Today TREXIPTV
Yaman a házba rendel különböző cégek minőségi kelengyéit. Sehernek nehezére esik a válogatás, mert felesleges költségnek tartja, ráadásul feszélyezi Ela jelenléte is, akiről azt hiszi, Yaman szeretője volt. Zuhal eközben Seher kézírását próbálja megszerezni, hogy leveleket hamisíttassanak. Seher, látva, milyen bensőségesen viselkedik Ela Yamannal, nagyon elszomorodik. İbrahim könyörök Kiraznak, hogy segítsen neki Kara ügyében.
Starting: 02-04-2026 03:10:00
Yaman furcsállja Seher viselkedését, de nem merül fel benne, hogy féltékeny Elára. İbrahimnak fogalma sincs, hogyan közeledjen Karához, nem meri elmondani, hogy beleszeretett. Seher úgy érzi, a menyasszonyi ruhájának túl mély a dekoltázsa, ezért elviszi Kirazhoz, hogy alakítson rajta. Seher elindul a ruhájával gyalog, Yaman utána megy, felveszi, és kiviszi a tengerpartra, mielőtt Kirazékhoz vinné, de Ela hívása megszakítja a beszélgetésüket.
Starting: 02-04-2026 04:10:00
Az első vendég a középkorú Lizike, egy rég nem látott barátnőjével szeretné felvenni a kapcsolatot. Lizike egy közös fotót hozott magával, ami mindkettejüknek egy szép emlék, mert azt beszélték meg korábban, hogy ha rossz a kedvük, ránéznek a képre. Éva érkezik a stúdióba, aki fiatal fiát félti attól, hogy elkallódik, és hogy rossz társaságba keveredik. A nő elmondja, hogy mostanában fia kerüli az iskolát, nem végzi el a házi munkát, kizárólag az új hobbijának, a rappnek él. Zoltán fiatal apuka, aki úgy érzi, hogy kapcsolatuk mostanában nem a legfényesebb barátnőjével, Alexandrával. Szerinte a féltékenység vezet a veszekedéshez, amit a lány generál. Anett gyermekei apját, Sándort szeretné visszaszerezni, olyan módon, hogy annak jelenlegi párjára, Barbira próbál hatni, hogy hagyja el a férfit. A lány elmeséli, hogy se veled, se nélküled kapcsolata volt mindig is Sanyival, és jelenleg is testi kapcsolat is van közöttük.
Starting: 02-04-2026 05:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 02-04-2026 05:55:00

Starting: 02-04-2026 06:40:00

Starting: 02-04-2026 07:25:00

Starting: 02-04-2026 08:05:00
Barbi alaposan meglepődik, amikor Robitól egy nagy összegű tartozásról szóló számla érkezik _ a penészirtás miatt, és gondban van, mert neki nincs ennyi spórolt pénze. Joe felajánlja, hogy kifizeti az adósságát, de Barbi számára kellemetlen volna ezt elfogadni, és ehelyett inkább mástól kér kölcsön, ami feszültséget szül Barbi és Joe között. Kornél és Toni között még mindig feszült a viszony, ezért Toni mindent tisztázni akar. Kornél belekavarodik a magyarázatába, ám Gábor a segítségére siet. Később, amikor Gábor tudni szeretné, hogy miért viselkedik így Kornél, a srác azt állítja, hogy nem akarta megbántani Tonit. Kiki és Karesz sajnálattal figyelik, hogy Milán még mindig Bella miatt szomorkodik és elhatározzák, hogy felvidítják a haverjukat. Karesznek be kell mennie dolgozni, ám Kiki magabiztosan a saját kezébe veszi a feladatot, és a Milánt jókedvre derítő játékos akciója sikerrel is jár.
Starting: 02-04-2026 08:45:00
Barbi és Joe között még mindig feszült a hangulat. Joe egy Barnával való beszélgetés után felbátorodik és felkeresi Tivadart, hogy visszaadja neki Barbi pénzét, de Tivadar elutasítja. Mikor Barbinak tudomására jut, mit csinált Joe, világosan a férfi értésére adja, miért olyan fontos neki az anyagi függetlensége... Mesi mindent megpróbál, hogy meggyőzze a kollégáit, hogy jó szándékkal van irántuk, de azok esélyt sem adnak a lánynak. Egyedül néz szembe a problémával, miközben váratlanul támogatást kap Bencétől. Mesi reménykedni kezd, de ahelyett, hogy jobbra fordulna a helyzet, csak még rosszabb lesz az egész.. Miután Mesi kijelentette Kikinek, hogy szemmel fogja tartani, és meg akarja védeni tőle Kareszt, Kiki aggódni kezd. Amikor Milán elmeséli neki, hogy Mesinek mindig különleges helye lesz Karesz életében és mindig hallgatni fog rá, pánikba esik.
Starting: 02-04-2026 09:50:00
Győzi elhatározza, hogy színész lesz. A család nem fogadja kitörő örömmel az ötletet. Felesége szerint alkalmatlan lenne erre a pályára, hiszen egy verset sem tud megtanulni. Győzi azonban nem így látja a dolgot és lázas felkészülésbe kezd...
Starting: 02-04-2026 11:10:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 02-04-2026 11:55:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 02-04-2026 13:25:00

Starting: 02-04-2026 14:20:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 02-04-2026 15:15:00

Starting: 02-04-2026 16:15:00

Starting: 02-04-2026 17:05:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 02-04-2026 18:00:00

