíteni az Üvegtigrist és a világot - de a Tigrist nem lehet. A történetben most külső veszély fenyegeti az Üvegtigrist és Laliékat, ugyanis egy építési vállalkozó úgy döntött, hogy lakóparkot épít a tóparton és ki akarja onnan vásárolni Lalit. Neki persze nem a pénz számít, hanem, hogy ez az akadály tűnjön el az útjából. Lali pedig ugyanezt akarja, csakhogy számára az életébe betolakodó üzletember az akadály, akit szeretne eltüntetni közeli és távoli jövőjéből.
Starting: 29-04-2026 19:00:00
Tyler 30. születésnapjára egy nem mindennapi ajándékot kap barátnőjétől: belépőt egy rejtélyes szabadulószobába. Négy barátjukkal együtt egy bizarr szobában találják magukat, ahol trükkös fejtörőket kell megoldaniuk ahhoz, hogy továbbjuthassanak, és ki tudjanak jutni a szobából. Ám a rejtvények egyre nehezebbé és halálosabbá válnak, a kijutás újabb áldozatokat kíván, a játékosok pedig hamar rájönnek, hogy ez már nem egy egyszerű játék csupán, az életükért küzdenek...
Starting: 29-04-2026 21:00:00
Amikor a sorozatgyilkos Charles Lee Ray halálos sebet kap egy rendőrségi tűzharc során, a lelke fekete mágia hatására átvándorol a játékbaba Chuckyba. Egy kisfiúnak, Andynek nagyon megtetszik a játékbolt kirakatában Chucky, amit szülei meg is vesznek neki. A kedves arcú születésnapi ajándékban azonban hamarosan feléled a gyilkos ösztön, s a környezetében élő emberek halálos veszélybe kerülnek.
Starting: 29-04-2026 22:40:00
Jake Green (Jason Statham) egy megszállott szerencsejátékos, akit már szinte az összes kaszinóból kitiltottak, mert folyton nyer. Egyik este a két bátyjával, Billyvel (Andrew Howard) és Joe-val (Stephen Walters) együtt meghívást kap egy exkluzív játékra egy maffiafőnökkel, Dorothy Machával (Ray Liotta). Jake-nek elvileg veszítenie kellene Macha ellen, de ő nem ezt teszi, megveri a maffiózót a játékban, sőt, még provokálja is. Ezután mindhármuknak menekülniük kell, mert Macha bérgyilkost fogad fel Jake megölésére. Jake egy testvérpárosnak kezd el dolgozni, Avinak (André Benjamin) és Zacknek (Vincent Pastore), akik le akarnak számolni Machával és ezért pártfogásukba veszik Jake-et és testvéreit.
Starting: 30-04-2026 00:10:00
Valerian (Dane DeHaan) és Laureline (Cara Delevingne) a kormány különleges ügynökei, akiket az univerzum rendfenntartásával bíztak meg. Valerian azonban többet remél egy egyszerű szakmai kapcsolatnál, ezért szünet nélkül ostromolja partnerét, Laureline-t, aki hagyományos értékrendje miatt, no meg ismerve Valerian kusza nőügyeit, folyamatosan visszautasítja.
Parancsnokuk (Clive Owen) útmutatása alapján következő küldetésük a lélegzetelállító intergalaktikus városba, Alphába vezet, amely egy folyamatosan növekvő metropolisz a világegyetem négy sarkából érkező ezernyi különleges fajjal. Az idők során az Alpha 17 milliós lakosa összekovácsolódott - egyesítették képességeiket és technológiájukat a fejlődés érdekében. Sajnos azonban az Alphán nem mindenkinek ugyanaz az érdeke, láthatatlan erők dolgoznak a háttérben, amelyek hatalmas veszélyt hozhatnak az emberiségre...
Starting: 30-04-2026 02:10:00
A kurátor Harry egy kapzsi, műgyűjtő milliomosnak dolgozik. A férfi bosszút akar állni a főnökén. Jól tudja, hogy Lord Shabandar régóta feni a fogát az impresszionista Monet egyik képére, ezért a hamisító barátja által készített hamisítvánnyal akarja csőbe húzni. Bonyolult tervet eszel ki: beszervezi a texasi rodeókirálynő PJ-t, hogy adja be a lordnak, miszerint nála van a festmény, amit még a nagyapja szerzett meg a második világháború alatt, és azóta is a lakókocsijuk falán lóg. Ám az események nem a terv szerint alakulnak.
