Hoy TREXIPTV
Shakespeare klasszikus tragédiája ebben a feldolgozásban a modern kor számára újragondolt, lebilincselő pszichológiai thriller! A film túllépve a színpad korlátain, a windsori Theatre Royal szinte minden helyiségét felhasználja, hogy azt a halhatatlan Helsingőr kastélyává változtassa. A kritikusok által elismert, nemrégiben színpadra állított Hamletben a kétszer is Oscar-díjra jelölt Ian McKellen, Frances Barber (Lear király, Csehov Sirálya) és Jonathan Hyde (Lear király, Titanic, Crimson Peak) ikonikus szerepeket elevenítik meg ebben a lenyűgöző, új színpadi és filmes adaptációban. Ian McKellent a nemzetközi közönség a mozivászonról – elsősorban Gandalfként a Gyűrűk Ura- és a Hobbit-trilógiákból, valamint Magnetóként az X-Men-filmekből – ismerheti. Hosszú karrierje során kitüntették többek között Golden Globe, Európai Filmdíjjal és a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál díjával is; valamint négy Emmy-, négy BAFTA- és két Oscar-díj jelölést is magáénak tudhat.
Starting: 06-06-2026 04:00:00
Juno (Ellen Page) csinos, okos tinilány, akinek váratlanul mégis azzal kell szembesülnie, hogy osztálytársával, Bleekerrel (Michael Cera) egy túl jól sikerült éjszakán szimpla hülyeségnél sokkal többet csináltak. Az anyai örömök elé néző lány barátnője, Leah (Olivia Thirlby) segítségével nevelőszülőket keres és talál a születendő kicsinek. A tökéletes adoptálók Mark (Jason Bateman) és Vanessa (Jennifer Garner), a tehetős külvárosi szerelmespár, akik már alig várják, hogy a karjukban tartsák a csöppséget. Szerencsére Juno szülei, Mac és Bren MacGuff (J.K. Simmons és Allison Janney) mindenben a legmesszebbmenőkig támogatják lányukat.
Starting: 06-06-2026 06:30:00
Kínában az egygyerek-szabály feloldása utáni időszakban egy középosztálybeli családhoz egyre gyakrabban érkezik látogatóba a tizenéves fiú nehéz körülmények között élő, titokzatos barátja. A család dinamikájának megváltozásával egyre inkább felszínre törnek a ki nem mondott titkok, és a családtagoknak szembe kell nézniük saját feldolgozatlan érzelmeikkel és teljesíthetetlen elvárásaikkal.
Starting: 06-06-2026 08:05:00
Juno (Ellen Page) csinos, okos tinilány, akinek váratlanul mégis azzal kell szembesülnie, hogy osztálytársával, Bleekerrel (Michael Cera) egy túl jól sikerült éjszakán szimpla hülyeségnél sokkal többet csináltak. Az anyai örömök elé néző lány barátnője, Leah (Olivia Thirlby) segítségével nevelőszülőket keres és talál a születendő kicsinek. A tökéletes adoptálók Mark (Jason Bateman) és Vanessa (Jennifer Garner), a tehetős külvárosi szerelmespár, akik már alig várják, hogy a karjukban tartsák a csöppséget. Szerencsére Juno szülei, Mac és Bren MacGuff (J.K. Simmons és Allison Janney) mindenben a legmesszebbmenőkig támogatják lányukat.
Starting: 06-06-2026 15:00:00
Shakespeare klasszikus tragédiája ebben a feldolgozásban a modern kor számára újragondolt, lebilincselő pszichológiai thriller! A film túllépve a színpad korlátain, a windsori Theatre Royal szinte minden helyiségét felhasználja, hogy azt a halhatatlan Helsingőr kastélyává változtassa. A kritikusok által elismert, nemrégiben színpadra állított Hamletben a kétszer is Oscar-díjra jelölt Ian McKellen, Frances Barber (Lear király, Csehov Sirálya) és Jonathan Hyde (Lear király, Titanic, Crimson Peak) ikonikus szerepeket elevenítik meg ebben a lenyűgöző, új színpadi és filmes adaptációban. Ian McKellent a nemzetközi közönség a mozivászonról – elsősorban Gandalfként a Gyűrűk Ura- és a Hobbit-trilógiákból, valamint Magnetóként az X-Men-filmekből – ismerheti. Hosszú karrierje során kitüntették többek között Golden Globe, Európai Filmdíjjal és a San Sebastián-i Nemzetközi Filmfesztivál díjával is; valamint négy Emmy-, négy BAFTA- és két Oscar-díj jelölést is magáénak tudhat.
Starting: 06-06-2026 16:35:00
Bár úgy tűnik, Eleonora Duse legendás karrierje véget ért, de az első világháború és a fasizmus térhódítása közötti nehéz időszakban a hívás, amit érez, erősebb minden lemondásnál: ezért visszatér hát oda, ahol élete elkezdődött: a színpadra.
Starting: 06-06-2026 18:30:00
A visszatérő megtörtént események alapján készült. Magával ragadó, hátborzongató film egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről.
Hugh Glassra (Leonardo DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) szándékosan tagadja meg a segítséget és magára hagyja őt a kietlen, dermesztő rengetegben. Glass hihetetlen erőfeszítéssel dacol a természet és az ember kegyetlenségével. Őrületes kalandokat él túl, egymaga vág keresztül hegyen, erdőn, folyón és hómezőn, hogy bosszút álljon.
Starting: 06-06-2026 20:40:00
Hóborította kisváros fent az amerikai-kanadai határon. A helyi autókereskedő eredeti ötlettel akarja egyenesbe hozni zűrös pénzügyeit: két piti csirkefogóval elraboltatja feleségét, hogy váltságdíjat zsarolhasson ki apósától. Az emberrablók azonban az átlagnál is ütődöttebbek, s csak úgy mellékesen agyoncsapják túszukat. A komikus alaphelyzet véres tragédiába fordul - s az egészet az áldott állapotban lévő helyi seriffnőnek kell felgöngyölítenie.
