Today TREXIPTV
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 22-04-2026 05:55:00

Starting: 22-04-2026 06:40:00

Starting: 22-04-2026 07:20:00

Starting: 22-04-2026 08:00:00
Miután Kornél az álarcos partin közölte Tonival, hogy ők csak barátok, az iskolában sem hajlandó a történtekről beszélni. Toni azonban kénytelen belátni, hogy nem tudja kiverni a fejéből Kornélt. Toni szomorúsága azonban nem tart sokáig, amikor Dani kellemes meglepetést okoz Toninak. Borinak hamar elromlik a kedve, amikor Farkas kiosztja őt, hogy az irodában van a helye, nem a színpadon. Amikor Bori a munkájára ráunva ellenszegül az utasításnak, Farkas eltiltja a táncolástól. Bori azonban megmakacsolja magát, és nem akarja hagyni, hogy bárki is bármit előírjon számára. Máté és Tekla lubickol az örömben, amikor beállít a mit sem sejtő André. Máté közli vele, hogy ehhez a gyerekhez Andrénak semmi köze, és újra indul a harca két férfi között. A trió úgy dönt, tiszta vizet kell önteniük a pohárba és sürgősségivel már másnap elvégeztetik a tesztet.
Starting: 22-04-2026 08:45:00
Máté és Tekla hazaviszik Zentét, de örömüket beárnyékolja André, aki nem hajlandó békén hagyni őket, amíg nincs meg a teszt eredmény. Máté tejfakasztó bulit akar szervezni és ennek érdekében fegyverszünetet köt Andréval. A béke nem tart sokáig, Máté nem tud uralkodni magán és nekimegy Andrénak. Norbira ráhajt az új táncos lány, Betti, amit Bécy nem tolerál, hiszen ő is kinézte magának a lányt. Bécy választás elé állítja Norbit. Vagy dolgozik tovább és nem randizik a lánnyal, vagy Bettit választja, de akkor repül a klubból. Bori végre tovább akar lépni a válásán és elmegy randizni. Bori felmegy a férfi lakására, ahol egy kellemetlen meglepetés várja.
Starting: 22-04-2026 09:50:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 22-04-2026 11:00:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 22-04-2026 11:55:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 22-04-2026 13:30:00

Starting: 22-04-2026 14:25:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 22-04-2026 15:20:00

Starting: 22-04-2026 16:15:00

Starting: 22-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 22-04-2026 18:00:00

Starting: 22-04-2026 18:50:00

Starting: 22-04-2026 19:35:00

Starting: 22-04-2026 20:15:00
Bori segít új barátnőjének munkát szerezni a klubban. Még mindig rosszul viseli, hogy az irodához kötött a munkája és nem érezheti jól magát, mint a többi munkatársa. Igyekszik visszafogni magát, de Vivi végül rábeszéli, hogy ő is táncoljon. Bori élvezi a szabadságot, de nem sejti, hogy Bécy titokban figyeli őt.. Norbi megkönnyebbül, amikor sikerül leráznia Bécyt és nem derül ki Bettivel való viszonya. Később a titkolódzó pár elmegy hamburgerezni egy messzi étterembe, reménykedve, hogy Bécy nem jár arra. Sajnos nincs akkora szerencséjük és evés közben betoppan Bécy. Evelin és Roland között vita keletkezik, mert Evelin kiposztolt egy képet róluk egy igen félreérthető szöveggel. Roland ezen kibukik, mert fél Bori reakciójától és nagyon bunkón viselkedik az értetlen Evelinnel. A lakótársak próbálnak közvetíteni, majd Roland elmondja Evelinnek, hogy mit érez..
Starting: 22-04-2026 21:00:00
Bori vitája Bécyvel abban végződik, hogy Farkas elbocsájtja Borit. Vivi nem hezitál és követi Borit. Bori legnagyobb meglepetésére rájön, hogy inkább felszabadult, mint szomorú. A barátnőivel lemennek bulizni a klubba, és Bori elhatározza, hogy ezentúl show-táncosként fog dolgozni. Toni fél, hogy rossz jegyet kap Danival való közös projektjükre. A fiú egyértelműen ignorálja a feladatot, ezért Kornél Toni segítségére siet és kitalál egy új ötletet. A végeredmény azonban nem nyűgőzi le Tonit és pont jókor megjelenik Dani, aki előáll egy csodás tervvel. Toni el van ájulva, hogy a fiú mennyire odatette magát, majd meglepődik, amikor a közös munka során egy meghitt pillanat alakul ki közöttük. Szofi Adrián tudtára adja, hogy muszáj változtatnia a viselkedésén, ha azt szeretné, hogy az albérlet lakói megkedveljék őt. Szofi kellemesen csalódik a férfiben egy közös bevásárlás során. Szofi mindent megtesz azért, hogy összehangolja a lakótársakat, Adrián mindenkit meghív a T.É.R.-be. Szofi becsípve megcsókolja Adriánt.
Starting: 22-04-2026 22:10:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 22-04-2026 23:30:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 23-04-2026 01:25:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 23-04-2026 03:00:00
Yusuf arra kéri Yamant, hogy töltsenek együtt egy kis időt hármasban a nénikéjével. Yaman beleegyezik, sőt meglepetést ígér a kisfiúnak. Bora kitartóan udvarol Neslihannak, és folyamatosan igyekszik lelkiismeretfurdalást kelteni benne, hogy számára nem olyan fontos a kapcsolatuk. Yaman lejátssza a videót, amit Yusuf születésekor készítettek. İkbal és Zuhal nem értik, hogy Yaman miért viselkedik szépen Seherrel, de İkbal elhatározza, hogy kideríti. Fırat elmondja Cengernek az aggályait Borával kapcsolatosan.
Starting: 23-04-2026 03:25:00
Bora azt hazudja Neslihannak, hogy Asu szerelmes belé, ezért akarta bajba keverni Neslihant, és Neslihan elhiszi, ahogy azt is, hogy Bora szerelmes belé. Yusuf, aki rosszat álmodott, bemegy Seherékhez, és azt kéri, alhasson velük. Így Seher és Yaman kénytelenek egy ágyban aludni, sőt félretéve egymás iránt érzett haragjukat, felváltva mesélnek Yusufnak.
Starting: 23-04-2026 04:30:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 23-04-2026 05:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 23-04-2026 06:10:00

Starting: 23-04-2026 06:50:00

Starting: 23-04-2026 07:35:00

Starting: 23-04-2026 08:10:00
Bori segít új barátnőjének munkát szerezni a klubban. Még mindig rosszul viseli, hogy az irodához kötött a munkája és nem érezheti jól magát, mint a többi munkatársa. Igyekszik visszafogni magát, de Vivi végül rábeszéli, hogy ő is táncoljon. Bori élvezi a szabadságot, de nem sejti, hogy Bécy titokban figyeli őt.. Norbi megkönnyebbül, amikor sikerül leráznia Bécyt és nem derül ki Bettivel való viszonya. Később a titkolódzó pár elmegy hamburgerezni egy messzi étterembe, reménykedve, hogy Bécy nem jár arra. Sajnos nincs akkora szerencséjük és evés közben betoppan Bécy. Evelin és Roland között vita keletkezik, mert Evelin kiposztolt egy képet róluk egy igen félreérthető szöveggel. Roland ezen kibukik, mert fél Bori reakciójától és nagyon bunkón viselkedik az értetlen Evelinnel. A lakótársak próbálnak közvetíteni, majd Roland elmondja Evelinnek, hogy mit érez..
Starting: 23-04-2026 08:50:00
Bori vitája Bécyvel abban végződik, hogy Farkas elbocsájtja Borit. Vivi nem hezitál és követi Borit. Bori legnagyobb meglepetésére rájön, hogy inkább felszabadult, mint szomorú. A barátnőivel lemennek bulizni a klubba, és Bori elhatározza, hogy ezentúl show-táncosként fog dolgozni. Toni fél, hogy rossz jegyet kap Danival való közös projektjükre. A fiú egyértelműen ignorálja a feladatot, ezért Kornél Toni segítségére siet és kitalál egy új ötletet. A végeredmény azonban nem nyűgőzi le Tonit és pont jókor megjelenik Dani, aki előáll egy csodás tervvel. Toni el van ájulva, hogy a fiú mennyire odatette magát, majd meglepődik, amikor a közös munka során egy meghitt pillanat alakul ki közöttük. Szofi Adrián tudtára adja, hogy muszáj változtatnia a viselkedésén, ha azt szeretné, hogy az albérlet lakói megkedveljék őt. Szofi kellemesen csalódik a férfiben egy közös bevásárlás során. Szofi mindent megtesz azért, hogy összehangolja a lakótársakat, Adrián mindenkit meghív a T.É.R.-be. Szofi becsípve megcsókolja Adriánt.
Starting: 23-04-2026 09:55:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 23-04-2026 11:15:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 23-04-2026 12:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 23-04-2026 13:30:00

Starting: 23-04-2026 14:30:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 23-04-2026 15:25:00

Starting: 23-04-2026 16:20:00

Starting: 23-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 23-04-2026 18:00:00

