Today TREXIPTV
Scott, a fiatal rabló és szélhámos tűnik fel New Yorkban. A fiú hírneve már húsz éves kora ellenére elismerést vált ki Peterben, aki a fiatalkori Neal-hez hasonlítja őt. Ennek megfelelően Neal segítsége a kézre kerítésében most még inkább jól jöhet, mígnem Scott egy régebbi rablásból származó gyémántsort is ellop, alaposan magára haragítva ezzel annak átmeneti tulajdonosát, aki annak idején szintén lopással szerezte meg magának a köveket. Neal, ezért azt a tervet eszeli ki, hogy visszajuttatják önkényes gazdájának a gyémántokat, hogy Peter letartóztathassa őt.
Starting: 30-11-2025 06:55:00
Egy számítógépes hacker feltöri Manhattan egyik bankjának a rendszerét és több ezer ember számláját lerabolja, mintegy 125 millió dollárt. Miután az elkövető teljesen ismeretlen, senkinek nincs róla adata vagy fényképe, Neal eljátssza a szerepét, hogy ezzel előcsalják a bűnözőt. Új adatokkal kártyát csináltat a bankkal és két kézzel szórni kezdi a pénzt. A tettes persze nem nézi jó szemmel, hogy valaki az ő rabolt vagyonát költi, ezért le akar csapni, de Peter és az FBI épp csak erre az alkalomra vár.
Starting: 30-11-2025 07:50:00
Margo Sheridan, a híres tudós, miután megvonják tőle a titkos műholdas megfigyelőrendszer kísérletezésének anyagi támogatását elhatározza, hogy ellopja a földalatti páncélterembe bezárt szerkezetet. Robotokat használ fel a megfelelő személyek beszervezésére, akik pedig az alagútásásban lehetnek a segítségére. Michael pedig kénytelen Bonnie segítségét kérni, akinek mellesleg az egyetemen Margo Sheridan a tanára, és persze nem hisz a professzor bűnösségében.
Starting: 30-11-2025 08:50:00

Starting: 30-11-2025 09:50:00
Miután két tolvaj drága ékszereket lop el az alapítvány által támogatott jótékonysági aukcióról, sikerül meglépniük Michael és K.I.T.T. elől. Az egyik végez a társával, s új személyazonossággal belép a rendbe.
Starting: 30-11-2025 10:45:00
Falk hegymászást tanít fiataloknak, akik korábban bűncselekményeket követtek el. Épp a Mont Blanc megmászására készülnek. Falk nevelt lánya, Jette balesetet szenved, kocsija egy tóba zuhan, és megfullad. Ám az anyósülésen találják becsatolva, így az a kérdés, ki vezette az autót és hagyta sorsára a lányt. Falkról kiderül, hogy viszonya volt nevelt lányával, így ő az első számú gyanúsított. Ám a banda tagjai közül nem mindenki ártatlan.
Starting: 30-11-2025 11:55:00
Gyuri egy véletlen folytán levágja a bajszát aznap, amikor új jogosítványt kéne csináltatnia. A körjegyző _ aki nem mellesleg Teca mamája, Orsolya _ pedig ellenőrzést végez Pajkaszegen a kétes választás folyományaként, amikor is javaslatot tesz a költségcsökkentésre: valakitől váljon meg az önkormányzat. A Doktornak vakbélgyulladása lesz és kórházba kerül, ám Kati meglátogatja őt Öreg Berkiccsel, és két tűz _ azaz két férfi között találja magát.
Starting: 30-11-2025 13:05:00
Zömbikné véletlenül eltöri Piroska bokáját, majd egy női furcsa párként átmegy hozzá ápolni, de ezt egyikük sem viseli jól. Stoki kap egy traffipaxot, amit nem igazán tud használni de mindenképpen gyorshajtókat akar vele fogni. Erika az iroda takarítása közben véletlenül kidobja az éneklő halat és Gyurit bízza meg, hogy szerezzen egy újat, aki elől emiatt Morzsy elhappolja a spéci sportkormányt. Baki pedig megkapja a válóperi végzést, pedig eddig azt sem tudta, hogy válik.
Starting: 30-11-2025 14:05:00
A fotós Connor (Matthew McConoughey) született nőcsábász és agglegény épp az öccse esküvőjére hivatalos. Megérkezésével azonnal kitör a botrány, és még az esküvő is veszélybe kerül. Az őrületben Connor előtt megjelenik Wayne bácsikája (Michael Douglas) szelleme, és három régi barátnőjének a kísértete, akik magukkal ragadják a múltba, hogy móresre tanítsák.
Starting: 30-11-2025 15:10:00
Maggie nem sok sikert ért el az életben: partikra jár, váltogatja munkahelyeit, egyetlen értékének a férfiakra gyakorolt vonzerejét tartja. Egyébként se pénze, se otthona, barátoknál, rokonoknál száll meg, míg azok rá nem unnak. Testvére, Rose mindenben az ellentéte: egyetemet végzett, menő jogi cégnél dolgozik, és szinte minden idejét a munkája köti le. Emellett folytonosan a testsúlyával küzd, és kellő önbizalom híján a társasági és szerelmi élete is a nullához közelít. Egy veszekedést követően a nővérek felkeresik rég nem látott nagyanyjukat. A találkozás mindannyiuk életében döntő változást hoz.
Starting: 30-11-2025 17:15:00
Davidet, a kisstílű dílert kirabolják a környékbeli kamaszok. Nem tud elszámolni sem az anyaggal, sem a pénzzel. Hogy jóvá tegye hibáját kénytelen egy szállítmányt áthozni Mexikóból.
Starting: 30-11-2025 20:00:00
Mulder úgy véli, hogy az egyik afrikai népmeséből származó lény lehet felelős több fekete férfi eltűnéséért Philadelphia környékén. Scully azonban úgy véli, hogy ennél tudományosabb magyarázat is létezik.
Starting: 30-11-2025 22:25:00
Szokatlan, és rendkívül felkavaró fotók segítségével kell a két ügynöknek megtalálnia egy sorozatgyilkost. Állítólag a fotók egy nőket elrabló pszichopata elméjének pokoli tartalmáról készültek. Mulder úgy véli, hogy a férfi pszichikus fényképezés képességével rendelkezik.
Starting: 30-11-2025 23:20:00
Mulder és Scully az egyik világvégére készülő vallási szektát vizsgálják. A nyomozás során Mulder akaratlanul is felidéz egy előző életet, amelyben Scully és mások is ott voltak vele azon a mezőn, ahol az amerikai polgárháborúban meghalt.
Starting: 01-12-2025 00:20:00
A plasztikai sebészeten átesett betegek szörnyű halált halnak a boszorkányság által megszállott orvosok kezei között. Mulder és Scully mindent megtesznek, hogy megállítsák őket.
Starting: 01-12-2025 01:20:00
A Magányos Fegyveresek felfedik Mulder előtt a Dohányzó Férfi titkos történetének lehetséges verzióját. Három fontos eseményre összpontosítanak: JFK meggyilkolására, regényírói kísérleteire és az egyik UFO-ügy eltussolásaira.
Starting: 01-12-2025 02:05:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 01-12-2025 02:55:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 01-12-2025 03:00:00
Miközben a rendőrség egy lelőtt és megégett férfi halála után nyomoz, Stottlemeyer és a menyasszonya kapcsolata válságba kerül. A nyomozás során a dolgok egyre bonyolultabbá válnak, és a nő kétségei tovább nőnek. A nyomozás végül olyan következményekkel jár, amelyek megkérdőjelezik a kapcsolatuk jövőjét.
Starting: 01-12-2025 03:15:00
Monk végre megkapja rég vágyott kitüntetését, de az első ügye váratlanul nehéznek bizonyul, amikor egy sorozatgyilkost próbál összekötni a rendőrségi korrupcióval. A nyomozás során Monk nemcsak a gyilkos nyomait követi, hanem a rendőrség sötét titkaival is szembesül. Ahogy egyre mélyebbre ás, rádöbben, hogy a megoldás kulcsa talán a saját múltjában rejlik.
Starting: 01-12-2025 04:00:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig Nevess csak!
Starting: 01-12-2025 04:40:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 01-12-2025 04:55:00
Mac még soha nem került ilyen helyzetbe. Egy internetes gyilkos ügye, aki a jelek szerint egészségügyi dolgozókat vesz célba, személyessé válik, amikor a gyanúsított Mac apjának nevére hivatkozik, aki csaknem két évtizeddel korábban halt meg. A helyszínelők úgy vélik, hogy Mac talán személyesen is ismerheti az elkövetőt, és emiatt veszélyben van.
Starting: 01-12-2025 05:00:00
Két holttestet találnak a város északi és déli végén. Mac és csapata kezdetben nem is sejtik, hogy a két eset összefügg egymással. Hamarosan kiderül, hogy az elkövető meglehetősen különös módszert használ, és az egész labort megpróbálja bevonni a játékába, amikor iránytűket hagy hátra, hogy látható nyomokat hagyjon a bűncselekményeihez.
Starting: 01-12-2025 05:55:00
Egy számítógépes hacker feltöri Manhattan egyik bankjának a rendszerét és több ezer ember számláját lerabolja, mintegy 125 millió dollárt. Miután az elkövető teljesen ismeretlen, senkinek nincs róla adata vagy fényképe, Neal eljátssza a szerepét, hogy ezzel előcsalják a bűnözőt. Új adatokkal kártyát csináltat a bankkal és két kézzel szórni kezdi a pénzt. A tettes persze nem nézi jó szemmel, hogy valaki az ő rabolt vagyonát költi, ezért le akar csapni, de Peter és az FBI épp csak erre az alkalomra vár.
Starting: 01-12-2025 06:50:00
Jones ügynök furcsa üzenetet kap egy régi barátjától. Jimmy, a zsoldosként harcoló férfi azt akarja az FBI tudtára adni, hogy a cég, amelynek a szolgálatában áll korrupt, és csempészésért, gyilkosságokért is felelős. A Barrett-Dunne katonai vállalkozás vezetője Henry Van Horne rendkívüli kapcsolatokkal rendelkezik, így önerőből még az FBI sem tarthat náluk házkutatást, vagy hallgathatja ki őt, így amikor Van Horne megtalálja Jones ügynök barátját, és elrabolja őt, Neal-t mint potenciális érdeklődőt beépítik, hogy kiszagolja mi folyik az épület berkein belül, és megtudja hol tartják fogva Jimmy-t.
Starting: 01-12-2025 07:50:00
Egy új nyomozás során Monk visszatér arra a helyszínre, ahol először hallotta felesége, Trudy meggyilkolásának híreit. Ahogy az emlékek felidéződnek, Monk szembesül a múltjával, és a fájdalmas részletekkel. A nyomozás során rá kell jönnie, hogy többről van szó, mint a gyilkos elfogása, ezúttal a saját lelki békéje a tét.
Starting: 01-12-2025 08:45:00
Monk egy videóra bukkan, amely kapcsolatban áll Trudy erőszakos halálával, és ez új reményt ad az ügy felderítéséhez. Csakhogy túl kevés ideje van arra, hogy elkapja a gyilkost. Miközben a feszültség fokozódik, Monk egyre elszántabbá válik abban, hogy felfedje az igazságot, és végre lezárja a múltját.
Starting: 01-12-2025 09:40:00
Miután két tolvaj drága ékszereket lop el az alapítvány által támogatott jótékonysági aukcióról, sikerül meglépniük Michael és K.I.T.T. elől. Az egyik végez a társával, s új személyazonossággal belép a rendbe.
Starting: 01-12-2025 10:35:00
Michael egy régi rendőrtársának a húga cserbenhagyásos balesetet szenved. K.I.T.T.-el együtt belekezdenek a nyomozásba, majd rövidesen illegális utcai versenyzők bandájához jutnak el.
Starting: 01-12-2025 11:40:00
Rachel Parkot éppen beválasztották a Hawaii Legfelsőbb Bíróság bírái közé, amikor megzsarolja egy ismeretlen. A bírónő Magnumhoz és Higginshez fordul segítségért, akik nem tudják garantálni, hogy a nő múltja titokban marad. Rachel ugyanis egyetemista korában escort-lányként dolgozott egy rövid ideig, amiről váratlanul előkerült egy videófelvétel. Hamarosan kiderül, hogy a zsarolásnak az éppen zajló tárgyaláshoz van köze, amiben gyilkossággal vádolnak egy férfit.
Starting: 01-12-2025 12:50:00
Kétségbeesve hívja fel a sziget legismertebb óvadékügynöke a két magánnyomozót. A régi barátságukra hivatkozva arra kéri Magnumot, hogy segítsen megtalálni az egyik ügyfelét, akiért jóhiszeműen kifizetett 250 ezer dollár óvadékot. Amennyiben a nő 24 órán belül nem jelenik meg a bíróságon, az ügynök elveszíti a befektetését. De mint kiderül, nemcsak a nő tűnt el, hanem a keresésével megbízott fejvadász is.
Starting: 01-12-2025 13:45:00
Marc felhívja megbízóját, hogy a klubban, ahová beépült, el kell tüntetnie egy nőt, aki talán túl sokat látott. Mivel Bausch nem segít, kénytelen magához vinni a lányt, a munkatársainak azt hazudja, végzett vele. A rendőrség egy fiatal férfi halála ügyében nyomoz, úgy tűnik, elütötték, aztán letakarták egy ponyvával. Kiderül, hogy Maja és barátja nem is olyan ártatlanok az ügyben. Semirt bosszantja, hogy Max nyomoz a törökországi történések ügyében, de Max azt állítja, Dana védelmében teszi.
Starting: 01-12-2025 14:50:00
Egy fiatal férfi fékezés nélkül hajt egy baleset helyszínére, a becsapódásban életét veszíti. Mint kiderül, egy repülő akadémia hallgatója volt. Mivel a járműben nagy mennyiségű kokaint találtak, a rendőrök elmennek az akadémiára, ahol tanúi lesznek, amikor egy diák kudarcot vall a szimulátorban. A kokain útja után nyomozva bonyolult viszonyokba botlanak az akadémián, ahol az újoncokat nem mindennapi és nem veszélytelen bátorsági próbák elé állítják.
Starting: 01-12-2025 15:55:00
Zömbikné véletlenül eltöri Piroska bokáját, majd egy női furcsa párként átmegy hozzá ápolni, de ezt egyikük sem viseli jól. Stoki kap egy traffipaxot, amit nem igazán tud használni de mindenképpen gyorshajtókat akar vele fogni. Erika az iroda takarítása közben véletlenül kidobja az éneklő halat és Gyurit bízza meg, hogy szerezzen egy újat, aki elől emiatt Morzsy elhappolja a spéci sportkormányt. Baki pedig megkapja a válóperi végzést, pedig eddig azt sem tudta, hogy válik.
Starting: 01-12-2025 17:00:00
Egy jósnő érkezik Pajkaszegre, aki mindenkiről gyanúsan sokat tud. Öreg Berkics ismét megjelenik, hogy csapja a szelet Katinak, és ezt Doktor sem nézheti ölbe tett kézzel. Hogy pénzt szerezzenek a szobor helyreállítására, Erika kitalálja, hogy időnek előtt beszedik a sírpénzeket, így azonban kiderül, hogy a polgármesternek és Katinak van egy közös sírhelyük.
Starting: 01-12-2025 18:00:00
Magnum szorult helyzetbe kerül, ezúttal az élete a tét. Meg kell találnia Osi Sima Yakuza vezér elrabolt fiát, aki a megbízás előtt egy ügyes trükkel megmérgezte. Ha Magnum 8 órán belül nem találja meg a fiút, nem kapja meg az ellenanyagot. A hajsza során Magnum rájön, hogy nincs ellenszer a szigeten. Az egész csapat beszáll az ügybe, hogy megmentsék Magnum életét. Közben TC és Katsumoto kiderítik, mi történt Cade anyjával.
Starting: 01-12-2025 19:00:00
Felrobban egy középület, hárman meghalnak és több mint húszan megsérülnek. A gyanúsított egy tinédzser, aki nemrég vesztette el az apját. A fiú anyja Higginshez és Magnumhoz fordul segítségért, hogy találják meg a fiát és derítsék ki, miért tette ezt Ryder. Kumu és Rick segít TC-nek feldolgozni egy korábbi, egyéjszakás kaland miatti bűntudatát.
Starting: 01-12-2025 20:00:00
Krycek tippje Muldert egy tunguzkai gulágba vezeti, ahol gátlástalanul foglyokat használnak a fekete olajvírussal végzett kísérletekhez. Eközben Scully kollégáját ugyanaz a vírus fertőzi meg, amely egy meteoritban lappangott.
Starting: 01-12-2025 21:00:00
Mulder megpróbálja megakadályozni, hogy egy orosz szuperkatona elpusztítsa azt az észak-amerikai helyszínt, ahol a fekete olajvírust ki lehetne ásni. Scullyt börtönbe zárják, miután egy szenátusi albizottsági meghallgatáson nem hajlandó elárulni Mulder hollétét.
Starting: 01-12-2025 22:00:00
A hatalmas esőzés miatt fennakad egy holttest a város legnívósabb gimnáziumának a csatornanyílásán. Phil Anderson, az iskola igazgatója nem lepődik meg, amikor megtudja, hogy az áldozat Shawn Becker. A fiút szinte mindenki gyűlölte az iskolában, és többen meg is fenyegették. Catherine lánya is belekeveredik az ügybe, miután ő is a gimnáziumba jár, és jól ismerte az áldozatot.
Starting: 01-12-2025 22:55:00
Magnum szorult helyzetbe kerül, ezúttal az élete a tét. Meg kell találnia Osi Sima Yakuza vezér elrabolt fiát, aki a megbízás előtt egy ügyes trükkel megmérgezte. Ha Magnum 8 órán belül nem találja meg a fiút, nem kapja meg az ellenanyagot. A hajsza során Magnum rájön, hogy nincs ellenszer a szigeten. Az egész csapat beszáll az ügybe, hogy megmentsék Magnum életét. Közben TC és Katsumoto kiderítik, mi történt Cade anyjával.
Starting: 01-12-2025 23:55:00
Felrobban egy középület, hárman meghalnak és több mint húszan megsérülnek. A gyanúsított egy tinédzser, aki nemrég vesztette el az apját. A fiú anyja Higginshez és Magnumhoz fordul segítségért, hogy találják meg a fiát és derítsék ki, miért tette ezt Ryder. Kumu és Rick segít TC-nek feldolgozni egy korábbi, egyéjszakás kaland miatti bűntudatát.
Starting: 02-12-2025 00:55:00
Marc felhívja megbízóját, hogy a klubban, ahová beépült, el kell tüntetnie egy nőt, aki talán túl sokat látott. Mivel Bausch nem segít, kénytelen magához vinni a lányt, a munkatársainak azt hazudja, végzett vele. A rendőrség egy fiatal férfi halála ügyében nyomoz, úgy tűnik, elütötték, aztán letakarták egy ponyvával. Kiderül, hogy Maja és barátja nem is olyan ártatlanok az ügyben. Semirt bosszantja, hogy Max nyomoz a törökországi történések ügyében, de Max azt állítja, Dana védelmében teszi.
Starting: 02-12-2025 01:40:00

