Today TREXIPTV

EPG for HU--M5-HD

Ez itt a kérdés – az M5 kulturális csatorna szellemi háttérműsora. Kérdések és válaszok, viták, vélemények, titkok, leleplezések.

Starting: 20-12-2025 03:35:00

End
20-12-2025 04:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 20-12-2025 04:30:00

End
20-12-2025 05:00:00

Ezúttal Krisztián és Borisz egy szakember segítségével a biztonságos bringázás rejtelmeibe vezetik be a nézőket. Kiderül, hogy a sisak nem csak arra való, hogy bénán nézzen ki benne az ember. Meg az is, hogy azért egy biciklistának is tisztában kell lennie az alapvető közlekedési táblák jelentésével. Letekerésképpen a fiúk ezúttal Savanyú Jóska nyomában a Bakony erdeiben bringás betyárkodnak.

Starting: 20-12-2025 05:00:00

End
20-12-2025 05:25:00

Közérthetően és kritikusan számol be hétről hétre könyvekről, filmekről, kiállításokról, előadásokról, műalkotásokról és művészeti trendekről a Kritika című műsor. A közmédia kulturális csatornája azzal a céllal indította el az új a műsort, hogy művészeti alkotásokat ismertessen meg a közönséggel, egyúttal ösztönözzön a kritikai szemléletmódra. A műsor szakértők segítségével járja körül az egyes műveket és produkciókat annak érdekében, hogy ne csak elfogadjuk vagy elutasítsuk, de értsük is a kortárs művészetet. Ezáltal a művészek is szembesülhetnek azzal, hogyan érti és értelmezi törekvéseiket a publikum.

Starting: 20-12-2025 05:25:00

End
20-12-2025 06:00:00

A Könyvjelző _ Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is. Adásunk témája: A Magyar Kórusok Napja A műsorban szó lesz arról, hogy mi is az a kóruszene és hogy alakult ki. Az egyházi és világi kóruszenéről is szó lesz és megnézzük, hogyan alakul a sorsuk a különböző korszakokban. Majd beszélünk arról, hogy napjainkban mi a helyzet a kóruszenével.

Starting: 20-12-2025 06:00:00

End
20-12-2025 06:25:00

A Fülszöveg mai adásában Farkas Adrienne vendége Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője, költő, esszéíró. Hamlet homloka című legújabb verseskötete azokat a témákat boncolgatja, amelyek Shakespeare művében is a legfontosabbak: a halál, a gyász, az emlékezés és a megbocsátás. A mély, őszinte beszélgetésben szó esik a színházról, a versfordításokról, a szonettírás rejtelmeiről és súlyos veszteségeinkről, az elhunytakról, "akiket a hozzátartozók minden nap feltámasztanak.".

Starting: 20-12-2025 06:25:00

End
20-12-2025 07:00:00

A természetfilm-készítő, Gordon Buchanan egy fagyos csodavilág lakóit mutatja. Olyan állatokat, akiknek a teste, szervezete és életmódja alkalmazkodott az Északi-sark zord időjárásához. Farkasok, hiúzok, sarki rókák képesek túlélni a legnagyobb fagyokat is. Az állatok már hozzászoktak Buchanan jelenlétéhez, így közvetlen közelből nyerhetünk bepillantást az itt élő fajok életébe.

Starting: 20-12-2025 07:00:00

End
20-12-2025 08:00:00

Papp Gábor Zsigmond 1996-ban készítette diplomafilmjét a Filmművészeti főiskolán az akkor 58 éves Tandori Dezsőről. 25 évvel később _ két évvel Tandori halála után _ elővette a régi musztereket, és a fel nem használt izgalmas részeket _ amik annak idején az időkorlát miatt nem fértek bele a diplomafilmbe _ két interjúalannyal (a Tandorival jó barátságban lévő Háy Jánossal és Marno Jánossal), valamint új videóversekkel és animációkkal kiegészítve készítette el ezt a rendhagyó emlékfilmet.

Starting: 20-12-2025 08:00:00

End
20-12-2025 09:00:00

Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.

Starting: 20-12-2025 09:00:00

End
20-12-2025 10:00:00

Starting: 20-12-2025 10:00:00

End
20-12-2025 11:00:00

Starting: 20-12-2025 11:00:00

End
20-12-2025 11:02:00

Starting: 20-12-2025 11:02:00

End
20-12-2025 12:30:00

18 millió évvel ezelőtt gyökeres változások kezdődtek a mai Kárpát-medencében. Ez volt Európa legaktívabb vulkáni területe, és a legnagyobb tűzhányók a mai Bükkalján működtek. Mára ezek eltűntek, a Kárpát-medence aljzata a mélybe rántotta, a folyóvízi üledék pedig betemette őket. A kőzetek mégis emlékeztetnek rájuk. Geológus nyomozónk kalauzolásával göngyöljük fel nyomaikat, hogy megismerjük ezeket az elfeledett óriásokat, a hatalmas kitörések sorozatát, ami nem csak Európa, hanem az egész bolygó életére hatott. Készült a Magyar Média Mecenatúra támogatásával.

Starting: 20-12-2025 12:30:00

End
20-12-2025 12:55:00

Starting: 20-12-2025 12:55:00

End
20-12-2025 13:05:00

Makk Károly filmrendező mesél szerelmeiről, kapcsolatairól ebben a lírai dokumentumfilmben. Megismerkedések, szerelmek, házasságok, nők, akik az életét meghatározták. Psota Irén, Krencsey Marianne, Dőry Virág, és felesége, Hanna a beszélgetőtársai, és persze a filmek, melyek egy gazdag és termékeny életpálya részei. A magyar filmtörténet élő legendája vall legszemélyesebb magánéletéről.

Starting: 20-12-2025 13:05:00

End
20-12-2025 14:00:00

Péter és Pál, a két szoknyavadász a nyári tihanyi strandon éli világát. A szép román lánynak, Oanának csapják a szelet, amikor a lány táviratot kap, azonnal haza kell mennie. Az önfeláldozó lovagok felajánlják segítségüket, és elindulnak Constantza felé.

Starting: 20-12-2025 14:00:00

End
20-12-2025 15:25:00

Kun Zsuzsanna, aki öltöztetőként közel 40 évig dolgozott a Budapesti Operettszínházban.

Starting: 20-12-2025 15:25:00

End
20-12-2025 15:35:00

December 26-án 160 éve, hogy megszületett Róth Miksa, a századforduló éveinek üvegfestő- és mozaikkészítő művésze. Budapesten alig van olyan szecessziós vagy art deco épület, amihez ne lenne köze, legyen szó bankról, iskoláról, palotáról, bérházakról vagy a Városliget fényűző villáiról. Jól látható homlokzat vagy rejtett belső tér: Róth Miksa munkája Budapest számos apró szegletében fellelhető. Műsorunkban az Ő munkásságával ás az üvegművészet rejtelmeivel foglalkozunk.

Starting: 20-12-2025 15:35:00

End
20-12-2025 16:10:00

A központi fogalom a Vár a Delta tizedik részében. Fejős Ádám a Himnuszunk elemzésétől és a vár szó eredetétől, a várandósság csodáján át, az Adventi várakozásig vezeti a nézőket tereken, korokon keresztül. Mindeközben Prof. Dr. Reglődi Dóra anatómus segít megérteni, mit jelent a gyakorlatban, hogy a "testünk a várunk"; Buzás Gergely művészettörténész pedig a leghíresebb magyar várak történetein, legendáin keresztül repíti vissza a nézőket a középkorba. Az alkotók ezúttal sem feledkeztek meg a fogalom emberi vonatkozásáról, így Bíró Ada interjújában a világhírű angol író, Charles Dickens történetét hallgathatják meg, egyebek mellett a "Nagy várakozások" c. művén keresztül.

Starting: 20-12-2025 16:10:00

End
20-12-2025 16:35:00

Starting: 20-12-2025 16:35:00

End
20-12-2025 16:40:00

A különleges természeti adottságok, folyóvizek által kivájt mély szakadékok közt létrejött Cuenca elsősorban a 15. században föléjük épült függőházairól híres. Azt azonban kevesen tudják, hogy ugyanakkor a modern képzőművészet központja is, ahol a kortárs alkotások békésen megférnek a múlt emlékeivel.

Starting: 20-12-2025 16:40:00

End
20-12-2025 17:40:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 20-12-2025 17:40:00

End
20-12-2025 17:50:00

Ebben az epizódban Kálmán Imrét ismerhetjük meg.

Starting: 20-12-2025 17:50:00

End
20-12-2025 18:00:00

Aramis és D'Artagnan parancsot kapnak, hogy egy fiatal asszonyt és kisded gyermekét kísérjenek Párizsba abból a falusi templomból, ahol menedéket kaptak, ám későn érkeznek. Fegyveresek elrabolják a gyermeket, de D'Artagnan követi nyomukat _ egészen Párizsig. Lajos király száműzött anyja, Medici Mária _ dacolva a tilalommal _ az udvarba érkezik, hogy egy merényletkísérletet követően védelmet kérjen fiától, aki azonban nehezen tud inni hataloméhségéről híres anyjának.

Starting: 20-12-2025 18:00:00

End
20-12-2025 19:00:00

Az M5 História fókuszában a magyar történelem sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze az itthoni eseményeket. 1945 karácsonyán a háború pusztítása, az élelmiszerhiány és a lakhatási nehézségek miatt az emberek nehéz körülmények között ünnepeltek. Az ország szovjet megszállás alatt állt, és megkezdődött az új, kommunista hatalom kiépítésének folyamata.

Starting: 20-12-2025 19:00:00

End
20-12-2025 19:40:00

Szabó Lajos, aki családjával több mint félszáz éve készít karácsonyi üvegdíszeket.

Starting: 20-12-2025 19:40:00

End
20-12-2025 20:00:00

Jézus születésének misztériuma a keresztény ember számára az egyik legbensőségesebb csoda, mely öt kontinens lakói között teremt harmóniát. Az adventi időszakában a lélek örömmel várakozik a megváltó eljövetelére. Pompázatos díszbe öltözik a Budapesti Operettszínház is, mely a művészet eszközével, a zene erejével emeli a hallgatóságot angyali szférákba, és igéz karácsonyi hangulatot a közönség életébe. A meghitt és intim hangulatú Ave Maria című gálaműsorban a teátrum sztárjainak előadásában népszerű dallamok csendülnek fel, mely álomszép estély keretében mindenki megtalálja a szívének kedves muzsikát. A koncert a tévénézők számára egy páratlan ajándék a fa alá, mely a fenyő-és mézeskalács illatú otthonokba kultúrát, szeretetet és ünnepi melegséget varázsol.

Starting: 20-12-2025 20:00:00

End
20-12-2025 22:00:00

Az Intermezzo egy meghívás a zene világába _ egy olyan sorozat, amely hidat épít múlt és jelen, alkotó és közönség, hang és értelem között. Muzikológusok és művészek osztják meg gondolataikat, feltárva a művekben rejlő titkokat, inspirációkat és történeteket. A sorozat segít mélyebben megérteni a dallamok mögött húzódó érzelmeket, a különböző stílusok sajátosságait és a zenetörténet izgalmas összefüggéseit. A műsor nem kizárólag egy elméleti bevezetés, hanem érzékeny ráhangolódás az előttünk álló koncertélményre (melyet az adás után láthatnak a nézők). Az Intermezzo olyan, mint egy finoman hangolt prológus: előkészíti a terepet a művészet befogadására, hogy a zene ne csupán megszólaljon, hanem valóban megszólítson.

Starting: 20-12-2025 22:00:00

End
20-12-2025 22:15:00

Starting: 20-12-2025 22:15:00

End
20-12-2025 23:15:00

Starting: 20-12-2025 22:20:00

End
20-12-2025 23:15:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 20-12-2025 23:15:00

End
20-12-2025 23:25:00

Életünk legszebb napjai azok, amelyekben egy közelgő ünnepre készülünk. Ezek közül is az egyik legvarázslatosabb a karácsonyvárás, hiszen mindnyájunkat a gyerekkorba repít vissza. Milyen sokszor számoltuk izgatottan, hányat kell még aludni 24-éig! A zenei karácsonyvárás legszebb példája Bach hatrészes kantátasorozata, a Karácsonyi oratórium, melynek ezúttal első három részét hallhatjuk, kiváló szólisták, az 1991 óta működő francia kamarakórus, az Accentus, valamint az alig egy évtizede alakult, de máris világhírű Insula orchestra és nagyszerű karmesterük, Laurence Equilbey értelmezésében. A hat kantátából álló Karácsonyi oratóriumot Bach 1734 karácsonyára írta, és mint oly sokszor, e művekben is felhasználta korábban keletkezett darabjainak _ köztük világi kantátáknak _ részleteit. A hat műből ezen az estén az első három hangzik el: a Jauchzet, frohlocket (Örvendjetek, vigadjatok), az Und es waren Hirten in derselben Gegend (Valának pedig pásztorok azon a vidéken) és a Herrscher des Himmels, erhöre das Lallen (Égi uralkodó, halld meg dadogásunkat). Ezek karácsony első, második és harmadik napjára íródtak. A koncert négy énekese, a katalán szoprán, Núria Rial, a német mezzoszoprán, Corinna Scheurle, a német tenor, Julian Prégardien és a szintén német bariton, Samuel Hasselhorn mind a nemzetközi vokális előadó-művészet élvonalában számon tartott, keresett muzsikusok. A harminc éve működő kamarakórus, az Accentus 1998 óta a roueni Opera rezidens együttese, nevükhöz Berio-premier és Boulez által vezényelt turné is köthető. Az Insula orchestra 2012-ben alakult a párizsi Île Seguin szigetén, a terület rezidens zenekaraként. Repertoárja a barokktól a romantikusokig terjed, partnerei korunk legjobb énekes és hangszeres zenészei. A két együttes létrehozója a jeles francia karvezető és karmester, Laurence Equilbey, a női dirigensek egyik kiválósága, aki együttesei élén nagy sikerű koncerteken és elismeréssel fogadott lemezeken bizonyítja tudását.

Starting: 20-12-2025 23:25:00

End
21-12-2025 00:55:00

Aramis és D'Artagnan parancsot kapnak, hogy egy fiatal asszonyt és kisded gyermekét kísérjenek Párizsba abból a falusi templomból, ahol menedéket kaptak, ám későn érkeznek. Fegyveresek elrabolják a gyermeket, de D'Artagnan követi nyomukat _ egészen Párizsig. Lajos király száműzött anyja, Medici Mária _ dacolva a tilalommal _ az udvarba érkezik, hogy egy merényletkísérletet követően védelmet kérjen fiától, aki azonban nehezen tud inni hataloméhségéről híres anyjának.

Starting: 21-12-2025 00:55:00

End
21-12-2025 01:50:00

Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.

Starting: 21-12-2025 01:50:00

End
21-12-2025 02:45:00

Az M5 História fókuszában a magyar történelem sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze az itthoni eseményeket. 1945 karácsonyán a háború pusztítása, az élelmiszerhiány és a lakhatási nehézségek miatt az emberek nehéz körülmények között ünnepeltek. Az ország szovjet megszállás alatt állt, és megkezdődött az új, kommunista hatalom kiépítésének folyamata.

Starting: 21-12-2025 02:45:00

End
21-12-2025 03:15:00

Szabó Lajos, aki családjával több mint félszáz éve készít karácsonyi üvegdíszeket.