Starting: 02-04-2026 18:50:00

Starting: 02-04-2026 19:40:00

Starting: 02-04-2026 20:20:00
Babri nagyon szeretné, ha visszatérne a baleset előtti élete és újra rendesen dolgozhatna, azonban se barátai se Joe nem támogatják ebben. Barbi kitervel egy bosszút, amivel belekényszeríti a csapatot, hogy neki is adjanak végre feladatot. Bori ellenségesen keresztülhúzza Roland számítását, amikor nem engedi hozzáférni a közös számlájukhoz. Roland bedühödik Borira, de azt is be kell látnia, hogy még mindig odavan Boriért. A T.É.R.-ben az új pultoson, Vivin vezeti le a dühét, aki meglepő módon mégis kimenti, amikor Roland egyedül marad. Karesz meglepődve igent mond Kiki ajánlatára, de aztán Milán előtt már nem tudja titkolni, hogy kétségei vannak, jól döntött-e. Amikor szóba hozza ezt Kikinek, és el akarja mondani, hogy tulajdonképpen mit érez, a lány megbántódik, és Karesz attól tart, hogy ezzel tönkretette a kapcsolatukat.
Starting: 02-04-2026 21:00:00
Reggel Roland csupán bokszeralsót viselve ébred Vivi lakásában. Másnaposan és csodálkozva azon tűnődik, hogy mi történhetett az éjszaka, aztán feltűnés nélkül kisurran a lakásból. Nagyon megijed azonban, amikor Vivi elhozza neki a villába a nála felejtett pénztárcáját. Roland azt feltételezi, hogy lefeküdt az éjszaka az új kolléganőjével, és az egyéjszakás kalandot megpróbálja eltitkolni, de nem sikerül neki. Joe és Barbi matrac vásárlás közben magyarázkodni kényszerülnek kapcsolati státuszukról. Joe-ban felmerül a házasság gondolata, de bebeszéli magának, hogy számára ez szóba sem jöhet. Eközben Barbiban is kavarognak a gondolatok, de a pár nem kommunikálja egymás felé érzéseiket. Miután Jenny azzal vádolja Mesit, hogy szándékosan "megmérgezte" az egyik kolléganőjét, újra megindul a zaklatás ellene. Amikor még Farkas is elhatárolódik tőle az eset miatt, kis híján kirúgják. De Mesi rájön, hogy Jenny áll a zaklatás mögött. Karesz bíztatja, hogy védje meg magát. Mesi úgy dönt, hogy nem tűri tovább Jenny viselkedését ..
Starting: 02-04-2026 22:15:00
A lét a tét! A ValóVilág, az RTL valóságshow-ja. Egy tucatnyi ember önként beköltözik egy villába, ahol a nap huszonnégy órájában kamerák követik minden mozdulatukat. Az is biztos, hogy a nyertesnek egy csapásra megváltozik az élete, hiszen házat, autót, luxusutazást és egy évig tökéletes anyagi jólétet biztosít számára a győzelem. A legfontosabb azonban, hogy a ValóVilág szereplőinek sorsáról a nézők döntenek. Nem babra megy a játék, hiszen a lét a tét. Miközben a villában szerelmek, barátságok születnek, ellenségek és szövetségesek küzdenek meg egymással, a néző figyel és szavazatával maga formálhatja a történetet. Hiszen valóság csak egy van.
Starting: 02-04-2026 23:25:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 03-04-2026 00:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 03-04-2026 01:45:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 03-04-2026 03:00:00
Kiraz átalakítja a menyasszonyi ruha dekoltázsát, és Selim épp akkor érkezik Kiraz pénztárcájával, amit az étteremben felejtett, amikor Seheren rajta van már a menyasszonyi ruha. Úgy dönt, mégis segít İkbalnak meghiúsítani Seher és Yaman esküvőjét, hogy övé legyen a lány. Zuhal visszatér Londonból a hamisított levelekkel, melyekben Kevser és Seher megbeszélik, hogyan fogja Seher kifosztani Yamant. İkbal nagyon elégedett, és öröme határtalan, amikor Selim felhívja, hogy részt vesz az összeesküvésben.
Starting: 03-04-2026 03:25:00
Seher nagyon szégyelli magát, hogy féltékenykedett Elára, miután Yamantól megtudja, hogy sosem volt köztük semmi, és azt találja ki, hogy pusztán eljátszotta a menyasszony szerepét, hogy hitelesnek tűnjön. Yaman boldog, mert úgy véli, ha Seher féltékeny rá, akkor szereti őt. Ferhan, az esküvőszervező szóvá teszi, milyen tökéletes párt alkotnak, amitől İkbal rendkívül dühös lesz. Yaman mindenben Seherre bízza a döntést. Eközben Zuhal Seher telefonjáról átutalja Selimnek mindazt a pénzt, amit Yaman elhelyezett a számláján.
Starting: 03-04-2026 04:30:00
Attila (19) megkérné a párja kezét, akivel 3 éve vannak együtt. A lánykérés mellett a kapcsolatuk problémáiról is szeretne a fiú beszélni, játékos formában: a legnagyobb gondjait cetlikre írta és így adja át egyesével a lánynak. A cetlinek olyanok szerepelnek, mint pl. "hisztis vagy". Az utolsó cetli tartalmazza a lánykérést, de vajon igen lesz-e a válasz? Andi (21) édesanyjával, Edittel (54) akar beszélni. Úgy érzi, hogy az anyja nem boldog a jelenlegi kapcsolatában, sokat sír miatta. A párja, László ugyanis kamionos, alig találkoznak és Andi szerint nem is igazán törődik anyjával. Hellának (18), aki egy transzexuális csaj és Balázsnak barátság extrák kapcsolatuk van jelenleg, ami ráadásul leépülőben van szimpla barátsággá. Hella ezt szeretné megváltoztatni, még egy teljes párkapcsolatot sem tart kizártnak Balázzsal. Azért jön, hogy erről a vágyáról beszéljen a fiúval. István (28) barátjával, Jánossal (34) jó néhány éve ismerkedtek meg, de szoros barátságuk lett, szinte testvéri kapcsolat alakult ki közöttük. István többször is el akarta mondani, mit tett, de sosem tudta végül megtenni: 1 évvel ezelőtt János akkori barátnőjével István egy buli során lefeküdt. Azért jött, mert furdalta a lelkiismeret és el akarta ezt mondani végre a barátjának. János reakciójára azonban senki sem számított: a fiú azt mondta, hogy már régóta tud erről. Amiről viszont István nem tud, hogy ő lefeküdt az ő barátnőjével.
Starting: 03-04-2026 05:20:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 03-04-2026 06:15:00

Starting: 03-04-2026 06:55:00

Starting: 03-04-2026 07:40:00

Starting: 03-04-2026 08:20:00
Babri nagyon szeretné, ha visszatérne a baleset előtti élete és újra rendesen dolgozhatna, azonban se barátai se Joe nem támogatják ebben. Barbi kitervel egy bosszút, amivel belekényszeríti a csapatot, hogy neki is adjanak végre feladatot. Bori ellenségesen keresztülhúzza Roland számítását, amikor nem engedi hozzáférni a közös számlájukhoz. Roland bedühödik Borira, de azt is be kell látnia, hogy még mindig odavan Boriért. A T.É.R.-ben az új pultoson, Vivin vezeti le a dühét, aki meglepő módon mégis kimenti, amikor Roland egyedül marad. Karesz meglepődve igent mond Kiki ajánlatára, de aztán Milán előtt már nem tudja titkolni, hogy kétségei vannak, jól döntött-e. Amikor szóba hozza ezt Kikinek, és el akarja mondani, hogy tulajdonképpen mit érez, a lány megbántódik, és Karesz attól tart, hogy ezzel tönkretette a kapcsolatukat.
Starting: 03-04-2026 08:55:00
Reggel Roland csupán bokszeralsót viselve ébred Vivi lakásában. Másnaposan és csodálkozva azon tűnődik, hogy mi történhetett az éjszaka, aztán feltűnés nélkül kisurran a lakásból. Nagyon megijed azonban, amikor Vivi elhozza neki a villába a nála felejtett pénztárcáját. Roland azt feltételezi, hogy lefeküdt az éjszaka az új kolléganőjével, és az egyéjszakás kalandot megpróbálja eltitkolni, de nem sikerül neki. Joe és Barbi matrac vásárlás közben magyarázkodni kényszerülnek kapcsolati státuszukról. Joe-ban felmerül a házasság gondolata, de bebeszéli magának, hogy számára ez szóba sem jöhet. Eközben Barbiban is kavarognak a gondolatok, de a pár nem kommunikálja egymás felé érzéseiket. Miután Jenny azzal vádolja Mesit, hogy szándékosan "megmérgezte" az egyik kolléganőjét, újra megindul a zaklatás ellene. Amikor még Farkas is elhatárolódik tőle az eset miatt, kis híján kirúgják. De Mesi rájön, hogy Jenny áll a zaklatás mögött. Karesz bíztatja, hogy védje meg magát. Mesi úgy dönt, hogy nem tűri tovább Jenny viselkedését ..
Starting: 03-04-2026 10:10:00
Győzi háttértáncos lányokat keres egy új formációhoz. A szerplőválogatásba bevonja barátait is, akik pedig csajozni szeretnének. Bea előtt viszont eltitkolja terveit, mert tart a féltékenységi jelenettől...
Starting: 03-04-2026 11:20:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 03-04-2026 12:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 03-04-2026 13:25:00

Starting: 03-04-2026 14:20:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 03-04-2026 15:15:00

Starting: 03-04-2026 16:15:00

Starting: 03-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 03-04-2026 18:00:00

