Hoy TREXIPTV
Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak?
Starting: 06-06-2026 05:25:00
Mese arról, hogyan mondott le a szegény ember meg nem született gyermekéről az ördögnek, azért hogy családjának jólétet biztosítson.
Starting: 06-06-2026 05:55:00
Dr. Bubót egy anya-birka hívja lakására, enyhén szólva, túl élénk gyerekeinek lecsillapítására. A doktor pillanatok alatt megállapítja a baj okát. Ezután a bíróságra repül és orvosszakértői minőségben döntéshez segíti a bíróságot egy bonyolult válóperes ügyben.
Starting: 06-06-2026 06:05:00
A boxmérkőzések eldurvulásának megakadályozása reménytelennek tűnik. Bubo doktor, Ursula nővér aktív közreműködésével, a szellemi játék szépségeire irányítja az elvadult ökölvívók érdeklődését.
Starting: 06-06-2026 06:15:00
Mézgáéknál bukásra áll Kriszta és kicsapták az iskolából Aladárt is. A családfő ismét a jövőben élő Öcsitől kér segítséget az ugynevezett Agy-gyantát. Ám a folyadékot a kutya és a macska issza meg és csodálatos hatása megdöbbenti a családot. Beszélni kezd a kutya és a macska. Előbb elviszik őket a tudós társaság elé, de azok nem foglalkoznak velük. Végül Mézgáné ötletére a cirkuszba viszik az állatokat, hogy pénzt keressenek velük. Nem sikerül az ötlet, mert a két állat megkergül és menekülni kell előlük.
Starting: 06-06-2026 06:30:00
A Mézga család cseresznyét szedni indul a telekre. A termés azoban kevés és tele van kukaccal, a szülővesszők pedig ki sem hajtottak. Géza be akarja bizonyítani Paulának, hogy kertjükből mintagazdaságot farag. Ehhez Öcsitől kér segítséget, aki egy növekedés serkentő készüléket küld a 30. századból, aminek hatására két hét alatt szüretelni lehet. A besugárzott területre azonban védőöltözet nélkül belépni tilos. És ha a megfelelő permetezés elmaradt, akadhat némi gond.
Starting: 06-06-2026 07:00:00
Frédi mint etetődajka felfalja az ennivalót Enikő elől. Majd átjönnek Irmáék, és kényeztetik a kicsi lányt - amit Frédi kifejezetten utál. Gorombán elutasítja őket, mondván: szerezzenek be egy saját gyereket, és azt szeretgessék. Amint ezt kimondta, már bánja is. A vérig sértett Vilmáék éjjel egy hullócsillagot látnak, és gyereket kívánnak maguknak. Másnap reggel a küszöbön találnak egy csecsemőt.
Starting: 06-06-2026 07:30:00
TRENDMÁNIA Görög Zitával! Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról Görög Zita jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat.
Starting: 06-06-2026 08:00:00
Az újév tökéletes alkalom a változásra. Műsorunkban szakértők segítenek eligazodni az egészséges táplálkozás, diéta, a hatékony edzés és az életmódváltás világában. Kezdd velünk az utat az egészségesebb élet felé! Műsorvezető: Faragó Melinda.
Starting: 06-06-2026 08:40:00
Danny Blue, aki fellépett már a világ számos táján, többek közt Las Vegasban, Dubaiban, Londonban, Tajvanon, Sydneyben, most elgondolkodtató, megdöbbentő TV műsorában ejti ámulatba a nézőket. Danny Blue olyan hatásokat kelt, melyek az emberek többsége számára magyarázat nélkül maradnak. Nem a szem megtévesztésével dolgozik, hanem egy lépéssel előrébb jár. Műsorában minden a gondolatokról, a gondolkodásról szól, nem "csak" gondolatot olvas, hanem gondolatot ébreszt. A Tudatfeletti műsor az élet minden területét átfogja és mindamellett, hogy fő célja az elgondolkodtatás, a szórakoztatás, hasznos tippekkel, ötletekkel, tanácsokkal kíván segíteni a nézőknek, hogyan használjuk a gondolatunkat, tudatunkat, akaratunkat.
Starting: 06-06-2026 09:15:00
Tarts velünk Magyarország különböző régióiba és a világ más országaiba, hogy együtt fedezzük fel a turisztikai, a gasztronómiai és a kulturális lehetőségeket! Műsorvezető: Tuka Nikoletta.
Starting: 06-06-2026 09:55:00
Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti filmjeiben színesen illusztrálja egy adott ország, vagy hazai város értékeit, népi hagyományait, fő látnivalóit, a helyi konyhaművészet remekeit, de a népszerű kulturális, szórakoztató, vagy éppen gasztronómiai rendezvényekről is beszámol. Mindezt azért teszi, hogy gazdagítsa a nézők élmény-gyűjteményét!
Starting: 06-06-2026 10:30:00
SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda.
Starting: 06-06-2026 11:10:00
A Képzeletbeli barátok egy lányról szól, aki rájön, hogy látja mindenki képzeletbeli barátait, és arról, mihez kezd ezzel a szupererővel, amikor belevág a varázslatos kalandba, hogy újból összehozza az elfelejtett képzeletbeli barátokat az őket annak idején elképzelő gyerekekkel. A film főszereplői Ryan Reynolds, John Krasinski, Cailey Fleming és Fiona Shaw. A csodásan egyedi karakterek hangjait az eredetiben többek között olyan színészek adják, mint Phoebe Waller-Bridge, Louis Gossett Jr. és Steve Carell. Az elbűvölő családi filmet írta és rendezte John Krasinski.
Starting: 06-06-2026 11:45:00
Hogy a sok ouzo-e az oka (hoppá!) vagy éppen a Windex, nem tudhatjuk, de a Portokalos klán tagjain tizenhárom év se hagyott nyomot: egytől-egyig visszatérnek (igen, még a nagymama is), és jobban néznek ki, mint valaha!
Hangosabbak, görögebbek és ragaszkodóbbak már nem is lehetnének, Ian és Toula lánya, Paris nagy bánatára. A pályaválasztás előtt álló lányt egyetlen cél vezérli: minél távolabb akar kerülni túlbuzgó pereputtyától. Mindeközben Ian és Toula házassága sem a régi, szeretnének több időt tölteni kettesben, hogy felélesszék a régi tüzet. Természetesen számíthatnak a rokonság segítségére - egy kissé túlságosan is...
Hamarosan azonban nagy sokk éri Portokalosékat: kiderül, hogy a megrögzötten konzervatív családfő, Gus és felesége, Maria házassága érvénytelen.
Mivel egy görög nőt sem érhet az a szégyen, hogy pártában marad, a család azonnal a tettek mezejére lép, és nekilát az esküvő megszervezésének. Újra törnek a tányérok, dübörög a sirtaki, folyik az ouzo, és összegyűlik a család egy még nagyobb, még zajosabb, még frenetikusabb Bazi nagy görög lagzi-ra.
.
Starting: 06-06-2026 13:55:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 06-06-2026 16:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 06-06-2026 16:55:00
Ötvös Csöpi (Bujtor István), a legendás nyomozó két ügyben utazik a Balatonhoz. Egyrészt, hogy a bűnbanda elől megszerezze a második világháborúban lelőtt repülőgép vízbe zuhant értékes rakományát, másrészt, hogy megnyerje a Kék szalag vitorlásversenyt. Mindkét ügyben rosszul áll a szénája, főnöke, a mindenre alkalmatlan Kardos doki (Kern András) ugyanis ahelyett, hogy segítené, inkább akadályozza, már pedig az idő rohamosan fogy.
Starting: 06-06-2026 17:45:00
Matt Turner egy Berlinben élő amerikai üzletember, egy nap, amikor a gyerekeit iskolába viszi, telefonhívást kap, egy titokzatos hang figyelmezteti Mattet, hogy a járművét robbanóanyaggal szerelték fel. Hogy megvédje családját és megoldja a rejtélyt, Mattnek követnie kell az idegen utasításait, és egy sor feladatot kell végrehajtania a ketyegő óra ellenében.
Starting: 06-06-2026 19:40:00
Justus és Paul hegyi túrára indulnak. Justus be akarja vallani, hogy együtt töltött egy éjszakát Christl-el. Vihar közeleg, de szerencsére elérik a menedékházat, de Luis és csoportja eltűnik. Justus és Paul a nyomukba erednek és elkezdik keresni őket.
Starting: 06-06-2026 23:50:00
Bauernberger szeretne magának feleséget találni, ám a helyi társkeresőben tudtára adták, hogy egy magafajta parasztnak nincs esélye náluk. Bergernek még az életkedve is elmegy, amíg fel nem veszi gyakornoknak a gyönyörű Nicolet. Christl terhes és a harmadik hónapban van, Justus retteg attól a gondolattól, hogy talán övé a gyerek.
Starting: 07-06-2026 00:35:00
Lobau-szerte eluralkodik a félelem, mert a Duna-menti ligetben egy fiatal pár brutális gyilkosság áldozatává válik. Minden bizonnyal a hírhedt "szerelmespár-gyilkos" csapott le ismét. Stockinger a helyszínen nyomoz és a furcsa Erich Musil személyében gyorsan rá is talál egy lehetséges gyanúsítottra. Ám nem tud semmit rábizonyítani.
Starting: 07-06-2026 01:25:00
Egy kozmetikai szalonban holtan találják az egyik vendéget, s bár eleinte semmi sem utal erőszakos halálra, a tulajdonosnő mégis felhívja a rendőrséget. Moser és Rex kapják az ügyet és rövidesen az orvos-szakértő is megerősíti Moser gyanúját: valóban gyilkosság történt.
Starting: 07-06-2026 02:10:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 07-06-2026 03:00:00
Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak?
Starting: 07-06-2026 04:10:00
Jézus Urunk és Szent Péter, koldus ruhában járnak országról-országra, faluról-falura. Egy nagygazda ember behívja őket éjszakára, cserébe egy fiúgyermekkel áldják meg. Ennek a fiúnak életében nem lesz gondja, mert amit kér az mind rögvest megadatik. Meghallva ezt a szolgáló elrabolja a gyermeket, és neki köszönhetően találnak egy helyet ahol gondtalanul, gazdagságban élhetnek. Egy nap azonban a fiú tudtára jut az igazság és felkutatja igazi szüleit.
Starting: 07-06-2026 04:35:00
Mesemondó: Bánffy György, Szabó Gyula.