Starting: 21-12-2025 03:25:00

End
21-12-2025 03:40:00

Starting: 21-12-2025 03:40:00

End
21-12-2025 04:30:00

Boldizsár Kata Piroska azzal az előre meghatározott céllal építi a Magyar Asszonyok Könyvtárát, hogy összegyűjtse mindazt, amit magyar vagy külföldi asszonyok valaha leírtak, amit bárki asszonyokról vagy asszonyokhoz írt, ami a magyar asszonyok művelése, nevelése szempontjából fontos lehet. A híres festő, Benczúr Gyula felesége, Boldizsár Kata Piroska az első magyar női könyvtár, a Magyar Asszonyok Könyvtárának létrehozója.

Starting: 21-12-2025 04:30:00

End
21-12-2025 05:00:00

A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák _ épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek _ hétről hétre a képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében.

Starting: 21-12-2025 05:00:00

End
21-12-2025 05:25:00

A központi fogalom a Vár a Delta tizedik részében. Fejős Ádám a Himnuszunk elemzésétől és a vár szó eredetétől, a várandósság csodáján át, az Adventi várakozásig vezeti a nézőket tereken, korokon keresztül. Mindeközben Prof. Dr. Reglődi Dóra anatómus segít megérteni, mit jelent a gyakorlatban, hogy a "testünk a várunk"; Buzás Gergely művészettörténész pedig a leghíresebb magyar várak történetein, legendáin keresztül repíti vissza a nézőket a középkorba. Az alkotók ezúttal sem feledkeztek meg a fogalom emberi vonatkozásáról, így Bíró Ada interjújában a világhírű angol író, Charles Dickens történetét hallgathatják meg, egyebek mellett a "Nagy várakozások" c. művén keresztül.

Starting: 21-12-2025 05:25:00

End
21-12-2025 06:00:00

A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.

Starting: 21-12-2025 06:00:00

End
21-12-2025 06:25:00

A Multiverzum – A tudomány határtalan! című műsort – amelynek vezető szerkesztője Merkl László – vasárnaponként láthatják majd a nézők. A műsor témái széles skálán mozognak a biológiatudománytól a mechatronikán át a történettudományig, tartalmai között megjelennek az orvostudomány legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései és a hétköznapi fantasztikumok is. A csaknem félórás műsor megpróbálja lefedni a tudományos szcéna egészét. Minden adás egy vezértéma köré épül, amit különféle aspektusokból közelítenek meg.

Starting: 21-12-2025 06:25:00

End
21-12-2025 07:00:00

Első pillantásra olyan, mint a többi európai síkság. Egykor a szél, a folyók munkálták, mára lépten-nyomon az ember keze nyomát viseli. A magyar Puszta mégis más: titkos életet él, ahol mindig történik valami. Nagy testű madarak lökdösik-taszigálják egymást, a fehér színű, sós tavak forgalma a nagy repülőterekével vetekszik, agancsok csattognak, akár a kardok és mindezt megtapsolja egy bagoly. A legkülönösebb szerzet maga a főszereplő. Az aranysakál régen itt élt, de mivel üldözték, évtizedekre eltűnt. Ez a négylábú ragadozó azonban dacolva a veszéllyel visszatér és családot alapít. A fagyos éjszakában az új falka már együtt üvölti: ez a táj a mi birodalmunk.

Starting: 21-12-2025 07:00:00

End
21-12-2025 08:00:00

Főszerkesztő: Dr. Kiss-Rigó László püspök. Szerkesztő: Dr. Kocsi György A műsorsorozat tartalmilag a Szentírás, azon belül is az 5. évad 52 adásában (2021) „Máté evangéliumának” tanulmányozása által, a Biblikus események keresztény értelmezésével valósul meg, mely az élet különféle helyzeteiben segít a hit szempontját megérteni és megélni.

Starting: 21-12-2025 08:00:00

End
21-12-2025 08:25:00

Az EtnoKultúra a Néprajzi Múzeum saját gyártású szakmagazinjaként hónapról-hónapra népszokásokat, kutatásokat, kiállításokat, gyűjteményeket mutat be a nézőknek, minden alkalommal bizonyítva, hogy a hagyományok és a modernitás járhat kéz a kézben.

Starting: 21-12-2025 08:25:00

End
21-12-2025 09:00:00

Az M5 História fókuszában a magyar történelem sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze az itthoni eseményeket. 1945 karácsonyán a háború pusztítása, az élelmiszerhiány és a lakhatási nehézségek miatt az emberek nehéz körülmények között ünnepeltek. Az ország szovjet megszállás alatt állt, és megkezdődött az új, kommunista hatalom kiépítésének folyamata.

Starting: 21-12-2025 09:00:00

End
21-12-2025 09:40:00

Starting: 21-12-2025 09:40:00

End
21-12-2025 10:00:00

Starting: 21-12-2025 10:00:00

End
21-12-2025 10:50:00

Starting: 21-12-2025 10:50:00

End
21-12-2025 11:00:00

Starting: 21-12-2025 11:00:00

End
21-12-2025 11:01:00

Starting: 21-12-2025 11:01:00

End
21-12-2025 11:55:00

Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.

Starting: 21-12-2025 11:55:00

End
21-12-2025 12:30:00

Berecz András neve fogalom. Annyi mindennel foglalkozik, és annyi minden foglalkoztatja, hogy azt összefoglalni szinte lehetetlen. Mesél, énekel, fordít, elemez, és tanít. Elsősorban a meséivel és a történeteivel, azonban, ha a sors úgy kívánja, a katedrán is. Magyarországon, Erdélyben vagy akár Amerikában. Mindenhol megértik és mindenhol át tudja adni azt, ami a meséi valódi tartalma. rendező-operatőr: Karácsony Sándor.

Starting: 21-12-2025 12:30:00

End
21-12-2025 13:20:00

Starting: 21-12-2025 13:20:00

End
21-12-2025 13:30:00

A film második részében megtudhatjuk, hogy alakult Ivarr dinasztiájának sorsa az uralkodó halála után, hogyan szerzik vissza az elűzött vikingek Dublint, majd végül hogyan mér rájuk és skót szövetségeseikre megsemmisítő vereséget Athelstan angolszász király. Kiderül, milyen módszerekkel vizsgálják az írországi leleteket, és hogy mennyire megváltozott a vikingek megítélése a tudomány fejlődésével.

Starting: 21-12-2025 13:30:00

End
21-12-2025 14:30:00

Starting: 21-12-2025 14:30:00

End
21-12-2025 15:00:00

A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.

Starting: 21-12-2025 15:00:00

End
21-12-2025 15:35:00

Starting: 21-12-2025 15:35:00

End
21-12-2025 16:05:00

Honismereti magazinműsor 25 percben,. Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Őrvidék és belső-Magyarország tájait, kulturális értékeit, történelmi emlékeit, az ott élő emberek mindennapjait mutatja be.

Starting: 21-12-2025 16:05:00

End
21-12-2025 16:40:00

Starting: 21-12-2025 16:40:00

End
21-12-2025 17:30:00

Starting: 21-12-2025 17:30:00

End
21-12-2025 17:40:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 21-12-2025 17:40:00

End
21-12-2025 17:50:00

Starting: 21-12-2025 17:50:00

End
21-12-2025 18:00:00

Egy fiatal lányt halálos baleset ér, miközben a királyi pár átutazik Párizs utcáin, egy társnője pedig nyomtalanul eltűnik. A muskétások nyomozásuk során eljutnak egy arisztokrata dáma, Comtesse de Larroque szalonjába, aki a felvilágosodás jegyében a művelődés lehetőségét kínálja szegény sorsú lányoknak. Richelieu bíboros a Milady segítségét veszi igénybe, hogy boszorkányság vádjával állíttathassa bíróság elé a korát messze megelőző gondolatokat hirdető úrhölgyet, egy váratlan fordulat következtében azonban hamarosan a bíboros élete is veszélybe kerül.

Starting: 21-12-2025 18:00:00

End
21-12-2025 19:00:00

Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.

Starting: 21-12-2025 19:00:00

End
21-12-2025 20:00:00

Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.

Starting: 21-12-2025 20:00:00

End
21-12-2025 20:30:00

Starting: 21-12-2025 20:30:00

End
21-12-2025 21:40:00

Starting: 21-12-2025 21:40:00

End
21-12-2025 21:50:00

A 20. század elején, a világháború árnyékában egy lengyel orvos mániákusan kísérletezik az éterrel, a kvintesszenciával, ami megfosztja pácienseit szabad akaratuktól, tudatuktól, ugyanakkor teljesen megszünteti fájdalomérzetüket. Amikor egy fiatal nő belehal egy kudarcos kísérletébe, halálra ítélik, és a bitófától csak az utolsó pillanatban menekül meg. Az orvos a Monarchia hadseregében találja magát, ahol parancsnoka jóváhagyásával katonaorvosként folytatja a kísérletezést, minden morális gátlás nélkül manipulálva az embereket. Az Éter a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust történetének újragondolása. „Annak idején négy éven át folytattam intenzív tanulmányokat a fizika területén, sajnos kiderült, hogy bár szeretem a fizikát, ez a kapcsolat egyoldalú, így aztán felismertem, hogy valami másba kell fognom, soha leszek Nobel-díjas tudós. Az Éter első tanulmányaim visszatükröződése, állandó érdeklődésemé a tudományok iránt” – nyilatkozta Krzysztof Zanussi korábban a budapesti forgatás szünetében. Zanussi az európai művészfilm meghatározó alakja, egyik utolsó nagy mestere. Filmjeit (Közjáték, Illumináció, A falon túl, Imperatívusz, A nyugodt Nap éve, Csendes érintés, Az élet mint nemi úton terjedő halálos betegség) számos nemzetközi filmfesztiválon díjazták. Az Éter a fausti történet és Frankenstein doktor alakjának megidézése. A film nemzetközi koprodukcióban és szereplőgárdával valósult meg. A főszereplő Jacek Poniedzialek (A varsói csata, 1920, Az érem másik oldala) mellett egyik főszereplője László Zsolt (Esti Kornél csodálatos utazása, A napfény íze, A hídember, Kontroll, Ópium: Egy elmebeteg nő naplója), továbbá Andrzej Chyra (Az ő nevében, A végrehajtó, Mindannyian krisztusok vagyunk). A részben Magyarországon forgatott filmet a Magyar Nemzeti Filmalap is támogatta, illetve számos magyar filmes vett részt az elkészítésében. Az Éter a Laokoon Filmgroup koprodukciójában készült, ko-producerei Rajna Gábor, Sipos Gábor, Stalter Judit.

Starting: 21-12-2025 21:50:00

End
21-12-2025 23:50:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 21-12-2025 23:50:00

End
22-12-2025 00:05:00

A koncert Angelika Korszyńska-Górny kárpátaljai magyar-ukrán származású, Lengyelországban élő zeneszerző Három nemzet karácsonya című lemezének bemutatójára épül. A koncerten mai feldolgozásban három ország vallásos, karácsonyi és népi énekei csendülnek föl.

Starting: 22-12-2025 00:05:00

End
22-12-2025 01:05:00

Egy fiatal lányt halálos baleset ér, miközben a királyi pár átutazik Párizs utcáin, egy társnője pedig nyomtalanul eltűnik. A muskétások nyomozásuk során eljutnak egy arisztokrata dáma, Comtesse de Larroque szalonjába, aki a felvilágosodás jegyében a művelődés lehetőségét kínálja szegény sorsú lányoknak. Richelieu bíboros a Milady segítségét veszi igénybe, hogy boszorkányság vádjával állíttathassa bíróság elé a korát messze megelőző gondolatokat hirdető úrhölgyet, egy váratlan fordulat következtében azonban hamarosan a bíboros élete is veszélybe kerül.

Starting: 22-12-2025 01:05:00

End
22-12-2025 02:00:00

Főszerkesztő: Dr. Kiss-Rigó László püspök. Szerkesztő: Dr. Kocsi György A műsorsorozat tartalmilag a Szentírás, azon belül is az 5. évad 52 adásában (2021) „Máté evangéliumának” tanulmányozása által, a Biblikus események keresztény értelmezésével valósul meg, mely az élet különféle helyzeteiben segít a hit szempontját megérteni és megélni.

Starting: 22-12-2025 02:00:00

End
22-12-2025 02:25:00

Az EtnoKultúra a Néprajzi Múzeum saját gyártású szakmagazinjaként hónapról-hónapra népszokásokat, kutatásokat, kiállításokat, gyűjteményeket mutat be a nézőknek, minden alkalommal bizonyítva, hogy a hagyományok és a modernitás járhat kéz a kézben.

Starting: 22-12-2025 02:25:00

End
22-12-2025 02:55:00

Az Opera játszóhelyeiről jelentkezik hétvégenként kulturális magazinműsorunk. A Magyar Állami Operaház televíziós magazinja az adott hét színpadi előadásait, a készülő produkciók próbafolyamatait szemlézi. A fiatalos, pörgős adások és a benne szereplő miniportrék a jelen legfontosabb magyar művészeit mutatják be, ezen felül pedig egy-egy konkrét mű cselekményét, jellegzetességeit és kulisszatitkait is ismertetik.

Starting: 22-12-2025 02:55:00

End
22-12-2025 03:20:00

Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Válogatás a magyar jazzélet legemlékezetesebb koncertjeiből _ minden vasárnap.

Starting: 22-12-2025 03:20:00

End
22-12-2025 03:50:00

Ünnepeljük és élvezzük együtt a magyar jazz sokoldalúságát, egyúttal ismerjük meg a műfaj kiváló hazai képviselőit! Válogatás a magyar jazzélet legemlékezetesebb koncertjeiből _ minden vasárnap.

Starting: 22-12-2025 03:50:00

End
22-12-2025 04:05:00

Starting: 22-12-2025 04:05:00

End
22-12-2025 05:00:00

A pápai svájci gárda a világtörténelem legrégibb katonai formációja. A gárdába való bekerülésnek számos feltétele van: svájci gyökerekkel rendelkező svájci állampolgárnak, nőtlennek, katolikusnak, harminc év alattinak, minimum 174 cm-nek kell lenni, és még sorolhatnánk... Minden gárdista kitüntetésnek érzi, hogy tagja lehet ennek a valóban különleges hadseregnek. A filmből megismerjük a gárda történetét, hagyományait, szokásait, feladatait, de más hadosztályokat is.

Starting: 22-12-2025 05:00:00

End
22-12-2025 05:30:00

Péter és Pál, a két szoknyavadász a nyári tihanyi strandon éli világát. A szép román lánynak, Oanának csapják a szelet, amikor a lány táviratot kap, azonnal haza kell mennie. Az önfeláldozó lovagok felajánlják segítségüket, és elindulnak Constantza felé.

Starting: 22-12-2025 05:30:00

End
22-12-2025 07:00:00

A mai adásban Kerényi Lajos piarista szerzetes és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita segítségével.

Starting: 22-12-2025 07:00:00

End
22-12-2025 07:25:00

A mai adásban Deák Hedvig domonkos nővér és Gérecz Imre pannonhalmi bencés szerzetes segítségével.

Starting: 22-12-2025 07:25:00

End
22-12-2025 08:00:00

Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.

Starting: 22-12-2025 08:00:00

End
22-12-2025 08:25:00

A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.