Starting: 23-04-2026 18:50:00

Starting: 23-04-2026 19:40:00

Starting: 23-04-2026 20:25:00
Lali rosszkedvű Virág miatt Gábor pedig egy exéről álmodott. Gábor viszont jobb kedvre derül, amikor összefut Virággal és megbeszélik, hogy elmennek edzeni. Nagyon jól érzik magukat egészed addig, amíg meg nem jelenik a féltékeny Lali, aki félreérti a helyzetet és megüti Gábort. Kornél Livi Toni és Norbi elmennek megünnepelni Toni és Dani sikerét a parkban. Egyszer csak beállít Dani és elvonja Toni figyelmét, amiért megsértődnek a fiúk. Kornél aggódik, hogy nincs esélye Toninál, pedig még nem is tudja, hogy Dani épp bevallja Toninak mit érez iránta. Szofi aggódik, hogy az előző estének milyen következményei lesznek Adriánnal kapcsolatban. A lány azonban megnyugszik, amikor Adrián lazán kezeli a helyzetet. Szofi megörül, de lelkesedése nem tart sokáig, mert kiderül Adrián valaki mással randizott.
Starting: 23-04-2026 21:10:00
Roland reggel dühös és letört, amiért vidáman Bori folytatja a régi életét, ám Evelin bíztatására elhatározza, hogy visszatalál a régi önmagához. Roland újra formában érzi magát, és meg akarja mutatni Borinak, hogy ő is éli tovább az életét, ezért Adriánnal együtt hazaviszik a fitneszstúdióban megismert lányokat.. Toni Livitől kér tanácsot, miután Dani gyakorlatilag közölte vele, hogy tetszik neki. Livi úgy véli, hogy Danival féltékennyé teheti Kornélt. Toni kissé bizonytalanul meglépi ezt, és Kornél tényleg féltékennyé is válik, amikor megtudja, hogy Toninak este randija lesz Danival. Lali továbbra is depressziós a Virággal való külön költözés miatt. Amikor azonban Virág elejt egy fél mondatot a lakás állapotáról, Lali úgy dönt, hogy mindent megjavít, és így fog imponálni Virágnak. Azonban a kétbalkezes Lali több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.
Starting: 23-04-2026 22:20:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 23-04-2026 23:30:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 24-04-2026 00:35:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 24-04-2026 01:55:00
Mivel Yusuf vidámparkról álmodott, szeretné, ha elvinnék, de Seher és Yaman tudják, hogy az ő állapotában nem vihetik el, ezért Yaman körhintát és vattacukor árust hozat a villa teraszára, hogy meglepje a kisfiút. Seher, Yaman és Ziya vért adnak, hogy kiderüljön, hátha alkalmasak donornak Yusuf számára. Ziya, aki gyűlöli a kórházakat, és labilis idegállapota miatt nem tudhat Yusuf betegségéről, azt hiszi, új gyógyszerek felírása miatt kell vért adnia. Yusuf utolsó napja a kórházi kezelés előtt boldogan és gondtalanul telik.
Starting: 24-04-2026 03:20:00
İkbal ideges, mert a magánnyomozó, akit Zuhal felfogadott a rágalmazó dosszié anyagának elkészítésére, zsarolni próbálja őket. İkbal elhatározza, hogy nem fizet, inkább más megoldást talál. Yaman megmutatja Yusufnak, hogyan játszottak gyerekkorukban üveggolyókkal, ám kiderül, hogy Seher is profi a játékban, és versengeni kezdenek. Yaman bosszús, amiért Seher nyert. Amikor Yusuf elájul, úrrá lesz rajtuk a félelem, hogy elveszítik a kisfiút. Bora nem engedi lerázni magát, túl nagy a Neslihan meghódítására kötött fogadás tétje.
Starting: 24-04-2026 04:25:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 24-04-2026 05:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 24-04-2026 06:15:00

Starting: 24-04-2026 06:50:00

Starting: 24-04-2026 07:40:00

Starting: 24-04-2026 08:20:00
Lali rosszkedvű Virág miatt Gábor pedig egy exéről álmodott. Gábor viszont jobb kedvre derül, amikor összefut Virággal és megbeszélik, hogy elmennek edzeni. Nagyon jól érzik magukat egészed addig, amíg meg nem jelenik a féltékeny Lali, aki félreérti a helyzetet és megüti Gábort. Kornél Livi Toni és Norbi elmennek megünnepelni Toni és Dani sikerét a parkban. Egyszer csak beállít Dani és elvonja Toni figyelmét, amiért megsértődnek a fiúk. Kornél aggódik, hogy nincs esélye Toninál, pedig még nem is tudja, hogy Dani épp bevallja Toninak mit érez iránta. Szofi aggódik, hogy az előző estének milyen következményei lesznek Adriánnal kapcsolatban. A lány azonban megnyugszik, amikor Adrián lazán kezeli a helyzetet. Szofi megörül, de lelkesedése nem tart sokáig, mert kiderül Adrián valaki mással randizott.
Starting: 24-04-2026 09:10:00
Roland reggel dühös és letört, amiért vidáman Bori folytatja a régi életét, ám Evelin bíztatására elhatározza, hogy visszatalál a régi önmagához. Roland újra formában érzi magát, és meg akarja mutatni Borinak, hogy ő is éli tovább az életét, ezért Adriánnal együtt hazaviszik a fitneszstúdióban megismert lányokat.. Toni Livitől kér tanácsot, miután Dani gyakorlatilag közölte vele, hogy tetszik neki. Livi úgy véli, hogy Danival féltékennyé teheti Kornélt. Toni kissé bizonytalanul meglépi ezt, és Kornél tényleg féltékennyé is válik, amikor megtudja, hogy Toninak este randija lesz Danival. Lali továbbra is depressziós a Virággal való külön költözés miatt. Amikor azonban Virág elejt egy fél mondatot a lakás állapotáról, Lali úgy dönt, hogy mindent megjavít, és így fog imponálni Virágnak. Azonban a kétbalkezes Lali több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.
Starting: 24-04-2026 10:15:00
Tény, hogy Győzikéjék múltja rengeteg kalanddal járt, ugyanakkor sok gyötrelmet és veszekedést is láthattunk a család életéből. Az elmúlt évben a dolgok gyökerestül megváltoztak, a család boldog mindennapjait éli a Salgótarjántól 25 km-re lévő kis faluban. Egészen addig, amíg Győző legújabb vállalkozását, a koporsókereskedelmet be nem viszi otthonukba.
Starting: 24-04-2026 11:30:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 24-04-2026 12:25:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 24-04-2026 13:30:00

Starting: 24-04-2026 14:25:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 24-04-2026 15:25:00

Starting: 24-04-2026 16:15:00

Starting: 24-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 24-04-2026 18:00:00

Starting: 24-04-2026 18:50:00

Starting: 24-04-2026 19:45:00

Starting: 24-04-2026 20:35:00
Roland azt hazudja Borinak és Evelinnek, hogy tökéletesen sikerült az egy éjszakás kalandja. Másnap reggel azonban bevallja Evelinnek, hogy féltékennyé akarta tenni Borit, azért mondta. Roland és Evelin elmennek strandolni, aminek az a vége, hogy Roland kezdeményezik Evelinnél. Toni észreveszi, hogy mennyire megviselte Kornélt, ami Tonival történt, és végre be meri vallani az érzéseit Kornélnak. Kornél azonban hozza a papírformát, és ismét megbántja Tonit. Kétségbeesésében Toni Livihez fordul, aki azt tanácsolja neki, hogy felejtse el Kornélt, mint pasit. Bori beszervezett maga mellé két táncoslányt és elhatározza, hogy beindítja a karrierjét a Showgirls-zel és keményen gyakorol, hogy ismét a tánc lehessen a hivatása. Miután Bori megússza, hogy Bécy kirakja a házból, új erőre kap, és még inkább a karrierjére koncentrál.
Starting: 24-04-2026 21:15:00
Amikor reggel Szofi véletlenül Adriánnak küld el egy sms-t, amit eredetileg Gábornak szánt, és amiben Adrián feszes fenekét dicséri, nyomás alá kerül, hogy valahogy helyrekalapálja a hibáját. Sikerül elcsórnia a mobilt Adriántól, de a PIN-kódon elbukik. Evelin nem érti, miért kezdeményezett vele Roland. Válaszokat követel, de a fiú mindig kitér előlük. Evelin úgy dönt, hogy akkor fütyül rá, de végül rájön, hogy a csak nem hagyja nyugodni. De hiába reménykedik abban, hogy a fiú majd bevallja, hogy számára is többet jelentenek egymásnak, Roland közli vele, hogy hiba volt az egész, és a barátságuk fontosabb neki. Reggel Máté és Tekla boldogan babáznak, miközben André továbbra is azzal idegesíti Mátét, hogy Zente az ő fia. Ezalatt Tekla átveszi az apasági teszt eredményét, de nem meri felbontani.
Starting: 24-04-2026 22:20:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 24-04-2026 23:30:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 25-04-2026 00:40:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 25-04-2026 01:45:00
İkbal attól tart, a magánnyomozó bajba keveri őket, ezért azt tervezi, hogy fizet neki, de a pénz átadásánál az emberei elkapják. Yaman és Seher rettegnek attól, hogy esetleg elveszíthetik Yusufot. A gyerek betegsége valamelyest enyhíti a köztük lévő feszültséget, ami Zuhalt rettentően bosszantja. Adalet aggódik, hogy Bora elcsavarta Neslihan fejét, és feltett szándéka beszélni a gazdag ficsúrral. Yaman és Seher beviszik Yusufot a kórházba, ahol kiderül, hogy egyikük sem lehet donor.
Starting: 25-04-2026 03:10:00
Az orvosnő felvázolja Yamannak és Sehernek a kezelés menetét. Seher valósággal rosszul lesz a hallottaktól, Yaman tehetetlen. Az orvosnő azt ígéri, hamarosan meg tudják majd mondani, mennyi ideje van hátra a kisfiúnak, amitől mindketten összeomlanak. Cenger tanácsa ellenére Adalet elcsípi Borát, és azt kéri tőle, hagyja békén az unokahúgát. A vizsgálatokból kiderül végül, hogy Yusuf nem leukémiás, betegsége gyógyszerrel gyógyítható. Seher és Yaman nagyon megkönnyebbülnek.
Starting: 25-04-2026 04:15:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 25-04-2026 05:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 25-04-2026 06:10:00

