Davis Okoye, a San Diego-i Vadrezervátumban dolgozó tudós, különleges kapcsolatot ápol egy intelligens gorillával, akinek a neve George. Egy balul sikerült genetikai kísérlet azonban mindent megváltoztat: a barátságos emberszabású félelmetes, dühöngő szörnyeteggé válik, aki elhagyja otthonát és pusztító útra indul Észak-Amerikán keresztül. Ahol George megjelenik, tombolás és káosz követi őt. Davis mindent meg akar tenni azért, hogy visszahozza egykori barátját, ezért egy genetikus, Kate Caldwell segítségével az állat nyomába ered. A csatatér folyton változik, és amikor két másik, szintén genetikailag módosított nagyvad is tombolásba kezd, valósággal elszabadul a pokol. Ha Davis sikert arat, megmenekül a majom, és megmenekülnek Amerika nagyvárosai. Ha viszont elbukik, nem csupán az egykori barátjáról kell lemondania, hanem az egész világról.
Starting: 18-09-2025 14:55:00
Ryan Varrett (Steve Austin) nem az a fajta ember, aki megijed a saját árnyékától. Szótlanul, tettre készen figyel, bűnösökre vadászik. Azokra, akiket a rendszer szabadon engedett, de Ryan szerint bűnhődniük kell. A sors úgy hozza, hogy a családját lemészároló gazemberre bukkan. Ryan tudja: itt és most eljött a bosszú ideje.
Starting: 18-09-2025 17:00:00
Barney Rossnak nincs veszítenivalója. A félelmet nem ismerő férfi a Feláldozhatók vezetője, egy csapat zsoldosé, akik halálosak és a végsőkig is elmennek, ha egy megbízatásról van szó. Lee Christmas, a pengék mestere, Yin Yang, a közelharc szakértője, Gunnar Jensen, a mesterlövész azonnal akcióba lépnek, amikor a titokzatos Mr. Church olyan megbízással keresi meg őket, melyet más nem vállalna el. Barney és csapata hamarosan szembekerül James Monroe-val, az egykori, dörzsölt CIA-ügynökkel.
Starting: 18-09-2025 19:00:00
A Zack Snyder Az Igazság Ligája című filmben Bruce Wayne (Ben Affleck) nem engedheti, hogy Superman (Henry Cavill) végső önfeláldozása hiábavaló legyen, ezért összefog Diana Prince-szel (Gal Gadot), akivel olyan metahumánokból álló csapatot akarnak összeállítani, amely képes lesz megvédeni világunkat egy közelgő, katasztrofális méretű fenyegetéssel szemben. A feladat még nehezebbnek bizonyul, mint, amire Bruce számított, mert az új csapattagoknak mind szembe kell nézniük saját múltjuk démonaival és le kell küzdeniük korlátaikat, mert csak így válhatnak egyedülálló hősligává. Ám mire összeáll a csapat, Batman (Affleck), Wonder Woman (Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller) talán már el is késett azzal, hogy megvédjék a bolygót Steppenwolftól, DeSaadtól és Darkseidtől és szörnyű tervüktől.
Starting: 18-09-2025 21:00:00
Kedd, a kalandvágyó papagáj egy tenyérnyi szigeten él vidám barátaival. Az aprócska madár minden alkalmat megragad arra, hogy bizonyítsa társainak, létezik egy másik világ is a szigetükön túl, amit egy napon ő is be fog járni. Egyszer azonban szörnyű vihar tombol a térségben, ami egy hajóroncsot sodor a partra, benne Robinson Crusoe-val, és annak hű barátjával, Aynsley-vel. A szigetlakók eleinte félelemmel fordulnak a jövevényekhez, azonban hamar befogadják őket. Ezt követően Crusoe igyekszik igyekszik létrehozni egy menedéket az újdonsült barátai segítségével abban a reményben, hogy egy nap majd eljönnek érte. Hőseink dolgát azonban nem csupán a nomád körülmények, hanem egy ádáz macskapáros is rendre igyekszik megnehezíteni.
Starting: 19-09-2025 02:15:00
Az éjjeliőrből menő vállalkozóvá előlépő Larry Daley régi jó barátait, a múzeum kitömött és viaszba foglalt nevezetességeit átszállítják a Smithsonian Történelmi Múzeumba. Ám útközben elkallódik a Fáraó Aranytáblája, melynek segítségével éjszakánként életre kelnek a kiállítási tárgyak. Larry tehát újra szolgálatba áll, de ezúttal nemcsak egy fáraóval találja szemben magát, hanem új életre keltett szövetségeseivel is. A gonosz oldalon ugyanis csatasorba áll Al Capone, Rettegett Iván és Napóleon. Még szerencse, hogy vannak barátok, akik hősünk segítségére sietnek.
Starting: 19-09-2025 03:45:00
Miután Ruby (Jean Reno), a filozofikus lelkületű gengszter sikerrel elrejtette hatalmas zsákmányát, rács mögé kerül. A börtönben csak egyetlen dolog jár a fejében, hogy bosszút álljon a férfin, aki megölte a nőt, akit szeretett. Quentin-nak (Gérard Depardieu) nagyon kevés dolog jár a fejében, de azért ahhoz elég, hogy nagyon kedves legyen és roppant bőbeszédű. Egyik cellából a másikba vándorol, mivel fogolytársai nem tudják elviselni a szószátyár óriás szakadatlan szövegelését. Végül Ruby mellé teszik, a mellé a gengszter mellé, aki némasági fogadalmat tett. Quentin úgy véli, végre érdeklődő hallgatóságra talált, így megállás nélkül beszél szótlan cellatársához, és azt is eldönti, hogy Ruby a legjobb barátja, és mindig, mindenben vele marad.
Starting: 19-09-2025 05:50:00
Bagdad 2003-as megszállása idején Roy Miller tiszthelyettes és osztaga tömegpusztító fegyvereket keresnek az informátorok által megadott helyeken. Életük kockáztatásával hatolnak be a hol orvlövészeket, hol más veszélyeket rejtő helyekre, de mindig valami mást találnak, mint amiért jöttek. Miller-nek gyanús lesz a sok hamis nyom és az őt elhallgattatni próbáló főtisztek, így amikor egy akció során véletlenül érdekes információra bukkan és a saját kezébe veszi az irányítást, olyan események lavináját indítja el, amelyek nemcsak őt és osztagát sodorják halálos veszélybe, de hatással lehetnek a háború kimenetére is.