Starting: 22-12-2025 08:25:00

End
22-12-2025 09:00:00

Hedvig Budára utazik, hogy húgát és férjét, a királyt meggyőzze, ne vegyenek rész a Lengyelország elleni háborúban. Mária érzelmileg instabil, Zsigmond pedig nem teljesíti Hedvig kérését. Eközben Ulászló és Vitautas megegyeznek, bár ezt sem Skirgalla, sem Anna fejedelemasszony, Vitautas felesége nem támogatja.

Starting: 22-12-2025 09:00:00

End
22-12-2025 09:30:00

Ez itt a kérdés – az M5 kulturális csatorna szellemi háttérműsora. Kérdések és válaszok, viták, vélemények, titkok, leleplezések.

Starting: 22-12-2025 09:30:00

End
22-12-2025 10:25:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 22-12-2025 10:25:00

End
22-12-2025 11:00:00

A Szent Péter bazilika a Vatikán leglátogatottabb épülete. A világ második legnagyobb keresztény centrumának alapkövét Gyula pápa 1506 áprilisában helyzete el, mivel a Konstantinusz császár emelte eredeti, Szent Péter sírja fölé épített templom már omladozott. A mintegy 120 éven át épült bazilika tervezésének és építtetésének fontosabb motívumait eleveníti föl a film.

Starting: 22-12-2025 11:00:00

End
22-12-2025 11:30:00

Bene László mérnök a fővárosból vidékre helyezteti magát, így menekül el tönkrement házasságából és munkahelyi problémáitól. Itt először megpróbál kívülállóként élni, és elhatárolja magát a helyi gondoktól. Ám csak rövid ideig tud passzív maradni. Az súlyos vízhiány megoldásán dolgozó Kecskés igazgató megszállottsága magával ragadja őt is, és hamarosan együtt dolgoznak a legjobb megoldáson, szembeszállva a hivatali bürokráciával. A két fanatikus ember között - akik mindent megtesznek és feláldoznak a jó ügyért - hamarosan barátság szövődik, és Bene végre megtalálja az elveszett szerelmet is, Eti, a fiatal figuránslány oldalán?

Starting: 22-12-2025 11:30:00

End
22-12-2025 13:15:00

Michael Portillo Rotterdam kikötővárosából kiindulva utazza végi Hollandia történelmi városait. Szélmalmok Kinderdijkben, porcelánedények Delftben, kormányzati épületek Hágában, virágárverés Haarlemben, kerékpározás Amsterdamban, a végállomás pedig Utrecht.

Starting: 22-12-2025 13:15:00

End
22-12-2025 14:15:00

A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.

Starting: 22-12-2025 14:15:00

End
22-12-2025 14:50:00

Henriket, Vitautas sógorát megölik. Hedvig hazatér Budáról, és bár útja a tervekhez képest eredménytelen volt, rájön, már Krakkó az otthona. Skirgalla és Vitautas képtelenek együtt kormányozni. A ravasz Vitautas túl jár Skirgalla eszén. A fejedelem bánatában folyton iszik és dorbézol. Hedvig jótékonykodik Krabkkóban, és szeretné, ha zsoltárokat lengyelre lefordítanák, hogy az egyszerű emberek is megértsék.

Starting: 22-12-2025 14:50:00

End
22-12-2025 15:20:00

Egy éjszaka ijesztő zajok szűrődnek ki a ház urának szobájából. Rochester ágya lángokban áll, s a férfi élete hajszálon függ. Gyilkos merénylet történt? S ki lehet a merénylő?

Starting: 22-12-2025 15:20:00

End
22-12-2025 16:10:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét. A mai epizódban Kőszeget barangoljuk be barokk freskók mentén.

Starting: 22-12-2025 16:10:00

End
22-12-2025 16:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 22-12-2025 16:30:00

End
22-12-2025 16:55:00

"Karácsony 1944! A kárpáti fenyők nem jöhettek el! Nincs csillogó karácsonyfája sem gazdagnak, sem szegénynek. 1944 karácsonyán a vér és vas irgalmatlan ereje elsodort mindent" _ így számolt be a 80 évvel ezelőtti napokról a Filmhíradó. Az év utolsó M5 Históriájában ezt az "ünnepet" idézzük fel. Tartsanak velünk!

Starting: 22-12-2025 16:55:00

End
22-12-2025 17:40:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 22-12-2025 17:40:00

End
22-12-2025 17:50:00

A hét műtárgya epizódjaiban feltárulnak a műalkotások titkai, mintha csak egy múzeumi látogató bőrébe bújnánk. A műsor nem csupán a különleges tárgyak bemutatására fókuszál, hanem megismerhetik az alkotót, mint embert, a festékrétegek vagy matériák mögötti történeteket, és, a műtárgyak jelentőségét.

Starting: 22-12-2025 17:50:00

End
22-12-2025 18:00:00

Különleges, varázslatos világot von körénk a tél. Az emberek számára a meghitt hagyományok és szokások időszaka ez, az állatvilágot azonban nem érinti mindez az idill: számukra a tél a nélkülözésről szól. A mókusok, vaddisznók és hiúzok mind saját stratégiával rendelkeznek a tél túlélésére, de elképesztő
alkalmazkodási képességük ellenére az életért folytatott küzdelem nem könnyű - és sokszor csak emberi segítséggel vívható meg. Ebben a dokumentumfilmben bejárhatjuk Németországot télen, és magával ragadhat a hideg évszak iránti gyermeki lelkesedés. Hóborította, mesebeli tájak, szokatlan és megindító történetek az állatvilágból - mindez különleges, szívmelengető téli hangulatot
teremt.

Starting: 22-12-2025 18:00:00

End
22-12-2025 19:00:00

Bonifácia nővér és Gillespie felügyelő ugyanazon a vonaton utaznak hazafelé, hogy együtt karácsonyozzanak a családjukkal, ám egy sűrű hóviharban az utolsó négy kocsi leválva a szerelvényről a nyílt pályán reked. A vonaton utazó Usher család feje, Sir Swinton egy páratlan értékű gyémántot visz magával, amelyet adománynak szán a British Museumba. A drágakő azonban eltűnik a páncélládából, amelyben őrizték. Amíg megmentőikre várnak a vasúti kocsiban, Gillespie felügyelő sorban kihallgatja az utasokat, míg a bűnüldözési tanácsadó Bonifácia nővér inkognitóban marad.

Starting: 22-12-2025 19:00:00

End
22-12-2025 19:50:00

Thomas Mann 1901-ben megjelent regényének pazar feldolgozása. Egy lübecki kereskedőcsalád tündöklésének és hanyatlásának történetét követhetjük nyomon négy nemzedéken át. A Buddenbrook ház realista családregény, amely a klasszikus európai polgárság XIX. századi történetét példázza. Ez a Buddenbrookék tragédiája: nem tudnak eléggé kereskedők lenni ahhoz, hogy érvényesülhessenek a kegyetlen versenyben, mégis ameddig tudnak, ragaszkodnak a jóléthez, a befolyáshoz, a köztiszteletben álló család rangjához, az úri léthez. Gyárossá leszel vagy munkássá: ez a gondolkodás nekik idegen, ezzel nem tudnak mit kezdeni; a gyárosléttől éppúgy irtóznak, mint a munkásétól, és így sorsuk nem lehet más, mint a szükségszerű bukás.

Starting: 22-12-2025 19:50:00

End
22-12-2025 22:20:00

Az Intermezzo egy meghívás a zene világába _ egy olyan sorozat, amely hidat épít múlt és jelen, alkotó és közönség, hang és értelem között. Muzikológusok és művészek osztják meg gondolataikat, feltárva a művekben rejlő titkokat, inspirációkat és történeteket. A sorozat segít mélyebben megérteni a dallamok mögött húzódó érzelmeket, a különböző stílusok sajátosságait és a zenetörténet izgalmas összefüggéseit. A műsor nem kizárólag egy elméleti bevezetés, hanem érzékeny ráhangolódás az előttünk álló koncertélményre (melyet az adás után láthatnak a nézők). Az Intermezzo olyan, mint egy finoman hangolt prológus: előkészíti a terepet a művészet befogadására, hogy a zene ne csupán megszólaljon, hanem valóban megszólítson.

Starting: 22-12-2025 22:20:00

End
22-12-2025 22:35:00

A sokoldalú előadóművész, zeneszerző és költő, Szarka Tamás koncertjei a magas minőségű magyar kultúrát képviselik: művészete a gyökerekből táplálkozik, előadásmódjában benne van a táltosok ősereje, miközben albumról albumra, koncertről koncertre képes megújulni és a ma emberéhez szólni. Több mint félezer, irodalmi jelentőségű dal zeneszerzője és szövegírója. A világ közel harminc országában több mint háromezer-ötszáz koncertet adott, filmzenét, zenés színpadi műveket, musicaleket és szimfóniákat is komponál. Sajátos stílussal, egyedi hangzásvilággal rendelkezik. A 60. születésnapja alkalmából szervezett estje, életpályája művészetének kivonatát tartalmazza.

Starting: 22-12-2025 22:35:00

End
23-12-2025 00:55:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 23-12-2025 00:55:00

End
23-12-2025 01:05:00

Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.

Starting: 23-12-2025 01:05:00

End
23-12-2025 01:35:00

A tudományos ismeretterjesztő műsor az emberek egészségét, gyógyulását, élhetőbb környezetét befolyásoló innovációs kutatásokkal, eredményekkel valamint a hazai tudásközpontokkal foglalkozik.

Starting: 23-12-2025 01:35:00

End
23-12-2025 02:00:00

"Karácsony 1944! A kárpáti fenyők nem jöhettek el! Nincs csillogó karácsonyfája sem gazdagnak, sem szegénynek. 1944 karácsonyán a vér és vas irgalmatlan ereje elsodort mindent" _ így számolt be a 80 évvel ezelőtti napokról a Filmhíradó. Az év utolsó M5 Históriájában ezt az "ünnepet" idézzük fel. Tartsanak velünk!

Starting: 23-12-2025 02:00:00

End
23-12-2025 02:40:00

Különleges, varázslatos világot von körénk a tél. Az emberek számára a meghitt hagyományok és szokások időszaka ez, az állatvilágot azonban nem érinti mindez az idill: számukra a tél a nélkülözésről szól. A mókusok, vaddisznók és hiúzok mind saját stratégiával rendelkeznek a tél túlélésére, de elképesztő
alkalmazkodási képességük ellenére az életért folytatott küzdelem nem könnyű - és sokszor csak emberi segítséggel vívható meg. Ebben a dokumentumfilmben bejárhatjuk Németországot télen, és magával ragadhat a hideg évszak iránti gyermeki lelkesedés. Hóborította, mesebeli tájak, szokatlan és megindító történetek az állatvilágból - mindez különleges, szívmelengető téli hangulatot
teremt.

Starting: 23-12-2025 02:40:00

End
23-12-2025 03:10:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 23-12-2025 03:35:00

End
23-12-2025 03:45:00

Bonifácia nővér és Gillespie felügyelő ugyanazon a vonaton utaznak hazafelé, hogy együtt karácsonyozzanak a családjukkal, ám egy sűrű hóviharban az utolsó négy kocsi leválva a szerelvényről a nyílt pályán reked. A vonaton utazó Usher család feje, Sir Swinton egy páratlan értékű gyémántot visz magával, amelyet adománynak szán a British Museumba. A drágakő azonban eltűnik a páncélládából, amelyben őrizték. Amíg megmentőikre várnak a vasúti kocsiban, Gillespie felügyelő sorban kihallgatja az utasokat, míg a bűnüldözési tanácsadó Bonifácia nővér inkognitóban marad.

Starting: 23-12-2025 03:45:00

End
23-12-2025 04:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 23-12-2025 04:30:00

End
23-12-2025 05:00:00

A Szent Péter bazilika a Vatikán leglátogatottabb épülete. A világ második legnagyobb keresztény centrumának alapkövét Gyula pápa 1506 áprilisában helyzete el, mivel a Konstantinusz császár emelte eredeti, Szent Péter sírja fölé épített templom már omladozott. A mintegy 120 éven át épült bazilika tervezésének és építtetésének fontosabb motívumait eleveníti föl a film.

Starting: 23-12-2025 05:00:00

End
23-12-2025 05:30:00

Bene László mérnök a fővárosból vidékre helyezteti magát, így menekül el tönkrement házasságából és munkahelyi problémáitól. Itt először megpróbál kívülállóként élni, és elhatárolja magát a helyi gondoktól. Ám csak rövid ideig tud passzív maradni. Az súlyos vízhiány megoldásán dolgozó Kecskés igazgató megszállottsága magával ragadja őt is, és hamarosan együtt dolgoznak a legjobb megoldáson, szembeszállva a hivatali bürokráciával. A két fanatikus ember között - akik mindent megtesznek és feláldoznak a jó ügyért - hamarosan barátság szövődik, és Bene végre megtalálja az elveszett szerelmet is, Eti, a fiatal figuránslány oldalán?

Starting: 23-12-2025 05:30:00

End
23-12-2025 07:05:00

Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész az Istent kereső ember útját járja végig, a film állomásain egy-egy kérdést felvetve keresi a választ arra, hogy a jelenkor embere hogyan tudja helyreállítani az Isten és Ember közötti párbeszédet. A kereső ember hogyan találhatja meg a XXI. századi felgyorsult életében a harmóniát, az egyensúlyt a szeretet és az Isteni törvények által. Jeles egyházi személyek kísérik és vezetik az úton, irányt mutató monológokkal és beszélgetésekkel keresve a válaszokat. A mai adásban Csóka János pálos szerzetes és Dr. Juhász Gábor Tamás plébános segítségével.

Starting: 23-12-2025 07:05:00

End
23-12-2025 07:30:00

Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész az Istent kereső ember útját járja végig, a film állomásain egy-egy kérdést felvetve keresi a választ arra, hogy a jelenkor embere hogyan tudja helyreállítani az Isten és Ember közötti párbeszédet. A kereső ember hogyan találhatja meg a XXI. századi felgyorsult életében a harmóniát, az egyensúlyt a szeretet és az Isteni törvények által. Jeles egyházi személyek kísérik és vezetik az úton, irányt mutató monológokkal és beszélgetésekkel keresve a válaszokat.

Starting: 23-12-2025 07:30:00

End
23-12-2025 08:00:00

A teremtés elképesztő csodája ezúttal csontok, inak, izmok formájában érhető tetten Szunyoghy András grafikusművész rajzai nyomán. A mozdulatok aprólékos, precíz ábrázolása, az állatok művészeti anatómiája a Magyar Krónikában.

Starting: 23-12-2025 08:00:00

End
23-12-2025 08:25:00

A Könyvjelző _ Takaró Mihály műsora minden héten szombaton jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is. Adásunk témája: A Magyar Kórusok Napja A műsorban szó lesz arról, hogy mi is az a kóruszene és hogy alakult ki. Az egyházi és világi kóruszenéről is szó lesz és megnézzük, hogyan alakul a sorsuk a különböző korszakokban. Majd beszélünk arról, hogy napjainkban mi a helyzet a kóruszenével.

Starting: 23-12-2025 08:25:00

End
23-12-2025 09:00:00

Henriket, Vitautas sógorát megölik. Hedvig hazatér Budáról, és bár útja a tervekhez képest eredménytelen volt, rájön, már Krakkó az otthona. Skirgalla és Vitautas képtelenek együtt kormányozni. A ravasz Vitautas túl jár Skirgalla eszén. A fejedelem bánatában folyton iszik és dorbézol. Hedvig jótékonykodik Krabkkóban, és szeretné, ha zsoltárokat lengyelre lefordítanák, hogy az egyszerű emberek is megértsék.