Starting: 02-12-2025 01:55:00
Egy fiatal férfi fékezés nélkül hajt egy baleset helyszínére, a becsapódásban életét veszíti. Mint kiderül, egy repülő akadémia hallgatója volt. Mivel a járműben nagy mennyiségű kokaint találtak, a rendőrök elmennek az akadémiára, ahol tanúi lesznek, amikor egy diák kudarcot vall a szimulátorban. A kokain útja után nyomozva bonyolult viszonyokba botlanak az akadémián, ahol az újoncokat nem mindennapi és nem veszélytelen bátorsági próbák elé állítják.
Starting: 02-12-2025 02:25:00

Starting: 02-12-2025 02:55:00
Egy új nyomozás során Monk visszatér arra a helyszínre, ahol először hallotta felesége, Trudy meggyilkolásának híreit. Ahogy az emlékek felidéződnek, Monk szembesül a múltjával, és a fájdalmas részletekkel. A nyomozás során rá kell jönnie, hogy többről van szó, mint a gyilkos elfogása, ezúttal a saját lelki békéje a tét.
Starting: 02-12-2025 03:15:00
Monk egy videóra bukkan, amely kapcsolatban áll Trudy erőszakos halálával, és ez új reményt ad az ügy felderítéséhez. Csakhogy túl kevés ideje van arra, hogy elkapja a gyilkost. Miközben a feszültség fokozódik, Monk egyre elszántabbá válik abban, hogy felfedje az igazságot, és végre lezárja a múltját.
Starting: 02-12-2025 04:00:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 02-12-2025 04:45:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig Nevess csak!
Starting: 02-12-2025 04:55:00
Két holttestet találnak a város északi és déli végén. Mac és csapata kezdetben nem is sejtik, hogy a két eset összefügg egymással. Hamarosan kiderül, hogy az elkövető meglehetősen különös módszert használ, és az egész labort megpróbálja bevonni a játékába, amikor iránytűket hagy hátra, hogy látható nyomokat hagyjon a bűncselekményeihez.
Starting: 02-12-2025 05:00:00
Hawkes, miközben egy gyilkosság helyszínén talált DNS-t vizsgál, felfedezi, hogy az számos másik ügyhöz is kapcsolódik, amiket három különböző államban követtek el. A csapat dolga tisztázni, hogy egy sorozatgyilkossal van-e dolga a városnak, vagy van más magyarázat is a különös fejleményre. Közben egy nő beismerő vallomást tesz, hogy megölte férjét, ám egészen más bűntényre bukkannak.
Starting: 02-12-2025 05:55:00
Jones ügynök furcsa üzenetet kap egy régi barátjától. Jimmy, a zsoldosként harcoló férfi azt akarja az FBI tudtára adni, hogy a cég, amelynek a szolgálatában áll korrupt, és csempészésért, gyilkosságokért is felelős. A Barrett-Dunne katonai vállalkozás vezetője Henry Van Horne rendkívüli kapcsolatokkal rendelkezik, így önerőből még az FBI sem tarthat náluk házkutatást, vagy hallgathatja ki őt, így amikor Van Horne megtalálja Jones ügynök barátját, és elrabolja őt, Neal-t mint potenciális érdeklődőt beépítik, hogy kiszagolja mi folyik az épület berkein belül, és megtudja hol tartják fogva Jimmy-t.
Starting: 02-12-2025 06:50:00
Egy egyiptomi múzeumból értékes műkincset lopnak el. Az elkövető az a Matthew Kellert, aki régen Neal társa volt, és aki korábban Petert elrabolta. Az FBI feltételezi, hogy a műtárgyat New Yorkban akarják értékesíteni, ezért Neal, mint restaurátor beépül egy egyiptológus mellé, akiről feltételezik, hogy az üzlet közvetítője. Ám Keller ugyanezt használja ki. Ugyanezen a tudóson keresztül akar eljutni Neal-hez, és a kincsekhez, melyekről azóta tudomást szerzett...
Starting: 02-12-2025 07:45:00
A rendkívül sikeres San Franciscó-i rendőrnyomozót, Adrian Monkot annyira megviseli felesége megmagyarázhatatlan halála, hogy kényszerbetegség alakul ki nála, melynek következtében az állását is elveszíti. Ám zsenialitása nélkülözhetetlen a rendőrség számára, és behívják tanácsadónak egy polgármesterjelölt ellen elkövetett merénylet nyomozására, amiben az egyik testőr életét vesztette.
Starting: 02-12-2025 08:45:00