Starting: 19-09-2025 07:45:00
Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért.
Starting: 19-09-2025 10:00:00
2029: a mindentudó Skynet computer az emberi ellenállás utolsó bázisait akarja megtörni, miután szinte az egész emberiséget felszámolta. Skynet megtalálta a módját, hogy néhány harcosát, a tökéletes cyborgokat, azaz a Terminátorokat visszaküldje az időben, hogy megváltoztassa a történelem menetét. A történet arról a Terminátorról (Arnold Schwarzenegger) szól, akinek missziója a lázadók vezérének az anyját megölni 1984-ben, még fia születése előtt. Az ellenállók is visszaküldik az időben saját harcosukat, Kyle Reese-t (Michael Biehn), hogy védje meg az anyát, Sarah Connor-t (Linda Hamilton). A két fémakarat kegyetlenül összecsap.
Starting: 19-09-2025 12:30:00
A valamikori különleges osztagos (John Cena) nem mindennapi feladatra vállalkozik, hogy kizökkentse magát a nyugdíjas katona napjainak szürke monotonitásából: elvállalja egy balhés újságíró (Alison Brie) védelmét, aki egy hírhedt diktátorral (Juan Pablo Raba) akar interjút készíteni. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor az interjú kezdetén felkelők puccsot hajtanak végre, az ex-zsoldos és az újságíró pedig a dzsungelen keresztül menekülni kényszerülnek.
Starting: 19-09-2025 14:45:00
Feltételes szabadlábra helyezik John Brickner-t (Steve Austin), akit emberölésért ítéltek el. Egykori áldozatának felesége, Frankie sokat tett azért, hogy kihozza a börtönből, mert abban reménykedett, hogy a bűntudata miatt segít majd összeszedni a pénzt kislánya szívműtétjére. John találkozik Frankie-vel és Reno-val, akik illegális verekedésekre nevezik be. John ökle előbb-utóbb elismerést vált ki a küzdőharc világában, ám mielőtt nagy pénzt kereshetne, végig kell járnia bizonyos lépcsőfokokat a ketrecharctól az életre-halálra szóló küzdelemig. Brickner pedig nehéz helyzetbe kerül, amikor döntenie kell, hogy a szívbeteg kislányon, vagy életveszélybe került barátján segítsen.
Starting: 19-09-2025 16:50:00
John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber (Alan Rickman) vezényletével arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget a kötvényeitől. A terroristák behatolnak az épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit, köztük McClane feleségét, Holly-t (Bonnie Bedelia), és nekilátnak, hogy kinyissák a cég széfjét. Ám McClane, akiről a támadóknak fogalma sincs, mindent elkövet, hogy meghiúsítsa ezt. Nem könnyű a feladata, hiszen a terroristák nemcsak létszámbeli fölényben vannak, hanem hatalmas fegyverarzenállal is rendelkeznek, szemben McClane szolgálati fegyverével. A 34 emeletes épületben megkezdődik hát a macska-egér harc.
Starting: 19-09-2025 19:00:00
Időszámításunk szerint 79-et írunk. Pompeji, a Római Birodalom ékköve, a korrupció melegágya, a kísértés kikötője egykor veszélyes helynek számított a folyamatos földrengések miatt. Ám a Vezúv sötét haragja az első századra teljesen feledésbe merült. A birodalom gazdag lakói élik fényűző hétköznapjaikat, míg a rabszolgák az arénában harcolnak a túlélésért, de egy valamire senki nincs felkészülve: a szunnyadó tűzhányó pusztító erejére. Milo, a gladiátor (Kit Harington) az idővel fut versenyt, mikor egy váratlan földrengés következtében hatalmas robajjal kitör a vulkán: meg kell találnia szerelmét (Emily Browning), hogy kimenekítse a hamuval elárasztott városból mielőtt azt teljesen betemeti a láva, és a szüntelenül aláhulló kőzápor.
Starting: 19-09-2025 21:50:00
Matt Damon visszatér legikonikusabb szerepében, mint Jason Bourne. A Bourne csapda és A Bourne ultimátum rendezője, Paul Greengrass áll ismét a kamerák mögé a nagysikerű akció sorozat újabb izgalmas, látványos fejezetéhez. Jason Bourne végre emlékszik, és tudja, ki is ő valójában, ám nem tud mindent. Hogy feltárja a rejtett igazságot a múltjában, a CIA leghalálosabb ügynöke előjön az árnyékból.
Starting: 19-09-2025 23:55:00
Vannak, akik vesztésre születtek. Peter La Fleur-t az különbözteti meg a többiektől, hogy ő szeret is veszíteni. Egy ócska kis edzőterem tulajdonosa. Kuncsaftjai pocakosak, nyápicok és erősen rövidlátók, a sportos életmódból pedig a sörivást és a csajozást szeretik a legjobban. Peter sem jobb náluk, már arra is lusta, hogy tagdíjat szedjen. A boldog semmittevés azonban nem tart örökké. A bank a részleteket követeli, a szomszédos szuper-elegáns, menő edzőterem tulajdonosa pedig saját body-szalonja részévé szeretné tenni a helyet. A két szomszédvár összecsapása így elkerülhetetlen.
Starting: 20-09-2025 01:50:00
A bővérű Deloris Van Cartier igazán nem az a fajta nő, aki gyámolitásra szorul. Egy másodosztályú kaszinó másodosztályú énekesnőjeként ismer már minden eszközt, amivel leszerelheti a tolakodó férfinépet. Egy nap azonban véletlenül tanúja lesz egy gyilkosságnak, és menekülnie kell, mivel a gyilkos véletlenül éppen a barátja. Nincs más választása, az FBI segitségét kell kérnie. A fiúk nem is késlekednek, eldugják az énekesnőt oda, ahol aztán tényleg senki sem keresné: egy apácazárdába.
Starting: 20-09-2025 03:15:00
Doc West nagy kártyás, és most Holysand városába kerül, hogy itt is megcsillantsa tehetségét: azaz elnyerje a helyiek pénzét. Itt azonban két család viaskodásának kereszttüzébe kerül. Miután megtudják róla, hogy orvosi képzettsége is van, a helyiek mindenképp a városban próbálják tartani őt.