A Coen testvérek a fekete vígjátékok egyik gyöngyszemét alkották meg, amit a számos Oscar-jelölés és a végül elnyert két aranyszobor is bizonyít.
Starting: 06-06-2026 23:15:00
Egy lefújt legénybúcsún egy stresszes férfi mindenáron össze akar barátkozni az egyetlen másik, ámde nagyon ellenséges vendéggel, miközben a vőlegény megpróbálja visszahódítani menyasszonyát.
Starting: 07-06-2026 00:55:00
A napóleoni háborúk idején támadás éri a Surprise nevű angol hadihajót. A csatában a hajó súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Jack Aubrey kapitány kétségek közt vívódik. Nem tudja eldönteni, hogy barátjára, Stephen Maturin hajóorvosra hallgasson, vagy inkább a kötelességét teljesítse, és harcoljon. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze francia ellenfelét. A küldetés megalapozhatja hírnevét, vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.
Starting: 07-06-2026 04:00:00
Charlie a tanári pályáról a telefonos ügyfélszolgálat világába pottyan, de már az első munkanapján kiteszik a szűrét. A rendőrfeleséggel és egy kislánnyal megáldott Charlie kétségbeesésében betársul Gus, a feltörekvő szélhámos balhéjába: a terv szerint egy kis zsarolással nagy zsét sajtolnak ki az illegális pornóoldalakat gyakran látogató Smalls tiszteletesből. Gus egykori szépségkirálynő exének csatlakozása után indulhat is a buli, a dolgok azonban új irányt vesznek, amikor a triónak köszönhetően a lelkész jobblétre szenderül. És ez még csak a kezdet.
Starting: 07-06-2026 06:20:00
Bár úgy tűnik, Eleonora Duse legendás karrierje véget ért, de az első világháború és a fasizmus térhódítása közötti nehéz időszakban a hívás, amit érez, erősebb minden lemondásnál: ezért visszatér hát oda, ahol élete elkezdődött: a színpadra.
Starting: 07-06-2026 07:45:00
Camille egy kis, tetőtéri lakásban él Párizsban és takarítónőként dolgozik. Egy szép napon összefut a dadogós és gyámoltalan Philibert-rel, akit meghív ebédelni szegényes kuckójába és rövid úton össze is barátkoznak. Philibert lakótársa Franck, a nőcsábász mesterszakács, aki nagymamáján kívül egy nőt sem tisztel. Mikor pedig Philibert a betegeskedő Camille-t tágas lakásába költözteti, egyáltalán nem nézi jó szemmel.
Starting: 07-06-2026 13:10:00
Charlie a tanári pályáról a telefonos ügyfélszolgálat világába pottyan, de már az első munkanapján kiteszik a szűrét. A rendőrfeleséggel és egy kislánnyal megáldott Charlie kétségbeesésében betársul Gus, a feltörekvő szélhámos balhéjába: a terv szerint egy kis zsarolással nagy zsét sajtolnak ki az illegális pornóoldalakat gyakran látogató Smalls tiszteletesből. Gus egykori szépségkirálynő exének csatlakozása után indulhat is a buli, a dolgok azonban új irányt vesznek, amikor a triónak köszönhetően a lelkész jobblétre szenderül. És ez még csak a kezdet.
Starting: 07-06-2026 14:50:00
A napóleoni háborúk idején támadás éri a Surprise nevű angol hadihajót. A csatában a hajó súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Jack Aubrey kapitány kétségek közt vívódik. Nem tudja eldönteni, hogy barátjára, Stephen Maturin hajóorvosra hallgasson, vagy inkább a kötelességét teljesítse, és harcoljon. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze francia ellenfelét. A küldetés megalapozhatja hírnevét, vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.
Starting: 07-06-2026 16:15:00
Ahogy közeledik a szokásos éves Zöldségóriás Verseny, kitör a "vege-mánia" Wallace és Gromit szomszédságában. A két vállalkozó kedvű cimbora nagyot kaszál a rágcsálóhárító rendszerrel, amely humánus módon tartja távol a szent kerteket megszállni szándékozó nyúlhadat.
Ám hirtelen egy hatalmas, rejtélyes, zöldségdúló "fenevad" kezd garázdálkodni a környéken, éjszakánként megtámadja a városka értékes parcelláit, és elpusztít mindent, ami az útjába kerül. A verseny házigazdája, Lady Tottington kétségbeesetten próbálja menteni a menthetőt, ezért megbízza Wallace-t és Gromitot, hogy kapják el a lényt. Azonban lesben áll Lady Tottington sznob udvarlója, Victor Quartermaine is, aki inkább lelőné a fenevadat, hogy a helyi hős pózában tetszeleghessen - no meg hogy elnyerje szíve hölgyének kezét. Mivel a verseny sorsa forog kockán, Lady Tottington végül kénytelen megengedni Victornak, hogy levadássza a zöldségzabáló fosztogatót. Ám azt nem is sejti, hogy Victor valódi terve végzetes következményekkel járhat a Ladyre - sőt, két hősünkre nézve is...
