Aujourd hui TREXIPTV

EPG pour HU--MINIMAX-HU-ᴿᴬᵂ

Kevin, aki szeretne bekerülni a zenei szakmába, ezért Alvin rábeszélésére elvállalja a személyi asszisztensi feladatokat Alvin mellett. Szerencsére Dave hamar felfigyel Kevin tehetségére.

Starting: 27-11-2025 06:10:00

End
27-11-2025 06:30:00

Bébi úr, Tina, JJ, Dez és Pip úgy intézik, hogy egyik este mindnyájukra egy-egy ölelhetetlen vigyázzon. Az a tervük, hogy titkos kamerák felvételeivel leleplezik, milyen rémes bébiszitterek a szövetkezet tagjai. A terv azonban kisiklik, mikor Tina, akinek ez az első estéje a szülei nélkül, elkezdi pótanyjának tekinteni bébiszitterüket, Miát. Közben Csupaszem kihasználja a bébiszitterek távollétét, és saját "B terepcsapat"-ával kémkedési céllal behatol az ölelhetetlenek titkos garázsába.

Starting: 27-11-2025 06:30:00

End
27-11-2025 07:00:00

Mester egy étterembe megy, ahol a hely specialitását mikrohullámú sütőben készítik. Mindezek mellett a két tulajdonos, Minus és Crusty azt sem tudja, hogyan kell a mikrót használni. Mester kénytelen megtanítani őket, ha meleg ételt szeretne enni. De mégis hogyan melegíti fel az ételt a mikró?

Starting: 27-11-2025 07:00:00

End
27-11-2025 07:05:00

Mester részt vesz egy film meghallgatásán. Közben mesél nekünk a kamera feltalálásáról, az eszközről, ami nélkül nem létezhetnének filmek. Ezután egy zoetróp belsejébe szorul, ami egy 19. századi találmány. A zoetróp a mozgás illúzióját kelti azáltal, hogy rövid időn belül látunk sok állóképet egymás után, amit az agyunk mozgóképnek érzékel.

Starting: 27-11-2025 07:05:00

End
27-11-2025 07:15:00

Mester segít Psi házi feladatában a számítógépekről. Elviszi őt a 19. századi Lyonba, ahol megismerik a Joseph Marie Jacquard által kifejlesztett programozható mechanikus szövőszéket, amit a modern számítógép ősének tartanak.

Starting: 27-11-2025 07:15:00

End
27-11-2025 07:30:00

A szabályok szerint Aliya nem lehet tovább az iskolai újság főszerkesztője, így Liannt kéri meg, hogy vegye át a feladatot. Liann vonakodik, de létrehozza az iskolai hírcsatornát. Rájön, hogy a legtöbb hír elég unalmas, de a legjobb műsort szeretné, ezért Nova segítségével kamu híreket gyártanak. A lányok azonban túl messzire mennek a drámával.

Starting: 27-11-2025 07:30:00

End
27-11-2025 08:00:00

Hol lakik Barbie? Milyen a szobája? Kik a testvérei? És mit csinálnak otthon? Melyik kislányt ne foglalkoztatnák ezek a kérdések? Az új Barbie sorozatban pedig végre minden kiderül! Barbie a családjával ugyanis beköltözik az új házukba, amelyet a szülei terveztek. Megismerkedünk Barbie testvéreivel, Skiperrel, Chelsea-vel és Stacie-vel, de találkozunk a szüleivel, sőt, a legeslegjobb barátaival is, köztük Kennel. Az új sorozatban Barbie vlogot indít, amelyet meg is oszt velünk. De az élet nem csak a naplóból áll: nap mint nap elkísérjük a csapatot, akiknek mókás kalandokban, izgalmakban és sok-sok nevetésben lesz részük.

Starting: 27-11-2025 08:00:00

End
27-11-2025 08:30:00

Barbie ezúttal Merliah-t alakítja, aki szörfbajnok a napsütötte Malibuban. Az egyik pillanatban még egy átlagos tinédzser, a másikban pedig már egy döbbenetes családi titokra derül fény: ő valójában sellő!
Merliah barátjával, Zuma-val, a delfinnel varázslatos tengeralatti kalandra indul, hogy megmentsék édesanyját, Óceánia királynőjét. Merliah újdonsült sellőbarátai segítségével végül az egész óceáni birodalmat megmenti. Kalandja közben pedig ráébred, hogy ha van valami, ami által másoktól különbözünk, az egyúttal akár hatalmas előnyt is jelenthet számunkra.

Starting: 27-11-2025 08:30:00

End
27-11-2025 09:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 27-11-2025 09:50:00

End
27-11-2025 10:00:00

A mókusok és a mókuslányok beneveznek egy környezetvédelmi versenyre egy remek fődíj reményében, csakhogy kemény ellenfélre találnak egy iskolatársuk személyében. Ezért energia spórolásba kezdenek.

Starting: 27-11-2025 10:00:00

End
27-11-2025 10:10:00

Janette fél a nyilvánosság előtt szerepelni, így az iskolai kiselőadásába is belezavarodik. Ezért Alvinhoz fordul segítségért, aki soha nincs zavarba, és nincs kisebbségi érzése. Janette kiváló tanárra talál!

Starting: 27-11-2025 10:10:00

End
27-11-2025 10:30:00

Miután azt gondolják, Simon internátusba megy, Alvin és Theodore ezt mindenképpen meg akarják akadályozni.

Starting: 27-11-2025 10:30:00

End
27-11-2025 10:40:00

Theodore félre érti Dave megjegyzését és azt gondolja, Simont egy messzi iskolába küldik, holott csak táborozni készül. Alvin és öccse mindent megtesznek, hogy testvérüket otthon tartsák, a mókuslányok pedig lelkesen segédkeznek.

Starting: 27-11-2025 10:40:00

End
27-11-2025 11:00:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 27-11-2025 11:00:00

End
27-11-2025 11:30:00

Starting: 27-11-2025 11:30:00

End
27-11-2025 12:00:00

Barbie készen áll rá, hogy újra szörfdeszkára pattanjon Merliah, a vicces és divatos szörfbajnok szerepében, aki ráadásul egy varázslatos sellőhercegnő is! Az izgalmas tengeri kaland folytatásában Merliah benevez az ausztrál szörf világbajnokságra. Ebben a vadonatúj kalandban Merliah rájön, hogy bármilyen célt elérhetünk, ha hűek maradunk önmagunkhoz!

Starting: 27-11-2025 12:00:00

End
27-11-2025 13:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 27-11-2025 13:20:00

End
27-11-2025 13:30:00

Patrick bácsi különleges feladatot ad Yannnak, Zoomnak és Aurunak: egy rája rajt kell elterelniük, és távol tartaniuk egy orkacsaládtól. A küldetéshez Maimiti továbbfejlesztette Yann robot delfinjét, mesterséges intelligenciával látta el. Yann bosszankodik, amiért erről nem egyeztettek előre, de félre kell tenniük a nézeteltéréseket, ha meg akarják menteni a rájákat.

Starting: 27-11-2025 13:30:00

End
27-11-2025 13:40:00

Van Krook és emberei váratlanul megjelennek Maotunál, hogy menedéket kérjenek. Azt állítják, egy gonosz szellem kísért a Maotu körüli vizeken, és sorra süllyeszti el a Van Krook-dinasztia hajóit. Patrick bácsi úgy dönt, befogadja őket, amíg tisztázzák a különös rejtélyt.

Starting: 27-11-2025 13:40:00

End
27-11-2025 14:00:00

Juditot mindenki csak Fekete Özvegynek hívja, mert szereti az ijesztő dolgokat, gótikus ruhákat hord, és van egy tarantulája is! A gond csak az, hogy Lilith, a különleges, kék szőrű tarantula megszökött a terráriumából. Oscar szerint ez igazán menő, de a többiek nagyon megijednek. Vajon le tudják győzni a félelmüket, hogy segítsenek Juditnak? És vajon hol bújhat el egy pók, aki annyira érzékeny a melegre és a párára?

Starting: 27-11-2025 14:00:00

End
27-11-2025 14:10:00

Zazim, Max német juhászkutyája folyton megszökik, és mindig ugyanabba az épületbe rohan. Ott hangosan ugatni és vonyítani kezd, mintha meg akarna akadályozni valamit. Ez azonban zavarja a környékbelieket, és Maxnak már többször is a menhelyről kellett visszahoznia a kutyáját. Max végül idegesen felhívja az Állati detektíveket, hogy segítsenek neki. Sokféle szökős kutya létezik, és nem egyszerű rájönni, miért viselkedik így Zazim. Vagy lehet, hogy különleges képessége van, és megérzi, ha valaki bajban van?

Starting: 27-11-2025 14:10:00

End
27-11-2025 14:30:00

Joey bekerül az iskolaújság következő számának készítői közé. A megfelelő téma keresése közben rájön, hogy a tanfelügyelő sötét dolgokban mesterkedik.

Starting: 27-11-2025 14:30:00

End
27-11-2025 14:40:00

Joeynek vigyáznia kell Lilyre és átvenni egy csomagot, míg Sally Mr. Billynek segít. A nagyfiús felelősség ismeretlen fogalom Joey számára.

Starting: 27-11-2025 14:40:00

End
27-11-2025 15:00:00

A világ legnagyobb erdejében rendkívül sokszínű élővilág található. Manapság azonban az Amazonas esőerdő állatai, növényei és lakói az erdőirtás fenyegetésével néznek szembe.

Starting: 27-11-2025 15:00:00

End
27-11-2025 15:30:00

Simon bele van zúgva a lányba, aki vigyáz rájuk, és titokban romantikus vacsorát szervez neki, míg Theodore leköti Alvin-t.

Starting: 27-11-2025 15:30:00

End
27-11-2025 15:40:00

Simon bele van zúgva a lányba, aki vigyáz rájuk, és titokban romantikus vacsorát szervez neki, míg Theodore leköti Alvin-t.

Starting: 27-11-2025 15:40:00

End
27-11-2025 16:00:00

Hope kölcsönadja Dawnnak a karkötőjét, aki elszántan szeretné bizonyítani megbízhatóságát. Azonban egy véletlen baleset során a karkötő egy sasfészekben köt ki, ezért Dawnnak, Eapnek és Guynak ki kell találnia, hogyan szerezhetik vissza a karkötőt, mielőtt Hope tudomást szerezne mindenről.

Starting: 27-11-2025 16:00:00

End
27-11-2025 16:30:00

A királyi gárda egyik macskáját, Saltyt megbénítja egy természetfeletti erőkkel bíró lovag.

Starting: 27-11-2025 16:30:00

End
27-11-2025 17:00:00

Marine pénzt szeretne keresni, hogy olyan játékot vehessen magának, amit a szülei nem hajlandók megvenni neki. Egy francia tanár hatására, aki Wendyt tanítja, Marine úgy dönt, hogy ő is adhat órákat. De Wendy nem gondolja, hogy jól tud franciául. Nos, ha már így van, Marine órákat adhatna arról, hogy hogyan lehet idegesíteni a testvéredet!

Starting: 27-11-2025 17:00:00

End
27-11-2025 17:10:00

Marine nagyon örülne, ha az egész nyári szünetet otthon tölthetné, de Wendy távoli helyekre vágyik. Ahhoz, hogy megfizethesse álmai utazását, azt javasolja, adják bérbe a családi házat, amíg ők távol lesznek. A szüleik beleegyeznek! De Marine számára a idegen emberek, akik az ő otthonában lakhatnak, és az ő dolgait érinthetik, elfogadhatatlan. A nővérének meg kell győznie őt, vagy inkább fordítva?

Starting: 27-11-2025 17:10:00

End
27-11-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 27-11-2025 17:30:00

End
27-11-2025 18:00:00

Miután túlhajtotta magát, Simonnak némi magányra és nyugalomra van szüksége. Csakhogy Alvinék attól félnek, hogy a végén bogaras, magának való remete lesz, így igyekeznek megmenteni.

Starting: 27-11-2025 18:00:00

End
27-11-2025 18:10:00

Miután túlhajtotta magát, Simonnak némi magányra és nyugalomra van szüksége. Csakhogy Alvinék attól félnek, hogy a végén bogaras, magának való remete lesz, így igyekeznek megmenteni.

Starting: 27-11-2025 18:10:00

End
27-11-2025 18:30:00

Mivel a nyilvános Wc foglalt, Mester elvisz minket magával, hogy felkutassa a történelem első toalettjeit, és könnyítsen magán. Az ókori Róma toalettjétől, ahol az emberek mind egy szobában voltak, a modern vízöblítéses mellékhelységekig, Mester megmutatja, hogy évek fejlesztései után, az emberiség lehet, hogy visszatér az öblítésmentes Wc-hez, a víz megspórolása érdekében...

Starting: 27-11-2025 18:30:00

End
27-11-2025 18:35:00

Mester a Louvre-ban csodálja a Mona Lisa-t. Elvezet minket, hogy megismerhessük Leonardo Da Vincit, a festőt, 16. századi műtermében. Itt megismeri a modellt, és Leonardo elmagyarázza a technikáit: vízfestés, olaj, tojásfehérje. Mester Leonardot is magával viszi egy éveken átívelő utazásra, ahol megismerkedik a temperával.

Starting: 27-11-2025 18:35:00

End
27-11-2025 18:40:00

Mester visszavisz minket a könyv keletkezéséhez, a mezopotámiai agyagtábláktól az egyiptomi papirusztekercsekig. Végül, Guttenberg boltjában köt ki, mielőtt egy cenzor elkobozza az összes könyvet, mivel veszélyesnek tartja őket. De a papíralapú könyvek ma talán egy másik indok miatt tűnnek el. Versenyezhetnek a tabletekkel, számítógépekkel és e-bookokkal?

Starting: 27-11-2025 18:40:00

End
27-11-2025 19:00:00

Mi az üvegházhatás, és mit tehetünk ellene? Mester, Peti, Kriszta és Grummo meglátogatják a távoli Északot, az inuitok otthonát, a globális felmelegedés első áldozatait.

Starting: 27-11-2025 19:00:00

End
27-11-2025 19:30:00

Geronimo megvásárol egy divatlapot. A magazin szerkesztője és fotósa, Samantha, valamint Carl egy sor fotózásra hurcolja el őt és családját szerte a világban. Néhány látványos lopás azonban arra utal, hogy mind Samantha, mind Carl ezt nehezményezik, ezért Geronimo igyekszik az ügy végére járni.

Starting: 27-11-2025 19:30:00

End
27-11-2025 20:00:00

Egy, a Santa Gouda környéki vizekben rendre megjelenő egér hajótöréseket okoz, ezért Stiltonék odautaznak, hogy felderítsék az okokat, a csapat nyomoz, hogy megtudják, miféle rejtélyes lénnyel is van dolguk. Trapet azonban elbűvölik a szirének, és ezzel mindenkit veszélybe sodor.

Starting: 27-11-2025 20:00:00

End
27-11-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 27-11-2025 20:30:00

End
27-11-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 27-11-2025 21:00:00

End
27-11-2025 21:30:00

A mókusok és a mókuslányok új világrekordot akarnak felállítani egy új virtuális valóságjáték megnyeréséért.

Starting: 27-11-2025 21:30:00

End
27-11-2025 21:40:00

A mókusok és a mókuslányok új világrekordot akarnak felállítani egy új virtuális valóságjáték megnyeréséért.

Starting: 27-11-2025 21:40:00

End
27-11-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 27-11-2025 22:00:00

End
27-11-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 27-11-2025 22:30:00

End
27-11-2025 23:00:00

Nova és Autumn a számítógépes órán párba kerül, és együtt kell megtervezniük és kódolniuk egy játékot, de Nova lehetetlenné teszi, hogy Autumn együttműködjön vele. Így Autumn a saját játékán dolgozik, amely a ranglistán élére áll. Nova megdöbben és féltékeny; de Autumn-t ez nem érdekli, mert éppen azzal van elfoglalva, hogy egy menhelyi kutyán segítsen, aki nem tudja használni a lábait.

Starting: 27-11-2025 23:00:00

End
27-11-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 27-11-2025 23:25:00

End
27-11-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 27-11-2025 23:35:00

End
27-11-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 27-11-2025 23:45:00

End
28-11-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 28-11-2025 00:00:00

End
28-11-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 28-11-2025 00:10:00

End
28-11-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 28-11-2025 00:20:00

End
28-11-2025 00:35:00

Amikor Boog és Elliot felfedeznek egy elhagyatott nyári tábort a semmi közepén, és egy új vállalkozásba kezdenek. Amikor a táborlakók felfedezik a régi nyári tábor egyik felszerelését, egy rádiót, ami az egyik tárolófülkében porosodik, Elliotnak az az ötlete támad, hogy indítsanak egy tábori rádióállomást. Hamarosan a különböző táborlakók saját műsoraikat sugározzák./ Amikor Karla meghallja, hogy a Kedvenc Lak hatalmas bulit rendez, és a táborlakókat (szokás szerint) nem hívják meg, úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi a dolgokat. Így vagy úgy, de tönkreteszi a rendezvényt.