Starting: 07-06-2026 04:40:00
A király udvarában volt egy égig érő fa. Egy napon a szél felrepítette a királykisasszonyt a fa tetejére a háromfejű sárkány kastélyába. A király kihirdette: annak adja a leányát és fele királyságát, aki visszahozza a lányát. Sok-sok jelentkező volt, de senki sem jutott fel a fára. A király kanászfiúcskája, Jánoska azonban sok furfanggal, ügyességgel visszaszerezte a királykisasszonyt. A király örömében nekiadta az egész királyságot.
Starting: 07-06-2026 04:50:00
A víziló túlzabálja magát szerelmi bánatában. Dr. Bubo kiadja feladatul Ursulának, hogy lobbantsa reménytelen szerelemre maga iránt a beteget, hátha abban lefogy.
Starting: 07-06-2026 04:55:00
A szarvasbika betegesen féltékeny. A doktor mindent bevet, hogy a tehén ártatlanságát tisztázza, még legjobb barátját, Csőrmestert is bevonja a gyógyítása.
Starting: 07-06-2026 05:05:00
Egy várlátogatás során Blöki megkopott érméket ás ki a földből. Máris szomszéd átveszi tőlük az értékes régiséget, de az árat betudja a család korábbi tartozásába. Nincs mese, újabb érmékre van szükség a vágyott gazdagsághoz, de hol keressék? Géza Öcsihez, köbükunokájához fordul, aki egy időkibővítő készülék segítségével a 13. századba repíti az egész családot, de a régmúlt időkkel vigyázni kell és jó ha ismerjük a történelmet.
Starting: 07-06-2026 05:20:00
A Mézga család kempingezni indul Baranyaberenyére. A motorra azonban nem fér fel az összes csomag. Utánfutónak megszerzik Máris szomszéd zsúrkocsiját. Igen ám, de az eső is esni kezd. Ide bizony Öcsi segítsége kell, aki űrhatósági jogosítással időjárás irányító berendezést (meteoro-muto-motor-t) küld Gézának. Az időjárás elállítás azonban komoly felelősség, és következményekkel jár...
Starting: 07-06-2026 05:50:00
Frédi egyfolytában csak óg-móg, semmi sem tetszik neki. Vilma fellázad a sok macera ellen, és orvoshoz küldi Frédit, hogy gyógyítsa meg a sok nyavalyából. De ez nem sokat számít, mert még Oszkár, az újságkihordó gyerek is átveri. Frédi csak akkor élénkül fel, amikor egy félreértés miatt azt hiszi, Vilma az oly régen óhajtott trónörököst várja.
Starting: 07-06-2026 06:20:00
A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől kezdve addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé válás időszaka, a kisbaba első évei az egész család életében meghatározóak. Már a teherbeesés körüli nehézségek, vagy épp egy küzdelmes várandósság is próbatétel elé állítja a szülőket. Amikor pedig megérkezik az új családtag, hirtelen minden megváltozik. Számos kérdés merülhet fel a fiatal szülőkben, amit nem mernének feltenni még a legközelebbi szeretteiknek sem, mert attól félnek, hogy nem elég jó szülők. Hétvégi magazinműsorunk tabuk nélkül válaszol minden, a családalapítással, terhességgel, szüléssel és kisgyermekkorral kapcsolatos kérdésre. Műsorvezetőként Kiss Ernő Zsolt fogadja a vendégeket és fogalmazza meg a nézők kérdéseit.
Starting: 07-06-2026 06:50:00
Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
Starting: 07-06-2026 07:30:00
Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában 9 alapelvet említenek, melyek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Alapvetően ezen alapelvek mentén építjük fel magazinműsorunkat, amelyben a könnyedebb hangvétel érdekeben csempészünk egy kis prevenciót, egy kis szépségápolást és egy kis stíluskalauzt is. Műsorvezetők: Győrfi Pál és Proksa Szandra.
Starting: 07-06-2026 08:05:00
Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti".
Starting: 07-06-2026 08:45:00
A műsorban ötleteket adunk, hogyan tudjuk a környezetünket kellemesebb hangulatúvá varázsolni, apró lakberendezési ötletektől a nagyobb beruházásokig. Megmutatjuk, hogy a gyerekeket hogyan tudjuk bevonni a kreatív ötletek megvalósításába. Különös figyelmet fordítunk a környezettudatosságra. Utánajárunk, hogy hogyan tudjuk minimalizálni a lakásfenntartási költségeket. Megmutatjuk milyen felújításokat tudunk otthon együtt elvégezni. Segítséget nyújtunk a biztosítások sokaságában. Ingatlanpiaci körkép, hol érdemes vásárolni, bérelni ingatlant. Milyen gazdasági hatások érik az ingatlanpiacot, előnyöl-hátrányok. Műsorvezető: Horváth Gréta.
Starting: 07-06-2026 09:20:00
A BBQ egyre népszerűbb... A tűz ősidők óta összeköt minket. Most elérkezett az idő, hogy a BBQ _ a füst, a láng és a szenvedély végre méltó helyet kapjon Magyarországon is. Ez nem csupán egy gasztroműsor. Ez egy új nemzeti élmény, ahol az ízeken túl emberek, közösségek és történetek találkoznak. A műsorban 12 versenyző _ az ország legjobb BBQ-sai, hobbisütői és szenvedélyes grillmesterei _ küzdenek egymással hétről-hétre. Minden epizódban egy új tematikus kihívás vár rájuk. A műsor szakmai hitelességét és szórakoztató erejét kétfős (epizódonként vendégzsűrivel kiegészülve) tapasztalt szakmai zsűri garantálja: Szűcs Róbert Lúciusz és Nagy Iván. A műsor házigazdája Jancsa Jani, aki humorral, lazasággal és közvetlenséggel köti össze a versenyzőket, a zsűrit és a nézőket.
Starting: 07-06-2026 10:00:00
Kate (Emma Thompson) és Richard (Pierce Brosnan) igazi zsémbes elvált házaspárként viselkedik egymás társaságában, miközben, bár évek óta külön élnek, a legjobb barátoktól kezdve gyerekeikig mindenki biztos benne, hogy egyszer ismét egymásra találnak. Kate szerint azonban erre már nincs esély, ezért sokkal szívesebben ismerkedne más férfiakkal, akár interneten, akár ismerősökön keresztül. Amikor azonban Richard egy nap azzal állít be hozzá, hogy egy cégpanama következtében minden vagyonukat és nyugdíjalapjukat elvesztették, valamint veszélybe került ígéretes gyermekeik jövője is, hajlandó exével Párizsba menni, hogy megmentsék a jövőjüket. Amikor pedig pénzüket visszaszerezni így sem tudják, kétségbeesett tervet eszelnek ki: az őket kisemmiző párizsi cég vezetőjének esküvőjére bejutva meglovasítanák a bájos menyasszony milliókat érő gyémánt nyakláncát, aminek az értéke kényelmesen biztosíthatná nyugdíjas éveiket. Vakmerő kalandjukban legjobb barátaik sietnek segítségükre, de az ötlet még így is eszelősnek hat: búvárkodni, hegyet mászni, embert és gyémántot rabolni nem éppen az ő koruknak és habitusuknak megfelelő rekreációs programsorozat.
Starting: 07-06-2026 11:00:00
A milliárdos krimiírót 85. születésnapján holtan találják vidéki villájában. A partit követő napon a tett helyszínére érkezik a híres magándetektív, Benoit Blanc (Daniel Craig), akit egy titokzatos személy bérelt fel a szenzációs bűncselekmény felderítésével. Ahogy a nyomozó elkezdi felgöngyölíteni az ügyet, egyre különösebb titkokra derít fényt. És bár az ünnepségen résztvevő családtagoknak és a személyzetnek is megdönthetetlen alibije van, mindenkinek alapos indítéka volt a szörnyű tett elkövetésére. A vidéki magányban elszigetelt família minden tagja egyre kétségbeesettebben bizonygatja saját igazát, de Benoit Blanc egy meglepő csellel végül mégis tőrbe csalja a gyilkost. Rian Johnson (Looper – A jövő gyilkosa, Star Wars: Az utolsó Jedik) forgatókönyvíró-rendező feszült krimiije egy modern köntösbe öltöztetett klasszikus Agatha Christie-történet, ahol az utolsó pillanatig izgatottan várja a néző a mindent leleplező, és döbbent fordulatot hozó végkifejletet. A milliárdos krimiírót az Oscar-díjas Christopher Plummer alakítja, díszes családját olyan sztárok keltik életre, mint Chris Evans, az Oscar-jelölt Toni Collette, a kétszeres Golden Globe-díjas Jamie Lee Curtis, az Oscar-jelölt Michael Shannon, a Golden Globe-díjas Don Johnson, a személyzet egyik tagját Ana de Armas játssza, a neves detektív szerepében pedig Daniel Craig remekel.
Starting: 07-06-2026 13:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 07-06-2026 16:00:00
Január 24-től szombat esténként visszatér a TV2 közönség-kedvenc műsorának, a Kincsvadászoknak VIP kiadása _ Tilla vezetésével. A műtárgy-kereskedő show hétvégi epizódjaiba ezúttal is hírességek hozzák el értékesnek hitt tárgyaikat, de hogy születik-e nagy üzlet, az ezúttal is a kereskedőkön, na meg az eladókon múlik. A Kincsvadászok VIP adásaiban ezúttal népszerű média személyiségek, műsorvezetők, színészek, olimpikonok viszik a Kincsvadászok kereskedői elé értékesnek gondolt, izgalmas történettel bíró tárgyaikat. A kilencvenes évekbeli sportautótól kezdve a családi örökségből származó festményen keresztül, az ezüst készleten át a bronz szoborig minden licit alá kerül. Kérdés, ki köt igazán jó üzletet!? Az azonban biztos, hogy a Kincsvadászok VIP epizódjaiban sem lesz hiány a nevetésből, érdekes történetekből, nagy találkozásokból és olykor megható pillanatokból.
Starting: 07-06-2026 16:55:00
Miután több mint harminc évet szolgált a flotta egyik legjobb pilótájaként, Pete „Maverick” Mitchell (Tom Cruise) most a neki leginkább megfelelő helyen van: vakmerő tesztpilótaként egyre feljebb teszi a lécet, és ügyesen kitér az előléptetés elől, amely földi szolgálatra kötelezné. Amikor egy osztagnyi Top Gun növendéket olyan különleges küldetésre kell kiképeznie, amilyet élő pilóta még nem látott, Mavericket összehozza a sors a Rooster hívójelű Bradley Bradshaw hadnaggyal (Miles Teller, Whiplash), aki nem más, mint Maverick néhai barátjának, Nick Bradshawnak, azaz Goose-nak a fia... A bizonytalan jövővel szemezve és a múlt árnyaitól kísérve Maverick kénytelen megküzdeni legbelsőbb félelmeivel, és ez a küzdelem egy olyan küldetésben csúcsosodik ki, amely során a legnagyobb áldozatot kell meghoznia azoknak, akiket végül kiválasztanak a repülésre. Eredeti premier: 2022. május 26..