Starting: 30-04-2026 04:15:00
Lily (Maggie Smith), Eileen (Kathy Bates) és Dolly (Agnes O'Casey) három generáció, akiket a barátság összeköt. A ballygari barátnőknek egyetlen álmuk van, hogy megízleljék a szabadság ízét. A munkásosztálybeli nők soha nem hagyták el otthonukat Dublin külvárosából. A helyi pap "jóindulatú közreműködésével" elmenekülnek mindennapi küzdelmeik elől, amikor megnyerik életük fődíját - egy egyházi tehetségkutató versenyt, amely egy szent helyre, a franciaországi Lourdes városába viszi őket, amely a csodákról és a gyógyításokról híres.
Starting: 30-04-2026 05:50:00
Béranger doktor elismert pszichológus, akinek éppen sikerül leráznia legkellemetlenebb páciensét, a neurotikus Damient, azzal az indokkal, hogy a terápia folytatása előtt előbb találja meg az igaz szerelmet. A pszichológus élete és családja nem is lehetne tökéletesebb, ám amikor a 30. házassági évfordulóját ünnepelné meg családja körében, a lánya megjelenik álmai pasijával. A férfi pedig nem más, mint Damien. A megdöbbent Béranger elhatározza, hogy szétszakítja a szerelmespárt, és ennek érdekében szó szerint bármit képes megtenni.
Starting: 30-04-2026 07:30:00
Pejó Róbert rendező alkotását a világhírű magyar mentőkutya ihlette, a film története azonban fiktív, a forgatókönyvet a képzelet szülte. A sztori szerint Fehér Zoltán egykor sikeres kutyaidomár volt, ma azonban villamosszerelő. Egy nap egy haláleset miatt váratlanul egy rosszcsont németjuhász kutyakölyök gazdájává válik, akiből aztán igazi mentőkutyát farag. Zoli ezután egy villamosszerelő barátjával és egy orvos ismerősével mentőcsapatot hoz létre, és Mancs, a kutya segítségével számos ember életét mentik meg. A film tiszteletadás a világ összes mentőkutyája előtt, akik bátorságuknak és helytállásuknak köszönhetően gyerekek, nők és férfiak ezreinek életét mentik meg.
Starting: 30-04-2026 09:10:00
Két jó haver (Damon Wayans, Jr. és Jake Johnson) az évszázad ugratására készül. Szerintük egy nagy poén érdekében nem ciki rendőrnek öltözni, és kicsit járőrözni békés környékükön: a zsaruknak úgysincs soha semmi dolga arrafelé. Kivéve most.
Ugyanis színre lép egy maffiózó (James D'Arcy), aki nem a vicc kedvéért hord magánál pisztolyt. A két barát hiába magyarázza, hogy ők csak játékból vettek egyenruhát. Az egyikük barátnője (Nina Dobrev) segítségével kénytelenek beleélni magukat a szerepbe. Akarva-akaratlan, felveszik a harcot a szervezett alvilággal.
Starting: 30-04-2026 10:50:00
Deloris Van Cartier (Whoopi Goldberg), a legvirgoncabb egykori apáca, polgári foglalkozását tekintve bárénekesnő nem felejtette el az apácákkal töltött mulatságos napokat. Visszahívják, hogy segítsen egy bajba jutott katolikus iskolán és énekkarán. Az énekkart fel akarják számolni, de az iskola bezárása is szerepel a helyi hatalom, Mr. Crisp (James Coburn) terveiben. Mary Clarence nővérnek, azaz Delorisnek meg kell küzdenie az énekkaros gyerekek általános érdektelenségével és a kórussal győznie kell a kórusversenyen.