Starting: 03-04-2026 18:50:00

Starting: 03-04-2026 19:40:00

Starting: 03-04-2026 20:20:00
Kiki reggel összefut Milánnal, akire mérges, mert lebeszélte Kareszt az elköteleződéstől. Kiki szemszögéből ezzel veszélybe került a terve, miszerint Kareszen keresztül visszakaphatja a lányát. Kiki ezért úgy dönt, megszabadul Milántól... Joe úgy döntött, másodszor is szeretné felségül venni Barbit. Mikor Szofi nem tud segíteni, Joe-nak egyedül kell valahogy megbirkóznia a gyűrűválasztás dilemmájával. Lali és Gábor besegítenek neki, de Lali miatt Joe leánykérése majdnem meghiúsul. Mesi elhatározta, hogy felmond a Klubban, és az sem tartja vissza, hogy Bori nem fogadja el a felmondását. Mesi már Bécyvel akar beszélni, de az utolsó pillanatban hagyja, hogy Bori lebeszélje, amikor megígéri, hogy a kezébe veszi az ügyet..
Starting: 03-04-2026 21:00:00
Karesz őrlődik, hogy kinek higgyen, hiszen nagyon úgy tűnik, mintha Milán odalenne Kikiért. Karesz megkönnyebbül, amikor Joe mindhármuknak megengedi, hogy meghúzzák magukat az albérletben. Ám később Kiki további intrikáinak köszönhetően Karesz számára egyértelműnek tűnik, hogy Milán valóban szemet vetett a lányra. A Frufruban megint előjön a házasság téma, ám Barbi magabiztosan kijelenti Tivadarnak, hogy neki és Joe-nak nincs szükségük papírra a boldogsághoz. Amikor egy boldog menyasszony haját csinálja, Barbin megint úrra lesz a romantikus énje, és kénytelen beismerni, hogy igenis szeretne újra Joe felesége lenni... Máténak egy időre vidékre kell utaznia, hogy segítsen a balesetet szenvedett nagybátyjának. Tekla megpróbálja eloszlatni Máté aggodalmát, miszerint a távollétében André közéjük fog állni. Amikor azonban megpróbál összeszerelni egy babaágyat, végül elfogadja André segítségét. Kénytelen belátni, hogy sokkal egyszerűbb minden, ha ő és André békésen állnak egymáshoz.
Starting: 03-04-2026 22:10:00
A lét a tét! A ValóVilág, az RTL valóságshow-ja. Egy tucatnyi ember önként beköltözik egy villába, ahol a nap huszonnégy órájában kamerák követik minden mozdulatukat. Az is biztos, hogy a nyertesnek egy csapásra megváltozik az élete, hiszen házat, autót, luxusutazást és egy évig tökéletes anyagi jólétet biztosít számára a győzelem. A legfontosabb azonban, hogy a ValóVilág szereplőinek sorsáról a nézők döntenek. Nem babra megy a játék, hiszen a lét a tét. Miközben a villában szerelmek, barátságok születnek, ellenségek és szövetségesek küzdenek meg egymással, a néző figyel és szavazatával maga formálhatja a történetet. Hiszen valóság csak egy van.
Starting: 03-04-2026 23:20:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 04-04-2026 00:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 04-04-2026 01:15:00

Starting: 04-04-2026 02:10:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 04-04-2026 03:00:00
Begüm találkozót kér Alitól, és elmondja neki, hogy Németországba költözik, mert már semmi sem tartja Isztambulban. Selim megdöbben azon, hogy İkbal milyen alávaló módszerekkel akar csapdát állítani Sehernek, de eltökélten meg akarja szerezni magának a lányt, ezért kiveszi a bankból a pénzt, amit Zuhal átutalt Seher számlájáról. Ali követeli Kiraztól, hogy mondja el İbrahimnak, hogy Kara nem akar házasodni, de Kiraz nem szeretné összetörni İbrahim szívét, inkább azt mondja neki, hogy más típusú férfiakat kedvel Kara.
Starting: 04-04-2026 03:30:00
İbrahimnak minden önuralmára szüksége van, hogy véget vessen az állandó evésnek, de mivel Kiraz azt mondta neki, hogy Kara az izmos, macsó típusú férfiakat kedveli, feltett szándéka, hogy olyanná változik. İkbal elviszi Sehert egy ékszerboltba, és hiába is tiltakozik, Yaman odaadja neki a vásárlási limit nélküli kártyáját, amit İkbal ellop Sehertől, és Zuhalnak adja, aki hatalmas összegeket költ aranyra más boltokban. A bank üzenetein szereplő összegek még Yamant is meglepik. Amikor Seher vissza akarja adni a kártyát, teljesen összetörik, mert nem találja. Yaman vigasztalni próbálja, és egy karkötőt ad neki ajándékba.
Starting: 04-04-2026 04:35:00
Szilárd (41) azért jött a műsorba, hogy volt barátnőjével tisztázza elég régóta húzódó, súlyos konfliktusait. Alexandra (19), Szilárd egykori párja azzal vádolja Szilárdot, hogy folyton zaklatja őt és nem képes felfogni, hogy a kapcsolatuknak vége és ezen már semmi sem változtathat. A lány azt mondja, sosem szerette igazán Szilárdot, mert az rosszul bánt vele. Vitájuk odáig fajult, hogy már rendőrségi ügy lett a dolgokból. Márk (24) azt szeretné, hogy unokatestvérével, Gáborral (34) rendbe tegye tönkrement kapcsolatát. A két fiú egykor nagyon jóban voltak, szinte édes testvérekként szeretnék egymást, ám ez a viszony egy családi viszály miatt tönkrement. Gábor eltűnt Márkék életéből évekkel ezelőtt és azóta nem is hallottak róla. Dani (24) azért érkezett, hogy édesanyjával és nevelőapjával rendezze a viszonyát. Dani és édesanyja, Erika (45) nincsenek túl jó kapcsolatban, sosem volt közöttük igazi anya-fia viszony, és Dani úgy gondolja, hogy ebben nagyban közrejátszik a nevelőapja, Zsolt (48) is, aki természetesen szintén a stúdióba jön. Andrea (43) meg szeretné kérni a nővérét, Valériát (45), hogy szálljon ki végre az életéből. Andinak eléggé zűrös az élete, az országban össze-vissza jár dolgozni, akár napokra, hetekre is távol a családjától, amit nővére nagyon nem néz jó szemmel. Rengeteg konfliktusuk van emiatt és Andi azt szeretné, ha ez az egész végre véget érne. Harmadikként Andi felnőtt lánya, Brigi (23) érkezik, aki csavart hoz a történetbe: kiderül, hogy a kishúgát ő neveli, ő is a gyámja saját kisgyereke mellett, mert a mama, Andi amint megismerkedik egy pasival az ország bármely részéről, egész egyszerűen lelép otthonról. akár hetekre is.
Starting: 04-04-2026 05:25:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 04-04-2026 06:20:00

Starting: 04-04-2026 07:10:00

Starting: 04-04-2026 07:45:00

Starting: 04-04-2026 08:35:00
Kiki reggel összefut Milánnal, akire mérges, mert lebeszélte Kareszt az elköteleződéstől. Kiki szemszögéből ezzel veszélybe került a terve, miszerint Kareszen keresztül visszakaphatja a lányát. Kiki ezért úgy dönt, megszabadul Milántól... Joe úgy döntött, másodszor is szeretné felségül venni Barbit. Mikor Szofi nem tud segíteni, Joe-nak egyedül kell valahogy megbirkóznia a gyűrűválasztás dilemmájával. Lali és Gábor besegítenek neki, de Lali miatt Joe leánykérése majdnem meghiúsul. Mesi elhatározta, hogy felmond a Klubban, és az sem tartja vissza, hogy Bori nem fogadja el a felmondását. Mesi már Bécyvel akar beszélni, de az utolsó pillanatban hagyja, hogy Bori lebeszélje, amikor megígéri, hogy a kezébe veszi az ügyet..
Starting: 04-04-2026 09:10:00
Karesz őrlődik, hogy kinek higgyen, hiszen nagyon úgy tűnik, mintha Milán odalenne Kikiért. Karesz megkönnyebbül, amikor Joe mindhármuknak megengedi, hogy meghúzzák magukat az albérletben. Ám később Kiki további intrikáinak köszönhetően Karesz számára egyértelműnek tűnik, hogy Milán valóban szemet vetett a lányra. A Frufruban megint előjön a házasság téma, ám Barbi magabiztosan kijelenti Tivadarnak, hogy neki és Joe-nak nincs szükségük papírra a boldogsághoz. Amikor egy boldog menyasszony haját csinálja, Barbin megint úrra lesz a romantikus énje, és kénytelen beismerni, hogy igenis szeretne újra Joe felesége lenni... Máténak egy időre vidékre kell utaznia, hogy segítsen a balesetet szenvedett nagybátyjának. Tekla megpróbálja eloszlatni Máté aggodalmát, miszerint a távollétében André közéjük fog állni. Amikor azonban megpróbál összeszerelni egy babaágyat, végül elfogadja André segítségét. Kénytelen belátni, hogy sokkal egyszerűbb minden, ha ő és André békésen állnak egymáshoz.
Starting: 04-04-2026 10:15:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 04-04-2026 11:30:00

