A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi hatását és hasznát bemutató műsor az együttélés kérdésével is foglalkozik. Német nyelvű magazinműsor aktuális nemzetiségi politikáról, történelemről, kultúra-és hagyományápolásról, az identitás megőrzéséről a magyarországi német nemzetiség életéből.
Starting: 17-12-2024 06:10:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 17-12-2024 07:05:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 17-12-2024 08:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 17-12-2024 09:06:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 17-12-2024 09:15:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 17-12-2024 10:10:00
Nincs leírás.
Starting: 17-12-2024 10:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 17-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 17-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 17-12-2024 11:49:00
Melissa a cserfes kis árvalány, aki soha nem ismerte a családját, ezért minden álma, hogy szerető közegre és otthonra leljen. A sors azonban egy kíméletlen házaspárt, Besimét és Hazimot rendelte neki, akik nem bánnak jól Melissával, és ennek a jólelkű Metin is szemtanúja lesz. Úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban és hazaviszi a lányt Zöld Völgybe, ahol nővérével, Mahinurral él együtt. A szigorú és kemény Mahinur nem igazán tud mit kezdeni az új jövevénnyel. Pedig Melissa úgy...
Starting: 17-12-2024 12:00:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 17-12-2024 12:45:00
Nyugat-Szibériában, az Altáj-hegység lábánál, Kazahsztán határán egy kis faluban élnek a nagyszülők, gyerekeik és családjuk. Többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak, de van közöttük kovács és tanítónő is. A filmben láthatjuk az okroska, a hideg zöldségleves, vagy a manti, a töltött tésztatáska készítését. A helyben termett sütőtököt darált hússal töltik meg, a padlizsánt fokhagymával és petrezselyemmel lerakva, télire teszik el.
Starting: 17-12-2024 13:40:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 17-12-2024 14:05:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 17-12-2024 14:27:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 17-12-2024 14:30:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 17-12-2024 15:00:00
Az Ízőrzők sorozat a helyi ízek, gasztronómiai különlegességek mellett bemutatja az adott település kirándulási lehetőségeit, látnivalóit, értékeit, figyelmet szentel a hagyományőrző kézművesek munkájának.
Starting: 17-12-2024 16:20:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 17-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 17-12-2024 17:35:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 17-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 17-12-2024 18:30:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 17-12-2024 19:35:00
A heves esőzések miatt árad a Sárga-folyó, ami kellemetlen helyzetbe hozza a háborúban álló Kang-hszi császárt, mivel az áradás akadályozza az élelmiszer eljuttatását a katonákhoz. A munkások lázadnak, mert a vízügyekért felelős helytartó, Vang Kuangjü, egy éve nem fizette ki a bérüket. Csin Fu, Anhuj tartományi helytartója is aggódik az áradás miatt, így a gáthoz megy, hogy segítsen. Mivel Csin Fu nem lát más megoldást, úgy dönt, hogy felrobbantja a túloldalon már...
Starting: 17-12-2024 19:45:00
Hull, 1859. Az Indiából hazatért katonaorvos, Patrick Sumner elszegődik egy bálnavadászhajóra, amely az északi sarkvidék felé készül vitorlát bontani. A hajó sokat próbált legénységének leghátborzongatóbb tagja Henry Drax, a szigonyos, akinek kegyetlenségéből nemcsak a bálnák részesülnek. Baxter, a hajó tulajdonosa és Brownlee, a kapitány a legénység tudta nélkül megegyeznek, hogy hogyan tegyék az utat jövedelmezővé függetlenül attól, milyen lesz a vadászszerencse. Ahogy a...
Starting: 17-12-2024 20:40:00
Nincs leírás.
Starting: 17-12-2024 21:45:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 17-12-2024 22:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 17-12-2024 22:32:00
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Starting: 17-12-2024 22:40:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 17-12-2024 23:15:00
Az I. világháború 100. évfordulójára Készült egy történelmi tévéfilmsorozat az Első Független Csehszlovák Köztársaságról – 1918-tól 1945-ig. Az első évad 1922-ig tart, egy család történetén keresztül. A második évada pedig a II. világháború végéig.
Starting: 18-12-2024 00:05:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 18-12-2024 01:05:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 18-12-2024 01:55:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 18-12-2024 02:20:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 18-12-2024 02:50:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 18-12-2024 03:15:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 18-12-2024 04:10:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 18-12-2024 04:15:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 18-12-2024 04:59:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 18-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 18-12-2024 05:35:00
Információk és riportok a magyarországi horvátok életéből. A Hrvatska Kronika hetente jelentkező horvát magazin. Tájékoztat a magyarországi horvátok kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről, valamint küldetésének tartja az anyaország, Horvátország értékeinek bemutatását is.
Starting: 18-12-2024 05:45:00
A műsor készítői igyekeznek bemutatni a magyarországi román közösség életét, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországhoz fűződő egyre szorosabb kapcsolatait.
Starting: 18-12-2024 06:10:00
A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.
Starting: 18-12-2024 06:40:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 18-12-2024 07:05:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 18-12-2024 08:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 18-12-2024 09:06:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 18-12-2024 09:15:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 18-12-2024 10:10:00
Nincs leírás.
Starting: 18-12-2024 10:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 18-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 18-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 18-12-2024 11:49:00
Melissa a cserfes kis árvalány, aki soha nem ismerte a családját, ezért minden álma, hogy szerető közegre és otthonra leljen. A sors azonban egy kíméletlen házaspárt, Besimét és Hazimot rendelte neki, akik nem bánnak jól Melissával, és ennek a jólelkű Metin is szemtanúja lesz. Úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban és hazaviszi a lányt Zöld Völgybe, ahol nővérével, Mahinurral él együtt. A szigorú és kemény Mahinur nem igazán tud mit kezdeni az új jövevénnyel. Pedig Melissa úgy...
Starting: 18-12-2024 12:00:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 18-12-2024 12:45:00
Nyugat-Szibériában, az Altáj-hegység lábánál, Kazahsztán határán egy kis faluban élnek a nagyszülők, gyerekeik és családjuk. Többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak, de van közöttük kovács és tanítónő is. A filmben láthatjuk az okroska, a hideg zöldségleves, vagy a manti, a töltött tésztatáska készítését. A helyben termett sütőtököt darált hússal töltik meg, a padlizsánt fokhagymával és petrezselyemmel lerakva, télire teszik el.
Starting: 18-12-2024 13:40:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 18-12-2024 14:05:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 18-12-2024 14:28:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 18-12-2024 14:30:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 18-12-2024 15:00:00
Az Ízőrzők sorozat a helyi ízek, gasztronómiai különlegességek mellett bemutatja az adott település kirándulási lehetőségeit, látnivalóit, értékeit, figyelmet szentel a hagyományőrző kézművesek munkájának.
Starting: 18-12-2024 16:20:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 18-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 18-12-2024 17:35:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 18-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 18-12-2024 18:30:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 18-12-2024 19:40:00
A Skandináv lottó játékban 35 számból kell 7-et megjelölni. A megjelölt számok ikersorsoláson vesznek részt, így a játékosok dupla eséllyel indulnak minden héten a főnyereményért. A műsor szerdánként 20:45-től látható a Dunán. Műsorvezetők: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor, Maloveczky Miklós.
Starting: 18-12-2024 19:45:00
A gyermekétől megfosztott, becsapott Maria úgy dönt, elhagyja a tudományos központot és ezentúl egészséges gyerekekkel fog foglalkozni. Úgy érzi, hogy a módszer, amit felfedezett, jól használható a pedagógiában is. Nézeteit azonban gyakran ellenségeskedéssel és értetlenséggel fogadják, míg a sors úgy nem hozza, hogy megnyithatja a saját iskoláját. Hamarosan az egész világ felfigyel rá, csak a hazájában kell irigységgel, képmutatással, előítéletekkel szembenéznie. Maria...
Starting: 18-12-2024 20:00:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 18-12-2024 21:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 18-12-2024 21:39:00
Kerekasztal beszélgetés Társadalmunkat érintő kérdések, keresztény nézőpontból. Egy asztaltársaság beszélgetése közös értékrenddel, de akár eltérő véleményekkel. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket - őszintén, tabuk nélkül.
Starting: 18-12-2024 21:45:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 18-12-2024 23:05:00
Az I. világháború 100. évfordulójára Készült egy történelmi tévéfilmsorozat az Első Független Csehszlovák Köztársaságról – 1918-tól 1945-ig. Az első évad 1922-ig tart, egy család történetén keresztül. A második évada pedig a II. világháború végéig.
Starting: 19-12-2024 00:10:00
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár.