Starting: 28-11-2025 00:35:00

End
28-11-2025 00:45:00

Amikor Alvin túlzott óvatossággal vádolja Simont, ő belemegy minden őrültségbe, amit Alvin kitalál.

Starting: 28-11-2025 00:45:00

End
28-11-2025 00:55:00

A mókusok és a mókuslányok új világrekordot akarnak felállítani egy új virtuális valóságjáték megnyeréséért.

Starting: 28-11-2025 00:55:00

End
28-11-2025 01:05:00

Mester segít Psi házi feladatában a számítógépekről. Elviszi őt a 19. századi Lyonba, ahol megismerik a Joseph Marie Jacquard által kifejlesztett programozható mechanikus szövőszéket, amit a modern számítógép ősének tartanak.

Starting: 28-11-2025 01:05:00

End
28-11-2025 01:15:00

Psi és Péter az esküvőjüket tervezgetik, de hirtelen sehol sem találják a gyűrűiket. Mester segíteni szeretne új gyűrűket keríteni, ezért elviszi Pétert az őskorba, ahol mamutagyarból készítették az ékszereket. Azt is megtudjuk, hogy az ókorban pecsétgyűrűket hordtak az emberek, és ezzel írták alá a fontos papírokat.

Starting: 28-11-2025 01:15:00

End
28-11-2025 01:20:00

Mester jelentkezik egy drónversenyre, azonban a drónja kirepül az ablakon. Egészen az Egyesült Államokig kergeti azt, ahol az első világháború közepébe csöppen, és szemtanúja lehet a Kettering Bogár, azaz az első kísérleti légitorpedó bemutatójának, ami a történelem első drónja.

Starting: 28-11-2025 01:20:00

End
28-11-2025 01:30:00

A királyi gárda egyik macskáját, Saltyt megbénítja egy természetfeletti erőkkel bíró lovag.

Starting: 28-11-2025 01:30:00

End
28-11-2025 01:55:00

Az agárversenyek sztárja, Flash rejtélyes körülmények közt eltűnik a biztonságosnak vélt karámjából egy nagyon fontos verseny előtti éjszakán.

Starting: 28-11-2025 01:55:00

End
28-11-2025 02:20:00

Alvin labdaszedőnek jelentkezik egy jótékonysági golfversenyre, és Smith tanító nénivel kerül párba.

Starting: 28-11-2025 02:20:00

End
28-11-2025 02:30:00

Alvin labdaszedőnek jelentkezik egy jótékonysági golfversenyre, és Smith tanító nénivel kerül párba.

Starting: 28-11-2025 02:30:00

End
28-11-2025 02:45:00

Mester a parkban sétál, amikor találkozik a kis Psivel, aki épp egy manga hőst próbál rajzolni. De annyit használta már a radírját, hogy csak egy kis darab maradt belőle! Mester felajánlja, hogy szerez neki egy újat és kihasználja a helyzetet, hogy visszavigye őt a középkorba, ahol a másoló szerzetesek kaparót használnak a hibáik kijavításához.

Starting: 28-11-2025 02:45:00

End
28-11-2025 02:50:00

Mester talál egy plüssmackót, amit egy gyerek hagyhatott el a parkban. Kihasználja a helyzetet, hogy elmesélje nekünk a plüssmackó történetét, a természetben élő állatok megfigyelésére alapozva, ami fiatalokat és időseket egyaránt érdekelt, beleértve "Teddy" Rooseveltet is! A legenda szerint így született meg az egyik leghíresebb játékszer...

Starting: 28-11-2025 02:50:00

End
28-11-2025 03:00:00

Autumn egy vidámsággal teli farmfesztivált szervez, hogy a belvárosi gyerekek megismerkedhessenek a farmján élő állatokkal. Az egyik kisfiú, Ben nem túl boldog, hogy a farmon kell lennie, azonban Autumn hamar jókedvre deríti őt azzal, hogy segíthet neki világra hozni egy kiscsikót. Mindeközben Paisley fellép a titokzatos Ley-La szerepében. Paisley és Ollie kapcsolata pedig megromlani látszik.

Starting: 28-11-2025 03:00:00

End
28-11-2025 03:20:00

Legújabb sorozatunk főhőse, Don Diego, élete legnagyobb kihívásával néz szembe, miközben számtalan gátlástalan zsarnok ellen küzd az igazságért! A mindenki által jól ismert álarcos hős születésének lehetünk tanúi; Zorro úgy leckézteti meg ellenfeleit, hogy közben nevetségessé teszi őket, hőstettei színhelyeit pedig természetesen a védjegyévé vált Z-vel írja alá!

Starting: 28-11-2025 03:20:00

End
28-11-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 28-11-2025 03:45:00

End
28-11-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 28-11-2025 03:55:00

End
28-11-2025 04:10:00

Hazel, egy háziasított koreai mókus, megszökött gazdái, Selena és Jeremy elől, pedig úgy tűnik, nagyon jól bántak vele. Vajon hová tűnhetett? És hogy fogják megtalálni? Nem lesz könnyű feladat az Állati detektívek számára, pláne azért nem, mert eggyel kevesebben vannak, Tim ugyanis szobafogságot kapott. Az ifjú detektíveknek gyanús Selena and Jeremy viselkedése, akik folyton egymást vádolják.

Starting: 28-11-2025 04:10:00

End
28-11-2025 04:20:00

A detektíveket egy Jack Russell terrier eltűnése kapcsán riasztják Jordan, a gazdája szülinapi bulijához. Jordanről sokan úgy tartják, hogy elkényeztetett, és nem igazán kedves fiú. A detektívek a bulin felvett videó tanulmányozásával kezdik a nyomozást, ami alapján Jordan három legjobb barátja kerül gyanúba. A probléma az, hogy mindegyiküknek erős alibije van. Azonban a nyomozás során hamar lebuknak, és kiderül, hogy közösen rejtették el a kiskutyust, hogy megleckéztessék az egyre elviselhetetlenebb Jordant.

Starting: 28-11-2025 04:20:00

End
28-11-2025 04:35:00

A királynő személyesen keresi fel Clevert egy szigorúan bizalmas ügy miatt. Múlt éjjel a titkosügynöke, akinek a kiléte mindenki számára titkos, megpróbált kapcsolatba lépni vele, hogy figyelmeztesse őt egy közelgő veszélyről, azonban rejtélyes körülmények között eltűnt.

Starting: 28-11-2025 04:35:00

End
28-11-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 28-11-2025 05:00:00

End
28-11-2025 05:30:00

Egy szörnyű vihar fenyegeti a szigetet Ramana ügyetlensége miatt. Yannnak, Zoomnak és Aurunak az óceán legmélyebb pontján kell áldozatot bemutatniuk, hogy lecsillapítsák a cápaisten haragját. De vajon Yann és Auru bírni fogják a nyomást?

Starting: 28-11-2025 05:30:00

End
28-11-2025 05:40:00

Van Krook egy pazar hotelt akar építeni a falu közelében, fittyet hányva a lehetséges ökológiai következményekre. Zoom és barátai eltökéltek, hogy megakadályozzák a kapzsi Van Krook tervét.

Starting: 28-11-2025 05:40:00

End
28-11-2025 06:00:00

Jeanette egyszeriben a legügyetlenebb teremtés lesz a földkerekségen. Valami baj lehet vele? Vagy csak az új szemüvegével?

Starting: 28-11-2025 06:00:00

End
28-11-2025 06:10:00

Jeanette egyszeriben a legügyetlenebb teremtés lesz a földkerekségen. Valami baj lehet vele? Vagy csak az új szemüvegével?

Starting: 28-11-2025 06:10:00

End
28-11-2025 06:30:00

Az ölelhetetlenek úgy próbálják szabotálni a Cukorfalat bébiszépségversenyt, hogy a Bébi Rt szupercuki 5%-osait lecserélik a legkevésbé cuki bébik 5%-ának képviselőire. Bébi úr, Tina és a terepcsapat tagjai versenyt futnak az idővel, mert el kell juttatniuk az 5%-osokat a verseny helyszínére, mielőtt Csupaszem a katasztrófa elhárítása céljából színpadra küldi az atomfegyvert: a veszélyesen cuki UBÓ-t.

Starting: 28-11-2025 06:30:00

End
28-11-2025 07:00:00

Mester segít Psi házi feladatában a számítógépekről. Elviszi őt a 19. századi Lyonba, ahol megismerik a Joseph Marie Jacquard által kifejlesztett programozható mechanikus szövőszéket, amit a modern számítógép ősének tartanak.

Starting: 28-11-2025 07:00:00

End
28-11-2025 07:05:00

Psi és Péter az esküvőjüket tervezgetik, de hirtelen sehol sem találják a gyűrűiket. Mester segíteni szeretne új gyűrűket keríteni, ezért elviszi Pétert az őskorba, ahol mamutagyarból készítették az ékszereket. Azt is megtudjuk, hogy az ókorban pecsétgyűrűket hordtak az emberek, és ezzel írták alá a fontos papírokat.

Starting: 28-11-2025 07:05:00

End
28-11-2025 07:15:00

Mester jelentkezik egy drónversenyre, azonban a drónja kirepül az ablakon. Egészen az Egyesült Államokig kergeti azt, ahol az első világháború közepébe csöppen, és szemtanúja lehet a Kettering Bogár, azaz az első kísérleti légitorpedó bemutatójának, ami a történelem első drónja.

Starting: 28-11-2025 07:15:00

End
28-11-2025 07:30:00

A közösségi központ zongorája váratlanul darabokra hullik. Paisley sürgősen új zongorát kell szerezzen az esti koncerthez. Zac segélykérő üzenetet küld szét a barátoknak. Végül Olly elintézi, hogy kölcsönkérhessék Andrea zongoráját. A három barátnak azonban el kell juttatnia a zongorát Andrea házából a városon át a közösségi központba, és számos akadályt kell legyőzniük.

Starting: 28-11-2025 07:30:00

End
28-11-2025 08:00:00

Hol lakik Barbie? Milyen a szobája? Kik a testvérei? És mit csinálnak otthon? Melyik kislányt ne foglalkoztatnák ezek a kérdések? Az új Barbie sorozatban pedig végre minden kiderül! Barbie a családjával ugyanis beköltözik az új házukba, amelyet a szülei terveztek. Megismerkedünk Barbie testvéreivel, Skiperrel, Chelsea-vel és Stacie-vel, de találkozunk a szüleivel, sőt, a legeslegjobb barátaival is, köztük Kennel. Az új sorozatban Barbie vlogot indít, amelyet meg is oszt velünk. De az élet nem csak a naplóból áll: nap mint nap elkísérjük a csapatot, akiknek mókás kalandokban, izgalmakban és sok-sok nevetésben lesz részük.

Starting: 28-11-2025 08:00:00

End
28-11-2025 08:30:00

Rengeteg móka vár rád ebben a színes, modern tündérmesében, amelyben Barbie a divatról és a barátságról mesél neked! Barbie, Sequin nevű kutyusával közösen, nénikéje mesés párizsi divatszalonjába látogat, amit azonban a legnagyobb megdöbbenésére bezárás fenyeget. Amikor rábukkan a három varázserővel bíró, elbűvölő Tündérzőre, Barbie a szalon megmentése érdekében briliáns ötlettel áll elő. Alice-szel, a szende divattervezővel együtt megrendeznek egy olyan nagyszabású, szédületes divatshowt, amilyet még nem látott a divat fővárosa. Barbie ezúttal azt mutatja meg neked, milyen hihetetlen csodákra vagy képes, ha hiszel magadban!

Starting: 28-11-2025 08:30:00

End
28-11-2025 10:00:00

Miután azt gondolják, Simon internátusba megy, Alvin és Theodore ezt mindenképpen meg akarják akadályozni.

Starting: 28-11-2025 10:00:00

End
28-11-2025 10:10:00

Theodore félre érti Dave megjegyzését és azt gondolja, Simont egy messzi iskolába küldik, holott csak táborozni készül. Alvin és öccse mindent megtesznek, hogy testvérüket otthon tartsák, a mókuslányok pedig lelkesen segédkeznek.

Starting: 28-11-2025 10:10:00

End
28-11-2025 10:30:00

A mókuslányok nagytakarításra készülnek, közben felelevenítik imádott otthonuk történetét, ami azzal kezdődött, hogy a mókusokkal együtt megmentették a fát, melyre házukat építették.

Starting: 28-11-2025 10:30:00

End
28-11-2025 10:40:00

Alvin oda van egy játékautóért, amiről kiderül, hogy veszélyes. Simon épp iskolai feladatát készíti, álma járgányát, egy buszt, de Alvin közbenjárására némiképp módosul a terv, így a kész jármű Alvin álomautója lesz.

Starting: 28-11-2025 10:40:00

End
28-11-2025 11:00:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 28-11-2025 11:00:00

End
28-11-2025 11:30:00

Starting: 28-11-2025 11:30:00

End
28-11-2025 12:00:00

Oh magára vállalja, hogy megmutassa társainak miben rejlik a karácsony öröme. Jó szándékú küldetése azonban majdnem elpusztítja a várost.

Starting: 28-11-2025 12:00:00

End
28-11-2025 12:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 28-11-2025 12:50:00

End
28-11-2025 13:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 28-11-2025 13:00:00

End
28-11-2025 13:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 28-11-2025 13:10:00

End
28-11-2025 13:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 28-11-2025 13:20:00

End
28-11-2025 13:30:00

Van Krook Alex Reldan társaságában érkezik Maotura, aki azt állítja, hogy megtalálta a rég elveszett Kőkoronát, egy legendás tárgyat, amely viselőjét Maotu falufőnökévé teszi. Tuanaku papa a Kőkorona miatt kénytelen átadni tisztségét a legnagyobb ellenségének. Yann és barátai azonban biztosak benne, hogy a korona hamis, ezért elhatározzák, hogy felkutatják az igazit.

Starting: 28-11-2025 13:30:00

End
28-11-2025 13:40:00

Maimiti kifejlesztett egy különleges szondát, amellyel pontosan meghatározhatók a hidrotermális kürtők helyei. Werner azonban tudomást szerez a találmányról, és elhatározza, hogy ellopja, hiszen ezeknél a forró vízforrásoknál rengeteg nemesfém található. Yann és barátai a nyomába erednek, hogy visszaszerezzék a szondát, mielőtt túl késő lenne.

Starting: 28-11-2025 13:40:00

End
28-11-2025 14:00:00

Chouchou-t, Elise csaucsau kutyáját elütötte egy autó. A baleset annyira megrázta, hogy azóta még a legkisebb motorhangtól is megijed. Az Állati detektívek összefognak, hogy segítsenek Chouchou-nak visszanyerni a bátorságát. Megpróbálják újra hozzászoktatni az autók zajához, és elviszik ahhoz a kereszteződéshez is, ahol a baleset történt. De vajon sikerül Chouchou-nak feldolgoznia a traumát?

Starting: 28-11-2025 14:00:00

End
28-11-2025 14:10:00

Jean-Eude elveszítette édesanyja kutyáját, és délutánig meg kell találnia, különben bentlakásos iskolába küldik őt. Az Állati detektíveknek ez egyszerű ügynek tűnik: egy idős kutya, egy biztonságos villa, és egy kicsit furcsa inas. De az első nyom tévesnek bizonyul. Ráadásul valaki gonosz tréfát űz velük: lefilmezi, amit csinálnak, és feltölti a videót az internetre, hogy lejárassa őket. És ha ez nem lenne elég, megjelenik egy rivális csapat is, akik helyettük akarják megoldani az ügyet.

Starting: 28-11-2025 14:10:00

End
28-11-2025 14:30:00

Sally összefut a parkban az igazgatónővel, akinek lesújtóvá élménye van Joeyék családjától. Sally egy vacsorával akarja bizonyítani, hogy minden rendben,.

Starting: 28-11-2025 14:30:00

End
28-11-2025 14:40:00

Előkerül Francis régi labdája. Megkéri Joeyt, hogy ne vigye be az iskolába, de hiába. A labda Gosling tanárnő szertárában köt ki.