Starting: 25-04-2026 06:50:00

Starting: 25-04-2026 07:40:00

Starting: 25-04-2026 08:20:00
Roland azt hazudja Borinak és Evelinnek, hogy tökéletesen sikerült az egy éjszakás kalandja. Másnap reggel azonban bevallja Evelinnek, hogy féltékennyé akarta tenni Borit, azért mondta. Roland és Evelin elmennek strandolni, aminek az a vége, hogy Roland kezdeményezik Evelinnél. Toni észreveszi, hogy mennyire megviselte Kornélt, ami Tonival történt, és végre be meri vallani az érzéseit Kornélnak. Kornél azonban hozza a papírformát, és ismét megbántja Tonit. Kétségbeesésében Toni Livihez fordul, aki azt tanácsolja neki, hogy felejtse el Kornélt, mint pasit. Bori beszervezett maga mellé két táncoslányt és elhatározza, hogy beindítja a karrierjét a Showgirls-zel és keményen gyakorol, hogy ismét a tánc lehessen a hivatása. Miután Bori megússza, hogy Bécy kirakja a házból, új erőre kap, és még inkább a karrierjére koncentrál.
Starting: 25-04-2026 09:05:00
Amikor reggel Szofi véletlenül Adriánnak küld el egy sms-t, amit eredetileg Gábornak szánt, és amiben Adrián feszes fenekét dicséri, nyomás alá kerül, hogy valahogy helyrekalapálja a hibáját. Sikerül elcsórnia a mobilt Adriántól, de a PIN-kódon elbukik. Evelin nem érti, miért kezdeményezett vele Roland. Válaszokat követel, de a fiú mindig kitér előlük. Evelin úgy dönt, hogy akkor fütyül rá, de végül rájön, hogy a csak nem hagyja nyugodni. De hiába reménykedik abban, hogy a fiú majd bevallja, hogy számára is többet jelentenek egymásnak, Roland közli vele, hogy hiba volt az egész, és a barátságuk fontosabb neki. Reggel Máté és Tekla boldogan babáznak, miközben André továbbra is azzal idegesíti Mátét, hogy Zente az ő fia. Ezalatt Tekla átveszi az apasági teszt eredményét, de nem meri felbontani.
Starting: 25-04-2026 10:10:00
Péter (30) kb. 7 éve nem látott testvérével, Krisztinával (45) szeretne újra találkozni. Noémi (35) minden vágya, hogy 17-18 éve nem látott testvérétől, Bernadettől (40) bocsánatot kérjen, mivel közel 2 évtizeddel ezelőtt rossz döntést hozott. Gina (25) sosem látott nagymamáját, Emmát (59) szeretné megismeri. Csaba (33) és testvére Zoltán (29) gyerekkoruk óta nem látott édesapjukkal, Istvánnal (57) szeretnének találkozni.
Starting: 25-04-2026 11:20:00
Ádám (24), a jóképű focista srác újra kezdené a laza kapcsolatát az igen dekoratív Vanesszával (23), aki a fiútól komolyabb kapcsolatot akart és ezért fejezte be vele a nyitott kapcsolatukat. Viktória (21) néhány hónappal ezelőtt összejött egy fiúval, akibe szerelmes is lett, de néhány hét járás után a fiú minden ok nélkül eltűnt. Zsuzsanna (44) szintén újra kezdené kapcsolatát Jánossal (39), akivel a munkája miatt lett vége a viszonyuknak, ugyanis Zsuzsanna a testéből él. A fiatal amatőr rapper, Gábor (22) minden vágya, hogy meghódítsa Renátát (21), akivel korábban kavartak, de a lány nem akart a fiútól komoly kapcsolatot.
Starting: 25-04-2026 12:25:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 25-04-2026 13:25:00

Starting: 25-04-2026 14:20:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 25-04-2026 15:15:00

Starting: 25-04-2026 16:10:00

Starting: 25-04-2026 17:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 25-04-2026 18:00:00

Starting: 25-04-2026 18:50:00

Starting: 25-04-2026 19:45:00

Starting: 25-04-2026 20:25:00
Toni még mindig nagyon szégyelli, hogy szerelmet vallott Kornélnak, és legszívesebben soha többé nem kerülne a fiú szeme elé. Bár Toni szíve szerint hazamenne, Livinek mégis sikerül őt rávennie arra, hogy bulizzanak egyet suli után. Szofi kínos zavarban van, hogy a rossz helyre küldött sms miatt Adrián tudja, hogy szexisnek találja, ezért azzal védekezik, hogy csak poénkodott. Adrián azonban nem hisz neki, és minden alkalmat megragad, hogy flörtöljön Szofival, aki mindezt provokációnak veszi.
Starting: 25-04-2026 21:15:00
Bécy reggel azzal a hírrel állít be Evelinhez, hogy vett egy tanyát, amit szeretne felújítani, rendbe tenni, és azt tervezi, hogy Mirjammal ott fognak élni. Evelin hitetlenkedve fogadja a hírt, de mikor az apja segítséget ér tőle, mert egy jobbkézre lenne szüksége, Evelin a padlón lévő Lalit ajánlja. Toni dühös lesz, amikor Kornél megint Dani ellen hergeli, és óva inti attól, hogy összejöjjön vele. A lány beolvas neki, hogy ne avatkozzon az ügyeibe, és dacból elmegy egy randira Danival, hogy kiverje a fejéből Kornélt. Milán és Karesz jókedvűen térnek vissza Thaiföldről, és el sem akarják hinni, hogy távollétükben Kareszt felkérték egy netes rádió podcast-ra a büfékocsival kapcsolatban. A nap folyamán a félreértések vígjátékába keverednek, és a fiúk teljesen elvágják magukat a riporternél. Milán vigasztalhatatlan, hogy elszúrta Karesz nagy esélyét.
Starting: 25-04-2026 22:25:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 25-04-2026 23:35:00
Péter (30) kb. 7 éve nem látott testvérével, Krisztinával (45) szeretne újra találkozni. Noémi (35) minden vágya, hogy 17-18 éve nem látott testvérétől, Bernadettől (40) bocsánatot kérjen, mivel közel 2 évtizeddel ezelőtt rossz döntést hozott. Gina (25) sosem látott nagymamáját, Emmát (59) szeretné megismeri. Csaba (33) és testvére Zoltán (29) gyerekkoruk óta nem látott édesapjukkal, Istvánnal (57) szeretnének találkozni.
Starting: 26-04-2026 00:45:00
Ádám (24), a jóképű focista srác újra kezdené a laza kapcsolatát az igen dekoratív Vanesszával (23), aki a fiútól komolyabb kapcsolatot akart és ezért fejezte be vele a nyitott kapcsolatukat. Viktória (21) néhány hónappal ezelőtt összejött egy fiúval, akibe szerelmes is lett, de néhány hét járás után a fiú minden ok nélkül eltűnt. Zsuzsanna (44) szintén újra kezdené kapcsolatát Jánossal (39), akivel a munkája miatt lett vége a viszonyuknak, ugyanis Zsuzsanna a testéből él. A fiatal amatőr rapper, Gábor (22) minden vágya, hogy meghódítsa Renátát (21), akivel korábban kavartak, de a lány nem akart a fiútól komoly kapcsolatot.
Starting: 26-04-2026 01:45:00
Bora érzelmileg zsarolja Neslihant. Azt állítja, hogy feláldozza a szerelmét, nehogy a lány összevesszen miatta a nénikéjével. Neslihan haragszik Adaletre, és biztosítja Borát afelől, hogy nem akar szakítani vele. Zuhalt bosszantja, hogy Yaman, Seher és Yusuf családias hangulatban játszanak, mielőbb véget akar vetni az idillnek. Nadire néni hosszabb időre elutazik, ezért Seher elmegy elbúcsúzni, és elmeséli neki, hogy mennyire nem tud kiigazodni férje viselkedésén. Fırat folyamatosan nyomoz Bora után, érzi, hogy valami nem stimmel vele.
Starting: 26-04-2026 03:05:00
Yaman, miután kapott egy fotót a magánnyomozótól, melyen Seher megpofozza Selimet, azon őrlődik, hogy a Sehert megrágalmazó dosszié esetleg hazugságokon alapul. Bora elviszi Neslihant egy buliba, ahol Firaték épp drogok miatt razziáznak. Neslihan nagyon megharagszik Borára, amiért ilyen helyzetbe hozta. Yaman kérdőre vonja Zuhalt a fotóval kapcsolatosan, aki a döbbenettől csak hebegni tud. A magánnyomozó találkozóra hívja Yamant, aki alig várja, hogy kiderüljön az igazság.
Starting: 26-04-2026 04:15:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 26-04-2026 05:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 26-04-2026 06:15:00