Starting: 20-09-2025 05:10:00
Willy Wonka (Timothée Chalamet) igazi legenda. De még a legendák is voltak fiatalok. Csak egészen másképpen, mint bármelyik másik ember. Végre lehull a lepel a csokik mágusa, az édességek géniusza, a legkülönlegesebb, legízesebb, legfurább csokigyáros, Willy Wonka életének nagy titkáról: arról, hogy ő is volt gyerek. Aztán fiatalember. Bejárta a világot, út közben egy egész kicsit meglopott egy társai közt igen nyúlánknak számító Umpa-Lumpát (Hugh Grant), őrült csokikat talált fel, és még őrültebb álmokat hajkurászott: arra vágyott, hogy a világjárás véget érjen, ő letelepedjen, és megnyithassa bűvös-bájos-ízes-mágikus csokiboltját. De a szülővárosában sajnos már működik egy csokigyáros trió, amely a legkeserűbb módszerektől sem riad vissza, ha a csokibirodalmát kell megvédenie. Wonka azonban a bajban, a rabságban vagy akár egy gőzmosodában is megőrzi ötletekből kifogyhatatlan jó kedvét, és készen áll rá, hogy bebizonyítsa: a legjobb dolgok az életben egy nagy álommal kezdődnek, és annak, aki elég szerencsés hozzá, hogy Willy Wonka közelében éljen, azzal bármi megtörténhet. Minimum.
Starting: 20-09-2025 07:15:00
A világ különböző részein különös halálesetek történnek. Senki nem veszi észre az összefüggést az események között, egyedül csak a magándetektív Sherlock Holmest ejtik gondolkodóba a történtek. Hamarosan kiderül, hogy egy zseniális, ám gátlástalan gonosztevő, James Moriarty professzor áll az ügy háttérben. Miközben Watson doktor az esküvőjére készül, Holmest egyre váratlanabb helyzetbe sodorja nyomozása. Az ügybe nemcsak a doktort, de a saját bátyját, valamint a gyönyörű, de veszélyes jósnőt is magával rántja. Fél Európán keresztül üldözik Moriarty professzort, ám ő mindig egy lépéssel előrébb jár.
Starting: 20-09-2025 09:40:00
A marseilles-i rendőrség feladata, hogy egy nagyon veszélyes bűnözőre vigyázzanak, amíg tovább nem szállítják a városból. A férfi, akit Belga (Jean-Luc Couchard) néven ismernek az alvilágban, ki van kötözve, arcát szoros maszk borítja, de Gibert felügyelőnek (Bernard Farcy) és a kétbalkezes Émiliennek (Frédéric Diefenthal) még így is nehézséget okoz a feladatot teljesíteni. Amikor pedig a bűnöző megszökik, hogy végrehajtsa nagyszabású tervét, Danielnek (Samy Naceri) kell bevetnie magát, hogy lekapcsolják a Belgát.
Starting: 20-09-2025 12:15:00
Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Dom-ot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek az otthonukba, és egyesíthessék családjaikat.
Starting: 20-09-2025 14:00:00
5000 évvel azután, hogy az egyiptomi istenek összes hatalmát ráruházták, és rögtön örök fogságba vetették, egy különleges lény kiszabadul a sírja börtönéből. Black Adam (Dwayne Johnson) visszatér a világba. És nagyon dühös. De ez a világ már egészen más, mint amit megismert. Más szabályok szerint élünk, más gépeket használunk, másban hiszünk. Ő azonban továbbra is csak egyet akar: igazságot szolgáltatni, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az igazság az, amit ő annak hisz. Nagyon sajátos véleménye van róla, hogy mi igazságos és mi nem az: de szinte legyőzhetetlen erővel áll ki mellette.
Starting: 20-09-2025 16:45:00
A Halálos iramban 7. több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Letty-hez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Ludacris) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han brutális meggyilkolásával.
Starting: 20-09-2025 19:00:00
Barney Rossnak nincs veszítenivalója. A félelmet nem ismerő férfi a Feláldozhatók vezetője, egy csapat zsoldosé, akik halálosak és a végsőkig is elmennek, ha egy megbízatásról van szó. Lee Christmas, a pengék mestere, Yin Yang, a közelharc szakértője, Gunnar Jensen, a mesterlövész azonnal akcióba lépnek, amikor a titokzatos Mr. Church olyan megbízással keresi meg őket, melyet más nem vállalna el. Barney és csapata hamarosan szembekerül James Monroe-val, az egykori, dörzsölt CIA-ügynökkel.
Starting: 20-09-2025 21:50:00
Az Ong Bak legendája ott folytatódik, ahol az Ong Bak 2., A bosszú, befejeződött. Tien elvesztette legendás harci képességeit és szeretett nevelőapját. Egyedüli szerencséje az, hogy Pim és Mhen megmentik, és különleges hatalmukat felhasználva visszahozzák a halálból. Ettől kezdve Tien rendkívüli módon megváltozik, és kíméletlen elszántsággal kezdi meg a felkészülést ellenségei ellen. Érzi, hogy közeleg a végső összecsapás ideje. Vajon képes lesz-e Tien egyedül legyőzni az aranypáncélos királyi testőrt, a rejtélyes feketeruhás gyilkosokat, valamint a brutális Bhuti Sangkát is.
Starting: 20-09-2025 23:50:00
Amerika egyik legmenőbb komikusa, Sebastian Maniscalco, illetve a kétszeres Oscar-díjas Robert De Niro egyesítik erejüket ebben a parádés vígjátékban. A film egy Sebastian nevű férfira koncentrál, akit menyasszonya meggyőz, hogy a július 4-ei nemzeti ünnep alkalmából vigyék magukkal látogatóba a vőlegény olasz származású, házsártos édesapját a nő szupergazdag rokonságához a hétvégére. Sebastian, ha visszakozva is, de elfogadja az ajánlatot, de arra egyikük sem számít, hogy a különböző vérmérsékletek ütközése olyan kaotikus eseményláncolatot indít el, ami után kő kövön nem marad.
Starting: 21-09-2025 01:50:00
Megölnek egy San Diegó-i nyomozót, aki nagyszabású bűnügyben nyomoz. Munkáját Jack Wilder nyomozó veszi át, s az üggyel együtt meghalt barátja leghűbb segítőjét, a kutyáját is örökli. A két kopó remekül kiegészíti egymást: az egyik erős mint a bivaly, gyors mint a villám, a másik pedig megbízható és szuperintelligens. Persze mi sem természetesebb, hogy az utóbbinak van négy lába.