Starting: 28-11-2025 14:40:00

End
28-11-2025 15:00:00

Egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy sorozat. Ki ne ismerné Albert Barillé méltán népszerű ismeretterjesztő meséit? Az emberről, az életről, a világűrről... Ezekben az epizódokban a szereplők a földgolyó négy égtájára kalauzolnak el bennünket és érdekes információkkal gazdagítják tudásunkat a bolygónkat és bennünket érintő problémákról és azok megoldásáról. Globális felmelegedés, vízhiány, szennyezett tengerek, túlzott halászat, az energiaforrások csökkenése, gyerekmunka, valamint a nők helyzete világszerte _ ezeket a témákat mind körüljárják. Hőseink felveszik a harcot a Földet érő káros hatások és események ellen, hiszen az újságok és a televízió bár beszámolnak ezekről, másnapra feledésbe merülnek. Szereplőink ezen szeretnének változtatni úgy, hogy barátaikkal együtt egy olyan újságot alapítanak, melyben ők tudósítanak az összes rongálásról, visszaélésről és igazságtalanságról. Ebben idős barátjuk, Maestro professzor is segít nekik.

Starting: 28-11-2025 15:00:00

End
28-11-2025 15:30:00

Alvin, Theodor és Simon, a három mókus kisfiú pótpapájuk irányítása alatt élnek egy barátságos kis házban. Az a szabály, hogy a három mókus közül az választ tévéműsort, aki a legtöbb házimunkát végzi. Ebben az esetben Theodor a szerencsés, ám ő átadja e lehetőséget kedvenc játékának, Cserfes Macinak. A beszélő teddy-maci természetesen azt választja, amit Theodor akar nézni. Alvin Simon segítségével hamarosan befolyásolja cserfes Macit...

Starting: 28-11-2025 15:30:00

End
28-11-2025 15:40:00

Alvin szerelmes lesz az iskola új igazgatónőjébe, ezért mindent elkövet, hogy bejusson az irodájába.

Starting: 28-11-2025 15:40:00

End
28-11-2025 16:00:00

Nyany bejelenti, hogy ideje a Villám Nővéreknek csapatépítőre menni a Villám táborba, hogy fejlesszék képességeiket. Nyany azonban túl messzire megy, és veszélybe sodorja a nővéreket.

Starting: 28-11-2025 16:00:00

End
28-11-2025 16:30:00

Az agárversenyek sztárja, Flash rejtélyes körülmények közt eltűnik a biztonságosnak vélt karámjából egy nagyon fontos verseny előtti éjszakán.

Starting: 28-11-2025 16:30:00

End
28-11-2025 17:00:00

Marine és Wendy nyereményjátékot szerveznek a helyi karneválra, ahol plüssjátékokat lehet nyerni. Wendy azonban megfeledkezik a babarendelésről, ezért úgy dönt, hogy Marine babáit használja fel, abban reménykedve, hogy nem fog neki szemet szúrni a dolog. Azonban téved, ha azt hiszi, hogy át lehet verni Marine-t babaügyben.

Starting: 28-11-2025 17:00:00

End
28-11-2025 17:10:00

Marine rájön, hogy Maxwell egy napon Wendyvel szeretne élni, mégpedig a kishúga nélkül. Hogy megakadályozza, hogy ez valaha is bekövetkezzen, Marine elhatározza, hogy helyettesíti Maxwellt egy új baráttal, egy olyannal, akit ő jobban kedvel. Azonban nem olyan könnyű megtalálni az ideális jelöltet. Talán apáék új segítője alkalmas lehet?

Starting: 28-11-2025 17:10:00

End
28-11-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 28-11-2025 17:30:00

End
28-11-2025 18:00:00

Jeanette beveszi Alvint, Simon és Theodore-t egy kísérletbe, hogy eldöntsék, Alvin vajon valóban játékfüggő, Simon tudományfüggő, Theodore pedig édességfüggő-e.

Starting: 28-11-2025 18:00:00

End
28-11-2025 18:10:00

A suliban a lányok azon vitáznak, hogy melyik mókusfiú a leghelyesebb. Mivel Alvin vesztésre áll, elkeseredését látva a mókuslányok összefognak, hogy jobb kedvre derítsék.

Starting: 28-11-2025 18:10:00

End
28-11-2025 18:30:00

Elment az áram! Mester elviszi a kis Petit és Psit a 17. századi Párizsba, ahol a fény egyedüli forrásai a lámpák, gyertyák vagy olajlámpák voltak! A villanykörte feltalálásával, drasztikusan változott meg a társadalom: A munkaórák meghosszabbodtak, az utcák biztonságosabbá váltak.

Starting: 28-11-2025 18:30:00

End
28-11-2025 18:35:00

Mikor Mester látja, hogyan csúszdáznak a gyerekek, elmeséli, hogyan másolta le az emberiség a természetet, hogy megalkossa ezt a játszótéri kedvencet. Mindenféle fajtát és formát feltaláltak, hogy a csúszás a lehető legélvezetesebb legyen. Mester legyőzi a félelmét, és kipróbálja a világ legmagasabb csúszdáját! De a csúszdák nem csak szórakozásra valók.

Starting: 28-11-2025 18:35:00

End
28-11-2025 18:40:00

Az izgő-mozgó Minus és Crusty társaságában Mesternek nehéz a zongoráról mesélnie. Szerencsére Peti és Pierrette is segítenek bemutatni ennek a felséges polifónikus hangszernek a kialakulását.Várj, azt mondtad polifónikus? Az meg mit jelent? Csak várj, Mester majd elmagyarázza!

Starting: 28-11-2025 18:40:00

End
28-11-2025 19:00:00

A világ legnagyobb erdejében rendkívül sokszínű élővilág található. Manapság azonban az Amazonas esőerdő állatai, növényei és lakói az erdőirtás fenyegetésével néznek szembe.

Starting: 28-11-2025 19:00:00

End
28-11-2025 19:30:00

Trap megtudja, hogy ő a skót királyi család leszármazottja, és örököl egy kastélyt. Skóciában azonban azzal szembesül, hogy a Stilton klán évszázados viszályban áll egy rivális klánnal, és neki, mint a klán vezetőjének kötelessége megharcolni a sajátjai becsületéért.

Starting: 28-11-2025 19:30:00

End
28-11-2025 20:00:00

Stiltonék a nagy északi erdőségekbe utaznak, hogy felkutassák a legendás Nagylábujjat. A lényt, aki állítólag félig egér, félig szörnyeteg. Keresésük során ráakadnak egy csodálatos, páratlan fára, amelyet egy gonosz útépítő kivágna. Stiltonék összefognak a helyi őshonos egerek törzsével, hogy megmentsék a fát.

Starting: 28-11-2025 20:00:00

End
28-11-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 28-11-2025 20:30:00

End
28-11-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 28-11-2025 21:00:00

End
28-11-2025 21:30:00

Alvin rábeszéli Dave-et egy használt busz megvételére, ám számos gond akad vele.

Starting: 28-11-2025 21:30:00

End
28-11-2025 21:40:00

Alvin rábeszéli Dave-et egy használt busz megvételére, ám számos gond akad vele.

Starting: 28-11-2025 21:40:00

End
28-11-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 28-11-2025 22:00:00

End
28-11-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 28-11-2025 22:30:00

End
28-11-2025 23:00:00

Autumn elviszi Aliyát lovagolni, míg Nova az örökbefogadó központban a kutyákra vigyáz. Liann elmegy, hogy megnézze Novát, de nyitva hagyja a központ ajtaját, és miközben ő és Nova képeket készítenek a kutyákról, a kutyák megszöknek és ámokfutásba kezdenek a városban. Nova az összes barátját segítségül hívja, hogy segítsenek neki összeterelni az összes kutyát, mielőtt Autumn és Aliya megérkezik.

Starting: 28-11-2025 23:00:00

End
28-11-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 28-11-2025 23:25:00

End
28-11-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 28-11-2025 23:35:00

End
28-11-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 28-11-2025 23:45:00

End
29-11-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 29-11-2025 00:00:00

End
29-11-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 29-11-2025 00:10:00

End
29-11-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 29-11-2025 00:20:00

End
29-11-2025 00:35:00

Gizella egyedül tervez egy kis kikapcsolódást, de Kiki és Karla megzavarják az utazását, és megpróbálnak egy kis szórakozást csempészni abba, amit Gizella szerintük "élete kihívásának" tart. Meg akarják mutatni Gizellának, hogyan kell lazítani és szórakozni. /McMóki (nem szokatlan módon) idegesítőnek találja a táborlakók viselkedését a kiképzés közben. Boog és Elliot úgy döntenek, hogy ártalmatlan csínyt űznek vele, hogy megtartsa szerénységét, de ez vadul visszafelé sül el, fájdalmas görcsöket okozva neki.

Starting: 29-11-2025 00:35:00

End
29-11-2025 00:45:00

A mókusok és a mókuslányok új világrekordot akarnak felállítani egy új virtuális valóságjáték megnyeréséért.

Starting: 29-11-2025 00:45:00

End
29-11-2025 00:55:00

A mókusok és a mókuslányok új világrekordot akarnak felállítani egy új virtuális valóságjáték megnyeréséért.

Starting: 29-11-2025 00:55:00

End
29-11-2025 01:05:00

Mester jelentkezik egy drónversenyre, azonban a drónja kirepül az ablakon. Egészen az Egyesült Államokig kergeti azt, ahol az első világháború közepébe csöppen, és szemtanúja lehet a Kettering Bogár, azaz az első kísérleti légitorpedó bemutatójának, ami a történelem első drónja.

Starting: 29-11-2025 01:05:00

End
29-11-2025 01:15:00

Mester, Péter és Pierrette elkészülnek Psi tortájával a meglepetés szülinapi bulijára. A gyertyákat azonban elfelejtették, de szerencsére még van idejük beszerezni pár szálat. Még az ókori Egyiptomba is ellátogatnak, hogy megnézzék az első faggyúból készült gyertyákat.

Starting: 29-11-2025 01:15:00

End
29-11-2025 01:20:00

Mester egy kiállításra látogat, ahol mikroszkóppal készült felvételeket lehet megnézni. Elhatározza, hogy visszautazik az időben, hogy feltárja a mikroszkóp eredetét. Először a 11. századi Egyiptomba megy, ahol találkozik Alhazennel, a nagyító feltalálójával.

Starting: 29-11-2025 01:20:00

End
29-11-2025 01:30:00

Az agárversenyek sztárja, Flash rejtélyes körülmények közt eltűnik a biztonságosnak vélt karámjából egy nagyon fontos verseny előtti éjszakán.

Starting: 29-11-2025 01:30:00

End
29-11-2025 01:55:00

Clever segítségét kéri Champollion, aki a híres régész, Sir Arthur Bones papagája. A gazdáját elrabolta egy humanoid robot, amikor felfedezte a híres templomosok kincsét.

Starting: 29-11-2025 01:55:00

End
29-11-2025 02:20:00

Alvin labdaszedőnek jelentkezik egy jótékonysági golfversenyre, és Smith tanító nénivel kerül párba.

Starting: 29-11-2025 02:20:00

End
29-11-2025 02:30:00

Alvin és Brittany bent rekednek az iskolában, és egy kísértet üldözi őket, de lehet, hogy tévednek?

Starting: 29-11-2025 02:30:00

End
29-11-2025 02:45:00

Minus és Crusty ellopják Psi kulcsait, de véletlenül a kanálisba ejtik őket! Nincs esély kiszedni őket, kivéve természetesen egy erős mágnessel.Mester elviszi Psit, hogy találjanak egyet, és az úton elmeséli, hogy hogyan működnek.

Starting: 29-11-2025 02:45:00

End
29-11-2025 02:50:00

Mester találkozik a kis Petivel és Psivel, akik épp nyalókát esznek. Elviszi őket a dzsungelbe, ahol az őslakosok botokat használnak a méz kinyeréséhez a kaptárból, amiből aztán hasonló édességet készíthetnek mint a mai cukorkák! Ezek után Mester elviszi a gyerekeket egy cukrászdába.

Starting: 29-11-2025 02:50:00

End
29-11-2025 03:20:00

Aliya, Nova, Autumn és Leo egy tudományos versenyen vesznek részt, ahol a győztes csapat ötlete bekerülhet Olivia következő űrutazásába. Az ellenfél csapatát Candi vezeti, a valódi versengés azonban Aliya és Nova között zajlik. Egy váratlan fordulattal végül új találmányuk megnyeri a tudományos versenyt.

Starting: 29-11-2025 03:00:00

End
29-11-2025 03:20:00

Legújabb sorozatunk főhőse, Don Diego, élete legnagyobb kihívásával néz szembe, miközben számtalan gátlástalan zsarnok ellen küzd az igazságért! A mindenki által jól ismert álarcos hős születésének lehetünk tanúi; Zorro úgy leckézteti meg ellenfeleit, hogy közben nevetségessé teszi őket, hőstettei színhelyeit pedig természetesen a védjegyévé vált Z-vel írja alá!

Starting: 29-11-2025 03:20:00

End
29-11-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 29-11-2025 03:45:00

End
29-11-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 29-11-2025 03:55:00

End
29-11-2025 04:10:00

Hogyan szabadulhatott ki Berlioz, Júlia csodálatos papagája a kalitkájából? A detektívek először egy egzotikus állatokat gyűjtő tolvajra gyanakodnak, mielőtt felfedezik, hogy ezek az arák nagyon fürge karmokkal rendelkeznek, és így maguktól is képesek kinyitni a kalitkáikat. Berlioz valószínűleg megszökött, már csak azt kell kideríteni, hogy miért! Berlioz színes tollait követve talán megoldódik a rejtély.

Starting: 29-11-2025 04:10:00

End
29-11-2025 04:20:00

Alice nem találja görényét, Plumét. Detektíveink úgy vélik, hogy biztosan csak elbújt a ház környékén, a görények ugyanis köztudottan szeretnek bújócskázni. Azonban hiába keresik, sehogy sem találják. Az Állati detektívek már kezdik feladni, amikor felfedezik, hogy a görény nagyon jól kijött a szomszéd macskával, aki nemrég költözött el. Gilou, az állatorvos barátjuk szerint a macskák és a görények nagyon jól kijönnek egymással, így a nyomozóink úgy döntenek, hogy a macskát kezdik el keresni, és vele együtt meglesz Plume is.

Starting: 29-11-2025 04:20:00

End
29-11-2025 04:35:00

Clever beszámol kollégáinak, hogy kellő nyomot talált ahhoz, hogy hol lesz az állatvilág legkeresetteb bűnözője által vezetett titkos szervezet gyűlése, amelyre beszivároghatnak. A három nyomozó álcája lelepleződik a gyűlésen, amikor McFlare egy ügyetlen mozdulatot tesz.

Starting: 29-11-2025 04:35:00

End
29-11-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 29-11-2025 05:00:00

End
29-11-2025 05:30:00

Egy víz alatti expedíció során Yann és barátai lefotóznak valamit, ami egy hatalmas tengeri sárkánynak tűnik. Úgy döntenek, utánajárnak, vajon valóban a legendás állat úszkál-e a sziget partjainál.

Starting: 29-11-2025 05:30:00

End
29-11-2025 05:40:00

Hogy elkerülje a házimunkát, Auru a vulkán melletti barlangban bujkál. Yann azonban jól tudja, mennyire veszélyes az a barlang, ezért Auru után ered. Csakhogy közben Auru és Zoom a barlangban rekednek egy földrengés miatt. Yannak gyorsan kell cselekednie, hogy megmentse barátait.

Starting: 29-11-2025 05:40:00

End
29-11-2025 06:00:00

Theodore-t csellel ráveszik, hogy Alvin helyett vigyázzon egy elkényeztetett 4 évesre.

Starting: 29-11-2025 06:00:00

End
29-11-2025 06:10:00

Theodore-t csellel ráveszik, hogy Alvin helyett vigyázzon egy elkényeztetett 4 évesre.

Starting: 29-11-2025 06:10:00

End
29-11-2025 06:30:00

Bébi úr és Tina elhibázottnak tartják az 5%-osok rendszerét, amely szerint minél cukibb egy bébi, annál több szeretetet érdemel. A csapat összefog az ölelhetetlenekkel, és a Bébi Rt nyolc osztályvezetőjével együtt belső ellenállást szerveznek a rendszer megdöntésére abban a reményben, hogy gyökeresen meg tudják változtatni a cég bébiszeretet-felfogását.

Starting: 29-11-2025 06:30:00

End
29-11-2025 07:00:00

A pillangó-tündérek birodalmában békésen, boldogan telnek a hétköznapok. Barátaival együtt virágról virágra libben a bájos Mariposa is, aki el sem tudja képzelni hogy vidám soruk egy napon rosszra fordulhat.
Felbukkan azonban a színen a gonosz Henna, aki egy bűvös porral megmérgezi a tündér-királyságot és magát a királynőt is. Carlos herceg Mariposát kéri meg, hogy két barátnőjével együtt vállalkozzanak a veszélyes útra, kelljenek át a birodalom biztonságos határain és keressék meg a méreg ellenszerét, mielőtt elpusztul gyönyörű otthonuk és meghal a királynőjük.