Starting: 23-12-2025 09:00:00

End
23-12-2025 09:30:00

Egy éjszaka ijesztő zajok szűrődnek ki a ház urának szobájából. Rochester ágya lángokban áll, s a férfi élete hajszálon függ. Gyilkos merénylet történt? S ki lehet a merénylő?

Starting: 23-12-2025 09:30:00

End
23-12-2025 10:25:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 23-12-2025 10:25:00

End
23-12-2025 11:00:00

A pápák nyári rezidenciája Rómától 30 km-re, magas falak mögött húzódik meg. A pápai gazdaság afféle családi üzem, amely elsősorban a pápa és a kardinálisok számára termel. A műhelyekben is folyik termelőmunka, s az állások családon belül öröklődnek. A jelszó mindkét helyen: nem a mennyiség, hanem a minőség számít.

Starting: 23-12-2025 11:00:00

End
23-12-2025 11:30:00

Mérey László és Kabók Kati, a rokonszenves színészházaspár ismert alakja a pesti életnek. A színpadon mindig a férj játssza a fontos szerepeket és sohasem mulasztja el Katival éreztetni, hogy ő viseli a kalapot, ő, az okos, megnyerő férfi, ő, a nagy színész. Kati a háttérben meghúzódva játssza a butácska feleséget, mígnem a család író barátja segítségével alkalma lesz kitörni ebből a szerepkörből.

Starting: 23-12-2025 11:30:00

End
23-12-2025 13:05:00

Miután az 1970-es években a mézelő méhek vadon élő kolóniáit kiirtották Németországban, manapság a méhészetekből kirajzott és az erdőbe költözött háziasított méhcsaládokon figyelhetjük meg, milyen fontos szerepet is töltenek be ezek a rovarok a természetben. A film az erdő egy évét végigkövetve bemutatja, milyen más rovar és madárfajokkal élnek harmóniában a méhek, és hogy milyen hatásuk van az erdőre, mint összetett természeti rendszerre.

Starting: 23-12-2025 13:05:00

End
23-12-2025 13:35:00

Szabó Lajos, aki családjával több mint félszáz éve készít karácsonyi üvegdíszeket.

Starting: 23-12-2025 14:00:00

End
23-12-2025 14:15:00

Adásunk témája: Adventi és karácsonyi szokásaink. Adásunk elején górcső alá vesszük az adventi népszokásokat, aztán beszélgetünk a jeles napokról, Szent Andrásról, Szent Borbáláról, A Luca napi szokásokról, a hajnali miséről. Szó lesz a karácsonyi szokásokról is, először a népszokásokról, például a betlehemezésről, majd az egyházi szokásokról az éjféli misétől a karácsfaállításig.

Starting: 23-12-2025 14:15:00

End
23-12-2025 14:50:00

Vitautas és Skirgalla egymás után veszik be a városokat, ám Vityebszk egyedül Skirgalla foglalja el. Vitautas arra játszik, hogy Ulászló öccse hibázzon és elvesszen egy csatában. Eufemina még most is fiatal szerelmét támogatja, és a lengyel csapatok egyre hátrább szorítják Ulászló seregét, miközben Luxemburgi Zsigmond késik a támogatással. A pápa elismeri Lengyelország új püspökét, Ulászló és Hedvig ezzel érvényesítik akaratukat.

Starting: 23-12-2025 14:50:00

End
23-12-2025 15:20:00

Jane megmenti Rochestert a tűzhaláltól. A férfi egy időre eltűnik, majd előkelő vendégekkel tér vissza, köztük van a gyönyörű és éleseszű Blanche Ingram, és annak tekintélyt parancsoló és céltudatos anyja, Lady Ingram. Szárnyra kel a szóbeszéd a küszöbön álló esküvőről, ami Jane szívére sötét árnyékot vet. Időközben ijesztő hangok, vérnyomok, éjszakai támadások zavarják meg a ház békéjét, s mindez a lezárt északi toronnyal van kapcsolatban. Kicsoda vagy micsoda rejtőzhet a torony mélyén?

Starting: 23-12-2025 15:20:00

End
23-12-2025 16:10:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét. A mai epizódban Pápát barangoljuk be barokk freskók mentén.

Starting: 23-12-2025 16:10:00

End
23-12-2025 16:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 23-12-2025 16:30:00

End
23-12-2025 16:55:00

Az M5 História fókuszában a magyar történelem sorsfordító eseményei, vitatott kérdései és rejtélyes eseményei állnak. Bár a fókusz a magyarság sorsán nyugszik, a műsor feladatának tekinti, hogy rendszeresen nemzetközi kontextusba helyezze az itthoni eseményeket. 1945 karácsonyán a háború pusztítása, az élelmiszerhiány és a lakhatási nehézségek miatt az emberek nehéz körülmények között ünnepeltek. Az ország szovjet megszállás alatt állt, és megkezdődött az új, kommunista hatalom kiépítésének folyamata.

Starting: 23-12-2025 16:55:00

End
23-12-2025 21:45:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 23-12-2025 17:40:00

End
23-12-2025 17:50:00

Az ötperces televíziós változat műsorvezetője Csőre Gábor, aki egy-egy nyelvi érdekesség köré építi fel műsorát. Vendégei nyelvészek, akik ismeretterjesztő formában segítenek a műsorvezetőnek és a nézőknek megérteni, hogy miként tudunk érthetően, helyesen, pontosan beszélni és fogalmazni magyarul.

Starting: 23-12-2025 17:50:00

End
23-12-2025 18:00:00

Honnan erednek angyalok? Miért van szárnyuk? Hogyan lettek a kereszténység legjelentősebb templomainak központi alakjai? Az angyalok története a pogány ókorig nyúlik vissza, és szorosan kötődik az emberiséghez. Isten üzenetét közvetítik, akit sosem láthatunk, és egyedül rajtuk keresztül teremthetünk vele kapcsolatot. Ez a viszony folyamatosan változott az évszázadokon át, és végig követhető az egyházi művészetben.

Starting: 23-12-2025 18:00:00

End
23-12-2025 19:00:00

A hóban rekedt vasúti szerelvény utasainak egyike gyilkosság áldozata lesz, és Gillespie felügyelő számára kézenfekvő, hogy a gyilkosságnak köze van a gyémánt elrablásához. Eközben Great Slaughterben Felix és Peggy egy meztelen és halálra fagyott hulla rejtélyét igyekeznek megoldani.

Starting: 23-12-2025 19:00:00

End
23-12-2025 19:50:00

Starting: 23-12-2025 19:50:00

End
23-12-2025 21:45:00

A film kiindulópontja a több mint 1500 éves Mária-kultusz európai kultúrában betöltött szerepe és a 2025-ös szentév a remény üzenetével. Ferenc pápa 2024-ben így fogalmazott: "Arra buzdítalak benneteket, hogy Máriára úgy tekintsetek, mint a vigasz és a biztos remény jelére, Isten anyai arcára és menedékre, aki szüntelen nekünk ajándékozza Fiát, a harmónia egyedüli forrását, az üdvösség reményét, a béke útját, az ember végső célját." A személyes és történeti hangvételű film mind fizikai, mind spirituális utazás Magyarországról _ a Boldogasszony országából -, Olaszországba, Horvátországba és Portugáliába, majd vissza.

Starting: 23-12-2025 21:45:00

End
23-12-2025 23:20:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 23-12-2025 23:20:00

End
23-12-2025 23:40:00

Michael Portillo Rotterdam kikötővárosából kiindulva utazza végi Hollandia történelmi városait. Szélmalmok Kinderdijkben, porcelánedények Delftben, kormányzati épületek Hágában, virágárverés Haarlemben, kerékpározás Amsterdamban, a végállomás pedig Utrecht.

Starting: 23-12-2025 23:40:00

End
24-12-2025 00:45:00

Miután az 1970-es években a mézelő méhek vadon élő kolóniáit kiirtották Németországban, manapság a méhészetekből kirajzott és az erdőbe költözött háziasított méhcsaládokon figyelhetjük meg, milyen fontos szerepet is töltenek be ezek a rovarok a természetben. A film az erdő egy évét végigkövetve bemutatja, milyen más rovar és madárfajokkal élnek harmóniában a méhek, és hogy milyen hatásuk van az erdőre, mint összetett természeti rendszerre.

Starting: 24-12-2025 00:45:00

End
24-12-2025 01:35:00

December 26-án 160 éve, hogy megszületett Róth Miksa, a századforduló éveinek üvegfestő- és mozaikkészítő művésze. Budapesten alig van olyan szecessziós vagy art deco épület, amihez ne lenne köze, legyen szó bankról, iskoláról, palotáról, bérházakról vagy a Városliget fényűző villáiról. Jól látható homlokzat vagy rejtett belső tér: Róth Miksa munkája Budapest számos apró szegletében fellelhető. Műsorunkban az Ő munkásságával ás az üvegművészet rejtelmeivel foglalkozunk.

Starting: 24-12-2025 01:35:00

End
24-12-2025 02:05:00

Adásunk témája: Adventi és karácsonyi szokásaink. Adásunk elején górcső alá vesszük az adventi népszokásokat, aztán beszélgetünk a jeles napokról, Szent Andrásról, Szent Borbáláról, A Luca napi szokásokról, a hajnali miséről. Szó lesz a karácsonyi szokásokról is, először a népszokásokról, például a betlehemezésről, majd az egyházi szokásokról az éjféli misétől a karácsfaállításig.

Starting: 24-12-2025 02:05:00

End
24-12-2025 02:40:00

Honnan erednek angyalok? Miért van szárnyuk? Hogyan lettek a kereszténység legjelentősebb templomainak központi alakjai? Az angyalok története a pogány ókorig nyúlik vissza, és szorosan kötődik az emberiséghez. Isten üzenetét közvetítik, akit sosem láthatunk, és egyedül rajtuk keresztül teremthetünk vele kapcsolatot. Ez a viszony folyamatosan változott az évszázadokon át, és végig követhető az egyházi művészetben.

Starting: 24-12-2025 02:40:00

End
24-12-2025 03:30:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 24-12-2025 03:30:00

End
24-12-2025 03:45:00

A hóban rekedt vasúti szerelvény utasainak egyike gyilkosság áldozata lesz, és Gillespie felügyelő számára kézenfekvő, hogy a gyilkosságnak köze van a gyémánt elrablásához. Eközben Great Slaughterben Felix és Peggy egy meztelen és halálra fagyott hulla rejtélyét igyekeznek megoldani.

Starting: 24-12-2025 03:45:00

End
24-12-2025 04:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 24-12-2025 04:30:00

End
24-12-2025 05:00:00

A pápák nyári rezidenciája Rómától 30 km-re, magas falak mögött húzódik meg. A pápai gazdaság afféle családi üzem, amely elsősorban a pápa és a kardinálisok számára termel. A műhelyekben is folyik termelőmunka, s az állások családon belül öröklődnek. A jelszó mindkét helyen: nem a mennyiség, hanem a minőség számít.

Starting: 24-12-2025 05:00:00

End
24-12-2025 05:25:00

Starting: 24-12-2025 05:25:00

End
24-12-2025 05:30:00

Mérey László és Kabók Kati, a rokonszenves színészházaspár ismert alakja a pesti életnek. A színpadon mindig a férj játssza a fontos szerepeket és sohasem mulasztja el Katival éreztetni, hogy ő viseli a kalapot, ő, az okos, megnyerő férfi, ő, a nagy színész. Kati a háttérben meghúzódva játssza a butácska feleséget, mígnem a család író barátja segítségével alkalma lesz kitörni ebből a szerepkörből.

Starting: 24-12-2025 05:30:00

End
24-12-2025 06:55:00

Ez az epizód Ruttkai Éváról fog szólni.

Starting: 24-12-2025 06:55:00

End
24-12-2025 07:00:00

Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész az Istent kereső ember útját járja végig, a film állomásain egy-egy kérdést felvetve keresi a választ arra, hogy a jelenkor embere hogyan tudja helyreállítani az Isten és Ember közötti párbeszédet. A kereső ember hogyan találhatja meg a XXI. századi felgyorsult életében a harmóniát, az egyensúlyt a szeretet és az Isteni törvények által. Jeles egyházi személyek kísérik és vezetik az úton, irányt mutató monológokkal és beszélgetésekkel keresve a válaszokat.

Starting: 24-12-2025 07:00:00

End
24-12-2025 07:25:00

Starting: 24-12-2025 07:25:00

End
24-12-2025 07:50:00

Starting: 24-12-2025 07:50:00

End
24-12-2025 08:00:00

A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.

Starting: 24-12-2025 08:00:00

End
24-12-2025 08:30:00

A Fülszöveg mai adásában Farkas Adrienne vendége Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője, költő, esszéíró. Hamlet homloka című legújabb verseskötete azokat a témákat boncolgatja, amelyek Shakespeare művében is a legfontosabbak: a halál, a gyász, az emlékezés és a megbocsátás. A mély, őszinte beszélgetésben szó esik a színházról, a versfordításokról, a szonettírás rejtelmeiről és súlyos veszteségeinkről, az elhunytakról, "akiket a hozzátartozók minden nap feltámasztanak.".

Starting: 24-12-2025 08:30:00

End
24-12-2025 09:00:00

Vitautas és Skirgalla egymás után veszik be a városokat, ám Vityebszk egyedül Skirgalla foglalja el. Vitautas arra játszik, hogy Ulászló öccse hibázzon és elvesszen egy csatában. Eufemina még most is fiatal szerelmét támogatja, és a lengyel csapatok egyre hátrább szorítják Ulászló seregét, miközben Luxemburgi Zsigmond késik a támogatással. A pápa elismeri Lengyelország új püspökét, Ulászló és Hedvig ezzel érvényesítik akaratukat.

Starting: 24-12-2025 09:00:00

End
24-12-2025 09:30:00

Jane megmenti Rochestert a tűzhaláltól. A férfi egy időre eltűnik, majd előkelő vendégekkel tér vissza, köztük van a gyönyörű és éleseszű Blanche Ingram, és annak tekintélyt parancsoló és céltudatos anyja, Lady Ingram. Szárnyra kel a szóbeszéd a küszöbön álló esküvőről, ami Jane szívére sötét árnyékot vet. Időközben ijesztő hangok, vérnyomok, éjszakai támadások zavarják meg a ház békéjét, s mindez a lezárt északi toronnyal van kapcsolatban. Kicsoda vagy micsoda rejtőzhet a torony mélyén?

Starting: 24-12-2025 09:30:00

End
24-12-2025 10:25:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 24-12-2025 10:25:00

End
24-12-2025 10:50:00

Starting: 24-12-2025 10:50:00

End
24-12-2025 11:00:00

A magasba emelt pápai trón, a hordszék a pápa személyének kiemelését szolgálta. Csak az 1950-es évek végén ült át a pápa az úgynevezett pápa-mobilba. Ez szemléletváltást is jelentett; VI. Pál pápa azt kívánta jelezni ezzel, hogy őt is az emberek közül valónak tekintsék. A szertartások alakulását egyébként befolyásolta a műszaki fejlődés. XI. Pius vásárolta az első autót, méghozzá kocsisa kívánságára, aki amikor egy alkalommal a lovak megbokrosodtak, kijelentette: "Soha többé nem akarok lovat látni. Autót akarok!".