Starting: 07-06-2026 18:30:00
François Mitterand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen (Claes Bang – A négyzet, Az Északi) nyer egy modern, a háborús hódítások helyett a humanizmusnak emléket állító diadalív tervével. Mitterand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelhesse a gigantikus projektet. A tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen makacssága legfontosabb szakmai támasza, egyben felesége (Sidse Babett Knudsen – Borgen, The Duke of Burgundy) számára is próbatételt jelent. Az építész felvállalja a víziója megvalósulásának akadályt állító komoly vitákat, az elsőre megvalósíthatatlannak tűnő építészeti megoldások miatt a kivitelezőkkel éppúgy, mint a politikai érdekek mentén lavírozó elnökkel. A ma is Párizs elővárosában található, grandiózus és ikonikus épület valós megépítésének körülényeit finom humorral és kiemelkedő vizuális igényességgel dolgozza fel Stéphane Demoustier rendező. A Cannes-i Filmfesztiválon debütált Egy dán építész Párizsbana kérlelhetetlen emberi természet legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba enged betekintést a kora ‘80-as évek felfűtött politikai klímájában.
Starting: 07-06-2026 19:55:00
A 17 éves Vera a röplabdázás, a suli és egy szemérmetlen titok szentháromságában él: lenyúlja ingatlanokkal foglalkozó anyja kulcsait és lakást ad ki társainak, hogy ott szexelhessenek, ám közben meglesi őket, felfedezve saját szexuális vágyait.
Starting: 08-06-2026 01:15:00
Camille egy kis, tetőtéri lakásban él Párizsban és takarítónőként dolgozik. Egy szép napon összefut a dadogós és gyámoltalan Philibert-rel, akit meghív ebédelni szegényes kuckójába és rövid úton össze is barátkoznak. Philibert lakótársa Franck, a nőcsábász mesterszakács, aki nagymamáján kívül egy nőt sem tisztel. Mikor pedig Philibert a betegeskedő Camille-t tágas lakásába költözteti, egyáltalán nem nézi jó szemmel.
Starting: 08-06-2026 04:00:00
Az ötvenes, elvált Julian egy autómegosztó app segítségével utasokat szervez be saját útjaira. Lassan beleszeret egyik fix utasába, a gyönyörű Lorenába, ám egy nap, amikor vallomására készül, egy másik, nyugtalanítóan jóképű utas akadályt gördít elé.
Starting: 08-06-2026 05:35:00
Ahogy közeledik a szokásos éves Zöldségóriás Verseny, kitör a "vege-mánia" Wallace és Gromit szomszédságában. A két vállalkozó kedvű cimbora nagyot kaszál a rágcsálóhárító rendszerrel, amely humánus módon tartja távol a szent kerteket megszállni szándékozó nyúlhadat.
Ám hirtelen egy hatalmas, rejtélyes, zöldségdúló "fenevad" kezd garázdálkodni a környéken, éjszakánként megtámadja a városka értékes parcelláit, és elpusztít mindent, ami az útjába kerül. A verseny házigazdája, Lady Tottington kétségbeesetten próbálja menteni a menthetőt, ezért megbízza Wallace-t és Gromitot, hogy kapják el a lényt. Azonban lesben áll Lady Tottington sznob udvarlója, Victor Quartermaine is, aki inkább lelőné a fenevadat, hogy a helyi hős pózában tetszeleghessen - no meg hogy elnyerje szíve hölgyének kezét. Mivel a verseny sorsa forog kockán, Lady Tottington végül kénytelen megengedni Victornak, hogy levadássza a zöldségzabáló fosztogatót. Ám azt nem is sejti, hogy Victor valódi terve végzetes következményekkel járhat a Ladyre - sőt, két hősünkre nézve is...
Starting: 08-06-2026 08:45:00
A pszichiátriáról frissen kiengedett 26 éves Pia visszaköltözik szüleihez Bécs külvárosába, hogy újjáépítse életét és rájön, hogy szülei is nehezen tudnak lépést tartani a folyamatosan változó világgal.
Starting: 08-06-2026 10:10:00
Az ötvenes, elvált Julian egy autómegosztó app segítségével utasokat szervez be saját útjaira. Lassan beleszeret egyik fix utasába, a gyönyörű Lorenába, ám egy nap, amikor vallomására készül, egy másik, nyugtalanítóan jóképű utas akadályt gördít elé.
Starting: 08-06-2026 14:55:00
A leszerelt Los Angeles-i exnyomozó, Russell Poole (Johnny Depp) kudarcot vallott legnagyobb ügyével: Tupac Shakur és Christopher Wallace, közismert nevén The Notorious B.I.G. megölésének felderítésével. Az ügyre még két évtized után sincs megoldás. A riporter Jack Jackson (Forest Whitaker), aki hírnevét és karrierjét próbálja menteni, végső kétségbeesésében megkeresi Poole-t, hogy közösen pontot tegyenek az ügy végére. Poole beleássa magát a Los Angeles-i rendőrség korrupt szövevényébe, Jackson pedig elkezdi felgöngyölíteni a botrányok és a megtévesztés szerteágazó hálóját. A két megtört ember kíméletlenül űzi az igazságot, és keresi a saját megváltását, és közben alapjaiban rengetik meg a Los Angeles-i rendőrség több sebből vérző intézményét.
Starting: 08-06-2026 16:35:00
Hutch Mansell (az Emmy-díjas Bob Odenkirk, Better Call Saul, Breaking Bad) az a fickó, akit észre sem veszel. Kertvárosi apuka, mellőzött férj, jellegtelen szomszéd. Egy senki. Amikor egy éjszaka két tolvaj betör az otthonába, az incidens belobbantja Hutch ismeretlen, régóta forrongó dühét, és olyan brutális útra löki, amely nehezen elfojtott sötét titkokat hoz a felszínre... A film producerei Kelly McCormick (Atomszőke, Halálos iramban: Hobbs és Shaw és Deadpool 2) és David Leitch (Atomszőke, Halálos iramban: Hobbs és Shaw és Deadpool 2; valamint a John Wick társrendezője). A rendező Ilya Naishuller, a Hardcore Henry író-rendező-producere, a forgatókönyvet írta Derek Kolstad, aki a John Wick sorozat sztori felelőse.