Starting: 04-04-2026 12:30:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 04-04-2026 13:30:00

Starting: 04-04-2026 14:30:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 04-04-2026 15:25:00

Starting: 04-04-2026 16:20:00

Starting: 04-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 04-04-2026 18:00:00

Starting: 04-04-2026 18:50:00

Starting: 04-04-2026 19:35:00

Starting: 04-04-2026 20:20:00
Roland kénytelen eltűrni Bori gúnyolódását, miszerint nincs egyetlen haverja sem, így még a születésnapját sem tudta megünnepelni. Éppen ezért jócskán meglepődik, amikor Vivi, aki csak most értesült a születésnapról, a fejébe veszi, hogy bepótolja az elmaradt bulit. Joe reggel a Frufruban megtudja, hogy Barbinak nem lenne kifogása az ellen, hogy ismét hozzámenjen feleségül. A férfi nagyon lelkes lesz és elhatározza, hogy a világ legromantikusabb lánykérését szervezi meg neki. Tekla mindenáron igyekszik megszabadulni Andrétól, mert nem akarja, hogy az elkísérje őt a szülésfelkészítő tanfolyamra. Mivel Máté vidéken van, inkább egyedül csinálná végig az egészet, csak ne kelljen igénybe vennie André segítségét. Mikor azonban André mégis beesik a tanfolyamra, és Tekla kénytelen elfogadni a segítségét, ismét olvadni kezd köztük a jég...
Starting: 04-04-2026 21:00:00
Rolandot reggel Bori szembesíti a ténnyel, hogy mindenkit elveszített maga mellől. Rolandnak annál nagyobb megkönnyebbülést jelent, hogy Vivi mégsem hagyja cserben őt, és eljön a TÉR-be ledolgozni a műszakját. Vivinek csak egy feltétele van: nem akarja, hogy Roland megint bevonja őt a házassági drámájába. Joe és lakótársai reggel titokban nekilátnak a lánykérés előkészületeinek. Szofinak kéne Barbit valamilyen ürüggyel rávennie arra, hogy kiöltözzön estére, de úgy tűnik, bukni fog a terv. Kornélt még mindig nyomasztja a vitája Livivel és Tonival, amikor az első napon összefut a lányokkal a művészeti suliban. A reménye arra, hogy úgy tehet, mintha semmi sem történt volna, összetörik, amikor a két dühös lány kerüli őt. .
Starting: 04-04-2026 22:10:00
A lét a tét! A ValóVilág, az RTL valóságshow-ja. Egy tucatnyi ember önként beköltözik egy villába, ahol a nap huszonnégy órájában kamerák követik minden mozdulatukat. Az is biztos, hogy a nyertesnek egy csapásra megváltozik az élete, hiszen házat, autót, luxusutazást és egy évig tökéletes anyagi jólétet biztosít számára a győzelem. A legfontosabb azonban, hogy a ValóVilág szereplőinek sorsáról a nézők döntenek. Nem babra megy a játék, hiszen a lét a tét. Miközben a villában szerelmek, barátságok születnek, ellenségek és szövetségesek küzdenek meg egymással, a néző figyel és szavazatával maga formálhatja a történetet. Hiszen valóság csak egy van.
Starting: 04-04-2026 23:20:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 05-04-2026 00:10:00

Starting: 05-04-2026 01:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 05-04-2026 02:10:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 05-04-2026 03:00:00
Zuhal látni sem bírja Sehert, már alig várja, hogy az İkballal állított gonosz csapda miatt Yaman csalódjon benne, és kitegye a házból. Ibrahim egyre furcsábban viselkedik, öltönyben jár be a munkahelyére, mindenkivel undok, mert azt hiszi, Kara a macsó férfiakra bukik. İkbal utasítja Selimet, hogy szervezzen vacsorát, amin kettesben lehet Seherrel, hogy a fotós félreérhető képeket készíthessen róluk. Seher holmiját átviszik Yaman szobájába, amitől a lány borzasztóan zavarba jön.
Starting: 05-04-2026 03:25:00
Selim azt hazudja Sehernek, hogy Nadire néni is ott lesz a vacsorán, de amikor Seher az étterembe érkezik, csak egy romantikusan megterített két személyes asztalt lát. Selim megpróbálja lebeszélni a házasságról, és közben félreérthető mozdulatokat tesz, majd Seher akarata ellenére magához öleli, miközben az ablak mögül İkbal embere fotózza őket. Seher rendkívül dühöz lesz, és soha többé nem akarja látni Selimet. Zuhal ismét próbálja aláásni Yaman bizalmát Seherben, de Yaman nem tűri az intrikáit.
Starting: 05-04-2026 04:35:00
Loretta (19) és József (18) egy párt alkotnak, azért érkeznek a stúdióba, mert Loretta húga, Vivien (18) kihívó képeket tölt fel facebookra, és féltik őt, mivel nem szeretnék, ha emiatt bármi baja esne. Vivien azt állítja, hogy azért szereti ezt csinálni, mert jobban szereti a testét meztelenül, mint ruhában. Csakhogy Loretta szerint e helyett inkább az iskolát kéne befejeznie végre, ahonnan ki is rúgták nemrég. Dániel (31) azért érkezik a stúdióba, mert elege van párja folyamatos féltékenykedéséből. Elismeri, hogy szokott beszélgetni a neten lányokkal, de szerinte ez komolytalan, soha nem csalta meg a párját. Mária (43) szerint pedig biztosan oka van a féltékenységének, hiszen nők írogatnak rá a párjával kapcsolatban. Szandi (25) és Péter (25) évek óta együtt vannak. Viszont egy komoly dolog áll a boldogságuk útjában: Szandi folyamatos LIVE-ozása a facebookon. Péternek ebből már nagyon elege van, illetve féltékeny is, ami miatt a lányra "pancserek" írogatnak. Szandinak nagy vágya, hogy a fiú megkérje végre a kezét, de ezt eddig nem tette meg, úgyhogy úgy döntött, hogy ő megteszi: hozott a stúdióba egy házaspár marcipánt és egy gyűrűt. Márió (22) párkapcsolatban él Líviával (20), akinek (és szüleinek) hatalmas vágya, hogy eljegyzést szervezzen neki. Ez náluk szokás, ezért csak akkor találkozhatnak majd kettesben, ha Márió végre feleségül veszi őt. Lívia a műsorba is azzal a vággyal érkezik, hogy Márió elveszi őt. Csakhogy a fiú ezt egyáltalán nem szeretné. A stúdióba egy gyűrűs dobozzal érkezik, amiben egy cetli van: "NEM NYERT". Ráadásul még azt is bevallja Líviának, hogy meg is csalta őt.
Starting: 05-04-2026 05:25:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 05-04-2026 06:20:00