Starting: 19-12-2024 01:10:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 19-12-2024 01:30:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 19-12-2024 02:20:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 19-12-2024 02:50:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 19-12-2024 03:15:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 19-12-2024 04:10:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 19-12-2024 04:15:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 19-12-2024 04:58:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 19-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 19-12-2024 05:35:00
Fantasztikus képek, csodás történetek a természetfotóstól Korábbi adásainkban már láthatták Szigeti Edit természetfotóst, aki egy csodálatos helyen él, önellátó gazdálkodást folytat, és ha fotózni támad kedve, téma akad bőven. Megannyi csodás kép, megannyi csodás történet, de vajon melyik Edit kedvenc témája? Régésztelep Regöly település határában Elfelejtett értékes tudás, a természettel való harmonikus együttélés és túlélés tudománya. Ezeket említhetjük meg a regölyi...
Starting: 19-12-2024 06:35:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 19-12-2024 07:00:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 19-12-2024 08:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 19-12-2024 09:06:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 19-12-2024 09:15:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 19-12-2024 10:10:00
Nincs leírás.
Starting: 19-12-2024 10:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 19-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 19-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 19-12-2024 11:49:00
Melissa a cserfes kis árvalány, aki soha nem ismerte a családját, ezért minden álma, hogy szerető közegre és otthonra leljen. A sors azonban egy kíméletlen házaspárt, Besimét és Hazimot rendelte neki, akik nem bánnak jól Melissával, és ennek a jólelkű Metin is szemtanúja lesz. Úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban és hazaviszi a lányt Zöld Völgybe, ahol nővérével, Mahinurral él együtt. A szigorú és kemény Mahinur nem igazán tud mit kezdeni az új jövevénnyel. Pedig Melissa úgy...
Starting: 19-12-2024 12:00:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 19-12-2024 12:45:00
Nyugat-Szibériában, az Altáj-hegység lábánál, Kazahsztán határán egy kis faluban élnek a nagyszülők, gyerekeik és családjuk. Többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak, de van közöttük kovács és tanítónő is. A filmben láthatjuk az okroska, a hideg zöldségleves, vagy a manti, a töltött tésztatáska készítését. A helyben termett sütőtököt darált hússal töltik meg, a padlizsánt fokhagymával és petrezselyemmel lerakva, télire teszik el.
Starting: 19-12-2024 13:40:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 19-12-2024 14:05:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 19-12-2024 14:28:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 19-12-2024 14:35:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 19-12-2024 15:00:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 19-12-2024 15:50:00
Az Ízőrzők sorozat a helyi ízek, gasztronómiai különlegességek mellett bemutatja az adott település kirándulási lehetőségeit, látnivalóit, értékeit, figyelmet szentel a hagyományőrző kézművesek munkájának.
Starting: 19-12-2024 16:25:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 19-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 19-12-2024 17:35:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 19-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 19-12-2024 18:30:00
Kéthetente a showmester, Fábry Sándor veszi át az uralmat a képernyőn, aki szóvirágaival, történeteivel, közkedvelt Design Centerével és válogatott vendégeivel deríti jókedvre nézőit. Úgyhogy kezeket a paplan fölé, éljenek a csajok, és eszükbe se jusson mosatlan gyümölcslevet inni, mert Beethoven a zene Mozartja!
Starting: 19-12-2024 19:45:00
A Vissza a mamahotelbe folytatásában ezúttal a mama költözik - elvileg néhány napra - a lányához és vejéhez. Jacqueline lakásában ugyanis felújítási munkák zajlanak, ráadásul barátjával is szakít, ezért nincs hol laknia. De a lánya majd megszakad a munkában, ráadásul terapeutához járnak a férjével, hogy megmentsék válságba jutott házasságukat. A mama merő segítőkészségből a lakásukban mindent átrendez, átalakít, egyfolytában sorozatokat néz bömböltetve a televíziót......
Starting: 19-12-2024 21:05:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 19-12-2024 22:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 19-12-2024 22:35:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 19-12-2024 23:15:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 20-12-2024 00:05:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 20-12-2024 01:00:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 20-12-2024 01:55:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 20-12-2024 02:20:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 20-12-2024 02:50:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 20-12-2024 03:15:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 20-12-2024 04:10:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 20-12-2024 04:15:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 20-12-2024 04:59:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 20-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 20-12-2024 05:35:00
A magyarországi nemzetiségek közül a hat kis létszámú közösség, így a bolgárok, görögök, lengyelek, örmények, ruszinok és ukránok mindennapjaiba nyújt betekintést a műsor és mutatja be sokszínű kultúrájukat, beleértve az irodalmat, könnyű- és komolyzenét, hagyományokat, képzőművészetet, történelmet, egyházi életet és az oktatást.
Starting: 20-12-2024 05:49:00
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Starting: 20-12-2024 06:40:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 20-12-2024 07:05:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 20-12-2024 08:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 20-12-2024 09:06:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 20-12-2024 09:10:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 20-12-2024 10:10:00
Nincs leírás.
Starting: 20-12-2024 10:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 20-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 20-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 20-12-2024 11:49:00
Melissa a cserfes kis árvalány, aki soha nem ismerte a családját, ezért minden álma, hogy szerető közegre és otthonra leljen. A sors azonban egy kíméletlen házaspárt, Besimét és Hazimot rendelte neki, akik nem bánnak jól Melissával, és ennek a jólelkű Metin is szemtanúja lesz. Úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban és hazaviszi a lányt Zöld Völgybe, ahol nővérével, Mahinurral él együtt. A szigorú és kemény Mahinur nem igazán tud mit kezdeni az új jövevénnyel. Pedig Melissa úgy...
Starting: 20-12-2024 12:00:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 20-12-2024 12:45:00
Nyugat-Szibériában, az Altáj-hegység lábánál, Kazahsztán határán egy kis faluban élnek a nagyszülők, gyerekeik és családjuk. Többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak, de van közöttük kovács és tanítónő is. A filmben láthatjuk az okroska, a hideg zöldségleves, vagy a manti, a töltött tésztatáska készítését. A helyben termett sütőtököt darált hússal töltik meg, a padlizsánt fokhagymával és petrezselyemmel lerakva, télire teszik el.
Starting: 20-12-2024 13:35:00
Élethelyzetek, problémák, kérdések, mindannyiunk számára ismerős szituációk családban, párkapcsolatban, generációk között, otthon, iskolában, nagyszülőknél, munkahelyen és kortárs közösségben. A Családi kör filmek ilyen élethelyzetekről mesélnek, Verebes Linda és Pindroch Csaba pedig ezeket a filmeket nézik hétről-hétre. És közben meg- és kibeszélik, át- és újragondolják a témát, áthívják valamelyik pszichológus barátjukat, és még arra is marad idejük, energiájuk, hogy egy...
Starting: 20-12-2024 14:05:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 20-12-2024 14:26:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 20-12-2024 14:30:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 20-12-2024 15:00:00
Az Ízőrzők sorozat a helyi ízek, gasztronómiai különlegességek mellett bemutatja az adott település kirándulási lehetőségeit, látnivalóit, értékeit, figyelmet szentel a hagyományőrző kézművesek munkájának.
Starting: 20-12-2024 16:25:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 20-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 20-12-2024 17:35:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 20-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 20-12-2024 18:35:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 20-12-2024 18:40:00
Nincs leírás.
Starting: 20-12-2024 19:50:00
Az ötvenes évek közepén egy déli család érkezik a többi emigránssal együtt az ipari csoda központjába, Milánóba. Az öt testvér, Vincenzo, Simone, Luca, Ciro és Rocco valamennyien másképp reagálnak erre a gyökeres változásra, amely kétségessé teszi mindazokat az értékeket, amelyek között felnőttek. Az öt fiú tragédiája fokozatosan bontakozik ki előttünk, és csak lassanként válik világossá az édesanyjuk számára is, aki egyedül már nem képes a család széthullását megakadályozni.
Starting: 20-12-2024 20:00:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 20-12-2024 22:50:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 20-12-2024 22:52:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 20-12-2024 23:30:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 21-12-2024 00:15:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 21-12-2024 01:15:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 21-12-2024 02:10:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 21-12-2024 02:40:00
Ridikül, minden ami belefér! - jól ismeri már mindenki a szlogent. A Ridikül túl 1600 adás után a 2022-es évadban is érdekes, értékes emberek után kutat, keresi az értéket teremtő témákat, amellyel hűséges és újonnan csatlakozó nézőinket nagy szeretettel várja a képernyők elé. Dióssy Klári beszélgető műsorában a művészet, a kultúra, az egészségügy, az üzleti élet, a sport világából és még megannyi szférából érkeznek ismert és elismert vendégek. A műsor célja, hogy...
Starting: 21-12-2024 03:05:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 21-12-2024 03:55:00
Az MMA Fotó- és Filmművészeti Tagozatán belül működő Szőts István Mozgókép Műhely 2012-től szervezi 52 perces portréfilmek és "In memoriam" összeállítások készítését művészekről, az MMA akadémikusairól, illetve néhai tagjairól. Az elkészült portrék közül eddig már több mint félszáz alkotást mutatott be a köztelevízió, valamint az így bemutatott filmekkel később a tagozat Akadémikusportrék című vetítéssorozatában is találkozhat a közönség a Pesti Vigadóban.