Starting: 08-06-2026 18:30:00
A szörnyek keringője kifejezés Angliából származik, ahol hajdanán a halálra ítélt tiszteletére egy partit tartottak a kivégzése előtti utolsó éjszakán.
A filmben az elítélt Lawrence Musgrove (Sean Combs) utolsó napjait követhetjük nyomon, amint végleg elbúcsúzik feleségétől, Leticiától (Halle Berry) és fiától, mielőtt tizenegy év fogság után kivégeznék. A fogoly személye és embersége mélyen megérinti az őt őrző Sonnyt, amit apja, a rasszista Hank (Billy Bob Thornton) mélyen elítél. Az egymásnak feszülő ellentétek következtében, szembesülve apja iránta érzett gyűlöletével, Sonny öngyilkosságot követ el. A magára maradt Hank és Leticia a vak véletlen folytán találkoznak, s ráébrednek, hogy szükségük van egymásra. Mikor azonban később kiderül, hogy milyen szálak fűzték össze őket a múltban, felmerül a kérdés, hogy a történtek ellenére is képesek-e boldogok lenni együtt. A Szörnyek keringője az emberi sorsok szövevényes és kiszámíthatatlan egybefonódásának története.
Starting: 08-06-2026 20:00:00
London legizgalmasabb negyede valószínűleg az East End. Itt él a legtöbb nehézfiú, kábítószerügynök és nagyreményű semmittevő. A film négy hőse, a négy jó barát itt határozza el, hogy meggazdagodik. Az eredmény: hatalmas adósság és egy életveszélyes fenyegetés. Mindössze egy hetük van fizetni, ezért a legelképesztőbb megoldást választják: kirabolnak egy másik bandát. Újabb kétes elemek, bűnözők, csempészek, kétballábas bérgyilkosok és szigorú kocsmárosok tűnnek fel a színen. Mindenki mindenkit összetéveszt valakivel, leszámol valaki mással, miközben a nagy dohánynak lába kél.
Starting: 08-06-2026 21:50:00
Howard Hughes, a huszadik század legfigyelemreméltóbb egyéniségei közé tartozott. Sikeres feltalálóként, dörzsölt iparmágnásként és ünnepelt hollywoodi producerként az álmai megvalósításáért a mindenre kész amerikai ideálját testesítette meg, legnagyobb szenvedélye azonban mindenekelőtt a repüléshez fűzte. Martin Scorsese kamerája előtt Hughes életének eredményekben leggazdagabb évei elevenednek meg: az a húszas évek közepétől a negyvenes évekig terjedő időszak, melynek során Hughes merészsége és szenvedélye révén mind a repülést, mind a filmkészítést forradalmasította. Hughes életének ezen fejezetét azonban, nemcsak a határtalan kísérletező kedv, a szenvedélyes szerelmi ügyek és a kíméletlen üzleti csatározások jellemezték, ezek voltak azok az évek is, amikor Hughes-nak először kellett szembenéznie a siker és a hírnév árnyoldalával, és saját maximalizmusa következményeivel.
Scorsese filmje nemcsak a sorozatos győzelmekről és diadalokról, hanem Hughes magánéletéről is képet fest. Mesél Hollywood két legendás színésznőjéhez, Katharine Hepburn-höz (Cate Blanchett) és Ava Gardnerhez (Kate Beckinsale) fűződő kapcsolatáról, és beszámol a Pan American befolyásos vezetőjével, Juan Triplle-lel (Alec Baldwin) folytatott heves küzdelméről. Feltűnik a filmben Hughes jobb keze, a mágnás mellett egész életében kitartó Noah Dietrich (John C. Reilly), és a Hughes-val állandó harcban álló Owen Brewster szenátor (Alan Alda), továbbá tanúi lehetünk annak a tragikus kimenetelű repülőgép-balesetnek is, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyre súlyosabb fóbiákkal küzdő Hughes remetei magányban töltse élete hátralévő részét.
Starting: 09-06-2026 01:10:00
Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel.
Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle Medellín kartell szállítója lett, és fegyvert és drogot csempészett a repülőin, majd váratlanul beszervezte a CIA, és az amerikai történelem egyik legnagyobb titkos akcióját hajtotta végre.
.
Starting: 09-06-2026 07:05:00
A leszerelt Los Angeles-i exnyomozó, Russell Poole (Johnny Depp) kudarcot vallott legnagyobb ügyével: Tupac Shakur és Christopher Wallace, közismert nevén The Notorious B.I.G. megölésének felderítésével. Az ügyre még két évtized után sincs megoldás. A riporter Jack Jackson (Forest Whitaker), aki hírnevét és karrierjét próbálja menteni, végső kétségbeesésében megkeresi Poole-t, hogy közösen pontot tegyenek az ügy végére. Poole beleássa magát a Los Angeles-i rendőrség korrupt szövevényébe, Jackson pedig elkezdi felgöngyölíteni a botrányok és a megtévesztés szerteágazó hálóját. A két megtört ember kíméletlenül űzi az igazságot, és keresi a saját megváltását, és közben alapjaiban rengetik meg a Los Angeles-i rendőrség több sebből vérző intézményét.
Starting: 09-06-2026 08:55:00
Vannak emberek, akik bármit rá tudnak sózni embertársaikra. Nick (Owen Wilson) és Billy (Vince Vaughn) született kereskedők: bájosak, jó fejek, hazudósak: mindent eladnak ám a cég, amelynek dolgoznak, csődbe megy, és ők elvesztik az állásukat. Kénytelenek új életet kezdeni, csak fogalmuk sincs, merre induljanak. Míg végül néhány szerencsétlen véletlen és még szerencsétlenebb próbálkozás után a Google gyakornokai lesznek. Nem ismerik ki magukat a digitális világban, azt sem tudják, mi az a posztolás és mit jelent az, hogy LOL. Húszévesekkel kell megküzdeniük az új állásért - de ők bármire hajlandóak, és majdnem mindenre képesek: a régi gárda nem adja meg magát.