Starting: 05-04-2026 06:55:00

Starting: 05-04-2026 07:45:00

Starting: 05-04-2026 08:20:00
Roland kénytelen eltűrni Bori gúnyolódását, miszerint nincs egyetlen haverja sem, így még a születésnapját sem tudta megünnepelni. Éppen ezért jócskán meglepődik, amikor Vivi, aki csak most értesült a születésnapról, a fejébe veszi, hogy bepótolja az elmaradt bulit. Joe reggel a Frufruban megtudja, hogy Barbinak nem lenne kifogása az ellen, hogy ismét hozzámenjen feleségül. A férfi nagyon lelkes lesz és elhatározza, hogy a világ legromantikusabb lánykérését szervezi meg neki. Tekla mindenáron igyekszik megszabadulni Andrétól, mert nem akarja, hogy az elkísérje őt a szülésfelkészítő tanfolyamra. Mivel Máté vidéken van, inkább egyedül csinálná végig az egészet, csak ne kelljen igénybe vennie André segítségét. Mikor azonban André mégis beesik a tanfolyamra, és Tekla kénytelen elfogadni a segítségét, ismét olvadni kezd köztük a jég...
Starting: 05-04-2026 09:00:00
Rolandot reggel Bori szembesíti a ténnyel, hogy mindenkit elveszített maga mellől. Rolandnak annál nagyobb megkönnyebbülést jelent, hogy Vivi mégsem hagyja cserben őt, és eljön a TÉR-be ledolgozni a műszakját. Vivinek csak egy feltétele van: nem akarja, hogy Roland megint bevonja őt a házassági drámájába. Joe és lakótársai reggel titokban nekilátnak a lánykérés előkészületeinek. Szofinak kéne Barbit valamilyen ürüggyel rávennie arra, hogy kiöltözzön estére, de úgy tűnik, bukni fog a terv. Kornélt még mindig nyomasztja a vitája Livivel és Tonival, amikor az első napon összefut a lányokkal a művészeti suliban. A reménye arra, hogy úgy tehet, mintha semmi sem történt volna, összetörik, amikor a két dühös lány kerüli őt. .
Starting: 05-04-2026 10:15:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 05-04-2026 11:25:00

Starting: 05-04-2026 12:30:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 05-04-2026 13:30:00

Starting: 05-04-2026 14:30:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 05-04-2026 15:25:00

Starting: 05-04-2026 16:20:00

Starting: 05-04-2026 17:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 05-04-2026 18:00:00

Starting: 05-04-2026 18:50:00

Starting: 05-04-2026 19:35:00

Starting: 05-04-2026 20:20:00
Kiki ijedten figyeli, ahogy Kareszék újra közelednek egymás felé Milánnal. Meg akarja akadályozni a békülést, ezért gonosz tervet kovácsol, amiből Karesz arra a következtetésre jut, hogy Milán valóban rá van indulva Kikire.. Kornél megdöbben, amikor hirtelen előkerül az apja. A fiú először elhalmozza szemrehányásaival a férfit, amiért cserbenhagyta őt, de ő azt állítja, hogy súlyos félreértésről van szó, majd megígéri a fiának, hogy mindent helyrehoz.. Barbi magán kívül van a boldogságtól, amikor sikerül befoglalniuk az esküvő időpontját. Mindeközben azért aggódik, hogy addig sikerül-e megszervezniük a tökéletes esküvőt. A barátai támogatják, elárasztják romantikus ötletekkel, és még a menyasszonyi ruhaboltba is elkísérik.
Starting: 05-04-2026 21:00:00
Karesz először még makacsul kitart a terve mellett, hogy átengedi Milánnak a lakóhajót, később azonban bűntudatosan ráébred, hogy nem adhatja csak úgy fel a hajót, mivel annak messzemenő következményei lennének Kikire nézve. Elszántan közli Milánnal, a döntését, aminek újabb veszekedés a vége. Barbi és Joe letámadva érzik magukat, amikor az egész albérlet teljesen rá van pörögve a közelgő menyegzőre, ami egyre inkább elbizonytalanítja Joe-t és Barbit, akinek csak az számít, hogy újra összeházasodjanak. Kornél fel sem tudja fogni, hogy beavatta Gábort a nagy titkába, és megesketi, hogy senkinek sem beszél Kornél gondjairól. Gábor bátorítja, hogy beszéljen őszintén Tonival az érzelmeiről. Eközben Gábornak nehézséget okoz, hogy a túlontúl magabiztos Adrián előtt megtartsa magának Kornél titkát,.
Starting: 05-04-2026 22:15:00
A lét a tét! A ValóVilág, az RTL valóságshow-ja. Egy tucatnyi ember önként beköltözik egy villába, ahol a nap huszonnégy órájában kamerák követik minden mozdulatukat. Az is biztos, hogy a nyertesnek egy csapásra megváltozik az élete, hiszen házat, autót, luxusutazást és egy évig tökéletes anyagi jólétet biztosít számára a győzelem. A legfontosabb azonban, hogy a ValóVilág szereplőinek sorsáról a nézők döntenek. Nem babra megy a játék, hiszen a lét a tét. Miközben a villában szerelmek, barátságok születnek, ellenségek és szövetségesek küzdenek meg egymással, a néző figyel és szavazatával maga formálhatja a történetet. Hiszen valóság csak egy van.
Starting: 05-04-2026 23:20:00
Nádai Anikó önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 06-04-2026 00:15:00

Starting: 06-04-2026 01:20:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 06-04-2026 02:20:00
Yaman elviszi Sehert Aliék házába, mert Nadire asszony otthona beázott, ezért a menyasszony ott tölti a henna éjszakát. Seher hiába mondja Nadire néninek, hogy felesleges a ceremónia, hiszen csak formaság a házasság, Nadire ragaszkodik a hagyományokhoz. Kara épp karate mozdulatokat gyakorol az unokaöccsével, amikor Ibrahim azt hiszi, Karta veszélyben van, és megbilincseli a fiút. A hőstett rosszul sül el, Kara nagyon dühös lesz rá. Yaman nem tud aludni, elmegy megnézni, hátha Sehernek szüksége van valamire, de ott már mindenki alszik, kivéve Sehert, aki álmatlanul ácsorog a kertben.
Starting: 06-04-2026 03:05:00
Amikor İkbal bemegy Zuhalhoz megnézni a csapda anyagait, Zuhal nem találja a dossziét. Bárhogyan is kiabál vele İkbal, Zuhal nem képes visszaemlékezni, hová tehette. Ibo bevallja Karának, hogy szerelmes, azért viselkedik furcsán, de Kara álmaiban se gondolja, hogy pont ő a szerelme tárgya. Yaman, İkbal és Ziya megérkeznek Aliék házához a menyasszonyért.
Starting: 06-04-2026 04:10:00
Boróka (22) azért jött, hogy kapcsolatában változás álljon be, megszűnjön az állandó vita, veszekedés kettejük között, és azt szeretné, ha végre elköltöznének az anyukájától. Barátja szerint viszont Boróka sokszor ok nélkül esik túlzásokba és feleslegesen vitatkozik. A mindennapos vitákat a környezetük is nehezen viseli, pláne Boróka édesanyja. Gabriella (62) bőrönddel érkezik a stúdióba, hogy a fiatalok költözzenek végre ki a családi fészekből, mert ő már nem bírja tovább elviselni az állandó vitájukat. Dávidnak (21) másfél évvel ezelőtt volt egy kiszemeltje, Nóri (19), akinek udvarolt, de mellette más lánynak is csapta a szelet és ezzel nagyon megbántotta, így meg is szakadt a kapcsolatuk. Dávid nagyon megbánta és most szeretne tőle bocsánatot kérni, és egy esélyt kapni arra, hogy összejöjjön végre a szerelmével. Még az első randi helyszínt is leszervezte: egy állatkertbe hívja a lányt. Betti (35) 4 éve van egy párkapcsolatban, ami szerinte nagyon unalmas. Szeretné feldobni akár egy közös gyerekkel, vagy házassággal. Bettinek van egy 9 éves fia, akit közösen nevelnek. Bettinek egyszer sikerült teherbe esnie, de sajnos elment a baba. Úgy érzi, hogy abban a nehéz időszakban, Zoli nem volt mellette, nem segítette. Arra vágyik, hogy valamitől lendüljön be a kapcsolatuk, mert fél, hogy emiatt vége lehet. Ultimátumot szeretne adni Zolinak (37), vagy vegye komolyabban a kapcsolatukat, vagy inkább legyen vége. Erika (18) és Ricsi (20) házasságban élnek együtt, de most azért jöttek, mert szeretnének tisztázni egy kellemetlen szituációt. Ricsi a gyerekkori legjobb barátjának lefeküdt a barátnőjével. Azóta nem beszélnek egymással, Gábor letiltotta mindenhol, így a fiúnak esélye sem volt bocsánatot kérnie. De Ricsi nem adta fel, mindent megtesz azért, hogy kibéküljenek.
Starting: 06-04-2026 05:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 06-04-2026 05:55:00