Starting: 29-11-2025 07:00:00

End
29-11-2025 08:20:00

Barbie ezúttal egy hajótörött lány, Rosella szerepében látható, aki egy lakatlan szigetre sodródva barátságos és gondos állatok szerető "családjában" cseperedik fel. Amikor Antonio herceg felfedezi a paradicsomi hangulatú szigetet és rajta a gyönyörű Rosellát, azonnal beleszeret a szépséges hajótöröttbe. A lány és barátai - Sagi, a vörös panda, Azul a páva, és Tika a bébi-elefánt - a herceggel tartanak, hogy megkeressék Rosella szüleit és részt vegyenek egy pompás királyi bálon. Az új lány érkezését azonban nem nézi mindenki jó szemmel az udvarban. Kiderül, hogy a király megígérte a gonosz Arianának, hogy a herceg az ő lányát, Lucianát veszi majd feleségül. Ariana szeretné megszerezni a hatalmat a királyságban és Rosellának minden ügyességére és barátai minden segítségére szüksége lesz, hogy időben leleplezze az ármánykodást.

Barbie ezúttal új műfajban, rajzfilm-musicalben játszik főszerepet. Új kalandját kilenc fantasztikus új dallal és a már megszokott bájos figurákkal keltik életre az alkotók.

Starting: 29-11-2025 08:20:00

End
29-11-2025 09:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 29-11-2025 09:50:00

End
29-11-2025 10:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 29-11-2025 10:00:00

End
29-11-2025 10:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 29-11-2025 10:30:00

End
29-11-2025 11:00:00

A csapatnak egy kölyök dinót kell megmentenie a gejzírmezőről. Az egyszerűnek tűnő küldetés azonban bonyodalmakba ütközik, amikor a dinó egy külső erő hatására megvadul, sőt, még egy hatalmas robot is fel akarja falni őket az útjuk során.

Starting: 29-11-2025 11:00:00

End
29-11-2025 11:10:00

Az újonc Trina sokak figyelmét magára vonzza, különösen Lucioét. Egy titokzatos lány és egy még titokzatosabb lény a Moszaszaurusz, akivel a Dinoszter csapat találkozott legutóbbi küldetésén.

Starting: 29-11-2025 11:10:00

End
29-11-2025 11:30:00

Theodeore kedvenc játékbabája egy evezőtúrán elvész, majd rejtélyes módon ismét felbukkan a házban, ráadásul feléled!

Starting: 29-11-2025 11:30:00

End
29-11-2025 11:40:00

Theodeore kedvenc játékbabája egy evezőtúrán elvész, majd rejtélyes módon ismét felbukkan a házban, ráadásul feléled!

Starting: 29-11-2025 11:40:00

End
29-11-2025 12:00:00

Barbie és Teresa meséli el Liana és Alexa, két legjobb barát csodálatos történetét, akik mindenen megosztoznak, beleértve a zene szeretetét is. Amikor egy elvarázsolt tükröt kapnak, addigi nyugodt, mindennapi éltük hirtelen megváltozik és összebarátkoznak a tükörbe zárt lánnyal. Elhatározzák, hogy megmentik új barátjukat, ezért Liana és Alexa veszélyes, barátságukat próbára tevő útra indulnak az elrejtett Gyémánt Kastélyba. Az éneklés erejével és két szeretnivaló kutyakölyök segítségével néznek szembe a kihívásokkal, miközben rájönnek, hogy a barátság igazi kincs.

Starting: 29-11-2025 12:00:00

End
29-11-2025 13:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 29-11-2025 13:20:00

End
29-11-2025 13:30:00

Maotun idén különleges Maui versenyt rendeznek, ahol gyerekek és szülők közösen indulhatnak a megmérettetéseken. Yann boldog, hogy Patrick bácsival alkothat egy csapatot, de a nagybátyját annyira leköti a munkája, hogy nem veszi komolyan a versenyt. Ha győzni akarnak, meg kell tanulniuk csapatként együttműködni.

Starting: 29-11-2025 13:30:00

End
29-11-2025 13:40:00

Timeti és Yann úgy döntenek, segítenek Faratinának, Timeti nagymamájának megtalálni egy régi repülőgép roncsát, amelyben az az ékszer nyugszik, amit fiatalkori szerelmének szánt. Ám Timeti és Yann között vita tör ki, nem tudnak megegyezni, hogy melyik módszer a legjobb a kereséshez. Vajon képesek lesznek megegyezni, hogy visszaszerezzék a Faratinának oly fontos ékszert?

Starting: 29-11-2025 13:40:00

End
29-11-2025 14:00:00

Két kutya is megbetegszik a környéken. Gilou arra gyanakszik, hogy ételmérgezés állhat a háttérben. Az Állati detektíveket Elodie, az egyik beteg kutya gazdája hívja segítségül. A csapat hamar rábukkan egy furcsa alakra, aki láthatóan nem szereti a kutyákat, de kiderül, hogy ez egy rossz út a nyomozásban. Eközben a helyzet egyre súlyosabb, mígnem Gilou rájön, mi történt: a kutyákat csokoládé mérgezte meg! Vajon sikerül kideríteni, hogyan kerülhetett az édesség az állatokhoz?

Starting: 29-11-2025 14:00:00

End
29-11-2025 14:10:00

Diabolo, Raoul szamara furcsa idegrohamot kap, és látszólag minden ok nélkül rúgkapál. Az Állati detektívek kirándulni viszik őt, hogy jobban megértsék, miért viselkedik így, és hamar rájönnek, hogy Diabolo valójában nem rosszindulatú. De akkor miért tűnik úgy, mintha haragudna? Tim kideríti, hogy Diabolo csacsi korában eltörte a lábát, méghozzá nem is véletlenül. A nyomozás során ráébrednek, hogy a szamaraknak kiváló memóriájuk van, és sosem felejtik el, ha valaki bántotta őket.

Starting: 29-11-2025 14:10:00

End
29-11-2025 14:30:00

Mrs. Rattle nem hiszi el, hogy a rettenetes kis Makrélából iskola igazgató lett. Fogadást köt Joeyval, és még az iskolába is hajlandó bemenni.

Starting: 29-11-2025 14:30:00

End
29-11-2025 14:40:00

Minden gyereknek választani kell egy sportágat, amiben akár bajnok is lehet. Igor és Joey nehezen tudnak választani, de Joey képzelőereje és segítőkészsége ismét győzedelmeskedik.

Starting: 29-11-2025 14:40:00

End
29-11-2025 15:00:00

A méltányos kereskedelem lehetőséget ad a kis kézműveseknek és termelőknek, hogy tisztességes fizetséget kapjanak munkájukért. Bolíviába látogatunk, ahol megismerjük Diegót, a kis kávétermelőt.

Starting: 29-11-2025 15:00:00

End
29-11-2025 15:30:00

Felfedezik Theodore rap tehetségét. Amikor világkörüli turnéra indulna, Alvin és Simon megakadályozza, hogy elutazzon.

Starting: 29-11-2025 15:30:00

End
29-11-2025 15:40:00

Jeanette nem szeretné megünnepelni a születésnapját, mert elszomorítja, hogy varázslat valójában nem létezik. A többiek ügyes tervet eszelnek ki, amivel örömöt szerezhetnek neki.

Starting: 29-11-2025 15:40:00

End
29-11-2025 16:00:00

Phil sehol sem találja Philliamet, ezért Ugga és Eep segítségével tűvé teszik az egész környéket.

Starting: 29-11-2025 16:00:00

End
29-11-2025 16:30:00

Clever segítségét kéri Champollion, aki a híres régész, Sir Arthur Bones papagája. A gazdáját elrabolta egy humanoid robot, amikor felfedezte a híres templomosok kincsét.

Starting: 29-11-2025 16:30:00

End
29-11-2025 17:00:00

Egy nap, miközben Marine "baba-bújócskázik" (Wendy elrejti a babákat a házban), talál egy régi videokamerát a garázsban, amihez még kazetták is vannak. A lányok megnézik az egyik kazettát, amin azt látják, hogy a szüleik házi horrorfilmeket forgattak régen. Nagyon viccesek! Apukájuk azonban nem örül, amikor megtudja, hogy rajtuk nevetnek a lányok, ezért feladja nekik a leckét, hogy készítsenek jobbat, ha tudnak!

Starting: 29-11-2025 17:00:00

End
29-11-2025 17:10:00

Marine elhatározta: szüksége van egy kamu pasira, akivel szakíthat, hogy aztán az anyukája elvigye őt valahova, ahogy Wendyt is elvitte, amikor szakított Maxwell-lel. Az anyukája azonban nem hiszi el a kapcsolatát Antoine-nal. Hogyan tudná meggyőzni őt Marine arról, hogy valóban szerelmes?

Starting: 29-11-2025 17:10:00

End
29-11-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 29-11-2025 17:30:00

End
29-11-2025 18:00:00

Alvin folyton kikotyogja a filmek csattanóit, ezért a többiek fogadást kötnek vele. 24 órán át meg sem szólalhat, ami szerinte könnyedén menne, csakhogy aznap este megy a kedvenc sorozatuk évadzáró epizódja.

Starting: 29-11-2025 18:00:00

End
29-11-2025 18:10:00

Theodore a vidámparkban nyer egy halacskát, ami másnapra felfordulva lebeg a vízen. Hogy öccsük meg ne tudja, Alvin és Simon mindent elkövetnek, hogy eltűntessék a nyomokat és, hogy hasonló halacskát szerezzenek minél előbb.

Starting: 29-11-2025 18:10:00

End
29-11-2025 18:30:00

Hogy kiderítsék ki nyert a golyózásban, Mester visszautazik a vonalzó keletkezéséhez, az Ókori Egyiptomba. Itt volt először, hogy a felügyelők egy kötelet használtak, rajta tizenhárom csomóval, hogy megmérjenek dolgokat. Később a középkorban, a katedrálisok építői rudakat használtak, hogy megmérjék az építőanyagokat.

Starting: 29-11-2025 18:30:00

End
29-11-2025 18:35:00

Mester ellátogat az első kártyajátékokhoz Kínába. Ezután, az országokat sorra járva rájön, hogy az első kártyajáték mindenhol más volt a litográfia feltalálása előtt, amikortól egységes színeket és szimbólumokat gyártottak. El kell menekülnie a vallásos cenzorok, adószedők és forradalmárok haragjától...

Starting: 29-11-2025 18:35:00

End
29-11-2025 18:40:00

Mesternek vendégei vannak, de elveszett a villája. Elindul megkeresni a villáját, de az mindig újra megjelenik, majd eltűnik az évek során. A felhasználása azonban folyamatosan fejlődik. Utazása során Mester megmutatja nekünk, hogy több módja is van az evésnek.

Starting: 29-11-2025 18:40:00

End
29-11-2025 19:00:00

Egyszer volt, hol nem volt... volt egyszer egy sorozat. Ki ne ismerné Albert Barillé méltán népszerű ismeretterjesztő meséit? Az emberről, az életről, a világűrről... Ezekben az epizódokban a szereplők a földgolyó négy égtájára kalauzolnak el bennünket és érdekes információkkal gazdagítják tudásunkat a bolygónkat és bennünket érintő problémákról és azok megoldásáról. Globális felmelegedés, vízhiány, szennyezett tengerek, túlzott halászat, az energiaforrások csökkenése, gyerekmunka, valamint a nők helyzete világszerte _ ezeket a témákat mind körüljárják. Hőseink felveszik a harcot a Földet érő káros hatások és események ellen, hiszen az újságok és a televízió bár beszámolnak ezekről, másnapra feledésbe merülnek. Szereplőink ezen szeretnének változtatni úgy, hogy barátaikkal együtt egy olyan újságot alapítanak, melyben ők tudósítanak az összes rongálásról, visszaélésről és igazságtalanságról. Ebben idős barátjuk, Maestro professzor is segít nekik.

Starting: 29-11-2025 19:00:00

End
29-11-2025 19:30:00

Geronimo barátja, a csúcstechnológiás eszközök híres feltalálója nyomtalanul eltűnik a titokzatos Bergouda-háromszögben. Geronimo, Benjamin és Thea a helyszínre indulnak, hogy kinyomozzák, mi történhetett. De Pandora és Trap is velük tartanak, abban a reményben, hogy találkozhatnak kedvencükkel, a popsztár Fresh Curds-szal, aki éppen a Bergouda-szigeten készül koncertet adni.

Starting: 29-11-2025 19:30:00

End
29-11-2025 20:00:00

Thea megismerkedik egy délceg kalandorral, aki egy különleges expedícióra hívja őt és a többi Stiltont az Amazonas vidékére. Kiderül azonban, hogy a kalandor egy szélhámos, és egyetlen célja, hogy ellopjon egy felbecsülhetetlen értékű ereklyét, amihez Stiltonékat használná fel. A család nagy veszélyben találja magát.

Starting: 29-11-2025 20:00:00

End
29-11-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 29-11-2025 20:30:00

End
29-11-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 29-11-2025 21:00:00

End
29-11-2025 21:30:00

Alvin jelentkezik a mókusok nevében egy vetélkedőre, ahol veszélyes mutatványokat várnak tőlük.

Starting: 29-11-2025 21:30:00

End
29-11-2025 21:40:00

Alvin jelentkezik a mókusok nevében egy vetélkedőre, ahol veszélyes mutatványokat várnak tőlük.

Starting: 29-11-2025 21:40:00

End
29-11-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 29-11-2025 22:00:00

End
29-11-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 29-11-2025 22:30:00

End
29-11-2025 23:00:00

A barátok utcai vásárt szerveznek, hogy pénzt gyűjtsenek, és a régi épületet átalakíthassák új közösségi központtá. Az ötlet Leótól származott, így Aliya őt teszi meg másodtisztjének. Leót azonban Niko is beírja a csapatába sushit készíteni, míg Nova szintén számít rá. Leo képtelen nemet mondani, így egyre több a feladata, miközben igyekszik titokban tartani, hogy hány felé kell szakadnia.

Starting: 29-11-2025 23:00:00

End
29-11-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 29-11-2025 23:25:00

End
29-11-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 29-11-2025 23:35:00

End
29-11-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 29-11-2025 23:45:00

End
30-11-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 00:00:00

End
30-11-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 00:10:00

End
30-11-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 00:20:00

End
30-11-2025 00:35:00

Amikor a banda megtudja, hogy Cleo megvásárolta a Vad Tábort, és azt tervezi, hogy átjön, hogy meglátogassa őket, és megbeszéljék a "jövőjüket", azt a stratégiát választják, hogy nyaliznak Cleo-nak, abban a reményben, hogy megkíméli őket. Miután megtudják, hogy Cleo szereti a jeget az italában, expedícióra indulnak a Timberline-hegy fagyos tetejére, hogy jeget szerezzenek, miközben a többiek megpróbálják a tábort a lehető legbarátságosabbá tenni az új "tulajdonos" érkezése alkalmából. A jég kiásása közben azonban beomlik a barlang.

Starting: 30-11-2025 00:35:00

End
30-11-2025 00:45:00

Alvin rábeszéli Dave-et egy használt busz megvételére, ám számos gond akad vele.

Starting: 30-11-2025 00:45:00

End
30-11-2025 00:55:00

Alvin rábeszéli Dave-et egy használt busz megvételére, ám számos gond akad vele.

Starting: 30-11-2025 00:55:00

End
30-11-2025 01:05:00

Mester egy kiállításra látogat, ahol mikroszkóppal készült felvételeket lehet megnézni. Elhatározza, hogy visszautazik az időben, hogy feltárja a mikroszkóp eredetét. Először a 11. századi Egyiptomba megy, ahol találkozik Alhazennel, a nagyító feltalálójával.

Starting: 30-11-2025 01:05:00

End
30-11-2025 01:15:00

Pierre tévéje tönkremegy, ezért hogy ne maradjanak le a sportközvetítésről, Mester meghívja őt és lányát a házába. A műsorvisszajátszónak köszönhetően lehetősége van később megnézni a kedvenc műsorát. A tévé amellett, hogy szórakoztat, remek módja a tájékozódásnak és tanulásnak is.

Starting: 30-11-2025 01:15:00

End
30-11-2025 01:20:00

Mester a parkban sétál, amikor összetalálkozik gyerekekkel, akik hordozható hangszórón hallgatnak zenét. A hangszórók varázsa! Mester visszautazik 1878-ba, amikor Thomas Edison bemutatta hatalmas találmányát a harmadik párizsi világkiállításon.