Starting: 09-06-2026 12:35:00
Tom Cruise új filmje egy elképesztő igaz történetet dolgoz fel.
Barry Seal amerikai pilóta volt, aki a Pablo Escobar-féle Medellín kartell szállítója lett, és fegyvert és drogot csempészett a repülőin, majd váratlanul beszervezte a CIA, és az amerikai történelem egyik legnagyobb titkos akcióját hajtotta végre.
.
Starting: 09-06-2026 14:35:00
Három angyal vigyáz a világra. Nincs szárnyuk, és nem fehér ruhában énekelgetnek: hanem gyorsak, vadak, veszélyesek – és nagyon dögösek. És mindannyian Charlie Townsend alkalmazásában állnak. Az elmúlt évtizedekben Charlie, a titokzatos főnök detektívügynöksége nagyra nőtt: már az egész világon vállnak felderítő- és őrző-védő munkát – és így persze a megbízók is nagyon sokfélék lettek. A filmben szereplő különlegesen kiképzett három nő az egyik külföldi akciókra szervezett egység tagja. Erő, ész, kacérság és humor a fegyverük – és nem félnek használni. A legendás tévésorozat és a Diaz-Barrymore-Liu trió nagy sikerű filmjei után itt az új generáció: ismét három lenyűgöző női magánügynök küzd és nyomoz!
Starting: 09-06-2026 16:30:00
A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van.
Starting: 09-06-2026 18:30:00
Problémás fiatalkora és 18 év börtön után William végre szabadul. Idealista pártfogó felügyelője és újonnan megtalált iszlám hite segítségével becsületes új életet akar kezdeni, ám a helyi seriff tesz róla, hogy a múltja még mindig ne eressze el őt.
Starting: 09-06-2026 22:35:00
Elsa és Franck testvérekként régen közel álltak egymáshoz, ám három éve egy rejtélyes űrmisszió során Franck eltűnt. Egy nap egy ismeretlen életforma felveszi Elsával a kapcsolatot, felajánlva, hogy visszahozza a bátyját a Földre. Ám ennek ára van.
Starting: 10-06-2026 00:35:00
Vannak emberek, akik bármit rá tudnak sózni embertársaikra. Nick (Owen Wilson) és Billy (Vince Vaughn) született kereskedők: bájosak, jó fejek, hazudósak: mindent eladnak ám a cég, amelynek dolgoznak, csődbe megy, és ők elvesztik az állásukat. Kénytelenek új életet kezdeni, csak fogalmuk sincs, merre induljanak. Míg végül néhány szerencsétlen véletlen és még szerencsétlenebb próbálkozás után a Google gyakornokai lesznek. Nem ismerik ki magukat a digitális világban, azt sem tudják, mi az a posztolás és mit jelent az, hogy LOL. Húszévesekkel kell megküzdeniük az új állásért - de ők bármire hajlandóak, és majdnem mindenre képesek: a régi gárda nem adja meg magát.
Starting: 10-06-2026 04:00:00
Hjalti és Björn gyerekkoruk óta barátok, akik nyáron egy tengeri herkentyűket kínáló éttermet üzemeltetnek. Az álmuk, hogy egész évben nyitva tudjanak tartani. Barátságukat próbára teszi, amikor Björn felfedi, hogy transznemű nő.
Starting: 10-06-2026 06:00:00
Három angyal vigyáz a világra. Nincs szárnyuk, és nem fehér ruhában énekelgetnek: hanem gyorsak, vadak, veszélyesek – és nagyon dögösek. És mindannyian Charlie Townsend alkalmazásában állnak. Az elmúlt évtizedekben Charlie, a titokzatos főnök detektívügynöksége nagyra nőtt: már az egész világon vállnak felderítő- és őrző-védő munkát – és így persze a megbízók is nagyon sokfélék lettek. A filmben szereplő különlegesen kiképzett három nő az egyik külföldi akciókra szervezett egység tagja. Erő, ész, kacérság és humor a fegyverük – és nem félnek használni. A legendás tévésorozat és a Diaz-Barrymore-Liu trió nagy sikerű filmjei után itt az új generáció: ismét három lenyűgöző női magánügynök küzd és nyomoz!
Starting: 10-06-2026 09:40:00
Hjalti és Björn gyerekkoruk óta barátok, akik nyáron egy tengeri herkentyűket kínáló éttermet üzemeltetnek. Az álmuk, hogy egész évben nyitva tudjanak tartani. Barátságukat próbára teszi, amikor Björn felfedi, hogy transznemű nő.
Starting: 10-06-2026 14:45:00
A Köln75 egy felejthetetlen zenei pillanatának születésének drámai történetét meséli el – Keith Jarrett legendás Köln Concert -jét, amely minden idők egyik legkelendőbb jazzlemeze lett. De ami ma mesterműként él a köztudatban, az akkor kis híján meghiúsult. A történet középpontjában egy tinédzser, Vera Brandes áll, aki mindössze 17 évesen promótál a korszak koncert legfontosabb jazz zenészeinek Kölnben. Ő az, aki – minden nehézség és akadály nélkül – eléri, hogy Jarrett színpadra lép azon a bizonyos estén. Egy fáradt, kétkedő művész, egy állapotú zongora és egy fiatal lány, aki nem akarja feladni álmait. Egy inspiráló történet hitről, kitartásról és arról, hogy a legnagyobb csodák néha a legváratlanabb helyzetekben születnek.