Starting: 06-04-2026 06:40:00

Starting: 06-04-2026 07:20:00

Starting: 06-04-2026 07:55:00
Kiki ijedten figyeli, ahogy Kareszék újra közelednek egymás felé Milánnal. Meg akarja akadályozni a békülést, ezért gonosz tervet kovácsol, amiből Karesz arra a következtetésre jut, hogy Milán valóban rá van indulva Kikire.. Kornél megdöbben, amikor hirtelen előkerül az apja. A fiú először elhalmozza szemrehányásaival a férfit, amiért cserbenhagyta őt, de ő azt állítja, hogy súlyos félreértésről van szó, majd megígéri a fiának, hogy mindent helyrehoz.. Barbi magán kívül van a boldogságtól, amikor sikerül befoglalniuk az esküvő időpontját. Mindeközben azért aggódik, hogy addig sikerül-e megszervezniük a tökéletes esküvőt. A barátai támogatják, elárasztják romantikus ötletekkel, és még a menyasszonyi ruhaboltba is elkísérik.
Starting: 06-04-2026 08:45:00
Karesz először még makacsul kitart a terve mellett, hogy átengedi Milánnak a lakóhajót, később azonban bűntudatosan ráébred, hogy nem adhatja csak úgy fel a hajót, mivel annak messzemenő következményei lennének Kikire nézve. Elszántan közli Milánnal, a döntését, aminek újabb veszekedés a vége. Barbi és Joe letámadva érzik magukat, amikor az egész albérlet teljesen rá van pörögve a közelgő menyegzőre, ami egyre inkább elbizonytalanítja Joe-t és Barbit, akinek csak az számít, hogy újra összeházasodjanak. Kornél fel sem tudja fogni, hogy beavatta Gábort a nagy titkába, és megesketi, hogy senkinek sem beszél Kornél gondjairól. Gábor bátorítja, hogy beszéljen őszintén Tonival az érzelmeiről. Eközben Gábornak nehézséget okoz, hogy a túlontúl magabiztos Adrián előtt megtartsa magának Kornél titkát,.
Starting: 06-04-2026 09:50:00
Győzi és öccse, Zsolti elhatározzák, hogy Isztambulba utaznak aranyért. Miután visszatérnek a nagy utazásból, örömüknek hamar vége szakad, amikor a vásárolt termékeket elviszik egy aranyműveshez.
Starting: 06-04-2026 11:00:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 06-04-2026 12:00:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 06-04-2026 13:25:00

Starting: 06-04-2026 14:20:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 06-04-2026 15:15:00

Starting: 06-04-2026 16:15:00

Starting: 06-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 06-04-2026 18:00:00

Starting: 06-04-2026 18:50:00

Starting: 06-04-2026 19:40:00

Starting: 06-04-2026 20:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 06-04-2026 21:00:00

Starting: 06-04-2026 22:10:00
Újra kinyílnak a luxusbörtön kapui! Ne nézd, ha utálod a drámákat! Elszánt szereplők lépnek újfent a Nagy Testvér birodalmába, hogy számtalan kihívással és fantasztikus izgalommal teli játék végén egyvalaki elmondhassa magáról: ,,Én vagyok az, aki mindent visz!" Több hónap a villa falai közt, számtalan Párbaj, egy, mindent eldöntő Finálé. Ezek állnak egyelőre a 36 millió forintos fődíj és a mindenkit maga mögé utasító nyertes közé. A ValóVilág (gyártó: Paprika Studios) játékosainak sorsa ismét a nézők kezében lesz mindvégig, hisz, ha valaki önszántából fel nem adja a játékot, akkor a Kiszavazó show-k alatt a nézők szimpátiájáért kell megküzdenie, hogy ő lehessen az, aki nem az utcára vezető ajtón távozik majd a stúdióból. A nézők ráadásul maguk is irányíthatják az eseményeket, hiszen több játék és próbatétel a nézői szavazások segítségével kerül kiválasztásra. A játékosoknak a legkülönfélébb feladatok során kell a legjobb eredményt elérniük, valamint mindennapi létük során megmutatva magukat a legkedveltebbé válniuk és nem utolsó sorban kitartani végig, mert itt valóban a Lét a Tét. Lesz itt ármány, dráma, feszültség, féltett titkok látnak napvilágot és borítékolhatóak a nagy egymásba gabalyodások is. Úgyhogy csak az nézze, aki bírja a játszmákat, a titkokat és a drámát az esti összefoglalók és az élő show-k során, ahol Schumacher Vanda és Puskás-Dallos Peti várja nézőket. Összefoglaló, majd BeleValóVilág minden este az RTL KETTŐ műsorán. A hivatalos csatornák: https://rtl.hu/valovilag facebook.com/valovilag TikTok: @valovilagrtl Instagram: @valovilag.
Starting: 06-04-2026 23:20:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 07-04-2026 00:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 07-04-2026 01:30:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 07-04-2026 02:25:00

Starting: 07-04-2026 03:00:00
Yamant lenyűgözi Seher szépsége. Seher elérzékenyül, látva a villában az esthajnalcsillagos esküvői dekorációt, de a rózsaszirmokkal beszórt ágy láttán zavarba jön. Az anyakönyvvezető forgalmi dugóba került, ezért késik, İkbal reménykedik, hogy így Zuhalnak marad elég ideje megtalálni a Sehert lejárató dossziét, hogy Yaman még a boldogító igen kimondása előtt elűzze a lányt a házból. De Zuhal nem találja az anyagot, és Seherből Yaman Kırımlı felesége lesz.
Starting: 07-04-2026 03:30:00
Míg az anyakönyvvezető forgalmi dugóban vesztegel, İkbal reménykedik, hogy Zuhal megtalálja a Seherről összeállított lejárató anyagot az irodában, de Zuhal sehol sem találja a dossziét, így İkbal nem tudja meghiúsítani a házasságkötést. Miután a pár kimondja a boldogító igent, İkbal dührohamot kap, ráadásul Selim is folyton hívogatja, mert arra vár, hogy megszerezze magának Sehert.
Starting: 07-04-2026 04:35:00
Csaba (27) azért érkezik a stúdióba egy bőrönddel, hogy Esztert (25) magához költöztesse. Pár hónapja ismerkednek egymással, és még soha nem is találkoztak, csak telefonon beszélgettek. Ennek ellenére Csaba már egy párkapcsolatként kezeli az egészet és azt szeretné, ha összekötnék az életüket. De vajon igent mond a lány? Gábornak (35) egyetlen élő és hozzá eddig közel álló rokona, a nagynénje, Mónika (41) volt. Egészen kb. 1 évvel ezelőttig, amikor is kiderült a nő számára, hogy Gábor meleg, ezt nehezen tudta feldolgozni a nagynéni, ráadásul nem akarta elfogadni Gábor akkori párját se, aki szerinte nem is meleg, csak kényszerből lakott velük, Gáborral. László (22) azért érkezett a stúdióba, hogy elmondja a barátnőjének, hogy ő inkább a nyitott párkapcsolat híve lenne, mint a kötöttségeké. Szeretné, ha Rebeka kicsit lazábbra venné a kapcsolatukat, és ne akarna mindig vele lenni. Roxána (25) és Erzsébet (27) éveken át legjobb barátnők voltak. Erzsi azonban az utóbbi időben nagyon lezüllött, és így a két lány egyre jobban eltávolodott egymástól. A kapcsolatuk odáig jutott, hogy amikor néhány hete Roxi életében szörnyű dolog történt, meghalt az édesanyja, a barátnője még ekkor sem állít mellette. Ennek ellenére Roxi az, aki kezdeményez most, azt szeretné, ha ez változna, illetve ha a barátnője lemondana a rossz szokásáról, és kevesebbet inna.
Starting: 07-04-2026 05:25:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 07-04-2026 06:20:00