Starting: 02-12-2025 09:40:00
Michael egy régi rendőrtársának a húga cserbenhagyásos balesetet szenved. K.I.T.T.-el együtt belekezdenek a nyomozásba, majd rövidesen illegális utcai versenyzők bandájához jutnak el.
Starting: 02-12-2025 10:30:00
Bonnie az új lakásában a szomszéd Halloween bulija miatt nem tud aludni, majd szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit egy majomember követ el. Miután Bonnie-nak ekkor éppen magas láza volt, Michael és Devon nem akar hinni neki. Bonnie-val pedig később egy titokzatos idegen el akarja hitetni, hogy hallucinációi vannak.
Starting: 02-12-2025 11:35:00
Magnum szorult helyzetbe kerül, ezúttal az élete a tét. Meg kell találnia Osi Sima Yakuza vezér elrabolt fiát, aki a megbízás előtt egy ügyes trükkel megmérgezte. Ha Magnum 8 órán belül nem találja meg a fiút, nem kapja meg az ellenanyagot. A hajsza során Magnum rájön, hogy nincs ellenszer a szigeten. Az egész csapat beszáll az ügybe, hogy megmentsék Magnum életét. Közben TC és Katsumoto kiderítik, mi történt Cade anyjával.
Starting: 02-12-2025 12:40:00
Felrobban egy középület, hárman meghalnak és több mint húszan megsérülnek. A gyanúsított egy tinédzser, aki nemrég vesztette el az apját. A fiú anyja Higginshez és Magnumhoz fordul segítségért, hogy találják meg a fiát és derítsék ki, miért tette ezt Ryder. Kumu és Rick segít TC-nek feldolgozni egy korábbi, egyéjszakás kaland miatti bűntudatát.
Starting: 02-12-2025 13:45:00
Kramer, miután kerekesszékbe kényszerült, többé nem kereste a fiát, mert úgy érezte, már semmit sem tud nyújtani neki, de távolról gyakran figyelte. Így történt, hogy összetévesztette valakivel, aki ugyanolyan motoros ruhát viselt, mint a fia, Nino, és a menekülő motoros után eredt. Leonard és Dennis elhatározták, hogy kirabolnak egy alvilági figurát, ám a rablás rosszul sül el, Dennis golyót kap és meghal. Leonard próbálja értékesíteni az ellopott műtárgyakat, amikről kiderül, hogy múzeumból származik, így Berdan is a rendőrség látókörébe kerül.
Starting: 02-12-2025 14:45:00
Néhány héten belül már a sokadik bankautomatát rabolják ki. Vicky a tettesek nyomába ered, ám vezetés közben rosszul lesz, balesetet szenved, és az orvosa rossz hírt közöl vele: transzplantáció nélkül nem sokáig élhet, annyira károsodott a veséje. Max elmondja Danának, hogy apja mit tett Törökországban, de Dana meg sem akarja hallgatni. Vicky kórházi szobatársa meghal, épp amikor haza készül, a gyógyszerektől kába Vicky lát valakit kimenni a kórtermükből. Semir eleinte nem hisz neki, de egyre több jel utal arra, hogy fura halálesetek történnek a kórházban.
Starting: 02-12-2025 15:55:00
Egy jósnő érkezik Pajkaszegre, aki mindenkiről gyanúsan sokat tud. Öreg Berkics ismét megjelenik, hogy csapja a szelet Katinak, és ezt Doktor sem nézheti ölbe tett kézzel. Hogy pénzt szerezzenek a szobor helyreállítására, Erika kitalálja, hogy időnek előtt beszedik a sírpénzeket, így azonban kiderül, hogy a polgármesternek és Katinak van egy közös sírhelyük.
Starting: 02-12-2025 17:00:00
Egy ismert sztár főszereplésével vizsgafilmet forgatnak Pajkaszegen. Ehhez helyi szereplőkre is szükség van, így a közmunkások elindulnak a sztárság felé vezető rögös úton. Zsolt falu-blogjának köszönhetően a pajkaszegi szobor világhírnévre tesz szert. Zsolt és Nelli viszonya épp kibontakozna, amikor valaki közbelép.
Starting: 02-12-2025 17:55:00
Higgins veszélyes helyzetbe kerül, amikor a 12 éves Ella megkéri, hogy segítsen megtalálni annak a hármas gyilkosságnak az elkövetőjét, amin korábban az édesanyja dolgozott. Higginst váratlanul éri, hogy Ella anyja belehalt a nyomozásba, annyira megviselte az ügy. Magnum összebarátkozik egy halálos beteg veteránnal, és megpróbálja kibékíteni rég nem látott bátyjával.
Starting: 02-12-2025 19:00:00
Magnum a végsőkig elmegy, hogy megtalálja egy négy évvel korábban történt gyilkosság elkövetőit, és ezzel megmentse legjobb barátja, Nuzo emlékét. Az egész csapatot aktivizálja, ám arra kéri a barátait, hogy ne szóljanak Kacumotónak. Csakhogy az ügyre ráállított nyomozó rájön, hogy Magnum bizonyítékokat tart vissza, és börtönnel fenyegeti meg.
Starting: 02-12-2025 20:00:00
Egy különös álom Muldert egy évekkel korábban elrabolt és meggyilkolt fiatal lány teteméhez vezeti. Mulder pontosan tudja, hogy a sorozatgyilkos John Lee Roche az elkövető. Az ügy váratlan fordulatot vesz, amikor felmerül, hogy Roche-nak köze lehetett Mulder nővére, Samantha eltűnéséhez.
Starting: 02-12-2025 21:00:00
Egy angolul nem tudó, kétségbeesett illegális bevándorló lesz egy rejtélyes betegség első fertőzöttje. Rohamosan romló állapotban kénytelen menekülni a Bevándorlási Hivatal és az FBI elől, ráadásul a saját testvére is vadászik rá, mert őt okolja a barátnője haláláért.
Starting: 02-12-2025 22:00:00
Mr. Nash, az egyik kaszinó kiöregedett művésze tíz perccel az előadás előtt meghal. Régi társával készültek a nagy visszatérésre, amire 30 éve vártak. Minden jel alkoholmérgezésre utal, Nick azonban talál egy gyanús jelet, és nagyon úgy tűnik, hogy a férfi a halála előtt egy fiatal nővel volt. Catherine élete egyik legnehezebb ügyét kapja.
Starting: 02-12-2025 22:55:00
Higgins veszélyes helyzetbe kerül, amikor a 12 éves Ella megkéri, hogy segítsen megtalálni annak a hármas gyilkosságnak az elkövetőjét, amin korábban az édesanyja dolgozott. Higginst váratlanul éri, hogy Ella anyja belehalt a nyomozásba, annyira megviselte az ügy. Magnum összebarátkozik egy halálos beteg veteránnal, és megpróbálja kibékíteni rég nem látott bátyjával.
Starting: 02-12-2025 23:55:00
Magnum a végsőkig elmegy, hogy megtalálja egy négy évvel korábban történt gyilkosság elkövetőit, és ezzel megmentse legjobb barátja, Nuzo emlékét. Az egész csapatot aktivizálja, ám arra kéri a barátait, hogy ne szóljanak Kacumotónak. Csakhogy az ügyre ráállított nyomozó rájön, hogy Magnum bizonyítékokat tart vissza, és börtönnel fenyegeti meg.
Starting: 03-12-2025 00:55:00

Starting: 03-12-2025 01:00:00
Kramer, miután kerekesszékbe kényszerült, többé nem kereste a fiát, mert úgy érezte, már semmit sem tud nyújtani neki, de távolról gyakran figyelte. Így történt, hogy összetévesztette valakivel, aki ugyanolyan motoros ruhát viselt, mint a fia, Nino, és a menekülő motoros után eredt. Leonard és Dennis elhatározták, hogy kirabolnak egy alvilági figurát, ám a rablás rosszul sül el, Dennis golyót kap és meghal. Leonard próbálja értékesíteni az ellopott műtárgyakat, amikről kiderül, hogy múzeumból származik, így Berdan is a rendőrség látókörébe kerül.
Starting: 03-12-2025 01:40:00

Starting: 03-12-2025 01:50:00
Néhány héten belül már a sokadik bankautomatát rabolják ki. Vicky a tettesek nyomába ered, ám vezetés közben rosszul lesz, balesetet szenved, és az orvosa rossz hírt közöl vele: transzplantáció nélkül nem sokáig élhet, annyira károsodott a veséje. Max elmondja Danának, hogy apja mit tett Törökországban, de Dana meg sem akarja hallgatni. Vicky kórházi szobatársa meghal, épp amikor haza készül, a gyógyszerektől kába Vicky lát valakit kimenni a kórtermükből. Semir eleinte nem hisz neki, de egyre több jel utal arra, hogy fura halálesetek történnek a kórházban.
Starting: 03-12-2025 02:30:00

Starting: 03-12-2025 02:55:00
A rendkívül sikeres San Franciscó-i rendőrnyomozót, Adrian Monkot annyira megviseli felesége megmagyarázhatatlan halála, hogy kényszerbetegség alakul ki nála, melynek következtében az állását is elveszíti. Ám zsenialitása nélkülözhetetlen a rendőrség számára, és behívják tanácsadónak egy polgármesterjelölt ellen elkövetett merénylet nyomozására, amiben az egyik testőr életét vesztette.
Starting: 03-12-2025 03:15:00