Starting: 10-06-2026 16:35:00
Bár úgy tűnik, Eleonora Duse legendás karrierje véget ért, de az első világháború és a fasizmus térhódítása közötti nehéz időszakban a hívás, amit érez, erősebb minden lemondásnál: ezért visszatér hát oda, ahol élete elkezdődött: a színpadra.
Starting: 10-06-2026 18:30:00
A nem is olyan távoli jövőben különös szabályok vannak érvényben a társadalomban. A magányos embereket szállodába zárják, ahol 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak. A személyzet mindent megtesz ennek érdekében, egymást érik a táncos mulatságok, ismerkedési estek. Ám az embereknek igyekezniük kell, mert aki ennek ellenére pártában marad, akkor átalakul egy általa választott állattá, és az erdőbe kerül. Egy kétségbeesett férfi megszökik a szállodából, és az erdőben élő lázadókhoz menekül.
Starting: 10-06-2026 20:40:00
Hat teljesen különböző és idegen ember egy napon szürreális börtönben találja magát. Labirintusszerű, egymáshoz illeszkedő, tökéletes kockákból áll a tér, tele apró halálos csapdákkal. Rendőr és rabló, pszichológus és matematikus, építész és egy autista felnőtt. Egyikük sem tudja, miért került oda. Ki alkotta a labirintust és miért? Félnek az ismeretlentől és egymástól. Amíg nem találják meg az utat a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez, kevés esélyük marad az életben maradásra.
Starting: 10-06-2026 22:35:00
Egy hollywoodi rendező és egy callboy intim estéje félbeszakad, amikor megérkezik egy ismerős arc. Queer bosszúfilm.
Starting: 11-06-2026 00:05:00
A 11 éves Angeliki a szülinapján kiugrik az erkélyről, és mosollyal az arcán halálra zúzza magát. Miközben zajlik a nyomozás a látszólagos öngyilkosság kapcsán, a család azt állítja, hogy baleset történt. Mi Angeliki titka, amit magával vitt a sírba?
Starting: 11-06-2026 00:20:00
A Köln75 egy felejthetetlen zenei pillanatának születésének drámai történetét meséli el – Keith Jarrett legendás Köln Concert -jét, amely minden idők egyik legkelendőbb jazzlemeze lett. De ami ma mesterműként él a köztudatban, az akkor kis híján meghiúsult. A történet középpontjában egy tinédzser, Vera Brandes áll, aki mindössze 17 évesen promótál a korszak koncert legfontosabb jazz zenészeinek Kölnben. Ő az, aki – minden nehézség és akadály nélkül – eléri, hogy Jarrett színpadra lép azon a bizonyos estén. Egy fáradt, kétkedő művész, egy állapotú zongora és egy fiatal lány, aki nem akarja feladni álmait. Egy inspiráló történet hitről, kitartásról és arról, hogy a legnagyobb csodák néha a legváratlanabb helyzetekben születnek.
Starting: 11-06-2026 07:35:00
Bár úgy tűnik, Eleonora Duse legendás karrierje véget ért, de az első világháború és a fasizmus térhódítása közötti nehéz időszakban a hívás, amit érez, erősebb minden lemondásnál: ezért visszatér hát oda, ahol élete elkezdődött: a színpadra.
Starting: 11-06-2026 10:55:00
Egy tinédzser fiú és lány szerelmesek egymásba. Kapcsolatuk akkor válhat hivatalossá, ha a fiú szakít a meglévő barátnőjével. A srác ígéretet tesz erre, ám mielőtt bármit tenne, másnap reggel egy közlekedési balesetben meghal.
Starting: 11-06-2026 13:05:00
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.
A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.
.
Starting: 11-06-2026 16:25:00
Egy amerikai kisváros szélén, a családi házaktól alig néhány méternyire húzódó erdőben földet ér egy űrhajó, melyből fura kinézetű "emberkék" szállnak ki, hogy felderítsék a terepet. Ám hamarosan a helyszínre érkeznek a földlakók: őrült zajt csapva, villódzó zseblámpájukkal megrémisztik a békés szándékú látogatókat, s miközben megpróbálják bekeríteni űrjárművüket, a furcsa kis lények menekülésbe fognak. Egyvalaki közülük azonban lemarad a távozó űrjárműről. Ez a valaki pedig nem más, mint E.T., aki a számára ismeretlen bolygón marad dühös kutyák, nyüzsgő járművek és egy furcsa kisfiú társaságában. Ezen az éjszakán ugyanis egy közelben lakó fiú, a kisiskolás Elliott gyanút fog, hogy valaki kint rejtőzik a kertjükben. Egész éjjel kint marad, s végül magához édesgeti ezt a valakit, aki persze nem más, mint E.T. A két magányos lény, az apa nélkül nevelkedő fiú és a hátrahagyott űrlény összebarátkozik egymással, s ennek a barátságnak állít feledhetetlen emléket Steven Spielberg minden idők legnagyobb filmsikerében.
Starting: 11-06-2026 18:30:00
A videójátékok kora lejárt. De mi lesz az egykor népszerű, mára elfeledett figurákkal és feladatokkal? Talán élvezik a békés nyugdíjas életet? Tévedés! Utálják a feledést, és ha eljön az idő, visszatérnek. És akkor lesz haddelhadd! Ebben az ellen-Tron filmben, PacMan, Tetris és társaik fellázadnak teremtőik ellen, kilépnek a monitorról, és háborút indítanak az egyre modernebb játékokra vágyó emberek ellen. Még szerencse, hogy egy mindenre kész csapat felveszi ellenük a harcot.
Starting: 11-06-2026 20:25:00
Frank az élet értelmét kutatja. Virsli létére alig várja, hogy megvásárolják, nem tudván milyen sors vár rá. Miután kiesik a bevásárlókosárból, hosszú útra indul, hogy visszajusson a hűtőpolcra. Útközben találkozik más élelmiszerekkel.