Starting: 07-04-2026 07:10:00

Starting: 07-04-2026 07:45:00

Starting: 07-04-2026 08:30:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 07-04-2026 09:10:00

Starting: 07-04-2026 10:20:00
A Gáspár család élete gyökeresen megváltozott, miután Győzi eladta házukat Gömbinek. Bea, férje és a gyerekek a nagyszülőknél találtak menedéket. Ez az állapot azonban nem volt megfelelő egyikük számára sem, ezért úgy döntöttek, új otthon után néznek. Az igazi bonyodalmak azonban csak ezután kezdődtek...
Starting: 07-04-2026 11:30:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 07-04-2026 12:25:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 07-04-2026 13:25:00

Starting: 07-04-2026 14:25:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 07-04-2026 15:20:00

Starting: 07-04-2026 16:15:00

Starting: 07-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 07-04-2026 18:00:00

Starting: 07-04-2026 18:50:00

Starting: 07-04-2026 19:40:00

Starting: 07-04-2026 20:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 07-04-2026 21:00:00

Starting: 07-04-2026 22:10:00
Újra kinyílnak a luxusbörtön kapui! Ne nézd, ha utálod a drámákat! Elszánt szereplők lépnek újfent a Nagy Testvér birodalmába, hogy számtalan kihívással és fantasztikus izgalommal teli játék végén egyvalaki elmondhassa magáról: ,,Én vagyok az, aki mindent visz!" Több hónap a villa falai közt, számtalan Párbaj, egy, mindent eldöntő Finálé. Ezek állnak egyelőre a 36 millió forintos fődíj és a mindenkit maga mögé utasító nyertes közé. A ValóVilág (gyártó: Paprika Studios) játékosainak sorsa ismét a nézők kezében lesz mindvégig, hisz, ha valaki önszántából fel nem adja a játékot, akkor a Kiszavazó show-k alatt a nézők szimpátiájáért kell megküzdenie, hogy ő lehessen az, aki nem az utcára vezető ajtón távozik majd a stúdióból. A nézők ráadásul maguk is irányíthatják az eseményeket, hiszen több játék és próbatétel a nézői szavazások segítségével kerül kiválasztásra. A játékosoknak a legkülönfélébb feladatok során kell a legjobb eredményt elérniük, valamint mindennapi létük során megmutatva magukat a legkedveltebbé válniuk és nem utolsó sorban kitartani végig, mert itt valóban a Lét a Tét. Lesz itt ármány, dráma, feszültség, féltett titkok látnak napvilágot és borítékolhatóak a nagy egymásba gabalyodások is. Úgyhogy csak az nézze, aki bírja a játszmákat, a titkokat és a drámát az esti összefoglalók és az élő show-k során, ahol Schumacher Vanda és Puskás-Dallos Peti várja nézőket. Összefoglaló, majd BeleValóVilág minden este az RTL KETTŐ műsorán. A hivatalos csatornák: https://rtl.hu/valovilag facebook.com/valovilag TikTok: @valovilagrtl Instagram: @valovilag.
Starting: 07-04-2026 23:25:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 08-04-2026 00:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 08-04-2026 01:20:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 08-04-2026 02:15:00

Starting: 08-04-2026 03:00:00
Az esküvőn Yaman bemutatja Sehert az üzlettársainak, akik el vannak ragadtatva Seher szépségétől. Mindenki úgy véli, tökéletes párt alkotnak. Amint a fogadás a végéhez közeledik, Seher egyre idegesebb lesz, különösen amikor meglátja a rózsaszirmokkal teleszórt ágyat. Yaman felajánlja, hogy ő alszik a kanapén. Seher hiába próbálkozik, nem tudja kigombolni az menyasszonyi ruháját, kénytelen Yamantól kérni segítséget, amitől még inkább zavarba jön.
Starting: 08-04-2026 03:30:00
İkbal Zuhal szemére veti, hogy miatta nem sikerült meghiúsítani az esküvőt, de ezúttal Zuhal szembeszáll vele, és azzal vádolja, hogy tönkretette az életét. Neslihan szomorú, mert miután egy napig vendégnek érezhette magát a villában az esküvőn, újra visszacsöppen a cselédéletbe. Fıratot teljesen elvarázsolta Neslihan, de azt hiszi, a Kırımlı család valamelyik gazdag barátja. Kara, miután rájön, hogy Ibo szerelmes belé, nagyon undokul viselkedik vele, hátha kiszeret belőle. Yusuf újdonsült szüleivel akar aludni, ezért Seher és Yaman kénytelenek osztozni a nászágyon.
Starting: 08-04-2026 04:30:00
László (57) gyanúja szerint a párjának, Borinak (35) van valakije, mivel a nőt az utóbbi időben többször hallotta már beszélni egy rejtélyes férfivel telefonon. Egyszer még át is vette Boritól a telefont és megmondta a fickónak, hogy szálljon le az élettársáról. László után András (38) nevű férfi érkezik a stúdióba, aki arról számol be, hogy párkapcsolata nincs, de megismerkedett egy Boricica becenevű nővel. A két férfinek lassan leesik, hogy ugyanarról a nőről beszélnek. Harmadiknak természetesen Bori jön a stúdióba, aki egy bőrönddel érkezik _ az adásból pedig kiderül, hogy kinek hozta és miért. Szabolcs (19) két hete szakított Melindával (23), a lány azóta folyamatosan keresi, zaklatja. Melinda még mindig szereti a fiút, és úgy gondolja, ezt a kapcsolatot még helyre lehet hozni. Dániel (20), alias Tyuki Balboa nyolc hónapja ismerte meg Esztert (21) egy buliban, és annyira megfogta őt a lány, hogy a fiú azóta fülig szerelmes belé és mindent megtesz azért, hogy meghódítsa. Még egy dallal, tánccal is készült a lánynak, a kedvencét, a Despacitot adja elő neki a stúdióban. Levente (28) interneten ismerte meg Barbarát (25), és ugyan még sohasem találkoztak, Levente teljesen kapcsolatként beszél a lányról, így éli meg a viszonyukat. Levente biztos a sikerében, hiszen azt mondja, gyakran írogatják egymásnak, hogy "szeretlek", a stúdióba pedig ajándékokkal és verssel is készül a lánynak, hogy teljesen levegye őt a lábáról.
Starting: 08-04-2026 05:20:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 08-04-2026 06:20:00

Starting: 08-04-2026 06:55:00

Starting: 08-04-2026 07:40:00

Starting: 08-04-2026 08:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 08-04-2026 08:55:00

Starting: 08-04-2026 10:10:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 08-04-2026 11:20:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 08-04-2026 12:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 08-04-2026 13:25:00

Starting: 08-04-2026 14:20:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 08-04-2026 15:20:00

Starting: 08-04-2026 16:15:00

Starting: 08-04-2026 17:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 08-04-2026 18:00:00

Starting: 08-04-2026 18:50:00

Starting: 08-04-2026 19:40:00

Starting: 08-04-2026 20:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 08-04-2026 21:00:00