Starting: 30-11-2025 01:20:00

End
30-11-2025 01:30:00

Clever segítségét kéri Champollion, aki a híres régész, Sir Arthur Bones papagája. A gazdáját elrabolta egy humanoid robot, amikor felfedezte a híres templomosok kincsét.

Starting: 30-11-2025 01:30:00

End
30-11-2025 01:55:00

Éjszaka elrabolják Hógolyót és Szénát, Clever szomszédait az állatkereskedésben. Clever kap egy képet, amelyen fogolyként szerepelnek. Kisvártatva felismeri fogva tartásuk helyét: a Templomos lovagok kincsének szobáját!

Starting: 30-11-2025 01:55:00

End
30-11-2025 02:20:00

Alvin és Brittany bent rekednek az iskolában, és egy kísértet üldözi őket, de lehet, hogy tévednek?

Starting: 30-11-2025 02:20:00

End
30-11-2025 02:30:00

Alvin a tudományos előadásán egy véletlenül talált egyszerű kődarabról azt állítja hogy meteorit, amivel nem kívánt figyelmet kap.

Starting: 30-11-2025 02:30:00

End
30-11-2025 02:45:00

Mester, aki imád saját szappant készíteni, meglátogat néhány szakembert, hogy megértse, hogyan javíthatná fel a receptjét. Rájön, hogy a szappan több szépségápolási és higiéniai szernél, mint ahogy mind ismerjük. A szappant állati bőrök tisztítására, a bőrproblémák kezelésére és hajfestésre is használják...

Starting: 30-11-2025 02:45:00

End
30-11-2025 02:50:00

Mester bemutatja a műholdak jelenlétét körülöttünk számos tárgyon keresztül. (Rádió, TV, számítógép, telefon.) Ezután bemutat számos modellt és felhasználásukat, a kémkedéstől az időjárás jelentésig.Mester bátran kiutazik az űrbe, és ráugrik egy pályáján mozgó műholdra.

Starting: 30-11-2025 02:50:00

End
30-11-2025 03:00:00

Liann szerencsehozó medált ajándékoz Zac-nek és Aliyanak. Leo is nagyon szeretne kapni egyet, hogy megvédje őt Canditől, aki foci közben piszkálja. Autumn tanácsainak köszönhetően Leo kiáll magáért, és végül olyannyira jól alakulnak a dolgok, hogy Candi szeretné legjobb barátai közt tudni Leot.

Starting: 30-11-2025 03:00:00

End
30-11-2025 03:20:00

Legújabb sorozatunk főhőse, Don Diego, élete legnagyobb kihívásával néz szembe, miközben számtalan gátlástalan zsarnok ellen küzd az igazságért! A mindenki által jól ismert álarcos hős születésének lehetünk tanúi; Zorro úgy leckézteti meg ellenfeleit, hogy közben nevetségessé teszi őket, hőstettei színhelyeit pedig természetesen a védjegyévé vált Z-vel írja alá!

Starting: 30-11-2025 03:20:00

End
30-11-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 30-11-2025 03:45:00

End
30-11-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 30-11-2025 03:55:00

End
30-11-2025 04:10:00

Bella, Kevin menyétje rejtélyes módon eltűnt, pedig a ketrece zárva volt! A detektívek gyanítják, hogy valaki elrabolta. Kevin hamarosan felbukkan a klubnál, és nemcsak a saját állatismeretével villog, hanem még csatlakozni is szeretne a csapathoz. Míg Tim és Nina örülnek az új jelentkezőnek, Oscar gyanakvó. Kevin végül alkut ajánl: ha ő találja meg Bellát, csatlakozik a detektívek csapatához. Oscar viszont észrevesz valamit, amit senki más nem vett észre: a ketrec, ahonnan Bella eltűnt, nem is az ő ketrece.

Starting: 30-11-2025 04:10:00

End
30-11-2025 04:20:00

Kamel nemrég kapta meg Ririt, a skót terriert, de a kutya nap mint nap eltűnik pár órára, mielőtt magától hazatérne. Vajon hová jár? A detektívek követni próbálják, de mindig szem elől veszítik. Oscar végül egy apró kamerát erősít Riri nyakörvére, és így fény derül az igazságra: a kutya visszajár az előző gazdájához. Riri igazán hűséges, nem akar elszakadni a régi gazdijától.

Starting: 30-11-2025 04:20:00

End
30-11-2025 04:35:00

A kairói kisállat uralkodó diplomáciai látogatást tesz a Buckingham-palotában, ahol egy rejtélyes lopás áldozata lesz.

Starting: 30-11-2025 04:35:00

End
30-11-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 30-11-2025 05:00:00

End
30-11-2025 05:30:00

Az egész falu egy nagy versenyre készül, közben Yann rábukkan egy sebesült polipra, aki képes megjósolni a jövőt. Ám ez a különleges képesség teljesen felforgatja a versenyt.

Starting: 30-11-2025 05:30:00

End
30-11-2025 05:40:00

Az esős évszak csak nem akar megérkezni, ezért a szigetlakók megkérik Ramanát, hogy esedezzen az istenekhez esőért. Ő azonban véletlenül villámot idéz, amely közvetlenül Yann és Zoom mellett csap le. Az eset óta Zoom mintha nem lenne önmaga.

Starting: 30-11-2025 05:40:00

End
30-11-2025 06:00:00

Kevin belemegy, hogy Alvin titkára legyen, mert szeretné kivenni részét a zeneiparból, azonban egyszerű kifutófiúként kezelik.

Starting: 30-11-2025 06:00:00

End
30-11-2025 06:10:00

Kevin belemegy, hogy Alvin titkára legyen, mert szeretné kivenni részét a zeneiparból, azonban egyszerű kifutófiúként kezelik.

Starting: 30-11-2025 06:10:00

End
30-11-2025 06:30:00

A Bébi RT-től kirúgott és saját vállalkozásba kezdő Bébi úr és Tina pillanatok alatt elszórják a kezdőtőkéjüket, és így kénytelenek kölcsönért folyamodni Benny Bankárbébihez. Ahhoz, hogy megkaphassák a szükséges tőkeinjekciót, helyre kell állítaniuk egy olyan bébi renoméját a városban, aki miatt mindenki lemaradt egy fontos sporteseménytől (és ezt nagyon kevés pénzből kell véghezvinniük).

Starting: 30-11-2025 06:30:00

End
30-11-2025 07:00:00

Barbie egy átlagos, külvárosi gimnazista lány, aki szabadidejében legszívesebben barátnőivel, Tiával és Courtney-val zenél. Mikor Barbie másodikos gimnazista lesz, legnagyobb vágya, hogy kortársai felfedezzék benne az izgalmas, tehetséges lányt, hogy az iskolai híradó műsorvezetője legyen, és hogy randizhasson a suli egyik népszerűbb srácával, Toddal.

Starting: 30-11-2025 07:00:00

End
30-11-2025 08:15:00

Barbi varázslatos életre kel a lenyűgöző számítógépes animációnak köszönhetően E. T. A. Hoffman klasszikusának eme modern változatában.
A mese úgy kezdődik, hogy Barbie, aki Clara szerepét játssza, egy gyönyörű Diótörő fabábut kap ajándékba kedvenc nagynénjétől. Aznap éjjel, míg Clara alszik, Diótörő életre kel, hogy megóvja a lányt a gonosz Egérkirály-tól, aki megszállta Clara szobáját. Clara felébred, és segít Diótörőnek, de az Egérkirály gonosz varázslattal lekicsinyíti a lányt. Clara és Diótörő látványos kalandra indulnak, hogy megtalálják Bonbon hercegnőt, az egyetlent, aki fel tudja oldani az Egérkirály gonosz átkát.
A mese báját látványos táncjelenetek fokozzák, melyek a híres koreográfus, Peter Martins munkáját dicsérik, miközben Csajkovszkij kedves zenéje hallható. A New York Városi Balett táncosainak valódi mozdulatai oly módon varázsolják a balett szépségét a vászonra, ahogyan azt eddig még sosem lehetett látni.
A Barbie a Diótörőben megmutatja, hogy ha kedves, okos és bátor vagy, akkor bármi lehetséges...

Starting: 30-11-2025 08:15:00

End
30-11-2025 09:40:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 09:40:00

End
30-11-2025 09:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 09:50:00

End
30-11-2025 10:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 30-11-2025 10:00:00

End
30-11-2025 10:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 30-11-2025 10:30:00

End
30-11-2025 11:00:00

A planéta havas területén hatalmas méretű repedés keletkezett egy gleccseren. A Dinoszterek feladata, hogy segítsenek bezárni ezt a veszélyes repedést, amely a gyapjas mamut kolóniát fenyegeti. Lucio izgatott, hiszen most lát először havat!

Starting: 30-11-2025 11:00:00

End
30-11-2025 11:10:00

A Dinoszterek azt vizsgálják, hogy néhány Archaeopteryx miért repül az erdő felett. A Tarboszaurusz és a Spinoszaurusz harca egy fészket fenyeget. Amikor beavatkoznak, a dinók armadoszauruszokká változnak és támadnak. Az Archeopteryx segít a csapatnak.

Starting: 30-11-2025 11:10:00

End
30-11-2025 11:30:00

Amikor Dave DNS mintáját egy laborba küldik a fiúk, kiderül, hogy Hasfelmetsző Jack leszármazottja.

Starting: 30-11-2025 11:30:00

End
30-11-2025 11:40:00

Amikor Dave DNS mintáját egy laborba küldik a fiúk, kiderül, hogy Hasfelmetsző Jack leszármazottja.

Starting: 30-11-2025 11:40:00

End
30-11-2025 12:00:00

George ezúttal a honvágyó Hundley-t próbálja meg felvidítani a tavasz szépségeivel, de ez nem megy olyan könnyen mint gondolta. Aztán eljön a hőlégballon verseny napja, ami fordulópontot hoz barátja számára.

Starting: 30-11-2025 12:00:00

End
30-11-2025 13:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 13:00:00

End
30-11-2025 13:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 13:10:00

End
30-11-2025 13:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 30-11-2025 13:20:00

End
30-11-2025 13:30:00

Yann és Maimiti megalkotnak egy különleges búvármaszkot, amellyel _ a kiterjesztett valóság technológiát használva _ képesek lesznek Maotu legsötétebb, legzavarosabb vizeiben is tájékozódni. A maszknak hála Yann egy titkos barlangra bukkan, ahol elátkozott tikiket rejtettek el. Ramana szerint a maszkot el kell pusztítani, hogy senki se juthasson a tikik közelébe. De vajon ezzel nem késtek már el?

Starting: 30-11-2025 13:30:00

End
30-11-2025 13:40:00

Miközben Zoom egy elektronikus nyomkövetővel felszerelt teknőscsaládot vezet a tengerben, Werner emberei elrabolják őt. Amíg Yann kétségbeesetten keresi, Tuanaku papa azzal vádolja Maimitit, hogy feltörte Maotu weboldalát. Yannra vár a feladat, hogy tisztázza barátja nevét, és rávegye, hogy együtt induljanak el Zoom megmentésére.

Starting: 30-11-2025 13:40:00

End
30-11-2025 14:00:00

Ma nem egy szokásos eltűnés vár az Állati detektívekre: eltűnt Dédé, a harcoshal! Minden nyom nélkül tűnt el az akváriumából. Először úgy tűnik, csakis lopás lehet – talán Stanislas, egy tinédzser vihette el, aki harcokat szervez ezeknek a különleges halaknak. De ez téves nyomnak bizonyul. Később egy tükröt találnak Dédé üres akváriuma előtt, és kiderül, hogy a harci halak nem viselik el, ha meglátják a saját tükörképüket. Annyira megijedhetnek vagy dühösek lehetnek, hogy akár ki is ugorhatnak az akváriumból! Így történhetett Dédével is, de vajon hol lehet most?

Starting: 30-11-2025 14:00:00

End
30-11-2025 14:10:00

Biscotte, egy európai rövidszőrű macska, egy nyugdíjasotthon kabalája és az internet sztárja, már három napja eltűnt. Albert és Merlin, nagypapa és az unokája nagyon aggódnak, hiszen Biscotte sosem szokott ennyi időre eltűnni. Miközben a cicáról készült videókat nézegetik, Oscar észreveszi, hogy Biscotte egyik videóról a másikra fokozatosan elveszti a hangját, akárcsak Albert nagypapa, aki egy meghibásodott légkondicionáló miatt lett beteg. De hogyan találják meg a cicát, ha még nyávogni sem képes?

Starting: 30-11-2025 14:10:00

End
30-11-2025 14:30:00

Az osztályképviselő választásra Joey és Igor is saját programmal jelentkezik. A két fiú rivalizálásából végül Olive kerül ki győztesen.

Starting: 30-11-2025 14:30:00

End
30-11-2025 14:40:00

Joeynek fogorvoshoz kéne mennie, de félelmében sikerül a világ legbüdösebb leheletét előállítania.

Starting: 30-11-2025 14:40:00

End
30-11-2025 15:00:00

Honnan származnak a fosszilis energiahordozók, és miért merülnek ki a készleteik? Biztonságos-e az atomenergia?

Starting: 30-11-2025 15:00:00

End
30-11-2025 15:30:00

Eleanor megharagszik Brittany-ra és a fiúknál kér menedéket. Hamarosan Jeanette is követi. Csakhogy a lányokkal való együttlakás hamarosan a mókusok agyára megy.

Starting: 30-11-2025 15:30:00

End
30-11-2025 15:40:00

A suliba diákelnök-választás van. Simon indul a választáson, hogy legyőzze a másik jelöltet, a pökhendi, dicsőségmániás Cartert. Mint utóbb kiderül, nemcsak Carterrel kell megküzdenie!

Starting: 30-11-2025 15:40:00

End
30-11-2025 16:00:00

Az összes gyerek biztos abban, hogy neki van a legklasszabb háziállata. Hogy bebizonyítsák igazukat, versenyt rendeznek. Phil is szeretne indulni a versenyen, de sajnos rossz helyen keresgél háziállatot, és veszélybe sodorja magát a vadállatok közt.

Starting: 30-11-2025 16:00:00

End
30-11-2025 16:30:00

Éjszaka elrabolják Hógolyót és Szénát, Clever szomszédait az állatkereskedésben. Clever kap egy képet, amelyen fogolyként szerepelnek. Kisvártatva felismeri fogva tartásuk helyét: a Templomos lovagok kincsének szobáját!

Starting: 30-11-2025 16:30:00

End
30-11-2025 17:00:00

Hogy egy kis minőségi időt tölthessen Maxwellel, Wendy azt hazudja Marine-nak, hogy Mrs. Georgette kertje tele van dinoszauruszcsontokkal, amik csak arra várnak, hogy valaki kiássa őket. Marine teljesen belelkesedik, és egy hatalmas ásatást kezd el szervezni barátjával, Nattal. Marine annyira izgatott, hogy Wendy elgondolkozik azon, mi van, ha tényleg van ott valami eltemetve? Ez csak egy módon derülhet ki!

Starting: 30-11-2025 17:00:00

End
30-11-2025 17:10:00

Marine sosem találja a dolgait, és az anyukája nem hajlandó venni neki egy új pólót. Ezért amikor Wendy büszkélkedik az új pólóval, amit az anyukájuktól kapott, mert ő nagyon is rendszerető, Marine nagyon felháborodik és elhatározza, hogy bebizonyítja, néha még Wendy is el szokott hagyni dolgokat. Még ha egy kicsit rá is kell segíteni...

Starting: 30-11-2025 17:10:00

End
30-11-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 30-11-2025 17:30:00

End
30-11-2025 18:00:00

Az iskola focicsapatának rosszul megy a játék, ezért az edző _ nevelő célzattal _ elviszi a fiúkat a balett-órára. Alvin úgy gondolja, a balett közel sincs olyan megerőltető mint a foci. Amikor azonban gyakorolniuk kell a lépéseket, ők maguk is meglepődnek!

Starting: 30-11-2025 18:00:00

End
30-11-2025 18:10:00

Az iskola focicsapatának rosszul megy a játék, ezért az edző _ nevelő célzattal _ elviszi a fiúkat a balett-órára. Alvin úgy gondolja, a balett közel sincs olyan megerőltető mint a foci. Amikor azonban gyakorolniuk kell a lépéseket, ők maguk is meglepődnek!

Starting: 30-11-2025 18:10:00

End
30-11-2025 18:30:00

Mester fogkeféje elhasználódott, így elindul felfedezni ennek az elengedhetetlen kelléknek a történelmét. Mester összemegy, és eltéved a fogkefe sörtéi között mielőtt egy sorozat emberpróbáló teszt alá vetné magát egy fogkefe gyárban!