Starting: 30-04-2026 12:45:00
A 007-es immár 23. alkalommal vállalkozik a lehetetlenre, hogy megmentse a világot és a brit koronát. Daniel Craig harmadszorra bújik James Bond szmokingjába. Amikor M (Judi Dench) múltjából sötét kísértet bukkan elő, Bond hűségének is ki kell állnia a próbát. A 007-es ügynök nekivág, hogy felkutassa és elpusztítsa a fenyegetést, még akkor is, ha ő maga is súlyos árat fizet érte. Bond legutóbbi munkájába hiba csúszik, és ügynökök tucatjainak kilétére derül fény világszerte; az MI6 központját támadás éri, M-nek pedig el kell költöztetnie az egész ügynökséget. A támadások kereszttüzében álló főnöknek egyetlen szövetségese marad: Bond. A 007-es feltűnés nélkül - csupán egy operatív ügynök, Eve (Naomie Harris) segítségével - a rejtélyes Silva (Javier Bardem) nyomába ered: reméli, hogy fényt deríthet a férfi mélyen titkolt, vészjósló indítékaira.
Starting: 30-04-2026 14:40:00
Egy előkelő New York-i hölgy, aki eddig csak könyvekből csodálta Afrika szépségeit, a sivatag fölött kényszerleszállást hajt végre, de egy fa tetején landol. Kényszerpihenője alatt különös állatokkal kerül szorosabb ismeretségbe, közben megismerkedik Xixóval, a busmannal, egy csapat gyerkőccel, néhány orvvadásszal, na meg azokkal a marcona katonákkal, akik időnként túszul ejtik egymást. Mindeközben persze iszonyú hőség van, tűz a nap és bármilyen könnyű is a repülőgép, nem akar lekerülni a fa tetejéről.
Starting: 30-04-2026 17:10:00
Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi - ennyi elég, hogy Lali meghozza élete nagy döntését: mindent maga mögött hagy és lelép. Az Üvegtigris váratlan vendége, Feri, a budapesti sztárügyvéd - bár nem tervezte -, a büfénél marad, míg Lali - bár nem tervezte -, az ügyvéd Bentley kabriójában marad.
Elindul egy őrült nap, az álomautóra azonnal felfigyel az álomnő, Lali játszani kezdi a nagymenőt, és elkezdődik élete legnagyobb kalandja, élete talán legjobb nőjével, sőt nőivel. De vajon mi történik, ha Laliról kiderül, hogy nem nagymenő és találkozik a feleség, a szerető, a majdnem szerető és a majdnem vízvezeték-szerelő? Mi történik, ha barátai Lali után mennek, hogy megmentsék Feritől, akit egy időre elnyelt a Tigris? Mire számíthatnak, ha Feri mégis kiszabadul és kiderül, hogy Lali - tudtán kívül - magával vitt valamit, ami sokkal fontosabb, mint a kocsija? Lali élete mindenképp nehéz lesz, akár a Tigrisen innen, akár a Tigrisen túl.
Starting: 30-04-2026 19:00:00
SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda.
Starting: 30-04-2026 21:10:00
Amikor a nagy tekintélyű, elismert római hadvezért, Maximust elárulja és családját meggyilkolja a császár hataloméhes fia, Commodus, gladiátorként Rómába megy, hogy bosszút álljon.
Starting: 30-04-2026 21:40:00
Minden tökéletes. Alice (Florence Pugh) és Jack (Harry Styles) szeretik egymást, boldogok, és a férfi munkahelye által fenntartott kisvárosban, Victoryban, egy szép házban élnek. Körülöttük mindenki szép, boldog, és ugyanannál a titokzatos cégnél dolgozik. De mit csinálnak, amikor nincsenek otthon? Mivel foglalkozik ez a bőkezű vállalat? Alice először unalmában kezd kérdezősködni, azután egyre több furcsa részletre akad, és a cég képviselőinek nagyon nem tetszik a kíváncsisága. Számukra, úgy látszik csak az a lényeg, hogy senki ne tudja meg, min dolgoznak – és bármire hajlandóak, hogy megőrizzék a titkaikat. A hátborzongatóan izgalmas filmet – amelyet rendezője szerint az Eredet, a Mátrix és A Truman-show ihletett – a világ egyik legrangosabb filmes eseményén, a Velencei Filmfesztiválon mutatják be idén szeptemberben.
Starting: 01-05-2026 00:20:00