Starting: 08-04-2026 22:10:00
Újra kinyílnak a luxusbörtön kapui! Ne nézd, ha utálod a drámákat! Elszánt szereplők lépnek újfent a Nagy Testvér birodalmába, hogy számtalan kihívással és fantasztikus izgalommal teli játék végén egyvalaki elmondhassa magáról: ,,Én vagyok az, aki mindent visz!" Több hónap a villa falai közt, számtalan Párbaj, egy, mindent eldöntő Finálé. Ezek állnak egyelőre a 36 millió forintos fődíj és a mindenkit maga mögé utasító nyertes közé. A ValóVilág (gyártó: Paprika Studios) játékosainak sorsa ismét a nézők kezében lesz mindvégig, hisz, ha valaki önszántából fel nem adja a játékot, akkor a Kiszavazó show-k alatt a nézők szimpátiájáért kell megküzdenie, hogy ő lehessen az, aki nem az utcára vezető ajtón távozik majd a stúdióból. A nézők ráadásul maguk is irányíthatják az eseményeket, hiszen több játék és próbatétel a nézői szavazások segítségével kerül kiválasztásra. A játékosoknak a legkülönfélébb feladatok során kell a legjobb eredményt elérniük, valamint mindennapi létük során megmutatva magukat a legkedveltebbé válniuk és nem utolsó sorban kitartani végig, mert itt valóban a Lét a Tét. Lesz itt ármány, dráma, feszültség, féltett titkok látnak napvilágot és borítékolhatóak a nagy egymásba gabalyodások is. Úgyhogy csak az nézze, aki bírja a játszmákat, a titkokat és a drámát az esti összefoglalók és az élő show-k során, ahol Schumacher Vanda és Puskás-Dallos Peti várja nézőket. Összefoglaló, majd BeleValóVilág minden este az RTL KETTŐ műsorán. A hivatalos csatornák: https://rtl.hu/valovilag facebook.com/valovilag TikTok: @valovilagrtl Instagram: @valovilag.
Starting: 08-04-2026 23:20:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 09-04-2026 00:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 09-04-2026 01:15:00

Starting: 09-04-2026 02:10:00
Szituációs komédia (sitcom) Bajor Imre, Hernádi Judit és Gálvölgyi János főszereplésével, azaz Ernő és Palika mindennapos harca Jucus kegyeiért. Jucus és Palika 20 évig voltak házasok. Jucus már nem bírta Palika félrelépéseit, az ivászatokat és egyéb hülyeségeit, ezért el akar válni. Már meg is találta az új férjjelöltet, Ernőt. Ernő rendes, kedves, viszont egy balfácán. Ő egy igazi csóró, aki még a lakbért sem tudja kifizetni, ezért költözik Jucushoz. Jucus egy menő üzletasszony, akinek esküvői és gyászruha kölcsönzője van. Jucus csak egy dologra vágyik, a boldog, békés, meghitt családi életre. A baj csak az, hogy ugyanabban a lakásban él Palika is, és nem hajlandó kiköltözni. Ernő Jucusra vágyik, Palika pedig vissza szeretné hódítani feleségét. Palika egyébként taxis, minden utas rémálma. A hobbija a zongorázás, de más hangszerekkel is próbálkozik, mert tudja, hogy Jucus elérzékenyül, ha zenét hall. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy beköltözik a szomszédba a bombanő, akit természetesen mindenki el akar csábítani.
Starting: 09-04-2026 03:00:00
Yusuf azt kéri Yamantól, hogy velük alhasson, de Yaman közli vele, hogy ez csak néha fordulhat elő. Seher megriad a gondolattól, hogy Yamannal kell aludnia, amikor meglátja, hogy a kanapé matracát a tisztítóba vitték. Zuhal türelmetlen, elvárja, hogy İkbal valahogy válassza szét az ifjú házasokat, de İkbal úgy véli, most várniuk kell. Yaman közli Seherrel, hogy immár ő a ház asszonya, ezért gondoskodhat a vacsoráról, amit Nadire néniéknek szerveznek. İkbal felajánlja a segítségét.
Starting: 09-04-2026 03:35:00
Seher gyakran elbizonytalanodik, mert olykor úgy érzi, Yaman szereti őt, de mindig elhessegeti a gondolatot azzal, hogy a házasságuk pusztán formalitás. Amikor Nadire néni és Fırat megérkeznek a vacsorára, Neslihan nyit ajtót, és Fırat rádöbben, hogy ő az a lány, aki az esküvőn elvarázsolta. Arif papa azt tanácsolja Yamannak, hogy beszéljen Sehernek az érzéseiről. Nadire néni úgy véli, Yaman hamarosan elmondja Sehernek, mit érez iránta. Seher egyre izgatottabb, de ő sem mer beszélni arról, hogy beleszeretett Yamanba.
Starting: 09-04-2026 04:40:00
Vica (57) azért jön a műsorba, mert a lánya, Viktória (26) túlsúlyos és ebből adódóan több plasztikai műtétet is (zsírleszívás) szeretne, de Vica nagyon félti és le akarja a lányát erről beszélni. Hozzájuk érkezik a plasztikai sebész, aki hasznos tanácsokkal látja el az aggódó édesanyát és a súlyfeleslegtől szabadulni akaró lányt. Olga (39) aggódik a kamasz lányáért, Petráért, aki fejébe vette, hogy mindenképpen úgy szeretne kinézni, mint Nicki Minaj, és emiatt szeretne több plasztikai műtétet is. A plasztikai sebész őt is rengeteg tanáccsal látja el. Heni (39) kamasz lányának, Fridának van egy barátja Áron (20), aki azt akarja, hogy a lánynak nagyobb mellei legyenek. A mama ezt semmiképpen sem akarja, és azért jön, hogy meggyőzze a fiatalokat. Petra (23) elmondja az apukájának, Ferencnek (45), hogy már nem csak tervezi a mellnagyobbító műtétet, hanem konkrétan 2 héten belül már időpontja is van az orvoshoz. Az apának a plasztikával kapcsolatban nagyon maradi felfogása van, a lány retteg attól, hogy mit fog ehhez szólni.
Starting: 09-04-2026 05:30:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 09-04-2026 06:25:00

Starting: 09-04-2026 07:10:00

Starting: 09-04-2026 07:45:00

Starting: 09-04-2026 08:30:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 09-04-2026 09:10:00

Starting: 09-04-2026 10:20:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 09-04-2026 11:30:00
Az álommeló (The Apprentice) (Gyártó: UFA Magyarország Kft.), a világ egyik legsikeresebb üzleti realityje az RTL műsorán. Az álommeló című műsorban Balogh Levente keresi az elnöki asszisztensét. A jelentkezőknek adásról-adásra a munkakörhöz kapcsolódó feladatokat kell majd elvégezniük, hogy ezzel is bizonyítsák rátermettségüket a pozícióra. Balogh Leventét a Cápák között című műsorban ismerhették meg a nézők, ám ezúttal nem befektetést, hanem munkatársat keres. A pozícióra rengetegen adták be a jelentkezést és már az első adásból kiderül, hogy kik azok a szerencsések, akik ringbe szállhatnak a vágyott pozícióért. A tét hatalmas, ugyanis, akit a műsor végén Levente kiválaszt, elnyeri az egy évre határozott idejű szerződéssel járó álommelót, a bruttó 3 millió forintos fizetést, egy felső középkategóriás céges autót és egyéb juttatásokat. Balogh Levente két segítőt is felkért maga mellé, akik a napi feladatokban felügyelik majd a versenyzőket. A nap végén pedig segítenek eldönteni az elnök úrnak, hogy ki az, akitől megváljon és kik azok, akik még tovább maradhatnak versenyben. Farmosi Larisza közgazdász, öt éven át volt Balogh Levente gazdasági vezetője és segítette a munkáját a Szentkirályi Ásványvíz Kft-nél. Dr. Krasznai István ügyvéd (Krasznai Ügyvédi Iroda tulajdonosa és vezető ügyvédje) Balogh Leventének és cégbirodalmának több mint tíz éve szakmai jogi tanácsadója. Az álommeló hétköznap esténként az RTL műsorán! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/azalommelo https://www.facebook.com/alommelortl https://www.instagram.com/alommelortl.
Starting: 09-04-2026 12:25:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 09-04-2026 13:30:00

Starting: 09-04-2026 14:25:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 09-04-2026 15:20:00

Starting: 09-04-2026 16:15:00

Starting: 09-04-2026 17:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 09-04-2026 18:00:00

Starting: 09-04-2026 18:50:00

Starting: 09-04-2026 19:35:00

Starting: 09-04-2026 20:15:00