Starting: 07-06-2026 18:45:00
Valaki zsarolja a CIA-t azzal, hogy külföldi újságírókat gyilkol, és úgy állítja be, mintha az ügynökség lenne a felelős. Miközben a világ szövetkezni kezd az USA ellen, a CIA-nak ki kell csalogatnia legzseniálisabb _ és leglázadóbb _ ügynökét a nyugdíjból, és arra kényszeríteni, hogy szembesüljön zaklatott múltjával, egy nemzetközi összeesküvés felgöngyölítése közben.
Starting: 07-06-2026 21:30:00
Miután fegyverrel kényszerítik egy titokzatos utas fuvarozására, egy ártatlan taxisofőr egy nagy tétű macska-egér játékban találja magát, ahol kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik.
Starting: 07-06-2026 23:50:00
Egy bécsi hotelszobában, a német üzletembert, Klaus Schumannt holtan találják. Az egyetlen "fül"-tanú a vak telefonközpontos, Brigitte Heinrich, aki a gyilkost a hangja alapján fel tudná ismerni.
Starting: 08-06-2026 01:15:00
A bécsi lepusztult lakótelep sivár világából akar két fiatal kitörni. Annak érdekében, hogy megszerezzék a szükséges pénz, megtámadnak egy pénzszállító autót. Lövöldözésre kerül sor azonban a pénzszállítmányt kísérő őrök és a támadók között, amely során az egyik fiú és egy őr meghal. Időközben Moser és kollégái azonosítják a halott Fritz Groh-ot, és a lakótelepet rendőrkordonnal veszik körül. Moser tisztában van azzal, hogy Fush milyen veszélyes, hiszen ismeri őt a Rendőr Akadémiáról.
Starting: 08-06-2026 02:05:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 08-06-2026 02:55:00
A Székely család élete gyökeresen megváltozik, amikor az édesanyának az egyetemi tanár Teréznek (38), otthonától távol egy vidéki nagyvárosban kell munkát vállalnia. Két lánya az apjukra marad, aki azonban hamar belebukik az egyedüli szülő szerepkörbe. Hamar kiderül az is, hogy nem csupán a távolság az egyetlen probléma az életükben.
Starting: 08-06-2026 03:20:00
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
Starting: 08-06-2026 04:15:00
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Starting: 08-06-2026 06:45:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 08-06-2026 07:40:00
A férj, Hardy és a mostohafiú viselkedése teljesen kikészíti Mariont. Aztán a neveletlen páros a kollégák előtt is szégyenbe hozza a vezető titkárnőt. Az asszony levonja a következtetést és illemtanra küldi őket, de a szakértőt is kiakasztják.
Starting: 08-06-2026 09:20:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 08-06-2026 10:00:00
Bécs külvárosában brutális gyilkosság történt. Közlekedési balesetnek álcázott autóbalesetben megégett és meghalt egy nő, s a kocsija a hídról lezuhant. Az éjszaka csak egy fiatal szerelmes pár tartózkodott és ölelkezett a közelben. A tett helyszínére érkezik Moser felügyelő, Stoki és természetesen Rex. A helyszíni szemlén kiderül, hogy talán valaki besegített benzinnel, ugyanis a hídon még féknyomokat sem találtak a rendőrök. Henrick asszony az áldozat, férje üzletember, tőzsdézik és Henrik-részvény tanácsadó irodát vezet. Arról már nem is beszélve, hogy szép fiatal szeretője van... A nyomok a bécsi háztetők fölé vezetnek...
Starting: 08-06-2026 10:30:00
Stockinger elhagyja a jól bevált csapatot, mivel Salzburgba költözik. Távozása előtt azonban még egy különös ügy nyomozásában kell részt vennie. Egy bírónőt és egy orvosnőt is holtan találnak. Halálukban közös vonás, hogy mindkettőjük torkát bal kézzel vágta át a gyilkos. A szálak egy szadista apához vezetnek, aki úgy tűnik, hogy a családját készül kiirtani.
Starting: 08-06-2026 11:30:00
Jezabel szembesíti Brianát azzal, hogy tudja ki volt az, aki ezt tette vele. Helena arra kéri Demiánt, hogy költözzenek Las Floresbe. Jezabel Elvia segítségét kéri, hogy nyomozzon Tete után.
Starting: 08-06-2026 12:35:00
Hasmet vendégül látja Firuzet a kávézójában. Cemonak sikerül lábra állnia. Devran úgy dönt, hogy nincs más választása, el kell fogadnia Yavuz ajánlatát.
Starting: 08-06-2026 13:40:00
Cihan ellen támadást szerveznek a börtönben. Ecmel célja, hogy Halisra terelje a gyanút, miközben a másik férfi a saját igazáról igyekszik meggyőzni Cihan-t. Nadim elviszi otthonához Zerrin-t, hogy közölje: a lány Kaya gyermekét várja.
Starting: 08-06-2026 14:45:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 08-06-2026 16:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 08-06-2026 16:45:00
Kincsvadászok címmel indul problémamegoldó reality árpilis 18-án a VIASAT3-on. A péntek délutánonként látható műsorban adásonként két-két ember/család történetébe pillanthatunk bele. Minden egyes gond vagy probléma hétköznapi igényekből és konfliktusokból ered, ezek megoldásában segít praktikus tanácsokkal a két műsorvezető, azaz a két Kincsvadász: Tokár Tomi és Magyarósi Csaba.
Starting: 08-06-2026 17:50:00

Starting: 08-06-2026 17:55:00

Starting: 08-06-2026 18:55:00

Starting: 08-06-2026 19:30:00
Május 25-től ismét ecsetet és kalapácsot ragadnak Magyarország kedvenc lakásfelújítói, és Stohl Andrással, Szabó András Csutival, valamint az újonnan érkező Gelencsér Tímeával folytatódik az Újratervezés a TV2-n. A népszerű doku-realityben Lehoczky Léna lakberendező vezetésével ezúttal is olyan rászoruló családok otthonait alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Az elmúlt években eddig öt évadon és 160 epizódon keresztül követhették nyomon a nézők a profi tervezők és kivitelezők elképesztő munkáját, összesen 32 családnak segített a TV2 Csoport. A műsor népszerűsége töretlen, indulása óta rengeteg levél érkezik a családoktól, bízva a nem mindennapi lehetőségben. A produkció ezúttal is kiemelt hangsúlyt fektet az élményprogramokra. Amíg a felújítási munkálatok zajlanak, a családok jobbnál jobb programokon vehetnek részt. Legyen az sport vagy kulturális esemény, wellness vagy éppen kreatív foglalkozás.
Starting: 08-06-2026 20:30:00

Starting: 08-06-2026 20:40:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 08-06-2026 21:35:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 08-06-2026 21:55:00
Lisa nagy szenvedéllyel tanítja a testnevelést, ám minden megváltozik amikor az egyik tanuló balesetet szenved. Lisa magát vádolja a történtekért, főleg miután a kislány aggódó anyja is vádolni kezdi.
Starting: 08-06-2026 22:10:00
Lisa nagy szenvedéllyel tanítja a testnevelést, ám minden megváltozik amikor az egyik tanuló balesetet szenved. Lisa magát vádolja a történtekért, főleg miután a kislány aggódó anyja is vádolni kezdi.
Starting: 08-06-2026 22:30:00
Megnyitott Canyoning és megérkeztek az első látogatók. Josef nem nézi túl jó szemmel, hogy a részeg turisták száguldoznak és hangoskodnak az erdőben. Lisa nem tudja elviselni, hogy Justus mindig úton van és sosincs ideje a magánéletre.
Starting: 08-06-2026 23:15:00
Megnyitott Canyoning és megérkeztek az első látogatók. Josef nem nézi túl jó szemmel, hogy a részeg turisták száguldoznak és hangoskodnak az erdőben. Lisa nem tudja elviselni, hogy Justus mindig úton van és sosincs ideje a magánéletre.
Starting: 08-06-2026 23:45:00
A vadonatúj akciófilm-sorozat a Lángoló Chicago mintájára készült, ellenben a rendőrség munkáját kíséri figyelemmel. A chicago-i parancsnokság két részlegen teljesít szolgálatot, azaz külön egységnek számítanak a járőrök, valamint a nyomozók. Egyes bűnügyek közben a szakma rejtelmeibe avatnak be minket a készítők, miközben beleláthatunk a szereplők magánéletébe is, és szembesülhetünk a rendőrök közötti bajtársiassággal, csakúgy, mint az ellentétekkel és feszültségekkel...
Starting: 09-06-2026 00:10:00
Kevin egy kocsi tolvaj banda ügyében nyomoz.
Starting: 09-06-2026 00:35:00
Bécs külvárosában brutális gyilkosság történt. Közlekedési balesetnek álcázott autóbalesetben megégett és meghalt egy nő, s a kocsija a hídról lezuhant. Az éjszaka csak egy fiatal szerelmes pár tartózkodott és ölelkezett a közelben. A tett helyszínére érkezik Moser felügyelő, Stoki és természetesen Rex. A helyszíni szemlén kiderül, hogy talán valaki besegített benzinnel, ugyanis a hídon még féknyomokat sem találtak a rendőrök. Henrick asszony az áldozat, férje üzletember, tőzsdézik és Henrik-részvény tanácsadó irodát vezet. Arról már nem is beszélve, hogy szép fiatal szeretője van... A nyomok a bécsi háztetők fölé vezetnek...
Starting: 09-06-2026 00:55:00

Starting: 09-06-2026 01:20:00
Stockinger elhagyja a jól bevált csapatot, mivel Salzburgba költözik. Távozása előtt azonban még egy különös ügy nyomozásában kell részt vennie. Egy bírónőt és egy orvosnőt is holtan találnak. Halálukban közös vonás, hogy mindkettőjük torkát bal kézzel vágta át a gyilkos. A szálak egy szadista apához vezetnek, aki úgy tűnik, hogy a családját készül kiirtani.