Starting: 03-12-2025 04:00:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 03-12-2025 04:40:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 03-12-2025 04:50:00
Hawkes, miközben egy gyilkosság helyszínén talált DNS-t vizsgál, felfedezi, hogy az számos másik ügyhöz is kapcsolódik, amiket három különböző államban követtek el. A csapat dolga tisztázni, hogy egy sorozatgyilkossal van-e dolga a városnak, vagy van más magyarázat is a különös fejleményre. Közben egy nő beismerő vallomást tesz, hogy megölte férjét, ám egészen más bűntényre bukkannak.
Starting: 03-12-2025 04:55:00
A helyszínelők egy táncosnő halálának ügyében nyomoznak, aki rendszeresen vett részt utcai táncversenyeken. Stella és Mac segít az egyik táncosnak feleleveníteni azokat az eseményeket, amelyek a barátnője halálához vezettek, miután megnyerték a legutóbbi nagyszabású utcai táncversenyt. A nyomok alapján a gyilkost olyan indítékok vezették, amire még nem volt példa.
Starting: 03-12-2025 05:50:00
Egy egyiptomi múzeumból értékes műkincset lopnak el. Az elkövető az a Matthew Kellert, aki régen Neal társa volt, és aki korábban Petert elrabolta. Az FBI feltételezi, hogy a műtárgyat New Yorkban akarják értékesíteni, ezért Neal, mint restaurátor beépül egy egyiptológus mellé, akiről feltételezik, hogy az üzlet közvetítője. Ám Keller ugyanezt használja ki. Ugyanezen a tudóson keresztül akar eljutni Neal-hez, és a kincsekhez, melyekről azóta tudomást szerzett...
Starting: 03-12-2025 06:45:00
Peter vezető munkatársa Kramer ügynök érkezik New Yorkba, hogy besegítsen az irodának. Miután Mozzie eladja a Degas képet a feketepiacon, annak hamar híre megy, így az FBI most kettőzött erővel folytatja a nyomozást. Peter továbbra is gyanítja, hogy a kincs, amit Neal ellopott létezik, és ennek a képnek a megkerülése bizonyítaná is az igazát. Neal ezért készít róla egy hamisítványt, és kicseréli az eredetit, annak új tulajdonosánál...
Starting: 03-12-2025 07:45:00
Az egykori rendőrségi alkalmazott, Harry Ashcombe aljas tervet eszel ki felesége meggyilkolására. Kate halálának körülményei egyértelműen balesetre utalnak. Amikor a férj bejelenti felesége eltűnését, Monk és Sharona is rááll az ügyre. Hamarosan pedig szokatlan dolog történik: jelentkezik egy Dolly Flint nevű médium, aki elmondja, hogy transzba esve jutott el Kate holttestéhez. Persze azonnal ő lesz az első számú gyanúsított és senki sem hisz neki, kivéve Monkot.
Starting: 03-12-2025 08:40:00
Megölnek egy bírónőt, miközben segélyhívást kezdeményez. A nő a halála előtt még megnevezi a támadóját, a hírhedt bűnözőt, Dale Biederbecket. A gond csak az, hogy Dale, a Bálna annyira elhízott, hogy és évek óta nem tudja elhagyni az ágyát.
Starting: 03-12-2025 09:35:00
Bonnie az új lakásában a szomszéd Halloween bulija miatt nem tud aludni, majd szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit egy majomember követ el. Miután Bonnie-nak ekkor éppen magas láza volt, Michael és Devon nem akar hinni neki. Bonnie-val pedig később egy titokzatos idegen el akarja hitetni, hogy hallucinációi vannak.
Starting: 03-12-2025 10:35:00
John Stanton, a fiatal kincsvadász, a tengerparton rábukkan a két évvel ezelőtt eltűnt K.A.R.R.-ra, majd véletlenül aktiválja az autót. K.A.R.R. pedig John-t használja fel arra, hogy bosszút álljon az alapítványon és csapdába csalja Michael-t és K.I.T.T.-et.
Starting: 03-12-2025 11:40:00
Higgins veszélyes helyzetbe kerül, amikor a 12 éves Ella megkéri, hogy segítsen megtalálni annak a hármas gyilkosságnak az elkövetőjét, amin korábban az édesanyja dolgozott. Higginst váratlanul éri, hogy Ella anyja belehalt a nyomozásba, annyira megviselte az ügy. Magnum összebarátkozik egy halálos beteg veteránnal, és megpróbálja kibékíteni rég nem látott bátyjával.
Starting: 03-12-2025 12:45:00
Magnum a végsőkig elmegy, hogy megtalálja egy négy évvel korábban történt gyilkosság elkövetőit, és ezzel megmentse legjobb barátja, Nuzo emlékét. Az egész csapatot aktivizálja, ám arra kéri a barátait, hogy ne szóljanak Kacumotónak. Csakhogy az ügyre ráállított nyomozó rájön, hogy Magnum bizonyítékokat tart vissza, és börtönnel fenyegeti meg.
Starting: 03-12-2025 13:50:00
Az autópálya-rendőrségen mindenki szívesen odaadná a veséjét Vickynek, de szöveti intolerancia miatt csakis Marc jöhet szóba. Megkeresi megbízóját, és közli vele, hogy kiszáll, mert szeretné megmenteni a barátnője életét. Bausch próbálja rábeszélni, hogy előbb buktassa le Allawit, akihez már nagyon közel került, és rengeteg munkája van abban, hogy rendőrkézre adja Európa egyik legnagyobb embercsempészét. Ám Allawi szolgálatából kiszállni nem olyan egyszerű, Marc az életével játszik.
Starting: 03-12-2025 14:50:00
Vicky vigasztalhatatlan, mert azt hiszi, Marc meghalt a robbanásban, amikor valaki merényletet kísérelt meg Allawi ellen. Marc hiányával az utolsó reménye is odalett a felépülésre, mivel ő volt az egyetlen megfelelő vesedonor. Mark azonban él, csak fogva tartják. Amikor Bausch után oson, őt is foglyul ejtik, majd Alawi társa magával viszi. Vicky haldoklik az autóban, dialízisre van szüksége. Megkezdődik a hajsza, ám Grothe túljár a rendőrök eszén, és Semirék az utolsó pillanatban találnak rá egy mezőn az alig élő Vickyre. Semir úgy dönt, önként feladja magát mindazért, amit Törökországban tett, hogy kiszabadítsa anyját a börtönből.
Starting: 03-12-2025 15:55:00
Egy ismert sztár főszereplésével vizsgafilmet forgatnak Pajkaszegen. Ehhez helyi szereplőkre is szükség van, így a közmunkások elindulnak a sztárság felé vezető rögös úton. Zsolt falu-blogjának köszönhetően a pajkaszegi szobor világhírnévre tesz szert. Zsolt és Nelli viszonya épp kibontakozna, amikor valaki közbelép.
Starting: 03-12-2025 17:00:00
A közmunkások véletlenül megcsinálják a lehetetlent: a pajkaszegi gabonakört. A helyiek összeesküvés-elméleteket és UFO-kat, a polgármester viszont lehetőséget lát a dologban, ami a sajtó érdeklődését is felkelti. Bazsó főzni kényszerül, ami kapóra jön Tecának, Piroskának pedig váratlan vendégei érkeznek.
Starting: 03-12-2025 18:00:00
Egy kétségbeesett férfi véres ruhában ébred fel a tengerparton, és semmire sem emlékszik az előző napjából. Arra kéri Magnumot és Higginst, hogy nyomozzák ki, milyen bűnténybe keveredett, és mi történt vele az elmúlt napban. TC megijed, amikor az örökbefogadott Cade soha nem látott nagymamája váratlanul felbukkan a szigeten.
Starting: 03-12-2025 19:00:00
Egy csapat maszkos férfi elrabolja Kacumotót, akivel közlik, hogy volt feleségét, Beth-t is elrabolták, és ha nem teljesíti az emberrablók követelését, a nő meghal. Kacumoto közvetlenül Magnumhoz és Higginshez fordul segítségért, ugyanis be kell törnie a börtönbe, hogy végezzen egy rabbal, aki nem más, mint egykori társa.
Starting: 03-12-2025 20:00:00
Egy mentős fej nélküli holtteste kisétál a kórházi hullaházból, ami kíméletlen embervadászatot indít el az elképesztő regenerációs képességekkel rendelkező férfi után. Az eset sokkolja Scullyt, ami arra utal, hogy nagy baj van.
Starting: 03-12-2025 21:00:00
Mulder szabadságra megy, hogy Gracelandbe látogasson. Távvollétében az elégedetlen Scully kénytelen Philadelphiába utazni, hogy az UFO-khoz kötődő oroszok után kutasson. Scully titokban vonzódni kezd az instabil fiatal elvált pácienshez, akinek a tetoválása azt súgja neki, hogy öljön nőket.
Starting: 03-12-2025 22:00:00
Janet Mary Marsh eszméletlen állapotban kerül a kórházba. A férje és a két gyermeke három éve eltűnt a gyorsforgalmi úton. A nőt ugyanazon a szakaszon gázolták el. Mint kiderül, Janet a családja elvesztése óta rendszeresen kijárt a helyszínre. Jim ismeri a nőt, a férje ugyanis a legjobb barátja volt, ezért megdöbbenti, amikor Janet a legfőbb gyanúsítottá válik.
Starting: 03-12-2025 22:55:00
Egy kétségbeesett férfi véres ruhában ébred fel a tengerparton, és semmire sem emlékszik az előző napjából. Arra kéri Magnumot és Higginst, hogy nyomozzák ki, milyen bűnténybe keveredett, és mi történt vele az elmúlt napban. TC megijed, amikor az örökbefogadott Cade soha nem látott nagymamája váratlanul felbukkan a szigeten.
Starting: 03-12-2025 23:55:00
Egy csapat maszkos férfi elrabolja Kacumotót, akivel közlik, hogy volt feleségét, Beth-t is elrabolták, és ha nem teljesíti az emberrablók követelését, a nő meghal. Kacumoto közvetlenül Magnumhoz és Higginshez fordul segítségért, ugyanis be kell törnie a börtönbe, hogy végezzen egy rabbal, aki nem más, mint egykori társa.
Starting: 04-12-2025 00:50:00

Starting: 04-12-2025 00:55:00
Az autópálya-rendőrségen mindenki szívesen odaadná a veséjét Vickynek, de szöveti intolerancia miatt csakis Marc jöhet szóba. Megkeresi megbízóját, és közli vele, hogy kiszáll, mert szeretné megmenteni a barátnője életét. Bausch próbálja rábeszélni, hogy előbb buktassa le Allawit, akihez már nagyon közel került, és rengeteg munkája van abban, hogy rendőrkézre adja Európa egyik legnagyobb embercsempészét. Ám Allawi szolgálatából kiszállni nem olyan egyszerű, Marc az életével játszik.
Starting: 04-12-2025 01:40:00

Starting: 04-12-2025 01:50:00
Vicky vigasztalhatatlan, mert azt hiszi, Marc meghalt a robbanásban, amikor valaki merényletet kísérelt meg Allawi ellen. Marc hiányával az utolsó reménye is odalett a felépülésre, mivel ő volt az egyetlen megfelelő vesedonor. Mark azonban él, csak fogva tartják. Amikor Bausch után oson, őt is foglyul ejtik, majd Alawi társa magával viszi. Vicky haldoklik az autóban, dialízisre van szüksége. Megkezdődik a hajsza, ám Grothe túljár a rendőrök eszén, és Semirék az utolsó pillanatban találnak rá egy mezőn az alig élő Vickyre. Semir úgy dönt, önként feladja magát mindazért, amit Törökországban tett, hogy kiszabadítsa anyját a börtönből.
Starting: 04-12-2025 02:25:00