Starting: 21-12-2024 04:05:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 21-12-2024 04:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 21-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 21-12-2024 05:35:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 21-12-2024 05:50:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 21-12-2024 06:20:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 21-12-2024 06:50:00
Ez az (elsősorban gyerekeknek szánt, de a felnőttek számára is élvezetes) sorozat azokat a nagy találmányokat ismerteti, amelyek megváltoztatták bolygónk életét. Kezdve az időszámítás előtti csodálatos kínai találmányoktól az űr meghódításáig…. És eközben megtudhatunk sok mindent a feltalálókról is….
Starting: 21-12-2024 07:20:00
Max egy Jack Russell terrier, akit génmódosítottak bűnügyi célokra, így képes beszélni. A bűnözők elől menekül, akiknek dolgozik, de megsebesül. Alberto minden vágya, hogy magánynomozó legyen, de amikor a vizsga stressze urrá lesz rajta, képtelen teljesíteni. Biztonsági őrként dolgozik egy plázában, de onnan is elbocsátják egy ékszerrablást követően, és még az albérletét is felmondják.
Starting: 21-12-2024 07:50:00
Peter édesapjával, Jackson nevű kutyájával és Peabodyval, a papagájjal él. Édesanyja halála óta az állatok a legjobb barátai. Ezért is érez különös késztetést arra, hogy besegítsen apukája magánnyomozói munkájába, amikor a város gazdag iparmágnása szert akar tenni arra az ingatlanra, ahol unokahúga állatmenhelyet akar nyitni. Barátja, Madison és beszélő állatpajtásaik segítenek nekik.
Starting: 21-12-2024 08:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 21-12-2024 09:56:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 21-12-2024 09:57:00
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár.
Starting: 21-12-2024 10:30:00
Nincs leírás.
Starting: 21-12-2024 10:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 21-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 21-12-2024 11:45:00
A Jó ebédhez szól a nóta című műsor több mint öt évtizede szólalt meg először a Magyar Rádióban. Van egy korosztály, akiknek ez a műsor beleivódott az emlékeibe, hiszen nem telhetett el úgy egy vasárnapi ebéd, hogy a család ne ezt hallgatta volna. Az biztos, hogy minden életérzésre, minden élethelyzetre van nóta, örömre, születésre, keresztelőre, esküvőre, halálra. A magyar nóta újra fénykorát élheti, és ehhez mi is szeretnénk hozzájárulni.
Starting: 21-12-2024 11:55:00
Legszebb ünnepünkre készülődve az Ízőrzők sorozat karácsonyi ételei közül válogattunk, melyek bármelyike ünnepi asztalunk éke lehet. Családi kedvenceket gyűjtöttünk csokorba.
Starting: 21-12-2024 12:30:00
A Napsugár fiúk a régmúlt idők varietéinek nagy sikerű komikus párosa volt. 47 évi közös múlt után viharosan szakítottak, majd 11 évig tartó mosolyszünet után a rigolyás Willy unokaöccse, a tehetséges ügynök elhatározza, hogy ismét színpadra állítja egykori legendás műsorukat. A két idős komikus szívesen újra színpadra állna, csak a személyes találkozást szeretnék elkerülni... A film Neil Simon színműve alapján készült.
Starting: 21-12-2024 13:00:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 21-12-2024 14:51:00
A Duna Tv gasztro műsorának új, immáron ötödik évadában, a Főmenü konyhájában Széll Tamás Bocuse d'Or nyertes mesterszakács társa továbbra is Böröcz Zsófia gasztromentor, aki amellett, hogy számos étterem indításában szerzett érdemeket, maga is kiválóan süt-főz. A menü ínycsiklandozó fogásait Széll Tamás és Böröcz Zsófi külön és együtt készítik el, olyan látványos és követhető módon, hogy akár el is leshetjük a praktikus ötleteket, mindezt olyan varázslatos hangulatban,...
Starting: 21-12-2024 16:00:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 21-12-2024 16:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 21-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 21-12-2024 17:35:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 21-12-2024 17:40:00
A Szerencse Szombat című zenés, szórakoztató sorsolási showműsorral az év minden szombatján találkozhatnak a nézők. Hétről hétre a Joker és az Ötöslottó élő sorsolása mellett a hazai könnyűzenei élet legismertebb előadói tűnnek fel, valamint a Luxor műsorrész játéksorsolása közben népszerű magyar sztárvendégekkel beszélgetnek a műsor házigazdái. Minden szombaton 18:45-kor a Dunán. Műsorvezetők: Mák Kata, Tótfalusi Fanni, Harsányi Levente, Fehérvári Gábor Alfréd - Freddie.
Starting: 21-12-2024 17:45:00
A Csináljuk a Fesztivált második évada a közönség által is beszavazott kedvencek közül keresi az évszázad slágerét. Tíz adásban, egészen a századelőtől a 2010-ig szólalnak meg a dalok. Bővült a repertoár, hiszen az operettektől, a kuplék világától egészen a mulatósdalokig, sőt a nóta műfajáig is lesznek versenydalok. Ráadásul egy szívmelengető karácsonyi és egy különleges szilveszteri adással is jelentkezik a Csináljuk a Fesztivált. A szombat esti műsor zsűrije is...
Starting: 21-12-2024 18:35:00
Amélie, a naiv fiatal lány Párizsban él, a Montmartre-on. Élete egyhangúan telik, egy környékbeli bisztróban felszolgálóként dolgozik, a szomszédokkal pedig olyan bensőséges kapcsolatot tart fenn, mintha egy kisvárosban élne. Ám egy nap váratlan fordulat történik: a lakásának egy titkos zugában kis dobozra talál, amely az előző lakó gyerekkori emléktárgyait tartalmazza. Elhatározza, hogy visszajuttatja a kis dobozt jogos tulajdonosának. Ettől kezdve élete gyökeresen...
Starting: 21-12-2024 20:45:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 21-12-2024 22:40:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 21-12-2024 22:45:00

Starting: 21-12-2024 22:46:00
Vannak életutak, amelyek között látszólag semmi hasonlóság sincs. A műsorban két ilyen emberhez látogatunk el: egy paphoz, aki életre szólóan elkötelezte magát Valaki mellett, és egy világjáróhoz, örök útkeresőhöz. Vajon mit gondolnak a szabadságról, az elköteleződésről, a művészetről és az élet értelméről?
Starting: 21-12-2024 22:50:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 21-12-2024 23:25:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 22-12-2024 00:10:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 22-12-2024 01:10:00
A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
Starting: 22-12-2024 02:05:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 22-12-2024 02:30:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 22-12-2024 03:00:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 22-12-2024 03:30:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 22-12-2024 04:00:00
Az MMA Fotó- és Filmművészeti Tagozatán belül működő Szőts István Mozgókép Műhely 2012-től szervezi 52 perces portréfilmek és "In memoriam" összeállítások készítését művészekről, az MMA akadémikusairól, illetve néhai tagjairól. Az elkészült portrék közül eddig már több mint félszáz alkotást mutatott be a köztelevízió, valamint az így bemutatott filmekkel később a tagozat Akadémikusportrék című vetítéssorozatában is találkozhat a közönség a Pesti Vigadóban.
Starting: 22-12-2024 04:05:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 22-12-2024 04:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 22-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 22-12-2024 05:35:00
Amit a Szentírás üzen mindenkinek. Vasárnapi evangélium és hozzá fűzött személyes gondolatok, világos magyarázatok, katolikus papoktól.
Starting: 22-12-2024 05:52:00
A keresztény közösségek friss hírei és eseményei, aktuális kérdései és vitatémái, missziós küldetésük sikerei és nehézségei itthon és a nagyvilágban, kitekintéssel mindazokra a más vallásokra, amelyekkel ezek során kapcsolatba kerülnek, földrajzi és felekezeti korlátok nélkül. Rövid hírek és tudósítások, valamint hosszabb beszámolók egy-egy érdekesebb közéleti, történelmi vagy kulturális témáról minden héten, összesen negyedórában.
Starting: 22-12-2024 05:55:00
A Zsidó Hitközségek műsora bemutatja a hazai és külhoni zsidó közösségek életét, vallási hagyományait, kulturális és szociális tevékenységeit. Az ünnepekhez kapcsolódóan rabbik elevenítik fel az évezredes tanításokat úgy, hogy a napjainkban élő hívő lélek számára korunkhoz igazodó útmutatással szolgáljanak.
Starting: 22-12-2024 06:15:00

Starting: 22-12-2024 06:20:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 22-12-2024 06:45:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még...