Starting: 24-12-2025 11:00:00

End
24-12-2025 11:25:00

Ebben az epizódban Fónay Mártával ismerkedhetünk meg.

Starting: 24-12-2025 11:25:00

End
24-12-2025 11:30:00

A Balaton-parti község szövetkezetének vezetősége mindenhová hintón jár, hogy bosszantsa Peczölinét, az egyéni gazdálkodó úrhatnám feleségét. Bár Peczöliék és a téesz között viszály dúl, Vilma, Peczöli lánya és Berci, a téesz-elnök fia szeretik egymást. Peczöli belépne a szövetkezetbe, ha az nem ellenezné almanemesítési kísérleteit. Egy pesti professzorhoz megy szaktanácsért. Végül a szüreti bálra betoppanó professzor, s Terka keresztanyám, a párt titkárnéja jóvoltából minden elrendeződik. Peczöli belép, Peczöliné hintóba ül, a fiatalok egybekelnek. Csak a lovak bokrosodnak meg.

Starting: 24-12-2025 11:30:00

End
24-12-2025 12:55:00

Starting: 24-12-2025 12:55:00

End
24-12-2025 13:00:00

A film a betlehemes játék és a betlehemállítás dél-tiroli és bajor hagyományát járja körül. Assisi Szent Ferenc találta ki a 13. században. A templomokból a 19. század végén tevődött át a magánházakba, és lett a családi karácsonyok elmaradhatatlan része. Akkor tértek át a merev, faragott változatokról a hajlékony, mozgatható figurákra, és megjelentek a mechanikus szerkezetek is. Két betlehemnézés között érdemes betérni a helyi cukrászdákba és vendéglőkbe, ahol finom helyi ételeket kóstolhatunk.

Starting: 24-12-2025 13:00:00

End
24-12-2025 13:50:00

A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.

Starting: 24-12-2025 13:50:00

End
24-12-2025 14:15:00

Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.

Starting: 24-12-2025 14:15:00

End
24-12-2025 14:45:00

Starting: 24-12-2025 14:45:00

End
24-12-2025 14:50:00

Ulászló követei tárgyalnak Opole hercegével, miközben a király a testvéreivel van Krakkóban. A Nagymester egyre többet iszik, ami Engelhart érdekeit szolgálja. A Nagymester Vitautasban látja az ellenséget, míg Engelhart, a nagy cselszövő Ulászló ellen fordulna. Spytek unokahúga, Elzbieta visszatér a Wawelbe, és szépségével újra lenyűgözi a királyt.

Starting: 24-12-2025 14:50:00

End
24-12-2025 15:15:00

Starting: 24-12-2025 15:15:00

End
24-12-2025 15:20:00

Szilárdan tartja magát a pletyka Blanche és Edward közelgő nászáról. Egy bizalmas pillanatban azonban Rochester megvallja Jane-nek valódi érzéseit, és megkéri a lány kezét. Jane-nel madarat lehet fogatni, ám egyre szaporodnak a baljós jelek. A lány lidérces álmot lát egy szobafogságban tartott nőről, s rémlátomásból valóság lesz: az esküvő napján ügyvéd érkezik, keserű hírekkel: Rochester már nős, és az északi torony rejtélyes foglya nem más, mint Bertha, a szerencsétlen ara.

Starting: 24-12-2025 15:20:00

End
24-12-2025 16:10:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét. A mai epizódban Sárvárt barangoljuk be barokk freskók mentén.

Starting: 24-12-2025 16:10:00

End
24-12-2025 16:20:00

Starting: 24-12-2025 16:20:00

End
24-12-2025 16:30:00

Starting: 24-12-2025 16:30:00

End
24-12-2025 17:30:00

Starting: 24-12-2025 17:30:00

End
24-12-2025 17:40:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 24-12-2025 17:40:00

End
24-12-2025 17:50:00

A sorozat epizódjaiból a Csoóri Sándor Program által támogatott szervezetek életébe, munkásságába, alkotóműhelyeibe nyerhetnekünk bepillantást.

Starting: 24-12-2025 17:50:00

End
24-12-2025 18:00:00

Starting: 24-12-2025 18:00:00

End
24-12-2025 19:40:00

Ápolja a székely hagyományokat és űzi a régi mesterségeket a Csíkszentléleken lakó tízgyermekes Esztány család.

Starting: 24-12-2025 19:40:00

End
24-12-2025 19:55:00

Starting: 24-12-2025 19:55:00

End
24-12-2025 20:00:00

Az Intermezzo egy meghívás a zene világába _ egy olyan sorozat, amely hidat épít múlt és jelen, alkotó és közönség, hang és értelem között. Muzikológusok és művészek osztják meg gondolataikat, feltárva a művekben rejlő titkokat, inspirációkat és történeteket. A sorozat segít mélyebben megérteni a dallamok mögött húzódó érzelmeket, a különböző stílusok sajátosságait és a zenetörténet izgalmas összefüggéseit. A műsor nem kizárólag egy elméleti bevezetés, hanem érzékeny ráhangolódás az előttünk álló koncertélményre (melyet az adás után láthatnak a nézők). Az Intermezzo olyan, mint egy finoman hangolt prológus: előkészíti a terepet a művészet befogadására, hogy a zene ne csupán megszólaljon, hanem valóban megszólítson.

Starting: 24-12-2025 20:00:00

End
24-12-2025 20:15:00

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek karácsonyi előadásban megelevenedik a betlehemi történet Mária, József, a napkeleti bölcsek, az evangélista és az angyalok közreműködésével. Johann Sebastian Bach a karácsonyi időszak jeles ünnepnapjaira egy-egy-kantátát komponált, több esetben korábban szerzett zeneművek részleteinek felhasználásával. Az 1734-ben kialakított kantáta-ciklust maga Bach is oratóriumnak tekintette, az utókor pedig a két passió-megzenésítés mellett ezt a kompozíciót zárta leginkább a szívébe. Bach műve közel száz éve, 1926 karácsonyán hangzott el első ízben Magyarországon. Idén karácsonykor ezt a majd 100 éves hangulatot idézi meg 200 előadó a Müpa _ Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Starting: 24-12-2025 20:15:00

End
24-12-2025 21:35:00

A Konzerthaus Wien nagytermében megrendezett ünnepi koncerten klasszikus és népszerű karácsonyi dallamok hangoznak el a világ minden tájáról. Szólisták: Jamie Barton, Miriam Kutrowatz, Vincent Schirrmacher. Az ORF Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarát Claire Levacher vezényli. Közreműködik a Bécsi Fiúkórus, a Bécsi Énekakadémia és a Superar Gyermek- és Ifjúsági Kórus.

Starting: 24-12-2025 21:35:00

End
24-12-2025 22:50:00

A mai adásban a karácsonyi hagyományok mentén barangolunk szerte az országban.

Starting: 24-12-2025 22:50:00

End
24-12-2025 23:15:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 24-12-2025 23:15:00

End
24-12-2025 23:25:00

A film a betlehemes játék és a betlehemállítás dél-tiroli és bajor hagyományát járja körül. Assisi Szent Ferenc találta ki a 13. században. A templomokból a 19. század végén tevődött át a magánházakba, és lett a családi karácsonyok elmaradhatatlan része. Akkor tértek át a merev, faragott változatokról a hajlékony, mozgatható figurákra, és megjelentek a mechanikus szerkezetek is. Két betlehemnézés között érdemes betérni a helyi cukrászdákba és vendéglőkbe, ahol finom helyi ételeket kóstolhatunk.

Starting: 24-12-2025 23:25:00

End
25-12-2025 00:20:00

A Mesterember leszek című műsor bemutatja és népszerűsíti a szakmákat és mesterségeket. Hétről hétre fiatal mesterember-jelöltek munkáin keresztül ismerkedhetünk meg egy-egy szakmával, képzési lehetőségekkel, kimagaslóan teljesítő diákokkal és oktatóikkal.

Starting: 25-12-2025 00:20:00

End
25-12-2025 00:50:00

Művészet a hétköznapi érzékelés kiterjesztése, az összes érzékszerv által közvetített benyomás és tapasztalás egyetlen, integrált élménye. Olyan összetett tapasztalás, melyet körülményes magyarázni, csupán lefesteni, leírni, lefotózni, eltáncolni, elénekelni, egyszóval kifejezni lehet. A Kunszt a képzőművészet, a vizualitás és az esztétika lenyűgöző labirintusában barangol hétről hétre. Azt kutatja, ami katarzist okoz, ami személyes, ami hatást gyakorol, ami kérdést vet föl, vagy éppenséggel provokál.

Starting: 25-12-2025 00:50:00

End
25-12-2025 01:20:00

A Konzerthaus Wien nagytermében megrendezett ünnepi koncerten klasszikus és népszerű karácsonyi dallamok hangoznak el a világ minden tájáról. Szólisták: Jamie Barton, Miriam Kutrowatz, Vincent Schirrmacher. Az ORF Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarát Claire Levacher vezényli. Közreműködik a Bécsi Fiúkórus, a Bécsi Énekakadémia és a Superar Gyermek- és Ifjúsági Kórus.

Starting: 25-12-2025 01:20:00

End
25-12-2025 02:40:00

Starting: 25-12-2025 02:40:00

End
25-12-2025 03:10:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 25-12-2025 04:20:00

End
25-12-2025 04:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 25-12-2025 04:30:00

End
25-12-2025 05:00:00

A magasba emelt pápai trón, a hordszék a pápa személyének kiemelését szolgálta. Csak az 1950-es évek végén ült át a pápa az úgynevezett pápa-mobilba. Ez szemléletváltást is jelentett; VI. Pál pápa azt kívánta jelezni ezzel, hogy őt is az emberek közül valónak tekintsék. A szertartások alakulását egyébként befolyásolta a műszaki fejlődés. XI. Pius vásárolta az első autót, méghozzá kocsisa kívánságára, aki amikor egy alkalommal a lovak megbokrosodtak, kijelentette: "Soha többé nem akarok lovat látni. Autót akarok!".

Starting: 25-12-2025 05:00:00

End
25-12-2025 05:30:00

A sokoldalú előadóművész, zeneszerző és költő, Szarka Tamás koncertjei a magas minőségű magyar kultúrát képviselik: művészete a gyökerekből táplálkozik, előadásmódjában benne van a táltosok ősereje, miközben albumról albumra, koncertről koncertre képes megújulni és a ma emberéhez szólni. Több mint félezer, irodalmi jelentőségű dal zeneszerzője és szövegírója. A világ közel harminc országában több mint háromezer-ötszáz koncertet adott, filmzenét, zenés színpadi műveket, musicaleket és szimfóniákat is komponál. Sajátos stílussal, egyedi hangzásvilággal rendelkezik. A 60. születésnapja alkalmából szervezett estje, életpályája művészetének kivonatát tartalmazza.

Starting: 25-12-2025 05:30:00

End
25-12-2025 07:40:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét. A mai epizódban Székesfehérvárt barangoljuk be barokk freskók mentén.

Starting: 25-12-2025 07:40:00

End
25-12-2025 07:55:00

Starting: 25-12-2025 07:55:00

End
25-12-2025 08:00:00

Starting: 25-12-2025 08:00:00

End
25-12-2025 08:25:00

Közérthetően és kritikusan számol be hétről hétre könyvekről, filmekről, kiállításokról, előadásokról, műalkotásokról és művészeti trendekről a Kritika című műsor. A közmédia kulturális csatornája azzal a céllal indította el az új a műsort, hogy művészeti alkotásokat ismertessen meg a közönséggel, egyúttal ösztönözzön a kritikai szemléletmódra. A műsor szakértők segítségével járja körül az egyes műveket és produkciókat annak érdekében, hogy ne csak elfogadjuk vagy elutasítsuk, de értsük is a kortárs művészetet. Ezáltal a művészek is szembesülhetnek azzal, hogyan érti és értelmezi törekvéseiket a publikum.

Starting: 25-12-2025 08:25:00

End
25-12-2025 09:00:00

Ulászló követei tárgyalnak Opole hercegével, miközben a király a testvéreivel van Krakkóban. A Nagymester egyre többet iszik, ami Engelhart érdekeit szolgálja. A Nagymester Vitautasban látja az ellenséget, míg Engelhart, a nagy cselszövő Ulászló ellen fordulna. Spytek unokahúga, Elzbieta visszatér a Wawelbe, és szépségével újra lenyűgözi a királyt.

Starting: 25-12-2025 09:00:00

End
25-12-2025 09:30:00

Szilárdan tartja magát a pletyka Blanche és Edward közelgő nászáról. Egy bizalmas pillanatban azonban Rochester megvallja Jane-nek valódi érzéseit, és megkéri a lány kezét. Jane-nel madarat lehet fogatni, ám egyre szaporodnak a baljós jelek. A lány lidérces álmot lát egy szobafogságban tartott nőről, s rémlátomásból valóság lesz: az esküvő napján ügyvéd érkezik, keserű hírekkel: Rochester már nős, és az északi torony rejtélyes foglya nem más, mint Bertha, a szerencsétlen ara.

Starting: 25-12-2025 09:30:00

End
25-12-2025 10:25:00

Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár.

Starting: 25-12-2025 10:25:00

End
25-12-2025 10:45:00

Starting: 25-12-2025 10:45:00

End
25-12-2025 10:50:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét.

Starting: 25-12-2025 10:50:00

End
25-12-2025 11:00:00

A Vatikáni Múzeumok, amelyekről mindig így, többes számban beszélünk, alapvetően négy múzeumból áll, ezek mindegyike három-négy gyűjteményt tartalmaz. Ehhez jönnek még az egykori pápai kápolnák, lakosztályok, a pápai audiencia termei. 400-450 őr gondoskodik a felbecsülhetetlen értékű kincsek őrzéséről. A múzeumok semmilyen állami támogatást nem kapnak, a belépőjegyekből tartják fenn magukat. Szerencsére az épületek előtt soha nem szűnnek meg a hosszú sorok. A múzeumok kialakulásáról, a gyűjtemények legértékesebb darabjairól szól ez az epizód.

Starting: 25-12-2025 11:00:00

End
25-12-2025 11:30:00

Ernő, álnéven elfoglalja nagymamája, Szerémy grófnő védnöksége alatt álló leánynevelő intézet zenetanári állását, hogy megismerkedjen az egyik csinos növendékkel, Mártával, akiről később kiderül, a nagymama kitagadott fiának gyermeke. A grófnő hozzájárul a fiatalok házasságához, Márta azonban Örkényi ezredes unokaöccsébe, Kálmánba szerelmes. Időközben Ernő érzelmei is megváltoznak, megismerkedik Kálmán húgával, Piroskával s már inkább őt venné feleségül. Az ezredes - akinek Szerémy grófnővel tervezett házasságát fiatal korában megakadályozta a grófnő anyja - hallani sem akar erről.