Starting: 04-12-2025 02:55:00
Az egykori rendőrségi alkalmazott, Harry Ashcombe aljas tervet eszel ki felesége meggyilkolására. Kate halálának körülményei egyértelműen balesetre utalnak. Amikor a férj bejelenti felesége eltűnését, Monk és Sharona is rááll az ügyre. Hamarosan pedig szokatlan dolog történik: jelentkezik egy Dolly Flint nevű médium, aki elmondja, hogy transzba esve jutott el Kate holttestéhez. Persze azonnal ő lesz az első számú gyanúsított és senki sem hisz neki, kivéve Monkot.
Starting: 04-12-2025 03:15:00
Megölnek egy bírónőt, miközben segélyhívást kezdeményez. A nő a halála előtt még megnevezi a támadóját, a hírhedt bűnözőt, Dale Biederbecket. A gond csak az, hogy Dale, a Bálna annyira elhízott, hogy és évek óta nem tudja elhagyni az ágyát.
Starting: 04-12-2025 04:00:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig Nevess csak!
Starting: 04-12-2025 04:45:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 04-12-2025 04:55:00
A helyszínelők egy táncosnő halálának ügyében nyomoznak, aki rendszeresen vett részt utcai táncversenyeken. Stella és Mac segít az egyik táncosnak feleleveníteni azokat az eseményeket, amelyek a barátnője halálához vezettek, miután megnyerték a legutóbbi nagyszabású utcai táncversenyt. A nyomok alapján a gyilkost olyan indítékok vezették, amire még nem volt példa.
Starting: 04-12-2025 05:00:00
A helyszínelőkre új kihívás vár, amikor egy szoftvercég vezetője elvérzik az egyik manhattani utcán. A gyilkos megtalálásához részt kell venniük olyan elképesztő és visszataszító partikon, ahol az emberek extrém módon tapasztalják meg az ételeket. Hawkes bajba kerül egy férfi halálesete miatt, és a csapat rájön arra, miért túlórázik állandóan kollégájuk.
Starting: 04-12-2025 05:55:00
Peter vezető munkatársa Kramer ügynök érkezik New Yorkba, hogy besegítsen az irodának. Miután Mozzie eladja a Degas képet a feketepiacon, annak hamar híre megy, így az FBI most kettőzött erővel folytatja a nyomozást. Peter továbbra is gyanítja, hogy a kincs, amit Neal ellopott létezik, és ennek a képnek a megkerülése bizonyítaná is az igazát. Neal ezért készít róla egy hamisítványt, és kicseréli az eredetit, annak új tulajdonosánál...
Starting: 04-12-2025 06:55:00
Keller, hogy megzsarolhassa Petert a kincsért, elrabolja Elizabeth-et. Az FBI nagy erőkkel keresi a nőt, de arról nem tudnak, hogy az elrablása mögött Keller áll. Peter nem szól erről, mert a vele kötött alku értelmében, akkor láthatja viszont a nejét, ha átadja Kellernek a kincset, aki már épp elmenekülne vele, amikor a hatóságot megtalálják Elizabeth-et, így Peter megállítja Kellert. Ahhoz azonban, hogy megvádolják a kincs elrablásával, Neal-nek mindent be kellene vallani, ami számára is a börtönt jelentené.
Starting: 04-12-2025 07:50:00
Stottlemeyer felügyelő régi rendőrtársa egy bizarr gyilkosságba keveredik. Azzal vádolják ugyanis, hogy megölt egy embert az óriáskeréken, miközben a rendőr azzal védekezik, hogy ő hozzá sem ért az áldozathoz. A százados meg van győződve barátja ártatlanságában _ s úgy tűnik, hogy már csak Monk segíthet.
Starting: 04-12-2025 08:45:00
Monkot illetéktelen behatolás miatt letartóztatják és 48 órás megfigyelésre szállítják a Medford Pszichiátriai Intézetbe, ahol hogyhogy nem belebotlik egy régóta feltáratlan gyilkossági ügybe. Hogy múlassa az időt, el is kezd nyomozni a gyilkos után.
Starting: 04-12-2025 09:45:00
John Stanton, a fiatal kincsvadász, a tengerparton rábukkan a két évvel ezelőtt eltűnt K.A.R.R.-ra, majd véletlenül aktiválja az autót. K.A.R.R. pedig John-t használja fel arra, hogy bosszút álljon az alapítványon és csapdába csalja Michael-t és K.I.T.T.-et.
Starting: 04-12-2025 10:40:00
Rebecca Hammond intézetben nevelkedett gyermekeken segít és ad munkát a farmján. Ám valakiknek szemet szúr, akik minden áron meg akarják szerezni a földjét. Az alapítványtól kér segítséget, mert ráadásul még marhatolvajok is garázdálkodnak a környéken...
Starting: 04-12-2025 11:45:00
Egy kétségbeesett férfi véres ruhában ébred fel a tengerparton, és semmire sem emlékszik az előző napjából. Arra kéri Magnumot és Higginst, hogy nyomozzák ki, milyen bűnténybe keveredett, és mi történt vele az elmúlt napban. TC megijed, amikor az örökbefogadott Cade soha nem látott nagymamája váratlanul felbukkan a szigeten.
Starting: 04-12-2025 12:50:00
Egy csapat maszkos férfi elrabolja Kacumotót, akivel közlik, hogy volt feleségét, Beth-t is elrabolták, és ha nem teljesíti az emberrablók követelését, a nő meghal. Kacumoto közvetlenül Magnumhoz és Higginshez fordul segítségért, ugyanis be kell törnie a börtönbe, hogy végezzen egy rabbal, aki nem más, mint egykori társa.
Starting: 04-12-2025 13:50:00
Ben és Semir kollégája, Tom beépült egy bűnszervezetbe. Egy óvatlan pillanatban lebukik, és halálos sebet kap. Semirék felkeresik a testvérét, hogy közöljék vele a rossz hírt, s akkor döbbennek rá, hogy Tom testvére gyakorlatilag a hasonmása. A férfi nehezen, de belemegy, hogy átvegye Tom szerepét, de nem számít a következményekre.
Starting: 04-12-2025 14:50:00
Ben és Semir egy gumidefektet kapott autónál állnak meg az autópályán. Az autó utasai váratlanul továbbhajtanak. Benék üldözóbe veszik. A csomagtartóban fegyvereket találnak, és egy nő címét. Felkeresik Alicia Schulzét, akit évekkel korábban a folyóból mentettek ki, és amnéziás lett. Szép lassan visszatérnek az emlékei, rájön, hogy korábban mesterlövész bérgyilkos volt.
Starting: 04-12-2025 15:55:00
A közmunkások véletlenül megcsinálják a lehetetlent: a pajkaszegi gabonakört. A helyiek összeesküvés-elméleteket és UFO-kat, a polgármester viszont lehetőséget lát a dologban, ami a sajtó érdeklődését is felkelti. Bazsó főzni kényszerül, ami kapóra jön Tecának, Piroskának pedig váratlan vendégei érkeznek.
Starting: 04-12-2025 17:00:00
Nelli és Zsolt viszonya már épp elmélyülne, amikor Nelli apja érkezik váratlanul a bolthoz, Zsoltot menekülésre kényszerítve. A Papot egy másik faluba hívják temetni, ám nem is olyan egyszerű oda eljutni, mint gondolta.
Starting: 04-12-2025 17:55:00
Magnum sose érezte magát még ilyen boldognak, miközben Higginst elfogja a rettegés, hogy a szerelmüknek bármikor véget vethet egy tragédia, miután kiderül, hogy a csapat ellen vadászatot indítottak. Rick, mint újdonsült apa egyszerre küzd a kialvatlansággal és a La Mariana bár vezetésével. Katsumoto életében először tanácstalan.
Starting: 04-12-2025 19:00:00
Magnum és Higgins vízimentőnek álcázzák magukat, hogy megoldjanak egy különös gyilkosságot. Jin Jeong megnyeri egy raktárépület árverését, ám az épületben ellopott katonai kitüntetésekre bukkan, amihez Rick és TC segítségét kéri. Higgins szeretné, ha a kapcsolatuk titokban maradna, amivel Magnum nem igazán ért egyet.
Starting: 04-12-2025 20:00:00
Scully megpróbál megbékélni a gyógyíthatatlannak minősített daganatos betegségével. Eközben Mulder és a Lone Gunmen betörnek egy szigorúan őrzött kutatólaboratóriumba, hogy megtalálják a gyógymódot, amely megmentheti az életét.
Starting: 04-12-2025 21:00:00
Miután egy zsidó férfit meggyilkolnak egy zsidó közösségben, nem sokkal később a gyilkosokat is holtan találják. Muldernek és Scullynak meg kell állapítaniuk, hogy valaki bosszút állt, vagy nagyobb erők működnek a háttérben.
Starting: 04-12-2025 22:00:00
Holtan találják a népszerű tévériporternőt, Heidi Custert, akinek a táskájában a hírhedt sorozatgyilkos, Dr. Jekyll áldozatainak fotóit találják meg. Hamarosan Ray Langston is belekeveredik az ügybe, akiről Heidi férje meggyőzően állítja, hogy gyilkos. A vizsgálat során kiderül, hogy amióta Langston az iroda munkatársa, valóban több a sorozatgyilkos ügy.
Starting: 04-12-2025 22:55:00
A csapat érdeklődve fogadja a két tapasztalt szakembert, Grissomot és Sarát, akik kizárólag barátjuk, Maxine miatt fogadták el a megbízást. A labor vezetője hamarosan élesben is tesztelheti a legmodernebb nyomelemző technikákat, amikor Jim Brass nyomozót megtámadják, és egy agyafúrt összeesküvés bontakozik ki a háttérben, amelynek célpontja a bűnügyi labor.
Starting: 04-12-2025 23:55:00
Gil Grissom és Sara Sidle a segítségére sietnek egy volt kollégájuknak, akit bizonyítékok meghamisításával gyanúsítanak. Maxine és a csapat többi tagja egy tragikusan végződő esküvő helyszínén nyomoz. A holtan talált esküvői pár boldogságának sokan nem örültek. A bizonyítékokat követve hamarosan a Las Vegas-i elit pikáns alvilágába jutnak el.
Starting: 05-12-2025 00:55:00
Ben és Semir kollégája, Tom beépült egy bűnszervezetbe. Egy óvatlan pillanatban lebukik, és halálos sebet kap. Semirék felkeresik a testvérét, hogy közöljék vele a rossz hírt, s akkor döbbennek rá, hogy Tom testvére gyakorlatilag a hasonmása. A férfi nehezen, de belemegy, hogy átvegye Tom szerepét, de nem számít a következményekre.
Starting: 05-12-2025 01:40:00

Starting: 05-12-2025 01:55:00
Ben és Semir egy gumidefektet kapott autónál állnak meg az autópályán. Az autó utasai váratlanul továbbhajtanak. Benék üldözóbe veszik. A csomagtartóban fegyvereket találnak, és egy nő címét. Felkeresik Alicia Schulzét, akit évekkel korábban a folyóból mentettek ki, és amnéziás lett. Szép lassan visszatérnek az emlékei, rájön, hogy korábban mesterlövész bérgyilkos volt.
Starting: 05-12-2025 02:25:00