Starting: 26-04-2026 06:55:00

Starting: 26-04-2026 07:45:00

Starting: 26-04-2026 08:25:00
Toni még mindig nagyon szégyelli, hogy szerelmet vallott Kornélnak, és legszívesebben soha többé nem kerülne a fiú szeme elé. Bár Toni szíve szerint hazamenne, Livinek mégis sikerül őt rávennie arra, hogy bulizzanak egyet suli után. Szofi kínos zavarban van, hogy a rossz helyre küldött sms miatt Adrián tudja, hogy szexisnek találja, ezért azzal védekezik, hogy csak poénkodott. Adrián azonban nem hisz neki, és minden alkalmat megragad, hogy flörtöljön Szofival, aki mindezt provokációnak veszi.
Starting: 26-04-2026 09:15:00
Bécy reggel azzal a hírrel állít be Evelinhez, hogy vett egy tanyát, amit szeretne felújítani, rendbe tenni, és azt tervezi, hogy Mirjammal ott fognak élni. Evelin hitetlenkedve fogadja a hírt, de mikor az apja segítséget ér tőle, mert egy jobbkézre lenne szüksége, Evelin a padlón lévő Lalit ajánlja. Toni dühös lesz, amikor Kornél megint Dani ellen hergeli, és óva inti attól, hogy összejöjjön vele. A lány beolvas neki, hogy ne avatkozzon az ügyeibe, és dacból elmegy egy randira Danival, hogy kiverje a fejéből Kornélt. Milán és Karesz jókedvűen térnek vissza Thaiföldről, és el sem akarják hinni, hogy távollétükben Kareszt felkérték egy netes rádió podcast-ra a büfékocsival kapcsolatban. A nap folyamán a félreértések vígjátékába keverednek, és a fiúk teljesen elvágják magukat a riporternél. Milán vigasztalhatatlan, hogy elszúrta Karesz nagy esélyét.
Starting: 26-04-2026 10:20:00
Gábor (27) Magyarország egyik legnagyobb autogram gyűjtője, 6 éves kora óta rajong a sztárokért, 17000 ezer autogramja van és rengeteg közös képe hazai és külföldi celebekkel. Azért jön, hogy begyűjtse hiányzó aláírásait Kiszel Tündétől és Anikótól. Ivett (32), Jázmin (14) szalvéta gyűjtők, Ivettnek több mint 20 ezer szalvétája van. László (57) különleges szenvedélye az írótoll gyűjtés, ő büszkélkedik az ország legnagyobb toll gyűjteményével. Már közel 15 ezer db-ot felhalmozott, egy egész szoba és a fél lakásuk tele van ezekkel. Katika (57) nem régóta hódol szenvedélyének, ugyanis pár hónapja kezdett el porcelán babákat gyűjteni, amiből rövid idő alatt közel 100-at már felhalmozott. Az Anikó Show-ban őt is meglepetés várja.
Starting: 26-04-2026 11:40:00
Timi (24) ultimátummal érkezik Károly (20)-hoz: a lánynak elege van, hogy a párja nem fogadja el, hogy Timinek van egy 4-éves kislánya és sokat kell vele foglalkozni. Nagyon féltékeny rá Károly. Timi összepakolta Károly holmiját és oda dobta neki a stúdióban egy fekete kukászsákban. fiú ebbe nem törődik bele és váratlan fordulatot vesz a történet. Pali (34) meleg férfi, aki vallani akar párjának, Norbi-nak (30) arról, hogy amíg a nehéz körülmények miatt nem éltek együtt, Pali hirdette magát a neten partnert keresve és többször meg is csalta Norbit. Engesztelésül kézmegkéréssel is készült. Hogy Norbi megbocsát-e és igent mond-e Palinak, az az adásból kiderül. Lacit (42) Bangó Margit néven ismerik az éjszakában, ő fedezte fel Attilát (25), aki szintén transzvesztita előadó. Laci azért jött, hogy Attilát megkérje, ne rontsa el a többi travinak a sminkjét direkt, hogy ő legyen a legszebb művész a színpadon. István (35) szerelmi háromszögét szeretné tisztázni. Kati (19) elhagyta a belé még mindig szerelmes férfit, mégpedig István unokatestvére miatt. Ezt István képtelen feldolgozni azóta is és a rokoni kapcsolat miatt óriási családi belháború alakult ki. Kati és István összebalhéznak a stúdióban.
Starting: 26-04-2026 12:40:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 26-04-2026 13:40:00

Starting: 26-04-2026 14:30:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 26-04-2026 15:25:00

Starting: 26-04-2026 16:20:00

Starting: 26-04-2026 17:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 26-04-2026 18:00:00

Starting: 26-04-2026 18:50:00

Starting: 26-04-2026 19:45:00

Starting: 26-04-2026 20:35:00
Evelin és Roland egy közös fotózáson vesznek részt a TÉR-ben. Minden jól megy, amíg Kriszta a fotós lány ki nem szemeli magának Rolandot. Miután Evelin érdektelennek tetteti magát, a nő rástartol Rolandra és sikerrel is jár. Toni azon tépelődik, vajon helyesen tette-e, hogy megcsókolta Danit. A dolog nyomasztja a lányt, és bevallja a csókot Livinek. Beszélni akar Kornéllal és Danival is, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, de csodálkozva konstatálja, hogy egyik fiú sem jelenik meg a suliban. Mikor Glória a rádióban felkonferálja az aznapi műsort, Milán és Karesz tartanak tőle, hogy a riporterrel történt félreértés teljesen tönkreteheti a karrierjüket. Milánnak bűntudata van, és menteni akarja a menthetőt, ezért elrohan a rádióba, hogy rávegye Glóriát, hogy egy szót se meséljen el adásban a történtekről..
Starting: 26-04-2026 21:15:00
Evelin és Roland együtt töltik a napot és jól érzik magukat, de amikor Evelin közelebb kerül Rolandhoz, villámcsapásszerűen felismeri, hogy talán többet jelent neki a fiú, mint gondolta. Miután Toni tegnap bejelentés nélkül beállított Danihoz, és a fiú durván elküldte, ma összefutnak az iskolában. Dani bocsánatot akar kérni, de amikor a lány kérdezősködni kezd, miért volt tegnap olyan ideges, a fiú újra bezárkózik. A lány barátai is egyre hajtogatják, hogy Danival nem stimmel valami, és hogy tartsa távol magát tőle, mielőtt baja esik. Tekla egy férfival álmodik, de a baba sírása visszahozza őt a valóságba. Tekla feszültsége nő, miután a klinika egyértelműen kijelenti, hogy a DNS-teszt nem tévedett, és miután a védőnő is megerősíti, hogy a túlhordás oka egy későbbi teherbeesés is lehetett, Tekla az álom után felidézi magában az emlékeit.
Starting: 26-04-2026 22:20:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 26-04-2026 23:35:00
Gábor (27) Magyarország egyik legnagyobb autogram gyűjtője, 6 éves kora óta rajong a sztárokért, 17000 ezer autogramja van és rengeteg közös képe hazai és külföldi celebekkel. Azért jön, hogy begyűjtse hiányzó aláírásait Kiszel Tündétől és Anikótól. Ivett (32), Jázmin (14) szalvéta gyűjtők, Ivettnek több mint 20 ezer szalvétája van. László (57) különleges szenvedélye az írótoll gyűjtés, ő büszkélkedik az ország legnagyobb toll gyűjteményével. Már közel 15 ezer db-ot felhalmozott, egy egész szoba és a fél lakásuk tele van ezekkel. Katika (57) nem régóta hódol szenvedélyének, ugyanis pár hónapja kezdett el porcelán babákat gyűjteni, amiből rövid idő alatt közel 100-at már felhalmozott. Az Anikó Show-ban őt is meglepetés várja.
Starting: 27-04-2026 00:40:00
Timi (24) ultimátummal érkezik Károly (20)-hoz: a lánynak elege van, hogy a párja nem fogadja el, hogy Timinek van egy 4-éves kislánya és sokat kell vele foglalkozni. Nagyon féltékeny rá Károly. Timi összepakolta Károly holmiját és oda dobta neki a stúdióban egy fekete kukászsákban. fiú ebbe nem törődik bele és váratlan fordulatot vesz a történet. Pali (34) meleg férfi, aki vallani akar párjának, Norbi-nak (30) arról, hogy amíg a nehéz körülmények miatt nem éltek együtt, Pali hirdette magát a neten partnert keresve és többször meg is csalta Norbit. Engesztelésül kézmegkéréssel is készült. Hogy Norbi megbocsát-e és igent mond-e Palinak, az az adásból kiderül. Lacit (42) Bangó Margit néven ismerik az éjszakában, ő fedezte fel Attilát (25), aki szintén transzvesztita előadó. Laci azért jött, hogy Attilát megkérje, ne rontsa el a többi travinak a sminkjét direkt, hogy ő legyen a legszebb művész a színpadon. István (35) szerelmi háromszögét szeretné tisztázni. Kati (19) elhagyta a belé még mindig szerelmes férfit, mégpedig István unokatestvére miatt. Ezt István képtelen feldolgozni azóta is és a rokoni kapcsolat miatt óriási családi belháború alakult ki. Kati és István összebalhéznak a stúdióban.
Starting: 27-04-2026 01:40:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 27-04-2026 02:40:00
Seher biztos benne, hogy csak Yusuf betegsége miatt enyhült meg iránta Yaman. Zuhal bármennyi pénzt ígér a nyomozónak, ha nem árulja el őt Yamannak, de a nyomozó közli, hogy túl késő, bosszút áll, amiért csapdát állítottak neki. Ali felajánlja Fıratnak, hogy egy ideig lakjon náluk Nadire néni elutazása után. Bora dühös, amiért Neslihan nem áll szóba vele, és így elveszíti a fogadást. Yaman hiába várja a nyomozót a megbeszélt helyen, mert İkbal emberei rábukkantak és meglőtték.
Starting: 27-04-2026 03:00:00
Miután a nyomozó nem jelent meg a megbeszélt helyen, Yaman előveszi Zuhalt, aki azzal védekezik, hogy ez is Seger trükkje lehet, és a fotóval akar kétségeket ébreszteni Yamanban. İkbal attól tart, hogy Yaman Selimert fogja kivallatni, ezért arra kéri, hagyja el a várost. Yaman dühöng, amiért képtelen fényt deríteni az igazságra, bér Seher és Nadire néni beszélgetése elgondolkodtatta.
Starting: 27-04-2026 04:05:00
Dóri (19) és Endre (22) egyetlen egyéjszakás kalandot töltöttek el együtt. Endrének azonban annyira bejön a lány, hogy azóta rájött: Dóri neki az igazi és ezt a stúdióban a lány tudtára is adja. A lány vonakodva bár, de elfogadja a szívet és egy randit. A bökkenő csak az, hogy a lánynak van egy igen féltékeny és vehemens pasija, Zoltán (21), aki harmadiknak bejön a stúdióba. Eszter (25) két hónapja van túl egy nehéz szakításon és az életében felbukkant egy új udvarló, Ricsi (23). Eszter szeretne kapcsolatot, de még korainak tartja a váltást, ráadásul túl nyomulósnak tartja a fiút. A leszbikus Deni (27) és Kíra (19) négy éve vannak együtt. Kapcsolatuk jelenleg gyenge lábakon áll, mert Kíra rettenetesen féltékeny típus, ráadásul hisztis is. Napi szinten vitatkozik Denivel, amit a lány már nem bír tovább. Deni ultimátumot akar adni párjának, hogy vagy változik, vagy vége. Na de mi lesz a szív sorsa? Attilának (40) két párkapcsolata van. Van egy élettársa 11 éve, Szilvi és van egy szeretője, Zoli (47). Hiszen Attila biszexuális és ezt teljesen nyíltan vállalja is. Attila szerint Zoli túlzottan nyomul és ki akarja sajátítani őt, azért jön, hogy ezt megbeszélje vele, Zoli pedig azért érkezik, mert elege van abból, hogy ő a második, Attila végre döntsön: Szilvit vagy őt választja.
Starting: 27-04-2026 04:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 27-04-2026 05:55:00