Starting: 21-09-2025 03:15:00
Azeroth eddig békés birodalma a háború szélére sodródik, civilizációjuk egy félelmetes megszálló fajjal néz szembe: ork harcosok menekülnek haldokló országukból, hogy új hazát foglaljanak maguknak. Amikor megnyílik egy átjáró a két világ között, az egyik seregre a pusztítás vár, a másikra a pusztulás. A szemben álló felek közül két hős összeütközése fogja eldönteni a családjuk, népük, hazájuk sorsát. Így kezdődik a látványos eposz a hatalomról és áldozatról, amelyben a háborúnak sok arca van, és mindenki harcol valamiért.
Starting: 21-09-2025 04:50:00
5000 évvel azután, hogy az egyiptomi istenek összes hatalmát ráruházták, és rögtön örök fogságba vetették, egy különleges lény kiszabadul a sírja börtönéből. Black Adam (Dwayne Johnson) visszatér a világba. És nagyon dühös. De ez a világ már egészen más, mint amit megismert. Más szabályok szerint élünk, más gépeket használunk, másban hiszünk. Ő azonban továbbra is csak egyet akar: igazságot szolgáltatni, és továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy az igazság az, amit ő annak hisz. Nagyon sajátos véleménye van róla, hogy mi igazságos és mi nem az: de szinte legyőzhetetlen erővel áll ki mellette.
Starting: 21-09-2025 07:20:00
A legjobb szándékok is visszaüthetnek később… A nagysikerű akció-thriller sorozat legújabb részében Ethan Hunt (Tom Cruise) és az IMF csapat (Alec Baldwin, Simon Pegg, Ving Rhames) néhány ismerős szövetségessel (Rebecca Ferguson, Michelle Monaghan) együtt fut versenyt az idővel egy balul elsült küldetés után… Henry Cavill, Angela Bassett és Vanessa Kirby is csatlakoztak a szereplőgárdához, a rendezés pedig újfent Christopher McQuarrie érdeme.
Starting: 21-09-2025 09:45:00
A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin (Jason Statham) megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. Nem is sejti, hogy hamarosan halálos játszmába keveredik a gyermekkel, amikor az egyik kolumbiai drogbáró végezni akar egy összejövetelen Amerika legjobb kábítószer-ellenes nyomozóival.
Starting: 21-09-2025 12:45:00
John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber (Alan Rickman) vezényletével arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget a kötvényeitől. A terroristák behatolnak az épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit, köztük McClane feleségét, Holly-t (Bonnie Bedelia), és nekilátnak, hogy kinyissák a cég széfjét. Ám McClane, akiről a támadóknak fogalma sincs, mindent elkövet, hogy meghiúsítsa ezt. Nem könnyű a feladata, hiszen a terroristák nemcsak létszámbeli fölényben vannak, hanem hatalmas fegyverarzenállal is rendelkeznek, szemben McClane szolgálati fegyverével. A 34 emeletes épületben megkezdődik hát a macska-egér harc.
Starting: 21-09-2025 14:30:00
Ötvös Csöpi ismét nagyot alakít. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az tanácstalanul vakargatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószer-ügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempész banda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs azonban az a trükk, vagy trükkös bűnöző, aki meg tudna állni Ötvös Csöpi előtt, ha ő igazán belemelegszik a nyomozásba. Röpködnek a gyilkos poénok és a gyilkosabbnál-gyilkosabb pofonok.
Starting: 21-09-2025 17:20:00
Miután több mint harminc évet szolgált a flotta egyik legjobb pilótájaként, Pete "Maverick" Mitchell (Tom Cruise) most a neki leginkább megfelelő helyen van: vakmerő tesztpilótaként egyre feljebb teszi a lécet, és ügyesen kitér az előléptetés elől, amely földi szolgálatra kötelezné. Amikor egy osztagnyi Top Gun növendéket olyan különleges küldetésre kell kiképeznie, amilyet élő pilóta még nem látott, Mavericket összehozza a sors a Rooster hívójelű Bradley Bradshaw hadnaggyal (Miles Teller, Whiplash), aki nem más, mint Maverick néhai barátjának, Nick Bradshawnak, azaz Goose-nak a fia. A bizonytalan jövővel szemezve és a múlt árnyaitól kísérve Maverick kénytelen megküzdeni legbelsőbb félelmeivel, és ez a küzdelem egy olyan küldetésben csúcsosodik ki, amely során a legnagyobb áldozatot kell meghoznia azoknak, akiket végül kiválasztanak a repülésre..
Starting: 21-09-2025 19:00:00
Stephen King regénye alapján! Az 1930-as években Paul Edgecomb cinikus és tapasztalt börtönőrként szolgál a siralomházban. Halálraítéltek utolsó napjainak szemtanújaként már nem érhetik meglepetések. Azonban egész világfelfogása megrendül John Coffey megérkezésével. Az óriás termetű fekete férfit kettős gyermekgyilkosságért ítélték halálra. A börtönőr visszaemlékezik a siralomház elítéltjeire. Elgondolkozik Coffey különös lényén, természetfeletti képességein és beteges, durva őrtársain…Ki is valójában az óriás halálraítélt, és valóban bűnös-e.
Starting: 21-09-2025 21:45:00
Andrew atya a Vatikán egyik szaktekintélye, a megmagyarázhatatlan csodákkal foglalkozik. Brazíliába küldik, ahol egy kisváros templomában könnyezni látták a szentek szobrait. Közben Amerikában furcsa dolgok történnek egy egészen nyugodt, mindennapos lánnyal. Frankie először orvosokhoz és pszichológusokhoz fordul magyarázatért. Testén kiütköznek Krisztus szenvedésének jegyei, a stigmák. Az egyház ezért Andrew atyát értesíti. A lánnyal való találkozáskor a pap megérzi a fenyegető, ellentétes erőket. Nyomozása során kétezer éves imaszöveg kerül elő, amely mintha korunk emberét figyelmeztetné valami közelgő tragédiára.
Starting: 22-09-2025 01:15:00
Dr. Richard Clayton-nak mindene megvan, ami a boldog élethez szükséges. Egy gyönyörű menyasszony, szerető szülők, akik mindenben támogatják és sikeres karrier. Amikor Richard elkeseredett bátyja elárulja neki, hogy adoptálták, megfordul a világ körülötte. Mindenáron meg akarja találni az igazi szüleit. A kutatás rémálommá válik, amikor kiderül, hogy a valódi szülei nem igazán olyanok, mint akiket elképzelt.