Starting: 22-12-2024 06:45:00
A Katolikus krónika olyan magazin műsor, amelyben tartalmas riportfilmeket láthat a néző. Egy-egy érdekes, hiteles ember, egyházi közösségek bemutatása, karitatív kezdeményezések, vagy kulturális örökségünk egyaránt megjelenik a Katolikus krónikában. A liturgikus év menetét nyomon követjük, így nézőink találkozhatnak segítő, aktuális gondolatokkal.
Starting: 22-12-2024 08:15:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 22-12-2024 08:45:00
"Abban tűnik ki nagyságunk, hogyha mi magunk teremtünk nagyot kicsinyből, rosszból hasznosat, a bajból jót, s - bármily helyen - virulunk a vészben is, a kínból enyhülést orzunk munkás kitartással." John Milton Elveszett paradicsom című eposzának sorai messze távolból, a 17. századi Angliából szólnak hozzánk, mi mégis ennek szellemében indulunk útnak, hogy Böjte Csaba kalauzolásával fölfedezzük napjaink Dél-Erdélyét. A dévai ferences kolostorban és a mellette lévő...
Starting: 22-12-2024 08:48:00
Nincs leírás.
Starting: 22-12-2024 09:59:00
Nincs leírás.
Starting: 22-12-2024 10:00:00
Nincs leírás.
Starting: 22-12-2024 10:20:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 22-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 22-12-2024 11:45:00
Az Ízőrzők sorozat a helyi ízek, gasztronómiai különlegességek mellett bemutatja az adott település kirándulási lehetőségeit, látnivalóit, értékeit, figyelmet szentel a hagyományőrző kézművesek munkájának.
Starting: 22-12-2024 12:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 22-12-2024 14:29:00
Nincs leírás.
Starting: 22-12-2024 14:30:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 22-12-2024 14:55:00
A Szerencsejáték Zrt. második legnépszerűbb hazai lottójátékában 45 számból kell 6-ot megjelölni. A műsor vasárnap 16 órakor látható a Dunán. Műsorvezetők: Pártos Viktor, Papp Lili, Király-Virág Anita, Maloveczky Miklós.
Starting: 22-12-2024 15:00:00
Létezik egy nagy kihívás, amely szinte a Föld valamennyi állatát érinti. Párt kell találniuk. Ehhez a drámához bolygónk legkülönfélébb szegletei szolgáltatják a színpadot. A sorozat bemutatja a rendkívüli stratégiákat, amelyekkel az állatok győztesen kerülhetnek ki a párzási játszmákból.
Starting: 22-12-2024 15:05:00
Nincs leírás.
Starting: 22-12-2024 16:00:00
Egy klasszikus műfaj, egy igazi főzőműsor elevenedik meg a képernyőn, ám új lendülettel, magával ragadó képi világgal, a Marcsitól és csapatától megszokott színvonalon. A műsor helyszínéül egy régi pajtában kialakított stúdiókonyha szolgál, melyben a sparhelt és az indukciós főzőlap tökéletesen megfér egymás mellett. "A magyar gasztronómia lényege, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Ezért a legfontosabb szakács az, aki a szerettei, a családja elé nap mint nap leteszi...
Starting: 22-12-2024 16:25:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 22-12-2024 16:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 22-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 22-12-2024 17:35:00
Vasárnap esténként a képernyők elé vár mindenkit a Duna, aki szereti Magyarországot és a látványos, vidám vetélkedőket. 19.45-kor kezdődik a Magyarország, szeretlek, a jó hangulatú, esti showműsor, sok zenével, és persze még több izgalmas játékkal, sztárvendéggel. Műsorvezető: Pindroch Csaba, A két csapatkapitány pedig Miller Zoltán és felesége, Vágó Bernadett.
Starting: 22-12-2024 18:45:00
Eisenheim, az ünnepelt mágus (Edward Norton) nem csak egész Bécset kápráztatja el mutatványaival, hanem az ambiciózus Leopold herceget (Rufus Sewell), Ferenc József fiát is. Ám amikor Leopold menyasszonya, Sophie (Jessica Biel) megpillantja gyerekkori szerelmét, Eisenheimet, és újra fellobban iránta a tűz, a herceg érdeklődése megszállottsággá válik. Uhl, a város főfelügyelője (Paul Giamatti) hirtelen egy sokkoló bűncselekmény kellős közepén találja magát, és miközben...
Starting: 22-12-2024 21:20:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 22-12-2024 23:05:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 22-12-2024 23:07:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 22-12-2024 23:15:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 23-12-2024 00:25:00
A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
Starting: 23-12-2024 01:20:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 23-12-2024 01:50:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 23-12-2024 02:45:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 23-12-2024 03:10:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 23-12-2024 03:40:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 23-12-2024 04:10:00
A Család-barát adásaiban izgalmas, gondolatébresztő beszélgetéseket, hasznos információkat hallhatnak a Duna nézői minden hétköznap délelőtt. A műsorban szó esik aktualitásokról, a család élet kérdéseiről, testi-lelki egészségünkről, vagy éppen gasztronómiai fogásokról. A meghívott sztárvendégek és produkcióik pedig a kikapcsolódásról, a szórakozásról gondoskodnak. A nézők minden nap más-más témában kereshetik a műsor szakértőit a mindenkit érintő legfontosabb témákban.
Starting: 23-12-2024 04:15:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 23-12-2024 04:59:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 23-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 23-12-2024 05:35:00
Közelebb - Roma magazinja 1992 óta mutatja be a hazai legnagyobb lélekszámú nemzetiség életét: hétköznapjait, kultúráját, hagyományait és társadalmi problémáit.
Starting: 23-12-2024 05:49:00
A Domovina hetente jelentkező szlovák kulturális és közéleti magazin. Tájékoztat a magyarországi szlovákság kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről, valamint küldetésének tartja az anyaország, Szlovákia értékeinek bemutatását is. A műsorban rendszeresen készülnek monotematikus adások, dokumentumfilmek is. Adás: hétfő 7:15, Duna Ismétlés: hétfő 13:50, Duna World.
Starting: 23-12-2024 06:15:00
A népszerű kívánságműsor már több, mint 50 éve áll rendületlenül a nézők kéréseinek szolgálatában. A műsorban az örökzöld és mai slágerek mellett számos olyan kabarérészlettel, dallal, prózai művel találkozhatnak a nézők, melyek mára televízió-történeti jelentőségűek.
Starting: 23-12-2024 07:10:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 23-12-2024 08:40:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 23-12-2024 09:27:00
Billy élete legnagyobb kalandjába csöppen, amikor Luna, a kölyöktigris az állatkertből megszökve bemászik a táskájába és hazaviszi magával. A fiú a barátai segítségével igyekszik mielőbb visszajuttatni a parkba, mielőtt a kis jószág illetéktelen kezekbe kerülne.
Starting: 23-12-2024 09:30:00
Nincs leírás.
Starting: 23-12-2024 10:50:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 23-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 23-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 23-12-2024 11:49:00
Melissa a cserfes kis árvalány, aki soha nem ismerte a családját, ezért minden álma, hogy szerető közegre és otthonra leljen. A sors azonban egy kíméletlen házaspárt, Besimét és Hazimot rendelte neki, akik nem bánnak jól Melissával, és ennek a jólelkű Metin is szemtanúja lesz. Úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban és hazaviszi a lányt Zöld Völgybe, ahol nővérével, Mahinurral él együtt. A szigorú és kemény Mahinur nem igazán tud mit kezdeni az új jövevénnyel. Pedig Melissa úgy...
Starting: 23-12-2024 12:00:00
Nyugat-Szibériában, az Altáj-hegység lábánál, Kazahsztán határán egy kis faluban élnek a nagyszülők, gyerekeik és családjuk. Többnyire mezőgazdasággal foglalkoznak, de van közöttük kovács és tanítónő is. A filmben láthatjuk az okroska, a hideg zöldségleves, vagy a manti, a töltött tésztatáska készítését. A helyben termett sütőtököt darált hússal töltik meg, a padlizsánt fokhagymával és petrezselyemmel lerakva, télire teszik el.
Starting: 23-12-2024 12:55:00
Javában tartanak a karácsonyi előkészületek, amikor egy titokzatos öregember három kívánsággal jutalmazza Albertet, Emant és Johanát, ám a testvérek meggondolatlanul használják fel azt. Albert nem akarja elherdálni a saját kívánságát, s bár viszonzatlanul szerelmes a legjobb barátja nővérébe, Johanába, és bűvész szülei házassága is épp válságba került, ő továbbra is megfontolt marad. Az elfoglalt szállodatulajdonos nagymenőt megjátszó fia igyekszik elnyerni apja figyelmét,...