Starting: 05-12-2025 02:55:00
Stottlemeyer felügyelő régi rendőrtársa egy bizarr gyilkosságba keveredik. Azzal vádolják ugyanis, hogy megölt egy embert az óriáskeréken, miközben a rendőr azzal védekezik, hogy ő hozzá sem ért az áldozathoz. A százados meg van győződve barátja ártatlanságában _ s úgy tűnik, hogy már csak Monk segíthet.
Starting: 05-12-2025 03:15:00
Monkot illetéktelen behatolás miatt letartóztatják és 48 órás megfigyelésre szállítják a Medford Pszichiátriai Intézetbe, ahol hogyhogy nem belebotlik egy régóta feltáratlan gyilkossági ügybe. Hogy múlassa az időt, el is kezd nyomozni a gyilkos után.
Starting: 05-12-2025 04:00:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 05-12-2025 04:45:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 05-12-2025 04:55:00
A helyszínelőkre új kihívás vár, amikor egy szoftvercég vezetője elvérzik az egyik manhattani utcán. A gyilkos megtalálásához részt kell venniük olyan elképesztő és visszataszító partikon, ahol az emberek extrém módon tapasztalják meg az ételeket. Hawkes bajba kerül egy férfi halálesete miatt, és a csapat rájön arra, miért túlórázik állandóan kollégájuk.
Starting: 05-12-2025 05:00:00
Egy egyszerűnek tűnő közlekedési balesetből gyilkossági és illegális szervkereskedelmi ügy lesz, amikor egy nagy teherautó-baleset következtében felfedezik az emberi szállítmányokra és feketepiaci szervkereskedelemre szakosodott kamionos hálózatot. A New York-i, vegasi és miami helyszínelők közösen próbálják megmenteni a fogva tartott túsz életét.
Starting: 05-12-2025 05:55:00
Keller, hogy megzsarolhassa Petert a kincsért, elrabolja Elizabeth-et. Az FBI nagy erőkkel keresi a nőt, de arról nem tudnak, hogy az elrablása mögött Keller áll. Peter nem szól erről, mert a vele kötött alku értelmében, akkor láthatja viszont a nejét, ha átadja Kellernek a kincset, aki már épp elmenekülne vele, amikor a hatóságot megtalálják Elizabeth-et, így Peter megállítja Kellert. Ahhoz azonban, hogy megvádolják a kincs elrablásával, Neal-nek mindent be kellene vallani, ami számára is a börtönt jelentené.
Starting: 05-12-2025 06:50:00
Peter-ék egy iskolai sikkasztás ügyében nyomoznak. Az előkészítő pénzügyi elnökét az egyik diák vádolja meg azzal, hogy lopja az alapítvány ösztöndíjakra szánt pénzét, miután egyik napról a másikra a tantestület megvonja tőle a tandíj-támogatást. Neal, mint tanár, Peter, mint gazdag üzletember épül be, hogy lebuktassák a korrupt pénzügyi vezetőt.
Starting: 05-12-2025 07:45:00
Újabb szokatlan ügyben számít a rendőrség Adrian Monk segítségére. Ugyanis számukra sem tiszta, hogy az ország egyik leggazdagabb embere, a szoftvermilliárdos, Sidney Teal miért próbált útonállónak öltözve kirabolni egy moziból kijövő párocskát. A rablási kísérlet közben a megtámadott pár férfi tagja, egy volt rendőrnyomozó pedig önvédelemből lelőtte.
Starting: 05-12-2025 08:45:00
A gyönyörű Monica Waters meghökkentő módon hasonlít Monk egykori szerelmére, Trudy-ra, és azonnal elcsavarja Monk fejét. A gond csak az, hogy Monk épp annak a hármas gyilkosságnak az ügyében nyomoz, amelynek Monica az első számú gyanúsítottja.
Starting: 05-12-2025 09:40:00
Rebecca Hammond intézetben nevelkedett gyermekeken segít és ad munkát a farmján. Ám valakiknek szemet szúr, akik minden áron meg akarják szerezni a földjét. Az alapítványtól kér segítséget, mert ráadásul még marhatolvajok is garázdálkodnak a környéken...
Starting: 05-12-2025 10:35:00
Miután Michaelt aljas rágalmakkal kirúgják az alapítványtól, neve tisztázására hadjáratott indít. Csatlakozik a LaSalle-lal folytatott harchoz, hogy közelébe kerülve lebuktathassa. LaSalle azonban Michael-t és K.I.T.T.-et a saját szolgálatába akarja állítni.
Starting: 05-12-2025 11:45:00
Magnum sose érezte magát még ilyen boldognak, miközben Higginst elfogja a rettegés, hogy a szerelmüknek bármikor véget vethet egy tragédia, miután kiderül, hogy a csapat ellen vadászatot indítottak. Rick, mint újdonsült apa egyszerre küzd a kialvatlansággal és a La Mariana bár vezetésével. Katsumoto életében először tanácstalan.
Starting: 05-12-2025 12:50:00
Magnum és Higgins vízimentőnek álcázzák magukat, hogy megoldjanak egy különös gyilkosságot. Jin Jeong megnyeri egy raktárépület árverését, ám az épületben ellopott katonai kitüntetésekre bukkan, amihez Rick és TC segítségét kéri. Higgins szeretné, ha a kapcsolatuk titokban maradna, amivel Magnum nem igazán ért egyet.
Starting: 05-12-2025 13:50:00
Ben és Semir egy gumidefektet kapott autónál állnak meg az autópályán. Az autó utasai váratlanul továbbhajtanak. Benék üldözóbe veszik. A csomagtartóban fegyvereket találnak, és egy nő címét. Felkeresik Alicia Schulzét, akit évekkel korábban a folyóból mentettek ki, és amnéziás lett. Szép lassan visszatérnek az emlékei, rájön, hogy korábban mesterlövész bérgyilkos volt.
Starting: 05-12-2025 14:50:00
Egy áruszállítót üldöz Bem és Semir az autópályán. Az autó balesetet okoz, és sikerül egérutat nyernie. Egy férfi a baleset helyszínén meghalt, de halála előtt a Fuyang szót ismételgette. Semir és Ben nem örülnek túlságosan a hírnek, hogy az egykori Városi zsaru című sorozat sztárját, Christiant napokig az ő nyakukba varrták. Christiannak anyagi gondjai támadtak, igyekszik kihasználni a helyzetet.
Starting: 05-12-2025 15:55:00
Nelli és Zsolt viszonya már épp elmélyülne, amikor Nelli apja érkezik váratlanul a bolthoz, Zsoltot menekülésre kényszerítve. A Papot egy másik faluba hívják temetni, ám nem is olyan egyszerű oda eljutni, mint gondolta.
Starting: 05-12-2025 17:00:00
A közmunkások sztrájkba fognak, mert nincsenek megelégedve a bérezésükkel. Egy munkabeszüntetés viszont csak akkor működik, ha van mit beszüntetni. Gyuriékhoz beállít Erika apja...
Starting: 05-12-2025 17:55:00
Katsumoto elvállalja a szigeten turnézó popsztár biztonsági szolgálatát. Rae Song idegesítően szeszélyes, és nem veszi komolyan Katsumoto utasításait, ám az énekesnőre váratlanul rálőnek. Közben Higgins és Rick veszélybe kerülnek, amikor Rick egyik barátjának próbálnak segíteni. Magnumnak gyanússá válik Greene kapitány halála.
Starting: 05-12-2025 19:00:00
A barátok már nem tudják tovább titkolni, hogy gyanakszanak Magnumra és Higginsre, akik között nyilvánvalóan szikrázik a levegő. Rick végül egyenesen Magnumnak szegezi a kérdést, aki boldogan vallja be, hogy együtt van Higginsszel. Közben a páros egy rejtélyes módon eltűnt vezérigazgató után kutat, míg Rick felkészül vadóc kishúga, Ruthie látogatására.
Starting: 05-12-2025 20:00:00
Egy elkeseredett vietnami háborús veterán, aki látszólag valahogy képes láthatatlanná tenni magát a többiek számára, katonai tisztviselőket kezd ölni. Ahhoz, hogy megállítsák, Muldernek és Scullynak először meg kell fejteni az indítékait.
Starting: 05-12-2025 21:00:00
Egy kereskedelmi repülőgép megmagyarázhatatlan balesetét vizsgálják. Az ügynökök, válaszok után kutatva, egy elhagyatott tó fenekére jutnak, ahol megdöbbentő felfedezést tesznek. Kiderül, hogy az eset Mulder idegenek által elrabolt barátjához, Max Fenighez kapcsolódik.
Starting: 05-12-2025 22:00:00
Holtan találják a népszerű tévériporternőt, Heidi Custert, akinek a táskájában a hírhedt sorozatgyilkos, Dr. Jekyll áldozatainak fotóit találják meg. Hamarosan Ray Langston is belekeveredik az ügybe, akiről Heidi férje meggyőzően állítja, hogy gyilkos. A vizsgálat során kiderül, hogy amióta Langston az iroda munkatársa, valóban több a sorozatgyilkos ügy.
Starting: 05-12-2025 22:55:00
Grissom és Sara teljes gőzzel dolgoznak a David Hodges-ügyön, és úgy tűnik, hogy a férfi ellen felhozott vádak messze nem állják meg a helyüket, a valóság sokkal rosszabb. Grissom azonban biztos abban, hogy minden bűnöző hibázik, bármilyen zseni legyen az illető. Közben egy videojáték-fejlesztő, Sandra King holttestére bukkannak egy szökőkútban, akivel közvetlenül a játékverseny előtt végeztek.
Starting: 05-12-2025 23:55:00
A labor DNS-sel tudja bizonyítani, hogy a fiatal Scott Jackson nemi erőszakot követett el, ráadásul előtte bedrogozta a megerőszakolt lányt, az apa hatásos fenyegetése miatt azonban az áldozat visszavonja a vádakat, és az ügyet nem sikerül megnyugtatóan lezárni. Közben a belső ellenőrzés gátolja a labor hatékony munkáját, amikor nyíltan megkérdőjelezi Maxine döntését Grissom és Sara visszahívásával kapcsolatban.
Starting: 06-12-2025 00:50:00

Starting: 06-12-2025 00:55:00
Ben és Semir egy gumidefektet kapott autónál állnak meg az autópályán. Az autó utasai váratlanul továbbhajtanak. Benék üldözóbe veszik. A csomagtartóban fegyvereket találnak, és egy nő címét. Felkeresik Alicia Schulzét, akit évekkel korábban a folyóból mentettek ki, és amnéziás lett. Szép lassan visszatérnek az emlékei, rájön, hogy korábban mesterlövész bérgyilkos volt.
Starting: 06-12-2025 01:40:00

Starting: 06-12-2025 01:50:00
Egy áruszállítót üldöz Bem és Semir az autópályán. Az autó balesetet okoz, és sikerül egérutat nyernie. Egy férfi a baleset helyszínén meghalt, de halála előtt a Fuyang szót ismételgette. Semir és Ben nem örülnek túlságosan a hírnek, hogy az egykori Városi zsaru című sorozat sztárját, Christiant napokig az ő nyakukba varrták. Christiannak anyagi gondjai támadtak, igyekszik kihasználni a helyzetet.
Starting: 06-12-2025 02:25:00

Starting: 06-12-2025 02:55:00
Újabb szokatlan ügyben számít a rendőrség Adrian Monk segítségére. Ugyanis számukra sem tiszta, hogy az ország egyik leggazdagabb embere, a szoftvermilliárdos, Sidney Teal miért próbált útonállónak öltözve kirabolni egy moziból kijövő párocskát. A rablási kísérlet közben a megtámadott pár férfi tagja, egy volt rendőrnyomozó pedig önvédelemből lelőtte.
Starting: 06-12-2025 03:15:00
Poén poén hátán a mit sem sejtő, hétköznapi emberek közt rejtett kamerával forgatott sorozatban. Vigyázat, kandikamera indul! _ Te pedig: Nevess csak!
Starting: 06-12-2025 04:00:00
Egy évekkel ezelőtt rács mögé juttatott perverz szadista szabadlábra kerül és úgy tűnik, ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Az ügy mély sebeket tép fel Sarában is, személyes küldetésnek érzi, hogy visszajuttassa az elkövetőt a rácsok mögé.