Starting: 11-06-2026 22:10:00
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.
A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.
.
Starting: 11-06-2026 23:40:00
Egy evészavaros fiatal nő bevesz egy titokzatos, új fogyókúrás tablettát. A leadott zsír vérszomjas hasonmás formájában tér vissza, véres pusztítást végezve a városban, a nő pedig próbálja megfékezni. Modern Jekyll & Hyde-sztori Los Angelesből.
Starting: 12-06-2026 01:10:00
A videójátékok kora lejárt. De mi lesz az egykor népszerű, mára elfeledett figurákkal és feladatokkal? Talán élvezik a békés nyugdíjas életet? Tévedés! Utálják a feledést, és ha eljön az idő, visszatérnek. És akkor lesz haddelhadd! Ebben az ellen-Tron filmben, PacMan, Tetris és társaik fellázadnak teremtőik ellen, kilépnek a monitorról, és háborút indítanak az egyre modernebb játékokra vágyó emberek ellen. Még szerencse, hogy egy mindenre kész csapat felveszi ellenük a harcot.
Starting: 12-06-2026 07:35:00
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért.
A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülmények között nézett szembe legsötétebb órájával, lelkesítette fel a nemzetet, és próbálta megváltoztatni a történelem menetét.
.
Starting: 12-06-2026 09:20:00
Egy amerikai kisváros szélén, a családi házaktól alig néhány méternyire húzódó erdőben földet ér egy űrhajó, melyből fura kinézetű "emberkék" szállnak ki, hogy felderítsék a terepet. Ám hamarosan a helyszínre érkeznek a földlakók: őrült zajt csapva, villódzó zseblámpájukkal megrémisztik a békés szándékú látogatókat, s miközben megpróbálják bekeríteni űrjárművüket, a furcsa kis lények menekülésbe fognak. Egyvalaki közülük azonban lemarad a távozó űrjárműről. Ez a valaki pedig nem más, mint E.T., aki a számára ismeretlen bolygón marad dühös kutyák, nyüzsgő járművek és egy furcsa kisfiú társaságában. Ezen az éjszakán ugyanis egy közelben lakó fiú, a kisiskolás Elliott gyanút fog, hogy valaki kint rejtőzik a kertjükben. Egész éjjel kint marad, s végül magához édesgeti ezt a valakit, aki persze nem más, mint E.T. A két magányos lény, az apa nélkül nevelkedő fiú és a hátrahagyott űrlény összebarátkozik egymással, s ennek a barátságnak állít feledhetetlen emléket Steven Spielberg minden idők legnagyobb filmsikerében.
Starting: 12-06-2026 11:25:00
Jean-Dominique Bauby a francia Elle magazin főszerkesztője volt. Negyvenhárom éves korában, 1995 decemberében agyvérzést kapott, és kómába esett. Húsz nap múlva tért magához, ám teljesen lebénult. Egyedül a bal szemét tudta mozgatni, melynek segítségével, speciális jelrendszert elsajátítva kommunikált a világgal. Helyzete ellenére Jean-Do megőrizte humorérzékét, szexualitását, az élet szeretetét. Mindez arra ösztönözte, hogy betűnként, majd mondatonként kifejezze érzéseit és gondolatait, a test csapdájába szorult lélekről, az érzelmeiről, az emberi fantázia szárnyalásáról.
Starting: 12-06-2026 13:20:00
Bár úgy tűnik, Eleonora Duse legendás karrierje véget ért, de az első világháború és a fasizmus térhódítása közötti nehéz időszakban a hívás, amit érez, erősebb minden lemondásnál: ezért visszatér hát oda, ahol élete elkezdődött: a színpadra.
Starting: 12-06-2026 20:05:00
Az angol romantikus költő, John Keats életéről szóló film, a Fényes csillag már befejeződött, de a néző nem mozdul. Végignézi a stáblistát, csak azért, hogy közben a főszereplő, Ben Whishaw előadásában meghallgathassa a halhatatlan remekművet, az Óda a csalogányhoz című verset, és azon kapja magát, hogy az akció- és katasztrófafilm, illetve a perverzitást és torz kapcsolatokat előtérbe helyező művészfilm korában mennyire vágyik az igényes, szép, kosztümös alkotásokra, a nemes lelkű hősökre, a tiszta érzelmekre.
Starting: 12-06-2026 22:15:00
Julie egy elit teniszakadémia sztárjátékosa, aki előtt fényes jövő áll. Amikor a lány edzőjével szemben vizsgálat kezdődik és váratlanul felfüggesztik, a klub minden játékosát arra bíztatják, hogy mondják el saját tapasztalataikat. Julie azonban úgy dönt, csendben marad. Lassan minden barátnője, játékostársa elmondja a véleményét az edzőről, ám Julie még mindig hallgat. Senki nem tudja, hogy a tiniben mi játszódik le, mit gondol, mit él át, mi történt vele. Egy dolog biztos: Julie kitartóan hallgat.
Starting: 13-06-2026 04:00:00
Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, s megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna...
Starting: 13-06-2026 05:40:00
Amikor 1999-ben bemutatták az első Mátrix-mozit, előrevetített jó néhány társadalmi és politikai kérdést és azonnal popkulturális jelenséggé vált. Egyedülálló dokumentumfilm a Mátrix-sagáról és annak prófétai vonatkozásairól.
Starting: 13-06-2026 07:25:00
Az angol romantikus költő, John Keats életéről szóló film, a Fényes csillag már befejeződött, de a néző nem mozdul. Végignézi a stáblistát, csak azért, hogy közben a főszereplő, Ben Whishaw előadásában meghallgathassa a halhatatlan remekművet, az Óda a csalogányhoz című verset, és azon kapja magát, hogy az akció- és katasztrófafilm, illetve a perverzitást és torz kapcsolatokat előtérbe helyező művészfilm korában mennyire vágyik az igényes, szép, kosztümös alkotásokra, a nemes lelkű hősökre, a tiszta érzelmekre.