Starting: 22-09-2025 02:50:00
A legjobb szándékok is visszaüthetnek később… A nagysikerű akció-thriller sorozat legújabb részében Ethan Hunt (Tom Cruise) és az IMF csapat (Alec Baldwin, Simon Pegg, Ving Rhames) néhány ismerős szövetségessel (Rebecca Ferguson, Michelle Monaghan) együtt fut versenyt az idővel egy balul elsült küldetés után… Henry Cavill, Angela Bassett és Vanessa Kirby is csatlakoztak a szereplőgárdához, a rendezés pedig újfent Christopher McQuarrie érdeme.
Starting: 22-09-2025 04:25:00
A film történetében megismerjük Travis Blockot (Liam Neeson), aki a kormánynak dolgozik, egy olyan "szakértőként", aki képes megoldani a felmerülő problémákat. Travis rájön, hogy amit csinál az nem helyes és inkább nyugisabb életre vágyik. Ekkor azonban családját használják fel ellene, ám ekkor kénytelen újra elszabadulni, és ha egyszer ezt megteszi, akkor nincs kegyelem.
Starting: 22-09-2025 07:25:00
A Zack Snyder Az Igazság Ligája című filmben Bruce Wayne (Ben Affleck) nem engedheti, hogy Superman (Henry Cavill) végső önfeláldozása hiábavaló legyen, ezért összefog Diana Prince-szel (Gal Gadot), akivel olyan metahumánokból álló csapatot akarnak összeállítani, amely képes lesz megvédeni világunkat egy közelgő, katasztrofális méretű fenyegetéssel szemben. A feladat még nehezebbnek bizonyul, mint, amire Bruce számított, mert az új csapattagoknak mind szembe kell nézniük saját múltjuk démonaival és le kell küzdeniük korlátaikat, mert csak így válhatnak egyedülálló hősligává. Ám mire összeáll a csapat, Batman (Affleck), Wonder Woman (Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller) talán már el is késett azzal, hogy megvédjék a bolygót Steppenwolftól, DeSaadtól és Darkseidtől és szörnyű tervüktől.
Starting: 22-09-2025 09:30:00
Ötvös Csöpi ismét nagyot alakít. Segítségére siet a szétszórt és hebehurgya Kardos doktornak, mikor az tanácstalanul vakargatja a fejét, látva a magyar kriminalisztika legnagyobb kábítószer-ügyét. Jön Csöpi és kis barátja és lerántják, sőt letépik a leplet a drogcsempész banda tevékenységéről, annak ellenére, hogy a bűnözők rendkívül agyafúrt trükkökkel próbálkoznak. Nincs azonban az a trükk, vagy trükkös bűnöző, aki meg tudna állni Ötvös Csöpi előtt, ha ő igazán belemelegszik a nyomozásba. Röpködnek a gyilkos poénok és a gyilkosabbnál-gyilkosabb pofonok.
Starting: 22-09-2025 14:20:00
Buldózert (Bud Spencer), a mackótermetű nápolyi kagylóhalászt nehéz kihozni a sodrából, ám amikor szívének kedves hajóját egy éppen arra settenkedő tengeralattjáró tönkreteszi, határozottan veszélyessé válik. Hogy lehűtse haragját, amíg a bárkát a kijavításig szárazra emelik, kedvenc pihenőhelye, a Gálya nevű vendéglő felé veszi útját, ahol szokás szerint a szövetséges hadsereg katonái ütik el idejüket. Hamarosan kiderül, kicsi a hely ennyi embernek, s hangos pofonok verik fel a környéket.
Starting: 22-09-2025 16:10:00
A legendás Ray Breslin a börtönök biztonságát teszteli, és eddig mindig sikerrel járt. A szervezet nagy összegű megbízást kap a CIA-től. Ezúttal az ultrabiztonságos, Sírkő nevű szuperbörtön rendszerét kell tesztelni azzal a feltétellel, hogy semmilyen külső segítségre nem számíthat. Breslin vállalja, ám életében először szembesül a feladat reménytelenségével. A börtönben összebarátkozik Rottmayerrel, és meggyőzi, hogy vegyen részt merész tervének kivitelezésben. A nagy szökéshez azonban szükségük van Dr. Kyrie segítségére is.
Starting: 22-09-2025 19:00:00
A 300 évvel ezelőtti komancs nemzetségben játszódó történet Naru, egy vad és rendkívül képzett harcos történetét meséli el, aki a Nagy-síkságon kóborló legendás vadászok árnyékában nőtt fel. Amikor tehát veszély fenyegeti a táborát, elindul, hogy megvédje népét. A prédáról, akit becserkész, kiderül, hogy egy magasan fejlett, idegen ragadozó, akinek technikailag fejlett fegyverarzenálja van.
Starting: 22-09-2025 21:30:00
Huo Ant (Jackie Chan), a nagy tiszteletben álló parancsnokot és századát egy elhibázott akció miatt rabságra ítélik, és egy város újjáépítésén kell letölteniük büntetésüket. Kiderül, hogy mindössze két hetük van a város felépítésére, amikor újabb csapás éri őket. A romos falaknál megjelenik a római Lucius (John Cusack) kiéhezett seregével. A két, harcra kész vezér rájön, hogy össze kell fogniuk, ha le akarják győzni az áruló Tiberiust (Adrien Brody), aki Lucius nyomában könyörtelenül végez mindenkivel.
Starting: 22-09-2025 23:30:00
Ryan Varrett (Steve Austin) nem az a fajta ember, aki megijed a saját árnyékától. Szótlanul, tettre készen figyel, bűnösökre vadászik. Azokra, akiket a rendszer szabadon engedett, de Ryan szerint bűnhődniük kell. A sors úgy hozza, hogy a családját lemészároló gazemberre bukkan. Ryan tudja: itt és most eljött a bosszú ideje.
Starting: 23-09-2025 01:15:00
Miután Mackenzie Allen Phillips legkisebb lányát, Missyt elrabolják, majd halottnak nyilvánítják, Mack levelet kap, amiről úgy véli, Isten küldte. A levélben arra kéri őt, hogy térjen vissza a viskóba, ahol lányát valószínűleg meggyilkolták. Hosszas gondolkodás után útnak indul és Missy elrablása óta először elmegy a viskóhoz, ahol olyan találkozásban lesz része, ami az egész életét örökre megváltoztatja.