Starting: 30-11-2025 18:30:00

End
30-11-2025 18:35:00

Mester meg szeretné újítani a múzeumi kártyáját, de elfelejtett fényképet hozni magával. Így hát elindul egy fotóst keresni. A 11. századi Egyiptomban kezdi, ahol az arcképét fejjel lefelé Alhazen tudós camera obscurájába vetítik. Nyolc évszázaddal később, Mester találkozik a modern fényképészet igazi úttörőivel.

Starting: 30-11-2025 18:35:00

End
30-11-2025 18:40:00

Mester elmeséli a kis Psinek, hogy a farmere nem csak egy közönséges nadrág. Minden Olaszországban kezdődött, Genovában, ahol a farmer egy anyag neve volt, amit a tengeren keresztül Amerikába szállítottak, ahol ruhát készítettek belőle 1873-ban. Ahogy megismerik a hippiket, biciklistákat és filmsztárokat, Mester bemutatja, hogyan vált a farmer a szabadság szimbólumává.

Starting: 30-11-2025 18:40:00

End
30-11-2025 19:00:00

A méltányos kereskedelem lehetőséget ad a kis kézműveseknek és termelőknek, hogy tisztességes fizetséget kapjanak munkájukért. Bolíviába látogatunk, ahol megismerjük Diegót, a kis kávétermelőt.

Starting: 30-11-2025 19:00:00

End
30-11-2025 19:30:00

Trap összetéveszti Von Volt professzor kísérleti zsugorsugarát egy nagyfelbontású tévékamerával, és magával együtt Geronimót is miniatűr méretűre zsugorítja. Stiltonék _ mialatt próbálják visszanyerni a természetes méretüket- számtalan veszéllyel szembesülnek: porszívók, csaholó kutyák, miegymás...

Starting: 30-11-2025 19:30:00

End
30-11-2025 20:00:00

Geronimo börtönbe kerül. Azzal vádolják, hogy kirabolta a Természettudományi Múzeumot. Trap tovább rontja a helyzetét azzal, hogy Geronimo ügyvédjének adja ki magát, ezért Benjaminra és Theára hárul a feladat, hogy kiderítsék, ki akarhat rosszat Geronimónak. A nyomok egy új és veszélyes fajhoz veztnek...

Starting: 30-11-2025 20:00:00

End
30-11-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 30-11-2025 20:30:00

End
30-11-2025 21:00:00

Eep vadászatot tervez Gruggal és Guy-jal. Eep fondorlatosan elhiteti Gruggal, hogy Guy mentette meg az életét egy felbőszült állat elől, ami miatt azt gondolják Guyról, hogy mesteri vadász. Ezen felbátorodva elindulnak egy veszélyes skorpióra vadászni.

Starting: 30-11-2025 21:00:00

End
30-11-2025 21:30:00

Miután Alvin azzal vádolja, hogy túl sokat kiabál vele, egy terapeuta segít Dave-nek féken tartani az indulatait.

Starting: 30-11-2025 21:30:00

End
30-11-2025 21:40:00

Miután Alvin azzal vádolja, hogy túl sokat kiabál vele, egy terapeuta segít Dave-nek féken tartani az indulatait.

Starting: 30-11-2025 21:40:00

End
30-11-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 30-11-2025 22:00:00

End
30-11-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 30-11-2025 22:30:00

End
30-11-2025 23:00:00

A diáktanács kész szavazni, hogy mi legyen az év kezdeményzése. Aliya egyre töpreng a megfelelő projekten, míg Brad felelőtlen ígéreteket tesz, amiket nem tud betartani. Úgy tűnik, hogy Brad áll nyerésre, így Aliya olyan célt akar kitűzni, ami az egész közösség hasznára válhat. Leo segítségével kitalálja, hogy a régi melléképületet közösségi központtá kéne átalakítani.

Starting: 30-11-2025 23:00:00

End
30-11-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 30-11-2025 23:25:00

End
30-11-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 30-11-2025 23:35:00

End
30-11-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 30-11-2025 23:45:00

End
01-12-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 01-12-2025 00:00:00

End
01-12-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 01-12-2025 00:10:00

End
01-12-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 01-12-2025 00:20:00

End
01-12-2025 00:35:00

McMóki meghívja Mohahátat, hogy adjon leckéket a táborlakóknak arról, hogyan kezeljék a ragadozók fenyegetését. Mohahát egy híres állatszínész, aki megmutatja nekik, hogyan kell meggyőzően halottat játszani./ A táborozók és a kisállatok közötti összecsapás után, amikor a tavon vannak, Elliot megír egy csekket, amit képtelen beváltani. Miután fergeteges sértéseket zúdít a táborlakókra (és biztonságban érzi magát a tábor kényelmes evezős csónakjában), Kleó megsértődik, és azt javasolja, hogy ezt a zűrzavart párbajjal rendezzék el.

Starting: 01-12-2025 00:35:00

End
01-12-2025 00:45:00

Alvin jelentkezik a mókusok nevében egy vetélkedőre, ahol veszélyes mutatványokat várnak tőlük.

Starting: 01-12-2025 00:45:00

End
01-12-2025 00:55:00

Alvin jelentkezik a mókusok nevében egy vetélkedőre, ahol veszélyes mutatványokat várnak tőlük.

Starting: 01-12-2025 00:55:00

End
01-12-2025 01:05:00

Mester a parkban sétál, amikor összetalálkozik gyerekekkel, akik hordozható hangszórón hallgatnak zenét. A hangszórók varázsa! Mester visszautazik 1878-ba, amikor Thomas Edison bemutatta hatalmas találmányát a harmadik párizsi világkiállításon.

Starting: 01-12-2025 01:05:00

End
01-12-2025 01:15:00

Mester és Psi kihívják Crustyt és Minust egy versenyre, hogy összemérjék tudásukat. Az ellenfelek azonban ellopják az iránytűjüket. Aggodalomra semmi ok! Elindulnak az ókori Kínába, ahol felfedezték ezt a mágneses eszközt, ami mutatja az égtájakat.

Starting: 01-12-2025 01:15:00

End
01-12-2025 01:20:00

A két gazfickó, Minus és Crusty felkeresik Mestert egy kincses térképpel, ami egy elveszett inka templomhoz vezetheti őket, abban bízva, hogy segít nekik megfejteni azt. Mester azonban egy olyan kalandba vezeti őket, ahol találkozhatnak az ókori görög tudóssal, Ptolemaiosszal, a földrajz atyjával.

Starting: 01-12-2025 01:20:00

End
01-12-2025 01:30:00

Éjszaka elrabolják Hógolyót és Szénát, Clever szomszédait az állatkereskedésben. Clever kap egy képet, amelyen fogolyként szerepelnek. Kisvártatva felismeri fogva tartásuk helyét: a Templomos lovagok kincsének szobáját!

Starting: 01-12-2025 01:30:00

End
01-12-2025 01:55:00

Egy Jellybean nevű macska jön Clever-höz tanácsért. Gazdája egy tehetséges hegedűművész, aki teljesen elvesztette az eszét. Dührohamai vannak, és úgy viselkedik, mint egy csecsemő.

Starting: 01-12-2025 01:55:00

End
01-12-2025 02:20:00

Alvin a tudományos előadásán egy véletlenül talált egyszerű kődarabról azt állítja hogy meteorit, amivel nem kívánt figyelmet kap.

Starting: 01-12-2025 02:20:00

End
01-12-2025 02:30:00

Theodeore kedvenc játékbabája egy evezőtúrán elvész, majd rejtélyes módon ismét felbukkan a házban, ráadásul feléled!

Starting: 01-12-2025 02:30:00

End
01-12-2025 02:45:00

Mester megvágta az ujját zöldségpucolás közben. Miközben kötést keres, az Ókori Egyiptomban lyukad ki, ahol a sebeket hússal, mézzel vagy gézzel kezelik! Mester szkeptikus marad miközben meglátogatja Hippocratest és egy Napóleon korabeli orvost, aki egy jobb kötést keres.

Starting: 01-12-2025 02:45:00

End
01-12-2025 02:50:00

Psi mezítláb sétál a parton, a cipőivel a kezében. Minus és Crusty meglökik és a cipők a folyóba esnek. Valakinek meg kéne nevelnie őket! Mester elviszi Minust és Crustit a múltba, ahol megtanulják milyen fontos a cipő a meleg és a hideg elleni védekezésben.

Starting: 01-12-2025 02:50:00

End
01-12-2025 03:20:00

Aliya bírálja Autumn képességeit, aki megsértődik és túlreagálja a dolgot, majd végül megsérül és kórházban köt ki. Eközben a fiú, akire Loann vigyáz, szintén kórházba kerül, ahol Fifi nővér, Churro és Pickle hatalmas zűrzavart okoznak. Végül az orvosnak sikerül meggyőznie Autumnt arról, hogy karprotézist kapjon.

Starting: 01-12-2025 03:00:00

End
01-12-2025 03:20:00

Legújabb sorozatunk főhőse, Don Diego, élete legnagyobb kihívásával néz szembe, miközben számtalan gátlástalan zsarnok ellen küzd az igazságért! A mindenki által jól ismert álarcos hős születésének lehetünk tanúi; Zorro úgy leckézteti meg ellenfeleit, hogy közben nevetségessé teszi őket, hőstettei színhelyeit pedig természetesen a védjegyévé vált Z-vel írja alá!

Starting: 01-12-2025 03:20:00

End
01-12-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 01-12-2025 03:45:00

End
01-12-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 01-12-2025 03:55:00

End
01-12-2025 04:10:00

Yael kétségbeesetten fordul az Állati detektívekhez, mivel az egyik tyúkja, Jennifer eltűnt, a másik pedig szinte depressziós a társa hiányától. A nyomozást nehezíti, hogy közben Tim egy versenyre is készül, ahol a fődíj egy koncertjegy Colin Flipper fellépésére, de az eltűnt tyúk ügyét sem hagyhatják félbe. Gyanúsítottból nincs hiány, lehetséges, hogy valaki elirigyelte Yael táncolni tudó, különleges szárnyasát, akivel akár a versenyt is megnyerhetik!

Starting: 01-12-2025 04:10:00

End
01-12-2025 04:20:00

Ezúttal egy különleges macska, egy szőrtelen szfinx eltűnését kell felderíteniük a detektíveknek. A gyanúsítottak listája hosszú: talán egy szomszéd vitte el, aki azért tűnteti el az állatokat, hogy jutalomért visszaadhassa őket? Vagy az idős hölgy lehet a tettes, aki egyszerűen képtelen megállni, hogy ne fogadjon minden arra járó macskát (akár kóbor, akár nem)? Tim és Oscar gyerekes vetélkedésekbe bonyolódnak, így a nyomozás java része Ninán áll vagy bukik.

Starting: 01-12-2025 04:20:00

End
01-12-2025 04:35:00

A királyi gárda egyik macskáját, Saltyt megbénítja egy természetfeletti erőkkel bíró lovag.

Starting: 01-12-2025 04:35:00

End
01-12-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 01-12-2025 05:00:00

End
01-12-2025 05:30:00

Yann alig várja, hogy a napot Timetivel tölthesse, de teljesen megfeledkezett róla, hogy már megígérte Marinának, hogy együtt játszanak. Hogy kibújjon a helyzetből, azt hazudja kishúgának, hogy beütötte a fejét, és elvesztette az emlékezetét. Csakhogy egyik hazugság szüli a másikat, és Yann végül saját csapdájába esik.

Starting: 01-12-2025 05:30:00

End
01-12-2025 05:40:00

Az egész falu összefog, hogy megmentsenek egy partra vetődött bálnát. Csakhogy visszajuttatni a nyílt tengerre korántsem olyan egyszerű, mint gondolnák. Szerencsére Zoomnak támad egy mentőötlete.

Starting: 01-12-2025 05:40:00

End
01-12-2025 06:00:00

Mikor Theodore rájön, hogy Alvin és Simon titkos klubbot tart fenn, megesküszik, hogy nem adja tovább, ha őt is beveszik.

Starting: 01-12-2025 06:00:00

End
01-12-2025 06:10:00

Mikor Theodore rájön, hogy Alvin és Simon titkos klubbot tart fenn, megesküszik, hogy nem adja tovább, ha őt is beveszik.

Starting: 01-12-2025 06:10:00

End
01-12-2025 06:30:00

Bébi úr és Tina, mivel nem tudnak ügyfeleket szerezni, egy kis mellékes reményében befogadnak egy rosszcsont kiskutyát. Miután azonban kiderül, hogy a környékbeli ebek lopnak egy Becker nevű kutyakölyök-kiképző számára, a művelet nagyobb szabásúvá válik, és a csapat kénytelen ez egyszer egy kis kutyusszeretetet generálni.

Starting: 01-12-2025 06:30:00

End
01-12-2025 07:00:00

Mester jelentkezik egy drónversenyre, azonban a drónja kirepül az ablakon. Egészen az Egyesült Államokig kergeti azt, ahol az első világháború közepébe csöppen, és szemtanúja lehet a Kettering Bogár, azaz az első kísérleti légitorpedó bemutatójának, ami a történelem első drónja.

Starting: 01-12-2025 07:00:00

End
01-12-2025 07:05:00

Mester, Péter és Pierrette elkészülnek Psi tortájával a meglepetés szülinapi bulijára. A gyertyákat azonban elfelejtették, de szerencsére még van idejük beszerezni pár szálat. Még az ókori Egyiptomba is ellátogatnak, hogy megnézzék az első faggyúból készült gyertyákat.

Starting: 01-12-2025 07:05:00

End
01-12-2025 07:15:00

Mester egy kiállításra látogat, ahol mikroszkóppal készült felvételeket lehet megnézni. Elhatározza, hogy visszautazik az időben, hogy feltárja a mikroszkóp eredetét. Először a 11. századi Egyiptomba megy, ahol találkozik Alhazennel, a nagyító feltalálójával.

Starting: 01-12-2025 07:15:00

End
01-12-2025 07:30:00

Az egész város izgatott a csöpögős Holdpegazus képregénysorozat új részének megjelenése miatt. Liann lelkesen siet a képregényboltba, míg Nova igyekszik eltitkolni, hogy mekkora rajongó, és pánikba esik, amikor kiderül, hogy Liann ott dolgozik a boltban. Liann trükkös módon ráveszi Novát, hogy ismerje be, szereti a sorozatot, Ubi srác azonban közben megveszi az utolsó példányt Nova elől.

Starting: 01-12-2025 07:30:00

End
01-12-2025 07:40:00

Leo arról álmodik, hogy főzni tanulhat Marta séf akadémiáján. Niko azomban kempingezni hívja, így egyensúlyoznia kell barátság és ambíció között. Candi kétségbeesetten próbálja elérni, hogy figyelmeztesse a jelentkezési határidőre. Leo egykerekün rohan vissza a városba. Az úton bakik lassítják, és elhagyja a kulináris alkotása egy részét, de még időben sikerül elcsípnie az utolsó helyet.

Starting: 01-12-2025 07:40:00

End
01-12-2025 08:00:00

Hol lakik Barbie? Milyen a szobája? Kik a testvérei? És mit csinálnak otthon? Melyik kislányt ne foglalkoztatnák ezek a kérdések? Az új Barbie sorozatban pedig végre minden kiderül! Barbie a családjával ugyanis beköltözik az új házukba, amelyet a szülei terveztek. Megismerkedünk Barbie testvéreivel, Skiperrel, Chelsea-vel és Stacie-vel, de találkozunk a szüleivel, sőt, a legeslegjobb barátaival is, köztük Kennel. Az új sorozatban Barbie vlogot indít, amelyet meg is oszt velünk. De az élet nem csak a naplóból áll: nap mint nap elkísérjük a csapatot, akiknek mókás kalandokban, izgalmakban és sok-sok nevetésben lesz részük.

Starting: 01-12-2025 08:00:00

End
01-12-2025 08:30:00

Barbie és nővérei, Skipper, Stacie és Chelsea azt tervezték, hogy New Yorkba mennek, és rengeteg mesés ötletük támadt, hogyan töltenék el ott a karácsonyi időszakot. Mindannyian azt tervezik, hogy megvalósítják a terveiket, de egyedül. Amikor indulnának, egy hatalmas hóvihar megakadályozza őket abban, hogy New Yorkba menjenek! De hamarosan rádöbbennek, hogy mi is az igazi jelentése egy tökéletes karácsonynak: minél több időt tölteni a családdal.

Starting: 01-12-2025 08:30:00

End
01-12-2025 09:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 01-12-2025 09:50:00

End
01-12-2025 10:00:00

A mókuslányok nagytakarításra készülnek, közben felelevenítik imádott otthonuk történetét, ami azzal kezdődött, hogy a mókusokkal együtt megmentették a fát, melyre házukat építették.