Starting: 25-12-2025 11:30:00

End
25-12-2025 12:55:00

Starting: 25-12-2025 12:55:00

End
25-12-2025 13:00:00

Starting: 25-12-2025 13:00:00

End
25-12-2025 13:10:00

Méz, liszt és illatos, egzotikus fűszerek alkotják a mézeskalácsot, ezt az Európa szerte kedvelt csemegét. Anita Lackenberger dokumentumfilmje bemutatja, hogyan sütik a mézeskalácsot Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon. A történeti áttekintés mellett megtudhatjuk azt is, miben hasonlítanak és térnek el a különböző országokban kapható, ma is nagy népszerűségnek örvendő finomságok. Néha a legegyszerűbb dolgok a legértékesebbek: a méz, a rozs- vagy búzaliszt, a mandula, a mogyoró, és a drága fűszerek, mint a fahéj, a bors és a szegfűszeg, ezen kívül az idő és a kézművesség szeretete _ ezekből áll a mézeskalács. Ez a számtalan variációban létező sütemény már a kora középkor óta létezik Európában. Az 1143-as kolostoralapítás a stájerországi Seckauban nem csak a hittérítés, hanem a kolostor gazdálkodásának eszköze is volt. Számos iparos, köztük valószínűleg egy mézeskalácsos is megvetette a lábát az Ágoston-rendi szerzetesek közössége körül. A kolostor életében az egyik feladat a méhészet volt, de nem elsősorban a méz, illetve a mézeskalács miatt, hanem a gyertyák viaszáért. A nagy karos gyertyatartók elsősorban a templomokat világították meg, az ízletes mézeskalács csupán melléktermék volt.

Starting: 25-12-2025 13:10:00

End
25-12-2025 13:55:00

Starting: 25-12-2025 13:55:00

End
25-12-2025 14:20:00

Hogyan üdvözöljük egymást karácsony ünnepén azokkal, akikkel nem lehetünk valamiért együtt ezen a szent estén? Manapság mindenkinek a telefon, az sms, az e-mail jut eszébe, vagy esetleg a képeslap? Egy fantasztikus ötlet, amely a viharos 20. században emberek millióinak az egyetlen kapcsolatot jelentette a szeretteivel. A képeslap virágkora a Magyar Krónikában.

Starting: 25-12-2025 14:20:00

End
25-12-2025 14:45:00

Starting: 25-12-2025 14:45:00

End
25-12-2025 14:50:00

A király meggyónja, hogy Elzbieta láttán kísértésbe esik. Megparancsolja hát Spyteknek, hogy távolítsa el a várból nővérét és unokahúgát. A tervet Czambor megjelenése keresztezi. A király küldöttséget meneszt Litvániába, hogy ellenőrizze Vitautast. Hanka megelégeli az udvarmester tolakodását és otthagyja a Wawelt. Gnewoszt a király feladattal bízza meg, és elküldi a várból.

Starting: 25-12-2025 14:50:00

End
25-12-2025 15:20:00

Jane messze maga mögött hagyva Thornfield Hall keserves emlékeit, megpróbál új életet kezdeni. Egy kis parókián lel új otthonra, a helyi tiszteletes, St. John Rivers a védőszárnyai alá veszi, s tanítónői álláshoz juttatja. Telnek a hónapok, s a lány egyre jobban beilleszkedik a kis közösségbe. Patrónusa közben kis nyomozást végez, s kideríti: Jane csinos örökség várományosa. Feleségül is kéri, de a lány úgy érzi, vissza kell térnie Thornfieldbe, hogy végre megtudja az északi torony titkát.

Starting: 25-12-2025 15:20:00

End
25-12-2025 16:10:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét. A mai epizódban Szombathelyen barangoluk barokk freskók mentén.

Starting: 25-12-2025 16:10:00

End
25-12-2025 16:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 25-12-2025 16:30:00

End
25-12-2025 16:55:00

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek hagyományt teremtett a Mátyás-templomban minden évben megrendezésre kerülő karácsonyi koncertje. A sorozat különleges vendége volt 2022-ben a virtuóz játékáról híres blockflöte (furulya) művész és karmester Erik Bosgraaf.

Starting: 25-12-2025 16:55:00

End
25-12-2025 17:20:00

Ápolja a székely hagyományokat és űzi a régi mesterségeket a Csíkszentléleken lakó tízgyermekes Esztány család.

Starting: 25-12-2025 17:20:00

End
25-12-2025 17:40:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 25-12-2025 17:40:00

End
25-12-2025 17:50:00

Ami az írónak az ütemhangsúlyos verselés, az a zenésznek a népdal, ami a festőművésznek egy István-kori táblakép, az a néprajztudósnak a tarsolylemez vagy a kalocsai motívumok ornamentikája. A magyar identitás mindannyiunk közös eredője: az evidencia, mely megbújik az első elgügyögött szóban, elcsukló hanggá változik a Nemzeti Múzeum lépcsője előtt, vagy üvöltéssé öblösödik egy vízilabda meccsen.

Starting: 25-12-2025 17:50:00

End
25-12-2025 17:55:00

Starting: 25-12-2025 17:55:00

End
25-12-2025 18:00:00

Starting: 25-12-2025 18:00:00

End
25-12-2025 19:00:00

1917-ben a portugáliai Fátima közelében három pásztorgyerek különös jelenéseknek volt tanúja: előbb egy angyal szólította fel őket bűnbánatra és imádságra, majd a Szűzanya jelent meg nekik több alkalommal is, titkokat bízva rájuk. A 10 éves Lúcia de Jesus dos Santos, valamint unokatestvérei a 9 éves Francisco és 7 éves Jacinta Marto szilárd hittel és alázattal követték a "titokzatos hölgy" tanácsait, míg környezetük kétkedve és néha még bántalmazólag is lépett fel. A gyerekek "igaza" végül a napcsodával nyert bizonyságot, aminek a szent helyen több tízezer ember volt tanúja. A kétrészes portugál tévéfilm a legfiatalabb pásztorlány, Jacinta szemszögéből meséli el a történteket.

Starting: 25-12-2025 19:00:00

End
25-12-2025 19:50:00

A székelyudvarhelyi hétgyermekes Nagy családnak fontos a keresztény értékrend és a népzene szeretete.

Starting: 25-12-2025 19:50:00

End
25-12-2025 20:00:00

Starting: 25-12-2025 20:00:00

End
25-12-2025 20:10:00

December beköszöntével a keresztény emberek lelkét várakozás tölti el. A csillogó fényekbe öltözött utcák, a vásári forgatagok s a gomolygó gesztenye illat mind a karácsony titkát érlelik. Ám az ünnepi készülődés mit ér lelket melengető zeneszó nélkül? Minden idők egyik legkedveltebb muzsikája öt földrész lakói között teremt összhangot, Csajkovszkij Diótörőjének álomszép dallama bearanyozza a hallgatóság szívét. A történet szenteste játszódik, mikor a vendégek egyike egy diótörő babát hoz ajándékba a család gyermekének, Marikának. A mese a leány álmában folytatódik, ahol hercegként kel életre a bábu, s egy varázslatos utazás szereplőiként hívják kalandra a nézőt Csajkovszkij csodás muzsikája kíséretében. Megküzdenek a gonosz Egérkirállyal és hadseregével, hogy tovább hömpölyöghessenek a fantazmagória kalandos útján. A világirodalom egyik legszebb fabuláját a Budapesti Operettszínház Zenekara és Balettkara, valamint a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei keltették életre. Karmester: Pfeiffer Gyula. A felvétel a Budapesti Operettszínházban készült.

Starting: 25-12-2025 20:10:00

End
25-12-2025 21:55:00

Starting: 25-12-2025 21:55:00

End
25-12-2025 23:00:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 25-12-2025 23:00:00

End
25-12-2025 23:10:00

Méz, liszt és illatos, egzotikus fűszerek alkotják a mézeskalácsot, ezt az Európa szerte kedvelt csemegét. Anita Lackenberger dokumentumfilmje bemutatja, hogyan sütik a mézeskalácsot Ausztriában, Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon. A történeti áttekintés mellett megtudhatjuk azt is, miben hasonlítanak és térnek el a különböző országokban kapható, ma is nagy népszerűségnek örvendő finomságok. Néha a legegyszerűbb dolgok a legértékesebbek: a méz, a rozs- vagy búzaliszt, a mandula, a mogyoró, és a drága fűszerek, mint a fahéj, a bors és a szegfűszeg, ezen kívül az idő és a kézművesség szeretete _ ezekből áll a mézeskalács. Ez a számtalan variációban létező sütemény már a kora középkor óta létezik Európában. Az 1143-as kolostoralapítás a stájerországi Seckauban nem csak a hittérítés, hanem a kolostor gazdálkodásának eszköze is volt. Számos iparos, köztük valószínűleg egy mézeskalácsos is megvetette a lábát az Ágoston-rendi szerzetesek közössége körül. A kolostor életében az egyik feladat a méhészet volt, de nem elsősorban a méz, illetve a mézeskalács miatt, hanem a gyertyák viaszáért. A nagy karos gyertyatartók elsősorban a templomokat világították meg, az ízletes mézeskalács csupán melléktermék volt.

Starting: 25-12-2025 23:10:00

End
26-12-2025 00:00:00

Starting: 26-12-2025 00:00:00

End
26-12-2025 00:30:00

Hogyan üdvözöljük egymást karácsony ünnepén azokkal, akikkel nem lehetünk valamiért együtt ezen a szent estén? Manapság mindenkinek a telefon, az sms, az e-mail jut eszébe, vagy esetleg a képeslap? Egy fantasztikus ötlet, amely a viharos 20. században emberek millióinak az egyetlen kapcsolatot jelentette a szeretteivel. A képeslap virágkora a Magyar Krónikában.

Starting: 26-12-2025 00:30:00

End
26-12-2025 00:55:00

Starting: 26-12-2025 00:55:00

End
26-12-2025 00:56:00

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek karácsonyi előadásban megelevenedik a betlehemi történet Mária, József, a napkeleti bölcsek, az evangélista és az angyalok közreműködésével. Johann Sebastian Bach a karácsonyi időszak jeles ünnepnapjaira egy-egy-kantátát komponált, több esetben korábban szerzett zeneművek részleteinek felhasználásával. Az 1734-ben kialakított kantáta-ciklust maga Bach is oratóriumnak tekintette, az utókor pedig a két passió-megzenésítés mellett ezt a kompozíciót zárta leginkább a szívébe. Bach műve közel száz éve, 1926 karácsonyán hangzott el első ízben Magyarországon. Idén karácsonykor ezt a majd 100 éves hangulatot idézi meg 200 előadó a Müpa _ Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében.

Starting: 26-12-2025 00:56:00

End
26-12-2025 02:10:00

Adásunk témája: Adventi és karácsonyi szokásaink. Adásunk elején górcső alá vesszük az adventi népszokásokat, aztán beszélgetünk a jeles napokról, Szent Andrásról, Szent Borbáláról, A Luca napi szokásokról, a hajnali miséről. Szó lesz a karácsonyi szokásokról is, először a népszokásokról, például a betlehemezésről, majd az egyházi szokásokról az éjféli misétől a karácsfaállításig.

Starting: 26-12-2025 02:10:00

End
26-12-2025 02:35:00

Lélekemelő harmóniák, ismerős dallamok, amelyek időtálló szépséggel és művészi varázslattal szövik át a mindennapokat. Közreműködött a Sárik Péter Trió.

Starting: 26-12-2025 02:35:00

End
26-12-2025 02:45:00

Starting: 26-12-2025 02:45:00

End
26-12-2025 03:30:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 26-12-2025 03:30:00

End
26-12-2025 03:45:00

1917-ben a portugáliai Fátima közelében három pásztorgyerek különös jelenéseknek volt tanúja: előbb egy angyal szólította fel őket bűnbánatra és imádságra, majd a Szűzanya jelent meg nekik több alkalommal is, titkokat bízva rájuk. A 10 éves Lúcia de Jesus dos Santos, valamint unokatestvérei a 9 éves Francisco és 7 éves Jacinta Marto szilárd hittel és alázattal követték a "titokzatos hölgy" tanácsait, míg környezetük kétkedve és néha még bántalmazólag is lépett fel. A gyerekek "igaza" végül a napcsodával nyert bizonyságot, aminek a szent helyen több tízezer ember volt tanúja. A kétrészes portugál tévéfilm a legfiatalabb pásztorlány, Jacinta szemszögéből meséli el a történteket.

Starting: 26-12-2025 03:45:00

End
26-12-2025 04:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 26-12-2025 04:30:00

End
26-12-2025 05:00:00

A Vatikáni Múzeumok, amelyekről mindig így, többes számban beszélünk, alapvetően négy múzeumból áll, ezek mindegyike három-négy gyűjteményt tartalmaz. Ehhez jönnek még az egykori pápai kápolnák, lakosztályok, a pápai audiencia termei. 400-450 őr gondoskodik a felbecsülhetetlen értékű kincsek őrzéséről. A múzeumok semmilyen állami támogatást nem kapnak, a belépőjegyekből tartják fenn magukat. Szerencsére az épületek előtt soha nem szűnnek meg a hosszú sorok. A múzeumok kialakulásáról, a gyűjtemények legértékesebb darabjairól szól ez az epizód.

Starting: 26-12-2025 05:00:00

End
26-12-2025 05:30:00

Ernő, álnéven elfoglalja nagymamája, Szerémy grófnő védnöksége alatt álló leánynevelő intézet zenetanári állását, hogy megismerkedjen az egyik csinos növendékkel, Mártával, akiről később kiderül, a nagymama kitagadott fiának gyermeke. A grófnő hozzájárul a fiatalok házasságához, Márta azonban Örkényi ezredes unokaöccsébe, Kálmánba szerelmes. Időközben Ernő érzelmei is megváltoznak, megismerkedik Kálmán húgával, Piroskával s már inkább őt venné feleségül. Az ezredes - akinek Szerémy grófnővel tervezett házasságát fiatal korában megakadályozta a grófnő anyja - hallani sem akar erről.

Starting: 26-12-2025 05:30:00

End
26-12-2025 06:55:00

Starting: 26-12-2025 06:55:00

End
26-12-2025 07:00:00

Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész az Istent kereső ember útját járja végig, a film állomásain egy-egy kérdést felvetve keresi a választ arra, hogy a jelenkor embere hogyan tudja helyreállítani az Isten és Ember közötti párbeszédet. A kereső ember hogyan találhatja meg a XXI. századi felgyorsult életében a harmóniát, az egyensúlyt a szeretet és az Isteni törvények által. Jeles egyházi személyek kísérik és vezetik az úton, irányt mutató monológokkal és beszélgetésekkel keresve a válaszokat.

Starting: 26-12-2025 07:00:00

End
26-12-2025 07:25:00

Starting: 26-12-2025 07:25:00

End
26-12-2025 08:00:00

Starting: 26-12-2025 08:00:00

End
26-12-2025 08:25:00

A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.

Starting: 26-12-2025 08:25:00

End
26-12-2025 09:00:00

A király meggyónja, hogy Elzbieta láttán kísértésbe esik. Megparancsolja hát Spyteknek, hogy távolítsa el a várból nővérét és unokahúgát. A tervet Czambor megjelenése keresztezi. A király küldöttséget meneszt Litvániába, hogy ellenőrizze Vitautast. Hanka megelégeli az udvarmester tolakodását és otthagyja a Wawelt. Gnewoszt a király feladattal bízza meg, és elküldi a várból.