Starting: 23-09-2025 03:10:00
Mindannyiunkban ott bujkál a szuperhős, de van, akiből elő is tör. Billy Batson 14 éves, egy árvaházból kerül nevelőszülőkhöz, és nem a legnépszerűbb srác az iskolában, de Shazam, az ősöreg, különleges erejű varázsló mégis kiválasztja. Amikor a fiú hangosan kimondja a varázsló nevét, átalakul. Igazi szuperhős válik belőle, annak minden kellékével: testhezálló, köpönyeggel kiegészített ruha, különleges eszközök, rendkívüli erő és meghökkentő képességek. Billy fokozatosan fedezi fel, mi mindent tud, és közben elkövet néhány nagy baklövést. De aztán rá kell jönnie valamire: az új helyzet hatalmas buli, ám van benne valami nehéz, hogy nincs szuperhős főgonosz nélkül.
Starting: 23-09-2025 05:45:00
Kuvukiland eszetlen királyát, Hekulét megátkozzák. Csontos (Leon Schuster), az eszetlen király agyatlan kuruzslója ellenvarázslattal próbálkozik, amelynek következtében számukra teljesen ismeretlen helyen, a civilizációban találják magukat. A civilizáció azonban nincs felkészülve a két IQ-bajnokra, akik egy varázskövet próbálnak visszajuttatni az eredeti helyére. Ha a szépséges Reshmi (Leeanda Reddy) nem segítene nekik küldetésükben, akkor mi most nem olvashatnánk a történetüket.
Starting: 23-09-2025 08:20:00
Doc West nagy kártyás, és most Holysand városába kerül, hogy itt is megcsillantsa tehetségét: azaz elnyerje a helyiek pénzét. Itt azonban két család viaskodásának kereszttüzébe kerül. Miután megtudják róla, hogy orvosi képzettsége is van, a helyiek mindenképp a városban próbálják tartani őt.
Starting: 23-09-2025 10:25:00
A marseilles-i rendőrség feladata, hogy egy nagyon veszélyes bűnözőre vigyázzanak, amíg tovább nem szállítják a városból. A férfi, akit Belga (Jean-Luc Couchard) néven ismernek az alvilágban, ki van kötözve, arcát szoros maszk borítja, de Gibert felügyelőnek (Bernard Farcy) és a kétbalkezes Émiliennek (Frédéric Diefenthal) még így is nehézséget okoz a feladatot teljesíteni. Amikor pedig a bűnöző megszökik, hogy végrehajtsa nagyszabású tervét, Danielnek (Samy Naceri) kell bevetnie magát, hogy lekapcsolják a Belgát.
Starting: 23-09-2025 12:30:00
A szállító hallgatag férfi. Sohasem kérdez, csak megbízásokat teljesít. Hideg és érzelemmentes. Frank Martin (Jason Statham) megbízatása ezúttal minden eddiginél egyszerűbb: egy kisfiút fuvaroz az iskolába. Nem is sejti, hogy hamarosan halálos játszmába keveredik a gyermekkel, amikor az egyik kolumbiai drogbáró végezni akar egy összejövetelen Amerika legjobb kábítószer-ellenes nyomozóival.
Starting: 23-09-2025 14:25:00
A Halálos iramban 7. több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Letty-hez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Ludacris) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han brutális meggyilkolásával.
Starting: 23-09-2025 16:15:00
Valaki zsarolja a CIA-t azzal, hogy külföldi újságírókat gyilkol, és úgy állítja be, mintha az ügynökség lenne a felelős. Miközben a világ szövetkezni kezd az USA ellen, a CIA-nak ki kell csalogatnia legzseniálisabb, és leglázadóbb, ügynökét a nyugdíjból, és arra kényszeríteni, hogy szembesüljön zaklatott múltjával, egy nemzetközi összeesküvés felgöngyölítése közben.
Starting: 23-09-2025 19:00:00
Milyen hősre van szüksége a világnak? Gotham City védelmezője úgy érzi, hogy Metropolis megmentője már istenként tekint magára, senki és semmi nem korlátozza, így szembefordul vele. De a világ nem törődik velük, mert más kérdésekre keresi a választ: senki nem tudja, mit szeretne: mindenható védelmezőt, vagy függetlenséget. Amíg Batman és Superman az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy új, minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés egyre erősebbé válik. Az emberiség még sosem volt ekkora bajban, és talán már nincs, aki segíteni tud rajta.
Starting: 23-09-2025 21:15:00
Barney Rossnak nincs veszítenivalója. A félelmet nem ismerő férfi a Feláldozhatók vezetője, egy csapat zsoldosé, akik halálosak és a végsőkig is elmennek, ha egy megbízatásról van szó. Lee Christmas, a pengék mestere, Yin Yang, a közelharc szakértője, Gunnar Jensen, a mesterlövész azonnal akcióba lépnek, amikor a titokzatos Mr. Church olyan megbízással keresi meg őket, melyet más nem vállalna el. Barney és csapata hamarosan szembekerül James Monroe-val, az egykori, dörzsölt CIA-ügynökkel.
Starting: 24-09-2025 00:15:00
Kezdodik a nagy vadnyugati pókerbajnokság. A díj félmillió dollár. Maverick, a romantikus lelkületű kalandor és hamiskártyás, semmi pénzért nem szalasztaná el az alkalmat. De színre lép a konkurencia, a csinos Annabelle személyében, aki csavaros eszével ütésképtelenné teszi a bajnokság minden ellenkező nemű résztvevőjét. A partiba bekapcsolódik Zane Cooper rendőrbíró is, Maverick leghűségesebb követője. Ami ebből kikerekedik, annyira váratlan, amint az megszokott az efféle sztároknál és az efféle kártyapartiknál.
Starting: 24-09-2025 01:50:00
Igaz történet az középkorú házaspárról Jerry és Marge Selbee-ről, akik megnyerik a lottót, és a pénzből újjáélesztik kisvárosukat.
Starting: 24-09-2025 03:55:00
Új szomszédok költöznek Gaffney-ék mellé a külvárosban. Tim könyveket ír, és üvegszobrokat készít, míg Natalie média-tanácsadó, gasztro-blogger és a Sri Lanka-i árvák megmentője. Hamarosan összebarátkoznak velük, nem sejtve, hogy a szomszédok nemzetközi kémek.