Starting: 13-06-2026 08:20:00
Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, s megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna...
Starting: 13-06-2026 15:05:00
Julie egy elit teniszakadémia sztárjátékosa, aki előtt fényes jövő áll. Amikor a lány edzőjével szemben vizsgálat kezdődik és váratlanul felfüggesztik, a klub minden játékosát arra bíztatják, hogy mondják el saját tapasztalataikat. Julie azonban úgy dönt, csendben marad. Lassan minden barátnője, játékostársa elmondja a véleményét az edzőről, ám Julie még mindig hallgat. Senki nem tudja, hogy a tiniben mi játszódik le, mit gondol, mit él át, mi történt vele. Egy dolog biztos: Julie kitartóan hallgat.
Starting: 13-06-2026 16:50:00
Elle és John Spencer együtt élte le az életét. Az idős házaspár elhatározza, hogy Bostonból a Florida állambeli Kay Westbe, az Ernest Hemingway otthonig a régi, hűséges lakóautójukkal teszik meg az utat, amelyet Örömjárgánynak hívnak. Az utazás felejthetetlennek bizonyul számukra. Az apró történések, kalandok során visszakapják az élet iránti szenvedélyüket és szeretetüket, míg az út vége sajátos kinyilatkoztatást, meglepetést tartogat számukra. Michael Zadoorian regényéből.
Starting: 13-06-2026 20:25:00
Greta Gerwig első önálló rendezése merész, új hangot üt meg, bravúrosan tárja fel a humort és a pátoszt, amit egy anya és tinédzser lánya közti viharos viszony rejt.
Christine "Lady Bird" McPherson (Saoirse Ronan) teljesen olyan, mint a szeretettől túláradó, megrögzötten makacs és határozott anyja, Marion (Laurie Metcalf), akivel örökös harcban áll. Marion nővér, és fáradhatatlanul dolgozik, hogy ellássa családját, miután Lady Bird apja elveszíti az állását. A kaliforniai Sacramentóban vagyunk 2002-ben, az amerikai gazdaság szeszélyesen változásai közepette játszódó történet érzékeny tükröt tart a kapcsolatoknak, melyek formálnak minket, a hiteknek, melyek meghatároznak minket, és a páratlan szépségű helynek, amelyet otthonnak nevezünk.
Starting: 13-06-2026 22:20:00
Howard Hughes, a huszadik század legfigyelemreméltóbb egyéniségei közé tartozott. Sikeres feltalálóként, dörzsölt iparmágnásként és ünnepelt hollywoodi producerként az álmai megvalósításáért a mindenre kész amerikai ideálját testesítette meg, legnagyobb szenvedélye azonban mindenekelőtt a repüléshez fűzte. Martin Scorsese kamerája előtt Hughes életének eredményekben leggazdagabb évei elevenednek meg: az a húszas évek közepétől a negyvenes évekig terjedő időszak, melynek során Hughes merészsége és szenvedélye révén mind a repülést, mind a filmkészítést forradalmasította. Hughes életének ezen fejezetét azonban, nemcsak a határtalan kísérletező kedv, a szenvedélyes szerelmi ügyek és a kíméletlen üzleti csatározások jellemezték, ezek voltak azok az évek is, amikor Hughes-nak először kellett szembenéznie a siker és a hírnév árnyoldalával, és saját maximalizmusa következményeivel.
Scorsese filmje nemcsak a sorozatos győzelmekről és diadalokról, hanem Hughes magánéletéről is képet fest. Mesél Hollywood két legendás színésznőjéhez, Katharine Hepburn-höz (Cate Blanchett) és Ava Gardnerhez (Kate Beckinsale) fűződő kapcsolatáról, és beszámol a Pan American befolyásos vezetőjével, Juan Triplle-lel (Alec Baldwin) folytatott heves küzdelméről. Feltűnik a filmben Hughes jobb keze, a mágnás mellett egész életében kitartó Noah Dietrich (John C. Reilly), és a Hughes-val állandó harcban álló Owen Brewster szenátor (Alan Alda), továbbá tanúi lehetünk annak a tragikus kimenetelű repülőgép-balesetnek is, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyre súlyosabb fóbiákkal küzdő Hughes remetei magányban töltse élete hátralévő részét.
Starting: 14-06-2026 04:00:00
Totsuko egy középiskolás diák, aki képes mások és az emberi érzelmek "színeit" meglátni. Bár nem játszik hangszeren, Totsuko zenekart alapít szép színű iskolatársával és egy zenerajongóval. A zene révén különleges kötelékek alakulnak ki közöttük.
Starting: 14-06-2026 06:45:00
A mágikus-realista pszichothriller a jövő Tokiójában játszódik, ahol egy kutatócsoporttól titokzatos körülmények között ellopnak egy álomolvasó gépet. A tesztfázisban levő DC-mini nevű találmány kikerülése azért különösen veszélyes, mert segítségével nemcsak elolvasni, hanem átírni is lehet a páciensek álmát. Tokió hamarosan egy kollektív rémálom kellős közepén találja magát, amiből talán csak egy talpraesett, félig fiktív, félig valóságos, de mindenképpen piros ruhás lány (Paprika) képes felébreszteni.
Starting: 14-06-2026 12:30:00
Totsuko egy középiskolás diák, aki képes mások és az emberi érzelmek "színeit" meglátni. Bár nem játszik hangszeren, Totsuko zenekart alapít szép színű iskolatársával és egy zenerajongóval. A zene révén különleges kötelékek alakulnak ki közöttük.
Starting: 14-06-2026 14:00:00