Starting: 23-12-2024 13:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 23-12-2024 15:13:00
Az 1900-as évek elején Ó Ida - a tizennyolc éves, fiatal lány, aki hosszú évek óta az apácáknál nevelkedett - hazatér apja házába. Ó Péter azonban nem örül a lányának, mert épp nősülni készül, ezért minél előbb férjhez akarja őt adni. Felad egy apróhirdetést, amiben nagy hozomány ígéretével csábítgatja a kérőket. A hirdetésre jelentkezik egy fiatal festő, Balogh Csaba, aki a családja birtokát próbálja megmenteni a hozománnyal. A fiatalok kényszerből összeházasodnak, de nem...
Starting: 23-12-2024 15:25:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 23-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 23-12-2024 17:35:00
Bahar egyedülálló kétgyermekes anya, aki maga próbál meg helyt állni az életben, mióta a férje eltűnt a tengerben. A nő nehéz helyzetben van, mivel családjával sem tartja a kapcsolatot régóta, így nem is igen számíthat senkire. Egy varrodában dolgozik, hogy eltartsa a magát és a gyerekeket. Egy nap arra érkezik haza, hogy a főbérlője kiteszi a lakásból, így Bahar kénytelen új otthon után nézni. Kevés pénzzel és két gyerekkel az oldalán nem sok jóra számíthat.
Starting: 23-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 23-12-2024 18:35:00
Nincs leírás.
Starting: 23-12-2024 19:45:00
Egy névtelen idegen, aki egy régen esedékes számlát jött rendezni a határvidéki városba… Egy sötétlelkű bérgyilkos, aki semmilyen gaztettől sem riad vissza, ha az érdeke úgy kívánja… Egy fiatal özvegy, aki új életet akar kezdeni a korlátlan lehetőségek földjén… És egy jókedélyű bandita, aki nem érti, hogyan került bele a történetbe… A Volt egyszer egy vadnyugat egyszerre összefoglalása és továbbgondolása mindannak, amit a western, a filmgyártás egyik legősibb műfaja...
Starting: 23-12-2024 20:00:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 23-12-2024 22:35:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 23-12-2024 22:35:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 23-12-2024 22:36:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 23-12-2024 22:40:00

Starting: 23-12-2024 22:41:00
Fantasztikus képek, csodás történetek a természetfotóstól Korábbi adásainkban már láthatták Szigeti Edit természetfotóst, aki egy csodálatos helyen él, önellátó gazdálkodást folytat, és ha fotózni támad kedve, téma akad bőven. Megannyi csodás kép, megannyi csodás történet, de vajon melyik Edit kedvenc témája? Régésztelep Regöly település határában Elfelejtett értékes tudás, a természettel való harmonikus együttélés és túlélés tudománya. Ezeket említhetjük meg a regölyi...
Starting: 23-12-2024 22:45:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 23-12-2024 23:20:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 24-12-2024 00:05:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 24-12-2024 01:05:00
A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
Starting: 24-12-2024 02:00:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 24-12-2024 02:25:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 24-12-2024 02:55:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 24-12-2024 03:20:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 24-12-2024 03:50:00
Petrovics Istvánnak és Hruz Máriának szilveszterkor fia születik. Jómódban élnek, Petrovics mészárszéket bérel. Az iskolás Sándor nagyon szereti a színházat, s a tiltás ellenére is mindig beszökik megnézni az előadást. Verselget is, az iskolai évzárón saját versét olvassa fel. Apja azonban tönkremegy, nehéz idők következnek. Selmecen Sándort megbuktatják történelemből, ezért megszökik, és gyalog indul Pestre, beáll színésznek. Közben a bécsi udvar, a Habsburg Ferdinánd...
Starting: 24-12-2024 03:55:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 24-12-2024 04:59:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 24-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 24-12-2024 05:35:00
Srpski ekran című magazinműsor heti egy alkalommal 26 percben követi a szerb nemzetiség hétköznapi életének és ünnepeinek jelentős pillanatait. A Srpski ekran legfőbb szándéka, hogy a magyarországi szerbek társadalompolitikai és kulturális aktualitásainak minden területéről hű képet alkosson, mindamellett a műsorstruktúrában kiemelt szerepet kap az anyaország és Magyarország kölcsönös együttműködésével összefüggő témák feldolgozása. A műsorban fontos helyet foglalnak el a...
Starting: 24-12-2024 05:45:00
A német közösség hétköznapjait és ünnepeit, a kétnyelvű oktatást, a német nemzetiségi rendezvényeket, az anyaországgal történő kapcsolattartást, a kétnyelvűség és a két kultúrához kötődés egyéni és társadalmi hatását és hasznát bemutató műsor az együttélés kérdésével is foglalkozik. Német nyelvű magazinműsor aktuális nemzetiségi politikáról, történelemről, kultúra-és hagyományápolásról, az identitás megőrzéséről a magyarországi német nemzetiség életéből.
Starting: 24-12-2024 06:10:00
Jules Claus nem szereti a karácsonyt. Miután édesapja meghalt, már nem akar mit kezdeni ezzel a felhajtással. Amíg édesanyja dolgozik, Jules sok időt tölt nagyapja játékboltjában. Egy nap talál egy varázslatos hógömböt, ami a világ legtávolabbi részeire viszi. Amikor Jules nagypapája hirtelen elesik, a fiú tudomást szerez családja mágikus örökségéről, és rájön, hogy egyedül ő mentheti meg a karácsonyt.
Starting: 24-12-2024 07:55:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 24-12-2024 09:25:00
Elaine és Ted nem biztos, hogy hazaérnek karácsonyig, ezért megkérik Elaine régi barátnőjét, Norát és Ted féltestvérét, Maxet, hogy vigyázzanak pár napig a gyerekeikre. Nora ügyvédjelölt, túl egy hosszú kapcsolaton, éppen most költözött Bostonba. A jóképű és vicces Maxről eleinte azt gondolja, hogy ő a harmadik gyerek, akire vigyázhat. Később azonban, ahogy több időt töltenek együtt a karácsonyi készülődésben, egyre jobban megkedvelik egymást...
Starting: 24-12-2024 09:29:00
Nincs leírás.
Starting: 24-12-2024 10:50:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 24-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 24-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 24-12-2024 11:49:00
Karácsonyi nosztalgikus történet a kéményseprő fiúról és a cukrász leánykájáról. Kandallómeleg film a tél havában. Tomáš egyik napról a másikra magára marad, s beáll kéményseprőinasnak. A Mester szigorú, de igaz ember, nagy családdal. Tomáš ugyan igyekszik mindent megtanulni a kéményseprés tudományáról és fortélyairól, de igazából az édes dolgok érdeklik, azaz inkább cukrászinasnak állna. Minden álma ekörül és a gyönyörűségesen szép Eliška körül forog, aki a helybéli...
Starting: 24-12-2024 11:50:00
Két tehetséges énekes-táncos-komikus, Bob Wallace és Phil Davis a háború után elhatározza, hogy létrehozza a szórakoztatóipar legragyogóbb párosát. Egy téli napon két fiatal hölggyel találkoznak össze, és együtt indulnak Vermontba, hogy együtt töltsék a karácsonyt. Természetesen nagyon jól szórakoznak a hölgyek társaságában, de az igazi kaland akkor kezdődik, amikor Wallace és Davis rájönnek, hogy a vendéglő tulajdonosa nem más, mint egykori tábornokuk. Az öregúr szörnyű...
Starting: 24-12-2024 13:00:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 24-12-2024 14:56:00
A II. világháború utolsó esztendejében Vitay tábornok, a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetője, lányát, Ginát egy határ menti egyházi nevelőintézetbe rejti el. Gina vidám lány, aki szereti az izgalmas pesti életet, a szórakozást. Az intézet szigorú világa idegen számára, nehezen oldódik, ráadásul egy ingerült kirohanásával nehéz helyzetbe sodorja társait, akik ezért kiközösítik. Gina elkeseredésében komoly lépésre szánja el magát...
Starting: 24-12-2024 15:40:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 24-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 24-12-2024 17:35:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 24-12-2024 18:30:00
Nincs leírás.
Starting: 24-12-2024 18:35:00
Jézus Krisztus édesanyját, Szűz Mária életét mutatja be ez a lélegzetelállító eredeti helyszíneken forgatott, kitűnő karakterek által gazdagított, ugyanakkor mindenki számára sokatmondó filmdráma. Megismerkedünk a még kislány Máriával, akit szülei gyerekkorában a templomba adnak, hogy ott tanítsák és neveljék. Később megismerkedik Józseffel, a fiatal áccsal, aki szívesen összekötné vele életét, ezért elveszi a már kiválasztott gyermekét váró asszonyt. A jelenetek alatt...
Starting: 24-12-2024 19:30:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 24-12-2024 21:10:00
Teresa egy átlagos mai tini: kicsit szétszórt, mindig rohan és nem mindig készül az órákra. Ráadásul most nagyon nehéz időszakon megy keresztül, hiszen nemrég veszítette el édesanyját. Amikor a vagánykodó osztálytársai bezárják az iskola pincéjébe, kénytelen az idejét olvasással tölteni. Belemerül Ávilai Szent Teréz önéletrajzába, és egy új világ tárul ki előtte. Egy élet, ami az önfeláldozásról, a rendíthetetlen hitről és kitartásról szól.