Starting: 09-06-2026 01:45:00

Starting: 09-06-2026 02:10:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 09-06-2026 02:30:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 09-06-2026 02:55:00
Hétköznapi csaták, melyek harcmezején családtagok kerülnek egymással szembe. A hazai gyártású, amatőr szereplőkkel készült doku-reality olyan történetekkel ismerteti meg a nézőt, amelyek napjainkban is létező társadalmi problémákra világítanak rá.
Starting: 09-06-2026 03:20:00
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
Starting: 09-06-2026 04:15:00
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Starting: 09-06-2026 06:45:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 09-06-2026 07:40:00
Amikor a 17 éves Chalin gyereket szül barátjának, az anyós gonosz tervet eszel ki, hogy elszakítsa a fiatalokat egymástól. Szerinte a gyerek sem fiától van, és ezt mindenáron bizonyítani is akarja.
Starting: 09-06-2026 09:20:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 09-06-2026 10:00:00
Fiatalok egy csoportjának kedvenc szórakozása az éjszakai "flúgos" futamokon való részvétel, ahol a balesetek is megszokottak, s már haláleset is történt. Christian Shuck, aki új versenyzőként kerül a csapatba, hamarosan megtapasztalja, hogy Jager, a versenyek koronázatlan királya, mindenre képes a győzelemért. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 09-06-2026 10:30:00
Karin és Martin testvérek, összevesznek a műjégpályán. Martin újra kölcsönt akar az örökségből, de ezúttal Karin hajthatatlan. Mindezek után Karin továbbkorcsolyázik és egy kis idő elteltével, holtan csúszik el a jégen. A mentőorvos először keringési zavarokra gondolt, de aztán a lány testtartása és a mandula-illat arra a következtetésre juttatta, hogy az áldozatot megmérgezték. A gyilkossági csoporttól Moser felügyelőt riasztják, hogy egy fiatal lány holtan esett össze a műjégpályán. Az ilyen esetekre mondják azt, hogy rejtélyes haláleset gyanús körülmények között. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 09-06-2026 11:30:00
Jezabel próbálja meggyőzni Demiánt, hogy ne költözzön Las Floresbe. Maggy bevallja a fiának, hogy tetszik neki Aquiles. Antonionak és Julio Césarnak sikerül megbeszélni a dolgokat.
Starting: 09-06-2026 12:35:00
Pervin elmondja Hamiyetnek, hogy mit tervez Devran. Azize megkezdi az első munkanapját. Yavuz megtudja, hogy Azize kinél fog dolgozni.
Starting: 09-06-2026 13:40:00
Cihan megtudja Nare-tól, hogy Mine állapotos lehet. Kiderül Halis szökés utáni rejtekhelye, ezért Cihan, Kaya és a többiek a helyszínre igyekeznek. Fikriye-t hajtja a bosszúvágy, titokban ő is hozzá tart. Pakize észreveszi, hogy a fegyverszekrény üvegét betörték.
Starting: 09-06-2026 14:45:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 09-06-2026 16:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 09-06-2026 16:45:00
Kincsvadászok címmel indul problémamegoldó reality árpilis 18-án a VIASAT3-on. A péntek délutánonként látható műsorban adásonként két-két ember/család történetébe pillanthatunk bele. Minden egyes gond vagy probléma hétköznapi igényekből és konfliktusokból ered, ezek megoldásában segít praktikus tanácsokkal a két műsorvezető, azaz a két Kincsvadász: Tokár Tomi és Magyarósi Csaba.
Starting: 09-06-2026 17:50:00

Starting: 09-06-2026 17:55:00

Starting: 09-06-2026 18:55:00

Starting: 09-06-2026 19:30:00
Május 25-től ismét ecsetet és kalapácsot ragadnak Magyarország kedvenc lakásfelújítói, és Stohl Andrással, Szabó András Csutival, valamint az újonnan érkező Gelencsér Tímeával folytatódik az Újratervezés a TV2-n. A népszerű doku-realityben Lehoczky Léna lakberendező vezetésével ezúttal is olyan rászoruló családok otthonait alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Az elmúlt években eddig öt évadon és 160 epizódon keresztül követhették nyomon a nézők a profi tervezők és kivitelezők elképesztő munkáját, összesen 32 családnak segített a TV2 Csoport. A műsor népszerűsége töretlen, indulása óta rengeteg levél érkezik a családoktól, bízva a nem mindennapi lehetőségben. A produkció ezúttal is kiemelt hangsúlyt fektet az élményprogramokra. Amíg a felújítási munkálatok zajlanak, a családok jobbnál jobb programokon vehetnek részt. Legyen az sport vagy kulturális esemény, wellness vagy éppen kreatív foglalkozás.
Starting: 09-06-2026 20:30:00

Starting: 09-06-2026 20:40:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 09-06-2026 21:55:00
Pankraz térde már rég óta rendetlenkedik, de túl makacs ahhoz, hogy orvoshoz menjen. Amikor öregnek titulálják az úton annyira megviseli, hogy rögtön fiatalos ruhákba bújik. Kiderül, hogy Justus és Lisa gyereket vár. A faluban kitör a veszettség, ezért minden állatot el kell zárni. Kiderül, hogy Christl gyermekének nem Justus az apja.
Starting: 09-06-2026 22:30:00
Vitorlázórepülés közben Andynek megfájdult a szíve, de szerencséjére időben be tudta venni a gyógyszerét, és nem zuhant le. Justus infarktusveszélyre figyelmezteti. Maxl visszaérkezik a faluba és arra kéri Justust, hogy kérjen engedélyt Pankrazéktól a repülőiskola megnyitásához. Josef és Christl között kezd kialakulni valami.
Starting: 09-06-2026 23:45:00
Imani egy több éve eltűnt fiú ügyében nyomoz. Ahogy egyre mélyebbre ássa magát, anál durvább titkok kerülnek elő.
Starting: 10-06-2026 00:35:00
Fiatalok egy csoportjának kedvenc szórakozása az éjszakai "flúgos" futamokon való részvétel, ahol a balesetek is megszokottak, s már haláleset is történt. Christian Shuck, aki új versenyzőként kerül a csapatba, hamarosan megtapasztalja, hogy Jager, a versenyek koronázatlan királya, mindenre képes a győzelemért. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 10-06-2026 01:20:00
Karin és Martin testvérek, összevesznek a műjégpályán. Martin újra kölcsönt akar az örökségből, de ezúttal Karin hajthatatlan. Mindezek után Karin továbbkorcsolyázik és egy kis idő elteltével, holtan csúszik el a jégen. A mentőorvos először keringési zavarokra gondolt, de aztán a lány testtartása és a mandula-illat arra a következtetésre juttatta, hogy az áldozatot megmérgezték. A gyilkossági csoporttól Moser felügyelőt riasztják, hogy egy fiatal lány holtan esett össze a műjégpályán. Az ilyen esetekre mondják azt, hogy rejtélyes haláleset gyanús körülmények között. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 10-06-2026 02:10:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 10-06-2026 02:55:00
Vass Lili tudta, hogy azzal, hogy édesanyja új barátjához költöznek, élete gyökeresen megváltozik. De azt nem is sejtette, hogy új lakhelyével, új hódolója is akad. A szerelmes e-maileket küldő személy kilététét azonban homály fedi és a fiatal lány egyre kellemetlenebbül érzi magát. Ennek ellenére elhatározza, hogy a végére jár az ügynek.
Starting: 10-06-2026 03:20:00
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
Starting: 10-06-2026 04:15:00
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Starting: 10-06-2026 06:45:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 10-06-2026 07:40:00
A férjezett Irene és szingli barátnője döbbenten látják az interneten férfje szexi fotótit. A visszafogott Irene, hogy házasságát felpörgesse, beiratkozik rúdtáncra. Ám amikor a háziasszony akcióba lendülne, visszafelé sül el a dolog.
Starting: 10-06-2026 09:20:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 10-06-2026 10:00:00
Egy fotósnő gyémántokkal teli borzacskót talál egy múzeumban. Nem sokkal később egy kisstílű bűnöző zuhan le a múzeum csarnokába a korlátról. Az egyedüli szemtanú a fotósnő, aki viszont nem szívesen beszél a történtekről. Másnap reggel újabb holttestet találnak a múzeum mellett. Amikor azonban Rex rátalál az elrejtett gyémántokra, azt Moserék a rejtekhelyen hagyják. Így próbálják kelepcébe csalni a tettest.
Starting: 10-06-2026 10:30:00
Bécsben, ahol a gonosz sosem pihen, egy általános iskolai rajztanár szerelembe esik egy elítélt nővel, aki manipulálja, hogy szöktesse őt meg. A tanár elkeseredett mentőakcióba kezd, ami a rend örökké éber őreinek a figyelmét sem kerülheti el. Rex és Moser, a törvényes béke védelmezői a saját kezükbe veszik a szökevények felkutatását.
Starting: 10-06-2026 11:30:00
Elvia elmondja Antonionak, hogy mit kért tőle Jezabel. Maggy bevallja Aquilesnek, hogy tetszik neki, és szeretné megpróbálni vele. Demián egy váratlan bejelentéssel áll elő Helenának.
Starting: 10-06-2026 12:35:00
Balim és Samet próbálnak pénzt szerezni a limonádé árulással. Cemo és Melis közelebb kerülnek egymáshoz. Devrannak sikerül rájönnie Yavuz piszkos ügyleteire.
Starting: 10-06-2026 13:40:00
Mine tagadja Cihan előtt a terhességét. Nare hívást kap a kórházból, Özkan állapota romlani kezd. Kaya elhatározza, hogy eleget tesz anyja kívánságának, és megházasodik. Zerrin kihallgatja Nadim és Demir párbeszédét Boránról.
Starting: 10-06-2026 14:45:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 10-06-2026 16:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 10-06-2026 16:45:00
Kincsvadászok címmel indul problémamegoldó reality árpilis 18-án a VIASAT3-on. A péntek délutánonként látható műsorban adásonként két-két ember/család történetébe pillanthatunk bele. Minden egyes gond vagy probléma hétköznapi igényekből és konfliktusokból ered, ezek megoldásában segít praktikus tanácsokkal a két műsorvezető, azaz a két Kincsvadász: Tokár Tomi és Magyarósi Csaba.