Starting: 27-04-2026 06:45:00

Starting: 27-04-2026 07:30:00

Starting: 27-04-2026 08:15:00
Evelin és Roland egy közös fotózáson vesznek részt a TÉR-ben. Minden jól megy, amíg Kriszta a fotós lány ki nem szemeli magának Rolandot. Miután Evelin érdektelennek tetteti magát, a nő rástartol Rolandra és sikerrel is jár. Toni azon tépelődik, vajon helyesen tette-e, hogy megcsókolta Danit. A dolog nyomasztja a lányt, és bevallja a csókot Livinek. Beszélni akar Kornéllal és Danival is, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, de csodálkozva konstatálja, hogy egyik fiú sem jelenik meg a suliban. Mikor Glória a rádióban felkonferálja az aznapi műsort, Milán és Karesz tartanak tőle, hogy a riporterrel történt félreértés teljesen tönkreteheti a karrierjüket. Milánnak bűntudata van, és menteni akarja a menthetőt, ezért elrohan a rádióba, hogy rávegye Glóriát, hogy egy szót se meséljen el adásban a történtekről..
Starting: 27-04-2026 08:55:00
Evelin és Roland együtt töltik a napot és jól érzik magukat, de amikor Evelin közelebb kerül Rolandhoz, villámcsapásszerűen felismeri, hogy talán többet jelent neki a fiú, mint gondolta. Miután Toni tegnap bejelentés nélkül beállított Danihoz, és a fiú durván elküldte, ma összefutnak az iskolában. Dani bocsánatot akar kérni, de amikor a lány kérdezősködni kezd, miért volt tegnap olyan ideges, a fiú újra bezárkózik. A lány barátai is egyre hajtogatják, hogy Danival nem stimmel valami, és hogy tartsa távol magát tőle, mielőtt baja esik. Tekla egy férfival álmodik, de a baba sírása visszahozza őt a valóságba. Tekla feszültsége nő, miután a klinika egyértelműen kijelenti, hogy a DNS-teszt nem tévedett, és miután a védőnő is megerősíti, hogy a túlhordás oka egy későbbi teherbeesés is lehetett, Tekla az álom után felidézi magában az emlékeit.
Starting: 27-04-2026 10:10:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 27-04-2026 11:20:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 27-04-2026 12:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 27-04-2026 13:45:00

Starting: 27-04-2026 14:40:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 27-04-2026 15:25:00

Starting: 27-04-2026 16:20:00

Starting: 27-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 27-04-2026 18:00:00