Starting: 24-12-2024 21:13:00
A szentmisét celebrálja Ternyák Csaba érsek.
Starting: 24-12-2024 23:00:00
A magyar kultúra és sport legendás nagyjaival Ugron Zsolna író beszélget. Titkokról, életről, sikerekről, kudarcokról. Arról, hogy hogyan lehet és miért érdemes.
Starting: 25-12-2024 00:25:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 25-12-2024 00:50:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 25-12-2024 01:35:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 25-12-2024 02:35:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 25-12-2024 03:30:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 25-12-2024 03:55:00
Petrovics Istvánnak és Hruz Máriának szilveszterkor fia születik. Jómódban élnek, Petrovics mészárszéket bérel. Az iskolás Sándor nagyon szereti a színházat, s a tiltás ellenére is mindig beszökik megnézni az előadást. Verselget is, az iskolai évzárón saját versét olvassa fel. Apja azonban tönkremegy, nehéz idők következnek. Selmecen Sándort megbuktatják történelemből, ezért megszökik, és gyalog indul Pestre, beáll színésznek. Közben a bécsi udvar, a Habsburg Ferdinánd...
Starting: 25-12-2024 04:00:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 25-12-2024 04:58:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 25-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 25-12-2024 05:35:00
Információk és riportok a magyarországi horvátok életéből. A Hrvatska Kronika hetente jelentkező horvát magazin. Tájékoztat a magyarországi horvátok kultúrájáról, történelmi, zenei, eszme- és művelődéstörténeti, tudományos, gasztronómiai, etnográfiai értékeiről, valamint küldetésének tartja az anyaország, Horvátország értékeinek bemutatását is.
Starting: 25-12-2024 05:47:00
A műsor készítői igyekeznek bemutatni a magyarországi román közösség életét, identitása megőrzése érdekében kifejtett tevékenységét, valamint az anyaországhoz fűződő egyre szorosabb kapcsolatait.
Starting: 25-12-2024 06:10:00
A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.
Starting: 25-12-2024 06:45:00
A II. világháború utolsó esztendejében Vitay tábornok, a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetője, lányát, Ginát egy határ menti egyházi nevelőintézetbe rejti el. Gina vidám lány, aki szereti az izgalmas pesti életet, a szórakozást. Az intézet szigorú világa idegen számára, nehezen oldódik, ráadásul egy ingerült kirohanásával nehéz helyzetbe sodorja társait, akik ezért kiközösítik. Gina elkeseredésében komoly lépésre szánja el magát...
Starting: 25-12-2024 08:10:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 25-12-2024 09:32:00
Az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat idén is közösen szervezi a "Parlamenti Gyermekkarácsonyt", immár huszonhatodik alkalommal. A rendezvényre magyarországi, és határon túli magyarok lakta településekről érkeznek általános iskolás korú gyermekek, csaknem nyolcszázan, akik mindennapjaikat nehéz körülmények között élik. Ilyenkor az épületet egy napra birtokba vehetik a gyerekek, akiket népszerű előadók szórakoztatnak, de sportolókkal is találkozhatnak és...
Starting: 25-12-2024 09:33:00
Karácsonykor evangélikus istentiszteletet közvetítünk Győrből az Öregtemplomból. A liturgiában a győri gyülekezetek lelkészei segédkeznek. Igét hirdet: Jánosa Attila, nemrégiben nyugdíjba vonult lelkész.
Starting: 25-12-2024 10:00:00
Nincs leírás.
Starting: 25-12-2024 11:00:00
Legszebb ünnepünkre készülődve az Ízőrzők sorozat karácsonyi ételei közül válogattunk, melyek bármelyike ünnepi asztalunk éke lehet. Családi kedvenceket gyűjtöttünk csokorba.
Starting: 25-12-2024 11:25:00
Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár.
Starting: 25-12-2024 11:55:00
Berend Iván vidéki nemes, jelentős vagyon tulajdonosa. Ha kell, úgy párbajozik és kártyázik mint dzsentritársai, ha kell táncol, bókol, mint a legtöbb gavallér. De távol áll tőle e nagyvilági élet. Inkább természettudományos előadást tart, s nem sajnálja egy gyémánt elégetésével bizonyítani állításait. A bondavári bányát vezeti, és egy tűzoltóanyagon kísérletezik. A bányában dolgozik Evila, a szép csilléslány és indulatos vőlegénye, Szaffrán Péter. Berend beleszeret a...
Starting: 25-12-2024 12:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 25-12-2024 13:48:00
" Éld át Jézus születését!"A kiválasztottak sorozat karácsonyi különkiadásában részletek láthatók a Jézus születését bemutató korábbi két egyedi filmjükből (A pásztor, A hírnökök). Megszólal a sorozat rendezője, Dallas Jenkins és a társforgatókönyvíró, Tyler Thompson. Az ünnepi hangulatot Andrea Bocelli és fia, Matteo Bocelli, valamint hat további zenés elődás biztosítja.
Starting: 25-12-2024 13:55:00
A II. világháború utolsó esztendejében Vitay tábornok, a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetője, lányát, Ginát egy határ menti egyházi nevelőintézetbe rejti el. Gina vidám lány, aki szereti az izgalmas pesti életet, a szórakozást. Az intézet szigorú világa idegen számára, nehezen oldódik, ráadásul egy ingerült kirohanásával nehéz helyzetbe sodorja társait, akik ezért kiközösítik. Gina elkeseredésében komoly lépésre szánja el magát...
Starting: 25-12-2024 15:40:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 25-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 25-12-2024 17:35:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 25-12-2024 17:40:00
A bajor Miksa császár békében él öt lányával a hegyekben, joviális módon. Az osztrák császár rokona, Miksa felesége testvére az anyacsászárnőnek, Zsófia császári őfőméltóságának, aki fia, Ferencz József kedvéért lemondott a trónról. Birodalmi és dinasztikus érdekből elhatározza, hogy fiát megházasítja, a külföldi nyomulókkal szemben, Miksa lányát, Nenét / Helent jelölik ki mennyasszonynak. A császár névnapján szeretnék bejelenteni az eljegyzés tényét. Ferenc azonban előtte...
Starting: 25-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 25-12-2024 19:30:00
Jézus immár felnőtt ember, aki sokat van távol otthonától. Mária nehezen, de elfogadja, hogy fia nem csak az övé, hanem mindenkié, akinek szüksége van a megváltó segítségére. Talán azt a sorsot is előre látja, hogy majd elveszítii egyetlen fiát, és ez ellen ő már semmit sem tehet. Élete az "Íme, itt vagyok" ismétlése az angyali üdvözlettől kezdve Jézus kereszthaláláig, ugyanis Názáreti Mária igent mondott Istennek, amit még a Fia elvesztésekor érzett fájdalmában is...
Starting: 25-12-2024 19:40:00
1989 Coimbra. Nichols professzor a különös jelenésekről készülő könyvéhez gyűjt anyagot, és ehhez felkeresi a zárdában visszavonultan élő immár idős Lúcia nővért, hogy meséljen neki élményeiről. A mindössze 10 éves Lúcia dos Santos 1917-ben egyike volt annak a három gyermeknek, akik tanúi voltak Szűz Mária jelenéseinek a Fatima melletti Cova de Iria (a Béke-völgye) nevű helyen. Unokatestvérei Francisco és Jacinta nem élték meg a felnőttkort, a spanyolnátha áldozatai lettek.
Starting: 25-12-2024 21:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 25-12-2024 23:15:00
Kerekasztal beszélgetés Társadalmunkat érintő kérdések, keresztény nézőpontból. Egy asztaltársaság beszélgetése közös értékrenddel, de akár eltérő véleményekkel. Művészek, szakértők, papok és lelkészek ülnek hétről hétre egy asztalhoz, hogy megvitassák a mindennapi életünket meghatározó kérdéseket - őszintén, tabuk nélkül.
Starting: 25-12-2024 23:25:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 26-12-2024 01:00:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 26-12-2024 01:55:00
Egy műsor már meglévő és leendő állatbarátoknak! Bemutatunk ismert embereket és kedvenceiket. Olyan sportokkal is megismertetjük nézőinket, amelyekben állatok is részt vesznek. Ellátogatunk állatkertekbe és hasznos tanácsokat adunk kisállatok tartásához. Rendelő rovatunkban a beteg állatokat gyógyítjuk. És segítünk abban is, hogy az árva kedvencek leendő gazdáikra találjanak. A műsorban valóban mindenki ott van, akárcsak Noé bárkáján!