Starting: 10-06-2026 17:55:00

Starting: 10-06-2026 19:30:00
Május 25-től ismét ecsetet és kalapácsot ragadnak Magyarország kedvenc lakásfelújítói, és Stohl Andrással, Szabó András Csutival, valamint az újonnan érkező Gelencsér Tímeával folytatódik az Újratervezés a TV2-n. A népszerű doku-realityben Lehoczky Léna lakberendező vezetésével ezúttal is olyan rászoruló családok otthonait alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Az elmúlt években eddig öt évadon és 160 epizódon keresztül követhették nyomon a nézők a profi tervezők és kivitelezők elképesztő munkáját, összesen 32 családnak segített a TV2 Csoport. A műsor népszerűsége töretlen, indulása óta rengeteg levél érkezik a családoktól, bízva a nem mindennapi lehetőségben. A produkció ezúttal is kiemelt hangsúlyt fektet az élményprogramokra. Amíg a felújítási munkálatok zajlanak, a családok jobbnál jobb programokon vehetnek részt. Legyen az sport vagy kulturális esemény, wellness vagy éppen kreatív foglalkozás.
Starting: 10-06-2026 20:40:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 10-06-2026 21:55:00
Vitorlázórepülés közben Andynek megfájdult a szíve, de szerencséjére időben be tudta venni a gyógyszerét, és nem zuhant le. Justus infarktusveszélyre figyelmezteti. Maxl visszaérkezik a faluba és arra kéri Justust, hogy kérjen engedélyt Pankrazéktól a repülőiskola megnyitásához. Josef és Christl között kezd kialakulni valami.
Starting: 10-06-2026 22:30:00

Starting: 10-06-2026 23:45:00
A chicago-i rendőröknek, tűzoltóknak és orvosoknak újra össze kell fogniuk, amikor valaki megöl egy repülőgépnyi embert egy eddig ismeretlen vegyi gázzal.
Starting: 11-06-2026 00:35:00
Egy fotósnő gyémántokkal teli borzacskót talál egy múzeumban. Nem sokkal később egy kisstílű bűnöző zuhan le a múzeum csarnokába a korlátról. Az egyedüli szemtanú a fotósnő, aki viszont nem szívesen beszél a történtekről. Másnap reggel újabb holttestet találnak a múzeum mellett. Amikor azonban Rex rátalál az elrejtett gyémántokra, azt Moserék a rejtekhelyen hagyják. Így próbálják kelepcébe csalni a tettest.
Starting: 11-06-2026 01:20:00
Bécsben, ahol a gonosz sosem pihen, egy általános iskolai rajztanár szerelembe esik egy elítélt nővel, aki manipulálja, hogy szöktesse őt meg. A tanár elkeseredett mentőakcióba kezd, ami a rend örökké éber őreinek a figyelmét sem kerülheti el. Rex és Moser, a törvényes béke védelmezői a saját kezükbe veszik a szökevények felkutatását.
Starting: 11-06-2026 02:10:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 11-06-2026 02:55:00
Az előkelő gimnázium igazgatója egy nap fia holmija közt félreérthető fényképet talál. A fotón egy másik fiatal fiú van. Az apa azt gyanítja, hogy a fia meleg. A dolog rettegéssel tölti el, képtelen megbarátkozni a gondolattal, hogy fia esetleg a saját neméhez vonzódik. Bizonytalanságából fakadó tehetetlensége és dühe, családja teljes széthullásával fenyeget.
Starting: 11-06-2026 03:20:00
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
Starting: 11-06-2026 04:15:00
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Starting: 11-06-2026 06:45:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 11-06-2026 07:40:00
Mióta befejezte a sulit, Denis nem dolgozik, és a technikumot is otthagyta, mert nem akarta bepiszkolni a kezét. Anyja, és barátnője, Miranda is unja már, hogy el kell tartaniuk a lusta fiút. Egyik barátja segítségével végre állást kap biztonsági őrként, de Denisnek semmi nem felel meg.
Starting: 11-06-2026 09:20:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 11-06-2026 10:00:00
Egy fiatal bírósági szakorvos úgy érzi, hibát követett el, mikor heroin túladagolást diagnosztizált egy 20 éves lány halálánál. Az orvos egyre jobban kételkedik. A temetés előtt, az utolsó pillanatban, egy újabb vizsgálat kimutatja, hogy a heroin beinjekciózását altató túladagolása előzte meg. Moser és Rex nyomozni kezdenek. Vajon a kábítószeres kapcsolatokkal is rendelkező hódoló a gyilkos, vagy a szálak egészen máshová vezetnek?
Starting: 11-06-2026 10:30:00
Egy őrült babakészítő, Martin Wolf minden vágya az, hogy olyan nőt találjon, aki mindenben engedelmeskedik neki. Ezért folyamatosan nőket hív meg a műhelybe, ahol felöltözteti és kisminkeli őket, mint a babákat. Ha valaki nem azt teszi, amit mond, azokat megöli, a csupasz holttesteket pedig egy elhagyatott téglaégetőbe rakja. Moserék számára pedig világossá válik a nyomozás során, hogy az áldozatok szenvedélye minden esetben a baba volt. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 11-06-2026 11:30:00
Aurora elmondja Antonionak, hogy ő és Julio César el fognak válni. Helena úgy dönt, hogy bevallja Demiánnak, hogy Ángel megcsókolta őt. Glorio meglátja Demiánt és Brianat, amint épp csókolóznak.
Starting: 11-06-2026 12:35:00
Firuze kideríti, hogy hol dolgozik Devran. Hasmet egy csokrot küld Firuzének. Cemo megpróbál bosszút állni Yavuzon. Zeliha újra elmondja Yusufnak, hogy nem szeretne már tőle semmit.
Starting: 11-06-2026 13:40:00
Kaya és Sahin feldúltan keresik fel Nadimot, hogy kiderítsék köze volt-e Boran halálához. A helyszínre érkezik Cihan, és tűzpárbaj alakul ki. Mine rosszul lesz, Sadakat asszonyt hívja segítségül. Zerrin megpróbálja jobb belátásra bírni Demir-t.
Starting: 11-06-2026 14:45:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 11-06-2026 16:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 11-06-2026 16:45:00
Kincsvadászok címmel indul problémamegoldó reality árpilis 18-án a VIASAT3-on. A péntek délutánonként látható műsorban adásonként két-két ember/család történetébe pillanthatunk bele. Minden egyes gond vagy probléma hétköznapi igényekből és konfliktusokból ered, ezek megoldásában segít praktikus tanácsokkal a két műsorvezető, azaz a két Kincsvadász: Tokár Tomi és Magyarósi Csaba.
Starting: 11-06-2026 17:55:00

Starting: 11-06-2026 19:30:00
Május 25-től ismét ecsetet és kalapácsot ragadnak Magyarország kedvenc lakásfelújítói, és Stohl Andrással, Szabó András Csutival, valamint az újonnan érkező Gelencsér Tímeával folytatódik az Újratervezés a TV2-n. A népszerű doku-realityben Lehoczky Léna lakberendező vezetésével ezúttal is olyan rászoruló családok otthonait alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Az elmúlt években eddig öt évadon és 160 epizódon keresztül követhették nyomon a nézők a profi tervezők és kivitelezők elképesztő munkáját, összesen 32 családnak segített a TV2 Csoport. A műsor népszerűsége töretlen, indulása óta rengeteg levél érkezik a családoktól, bízva a nem mindennapi lehetőségben. A produkció ezúttal is kiemelt hangsúlyt fektet az élményprogramokra. Amíg a felújítási munkálatok zajlanak, a családok jobbnál jobb programokon vehetnek részt. Legyen az sport vagy kulturális esemény, wellness vagy éppen kreatív foglalkozás.
Starting: 11-06-2026 20:40:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 11-06-2026 21:55:00
Vitorlázórepülés közben Andynek megfájdult a szíve, de szerencséjére időben be tudta venni a gyógyszerét, és nem zuhant le. Justus infarktusveszélyre figyelmezteti. Maxl visszaérkezik a faluba és arra kéri Justust, hogy kérjen engedélyt Pankrazéktól a repülőiskola megnyitásához. Josef és Christl között kezd kialakulni valami.
Starting: 11-06-2026 22:30:00
Lisa a nyolcadik hónapban van és Justus-szal már a pici keresztnevén gondolkodnak. Josef karsérülést szenved jégkorongozás közben. Julian és apja kirándulni mennek, ám megtörténik az elképzelhetetlen: az apa egy gleccserhasadékba zuhan magával húzva fiát, de utolsó pillanatban elvágja a kötelet, és így megvédi fiát a zuhanástól.
Starting: 11-06-2026 23:45:00
Burgess felkarol egy ígéretes újoncot. A fiatal az első akciója során véletlenül lelövi az egyik társát, ezután pedig megindul a lejtőn.
Starting: 12-06-2026 00:35:00
Egy fiatal bírósági szakorvos úgy érzi, hibát követett el, mikor heroin túladagolást diagnosztizált egy 20 éves lány halálánál. Az orvos egyre jobban kételkedik. A temetés előtt, az utolsó pillanatban, egy újabb vizsgálat kimutatja, hogy a heroin beinjekciózását altató túladagolása előzte meg. Moser és Rex nyomozni kezdenek. Vajon a kábítószeres kapcsolatokkal is rendelkező hódoló a gyilkos, vagy a szálak egészen máshová vezetnek?
Starting: 12-06-2026 01:20:00
Egy őrült babakészítő, Martin Wolf minden vágya az, hogy olyan nőt találjon, aki mindenben engedelmeskedik neki. Ezért folyamatosan nőket hív meg a műhelybe, ahol felöltözteti és kisminkeli őket, mint a babákat. Ha valaki nem azt teszi, amit mond, azokat megöli, a csupasz holttesteket pedig egy elhagyatott téglaégetőbe rakja. Moserék számára pedig világossá válik a nyomozás során, hogy az áldozatok szenvedélye minden esetben a baba volt. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 12-06-2026 02:10:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 12-06-2026 02:55:00
Egy válás soha nem könnyű. Főleg, ha a felek egyikét váratlanul éri a dolog. Illetve, ha hamar kiderül, hogy képtelenek megegyezni a vagyont illetően. Az Endrődy család egykoron békés otthona, napok alatt válik hadszíntérré, amikor férj és feleség próbálják érvényesíteni a saját érdekeiket.
Starting: 12-06-2026 03:20:00
A TV2 közéleti témákkal, napi aktualitásokkal, kultúrával, olykor bulvár témákkal foglalkozó reggeli műsora.
Starting: 12-06-2026 04:15:00
A komoly témák után mindenkinek jól esne valami könnyedebb. Ezentúl a Mokka után kicsit lazítunk a stíluson. Édes storyk habkönnyű tálalásban, éppen úgy, ahogy az ínyencek kedvelik. Mokkacino, hétköznap a Mokka után a TV2-n.