Starting: 26-12-2025 09:00:00

End
26-12-2025 09:20:00

Starting: 26-12-2025 09:20:00

End
26-12-2025 09:30:00

Jane messze maga mögött hagyva Thornfield Hall keserves emlékeit, megpróbál új életet kezdeni. Egy kis parókián lel új otthonra, a helyi tiszteletes, St. John Rivers a védőszárnyai alá veszi, s tanítónői álláshoz juttatja. Telnek a hónapok, s a lány egyre jobban beilleszkedik a kis közösségbe. Patrónusa közben kis nyomozást végez, s kideríti: Jane csinos örökség várományosa. Feleségül is kéri, de a lány úgy érzi, vissza kell térnie Thornfieldbe, hogy végre megtudja az északi torony titkát.

Starting: 26-12-2025 09:30:00

End
26-12-2025 10:25:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 26-12-2025 10:25:00

End
26-12-2025 10:55:00

Starting: 26-12-2025 10:55:00

End
26-12-2025 11:00:00

A XIX. század közepéig, ameddig a Vatikán csak egy volt a pápák tartózkodási helyei közül, a pápák nem tulajdonítottak jelentőséget a kert állapotának. Az Egyházi Állam bukása, a pápák "vatikáni rabsága" kellett ahhoz, hogy beinduljon a kert fejlesztése. A pápák nem hagyhatták el lakóhelyüket, ezért legalább a kertben sétálva szerették volna élvezni a természetet. A kert XIII. Leo pápának köszönheti a legtöbbet, aki még a szőlőtermesztéssel is megpróbálkozott.

Starting: 26-12-2025 11:00:00

End
26-12-2025 11:30:00

15 év távollét után hazatér Magyarországra a híres színésznő külföldre távozott férje, hogy a válást elintézze. A színésznő épp egy kisfiú szerepét próbálja otthon, amikor a férje betoppan. A kisfiút látva a férj azt hiszi, hogy Janika az ő gyermeke, a színésznő pedig nem világosítja fel a tévedésről.

Starting: 26-12-2025 11:30:00

End
26-12-2025 12:45:00

Starting: 26-12-2025 12:45:00

End
26-12-2025 12:50:00

A székelyudvarhelyi hétgyermekes Nagy családnak fontos a keresztény értékrend és a népzene szeretete.

Starting: 26-12-2025 12:50:00

End
26-12-2025 13:05:00

A karácsony nem igazi karácsony karácsonyfa nélkül. A karácsonyfa állítás- és díszítés hagyománya a 19. század elején vált valóra. A pompázatos díszítések tükrözik az adott régió jellemzőit. Csehországban és Türingia északi részén üvegdíszek és dísztárgyak találhatók, míg a talmi Nürnbergben került elő. Anita Lackenberger új filmje a kulináris élvezeteket sem hagyja figyelmen kívül. A karácsonyfákat ugyanis nemcsak üveggömbök, gyertyák, csillagdíszek és csillogó lametták, flitterek díszítették, hanem csokoládéból, tojásfehérjéből, zseléből és dióból készült édességek is. Hogyan készülnek a hagyományos karácsonyfadíszek? Belesünk a cseh üvegművesek, bajor fafaragók és tiroli dróthúzók műhelyébe, ahol egyedi kézműves termékeket állítanak elő. Gömbdíszek, angyalfigurák, szalmacsillagok és teasütemények kerülnek a fára, amelyek hol iparosok, hol háziasszonyok értő kezei között születnek.

Starting: 26-12-2025 13:05:00

End
26-12-2025 13:50:00

Honismereti magazinműsor 25 percben,. Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Őrvidék és belső-Magyarország tájait, kulturális értékeit, történelmi emlékeit, az ott élő emberek mindennapjait mutatja be.

Starting: 26-12-2025 13:50:00

End
26-12-2025 14:15:00

A Multiverzum – A tudomány határtalan! című műsort – amelynek vezető szerkesztője Merkl László – vasárnaponként láthatják majd a nézők. A műsor témái széles skálán mozognak a biológiatudománytól a mechatronikán át a történettudományig, tartalmai között megjelennek az orvostudomány legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései és a hétköznapi fantasztikumok is. A csaknem félórás műsor megpróbálja lefedni a tudományos szcéna egészét. Minden adás egy vezértéma köré épül, amit különféle aspektusokból közelítenek meg.

Starting: 26-12-2025 14:15:00

End
26-12-2025 14:50:00

1393 ősze. Opole hercege Budán ármánykodik és szövetséget próbál létrehozni Luxemburgi Zsigonddal. Zsigmond azt szabja feltételül, hogy beszélje rá Mária királynőt, a feleségét, hogy látogasson el Krakkóba a húgához. Ebben Eufémia, a felesége a herceg segítsége. Mivel a lányrablót megölték, a Pilecka hölgyek hazatérhetnek otthonukba. A féltékeny Hedvig királynő, azonnak haza is küldi őket. Skyrgalla hónapok óta először talál célt az életének, gyógyít.

Starting: 26-12-2025 14:50:00

End
26-12-2025 15:20:00

Amikor a Dashwood család feje meghal, a családi birtok a férfi első házasságából származó fiúra, Johnra száll, és a Dashwood nővérek vagyontalanokká válnak. Az özvegyasszonynak és három lányának, Elinornak, Marianne-nak és Margaret-nek egy távoli rokon házába kell költözniük, ahol minden erejüket latba vetve próbálnak új életet kezdeni. Elinor hagyja el legnehezebben régi otthonukat, hiszen beleszeretett pénzéhes sógornőjének, Fanny-nak a bátyjába, Edwardba. Marianne-nak viszont Devonshire-ben két lovagja is akad Brandon ezredes és fiatal szomszédjuk, Willoghby személyében...

Starting: 26-12-2025 15:20:00

End
26-12-2025 16:10:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét.A mai epizódban Zircet barangoljuk be barokk freskók mentén.

Starting: 26-12-2025 16:10:00

End
26-12-2025 16:30:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 26-12-2025 16:30:00

End
26-12-2025 16:55:00

Karácsony _ Az ünnep dalai A karácsonyi ünnepkör legszebb, legismertebb dalai mellett ritkaságok is felcsendülnek ebben az ünnepi, zenés műsorban. A szerzeményeket a népszerű énekes, Ákos válogatta és hangszerelte: a közel négy évtizede alkotó, igen termékeny, Kossuth-díjas szerző-előadó hosszú ideje készül erre a feladatra. Nagyszerű zenésztársaival az ország legszebb templomtereiben muzsikálnak, a megszólalást helyenként vonósnégyes és kórus is gazdagítja. Az ünnepi műsor elegáns, tartalmas képi és zenei megoldásaival jól illeszkedik a Szenteste hangulatához.

Starting: 26-12-2025 16:55:00

End
26-12-2025 17:30:00

Starting: 26-12-2025 17:30:00

End
26-12-2025 17:40:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 26-12-2025 17:40:00

End
26-12-2025 17:50:00

Országjáró turisztikai mini-sorozat sok olyan helyszínnel, ami az útikönyvekből sem marad ki, de olyan információkkal, ami lehet, hogy igen. Mesélő városok, mesélő képek- helyenként onnan, ahol csak a madár jár.

Starting: 26-12-2025 17:50:00

End
26-12-2025 18:00:00

A Biblia a Föld egyik leghíresebb szövege, 3000 éves történetek gyűjteménye, amely útmutatást és oktatást nyújt számos vallásnak. Ráadásul nem csak embereket érint: említ egy csomó állatot, több közülük igen meglepő. Mindannyian hallottunk már az ökörről és a szamárról, amely Máriát hordozta, arra azonban nem számítanánk, hogy a Biblia említi például a gazellákat, a bálnát, vagy a ravasz leopárdot is. Néhány állat úgy került be a történetekbe, hogy közvetlenül együtt élt az akkori emberekkel, másokat a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek, szimbólumok miatt választották ki: bátor oroszlán, utálatos bagoly. Így módon a Biblia felfedheti előttünk, mely állatok voltak fontosak, vagy melyeket tiszteltek a megírása idején, és ami még lenyűgözőbb, hogy miért volt ez így.

Starting: 26-12-2025 18:00:00

End
26-12-2025 19:00:00

1917-ben a portugáliai Fátima közelében három pásztorgyerek különös jelenéseknek volt tanúja: előbb egy angyal szólította fel őket bűnbánatra és imádságra, majd a Szűzanya jelent meg nekik több alkalommal is, titkokat bízva rájuk. A 10 éves Lúcia de Jesus dos Santos, valamint unokatestvérei a 9 éves Francisco és 7 éves Jacinta Marto szilárd hittel és alázattal követték a "titokzatos hölgy" tanácsait, míg környezetük kétkedve és néha még bántalmazólag is lépett fel. A gyerekek "igaza" végül a napcsodával nyert bizonyságot, aminek a szent helyen több tízezer ember volt tanúja. A kétrészes portugál tévéfilm a legfiatalabb pásztorlány, Jacinta szemszögéből meséli el a történteket.

Starting: 26-12-2025 19:00:00

End
26-12-2025 19:45:00

Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény.Az egyik legfiatalabb építő- és kemencerakó mester Székelyföldön, aki ősi tudás alapján, cigánytéglák használatával építi a kemencéket.

Starting: 26-12-2025 19:45:00

End
26-12-2025 19:55:00

Starting: 26-12-2025 19:55:00

End
26-12-2025 20:05:00

Starting: 26-12-2025 20:05:00

End
26-12-2025 22:10:00

A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ünnepi hangversenye a Mátyás-templomból. Carl Philipp Emanuel Bach 1749-ben fejezte be első nagyobb szabású vokális kompozícióját a Magnificat költeményt. Fiatalemberként számos alkalommal hallhatott _ akár édesapja feldolgozásában is _ Magnificat-éneket a lipcsei istentiszteleteken, karácsonykor pedig latin nyelven. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen alkalomra szánta a művet, lehetséges, hogy Amália porosz hercegnő udvari karmesteri pozícióját pályázta meg, de az sem elképzelhetetlen, hogy a lipcsei Tamás-templom kántori állását. Az adventi időszakhoz jól illeszkedik Corelli nevezetes g-moll concertója is, hiszen annak utolsó tételében olyan varázslatos hangulatot teremt a római mester, mintha pásztorok érkeznének az éjféli misére.

Starting: 26-12-2025 22:10:00

End
26-12-2025 23:15:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 26-12-2025 23:15:00

End
26-12-2025 23:25:00

Székelyföldön nem is olyan régen még természetes része volt a tájnak a lovas szekér látványa. Ma már egyre ritkább, de még mindig vannak néhányan, akik úgy gazdálkodnak az örökölt földterületeiken, ahogy őseik is tették. Ők egy letűnt korszak tudásának egy nagyon értékes részét őrzik _ annak az időnek az emlékét, amikor az ember és a természet kapcsolata még közvetlen és személyes volt.

Starting: 26-12-2025 23:25:00

End
27-12-2025 00:20:00

Honismereti magazinműsor 25 percben,. Erdély, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Muravidék, Őrvidék és belső-Magyarország tájait, kulturális értékeit, történelmi emlékeit, az ott élő emberek mindennapjait mutatja be.

Starting: 27-12-2025 00:20:00

End
27-12-2025 00:50:00

A Multiverzum a tudományos eredmények- és kalandok műsora. Rendszeresen beszámol a magyar tudományos közélet eredményeiről, ugyanakkor nem feledi azt sem, hogy a tudomány történései a szélesebb közönség számára csak abban az esetben izgalmasak, ha azok a nézők nyelvén szólalnak meg. A Multiverzumot ezért minden érdekli, ami tudomány: tartalmai között jelen vannak az orvoslás legfrissebb kutatásai, a bioetika kérdései vagy a hétköznapi fantasztikum témái. A Multiverzum ilyen értelemben az érdeklődő polihisztorok magazinja, akik nem riadnak el a komolyabb tartalmaktól, ugyanakkor keresik a rendhagyó, ám igényes témákat.

Starting: 27-12-2025 00:50:00

End
27-12-2025 01:15:00

A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Farkas Adrienne vendége a héten Czigány György, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas magyar író, költő, akinek érdemeit hosszasan lehetne sorolni. Kortárs irodalmunk egyik legidősebb szerzője az Itt lubickol fénye című gyűjteményes kötetéről mesél, melyben sok évtizedes költői pályájának termése található, csaknem félezer költemény.

Starting: 27-12-2025 01:15:00

End
27-12-2025 01:45:00

Az M5 História nyári sorozatában a magyar történelem legmeghatározóbb eseményei és egyéniségei szállnak versenybe, hogy minél magasabb rangot szerezzenek a 10 elemből álló listán.

Starting: 27-12-2025 01:45:00

End
27-12-2025 02:25:00

Koltai Bori hetente jelentkező riportsorozata a kulturális élet olyan egyéniségeinek történetét meséli el, akikre idáig nem irányult reflektorfény. A természet az élete _ Elekes Lajos hagyományőr, fafaragó, juhász, gulyás, csikós, aki a Nappal együtt kel és fekszik.

Starting: 27-12-2025 02:25:00

End
27-12-2025 02:40:00

Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.

Starting: 27-12-2025 02:40:00

End
27-12-2025 03:10:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 27-12-2025 03:30:00

End
27-12-2025 03:45:00

1917-ben a portugáliai Fátima közelében három pásztorgyerek különös jelenéseknek volt tanúja: előbb egy angyal szólította fel őket bűnbánatra és imádságra, majd a Szűzanya jelent meg nekik több alkalommal is, titkokat bízva rájuk. A 10 éves Lúcia de Jesus dos Santos, valamint unokatestvérei a 9 éves Francisco és 7 éves Jacinta Marto szilárd hittel és alázattal követték a "titokzatos hölgy" tanácsait, míg környezetük kétkedve és néha még bántalmazólag is lépett fel. A gyerekek "igaza" végül a napcsodával nyert bizonyságot, aminek a szent helyen több tízezer ember volt tanúja. A kétrészes portugál tévéfilm a legfiatalabb pásztorlány, Jacinta szemszögéből meséli el a történteket.

Starting: 27-12-2025 03:45:00

End
27-12-2025 04:35:00

Az Ön is tudja? naponta jelentkező élő, telefonos műveltségi kvízműsor.

Starting: 27-12-2025 04:35:00

End
27-12-2025 05:00:00

Irány a tenger! Na jó, ez csak egy kőmező, ami a Pannon-tenger maradványa de az biztos, hogy tengernyi élmény várja a Brigantikat ezen a túrán is! Henyéről hódítják meg a Káli-medencét, miközben nagy köveket kerülgetnek a bringázás nagyköveteivel _ Hugival, Virággal és Áronnal. Gumigyilkosok után nyomoznak Vásárhelyi Tamásnál, a fantasztikus természettudósnál és Robi a hegyesdi vadász vadállatűző praktikáit is meghallgatják. Persze az élmények Budapesten kezdődnek: egy formálódó bringamúzeum gyűjteményének meglátogatásával, nem várt fékproblémákkal és menetrend szerinti bringás előadásokkal: fékekről és szemkontaktusokról...