Starting: 26-12-2024 03:00:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 26-12-2024 03:25:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 26-12-2024 03:55:00
Petrovics Istvánnak és Hruz Máriának szilveszterkor fia születik. Jómódban élnek, Petrovics mészárszéket bérel. Az iskolás Sándor nagyon szereti a színházat, s a tiltás ellenére is mindig beszökik megnézni az előadást. Verselget is, az iskolai évzárón saját versét olvassa fel. Apja azonban tönkremegy, nehéz idők következnek. Selmecen Sándort megbuktatják történelemből, ezért megszökik, és gyalog indul Pestre, beáll színésznek. Közben a bécsi udvar, a Habsburg Ferdinánd...
Starting: 26-12-2024 04:00:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 26-12-2024 04:58:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 26-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 26-12-2024 05:35:00
Az Alpok-Duna-Adria című műsor a közös közép-európai gondolatiságot erősíti a bajor, a horvát, a szlovén, az olasz és a magyar televízió együttműködésével. A magazin a történelmileg is összetartozó régió földrajzi, kulturális, emberi értékeit mutatja be.
Starting: 26-12-2024 05:47:00
P'amende - magyarul: Rólunk. A közszolgálati televízió 2011-ben indította útjára ezt a roma kulturális magazint, amelyben minden alkalommal egyetlen téma feldolgozását láthatják a nézők 26 percben. A műsorban olykor egy közösség, olykor pedig egy kiemelkedő személyiség portréja szerepel. A cél példamutató kezdeményezések, kiváló művészek, hagyományos közösségek - egyszóval értékek bemutatása.
Starting: 26-12-2024 06:10:00
Fantasztikus képek, csodás történetek a természetfotóstól Korábbi adásainkban már láthatták Szigeti Edit természetfotóst, aki egy csodálatos helyen él, önellátó gazdálkodást folytat, és ha fotózni támad kedve, téma akad bőven. Megannyi csodás kép, megannyi csodás történet, de vajon melyik Edit kedvenc témája? Régésztelep Regöly település határában Elfelejtett értékes tudás, a természettel való harmonikus együttélés és túlélés tudománya. Ezeket említhetjük meg a regölyi...
Starting: 26-12-2024 06:40:00
A II. világháború utolsó esztendejében Vitay tábornok, a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetője, lányát, Ginát egy határ menti egyházi nevelőintézetbe rejti el. Gina vidám lány, aki szereti az izgalmas pesti életet, a szórakozást. Az intézet szigorú világa idegen számára, nehezen oldódik, ráadásul egy ingerült kirohanásával nehéz helyzetbe sodorja társait, akik ezért kiközösítik. Gina elkeseredésében komoly lépésre szánja el magát...
Starting: 26-12-2024 07:55:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 26-12-2024 09:10:00
A Pingvinmentő őrjárat című ausztrál film igaz történet nyomán készült, szívetmelengető családi film egy csodás fehér maremma-abruzzói juhászkutyával a főszerepben és persze a törpepingvinek sem maradhatnak el. Helyesebben nem tűnhetnek el, csak úgy, nyomtalanul. Erre született a Pingvinmentő őrjárat. Mindig szolgálatban és szolgálatkészen. A vörös rókáknak annyi. A betolakodóknak pedig egyszerűen "nyekk"... Swampy a csirkefarmján él Délnyugat Ausztrália partvidékén, Emily...
Starting: 26-12-2024 09:15:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még...
Starting: 26-12-2024 10:50:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 26-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 26-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 26-12-2024 11:49:00
Legszebb ünnepünkre készülődve az Ízőrzők sorozat karácsonyi ételei közül válogattunk, melyek bármelyike ünnepi asztalunk éke lehet. Családi kedvenceket gyűjtöttünk csokorba.
Starting: 26-12-2024 12:00:00
Berend Iván vidéki nemes, jelentős vagyon tulajdonosa. Ha kell, úgy párbajozik és kártyázik, mint dzsentritársai, ha kell táncol, bókol, mint a legtöbb gavallér. De távol áll tőle e nagyvilági élet. Inkább természettudományos előadást tart, s nem sajnálja egy gyémánt elégetésével bizonyítani állításait. A bondavári bányát vezeti, és egy tűzoltóanyagon kísérletezik. A bányában dolgozik Evila, a szép csilléslány és indulatos vőlegénye, Szaffrán Péter. Őket fogadja fel...
Starting: 26-12-2024 12:40:00
A fiatal és csinos vidéki lány, Marika, valamint a jól menő textilboltot, a Fehér pávát vezető családja élete gyökeresen megváltozik, amikor szülővárosukba megérkezik a vasút, és ezzel a modern világ ígérete. A vonattal együtt két férfi is érkezik a lány életébe: a racionális, számító mérnök, aki a haladás embere, és a romantikus, ámde házas báró, aki inkább a múltat képviseli. Amikor a modern világ már a családja megélhetését veszélyezteti, Marikának döntenie kell. Végül...
Starting: 26-12-2024 14:00:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 26-12-2024 15:28:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még...
Starting: 26-12-2024 15:29:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 26-12-2024 15:40:00
A II. világháború utolsó esztendejében Vitay tábornok, a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetője, lányát, Ginát egy határ menti egyházi nevelőintézetbe rejti el. Gina vidám lány, aki szereti az izgalmas pesti életet, a szórakozást. Az intézet szigorú világa idegen számára, nehezen oldódik, ráadásul egy ingerült kirohanásával nehéz helyzetbe sodorja társait, akik ezért kiközösítik. Gina elkeseredésében komoly lépésre szánja el magát...
Starting: 26-12-2024 15:45:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 26-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 26-12-2024 17:35:00
A trilógia második része a "magyarok királynéjának" Sissinek Ferenc Józseffel kötött házasságát, a Monarchiát irányító Habsburg-ház különös világát, a pompa és a protokoll uralta ünnepeket és hétköznapokat tárja elénk. Bécsi tartózkodásának első napjától kezdve az ifjú császárné boldogtalannak érezte magát a merev és szigorú bécsi udvarban, melynek megtestesítője anyósa, Zsófia volt. Házassága első éveiben a magányba és betegeskedésbe menekült, de miután megszületett a...
Starting: 26-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 26-12-2024 19:30:00
Hubay Miklós drámájából, a Nemzeti Színház nagysikerű előadása alapján készült tévéfilm a Szupermodern Filmstúdió és az MTVA koprodukciójában. 1864, Lyon. Hector Berlioz, a már életében halhatatlannak titulált romantikus zeneszerző és karmester szerenádot ad, majd szerelmet vall a tisztes kispolgári életet leélt nagymamának, Estellának. Találkozásuk során felidézik a rég eltemetett múltat, és bebizonyítják, hogy sohasem késő "megállítani az időt". A Hubay Miklós...
Starting: 26-12-2024 19:35:00
A fiatal olasz nő, Lucia élete nem könnyű: egyedül neveli tizenéves lányát, bonyolult a párkapcsolata, és folyton aggódnia kell a munkája miatt is. Földmérőként építkezésekhez méri fel a földterületeket, de egy nap gyerekkorának fontos helyszínén, egy gyönyörű hegyoldalban rájön arra, hogy a rosszul megrajzolt térképek miatt veszélybe kerülhet az érintetlen táj. Hirtelen különös dolgokra lesz figyelmes, és maga sem tudja, a képzelete játszik-e vele, vagy a semmiből...
Starting: 26-12-2024 20:55:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 26-12-2024 22:45:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 26-12-2024 22:50:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 26-12-2024 23:25:00
Leonardo Cagliostro túlfűtött, a szabályokra fittyet hányó nyomozó Triesztben épp egy rendőrségi bevetésen vesz részt, amikor halálos lövést kap. Még mielőtt átlépne a túlvilágba vezető "vörös ajtón", a lelke jövőbe látó képessége miatt úgy dönt, hogy szelleme a Földön marad. Ki akarja deríteni ki ölte meg, és hamar rájön, hogy áruló van a környezetében, aki a felesége életét is veszélyezteti. Az egyetlen ember, aki segíthet neki, egy tizenhét éves lány, Vanessa Rosic, aki...
Starting: 27-12-2024 00:35:00
Igaz történetek a hazai televíziózás több mint fél évszázadából.
Starting: 27-12-2024 01:35:00
Hetente jelentkező műsorunk, a hazai legnevesebb és feltörekvő öltözék és formatervezőket mutatja be. Tudósítunk bemutatókról, részt veszünk divateseményeken, bepillantunk egy-egy olyan műhelybe, ahol ruhák, ékszerek, bútorok, lámpák, dísztárgyak, vagy éppen szemüvegkeretek készülnek. Divat és dizájn, szombat délelőttönként, a Duna Televízióban.
Starting: 27-12-2024 02:30:00
A Magyar nők sorozat célja, hogy bemutassa azokat az ismert vagy kevésbé ismert magyar történelemformáló nőket, akik hatással voltak korukra és a jövő nemzedékére. A műsor rámutat arra, hogy ezeknek a nőknek melyek a legnagyobb eredményeik, és milyen helyet foglaltak el abban a korban, amikor éltek. Szakértők segítségével megismerhetjük a családi életüket, és a közösségi életüket egyaránt.