Starting: 27-04-2026 18:50:00

Starting: 27-04-2026 19:40:00

Starting: 27-04-2026 20:20:00
Szofi újra úgy érzi, hogy Adrián provokálja, amikor a férfi megint adja a macsót. Amikor azonban megtudja, hogy Adrián mennyire nehezen ért szót Kornéllal, arra ragadtatja magát, hogy jó tanácsot adjon a férfinak és azon tűnődik, hogy Adriánnak talán van egy másik, érzékenyebb oldala is. Karesz felhúzza magát az egyetlen negatív kritikán, ami megjelenik a büfékocsijáról, és amit igazságtalannak tart. Karesz félelme, hogy a kocsi hírneve megszenvedheti a kritikát. Keresni kezdi az anonim kritikust, és amikor azt hiszi, leleplezte, egy fiatalemberrel konfrontálódik, akiről azonban kiderül, hogy ártatlan. Tivadar reggel azon méltatlankodik, hogy Tekla semmi nyomra nem emlékszik a titokzatos pasival kapcsolatban, csak amit tegnap már elmondott. Eközben Tekla továbbra is maga alatt van, de aztán felismeri a tetoválása alapján egy internetes bulvárhírben.
Starting: 27-04-2026 21:00:00
Tivadar mindenáron segíteni akar Teklának, aki egyre jobban szorong attól, hogy mi lesz, hiszen a gyermeke apja egy egyéjszakás kaland. Lilo magánnyomozó ismerőse kideríti a férfi címét, Tivadar azonban nem tudja, mit csináljon. Amikor Szofi a fürdőben megpróbál kimenekülni a meztelen Adrián elől, elcsúszik, és Adrián is ráesik. Ebben a pillanatban lép be Tamara a fürdőbe. Szofi attól tart, hogy Tamara azt feltételezi, szexeltek Adriánnal. Másnap reggel Szofi ugyan tisztázza Tamara előtt, hogy semmi sem történt Adrián és közte, de megdöbbenti, amikor kiderül számára, hogy Adriánnak nem lenne kifogása ellene, ha lenne köztük valami. Roland csalódottan úgy látja, hogy többé nem lesznek együtt Borival. Evelinnek bizonygatja, hogy már túl van a volt feleségén és ezért hatalmas bulira készül a Lupa Beachen. Roland és Evelin játék és koktélozás közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Mire becsípve hazaérnek, már nem tudnak ellenállni a kölcsönös vonzalomnak.
Starting: 27-04-2026 22:15:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 27-04-2026 23:25:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 28-04-2026 00:25:00
Dóri (19) és Endre (22) egyetlen egyéjszakás kalandot töltöttek el együtt. Endrének azonban annyira bejön a lány, hogy azóta rájött: Dóri neki az igazi és ezt a stúdióban a lány tudtára is adja. A lány vonakodva bár, de elfogadja a szívet és egy randit. A bökkenő csak az, hogy a lánynak van egy igen féltékeny és vehemens pasija, Zoltán (21), aki harmadiknak bejön a stúdióba. Eszter (25) két hónapja van túl egy nehéz szakításon és az életében felbukkant egy új udvarló, Ricsi (23). Eszter szeretne kapcsolatot, de még korainak tartja a váltást, ráadásul túl nyomulósnak tartja a fiút. A leszbikus Deni (27) és Kíra (19) négy éve vannak együtt. Kapcsolatuk jelenleg gyenge lábakon áll, mert Kíra rettenetesen féltékeny típus, ráadásul hisztis is. Napi szinten vitatkozik Denivel, amit a lány már nem bír tovább. Deni ultimátumot akar adni párjának, hogy vagy változik, vagy vége. Na de mi lesz a szív sorsa? Attilának (40) két párkapcsolata van. Van egy élettársa 11 éve, Szilvi és van egy szeretője, Zoli (47). Hiszen Attila biszexuális és ezt teljesen nyíltan vállalja is. Attila szerint Zoli túlzottan nyomul és ki akarja sajátítani őt, azért jön, hogy ezt megbeszélje vele, Zoli pedig azért érkezik, mert elege van abból, hogy ő a második, Attila végre döntsön: Szilvit vagy őt választja.
Starting: 28-04-2026 01:50:00
Selim úgy dönt, elhagyja a várost egy időre, hogy elkerülje Yamant. Barisra bízza az éttermet, ám váratlanul megjelenik Yaman, és Selim jobbnak látja, ha elmenekül. Yaman dühöng, amiért ismét nem derített ki semmit. İkbal és Zuhal még mindig aggódnak a nyomozó miatt, mert amíg nem hal meg, elmondhatja Yamannak az igazságot. Fırat minden nap elkíséri Neslihant a tanfolyamra, ami nagyon dühíti Borát.
Starting: 28-04-2026 03:00:00
Ziya a kórházban rohamot kap, amikor idegenek veszekednek, csak Seher képes megnyugtatni őt, amiért Yaman hálás neki. Amikor egy korábbi kórházas időpontról beszél, Seher elmondja, hogy akkor ő is kórházban volt, vesegyulladással. Yamannak szöget üt a fejébe az időpont, mert a dossziéban talált levél dátumával egyezik, melyben Seher nem írt a betegségéről. Mivel egyre zavarosabb minden, Yaman számára létkérdés a nyomozó megtalálása.
Starting: 28-04-2026 04:00:00
Arnold (21) érkezik a stúdióba, aki apjával szeretné megjavítani kapcsolatát. Elmondja, hogy amióta a szülei elváltak, apja csak akkor hívta, ha anyja felől érdeklődött. Három éve egyáltalán nem is találkoztak, akkor is csak azért, mert összefutottak véletlenül a villamoson. Amikor az apa, Gábor (48) megérkezik, a fiú egyből sírásban tör ki. Joe (35) feleségét szeretné lebeszélni a válásról! A kommunikatív, bohókás Joe-n látszik, hogy fülig szerelmes és bármit megtenne feleségéért, Nikiért (34). Elmondja, hogy élete kicsit megborult és az italhoz nyúlt, de szerinte nem vált függővé, viszont belátja, hogy amikor ivott, nem mindig viselkedett jól. A férfi szinte kétségbeesetten próbálkozik, hogy elkerülje a válást, tudja, hogy ez az utolsó lehetősége. Katika jön a stúdióba, aki annak ellenére, hogy 60 éves, tele van energiával. Vicces, karakteres fiatalos, aki büszkén meséli, hogy megismerkedett az interneten a jelenlegi kedvesével. Állítása szerint nem megy simán minden, mert a férfi betegesen féltékeny, de mégsem figyel rá oda eléggé. Olcsó virágot vesz neki, mániákus hazudozó, legutóbb még gyroszozni sem vitte el, ráadásul egy céges bulin megfogdosta a kolléganője fenekét. Kati mindezekkel szembesíti a párját, és hogy mi lesz a kapcsolatukkal, az az adásból kiderül. Egy 29 éves fiatal nő, Szabina érkezik, aki szeretné, ha édesanyja végre igazi szülő és nagymama lenne. Elmondja, hogy a nő jelenlegi párja, akivel 7 éve vannak együtt, lehúzza, és emellett egy agresszív, iszákos ember. Egyetlen célja van, hogy édesanyját lebeszélje Imréről. Tünde (50) védi is a párját, meg nem is, de képtelen dönteni, utána viszont a stúdióba érkezik Imre (58) is.
Starting: 28-04-2026 04:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 28-04-2026 05:55:00

Starting: 28-04-2026 06:40:00

Starting: 28-04-2026 07:15:00

Starting: 28-04-2026 07:55:00
Szofi újra úgy érzi, hogy Adrián provokálja, amikor a férfi megint adja a macsót. Amikor azonban megtudja, hogy Adrián mennyire nehezen ért szót Kornéllal, arra ragadtatja magát, hogy jó tanácsot adjon a férfinak és azon tűnődik, hogy Adriánnak talán van egy másik, érzékenyebb oldala is. Karesz felhúzza magát az egyetlen negatív kritikán, ami megjelenik a büfékocsijáról, és amit igazságtalannak tart. Karesz félelme, hogy a kocsi hírneve megszenvedheti a kritikát. Keresni kezdi az anonim kritikust, és amikor azt hiszi, leleplezte, egy fiatalemberrel konfrontálódik, akiről azonban kiderül, hogy ártatlan. Tivadar reggel azon méltatlankodik, hogy Tekla semmi nyomra nem emlékszik a titokzatos pasival kapcsolatban, csak amit tegnap már elmondott. Eközben Tekla továbbra is maga alatt van, de aztán felismeri a tetoválása alapján egy internetes bulvárhírben.
Starting: 28-04-2026 08:40:00
Tivadar mindenáron segíteni akar Teklának, aki egyre jobban szorong attól, hogy mi lesz, hiszen a gyermeke apja egy egyéjszakás kaland. Lilo magánnyomozó ismerőse kideríti a férfi címét, Tivadar azonban nem tudja, mit csináljon. Amikor Szofi a fürdőben megpróbál kimenekülni a meztelen Adrián elől, elcsúszik, és Adrián is ráesik. Ebben a pillanatban lép be Tamara a fürdőbe. Szofi attól tart, hogy Tamara azt feltételezi, szexeltek Adriánnal. Másnap reggel Szofi ugyan tisztázza Tamara előtt, hogy semmi sem történt Adrián és közte, de megdöbbenti, amikor kiderül számára, hogy Adriánnak nem lenne kifogása ellene, ha lenne köztük valami. Roland csalódottan úgy látja, hogy többé nem lesznek együtt Borival. Evelinnek bizonygatja, hogy már túl van a volt feleségén és ezért hatalmas bulira készül a Lupa Beachen. Roland és Evelin játék és koktélozás közben egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Mire becsípve hazaérnek, már nem tudnak ellenállni a kölcsönös vonzalomnak.
Starting: 28-04-2026 09:45:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 28-04-2026 10:55:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 28-04-2026 11:55:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 28-04-2026 13:30:00

Starting: 28-04-2026 14:30:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 28-04-2026 15:25:00

Starting: 28-04-2026 16:20:00

Starting: 28-04-2026 17:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 28-04-2026 18:00:00

Starting: 28-04-2026 18:50:00

Starting: 28-04-2026 19:40:00

Starting: 28-04-2026 20:20:00
Evelin megalázva érzi magát, amikor Roland este lerázza őt azzal, hogy maradjanak csak barátok. Evelinben reggel még mindig dolgozik az indulat, és ennek hangot is ad, amit Bence és Mesi értetlenül hallgatnak végig. Bence ráveszi Rolandot, hogy kérjen bocsánatot, mielőtt a kettejük közötti balhé a T.É.R. rovására megy. Felbukkan Karesz egy régi osztálytársa, akit már ezer éve nem látott. Janó meghívja őket magukhoz, ahol Milán és Karesz megismerkednek Janó feleségével, Júliával. Ám egy családi botrány robban ki, amikor Janót rajtakapják a szeretőjével. Tekla kalandja miután este szembesül azzal, hogy valószínűleg Ő Tekla gyerekének az apja, ragaszkodik az apasági teszthez, amibe Tekla is belemegy. Szofi váratlanul betoppan, és szembesül a helyzettel, Tekla pedig azzal, hogy Szofi azért jött, hogy Máté holmijait elvigye a fiú kérésére. Tekla kiborul a tudattól, hogy Máté talán már soha többet nem lesz az élete része.
Starting: 28-04-2026 21:10:00
Toninak nincs sok kedve elmenni a nyári alkotótáborba, mert ott nem tudja elkerülni Kornélt, akivel épp igyekszik lezárni a kapcsolatát. Csupán annak tud örülni, hogy Dani nem utazik velük, és azt reméli, hogy így legalább el tudja kerülni az érzelmi káoszt. Szofi örül, hogy sikerült elsimítania a konfliktust közte és Adrián között. Tamara arra bátorítja Szofit, hogy hívja meg egy randira Adriánt. Mikor Szofi rászánja magát erre, Adrián egyáltalán nem veszi komolyan a gesztusát. Reggel Bori közli, hogy szerveznek mára egy bulit. Közben Roland arra jut, hogy rendbe kell tennie magában az érzéseit, és azon gondolkodik, hogy elmegy Ibizára Drexhez. A bulin aztán Bori és Roland végre ismét megtalálják a hangot.
Starting: 28-04-2026 22:15:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 28-04-2026 23:25:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 29-04-2026 00:25:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 29-04-2026 02:10:00
Miután İkbal átadja Yamannak a Seher által rendelt hamis igazolványokat, Yaman tombol dühében, hogy Seher el akarta rabolni Yusufot, és semmiféle magyarázatra nem kíváncsi. Yaman utasítja Nedimet, hogy az ügyvédekkel találják ki, hogyan szerezheti meg a gyámságot. Ziya rájön, hogy történt valami Seher és Yaman között. Seher kijelenti Yamannak, hogy nem fog meghajolni előtte. Yaman kétségek közt őrlődik, a nyomozónak pedig nyoma veszett.
Starting: 29-04-2026 03:00:00
Fırat, aki nagy örömmel kísérgeti Neslihant, konfrontálódik Borával, aki szerint Neslihan szerelmes belé, így Fırat minden igyekezete hiábavaló. Váratlanul ismét felhívja a magánnyomozó Yamant, és elmondja, hogy Zuhal megpróbálta megöletni, ezért nem volt ott a megbeszélt helyen, de sok vért vesztett, és már nem tudja elmondani, hol van. Yaman utasítja Nedimet, hogy a föld alól is kerítsék elő, ám Nedim nem jár sikerrel. Seher aggódik, hogy Yaman el akarja őt távolítani Yusuf közeléből.
Starting: 29-04-2026 03:55:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 29-04-2026 04:50:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 29-04-2026 05:50:00