Starting: 12-06-2026 06:45:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 12-06-2026 07:40:00
Paulina szülei elváltak, anyja, Berta teljesen megszakította férjével a kapcsolatot, és nem tartott igényt még gyerektartásra sem. Mikor a lány betölti a 18. évét, beperli apját a tartásdíjért. Az idézés nyomán az apa elmegy volt feleségéhez és lányához, hogy elmondja, a játékszenvedély rabja lett, az állását és minden pénzét elvesztette. Bár az anya nem hisz volt férjének, Paulinának lelkiismeretfurdalása támad.
Starting: 12-06-2026 09:20:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 12-06-2026 10:00:00
Karin egy reggel arra ébred, hogy a mellette fekvő barátjának mellkasából egy konyhakés áll ki. A kihallgatásnál a lány azt állítja, hogy semmire sem emlékszik. A pszichiátriai vizsgálat során pedig beigazolódik, hogy Karin igazat mondott, hiszen még a gyilkosság előtt hipnotizálták. Moser és Rex időközben felkeresi a halott férfi édesanyját, aki feltűnő nyugalommal veszi tudomásul fia halálhírét. A gyanú pedig azonnal az anyára terelődik.
Starting: 12-06-2026 10:30:00
Egy fiatal nő összeesik az utcán és nem sokkal később meghal a kórházban. Mivel halálára nem találnak magyarázatot, az orvosok boncolást rendelnek el, azonban a holttest másnap reggelre eltűnik. Moser és Rex első útja a munkanélküli férjhez vezet.
Starting: 12-06-2026 11:30:00
Briana és Demián megtudja, hogy Glorio látta őket együtt. Ángel közli a jó hírt Aurorával. Pintas meglátogatja Patriciát. Antonio Pascualtól kér segítséget Eliával kapcsolatban.
Starting: 12-06-2026 12:35:00
Azize haragszik Devranra, mert azt hiszi, hogy ő támadta meg Yavuzt. Cemo megmutatja a családjának, hogy újra lábra tud állni. Cemo mindent bevall Azizének.
Starting: 12-06-2026 13:40:00
Cihan vívódik, hogy őszintén valljon titkáról Alya-nak. Nare Özkan miatt kérleli Sahin-t, hogy lépjen tovább kapcsolatukból. Miután Mine állapota javulni kezd, Sadakat asszony a tettek mezejére lép.
Starting: 12-06-2026 14:45:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 12-06-2026 16:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 12-06-2026 16:45:00
Kincsvadászok címmel indul problémamegoldó reality árpilis 18-án a VIASAT3-on. A péntek délutánonként látható műsorban adásonként két-két ember/család történetébe pillanthatunk bele. Minden egyes gond vagy probléma hétköznapi igényekből és konfliktusokból ered, ezek megoldásában segít praktikus tanácsokkal a két műsorvezető, azaz a két Kincsvadász: Tokár Tomi és Magyarósi Csaba.
Starting: 12-06-2026 17:55:00

Starting: 12-06-2026 19:30:00
Május 25-től ismét ecsetet és kalapácsot ragadnak Magyarország kedvenc lakásfelújítói, és Stohl Andrással, Szabó András Csutival, valamint az újonnan érkező Gelencsér Tímeával folytatódik az Újratervezés a TV2-n. A népszerű doku-realityben Lehoczky Léna lakberendező vezetésével ezúttal is olyan rászoruló családok otthonait alakítják át, akiknek önerejükből nem lenne lehetőségük változtatni körülményeiken. Az elmúlt években eddig öt évadon és 160 epizódon keresztül követhették nyomon a nézők a profi tervezők és kivitelezők elképesztő munkáját, összesen 32 családnak segített a TV2 Csoport. A műsor népszerűsége töretlen, indulása óta rengeteg levél érkezik a családoktól, bízva a nem mindennapi lehetőségben. A produkció ezúttal is kiemelt hangsúlyt fektet az élményprogramokra. Amíg a felújítási munkálatok zajlanak, a családok jobbnál jobb programokon vehetnek részt. Legyen az sport vagy kulturális esemény, wellness vagy éppen kreatív foglalkozás.
Starting: 12-06-2026 20:40:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 12-06-2026 21:55:00
Lisa a nyolcadik hónapban van és Justus-szal már a pici keresztnevén gondolkodnak. Josef karsérülést szenved jégkorongozás közben. Julian és apja kirándulni mennek, ám megtörténik az elképzelhetetlen: az apa egy gleccserhasadékba zuhan magával húzva fiát, de utolsó pillanatban elvágja a kötelet, és így megvédi fiát a zuhanástól.
Starting: 12-06-2026 22:30:00
Pankraz azon fáradozik, hogy megkérje Franzi kezét. Justus szeretné megkímélni Juliant az állami gondozásba vételtől, ezért az örökbefogadáson töpreng. Lisa megszüli a gyermekét. Julian beesik egy gleccserszakadékba, de szerencsére túléli a zuhanást. Mindezek után Julian is Justus-ékhoz költözik. Lisa és Justus, Franzi és Pankraz közös esküvőt tartanak.
Starting: 12-06-2026 23:45:00
A drogosztály egy ügynöke Ruzek segítségét kére, hogy előkerítsen egy besúgót. Az ügy azonban hamar nem várt fordulatot vesz.
Starting: 13-06-2026 00:35:00
Karin egy reggel arra ébred, hogy a mellette fekvő barátjának mellkasából egy konyhakés áll ki. A kihallgatásnál a lány azt állítja, hogy semmire sem emlékszik. A pszichiátriai vizsgálat során pedig beigazolódik, hogy Karin igazat mondott, hiszen még a gyilkosság előtt hipnotizálták. Moser és Rex időközben felkeresi a halott férfi édesanyját, aki feltűnő nyugalommal veszi tudomásul fia halálhírét. A gyanú pedig azonnal az anyára terelődik.
Starting: 13-06-2026 01:20:00
Egy fiatal nő összeesik az utcán és nem sokkal később meghal a kórházban. Mivel halálára nem találnak magyarázatot, az orvosok boncolást rendelnek el, azonban a holttest másnap reggelre eltűnik. Moser és Rex első útja a munkanélküli férjhez vezet.
Starting: 13-06-2026 02:10:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 13-06-2026 03:00:00
A Hupikék törpikék kicsik és nagyok kedvenc sorozata. Közismert dalszövegével így csalogatja nézőit: Magas hegyek mögött, hol a tenger hupikék, ott laknak ők, a törpikék. Hatalmas fák között, gombaházakban lakunk és mindig vidámak vagyunk. De a törpök élete nem csak játék és mese. Hallottál már a gonoszról a csúf, kopasz Hókuszpókról? Szegény Hókuszpók mindig mellé fog, aztán persze mérgesen morog. Nótata, Törpapa, Hami, Tréfi, Törpilla, Ügyi, Dulifuli, Okoska. Mi vagyunk az icikék, mi vagyunk a picikék, a hupikék törpikék...
Starting: 13-06-2026 04:10:00
Tom általában sikertelenül próbálja elfogni Jerry-t, hatalmas esések, balesetek, ütések közepette. Máskor a páros egészen jól kijön egymással, sőt az is előfordul, hogy egy-egy csetepaté közben egymás segítségére sietnek. Összetűzéseik hátterében persze a hagyományos, ősi ösztönből fakadó macska-egér ellentét áll...
Starting: 13-06-2026 04:35:00
A sorozat Dextert követi, a lelkes, ifjú zsenit, akinek a hálószobájában tudományos laboratórium van, amelyet titokban tart gyanútlan szülei előtt. Dexter állandó konfliktusban van nővérével, Dee Dee-vel, aki rendszeresen bejut a laboratóriumba, és véletlenül meghiúsítja a kísérleteit.
Starting: 13-06-2026 05:00:00
Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak?
Starting: 13-06-2026 05:25:00
Mesemondó: Bánffy György, Szabó Gyula.
Starting: 13-06-2026 05:55:00
Mesemondó: Bánffy György, Szabó Gyula.
Starting: 13-06-2026 06:00:00
Egy szegény embernek volt három kismalaca. Mikor a fia, Tréfa felcseperedett, ő vigyázott rájuk. Amikor muzsikált a kismalacok táncoltak. A királylány egyenként elcsalta tőle a kismalacokat, a fiú nem kért mást, csak annyit, hogy minden alkalommal húzza feljebb a szoknyáját, és a harmadik után pedig felkereste a palotában és kérte a zsák aranyat. Az arannyal hazament, boldog volt a család. A király hírül adta, hogy a leányán van három jegy, s aki azt kitalálja hol van, annak adja leányát. Így lett végül Tréfából királyfi.
Starting: 13-06-2026 06:10:00
A szarka család kleptomániában szenved. Dr. Bubo hipnózissal próbálkozik, hogy kigyógyitsa őket a lopásból.
Starting: 13-06-2026 06:15:00
A vadkandúr áriája őrületbe kergeti a szomszédokat, Bubo doktor azonban igazi tehetséget sejt a kandúrban, ezért koncertet szerveztet.
Starting: 13-06-2026 06:25:00
Géza horgászni indul, de nem sikerül halat fognia. Paulát, aki időközben már vacsora vendégeket is hívott az összeomlás és a szégyen kerülgeti. A segítség nem más, mint Öcsi, a 30. századi rokon, aki fénypostával szupertápot küld. A hiper ultra kivanat rendkívül ízletes és tápláló, szavatossága 300 év. Ám egy tabletta 1 heti táplálékot tartalmaz. Ebből még adódhat némi gond.
Starting: 13-06-2026 06:40:00
Géza felfedi titkát, így mostl Paula is beszélhet MZ/X-el, azaz Öcsivel, 30. századi köbükunokájával. Paula születsénapja alkalmából ki is használja az alakalmat és mohón egy egész házat kér. Öcsi teljesít a kérsét, s a makett alapján kiválasztott MAG-LAK-ot másnapra űrdarukkal leszállítja az Időkibővítő Szállítmányozási Trans Export Vállalat Társulás a telekre. A ház ultramodern, s nem technikailag visszamarad szülőknek való, így adódik is némi probléma.