Starting: 06-12-2025 04:10:00
Egy évekkel ezelőtt rács mögé juttatott perverz szadista szabadlábra kerül és úgy tűnik, ugyanott folytatja, ahol abbahagyta. Az ügy mély sebeket tép fel Sarában is, személyes küldetésnek érzi, hogy visszajuttassa az elkövetőt a rácsok mögé.
Starting: 06-12-2025 04:15:00
A helyszínelők csapata egy múzeum nagyszabású megnyitójára hivatalos, ahol végül gengszterek egy csoportja megpróbál rajtaütni az államügyészen és a korábbi polgármesteren, Oscar Goodmanen.
Starting: 06-12-2025 05:00:00
A helyszínelők csapata épp egy tetthelyen vizsgálódik, mikor Frank, maga az áldozat egyszer csak felül és úgy tűnik, segítségre van szüksége. A férfiról csakhamar megdöbbentő dolgok derülnek ki.
Starting: 06-12-2025 05:55:00
Jones ügynök furcsa üzenetet kap egy régi barátjától. Jimmy, a zsoldosként harcoló férfi azt akarja az FBI tudtára adni, hogy a cég, amelynek a szolgálatában áll korrupt, és csempészésért, gyilkosságokért is felelős. A Barrett-Dunne katonai vállalkozás vezetője Henry Van Horne rendkívüli kapcsolatokkal rendelkezik, így önerőből még az FBI sem tarthat náluk házkutatást, vagy hallgathatja ki őt, így amikor Van Horne megtalálja Jones ügynök barátját, és elrabolja őt, Neal-t mint potenciális érdeklődőt beépítik, hogy kiszagolja mi folyik az épület berkein belül, és megtudja hol tartják fogva Jimmy-t.
Starting: 06-12-2025 06:55:00
Egy egyiptomi múzeumból értékes műkincset lopnak el. Az elkövető az a Matthew Kellert, aki régen Neal társa volt, és aki korábban Petert elrabolta. Az FBI feltételezi, hogy a műtárgyat New Yorkban akarják értékesíteni, ezért Neal, mint restaurátor beépül egy egyiptológus mellé, akiről feltételezik, hogy az üzlet közvetítője. Ám Keller ugyanezt használja ki. Ugyanezen a tudóson keresztül akar eljutni Neal-hez, és a kincsekhez, melyekről azóta tudomást szerzett...
Starting: 06-12-2025 07:50:00
Peter vezető munkatársa Kramer ügynök érkezik New Yorkba, hogy besegítsen az irodának. Miután Mozzie eladja a Degas képet a feketepiacon, annak hamar híre megy, így az FBI most kettőzött erővel folytatja a nyomozást. Peter továbbra is gyanítja, hogy a kincs, amit Neal ellopott létezik, és ennek a képnek a megkerülése bizonyítaná is az igazát. Neal ezért készít róla egy hamisítványt, és kicseréli az eredetit, annak új tulajdonosánál...
Starting: 06-12-2025 08:50:00
Michael egy régi rendőrtársának a húga cserbenhagyásos balesetet szenved. K.I.T.T.-el együtt belekezdenek a nyomozásba, majd rövidesen illegális utcai versenyzők bandájához jutnak el.
Starting: 06-12-2025 09:45:00
Bonnie az új lakásában a szomszéd Halloween bulija miatt nem tud aludni, majd szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, amit egy majomember követ el. Miután Bonnie-nak ekkor éppen magas láza volt, Michael és Devon nem akar hinni neki. Bonnie-val pedig később egy titokzatos idegen el akarja hitetni, hogy hallucinációi vannak.
Starting: 06-12-2025 10:50:00
Marc felhívja megbízóját, hogy a klubban, ahová beépült, el kell tüntetnie egy nőt, aki talán túl sokat látott. Mivel Bausch nem segít, kénytelen magához vinni a lányt, a munkatársainak azt hazudja, végzett vele. A rendőrség egy fiatal férfi halála ügyében nyomoz, úgy tűnik, elütötték, aztán letakarták egy ponyvával. Kiderül, hogy Maja és barátja nem is olyan ártatlanok az ügyben. Semirt bosszantja, hogy Max nyomoz a törökországi történések ügyében, de Max azt állítja, Dana védelmében teszi.
Starting: 06-12-2025 12:00:00
Kramer, miután kerekesszékbe kényszerült, többé nem kereste a fiát, mert úgy érezte, már semmit sem tud nyújtani neki, de távolról gyakran figyelte. Így történt, hogy összetévesztette valakivel, aki ugyanolyan motoros ruhát viselt, mint a fia, Nino, és a menekülő motoros után eredt. Leonard és Dennis elhatározták, hogy kirabolnak egy alvilági figurát, ám a rablás rosszul sül el, Dennis golyót kap és meghal. Leonard próbálja értékesíteni az ellopott műtárgyakat, amikről kiderül, hogy múzeumból származik, így Berdan is a rendőrség látókörébe kerül.
Starting: 06-12-2025 13:05:00
Egy jósnő érkezik Pajkaszegre, aki mindenkiről gyanúsan sokat tud. Öreg Berkics ismét megjelenik, hogy csapja a szelet Katinak, és ezt Doktor sem nézheti ölbe tett kézzel. Hogy pénzt szerezzenek a szobor helyreállítására, Erika kitalálja, hogy időnek előtt beszedik a sírpénzeket, így azonban kiderül, hogy a polgármesternek és Katinak van egy közös sírhelyük.
Starting: 06-12-2025 14:15:00
Egy ismert sztár főszereplésével vizsgafilmet forgatnak Pajkaszegen. Ehhez helyi szereplőkre is szükség van, így a közmunkások elindulnak a sztárság felé vezető rögös úton. Zsolt falu-blogjának köszönhetően a pajkaszegi szobor világhírnévre tesz szert. Zsolt és Nelli viszonya épp kibontakozna, amikor valaki közbelép.
Starting: 06-12-2025 15:15:00
A közmunkások véletlenül megcsinálják a lehetetlent: a pajkaszegi gabonakört. A helyiek összeesküvés-elméleteket és UFO-kat, a polgármester viszont lehetőséget lát a dologban, ami a sajtó érdeklődését is felkelti. Bazsó főzni kényszerül, ami kapóra jön Tecának, Piroskának pedig váratlan vendégei érkeznek.
Starting: 06-12-2025 16:15:00
Mi a közös a lobbanékony Sandyben (Jennifer Aniston), a káprázatos ékszereket reklámozó Mirandában (Julia Roberts) és a férjét odaadóan szerető Jesse-ben (Kate Hudson)? Mindhárman édesanyák, és bár a mindennapjaikban egészen más örömökkel és kihívásokkal néznek szembe, anyák napján valamennyien megtapasztalják, mit is jelent édesanyának lenni.
Sandy (Jennifer Aniston) nemrégiben vált el férjétől, a jóképű Henrytől (Timothy Olyphant), és kénytelen megemészteni, hogy az exe egy nála fiatalabb, csinos nőt vet el feleségül. Az új asszony jelenléte nem csupán hiúságában, de anyai érzéseiben is sérti Sandyt. Eszeveszett versengésbe kezd vetélytársával, amíg egy nehéz helyzet rá nem ébreszti, hogy válás ide vagy oda, továbbra is ő a család összetartó ereje.
Mirandával (Julia Roberts) látszólag kesztyűs kézzel bánt az élet, ezer wattos mosolyával amerikaiak millióit csábítja ékszervásárlásra, azonban nagy árat fizetett a karrierjéért. Anyák napja közeledtével senkije sincs, akivel ünnepelhetne, csak lökött ügynöke, Lance (Hector Elizondo). Ám ekkor feltűnik a lánya, akit Miranda még tizenévesen örökbe adott, és akinek minden vágya, hogy végre megismerje vér szerinti édesanyját.
Jesse (Kate Hudson) egy indiai származású férfihoz ment feleségül (Aasif Mandvi), és úgy szégyelli előtte rasszista anyját, Flót, hogy inkább azt hazudja férjének, Russellnek, hogy már nem él. Így aztán amikor Jesse szülei úgy döntenek, hogy meglepik őt és leszbikus testvérét, Gabit anyák napján, Jessenek minden rafinériájára szüksége van, hogy elkerülje a nagy összecsapást.
Az erősebbik nemet Bradley (Jason Sudekis) képviseli, aki szomorúan készül az ünnepre, ez lesz ugyanis az első anyák napja gyermekei anyja nélkül. Még nincs egy éve, hogy özvegyen maradt két lányával, akik miatt kisebb-nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie.
Starting: 06-12-2025 17:20:00
Charlotte (Jennifer Lopez) végre megtalálta álmai férfiját. Vele együtt viszont megkapta rémálmai anyósát, Violát (Jane Fonda) is, aki a televízió primadonnája volt míg a közelmúltban ki nem rúgták. Viola most attól retteg, hogy hamarosan elveszti a fiát, ahogy elvesztette imádott munkáját is. Elhatározza hát, hogy a világ legrosszabb anyósává alakulva örökre elijeszti Kevin újdonsült menyasszonyát. Charlie nem esik kétségbe, és úgy dönt, felveszi az elé vetett kesztyűt. Megkezdődik a harc, amelynek nem kisebb a tétje, mint hogy melyikük legyen a család Első Asszonya.
Starting: 06-12-2025 19:50:00
Krycek tippje Muldert egy tunguzkai gulágba vezeti, ahol gátlástalanul foglyokat használnak a fekete olajvírussal végzett kísérletekhez. Eközben Scully kollégáját ugyanaz a vírus fertőzi meg, amely egy meteoritban lappangott.
Starting: 06-12-2025 22:00:00
Mulder megpróbálja megakadályozni, hogy egy orosz szuperkatona elpusztítsa azt az észak-amerikai helyszínt, ahol a fekete olajvírust ki lehetne ásni. Scullyt börtönbe zárják, miután egy szenátusi albizottsági meghallgatáson nem hajlandó elárulni Mulder hollétét.
Starting: 06-12-2025 22:55:00
Egy különös álom Muldert egy évekkel korábban elrabolt és meggyilkolt fiatal lány teteméhez vezeti. Mulder pontosan tudja, hogy a sorozatgyilkos John Lee Roche az elkövető. Az ügy váratlan fordulatot vesz, amikor felmerül, hogy Roche-nak köze lehetett Mulder nővére, Samantha eltűnéséhez.
Starting: 06-12-2025 23:55:00
Egy angolul nem tudó, kétségbeesett illegális bevándorló lesz egy rejtélyes betegség első fertőzöttje. Rohamosan romló állapotban kénytelen menekülni a Bevándorlási Hivatal és az FBI elől, ráadásul a saját testvére is vadászik rá, mert őt okolja a barátnője haláláért.
Starting: 07-12-2025 00:55:00
Egy angolul nem tudó, kétségbeesett illegális bevándorló lesz egy rejtélyes betegség első fertőzöttje. Rohamosan romló állapotban kénytelen menekülni a Bevándorlási Hivatal és az FBI elől, ráadásul a saját testvére is vadászik rá, mert őt okolja a barátnője haláláért.
Starting: 07-12-2025 01:00:00
Egy mentős fej nélküli holtteste kisétál a kórházi hullaházból, ami kíméletlen embervadászatot indít el az elképesztő regenerációs képességekkel rendelkező férfi után. Az eset sokkolja Scullyt, ami arra utal, hogy nagy baj van.
Starting: 07-12-2025 01:40:00
Egy mentős fej nélküli holtteste kisétál a kórházi hullaházból, ami kíméletlen embervadászatot indít el az elképesztő regenerációs képességekkel rendelkező férfi után. Az eset sokkolja Scullyt, ami arra utal, hogy nagy baj van.
Starting: 07-12-2025 02:00:00
A csapat érdeklődve fogadja a két tapasztalt szakembert, Grissomot és Sarát, akik kizárólag barátjuk, Maxine miatt fogadták el a megbízást. A labor vezetője hamarosan élesben is tesztelheti a legmodernebb nyomelemző technikákat, amikor Jim Brass nyomozót megtámadják, és egy agyafúrt összeesküvés bontakozik ki a háttérben, amelynek célpontja a bűnügyi labor.
Starting: 07-12-2025 02:30:00