Starting: 01-12-2025 10:00:00

End
01-12-2025 10:10:00

Alvin oda van egy játékautóért, amiről kiderül, hogy veszélyes. Simon épp iskolai feladatát készíti, álma járgányát, egy buszt, de Alvin közbenjárására némiképp módosul a terv, így a kész jármű Alvin álomautója lesz.

Starting: 01-12-2025 10:10:00

End
01-12-2025 10:30:00

Alvin és Brittany részt vesznek egy sorsoláson, melyben a legtöbb nevezést beküldő találkozhat az angliai Kate hercegnővel. Alvin nyer, Brittany a tartalékos játékos, ugyanis a találkozó előtt bizonyítaniuk kell, hogy elsajátították a makulátlan modort. Vajon Alvin hogy állja ki a próbát?

Starting: 01-12-2025 10:30:00

End
01-12-2025 10:40:00

Napok óta zuhog, Alvin pedig kint felejtette Theodore biciklijét az udvaron, ami természetesen tönkrement. Alvin kénytelen pénzt keresni, hogy pótolja öccse járművét. Eleinte a szomszéd néninek dolgozik, de azután a nyereménybicikli reményében beneveznek egy áruház felhívására.

Starting: 01-12-2025 10:40:00

End
01-12-2025 11:00:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 01-12-2025 11:00:00

End
01-12-2025 11:30:00

Starting: 01-12-2025 11:30:00

End
01-12-2025 12:00:00

A Mikulás nem akar nyugdíjba vonulni, de a szabály, az szabály, meg kell találnia az utódját, akit több millió gyermek közül választanak ki. A bolygó másik felén él egy árva és jószívű kisfiú, aki tökéletes Mikulás lenne, de önbizalomhiánya és a magasságtól való félelme megnehezíti a dolgot.

Starting: 01-12-2025 12:00:00

End
01-12-2025 13:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 01-12-2025 13:20:00

End
01-12-2025 13:30:00

Yann és Timeti épp a korallok riasztó eltűnését vizsgálják, amikor Marina és barátai megpillantják a vízben Clarissát, akinek sellőfarka lett! Ramana egy régi legendát mesél el Kióról, a gonosz sellőről, aki fiatal lányok alakját vette fel, hogy elrabolja életerejüket. Auru és a gyerekek meg vannak győződve róla, hogy Clarissa Kio következő áldozata, és elhatározzák, hogy megmentik őt.

Starting: 01-12-2025 13:30:00

End
01-12-2025 13:40:00

Yann meglepetést szeretne készíteni Timetinek, de közben beszorul a Teknős nevű víz alatti járművel – Patrick bácsi szerkezetével – egy tenger alatti szikla közé. Mielőtt Patrick rájönne a balesetre, Yann-nak ki kell szabadítania a járművet. Timeti eközben a bambuszok virágzását próbálja felgyorsítani, és egy különös látomása után kétségbeesetten próbálja megakadályozni, hogy Yann visszatérjen a tengerre.

Starting: 01-12-2025 13:40:00

End
01-12-2025 14:00:00

Simonnak van egy különleges macskája: egy maine-coon, hiúzfülekkel és mosómedvéhez hasonlító lapos farokkal! Egy nap nem tért haza. Az Állati detektívek gyorsan megtalálják egy nagyon nagy macska nyomait, ami széttúrta a szemetet a környéken. Amikor megtalálják, nagy meglepetés éri őket: ez nem egy cica, hanem egy fiatal hiúz! Oscar hamar észrevesz egy ellentmondást abban, amit Simon édesanyja mond. Van valami titkolnivalója?

Starting: 01-12-2025 14:00:00

End
01-12-2025 14:10:00

Nina egyik barátja felhívta az Állati detektíveket, hogy segítsenek megtalálni az eltűnt dobermannt! Hőseink a hiperaktív Manon, a kutya gazdája segítségével nyomoznak. A kütyüknek köszönhetően Nina és barátai lépésről lépésre követik vissza a dobermann útját. De vajon nem tévesztettek célt, amikor egy emberrablót kezdtek keresni?

Starting: 01-12-2025 14:10:00

End
01-12-2025 14:30:00

Jerome és Claire új kanapét venne, de Joey nehezen válik meg a régi szeretett darabtól, és mindenáron meg szeretné menteni.

Starting: 01-12-2025 14:30:00

End
01-12-2025 14:40:00

Joey Jerome szerencsebélyegét viszi el az iskolaicsereberére, majd, miután kiderül, hogy mennyire fontos, megpróbálja visszaszerezni Igortól.

Starting: 01-12-2025 14:40:00

End
01-12-2025 15:00:00

Egy idegenvezető, a Bolygó őrei csoport egyik tagja kíséretében bejárjuk Indiát, és felfedezzük a szennyezéssel és a vízhiánnyal kapcsolatos problémákat.

Starting: 01-12-2025 15:00:00

End
01-12-2025 15:30:00

Alvin videójátékot szeretne venni, ezért bébicsősznek szegődik el, és kitúrja Brittney-t a munkából. A határozott mókuslány azonban nem hagyja magát, és Alvin hamarosan megbánja felelőtlen tettét.

Starting: 01-12-2025 15:30:00

End
01-12-2025 15:40:00

Alvin azt gondolja, hogy a szomszéd néni egy gyémántrabló, ezért mindent megtesz, hogy bebizonyítsa az igazát. Persze, félreérti a helyzetet.

Starting: 01-12-2025 15:40:00

End
01-12-2025 16:00:00

Croodék és Jobbagyék befogadják Nyany régi ellenségét, Malachit, amíg törött szárnya miatt lábadozik. Eep nem bízik Malachiban.

Starting: 01-12-2025 16:00:00

End
01-12-2025 16:30:00

Egy Jellybean nevű macska jön Clever-höz tanácsért. Gazdája egy tehetséges hegedűművész, aki teljesen elvesztette az eszét. Dührohamai vannak, és úgy viselkedik, mint egy csecsemő.

Starting: 01-12-2025 16:30:00

End
01-12-2025 17:00:00

Wendy elkéri a szüleitől a heti zsebpénzét. Ha Wendy kap zsebpénzt, akkor Marine is szeretne, de ő még nem elég nagy ahhoz, hogy be tudja osztani a pénzt, fél pillanat alatt elköltené. Marine ezért megpróbálja úgy beállítani nővérét a szülei előtt, mintha képtelen lenne vigyázni a pénzre, miközben ő maga még egy kis pénzt is keres a dologgal. Marine húzása után Wendy készen áll a bosszúra.

Starting: 01-12-2025 17:00:00

End
01-12-2025 17:10:00

Marine-nak bele kell törődnie sorsába: mióta Wendy elkezdett dolgozni a városi moziban, nagyon komolyan viselkedik, és már nem foglalkozik annyit kishúgával. Wendy lassan teljesen felnőtté válik. Hogy újra együtt játszhassanak, Marine elviszi nosztalgiázni Wendyt, és ha kell, még a munkahelyére is elmegy vele.

Starting: 01-12-2025 17:10:00

End
01-12-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 01-12-2025 17:30:00

End
01-12-2025 18:00:00

Alvin és Simon egy veszekedés miatti rongálás hatására mágnesesen összetapadnak, amit igyekeznek eltitkolni, elsősorban Dave előtt.

Starting: 01-12-2025 18:00:00

End
01-12-2025 18:10:00

A suliban a lányok azon vitáznak, hogy melyik mókusfiú a leghelyesebb. Mivel Alvin vesztésre áll, elkeseredését látva a mókuslányok összefognak, hogy jobb kedvre derítsék.

Starting: 01-12-2025 18:10:00

End
01-12-2025 18:30:00

Mester a csillagos ég alatt tölti az éjszakát, de hiányolja az ágyát. Elvisz minket egy utazásra, ahol megismerkedünk a létfontosságú bútordarab történetével. Az egyedül alvás egy saját kicsi ágyban, nem volt mindig elterjedt. A középkorban az emberek inkább egy ágyba bújtak, hogy melegen tartsák egymást.

Starting: 01-12-2025 18:30:00

End
01-12-2025 18:35:00

Mester elvesztette a kulcsát, így meglátogat számos feltalálót és kézművest akik különböző kulcsokat dolgoztak ki az évek során. Az egyiptomi kampóktól, az elképesztő római gyűrűkig. Ez végül egy eljegyzéshez vezet, amitől Mesternek mindenképpen meg kell menekülnie, úgyhogy visszautazik a mi idősíkunkba.

Starting: 01-12-2025 18:35:00

End
01-12-2025 18:40:00

Mester és a kis Psi egy bolhapiacon vannak, amikor a kislány lemezekre bukkan. Ezután megtalál egy CD-t amit Mester még a korábbi zenekarával adott ki. Mester nagyon izgatott, és elhatározza, hogy lemásolja az összes zenész barátjának. Mester elmagyarázza a kis Psinek a CD előnyeit, feltalálását és gyártását.

Starting: 01-12-2025 18:40:00

End
01-12-2025 19:00:00

Honnan származnak a fosszilis energiahordozók, és miért merülnek ki a készleteik? Biztonságos-e az atomenergia?

Starting: 01-12-2025 19:00:00

End
01-12-2025 19:30:00

Félbeszakítanak egy szörfversenyt, amelyen Thea is indulna. Az ok egy veszélyes cápa, ami a partok mentén garázdálkodik. A rejtély tovább mélyül, amikor kiderül, hogy a cápát valaki egy közeli akváriumból engedte a helyi vizekbe. Stiltonék azt gyanítják, hogy az illető kifejezetten a szörfversenyt akarta meggátolni.

Starting: 01-12-2025 19:30:00

End
01-12-2025 20:00:00

A sarki jégsapkák egyre inkább eltűnnek. Olvadnak, ami világszerte fenyegeti a part menti területeket. Stiltonék az Északi-sarkvidékre utaznak, hogy kiderítsék, mi okozza a jelenséget. Trap meggyőződése, hogy a földönkívüliek műve. Lehet, hogy igaza van?

Starting: 01-12-2025 20:00:00

End
01-12-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 01-12-2025 20:30:00

End
01-12-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 01-12-2025 21:00:00

End
01-12-2025 21:30:00

Amikor az iskolában ki akarnak ásni egy időkapszulát, Smith néni és Dave közösen próbálnak megőrizni egy régi titkot.

Starting: 01-12-2025 21:30:00

End
01-12-2025 21:40:00

Amikor az iskolában ki akarnak ásni egy időkapszulát, Smith néni és Dave közösen próbálnak megőrizni egy régi titkot.

Starting: 01-12-2025 21:40:00

End
01-12-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 01-12-2025 22:00:00

End
01-12-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 01-12-2025 22:30:00

End
01-12-2025 23:00:00

Itt az ideje, hogy megvalósuljanak a közösségi központtal kapcsolatos tervek. A gyerekek hoztak felszerelést, hogy este eltakaríthassanak mindent, megépíthessék a színpadot és dekoráljanak másnap suli után. Mikor megérkeznek, meglepődve látják, hogy Paisley átrendezett mindent, hogy az idősek Bocsa napja zavartalanul mehessen le.

Starting: 01-12-2025 23:00:00

End
01-12-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 01-12-2025 23:25:00

End
01-12-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 01-12-2025 23:35:00

End
01-12-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 01-12-2025 23:45:00

End
02-12-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 02-12-2025 00:00:00

End
02-12-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 02-12-2025 00:10:00

End
02-12-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 02-12-2025 00:20:00

End
02-12-2025 00:35:00

Boog azt hiszi, hogy tehetsége van a horgászathoz, de ez nem is állhatna távolabb az igazságtól. Elliot úgy védi az érzéseit, hogy "csapkodja" a horgát, sőt, odáig megy, hogy maga rak halat a horgára, amitől Boog önbizalma komolyan megsérül. / Amikor Elliot szerencséje rosszra fordul, meg van győződve arról, hogy ez az elszáradt négylevelű lóhere miatt van. Elhatározza, hogy talál egy másikat, de a küldetést szinte lehetetlennek találja, amíg egy különös kis lény _ egy csúszós gőte, akit Muklucknak keresztel _ meg nem menti a halálközeli helyzetből.

Starting: 02-12-2025 00:35:00

End
02-12-2025 00:45:00

Miután Alvin azzal vádolja, hogy túl sokat kiabál vele, egy terapeuta segít Dave-nek féken tartani az indulatait.

Starting: 02-12-2025 00:45:00

End
02-12-2025 00:55:00

Miután Alvin azzal vádolja, hogy túl sokat kiabál vele, egy terapeuta segít Dave-nek féken tartani az indulatait.

Starting: 02-12-2025 00:55:00

End
02-12-2025 01:05:00

A két gazfickó, Minus és Crusty felkeresik Mestert egy kincses térképpel, ami egy elveszett inka templomhoz vezetheti őket, abban bízva, hogy segít nekik megfejteni azt. Mester azonban egy olyan kalandba vezeti őket, ahol találkozhatnak az ókori görög tudóssal, Ptolemaiosszal, a földrajz atyjával.

Starting: 02-12-2025 01:05:00

End
02-12-2025 01:15:00

Mester elkíséri Psit az első nagysebességű vasúti útjára, és közben mesél neki a vonatok történetéről. Elmennek olyan angol bányákba, ahol megtalálhatják az első fából készült síneket, amelyeket még olyan vagonok mozgatására használtak, amit lovakkal vontattak.

Starting: 02-12-2025 01:15:00

End
02-12-2025 01:20:00

Mester egy hosszú, élvezetekkel teli utazásba kezd a Majáknál, akik imádják a kakaóbabból készült xocoatl nevű italt. Kideríti, hogy az idő múlásával, hogyan találtak fel egy szerkezetet, ami a csokit könnyen szállíthatóvá, és árusíthatóvá tette. Mégis, az egész utazás alatt Mester alig tud egyetlen falat csokit is megenni.

Starting: 02-12-2025 01:20:00

End
02-12-2025 01:30:00

Egy Jellybean nevű macska jön Clever-höz tanácsért. Gazdája egy tehetséges hegedűművész, aki teljesen elvesztette az eszét. Dührohamai vannak, és úgy viselkedik, mint egy csecsemő.

Starting: 02-12-2025 01:30:00

End
02-12-2025 01:55:00

Egy szépségversenyre készülő uszkárt megtámad az othonában egy csápos lény.

Starting: 02-12-2025 01:55:00

End
02-12-2025 02:20:00

Theodeore kedvenc játékbabája egy evezőtúrán elvész, majd rejtélyes módon ismét felbukkan a házban, ráadásul feléled!

Starting: 02-12-2025 02:20:00

End
02-12-2025 02:30:00

Amikor Dave DNS mintáját egy laborba küldik a fiúk, kiderül, hogy Hasfelmetsző Jack leszármazottja.

Starting: 02-12-2025 02:30:00

End
02-12-2025 02:45:00

Mester a konyhájában van, ami tele van szemeteszsákokkal a higiéniai sztrájk miatt. Jó lehetőség, hogy megmutassa, milyen nehéz lenne az élet szemetes nélkül. A középkorban Mester megmutatja hogyan árasztotta el a szemét az utcákat.

Starting: 02-12-2025 02:45:00

End
02-12-2025 02:50:00

Mester meditálni próbál a parkban, de Minus és Crusty az iskolai műsorra írt dalukat gyakorolják, és mindig megzavarják.Minus olyan hangosan játszik, hogy elszakad egy húr a gitárján! Mester felajánlja, hogy elviszi őket a hangszerboltba, hogy vegyenek egy újat...

Starting: 02-12-2025 02:50:00

End
02-12-2025 03:00:00

Nem könnyű elképzelni a jövő legjobb városát. Elmegyünk a brazil Curitibába és London közelében Bedzegbe, majd felidézzük a kínai Dongtan városmodelljét.

Starting: 02-12-2025 03:00:00

End
02-12-2025 03:20:00

Geronimo és társai segítenek Ranobel professzornak az olvadó jégsapkák tanulmányozásában, amihez a sarkvidékre utaznak. Ám az útjuk nem zökkenőmentes, miután a hajójukat az óceán egyik legfélelmetesebb teremtménye támadja meg.

Starting: 02-12-2025 03:20:00

End
02-12-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 02-12-2025 03:45:00

End
02-12-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 02-12-2025 03:55:00

End
02-12-2025 04:10:00

Loulou, Simon labradorja egyszerre kedves és nagy csibész is, amit csak lehet, tönkretesz otthon. Simon apja megelégeli, és azzal fenyegetőzik, hogy ha nem javul a viselkedése, visszaviszik a menhelyre. Bár nem eltűnésről van szó, a detektívek úgy érzik, közbe kell lépniük. Felfedeznek néhány kullancsot a kutyus bundája alatt, de még a kezelés után sem tud viselkedni. Végül kiderül, hogy mi a gond: Simon túlságosan elkényezteti a kutyát. Loulou vele alszik, vele eszik, sőt, még együtt is fürdenek!