Starting: 13-06-2026 07:10:00
Béni pókerpartira csábítja Frédit. Nagy is a csáberő, de Frédinek hazudnia kell, hova indul, mert előtte utasította vissza Vilma kérését, hogy moziba menjenek. Frédi azt találja ki, hogy közös barátjuk, Szepi megbetegedett, és őt mennek meglátogatni. Frédi óriási nyereménnyel tér meg a pókerpartiról, de most az a gondja: hogyan adja ezt elő Vilmának? Ismét füllentéshez folyamodik: találta a pénzt. A becsületes Vilma pedig ezt a tényt lehozza a Riadó kiadóban. Frédi már megint veszni látja a sok pénzt...
Starting: 13-06-2026 07:40:00
TRENDMÁNIA Görög Zitával! Legyen szó hajról, körömről, ruháról, vagy bármi másról Görög Zita jól tudja, mitől leszünk minden nap újra és újra frissek és naprakészek. Sokszor egy apró trükk bevetése elég, hogy egy igazi NŐ kiemelkedjen tömegből, és van, hogy olyan alkalomra igyekszünk, ahol külsőnknek minden apró részletében csillognia kell. A Trendmániában megtaláljuk a megoldásokat: a legújabb trendeket, legdivatosabb ruhákat, legfrissebb színeket, legjobb helyeket és arcokat.
Starting: 13-06-2026 08:10:00
Az újév tökéletes alkalom a változásra. Műsorunkban szakértők segítenek eligazodni az egészséges táplálkozás, diéta, a hatékony edzés és az életmódváltás világában. Kezdd velünk az utat az egészségesebb élet felé! Műsorvezető: Faragó Melinda.
Starting: 13-06-2026 08:50:00
Danny Blue, aki fellépett már a világ számos táján, többek közt Las Vegasban, Dubaiban, Londonban, Tajvanon, Sydneyben, most elgondolkodtató, megdöbbentő TV műsorában ejti ámulatba a nézőket. Danny Blue olyan hatásokat kelt, melyek az emberek többsége számára magyarázat nélkül maradnak. Nem a szem megtévesztésével dolgozik, hanem egy lépéssel előrébb jár. Műsorában minden a gondolatokról, a gondolkodásról szól, nem "csak" gondolatot olvas, hanem gondolatot ébreszt. A Tudatfeletti műsor az élet minden területét átfogja és mindamellett, hogy fő célja az elgondolkodtatás, a szórakoztatás, hasznos tippekkel, ötletekkel, tanácsokkal kíván segíteni a nézőknek, hogyan használjuk a gondolatunkat, tudatunkat, akaratunkat.
Starting: 13-06-2026 09:25:00
Tarts velünk Magyarország különböző régióiba és a világ más országaiba, hogy együtt fedezzük fel a turisztikai, a gasztronómiai és a kulturális lehetőségeket! Műsorvezető: Tuka Nikoletta.
Starting: 13-06-2026 10:05:00
Egy utazás nem is arról szól valójában, hogy mit látunk, hanem arról, amit közben átélünk. A megszerzett élményeket pedig nem veheti el tőlünk senki. Mi abban segítünk a nézőknek, hogy minél több új élményt átélhessenek, és mindig emlékezzenek rájuk. A TV2 új turisztikai magazinja pedig pont ebben az élményszerzésben segít. A Poggyász egy utazási magazin, amely hétről hétre új ötletekkel szolgál az egész családnak, hogy hol töltsék szabadidejüket, vagy éppen milyen programmal, kikapcsolódással színesítsék a hétvégéiket. Legyen szó természetjárásról, ismeretterjesztő programokról, gasztronómiáról, kultúráról, wellnessről, aktív pihenésről, mi bemutatjuk a legizgalmasabb úti célokat belföldön és külföldön egyaránt. A műsor segítségével felfedezhetik Magyarország érdekességeit és a világ csodáit. Falvak, városok, természeti értékek, építészet, sport, kalandturizmus: az utazási magazin minden alkalommal hasznos és sokszínű információval szolgál az utazás világából. A Poggyász úti filmjeiben színesen illusztrálja egy adott ország, vagy hazai város értékeit, népi hagyományait, fő látnivalóit, a helyi konyhaművészet remekeit, de a népszerű kulturális, szórakoztató, vagy éppen gasztronómiai rendezvényekről is beszámol. Mindezt azért teszi, hogy gazdagítsa a nézők élmény-gyűjteményét!
Starting: 13-06-2026 10:40:00
SVENK _ a magyar filmek mozimagazinja! A hetente képernyőre kerülő műsor célja, hogy a nagyközönséggel megismertesse a magyar filmipar múltját, jelenét és jövőjét, emellett naprakészen beszámoljon minden olyan történésről, amely az egyre sikeresebb hazai filmgyártáshoz kapcsolódik. Műsorvezető: Seres Gerda.
Starting: 13-06-2026 11:20:00
Tapsi Hapsi és kísérete bajba kerül, amikor szembeszáll a Földre érkezett apró kis űrlényekkel. A nerdluckokat a főnökük, Swackhammer küldte, mégpedig azért, hogy az ő szórakoztatására elrabolják Tapsi Hapsi csapatának tagjait. Hősünk nem tétovázik, azonnal kosármeccsre hívja az idegeneket azzal a feltétellel, hogy ha vereséget szenvednek, mindannyian ottmaradhatnak a Földön, az űrlények győzelme esetén viszont mind Swackhammer kezére adják magukat. Az idegenek azonnal elfogadják Tapsi ajánlatát. Túlságosan is gyorsan. Ugyanis van egy rendkívüli tulajdonságuk: pillanatok alatt új képességeket tudnak a magukévá tenni. Amikor Tapsi Hapsi felfedezi, mi készül, tudja, hogy azonnal segítségre van szüksége. De hova forduljon, amikor már minden valamire való kosaras tudása az ellenfelet gazdagítja? Szerencsére van egy olyan ismerőse, akire mindig számíthat: ő a világ legnagyobb kosárjátékosa, Michael Jordan.
Starting: 13-06-2026 11:55:00
A büszke déliek visszavágásra készülnek az elvesztett polgárháború után. Hadseregük nem lévén új és minden eddiginél hatékonyabb harci eszköz kifejlesztésén és Grant elnök meggyilkolásán dolgoznak. Vezérük a zseniális és bosszúéhes háborús veterán, Arliss Loveless (Kenneth Branagh). Az agytröszt parancsára elrabolják az Államok legnagyobb tudósait, hogy titkos rejtekhelyükön a félelmetes Tarantula nevű harci szerkezet megvalósításán dolgozzanak. A kormány két legjobb titkos ügynökét küldi a mindenre elszánt lázadók megállítására. Az egyik James West (Will Smith), akinek sármja, nagy dumája és gyors keze a fegyvere. A másik Artemus Gordon (Kevin Kline), aki pedig az álcázás, az intelligencia és az ügyes kis szerkezetek nagymestere. A két ügynök kezdetben egymással rivalizálva vág neki a feladatnak, de gyorsan rájönnek, hogy ezzel az ellenféllel szemben csakis egymással társulva érhetik el céljukat.
Starting: 13-06-2026 13:45:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 13-06-2026 16:00:00
A világban állandóan történik valami, velünk nem marad le semmiről. A legfrissebb és legfontosabb hírekkel naponta többször jelentkezik a TV2 legnézettebb hírműsora _ a Tények.
Starting: 13-06-2026 16:55:00
A pénzhamisítás azóta jövedelmező "mesterség", amióta a pénzt feltalálták. Büntetni ugyan mindenkor büntették, de amíg a leleplezés meg nem történik, addig is jókat lehet kaszálni. A legjobb, ha nem a mindenki által jól ismert saját pénzeszköz kerül hamisításra, hanem az átlagmagyar számára ritkán, de inkább soha nem látott (1985-öt írunk) idegen pénz, a dollár. A kiváló, de állandóan renitenskedő nyomozó, Ötvös Csöpi éppen felfüggesztve, így a főnöki allűrjein kívül semmiben sem kiemelkedő doktor Kardos kezében a lehetőség a dollárhamisító banda leleplezése.
Starting: 13-06-2026 17:45:00
Gloria, a Los Angelesben dolgozó sminkes lány szorult helyzetbe kerül, amikor bűnözők elrabolják a legjobb barátját Tijuanában. A szabadulásáért cserébe a lány kénytelen az erőszakos drogkartellnek dolgozni. Az élete még nagyobb veszélybe kerül, amikor az amerikai Kábítószerellenes Hivatal, a DEA ügynökei is megkeresik, és arra kényszerítik, hogy fedett ügynök legyen. A két tűz közé került Gloria olyan képességeket fedez fel magában, amelyekről nem is gondolta volna, hogy a birtokában van.
Starting: 13-06-2026 19:40:00
1957 nyara. A Formula 1 látványosan pörög, ám az egykori versenyző, Enzo Ferrari válságos időket él meg. Csőd fenyegeti a gyárat, amit feleségével, Laurával a semmiből hoztak létre tíz évvel korábban. Vehemens házasságukra rányomta a bélyegét fiuk, Dino közelmúltban bekövetkezett halála is. Ráadásul Ferrarinak nehezére esik elismernie Lina Larditól született gyermekét, Pierót is. A versenyzés – és győzelem – iránti szenvedélye közben egyre-másra próbára teszi mindannyiukat, amikor elindulnak az Olaszország ezer mérföldnyi területén átívelő Mille Miglián.
Starting: 13-06-2026 21:50:00
Fiatalok egy csoportjának kedvenc szórakozása az éjszakai "flúgos" futamokon való részvétel, ahol a balesetek is megszokottak, s már haláleset is történt. Christian Shuck, aki új versenyzőként kerül a csapatba, hamarosan megtapasztalja, hogy Jager, a versenyek koronázatlan királya, mindenre képes a győzelemért. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 14-06-2026 00:30:00
Karin és Martin testvérek, összevesznek a műjégpályán. Martin újra kölcsönt akar az örökségből, de ezúttal Karin hajthatatlan. Mindezek után Karin továbbkorcsolyázik és egy kis idő elteltével, holtan csúszik el a jégen. A mentőorvos először keringési zavarokra gondolt, de aztán a lány testtartása és a mandula-illat arra a következtetésre juttatta, hogy az áldozatot megmérgezték. A gyilkossági csoporttól Moser felügyelőt riasztják, hogy egy fiatal lány holtan esett össze a műjégpályán. Az ilyen esetekre mondják azt, hogy rejtélyes haláleset gyanús körülmények között. (Eredeti hang digitálisan.).