Starting: 27-12-2024 03:00:00
A MAGYAR KRÓNIKA 26 perces, rendkívül magas színvonalú, hetente jelentkező kulturális magazinműsor. Kifejezetten azoknak szól, akik érdeklődnek mindazon tudományos és művészeti ismeretek iránt, melyek a magyarsággal valamilyen formában kapcsolatosak. A program a legváltozatosabb témákkal jelentkezik minden alkalommal: bemutat tehetséges alkotókat, művészeket, tudósokat, emléket állít az elmúlt időszakok magyar hírességeinek, figyelemre méltó történelmi eseményeket dolgoz...
Starting: 27-12-2024 03:25:00
Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.
Starting: 27-12-2024 03:55:00
Petrovics Istvánnak és Hruz Máriának szilveszterkor fia születik. Jómódban élnek, Petrovics mészárszéket bérel. Az iskolás Sándor nagyon szereti a színházat, s a tiltás ellenére is mindig beszökik megnézni az előadást. Verselget is, az iskolai évzárón saját versét olvassa fel. Apja azonban tönkremegy, nehéz idők következnek. Selmecen Sándort megbuktatják történelemből, ezért megszökik, és gyalog indul Pestre, beáll színésznek. Közben a bécsi udvar, a Habsburg Ferdinánd...
Starting: 27-12-2024 04:00:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 27-12-2024 04:58:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 27-12-2024 05:30:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 27-12-2024 05:35:00
A magyarországi nemzetiségek közül a hat kis létszámú közösség, így a bolgárok, görögök, lengyelek, örmények, ruszinok és ukránok mindennapjaiba nyújt betekintést a műsor és mutatja be sokszínű kultúrájukat, beleértve az irodalmat, könnyű- és komolyzenét, hagyományokat, képzőművészetet, történelmet, egyházi életet és az oktatást.
Starting: 27-12-2024 05:50:00
A II. világháború utolsó esztendejében Vitay tábornok, a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetője, lányát, Ginát egy határ menti egyházi nevelőintézetbe rejti el. Gina vidám lány, aki szereti az izgalmas pesti életet, a szórakozást. Az intézet szigorú világa idegen számára, nehezen oldódik, ráadásul egy ingerült kirohanásával nehéz helyzetbe sodorja társait, akik ezért kiközösítik. Gina elkeseredésében komoly lépésre szánja el magát...
Starting: 27-12-2024 07:35:00
Kutyamese a javából! Nincs elbűvölőbb látvány, mint öt kis Golden Retriever köyök, együtt, egy alomban, mindahányan. Mindegyikük nagy gézengúz, vásott kölyök a javából. Egy jó nagy házban laknak, azonban egy napon gazdáik elhagyják az otthonukat, mert elárverezik a tetőt a fejük fölött. És így a Golden Retriever kölykök is magukra maradnak, elhagyottan. A kutyusok mamáját pedig menhelyre viszik. Történik mindez éppen karácsonykor. A téli szünetben négy srác szellembandát...
Starting: 27-12-2024 08:50:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 27-12-2024 10:18:00
A magyar animáció legendás alkotói mesélnek pályájukról, miközben kedvenc rajzfilmhőseink újra megelevenednek a vásznon.
Starting: 27-12-2024 10:20:00
Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még...
Starting: 27-12-2024 10:55:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 27-12-2024 11:35:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 27-12-2024 11:45:00
A Főmenühöz kapcsolódó minisorozatban Forró Bence egy-egy étel alapanyagának előállítási körülményeit fedezi fel szubjektív nézőpontból.
Starting: 27-12-2024 11:49:00
A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére- rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az "ellenséges" támadásra. Bokát választják vezérül. A többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre...
Starting: 27-12-2024 12:00:00
Herczeg Ferenc legnagyobb színpadi sikeréből, a Kék róka című darabjából készült Pacskovszky József új tévéfilmje. A franciás stílusban írt művet eredetileg a Vígszínházban mutatták be 1917-ben, majd műsorra került még Párizsban is. A történet az 1900-as évek elején játszódik, egy középosztálybeli szerelmi háromszög szereplői között. Cecile, a gyönyörű menyasszony vőlegényéhez sietve egy pillanat alatt beleszeret egy ismeretlen férfiba az utcán, akiről hamarosan kiderül, ő...
Starting: 27-12-2024 13:50:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 27-12-2024 15:21:00
A II. világháború utolsó esztendejében Vitay tábornok, a magyar ellenállási mozgalom egyik vezetője, lányát, Ginát egy határ menti egyházi nevelőintézetbe rejti el. Gina vidám lány, aki szereti az izgalmas pesti életet, a szórakozást. Az intézet szigorú világa idegen számára, nehezen oldódik, ráadásul egy ingerült kirohanásával nehéz helyzetbe sodorja társait, akik ezért kiközösítik. Gina elkeseredésében komoly lépésre szánja el magát...
Starting: 27-12-2024 15:30:00
A Nemzeti Sporthíradó minden nap háromszor jelentkezik a magyarországi és a határon túli magyar sporthírekkel.
Starting: 27-12-2024 17:25:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 27-12-2024 17:35:00
A császárnő beteg! Magyarországi útja alkalmával meghűlt, tüdőgyulladása van, amelyet az orvosok igen súlyosnak ítélnek. Környezetváltozásra van szükség a gyógyulás érdekében, jó levegőre, napfényre. Ferencnek - férjének - azonban nem adatik meg, hogy elkísérje a beteg asszonyt, a lombard tartományokból politikai lázongások hírlenek, egy császárnak ilyenkor a fővárosban a helye. Sissi azonban ragaszkodik hozzá, hogy felkeressék a lázongó tartományok lakóit... Sissi...
Starting: 27-12-2024 17:50:00
Verses-, prózai- és zenei részletek, idézetek, gondolatok egy percben.
Starting: 27-12-2024 19:30:00
A Duna csatornán látható egypercesek a Szerencsejáték Zrt. aktuális eseményeivel, jelentős mérföldköveivel, a társadalmi felelősségvállalás témáival foglalkoznak.
Starting: 27-12-2024 19:40:00
A Skandináv lottó játékban 35 számból kell 7-et megjelölni. A megjelölt számok ikersorsoláson vesznek részt, így a játékosok dupla eséllyel indulnak minden héten a főnyereményért. A műsor szerdánként 20:45-től látható a Dunán. Műsorvezetők: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor, Maloveczky Miklós.
Starting: 27-12-2024 19:45:00
Neumann János, filmünk alanya az egyetemes, az európai valamint a magyar tudomány- és technikatörténet egyik legnagyobb alakja. Neumann János pályaképének háttereként egy korszak tablója tárul elénk, az első világháborúval, a 20-as évek gazdasági világválságával, a nácizmus előretörésével, a zsidóüldözéssel, a második világháború borzalmaival, a fegyverkezési versennyel, és az azt követő hidegháborúval. A 20. század elején, Budapesten született tudós budapesti, berlini,...
Starting: 27-12-2024 19:50:00
A Kenó játék különlegessége, hogy napi sorsolási metódusban zajlik, ahol - akár eltérő játéktípusú játékkal és téttel - 80 számból legfeljebb 10 számot lehet megjelölni. A cél az, hogy a játékos minél többet eltaláljon a 20 nyerőszám közül. A Kenó játék sorsolása minden nap, este 21.30 után felvételről látható a Dunán. Műsorvezető: Papp Lili, Zsiros Anna, Pártos Viktor.
Starting: 27-12-2024 21:10:00
Részletes jelentés a következő napok várható időjárásáról.
Starting: 27-12-2024 21:12:00
A két részes tévéfilm Sophia Loren édesanyjának, Romilda Villaninak állít emléket. A történet 1939-ben kezdődik a kis Pozzuoliban. A gyönyörű és elszánt Romilda hiába nyeri meg a Greta Garbo hasonmását kereső pályázatot, a szülei nem engedik, hogy Hollywoodba utazzon a válogatásra. A szerelemben keres vigasztalást, de a vonzó római férfi, Riccardo Scicolone második kislányukat már nem ismeri el és magára hagyja az asszonyt. Romilda azonban nem adja fel. Ha már belőle nem...
Starting: 27-12-2024 21:15:00
A dúsgazdag Zlatar család fia, a visszahúzódó Jakov hazatér Splitbe Amerikából. A szerény körülmények között élő Lara zongoraszakon végzett a zeneakadémián, de mindenféle munkát elvállal, hogy eltartsa magát. A két fiatal útja többször keresztezi egymást Splitben, míg végül Zlatarék partiján összeismerkednek, és együtt töltik az éjszakát.
Starting: 27-12-2024 23:35:00