Starting: 27-12-2025 05:00:00

End
27-12-2025 05:25:00

A hagyományos "kisszerszámos" halászat, a hal fogása saját készítésű szerszámokkal a Duna és mellékágain, árterületein. Évszázadokig annyi volt itt a hal, hogy őseink szinte kézzel foghatták. A halászat tudományát a honfoglalók magukkal hozták és bőven kamatoztathatták a Kárpát-medence vizeiben. Megcsappantotta a halbőséget a Duna környezetét átalakító nagy folyamszabályozás, megszűnt a vízjárás a parti erdőkben, kiszáradtak az ívóhelyek a holtágakban. Szűkítette a hálót a halászok körül a jogszabály változás 2011-ben. Tilos lett a nagyeszközös halászat, a kisszerszámos halászokat is korlátok közé szorították. Már csak mutatóban őrződött meg az ősi mesterség, amelyet országosan hozzávetőleg kétszázan, a Duna alsó szakaszán néhány tucatnyian művelnek. Ezeknek a "kishalászoknak" védelmet jelent , hogy hagyományuk felkerült a Szellemi Kulturális Örökség nemzeti jegyzékére.

Starting: 27-12-2025 05:25:00

End
27-12-2025 06:00:00

A Könyvjelző _ Takaró Mihály műsora minden héten jelentkezik az M5 csatornán. A műsorban a magyar kultúra különböző területeire kalauzoljuk a nézőket, a témák között szerepel a képzőművészet, a zene, irodalom és történelem is. Adásunk témája: Vörösmarty Mihály Adásunk elején szót ejtünk majd Vörösmarty Mihály gyermek és ifjúkoráról, első nagy művéről a Zalán futásáról. Beszélgetünk majd a Csongor és Tündéről, a Szózatról nagy gondolati költeményeiről, költészetéről a forradalom és szabadságharc alatt, végül pedig az öregkor zárkölteményeiről lesz szó.

Starting: 27-12-2025 06:00:00

End
27-12-2025 06:30:00

A Fülszöveg irodalmi műsor hétről-hétre bemutatja a kortárs magyar irodalom szerzőit, legújabb munkáikat és könyvajánlót ad arról, amit olvasni érdemes. Farkas Adrienne vendége a héten Czigány György, Erkel Ferenc-, Liszt Ferenc- és József Attila-díjas magyar író, költő, akinek érdemeit hosszasan lehetne sorolni. Kortárs irodalmunk egyik legidősebb szerzője az Itt lubickol fénye című gyűjteményes kötetéről mesél, melyben sok évtizedes költői pályájának termése található, csaknem félezer költemény.

Starting: 27-12-2025 06:30:00

End
27-12-2025 07:00:00

Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész az Istent kereső ember útját járja végig, a film állomásain egy-egy kérdést felvetve keresi a választ arra, hogy a jelenkor embere hogyan tudja helyreállítani az Isten és Ember közötti párbeszédet. A kereső ember hogyan találhatja meg a XXI. századi felgyorsult életében a harmóniát, az egyensúlyt a szeretet és az Isteni törvények által. Jeles egyházi személyek kísérik és vezetik az úton, irányt mutató monológokkal és beszélgetésekkel keresve a válaszokat.

Starting: 27-12-2025 07:00:00

End
27-12-2025 07:25:00

Starting: 27-12-2025 07:25:00

End
27-12-2025 07:50:00

A 20 részes ismeretterjesztő sorozat a magyarországi barokk freskófestészetet járja körül, bemutatva a műveket magukba foglaló épületeket, azok építéstörténetét, a falképek festőjét és megrendelőjét, valamint a freskók keletkezéstörténetét. A mai epizódban a császári Szent Péter és Pál római katolikus templomot ismerhetjük meg.

Starting: 27-12-2025 07:50:00

End
27-12-2025 08:00:00

Berecz András neve fogalom. Annyi mindennel foglalkozik, és annyi minden foglalkoztatja, hogy azt összefoglalni szinte lehetetlen. Mesél, énekel, fordít, elemez, és tanít. Elsősorban a meséivel és a történeteivel, azonban, ha a sors úgy kívánja, a katedrán is. Magyarországon, Erdélyben vagy akár Amerikában. Mindenhol megértik és mindenhol át tudja adni azt, ami a meséi valódi tartalma. rendező-operatőr: Karácsony Sándor.

Starting: 27-12-2025 08:00:00

End
27-12-2025 09:00:00

Kultúrpolitika, világnézet, értékek – a Kommentár folyóirat szakmai támogatásával. Az M5 kulturális csatorna új magazinműsora a lap munkatársainak részvételével elemzi az aktuális eseményeket, jelenségeket és folyamatokat. A Kommentár Klub házigazdája Horváth Szilárd, akit a közmédia nézői és hallgatói több műsorból ismerhetnek már. A program meghatározó tematikái a nemzeti identitással kapcsolatos, a kulturális küzdelmekhez, kultúrharchoz kötődő ügyek.

Starting: 27-12-2025 09:00:00

End
27-12-2025 10:00:00

Starting: 27-12-2025 10:00:00

End
27-12-2025 11:00:00

Szerelem, vagy összeesküvés? _ a történet szereplői 1968-69-ben nem tudták, hogy az állambiztonsági szervek játékszerei. Két fiatalt, az angol követség titkárnőjét Alexandrát ("Fitos" fedőnévvel) és a műegyetemi hallgatót Miklóst ("Lovag" fedőnévvel) nemcsak állandó megfigyelés alatt tartottak, hanem különböző módon "segítették" szerelmük kibontakozását. "Biztosították" találkáik színhelyeit, ahol titokban hangfelvételeket és fotókat készítettek róluk. Ma már kutathatók azok a dokumentumok, melyek mindezekre bizonyítékul szolgálnak. Több mint 50 év múltával Miklós megkísérli felkutatni Alexandrát, hogy választ kapjon, az őt azóta is kínzó kérdésre: szerelem volt, vagy összeesküvés, ami köztük történt? OK.

Starting: 27-12-2025 11:00:00

End
27-12-2025 12:35:00

A Mestersége színész sorozat róla szóló adásában egy zseniális örömszínész: az ösztönös emberábrázoló képességgel, valódi mesterségbeli tudással, valamint a szakma csínjával-bínjával, szellemes humorral és arányérzékkel rendelkező művészünk, a minden műfajban otthonos és mindig kíváncsi Márkus László vall a kamera előtt. Szó esik életéről, pályájáról, szerepeiről, a tehetségben való hitéről, az írói gondolat egyéniségen átszűrt közvetítésének hivatásáról, a színészi lét titkairól, játszótársairól, valamint az életről, mely maga a színpad.

Starting: 27-12-2025 12:35:00

End
27-12-2025 13:25:00

Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben a részben Dajka Margitot ismerhetjük meg.

Starting: 27-12-2025 13:25:00

End
27-12-2025 13:30:00

A bohóc felesége (Dajka Margit) hajdan maga is fényes cirkuszi csillag volt. Az idős asszony ma villamost vezet a pesti utcákon s közben a cirkuszporondról ábrándozik. Egyszer csak megtudja, hogy Pestre érkezett az a világhírű ügynök, egykor neves artista, aki különleges cirkuszi számokat gyűjt új műsorához. A bohóc felesége lázasan készül, hogy bemutassa produkcióját. Egy fatális félreértés következtében éppen lánya leendő apósa előtt produkálja magát, aki komoly tudós, s gyűlöl minden léhaságot.

Starting: 27-12-2025 13:30:00

End
27-12-2025 14:30:00

Húrokon írt történelem _ a magyar beat-pop-rock történelem legendás előadóinak életútinterjúi. Pályafutásuk kezdetétől a rendszerváltoztatásig tartó évtizedek társadalmi, politikai, kulturális környezetéről mesélnek, sztoriznak, nevetnek és könnyeznek. Élettörténeteik egy olyan korszakba visznek vissza bennünket, amikor a könnyűzene a lázadás, az önkifejezés és egy jobb világ ígérete volt.

Starting: 27-12-2025 14:30:00

End
27-12-2025 15:35:00

A Kárpát-medence vizeinek korábbi legjelentősebb halászzsákmánya, a legendás méreteket elérő viza ezeréves történetével ismerkedhetünk meg a filmben. De honnan indult, s hova tartott az ország leghíresebb hala, és miért tűnt el? A legendás hal útját követve képet kaphatunk folyóink évszázados változásairól, élővilágáról, és halászati módszereiről a honfoglalástól egészen napjainkig. Az ismeretterjesztő film 3. helyezést ért el a 2022-es gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztiválon, a Kárpát-medence Természeti értékei rövidfilm kategóriában.

Starting: 27-12-2025 15:35:00

End
27-12-2025 16:00:00

Sokan azt hiszik, hogy Tihanyban csak fagyizni lehet, vagy az apátságot megnézni és kipróbálni, hogy van-e még visszhang. Ám, ha csak pár száz méterrel is elhagyjuk a turistacsordák által látogatott helyeket, geológiai csodákra bukkanunk. S ez csak egy csepp a 3244 km2-nyi területet magában foglaló Bakony-Balaton Geoparkból. Barlanglakások, dínók, radioláriák a Magyar Krónikában.

Starting: 27-12-2025 16:00:00

End
27-12-2025 16:35:00

Régebben a Gödöllői-dombságtól egészen a Duna vonaláig húzódott az a homokvidék, amelyet lápos területek, üde rétek, síkvidéki patakok és ezeket övező galériaerdők színesítettek. A múlt század 90-es éveiben kezdődött természetpusztítás azonban megsemmisítette a helyi értékek többségét. Ám maroknyi természetvédő harcba szállt az utolsó természeti kincsek megőrzéséért, és mind a mai napig küzd szűkebb hazája, a megsebzett táj fennmaradásáért.

Starting: 27-12-2025 16:35:00

End
27-12-2025 17:40:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 27-12-2025 17:40:00

End
27-12-2025 17:50:00

Vajon miért van égésnyom a Himnusz eredeti kéziratán? Kempelen Farkas mit talált még fel a sakkautomatán kívül? Fekete István hogyan lett kiváló gazdatisztből író? S vajon cukrász volt-e Dobos C. József? Ezekre és ehhez hasonló érdekes kérdésekre ad választ legújabb sorozatunk, amely híres magyarokat mutat be. Példamutató sorsok, kiemelkedő teljesítmények. Izgalmas, varázslatos, eddig nem ismert történetek, legendás magyarokról, ahogy még sosem meséltek róluk, ahogy még sosem láthatták őket. Álmok álmodói: csodálatos emberek, akik meghódították a világot. Ebben az epizódban Domján Editet mutatjuk be.

Starting: 27-12-2025 17:50:00

End
27-12-2025 18:00:00

A király megelégeli a muskétások és a bíboros gárdistáinak örök civakodását, és párviadalt hirdet, amelyben a két csapat egy-egy bajnoka küzdelemben döntheti el, melyik regiment a kiválóbb. D'Artagnan számára itt a nagy lehetőség, hogy bizonyíthassa, méltó rá, hogy teljes jogú muskétássá fogadják. Mivel egy vérszomjas adószedő, LaBarge felégette gascogne-i birtokát, az ifjúnak nincs elég jövedelme, hogy befizesse a nevezési díjat, ám a Milady a lehető legjobb pillanatban tűnik fel, hogy nagylelkű pártfogója legyen.

Starting: 27-12-2025 18:00:00

End
27-12-2025 19:00:00

Starting: 27-12-2025 19:00:00

End
27-12-2025 20:40:00

"Kis Petrovom, remélem megbocsátja, hogy búcsú nélkül hagytam el magát..." - egy melódia, mely sokak fülében cseng. A Sybill nemcsak Karády Katalin nagy szerepe volt az 1940-es években, hanem azóta is folyamatos népszerűségnek örvend, csakúgy, mint az operett műfaja. Jacobi Viktor nagyoperettjének 1980-ban készült gyönyörű feldolgozásával kedveskedünk ezúttal nézőinknek, Pitti Katalinnal, Leblanc Győzővel, Kovács Zsuzsával, Maros Gáborral és Haumann Péterrel a főszerepben.
A cári Oroszországban játszódó történetben Sybill a francia primadonna és Petrov testőrhadnagy szerelemre gyulladnak egymás iránt. Egy vidéki város kormányzójának estélyén látja viszont egymást a szerelmespár: az ezredétől megszökött Petrov és a gyönyörű asszony. A szökött tiszt letartóztatását elkerülendő, szerepcserékre és félreértésekre kerül sor, mígnem minden elrendeződni látszik a szerelmesek között.

Starting: 27-12-2025 20:40:00

End
27-12-2025 22:35:00

Az Intermezzo egy meghívás a zene világába _ egy olyan sorozat, amely hidat épít múlt és jelen, alkotó és közönség, hang és értelem között. Muzikológusok és művészek osztják meg gondolataikat, feltárva a művekben rejlő titkokat, inspirációkat és történeteket. A sorozat segít mélyebben megérteni a dallamok mögött húzódó érzelmeket, a különböző stílusok sajátosságait és a zenetörténet izgalmas összefüggéseit. A műsor nem kizárólag egy elméleti bevezetés, hanem érzékeny ráhangolódás az előttünk álló koncertélményre (melyet az adás után láthatnak a nézők). Az Intermezzo olyan, mint egy finoman hangolt prológus: előkészíti a terepet a művészet befogadására, hogy a zene ne csupán megszólaljon, hanem valóban megszólítson.

Starting: 27-12-2025 22:35:00

End
27-12-2025 22:45:00

Ezen a kivételes esten a világhírű gitárvirtuóz, Al Di Meola és a Müpa álmai találkoznak. A hazai zenerajongó közönség ízelítőt kaphat az akusztikusgitár-játék non plus ultráját jelentő Friday Night in San Francisco című lemez alapjául is szolgáló koncertélményből, sőt annál még többet: öt különböző kultúrából érkező művész, négy gitáros és egy ütőhangszeres sziporkázó zenei párbeszédeit élvezheti. A Müpa kezdeményezésére a koncertnek magyar vendégfellépője is lesz a ragyogóan tehetséges Gotthárd Mihály személyében.

Starting: 27-12-2025 22:45:00

End
28-12-2025 00:50:00

Hírek, aktualitások a kultúra, a tudomány és az oktatás területéről minden nap az M5 műsorán!

Starting: 28-12-2025 00:50:00

End
28-12-2025 01:00:00

Dmitry Sinkovsky vérbeli muzsikus, hegedűművész és kontratenor, a barokk zenei stílus kiemelkedő tolmácsolója, a Magyar Rádió Zenekarával közösen adott egy különleges hangulatú koncertet. Az est folyamán felcsendültek a régi kor legkiemelkedőbb komponistáinak alkotásai: J. S. Bach, A. Vivaldi és G. Valentini műveivel varázslatos hangulatot teremtett a fiatal orosz művész, mely kivételes muzsikát magasztos környezetbe helyezve élvezhetett a közönség. A Mátyás Templom unikális pompájában a felemelő dallamok feledhetetlen élményt garantálnak.

Starting: 28-12-2025 01:00:00

End
28-12-2025 02:05:00

A király megelégeli a muskétások és a bíboros gárdistáinak örök civakodását, és párviadalt hirdet, amelyben a két csapat egy-egy bajnoka küzdelemben döntheti el, melyik regiment a kiválóbb. D'Artagnan számára itt a nagy lehetőség, hogy bizonyíthassa, méltó rá, hogy teljes jogú muskétássá fogadják. Mivel egy vérszomjas adószedő, LaBarge felégette gascogne-i birtokát, az ifjúnak nincs elég jövedelme, hogy befizesse a nevezési díjat, ám a Milady a lehető legjobb pillanatban tűnik fel, hogy nagylelkű pártfogója legyen.

Starting: 28-12-2025 02:05:00

End
28-12-2025 02:35:00