Starting: 24-09-2025 05:55:00
2004-et írunk. Az időutazás valósággá vált, és vele együtt felbukkant a bűnözés egy új fajtája. Most egyszerre meg lehet változtatni a történelmet, ellenőrizni lehet a pénzpiacot, sőt egész nemzeteket lehet romlásba dönteni. Így hát létrehozzák a Téridő Ellenőrzési Központot, melynek feladata, hogy betartasson egy egyszerű szabályt: senki nem mehet vissza a múltba. Ám valaki megszegi ezt a szabályt, és Max Walker, az Időzsaru ádáz vadászatba kezd.
Starting: 24-09-2025 08:00:00
Kína lángokban áll, a kegyetlen hadurak évek óta harcban állnak egymással a hatalomért, és céljuk elérése érdekében feláldoznak mindenkit. A sorsdöntő nagy ütközetben csak egy idős katona (Jackie Chan) és az ellenséges állam fiatal tábornoka (Leehom Wang) marad életben. Az öreg gyalogos, aki a csata alatt végig halottnak tettette magát, foglyul ejti a megsérült fiatal tábornokot abban a reményben, hogy megkapja a fejéért járó busás jutalmat. A kisember nekivág a hosszú és kalandokkal teli útnak, hogy leszállítsa a foglyot, ám a tábornok korántsem olyan veszélytelen.
Starting: 24-09-2025 10:00:00
A legendás Ray Breslin a börtönök biztonságát teszteli, és eddig mindig sikerrel járt. A szervezet nagy összegű megbízást kap a CIA-től. Ezúttal az ultrabiztonságos, Sírkő nevű szuperbörtön rendszerét kell tesztelni azzal a feltétellel, hogy semmilyen külső segítségre nem számíthat. Breslin vállalja, ám életében először szembesül a feladat reménytelenségével. A börtönben összebarátkozik Rottmayerrel, és meggyőzi, hogy vegyen részt merész tervének kivitelezésben. A nagy szökéshez azonban szükségük van Dr. Kyrie segítségére is.
Starting: 24-09-2025 12:00:00
Miután több mint harminc évet szolgált a flotta egyik legjobb pilótájaként, Pete "Maverick" Mitchell (Tom Cruise) most a neki leginkább megfelelő helyen van: vakmerő tesztpilótaként egyre feljebb teszi a lécet, és ügyesen kitér az előléptetés elől, amely földi szolgálatra kötelezné. Amikor egy osztagnyi Top Gun növendéket olyan különleges küldetésre kell kiképeznie, amilyet élő pilóta még nem látott, Mavericket összehozza a sors a Rooster hívójelű Bradley Bradshaw hadnaggyal (Miles Teller, Whiplash), aki nem más, mint Maverick néhai barátjának, Nick Bradshawnak, azaz Goose-nak a fia. A bizonytalan jövővel szemezve és a múlt árnyaitól kísérve Maverick kénytelen megküzdeni legbelsőbb félelmeivel, és ez a küzdelem egy olyan küldetésben csúcsosodik ki, amely során a legnagyobb áldozatot kell meghoznia azoknak, akiket végül kiválasztanak a repülésre..
Starting: 24-09-2025 14:20:00
A párizsi szuperzsarut, Sylvain Marot-t, akarata ellenére a marseille-i rendőrségre helyezik át azzal a megbízással, hogy megállítson egy olasz bandát, akik felturbózott Ferrarikkal borzolják Gibert ex-felügyelő idegeit és tartják rettegésben a várost. Segítségül kapja Marseille legrosszabb sofőrjét, Daniel unokaöccsét, aki történetesen a legendás fehér TAXI örököse is.
Starting: 24-09-2025 16:55:00
Penge, a világ legelszántabb vámpírgyilkosa visszatér egy harmadik, egyben utolsó ütközet kedvéért. A vámpírvadász éveken át az éjszaka leple alatt harcolt a vérszívók ellen, de most, hogy az FBI vérdíjat tűzött ki a fejére, kénytelen kimerészkedni a napfényre, hogy egyesítse erőit egy emberekből álló vámpírvadász klánnal, melynek létezéséről még csak nem is tudott. Oldalán két rettenthetetlen ifjúval, Abigaillel és Hanniballal Penge egy ősi ellenfél nyomába szegődik, aki nem más, mint a legelső vámpír, minden vérszívó őse: Drakula.
Starting: 24-09-2025 19:00:00
Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. Régi szomszédai kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez pedig csak fokozódik, amikor az egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a férfi féltve őrzött autóját, egy gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül azonban, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi így kezdetét.
Starting: 24-09-2025 21:20:00
Sosem tudhatod a nagyfater milyen extra igényekkel áll elő. Jason Kellyt egy hét választja el, hogy feleségül vegye főnöke irányításmániás lányát, és így végre társtulajdonossá váljon apósa ügyvédi irodájába, amivel megkezdődhet kiszámítható, tökéletesnek tűnő élete. Azonban ez a szépen megtervezett jövő egy csapásra veszélybe kerül, mikor Jason szabadszájú nagyapja, Dick csőbe húzza a mit sem sejtő ifjú titánt. Dick a felesége halálát követő napon arra kéri unokáját utazzon el vele Daytonába, ahová a feleségével jártak el minden évben, és ahol éppen a Tavaszi Szünet nevű, vad partijairól híres fesztivál zajlik.
Starting: 24-09-2025 23:45:00
Időszámításunk szerint 79-et írunk. Pompeji, a Római Birodalom ékköve, a korrupció melegágya, a kísértés kikötője egykor veszélyes helynek számított a folyamatos földrengések miatt. Ám a Vezúv sötét haragja az első századra teljesen feledésbe merült. A birodalom gazdag lakói élik fényűző hétköznapjaikat, míg a rabszolgák az arénában harcolnak a túlélésért, de egy valamire senki nincs felkészülve: a szunnyadó tűzhányó pusztító erejére. Milo, a gladiátor (Kit Harington) az idővel fut versenyt, mikor egy váratlan földrengés következtében hatalmas robajjal kitör a vulkán: meg kell találnia szerelmét (Emily Browning), hogy kimenekítse a hamuval elárasztott városból mielőtt azt teljesen betemeti a láva, és a szüntelenül aláhulló kőzápor.