Starting: 07-12-2025 03:00:00
Egy vándorcirkusz egyik artistája gyilkosság áldozata lesz. A csapat a cirkuszosok világában nyomoz a szadista elkövető után.
Starting: 07-12-2025 04:00:00
A helyszínelők csapata zavarba jön, mikor felfedeznek egy testen kívüli emberi agyat egy olyan tetthelyen, ahol minden testrésszel el tudnak számolni.
Starting: 07-12-2025 05:00:00
Három újabb gyilkosság kapcsolható három régi megoldatlan bűnügyhöz, melyek most a múltból térnek vissza megkeseríteni a helyszínelők munkáját.
Starting: 07-12-2025 05:55:00
Keller, hogy megzsarolhassa Petert a kincsért, elrabolja Elizabeth-et. Az FBI nagy erőkkel keresi a nőt, de arról nem tudnak, hogy az elrablása mögött Keller áll. Peter nem szól erről, mert a vele kötött alku értelmében, akkor láthatja viszont a nejét, ha átadja Kellernek a kincset, aki már épp elmenekülne vele, amikor a hatóságot megtalálják Elizabeth-et, így Peter megállítja Kellert. Ahhoz azonban, hogy megvádolják a kincs elrablásával, Neal-nek mindent be kellene vallani, ami számára is a börtönt jelentené.
Starting: 07-12-2025 06:50:00
Peter-ék egy iskolai sikkasztás ügyében nyomoznak. Az előkészítő pénzügyi elnökét az egyik diák vádolja meg azzal, hogy lopja az alapítvány ösztöndíjakra szánt pénzét, miután egyik napról a másikra a tantestület megvonja tőle a tandíj-támogatást. Neal, mint tanár, Peter, mint gazdag üzletember épül be, hogy lebuktassák a korrupt pénzügyi vezetőt.
Starting: 07-12-2025 07:50:00
John Stanton, a fiatal kincsvadász, a tengerparton rábukkan a két évvel ezelőtt eltűnt K.A.R.R.-ra, majd véletlenül aktiválja az autót. K.A.R.R. pedig John-t használja fel arra, hogy bosszút álljon az alapítványon és csapdába csalja Michael-t és K.I.T.T.-et.
Starting: 07-12-2025 08:50:00
Rebecca Hammond intézetben nevelkedett gyermekeken segít és ad munkát a farmján. Ám valakiknek szemet szúr, akik minden áron meg akarják szerezni a földjét. Az alapítványtól kér segítséget, mert ráadásul még marhatolvajok is garázdálkodnak a környéken...
Starting: 07-12-2025 09:50:00
Miután Michaelt aljas rágalmakkal kirúgják az alapítványtól, neve tisztázására hadjáratott indít. Csatlakozik a LaSalle-lal folytatott harchoz, hogy közelébe kerülve lebuktathassa. LaSalle azonban Michael-t és K.I.T.T.-et a saját szolgálatába akarja állítni.
Starting: 07-12-2025 10:55:00
Az autópálya-rendőrségen mindenki szívesen odaadná a veséjét Vickynek, de szöveti intolerancia miatt csakis Marc jöhet szóba. Megkeresi megbízóját, és közli vele, hogy kiszáll, mert szeretné megmenteni a barátnője életét. Bausch próbálja rábeszélni, hogy előbb buktassa le Allawit, akihez már nagyon közel került, és rengeteg munkája van abban, hogy rendőrkézre adja Európa egyik legnagyobb embercsempészét. Ám Allawi szolgálatából kiszállni nem olyan egyszerű, Marc az életével játszik.
Starting: 07-12-2025 12:00:00
Nelli és Zsolt viszonya már épp elmélyülne, amikor Nelli apja érkezik váratlanul a bolthoz, Zsoltot menekülésre kényszerítve. A Papot egy másik faluba hívják temetni, ám nem is olyan egyszerű oda eljutni, mint gondolta.
Starting: 07-12-2025 13:10:00
A közmunkások sztrájkba fognak, mert nincsenek megelégedve a bérezésükkel. Egy munkabeszüntetés viszont csak akkor működik, ha van mit beszüntetni. Gyuriékhoz beállít Erika apja...
Starting: 07-12-2025 14:15:00
Mi a közös a lobbanékony Sandyben (Jennifer Aniston), a káprázatos ékszereket reklámozó Mirandában (Julia Roberts) és a férjét odaadóan szerető Jesse-ben (Kate Hudson)? Mindhárman édesanyák, és bár a mindennapjaikban egészen más örömökkel és kihívásokkal néznek szembe, anyák napján valamennyien megtapasztalják, mit is jelent édesanyának lenni.
Sandy (Jennifer Aniston) nemrégiben vált el férjétől, a jóképű Henrytől (Timothy Olyphant), és kénytelen megemészteni, hogy az exe egy nála fiatalabb, csinos nőt vet el feleségül. Az új asszony jelenléte nem csupán hiúságában, de anyai érzéseiben is sérti Sandyt. Eszeveszett versengésbe kezd vetélytársával, amíg egy nehéz helyzet rá nem ébreszti, hogy válás ide vagy oda, továbbra is ő a család összetartó ereje.
Mirandával (Julia Roberts) látszólag kesztyűs kézzel bánt az élet, ezer wattos mosolyával amerikaiak millióit csábítja ékszervásárlásra, azonban nagy árat fizetett a karrierjéért. Anyák napja közeledtével senkije sincs, akivel ünnepelhetne, csak lökött ügynöke, Lance (Hector Elizondo). Ám ekkor feltűnik a lánya, akit Miranda még tizenévesen örökbe adott, és akinek minden vágya, hogy végre megismerje vér szerinti édesanyját.
Jesse (Kate Hudson) egy indiai származású férfihoz ment feleségül (Aasif Mandvi), és úgy szégyelli előtte rasszista anyját, Flót, hogy inkább azt hazudja férjének, Russellnek, hogy már nem él. Így aztán amikor Jesse szülei úgy döntenek, hogy meglepik őt és leszbikus testvérét, Gabit anyák napján, Jessenek minden rafinériájára szüksége van, hogy elkerülje a nagy összecsapást.
Az erősebbik nemet Bradley (Jason Sudekis) képviseli, aki szomorúan készül az ünnepre, ez lesz ugyanis az első anyák napja gyermekei anyja nélkül. Még nincs egy éve, hogy özvegyen maradt két lányával, akik miatt kisebb-nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie.
Starting: 07-12-2025 15:25:00
Charlotte (Jennifer Lopez) végre megtalálta álmai férfiját. Vele együtt viszont megkapta rémálmai anyósát, Violát (Jane Fonda) is, aki a televízió primadonnája volt míg a közelmúltban ki nem rúgták. Viola most attól retteg, hogy hamarosan elveszti a fiát, ahogy elvesztette imádott munkáját is. Elhatározza hát, hogy a világ legrosszabb anyósává alakulva örökre elijeszti Kevin újdonsült menyasszonyát. Charlie nem esik kétségbe, és úgy dönt, felveszi az elé vetett kesztyűt. Megkezdődik a harc, amelynek nem kisebb a tétje, mint hogy melyikük legyen a család Első Asszonya.
Starting: 07-12-2025 17:50:00
A film egy szerelmes pár útját meséli el az álmaik esküvője napjáig, amely természetesen a legideálisabb pillanatra volt betervezve. Sajnos, ahogy az az életben lenni szokott, az ideális pillanatot csak nagyon nehezen lehet elkapni. Ezért Tom és Violet eljegyzése eléggé sokáig tart. Egészen öt évig...
Starting: 07-12-2025 20:00:00
Mulder szabadságra megy, hogy Gracelandbe látogasson. Távvollétében az elégedetlen Scully kénytelen Philadelphiába utazni, hogy az UFO-khoz kötődő oroszok után kutasson. Scully titokban vonzódni kezd az instabil fiatal elvált pácienshez, akinek a tetoválása azt súgja neki, hogy öljön nőket.
Starting: 07-12-2025 22:45:00
Scully megpróbál megbékélni a gyógyíthatatlannak minősített daganatos betegségével. Eközben Mulder és a Lone Gunmen betörnek egy szigorúan őrzött kutatólaboratóriumba, hogy megtalálják a gyógymódot, amely megmentheti az életét.
Starting: 07-12-2025 23:45:00
Miután egy zsidó férfit meggyilkolnak egy zsidó közösségben, nem sokkal később a gyilkosokat is holtan találják. Muldernek és Scullynak meg kell állapítaniuk, hogy valaki bosszút állt, vagy nagyobb erők működnek a háttérben.
Starting: 08-12-2025 00:50:00
Egy elkeseredett vietnami háborús veterán, aki látszólag valahogy képes láthatatlanná tenni magát a többiek számára, katonai tisztviselőket kezd ölni. Ahhoz, hogy megállítsák, Muldernek és Scullynak először meg kell fejteni az indítékait.
Starting: 08-12-2025 01:55:00
Egy kereskedelmi repülőgép megmagyarázhatatlan balesetét vizsgálják. Az ügynökök, válaszok után kutatva, egy elhagyatott tó fenekére jutnak, ahol megdöbbentő felfedezést tesznek. Kiderül, hogy az eset Mulder idegenek által elrabolt barátjához, Max Fenighez kapcsolódik.
Starting: 08-12-2025 02:55:00