Starting: 14-06-2026 01:20:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 14-06-2026 02:10:00
A Lokoléo Party _ Jollyval, Jolly első, önálló műsora, melyben főként mulatós dalok, latin ritmusok és fülbemászó slágerek is hallhatóak. Felcsendülnek már ismert és még nem hallott dalok is a házigazdától, emellett számos vendég is szerepel a műsorban.
Starting: 14-06-2026 02:35:00
Termékeket bemutató, és azokat vásárlásra felkínáló televíziós műsorblokk.
Starting: 14-06-2026 03:00:00
Eder mester asztalosműhelyében a sok szerszám, festék és ecset között hogy, hogy nem egyszer csak életre kel egy piciny apró fiucska, Pumukli. Vörös haja égnek áll, rettentő kíváncsi és rettentő neveletlen. Eder apó kénytelen kezelésbe venni, az egyébként csak számára látható kis emberke nevelését. A műhely látogatói, a szomszédok és barátok csak bizonyos tárgyak gyanús "önmozgását", érthetetlen jelenségeket vesznek észre, de arra senki sem gondol, hogy mellettük, felettük, alattuk, rajtuk egy pici manócska ugrál, bujkál. Pumukli felfedezi magának a világot, megismerkedik a macskával, egérrel, tűzzel és vízzel, autóval, de elkíséri a mestert a hegyekbe, a horgászatra, és megtanulja, mi az hogy zene, mi az, hogy segítség, mi az hogy karácsony. A sorozat végén Pumukli a fejlődésben odáig jut, hogy asztalos akar lenni, de ki hiszi el ezt ennek a kópénak?
Starting: 14-06-2026 04:10:00
Mesemondó: Bánffy György, Szabó Gyula.
Starting: 14-06-2026 04:35:00
A király az aranytollú madárért küldi három fiát. A két idősebb gonoszságáért pórul jár, a legkisebbnek sikerül megszerezni az aranytollú madarat, s útja során a legszebb királykisasszonyt.
Starting: 14-06-2026 04:45:00
Mátyás király járja az országot. Egy kis faluba térve látja, hogy a helyi bírónak semmi gondja nincsen. A királynak se kell több, úgy gondolja, hogy próba elé állítja a bírót: foltozzon be egy korsót, nyúzzon meg egy malomkövet, mert ha nem akkor lefejezteti. A bírónak és lányának sikerül minden feladatot megoldani, amit a király kiszab.
Starting: 14-06-2026 04:50:00
A Kacsa notórius hazudozó. Bubo doktor, hogy mederbe terelje betegségét, és hibájából erényt kovácsoljon, írásra bíztatja.
Starting: 14-06-2026 05:00:00
Csőrmester problémái egyre sokasodnak a közlekedési szabályok ellen vétők miatt. Szigorításokat vezet be, de amikor ez sem segít drasztikusabb eszközökhöz kénytelen nyúlni.
Starting: 14-06-2026 05:10:00
Mézgáék utaznak, énekelnek, ez a műsor szignálja. Huffnagel Pisti meghívja magához Ausztráliába a Mézga családot. Magukkal viszik Máris szomszédot is. Mikor megérkeznek, Huffnagel Pistinek hült helye, ugyanis sikkasztásért keresi a rendőrség. Mézgáéknak még visszautazásra sincs pénzük, ezért csőlakók lesznek.
Starting: 14-06-2026 05:25:00
Mézgáéknek nincs pénzük,ezért minden állást elvállalnak, de mindenhonnan kidobják őket. Este a kikötőbe mennek aludni. A rakományt hajóra rakják, vele együtt Mézgáékat is és m ire magukhoz térnek, már a déli sarkon találják magukat.
Starting: 14-06-2026 05:55:00
Frédi és Béni meggondolatlanul zsűritagságot vállalnak az Ökör-köri szépségversenyen, és ennek beláthatatlan következményeit viselniük kell.
Starting: 14-06-2026 06:25:00
A családalapítás már a gyermekvállalás gondolatával elkezdődik. Hosszú út vezet a lelki felkészüléstől kezdve addig, amíg a kisgyermekkor lezárásával átalakul a gyerekeinkhez fűződő viszonyunk. A szülővé válás időszaka, a kisbaba első évei az egész család életében meghatározóak. Már a teherbeesés körüli nehézségek, vagy épp egy küzdelmes várandósság is próbatétel elé állítja a szülőket. Amikor pedig megérkezik az új családtag, hirtelen minden megváltozik. Számos kérdés merülhet fel a fiatal szülőkben, amit nem mernének feltenni még a legközelebbi szeretteiknek sem, mert attól félnek, hogy nem elég jó szülők. Hétvégi magazinműsorunk tabuk nélkül válaszol minden, a családalapítással, terhességgel, szüléssel és kisgyermekkorral kapcsolatos kérdésre. Műsorvezetőként Kiss Ernő Zsolt fogadja a vendégeket és fogalmazza meg a nézők kérdéseit.
Starting: 14-06-2026 06:55:00
Több mint TestŐr – élet, szépség, egészség Vámos Erikával! Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni, ez azonban nem is olyan egyszerű, hiszen számtalan egészségmegőrző, megelőző és gyógyító módszer létezik, amelyek útvesztőjében nehéz megtalálni a számunkra legideálisabbat. Ebben segít a Több mint TestŐr hétről hétre, ahol nem csak Vámos Erika, hanem egy-egy ismert ember is kipróbálja a legújabb, legmegleglepőbb, és leghatásosabb módszereket!
Starting: 14-06-2026 07:35:00
Az egészséges életmód kialakítása nem egyik napról a másikra megy, hanem egy folyamat eredményeként jön létre. E folyamatban több tényező is fontos szerepet játszik. Az egészséges életmód feltételeként általában 9 alapelvet említenek, melyek együttesen a testi-lelki harmónia megteremtését szolgálják. Alapvetően ezen alapelvek mentén építjük fel magazinműsorunkat, amelyben a könnyedebb hangvétel érdekeben csempészünk egy kis prevenciót, egy kis szépségápolást és egy kis stíluskalauzt is. Műsorvezetők: Győrfi Pál és Proksa Szandra.
Starting: 14-06-2026 08:10:00
Ez az a műsor, amely igyekszik mindenki számára érthetővé és szerethetővé tenni az autózás világát, megismertetni az autóimádókat és a felhasználókat az autógyárak újdonságaival. A paletta mindenre kiterjed, ami alkalmas a közlekedésre, legyen az egy egyszerű robogó, egy hibrid kerékpár vagy akár egy több mint 100 millió forintos Rolls Royce. Totti autós és motoros múltjával olyan képességekre vagy hiányosságokra tud rámutatni, ami mindenki számára érdekes lehet. Műsorvezető: Tóth Zoltán "Totti".
Starting: 14-06-2026 08:50:00
A műsorban ötleteket adunk, hogyan tudjuk a környezetünket kellemesebb hangulatúvá varázsolni, apró lakberendezési ötletektől a nagyobb beruházásokig. Megmutatjuk, hogy a gyerekeket hogyan tudjuk bevonni a kreatív ötletek megvalósításába. Különös figyelmet fordítunk a környezettudatosságra. Utánajárunk, hogy hogyan tudjuk minimalizálni a lakásfenntartási költségeket. Megmutatjuk milyen felújításokat tudunk otthon együtt elvégezni. Segítséget nyújtunk a biztosítások sokaságában. Ingatlanpiaci körkép, hol érdemes vásárolni, bérelni ingatlant. Milyen gazdasági hatások érik az ingatlanpiacot, előnyöl-hátrányok. Műsorvezető: Horváth Gréta.
Starting: 14-06-2026 09:25:00
A műsor társadalmi és szakmai témákat érint, az építőipartól elindulva, a megújuló energiaforrásokon, innovatív megoldásokon keresztül, egészen az emberi erőforrás területéig. Tematikus és szakmai tartalmak, szakértői szemléleten keresztül bemutatva. Társadalmi szerepvállalás Kreatív tevékenység vagy közösséget építő akciók, környezetvédelmi vagy turisztikai- és településfejlesztési projektek bemutatásra. Megújuló energiatermelés Megújuló energiaforrások beépítése mindennapi életünkbe(napelem, kollektor, hőszivattyú, elektromos autók) környezettudatos és zero waste életmód propagálása. Innovatív megoldások Smart technológiák bemutatása, hatékonyságnövelő megoldások, kutatás-fejlesztés és innovatív termékek bemutatása. Humán Erőforrás Különböző megoldások bemutatása a 21. század kihívásaira a munkaerőpiacon. Munkaerő toborzása, kiválasztása, betanítása, motiválása és megtartása. Mentor programok bemutatása.
Starting: 14-06-2026 10:05:00
A BBQ egyre népszerűbb... A tűz ősidők óta összeköt minket. Most elérkezett az idő, hogy a BBQ _ a füst, a láng és a szenvedély végre méltó helyet kapjon Magyarországon is. Ez nem csupán egy gasztroműsor. Ez egy új nemzeti élmény, ahol az ízeken túl emberek, közösségek és történetek találkoznak. A műsorban 12 versenyző _ az ország legjobb BBQ-sai, hobbisütői és szenvedélyes grillmesterei _ küzdenek egymással hétről-hétre. Minden epizódban egy új tematikus kihívás vár rájuk. A műsor szakmai hitelességét és szórakoztató erejét kétfős (epizódonként vendégzsűrivel kiegészülve) tapasztalt szakmai zsűri garantálja: Szűcs Róbert Lúciusz és Nagy Iván. A műsor házigazdája Jancsa Jani, aki humorral, lazasággal és közvetlenséggel köti össze a versenyzőket, a zsűrit és a nézőket.
Starting: 14-06-2026 10:40:00
Doc West nagy kártyás, és most Holysand városába kerül, hogy itt is megcsillantsa tehetségét: azaz elnyerje a helyiek pénzét. Itt azonban két család viaskodásának kereszttüzébe kerül. Miután megtudják róla, hogy orvosi képzettsége is van, a helyiek mindenképp a városban próbálják tartani őt.
Starting: 14-06-2026 11:40:00
Különös látvány tárul az ébredező kapitány szeme elé: szorgos kezek bontják a hajóját. A sportvilágban egykor Bombázóként közismert ökölvívóbajnok kénytelen partra szállni, ahol megmenti a mitugrász Jerry-t. Jerry azzal hálálja meg, hogy beajánlja a közelben állomásozó amerikai csapathoz. Honnan is sejthetné, hogy az őrmester és a Bombázó régi ellenfelek, s a katona volt az, aki Bombázó páratlan sportkarrierjét kettétörte...
Starting: 14-06-2026 13:45:00