Starting: 29-04-2026 06:35:00

Starting: 29-04-2026 07:15:00

Starting: 29-04-2026 07:50:00
Evelin megalázva érzi magát, amikor Roland este lerázza őt azzal, hogy maradjanak csak barátok. Evelinben reggel még mindig dolgozik az indulat, és ennek hangot is ad, amit Bence és Mesi értetlenül hallgatnak végig. Bence ráveszi Rolandot, hogy kérjen bocsánatot, mielőtt a kettejük közötti balhé a T.É.R. rovására megy. Felbukkan Karesz egy régi osztálytársa, akit már ezer éve nem látott. Janó meghívja őket magukhoz, ahol Milán és Karesz megismerkednek Janó feleségével, Júliával. Ám egy családi botrány robban ki, amikor Janót rajtakapják a szeretőjével. Tekla kalandja miután este szembesül azzal, hogy valószínűleg Ő Tekla gyerekének az apja, ragaszkodik az apasági teszthez, amibe Tekla is belemegy. Szofi váratlanul betoppan, és szembesül a helyzettel, Tekla pedig azzal, hogy Szofi azért jött, hogy Máté holmijait elvigye a fiú kérésére. Tekla kiborul a tudattól, hogy Máté talán már soha többet nem lesz az élete része.
Starting: 29-04-2026 08:40:00
Toninak nincs sok kedve elmenni a nyári alkotótáborba, mert ott nem tudja elkerülni Kornélt, akivel épp igyekszik lezárni a kapcsolatát. Csupán annak tud örülni, hogy Dani nem utazik velük, és azt reméli, hogy így legalább el tudja kerülni az érzelmi káoszt. Szofi örül, hogy sikerült elsimítania a konfliktust közte és Adrián között. Tamara arra bátorítja Szofit, hogy hívja meg egy randira Adriánt. Mikor Szofi rászánja magát erre, Adrián egyáltalán nem veszi komolyan a gesztusát. Reggel Bori közli, hogy szerveznek mára egy bulit. Közben Roland arra jut, hogy rendbe kell tennie magában az érzéseit, és azon gondolkodik, hogy elmegy Ibizára Drexhez. A bulin aztán Bori és Roland végre ismét megtalálják a hangot.
Starting: 29-04-2026 09:45:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 29-04-2026 10:55:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 29-04-2026 11:55:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 29-04-2026 13:25:00

Starting: 29-04-2026 14:20:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 29-04-2026 15:20:00

Starting: 29-04-2026 16:15:00

Starting: 29-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 29-04-2026 18:00:00

Starting: 29-04-2026 18:50:00

Starting: 29-04-2026 19:40:00

Starting: 29-04-2026 20:25:00
Toni nagyon feldúlt. Danival töltötte az éjszakát, beszélgettek és összebújtak. De amikor a fiú meg akarja csókolni, visszavonulót fúj, mert Kornélra gondol. Nem sokkal később Dani elmondja neki, hogy Kornélt nem zavarja, hogy együtt vannak, szabad utat adott nekik. Szofi egyszerre feldobott és értetlen, mert a veszekedés szenvedélyes szexbe torkolt Adriánnal. Amikor Adrián meg akarja hívni ebédelni, Szofi reménykedni kezd, hogy Adrián is így érez. Szofi csalódására azonban a fiú közli, hogy reméli, a szex nem tette tönkre a viszonyukat és bimbózó barátságukat. Bori nem akarja, nem tudja újrakezdeni Rolanddal, és ezért inkább elmenekül. Szó nélkül akar lelépni, de Karola véletlenül pont elcsípi, így a lány elmondja neki az érzéseit, de azt, hogy hová utazik, nem.
Starting: 29-04-2026 21:10:00
Toni nem tudja rávenni magát, hogy lefeküdjön Danival. Bár Livi azt tanácsolja neki, hogy jöjjön össze Danival, egyszerűen képtelen kiverni a fejéből Kornélt. Toni próbálja figyelmen kívül hagyni Kornélt az eddigi játszadozásai miatt, de amikor este Kornél eltűnik, és senki sem tudja, hol marad, aggódni kezd. Már fel akarja adni, amikor rátalál Kornélra, akiből előtörnek a Toni iránti érzései... Roland elhatározza, hogy kideríti, hová tűnt Bori. Rájön, hogy mindig ugyanazzal a taxis társasággal utazik és meg is találja a taxist, aki Borit a reptérre vitte, de azt is elmondja, hogy egy férfival látta. Lali szeretné újra kezdeni Virággal, de azzal szembesül, hogy Virág egy jóképű fiú oldalán lép be a lépcsőházba. Közben Lali tudomást szerez, hogy este Virág önállóan lép fel. Ez Lalinak övön aluli, nem lehet, hogy Virág nélküle énekeljen. Úgy dönt, szabotálja Virág fellépését. Tönkreteszi a pendrive-ot a fellépés helyszínén, de lebukik Virág és Noémi előtt. Lali hiába kér bocsánatot Virágtól, azzal szembesül, hogy tettével egy rivális pasi karjaiba lökte szerelmét.
Starting: 29-04-2026 22:20:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 29-04-2026 23:30:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 30-04-2026 00:30:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 30-04-2026 01:55:00
Mivel Nedimnek nem sikerül a magánnyomozó tartózkodási helyét kideríteni, Yaman szívességet kér Fırattól. Fırat megütközik a kérésen, de mivel Seher érdekében szükség van rá, belemegy, hogy bemérjék a nyomozó telefonját. Fırat és Kiraz segítségével Neslihan összeállít egy férfiruha szettet, ami mindenkinek nagyon tetszik. Neslihan nagyon hálás, hogy segítettek teljesíteni a tanfolyamon kapott feladatot. Seher félmondatokat hall Yaman beszélgetéséből, és nagyon fél, hogy a nyomozó arra kell, hogy elszakítsák Yusuftól. İkbal és Zuhal rettegnek, hogy kiderül az igazság.
Starting: 30-04-2026 03:10:00
İbrahim egy erdőben méri be a magánnyomozó telefonját. Yaman azonnal elindul, és az erdőben bolyongva rátalál a sérült férfira, aki a kezei között hal meg, még mielőtt bármi hasznos információt mondhatna. Yaman egy megérzéstől vezérelve megtalálja a nyomozó erdei búvóhelyét, és a matracba varrva rálel az eredeti anyagokra. A mappa tartalmától teljesen összeomlik. Rájön, hogy Seher ártatlan, és csupán Zuhal koholmánya volt a lejárató dosszié. Amint visszaér a villába, rendőrkézre adja Zuhalt.
Starting: 30-04-2026 04:15:00
Niki (18), a fiatal leszbikus lány a nagymamájával él már 5 éves kora óta, mert az édesanyja, Anita (42), aki rockzenész, a zenekarát választotta helyette. Csak ritka alkalmakkor találkoznak, Anita sokszor hagyta magára a lányát és sokszor még a szülinapjára sem ment el fellépések miatt. Niki szeretné, ha sokkal többször találkoznának, illetve szeretné, ha Anita elfogadná végre az identitását, ami jelenleg a legnagyobb akadálya, hogy felhőtlen legyen a viszonyuk. Alex (18) és Erik (21) unokatestvérek. Erik egy buli alkalmával rányomult unokatestvére akkori barátnőjére, aki akkor érthető módon nagyon megharagudott rá, és már egy éve nem beszélnek emiatt. Alex most mégis békülni szeretne, csupán egyetlen feltétele van: soha többé nem mutatja be Eriknek az aktuális barátnőjét... Beatrix (21) és István (23) 5 éve vannak együtt. Másfél éve, gyermekük megszületése után megromlott a kapcsolatuk, és kölcsönösen megcsalták egymást. Mindketten elég rosszul érzik már magukat ebben a kapcsolatban, a lány pedig döntött: elköltözik a gyermekével a testvéréhez. Ákos (26) néhány hónapja ismerte meg Szandit (19), akibe mára már nagyon szerelmes. Most az érzéseiről szeretne vallani, egy verset is írt neki, de felkészült arra az esetre is, ha a lány visszautasítaná őt: ebben az esetben egy búcsúlassút szeretne kérni a lánytól.
Starting: 30-04-2026 05:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 30-04-2026 06:10:00