Starting: 25-09-2025 01:25:00
Lemuel Gulliver egyszerű postai ügyintéző az egyik New York-i napilapnál. Miután a szerkesztőjének beadja, hogy van egy óriási sztorija, az elküldi, hogy megfejtse a Bermuda-háromszög titkát. Gulliver azonban hajótörést szenved és Liliputban, a mesebeli törpekirályságban köt ki. A kis emberek között a kisember igazi óriás, nem csoda, ha azt lódítja az uralkodónak, Theodore királynak, hogy ő az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Lassan aztán pótolhatatlan személyiség lesz, mert mindenkinek tanácsokat osztogat.
Starting: 25-09-2025 03:00:00
Még a legnagyobb biztonsággal őrzött szövetségi börtön sem tudja visszatartani a szökéstől a hírhedt és elismert nemzetközi tolvajt, Richard Pace-t. Egy fergeteges autós üldözésben lerázza ugyan az FBI-t és a rendőröket, de aztán egy másik csapatban, a Renegátok társaságában találja magát. A bandatagok színes egyéniségek, amolyan modern kori Robin Hoodként tekintenek magukra, és csak a jó cél érdekében vetik be csavaros trükkjeiket. A csapat meggyőzi Pace-t, hogy csatlakozzon hozzájuk az évszázad rablásában: egy terrorista csoportokat pénzelő üzletember aranykészletét készülnek ellopni.
Starting: 25-09-2025 04:30:00
A Zack Snyder Az Igazság Ligája című filmben Bruce Wayne (Ben Affleck) nem engedheti, hogy Superman (Henry Cavill) végső önfeláldozása hiábavaló legyen, ezért összefog Diana Prince-szel (Gal Gadot), akivel olyan metahumánokból álló csapatot akarnak összeállítani, amely képes lesz megvédeni világunkat egy közelgő, katasztrofális méretű fenyegetéssel szemben. A feladat még nehezebbnek bizonyul, mint, amire Bruce számított, mert az új csapattagoknak mind szembe kell nézniük saját múltjuk démonaival és le kell küzdeniük korlátaikat, mert csak így válhatnak egyedülálló hősligává. Ám mire összeáll a csapat, Batman (Affleck), Wonder Woman (Gadot), Aquaman (Jason Momoa), Cyborg (Ray Fisher) és Flash (Ezra Miller) talán már el is késett azzal, hogy megvédjék a bolygót Steppenwolftól, DeSaadtól és Darkseidtől és szörnyű tervüktől.
Starting: 25-09-2025 06:25:00
Tom Clancy bestseller regénye alapján! A Vörös Október, a legújabb, szuper-technikával felszerelt szovjet atom-tengeralattjáró éppen az Egyesült Államok partjai felé tart. Az amerikai kormány attól fél, hogy valamilyen akcióra készül. Egyedül Jack Ryan, a CIA szakértője gondolja úgy, hogy az atom-tengeralattjáró litván parancsnoka dezertálni akar. A valóság azonban még cifrább: Ramius kapitány át akarja játszani a modern hadieszközt az amerikaiaknak, hogy a szovjetek ne kerüljenek egyoldalú fölénybe. Az USA hírszerzése támadásként értelmezi a gépóriás mozgását, s beindítja ellene a hadigépezetét, miközben a szökést sejtő oroszok is üldözőbe veszik a tengeralattjárót. A parancsnoknak így minden leleményességét latba kell vetnie, hogy kivághassa magát a kettős szorításból.
Starting: 25-09-2025 11:20:00
John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza házasságát. Még csak nem is sejti, hogy rajta kívül még mások is nagy dobásra készülnek Los Angelesben, méghozzá éppen a szeretet ünnepén. Terroristák egy csapata a hidegvérű Hans Gruber (Alan Rickman) vezényletével arra készül, hogy megszabadítsa a multinacionális Nakatomi céget a kötvényeitől. A terroristák behatolnak az épületbe, túszul ejtik a Nakatomi cég dolgozóit, köztük McClane feleségét, Holly-t (Bonnie Bedelia), és nekilátnak, hogy kinyissák a cég széfjét. Ám McClane, akiről a támadóknak fogalma sincs, mindent elkövet, hogy meghiúsítsa ezt. Nem könnyű a feladata, hiszen a terroristák nemcsak létszámbeli fölényben vannak, hanem hatalmas fegyverarzenállal is rendelkeznek, szemben McClane szolgálati fegyverével. A 34 emeletes épületben megkezdődik hát a macska-egér harc.
Starting: 25-09-2025 14:15:00
Hubert (Jean Reno) a kelleténél kissé drasztikusabb módszereket alkalmazó rendőrfelügyelő. Miután csúnyán helybenhagy egy fiatalembert, felettese azt javasolja, menjen szabadságra. Épp ekkor keresik Japánból: egykori szerelme, Miko rejtélyes körülmények között elhalálozott és hagyatékát a felügyelőnek személyesen kell átvennie. Irány hát Tokió! Hubert Japánban először régi ügynöktársával találkozik, majd az örökséggel: egy kamaszlánnyal.
Starting: 25-09-2025 17:00:00
Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a Kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött csapat elszántan küzd, miközben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani.
Starting: 25-09-2025 19:00:00
Alex-et, a gyönyörű és titokzatos tolvajt volt társa rábeszéli egy utolsó akcióra. A lány hamar rájön, hogy az egész valójában sosem a gyémántok elrablásáról szólt, egy brutális gyilkosság után pedig macska-egér harc kezdődik közte és egy öltönyös bérgyilkos között. Alex nem nyugszik, amíg ki nem deríti, kinek a megbízásából üldözi az ördögien cinikus férfi az embereivel, és hogy mi is volt a rablás igazi célja.
Starting: 25-09-2025 21:00:00
Michael Bay filmje lélegzetelállítóan izgalmas, lebilincselő igaz történet hat ex-katonáról, akik szerződéses biztonsági emberek a CIA Bengáziban lévő titkos létesítményében, Líbiában. Amikor 2012. szeptember 11-én terroristák támadták meg az Egyesült Államok kihelyezett diplomáciai létesítményét, és az éppen ott tartózkodó amerikai nagykövetet, ők voltak az a hat ember, akiknek volt merszük felvenni a harcot, amikor minden rosszra fordult.
Starting: 25-09-2025 23:00:00