Starting: 30-04-2026 06:50:00

Starting: 30-04-2026 07:40:00

Starting: 30-04-2026 08:20:00
Toni nagyon feldúlt. Danival töltötte az éjszakát, beszélgettek és összebújtak. De amikor a fiú meg akarja csókolni, visszavonulót fúj, mert Kornélra gondol. Nem sokkal később Dani elmondja neki, hogy Kornélt nem zavarja, hogy együtt vannak, szabad utat adott nekik. Szofi egyszerre feldobott és értetlen, mert a veszekedés szenvedélyes szexbe torkolt Adriánnal. Amikor Adrián meg akarja hívni ebédelni, Szofi reménykedni kezd, hogy Adrián is így érez. Szofi csalódására azonban a fiú közli, hogy reméli, a szex nem tette tönkre a viszonyukat és bimbózó barátságukat. Bori nem akarja, nem tudja újrakezdeni Rolanddal, és ezért inkább elmenekül. Szó nélkül akar lelépni, de Karola véletlenül pont elcsípi, így a lány elmondja neki az érzéseit, de azt, hogy hová utazik, nem.
Starting: 30-04-2026 09:00:00
Toni nem tudja rávenni magát, hogy lefeküdjön Danival. Bár Livi azt tanácsolja neki, hogy jöjjön össze Danival, egyszerűen képtelen kiverni a fejéből Kornélt. Toni próbálja figyelmen kívül hagyni Kornélt az eddigi játszadozásai miatt, de amikor este Kornél eltűnik, és senki sem tudja, hol marad, aggódni kezd. Már fel akarja adni, amikor rátalál Kornélra, akiből előtörnek a Toni iránti érzései... Roland elhatározza, hogy kideríti, hová tűnt Bori. Rájön, hogy mindig ugyanazzal a taxis társasággal utazik és meg is találja a taxist, aki Borit a reptérre vitte, de azt is elmondja, hogy egy férfival látta. Lali szeretné újra kezdeni Virággal, de azzal szembesül, hogy Virág egy jóképű fiú oldalán lép be a lépcsőházba. Közben Lali tudomást szerez, hogy este Virág önállóan lép fel. Ez Lalinak övön aluli, nem lehet, hogy Virág nélküle énekeljen. Úgy dönt, szabotálja Virág fellépését. Tönkreteszi a pendrive-ot a fellépés helyszínén, de lebukik Virág és Noémi előtt. Lali hiába kér bocsánatot Virágtól, azzal szembesül, hogy tettével egy rivális pasi karjaiba lökte szerelmét.
Starting: 30-04-2026 10:15:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 30-04-2026 11:25:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 30-04-2026 12:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 30-04-2026 13:35:00

Starting: 30-04-2026 14:30:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 30-04-2026 15:25:00

Starting: 30-04-2026 16:20:00

Starting: 30-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 30-04-2026 18:00:00

Starting: 30-04-2026 18:55:00

Starting: 30-04-2026 19:45:00

Starting: 30-04-2026 20:25:00
Kornél és Toni nagyon boldog, hogy végre egymásra találtak. Amikor Toni és Kornél között megtörténhetne az első alkalom, teljes erővel visszatér Kornél félelme attól, hogy ez neki nem fog menni. Nem sok választja el attól, hogy mindent bevalljon Toninak. Roland látja, hogy a táncosok mennyire kivannak, mert Bori utazása a munkájától is megfosztotta, felajánlja, hogy jöjjenek a Térbe táncolni. Mikor az egyik lány a sikeres casting után kikezd Rolanddal, a fiú visszautasítja, ami reménnyel tölti el Evelint. Mikor a fiú megmutatja neki, hogy késznek érzi magát az újrakezdésre, Evelin is bizakodó lesz. Lali maga alatt van, amikor Virág ront be a szobájába, hogy kérdőre vonja, ő volt-e az, aki a gitáros szomszéd srác ajtaját megrongálta. Lali ezt kikéri magának, és féltékenykedik. Lali irigykedik Virágra, mert ismét sikeres koncertet ad Zolival, ezért elhatározza, hogy becsajozik, hogy felhívja magára Virág figyelmét.
Starting: 30-04-2026 21:10:00
Lalit koncert után Noémi várja, aki békejobbot kínál. Lali kétkedik és tétovázik, de végül elfogadja azt. A békekötésre egy bárban koccintanak, ahol mind a ketten berúgnak. Virág, mikor hazaér, egy nagy csokor virág fogadja Lalitól. Virág meghatódik és szeretné megköszönni, de mikor felmegy az albérletbe, és benyit Lali szobájába, ott találja Lalit és Noémit, egy ágyban, összeölelkezve. Evelin teljesen el van varázsolva, mert találkozott egy fiúval, ám kicsit megijed, amikor rájön, hogy elfelejtette elkérni a fiú telefonszámát, és attól tart, soha többé nem látja őt. A fiú azonban később felbukkan a TÉR-ben, és randira hívja a lányt. Tivadar kifaggatja Szofit, mi van közte és Adrián között, mert szerinte Szofi teljesen belezúgott a férfiba. Szofinak az arcára van írva a válasz, viszont miközben ezt beismeri Tivadarnak, nem veszi észre, hogy Adrián ott áll mögötte, és mindent hallott.
Starting: 30-04-2026 22:15:00
A Cool nézői is figyelemmel kísérhetik a villalakók életének legizgalmasabb történéseit. Mindenre elszánt villalakók veszik birtokba a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok ezúttal is számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: "Én vagyok az, aki mindent visz!" Az addig vezető út azonban megannyi Kiválasztással, Kihívással és Párbajjal teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért. Féltett titkok, érzelmek, dráma, feszültség: a ValóVilág12 elképesztő fordulatokat tartogat mindenki számára! _ Minden este a COOL műsorán.
Starting: 30-04-2026 23:25:00
A világ egyik legsikeresebb üzleti reality-je, Az álommeló (gyártó: UFA Magyarország Kft.) új évada az RTL-en. Az első évad győztese Keserű Balázs lett, aki sikert sikerre halmozott és pár hónap alatt bizonyította rátermettségét Balogh Levente számára. Az előléptetésre pedig nem is kellett sokáig várnia, mert hamarosan Levente az egyik cégének élére őt nevezi ki ügyvezető igazgatónak, sőt egyik cégében részesedést is kap, ami azt bizonyítja, hogy akiben az üzletember látja a kitartást, a tehetséget és az elszántságot, arra lépésről lépésre újabb nagyszerű lehetőségek várnak. A megüresedett elnöki asszisztens pozíció pedig ismét nyitva állt a jelentkezők előtt. A jelölteknek a második évadban is adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket. A tét pedig 2024-ben is hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Az idei évben Levente átalakította a kiválasztási folyamatot: amikor egy jelöltet elküld az elnök úr, helyette érkezik egy új ember, majd a második hét végére kialakul a végleges csapat, amihez már nem érkeznek új jelöltek, onnantól pedig 14 jelölt küzdhet tovább az elnöki asszisztensi pozícióért. Balogh Levente segítői idén is: Farmosi Larisza közgazdász, aki öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft.-nél majd pár évet külföldön töltött, visszatérése után pedig ismét Levente mellett helyezkedett el és egyik cégénél ügyvezetői feladatokat lát el. Dr. Krasznai István ügyvéd (a Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több, mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. A munkanapok végén ők segítenek majd eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Az álommeló minden hétköznap az RTL műsorán. Az epizódok visszanézhetők az RTL+-on. A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 01-05-2026 00:15:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 01-05-2026 01:10:00
Niki (18), a fiatal leszbikus lány a nagymamájával él már 5 éves kora óta, mert az édesanyja, Anita (42), aki rockzenész, a zenekarát választotta helyette. Csak ritka alkalmakkor találkoznak, Anita sokszor hagyta magára a lányát és sokszor még a szülinapjára sem ment el fellépések miatt. Niki szeretné, ha sokkal többször találkoznának, illetve szeretné, ha Anita elfogadná végre az identitását, ami jelenleg a legnagyobb akadálya, hogy felhőtlen legyen a viszonyuk. Alex (18) és Erik (21) unokatestvérek. Erik egy buli alkalmával rányomult unokatestvére akkori barátnőjére, aki akkor érthető módon nagyon megharagudott rá, és már egy éve nem beszélnek emiatt. Alex most mégis békülni szeretne, csupán egyetlen feltétele van: soha többé nem mutatja be Eriknek az aktuális barátnőjét... Beatrix (21) és István (23) 5 éve vannak együtt. Másfél éve, gyermekük megszületése után megromlott a kapcsolatuk, és kölcsönösen megcsalták egymást. Mindketten elég rosszul érzik már magukat ebben a kapcsolatban, a lány pedig döntött: elköltözik a gyermekével a testvéréhez. Ákos (26) néhány hónapja ismerte meg Szandit (19), akibe mára már nagyon szerelmes. Most az érzéseiről szeretne vallani, egy verset is írt neki, de felkészült arra az esetre is, ha a lány visszautasítaná őt: ebben az esetben egy búcsúlassút szeretne kérni a lánytól.
Starting: 01-05-2026 01:50:00