Starting: 02-12-2025 04:10:00

End
02-12-2025 04:20:00

Hurricane, a pintó ló egy viharos éjszakán eltűnik. Ifjú gazdája, Jade reménykedik benne, hogy az Állati detektívek még a közelgő lovasvizsgája előtt megtalálják. A csapat átkutatja a környéket, és még egy lovaglással próbálkozó szomszédra is gyanakodnak, de a ló sehol sincs. Végül kiderül, hogy maga Jade rejtette el Hurricane-t.

Starting: 02-12-2025 04:20:00

End
02-12-2025 04:35:00

Az agárversenyek sztárja, Flash rejtélyes körülmények közt eltűnik a biztonságosnak vélt karámjából egy nagyon fontos verseny előtti éjszakán.

Starting: 02-12-2025 04:35:00

End
02-12-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 02-12-2025 05:00:00

End
02-12-2025 05:30:00

Marina videóklipet szeretne forgatni, amivel megnyerheti kedvenc bandája, a Vad Kókuszok által szervezett versenyt. Megkéri a bátyját és barátait, hogy segítsenek neki, de a forgatás hamar ego-csatává fajul.

Starting: 02-12-2025 05:30:00

End
02-12-2025 05:40:00

Yann éppen Zoommal úszik, amikor talál üzenetet tartalmazó palackot a vízben, amelyet egy titokzatos nő, Taina írt. Elhatározza, hogy kideríti, ki is ő valójában, amitől Timeti féltékeny lesz. Yann kutatása azonban egészen meglepő felfedezésekhez vezet.

Starting: 02-12-2025 05:40:00

End
02-12-2025 06:00:00

Dave megígéri Alvinnak, hogy vízi csúszdaparkba viszi, ha jó jegyet kap a dolgozatára, amit egy varjú ellop tőle.

Starting: 02-12-2025 06:00:00

End
02-12-2025 06:10:00

Dave megígéri Alvinnak, hogy vízi csúszdaparkba viszi, ha jó jegyet kap a dolgozatára, amit egy varjú ellop tőle.

Starting: 02-12-2025 06:10:00

End
02-12-2025 06:30:00

Crispin Piszkitsz, a Bébi úr és Tina életének megkeserítésére felbérelt álnok bébi egy eltűntként kezelt bébit csaliként használva egy üres hotelbe csalja, és ott csapdába ejti a csapatot. Ezután próbára teszi az új cég dolgozóinak összetartását egy sor agyfacsaró feladattal, amelyeket hőseinknek a bébifülnek rettenetes lufipukkasztás állandó fenyegetése mellett kell megoldaniuk.

Starting: 02-12-2025 06:30:00

End
02-12-2025 07:00:00

Mester egy kiállításra látogat, ahol mikroszkóppal készült felvételeket lehet megnézni. Elhatározza, hogy visszautazik az időben, hogy feltárja a mikroszkóp eredetét. Először a 11. századi Egyiptomba megy, ahol találkozik Alhazennel, a nagyító feltalálójával.

Starting: 02-12-2025 07:00:00

End
02-12-2025 07:05:00

Pierre tévéje tönkremegy, ezért hogy ne maradjanak le a sportközvetítésről, Mester meghívja őt és lányát a házába. A műsorvisszajátszónak köszönhetően lehetősége van később megnézni a kedvenc műsorát. A tévé amellett, hogy szórakoztat, remek módja a tájékozódásnak és tanulásnak is.

Starting: 02-12-2025 07:05:00

End
02-12-2025 07:15:00

Mester a parkban sétál, amikor összetalálkozik gyerekekkel, akik hordozható hangszórón hallgatnak zenét. A hangszórók varázsa! Mester visszautazik 1878-ba, amikor Thomas Edison bemutatta hatalmas találmányát a harmadik párizsi világkiállításon.

Starting: 02-12-2025 07:15:00

End
02-12-2025 07:30:00

Liann és Nova képregénypakolás közben véletlenül bezáródnak a képregényboltba. A barátaik közben mobil nélkül lovagolnak. Míg Liann és Nova elmerülnek a képregényekben, a barátaik megérkeznek a felforgatott boltba, és nem találják a lányokat, akik egy ijesztő képregény miatt azt hiszik, hogy valaki rájuk akar törni. A végén jót nevetnek az egészen, de kiderül, hogy mindannyian bent ragadtak!

Starting: 02-12-2025 07:30:00

End
02-12-2025 07:40:00

Aliya és Zac együtt vigyáznak Amalijára, de a lakás bababiztossá tétele nem sikeres, és Zac esik csapdába. Amalia közben bemászik egy kutyusos doboz után egy furgonba, a bébicsőszök pedig kétségbeesve rohannak utána. Út közben Leo is csatlakozik, és jó hírei vannak: felvették a séfakadémiára. Aliya anyukája már békésen szundikálva találja otthon a fiatalokat a babával.

Starting: 02-12-2025 07:40:00

End
02-12-2025 08:00:00

Hol lakik Barbie? Milyen a szobája? Kik a testvérei? És mit csinálnak otthon? Melyik kislányt ne foglalkoztatnák ezek a kérdések? Az új Barbie sorozatban pedig végre minden kiderül! Barbie a családjával ugyanis beköltözik az új házukba, amelyet a szülei terveztek. Megismerkedünk Barbie testvéreivel, Skiperrel, Chelsea-vel és Stacie-vel, de találkozunk a szüleivel, sőt, a legeslegjobb barátaival is, köztük Kennel. Az új sorozatban Barbie vlogot indít, amelyet meg is oszt velünk. De az élet nem csak a naplóból áll: nap mint nap elkísérjük a csapatot, akiknek mókás kalandokban, izgalmakban és sok-sok nevetésben lesz részük.

Starting: 02-12-2025 08:00:00

End
02-12-2025 08:30:00

Az első Barbie filmben, mely 3D technológiával készült.
Annika hercegnő összebarátkozik Brietta-val, a csodálatos szárnyas paripával, aki elrepíti őt a Felhő Királyságba. Annikának csupán három napja van, hogy megtörje a gonosz varázsló, Wenlock átkát, és kőből ismét emberré változtassa családját. Wenlock elleni küzdelme során Annikának rengeteg kalandban van része és új barátokra is talál miközben megpróbálják létrehozni a Fény Varázslatos Pálcáját.

Starting: 02-12-2025 08:30:00

End
02-12-2025 10:00:00

Alvin és Brittany részt vesznek egy sorsoláson, melyben a legtöbb nevezést beküldő találkozhat az angliai Kate hercegnővel. Alvin nyer, Brittany a tartalékos játékos, ugyanis a találkozó előtt bizonyítaniuk kell, hogy elsajátították a makulátlan modort. Vajon Alvin hogy állja ki a próbát?

Starting: 02-12-2025 10:00:00

End
02-12-2025 10:10:00

Napok óta zuhog, Alvin pedig kint felejtette Theodore biciklijét az udvaron, ami természetesen tönkrement. Alvin kénytelen pénzt keresni, hogy pótolja öccse járművét. Eleinte a szomszéd néninek dolgozik, de azután a nyereménybicikli reményében beneveznek egy áruház felhívására.

Starting: 02-12-2025 10:10:00

End
02-12-2025 10:30:00

Napok óta zuhog, Alvin pedig kint felejtette Theodore biciklijét az udvaron, ami természetesen tönkrement. Alvin kénytelen pénzt keresni, hogy pótolja öccse járművét. Eleinte a szomszéd néninek dolgozik, de azután a nyereménybicikli reményében beneveznek egy áruház felhívására.

Starting: 02-12-2025 10:30:00

End
02-12-2025 10:40:00

Új iskolatársuk személyében Simon remek barátra tesz szert, ami eleinte bántja Alvint. Csakhogy a fiú rájön, hogy Alvin menőnek számít, így Simont lerázva vele próbál barátkozni.

Starting: 02-12-2025 10:40:00

End
02-12-2025 11:00:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 02-12-2025 11:00:00

End
02-12-2025 11:30:00

Starting: 02-12-2025 11:30:00

End
02-12-2025 12:00:00

Barbi varázslatos életre kel a lenyűgöző számítógépes animációnak köszönhetően E. T. A. Hoffman klasszikusának eme modern változatában.
A mese úgy kezdődik, hogy Barbie, aki Clara szerepét játssza, egy gyönyörű Diótörő fabábut kap ajándékba kedvenc nagynénjétől. Aznap éjjel, míg Clara alszik, Diótörő életre kel, hogy megóvja a lányt a gonosz Egérkirály-tól, aki megszállta Clara szobáját. Clara felébred, és segít Diótörőnek, de az Egérkirály gonosz varázslattal lekicsinyíti a lányt. Clara és Diótörő látványos kalandra indulnak, hogy megtalálják Bonbon hercegnőt, az egyetlent, aki fel tudja oldani az Egérkirály gonosz átkát.
A mese báját látványos táncjelenetek fokozzák, melyek a híres koreográfus, Peter Martins munkáját dicsérik, miközben Csajkovszkij kedves zenéje hallható. A New York Városi Balett táncosainak valódi mozdulatai oly módon varázsolják a balett szépségét a vászonra, ahogyan azt eddig még sosem lehetett látni.
A Barbie a Diótörőben megmutatja, hogy ha kedves, okos és bátor vagy, akkor bármi lehetséges...

Starting: 02-12-2025 12:00:00

End
02-12-2025 13:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 02-12-2025 13:20:00

End
02-12-2025 13:30:00

Mann és barátai vészjelzést kapnak egy ismeretlen hajóról. Azonnal a segítségére sietnek, és meglepetésükre kiderül, hogy Werner tengeralattjárója rekedt meg a tenger fenekén, egy elhagyott aknamező közepén. Vajon képesek lesznek hőseink megmenteni a legnagyobb ellenségüket?

Starting: 02-12-2025 13:30:00

End
02-12-2025 13:40:00

A Maotu szigetén zajló szörfverseny közben Yann Manava szigetén reked, ahol Maimiti és Nino épp egy különleges akkumulátort próbálnak ki, amit az elektromos ráják titokzatos erejéről mintáztak. Az új technológiával zöld módon működtethetnek egy cápaellenes szonárt. Ám a verseny során a versenyzők elektromos támadás áldozatai lesznek. Lehet, hogy a szonárnak köze van mindehhez?

Starting: 02-12-2025 13:40:00

End
02-12-2025 14:00:00

Miközben Jean az apjával vadászik, Benny, egy fiatal cocker spániel eltűnik az erdőben. Jean úgy dönt, hogy segítséget kér az Állati detektívektől, hogy megtalálják Bennyt. Az erdőben talált nyomok rávezetik hőseinket arra, hogy Bennyt egy vadász sebesíthette meg. A nyomok végül Hadrien házához vezetnek, és Hadrien furcsa viselkedése Gilou-val együtt segít kideríteni az igazságot. Végül megmentik Bennyt, de közben rájönnek, hogy Jean apja talán nem mondott el mindent...

Starting: 02-12-2025 14:00:00

End
02-12-2025 14:10:00

Káosz tör ki az Állati detektíveknél, amikor megüresedik egy hely az iskolaújságnál. Tim és Oscar verseng egymással, hiszen aki a legjobb sztorit hozza, az lehet az új újságíró. Tim tanúvallomásokat gyűjt egy iskolában felbukkant szörnyről, ami egy ártalmatlan, de nagyon gyors kis főemlős. De hogyan került oda ez a ritka és egzotikus állat? A beteg állatot Gilou sürgősségi állatorvosi rendelőjébe szállítják, ahol kiderül, hogy egy illegális állatkereskedelem áldozata lett. Az Állati detektíveknek most nagy bátorságra lesz szükségük, hogy megtalálják a csempészt és megmentsék a veszélyeztetett állatokat.

Starting: 02-12-2025 14:10:00

End
02-12-2025 14:30:00

A tanárnő azt a feladatot adja, hogy mindenki írjon a legjobb barátjáról. Joey bajba kerül, mivel kettő is van, és egyiküket sem szeretné megbántani.

Starting: 02-12-2025 14:30:00

End
02-12-2025 14:40:00

Az ügyes Jonas rossz jegyet kap testnevelésből. Joey önzetlen segítségével sikerül kijavítania, még Gosling tanárnő is értékeli az igyekezetét.

Starting: 02-12-2025 14:40:00

End
02-12-2025 15:00:00

A tengereket és óceánokat a szennyezés fenyegeti. Hogy megértsük, milyen veszélyeknek van kitéve ez az értékes ökoszisztéma, visszautazunk az időben, és újra átéljük bolygónk lenyűgöző születéstörténetét, miközben a megoldásokon gondolkodunk.

Starting: 02-12-2025 15:00:00

End
02-12-2025 15:30:00

Alvin rábeszéli Theodort, hogy vegye meg neki a vadiúj gördeszkát. Igen ám, de egy édességes stand útját állja, és mire odaér, elfogynak a gördeszkák. Theodornak el kellene mondani az igazat a többieknek...

Starting: 02-12-2025 15:30:00

End
02-12-2025 15:40:00

Theodornak megtetszik egy lány a suliban. A bátortalan kis mókusnak mindenki segíteni próbál az udvarlásban. Nem csoda, ha semmi sem sikerül! Vagy mégis?

Starting: 02-12-2025 15:40:00

End
02-12-2025 16:00:00

Grug és Phil nagyon szeretne egy szelet pitét, miután egy fárasztó, munkával teli napot töltöttek a farmon. Már csak egy szelet pite maradt, és mivel a fiúk nem tudják eldönteni, hogy melyikük érdemli a sütit, ezért felcserélik egymás közt a feladatokat, hogy megtudják, ki dolgozik keményebben.

Starting: 02-12-2025 16:00:00

End
02-12-2025 16:30:00

Egy szépségversenyre készülő uszkárt megtámad az othonában egy csápos lény.

Starting: 02-12-2025 16:30:00

End
02-12-2025 17:00:00

Amikor hazajönnek az iskolából, Marine és barátai, Nat és Lulu, rárontanak Wendyre és Maxwellre, akik éppen tévéznek. A tanáruk beszélt nekik a globális felmelegedéstől, ezért a három barát "zöld rendőrséget" alapít, hogy megóvják a bolygót, amit annyira szeretnek. Az első célpontjuk a tinédzserek, akik műanyag palackokból isznak vizet, szintetikus anyagokból készült ruhákat vásárolnak, vagy telefonokat használnak, amik tele vannak olyan akkumulátorokkal, amik igazán szennyezik a bolygónkat.

Starting: 02-12-2025 17:00:00

End
02-12-2025 17:10:00

Marine egy fényképet ad Wendynek saját magáról, de ahelyett, hogy kiakasztaná a falra, egy fiókban rejtegeti. Micsoda sértés! Marine bármire képes, hogy hősnővé váljon nővére szemében és a képe elnyerje méltó helyét, akárcsak Maxwell fotója Wendy éjjeliszekrényén vagy egy banda posztere, ami egy egész falat lefed. A valóságban azonban nagyon vékony a határ szuper és szörnyű között.

Starting: 02-12-2025 17:10:00

End
02-12-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 02-12-2025 17:30:00

End
02-12-2025 18:00:00

Dave szülinapjára mindenki meglepetéssel készül, csak Alvin felejtette el a nagy napot. Hogy feledékenysége ne tudódjon ki, rábeszéli Theodort, hogy öccse ajándékát közösen adják át. De a dolgojk nem úgy alakulnak, ahogy Alvin elképzelte!

Starting: 02-12-2025 18:00:00

End
02-12-2025 18:10:00

Dave szülinapjára mindenki meglepetéssel készül, csak Alvin felejtette el a nagy napot. Hogy feledékenysége ne tudódjon ki, rábeszéli Theodort, hogy öccse ajándékát közösen adják át. De a dolgojk nem úgy alakulnak, ahogy Alvin elképzelte!

Starting: 02-12-2025 18:10:00

End
02-12-2025 18:30:00

Mester átutazza az időt a kis Psivel, hogy megtalálják a megfelelő iskolatáskát az első naphoz az iskolában. A kislány nagyon izgul.A 18. században a táskát mappák tárolására és cipelésére használták és a 19. század elején a gyerekeknek még mindig nem volt egy kimondott iskolatáskájuk...

Starting: 02-12-2025 18:30:00

End
02-12-2025 18:35:00

Mester a barátaival lóg, amikor felfedezi, milyen jó móka tud lenni a rollerezés. Ahogy megtanul menni vele, Mester felkutatja ennek a tárgynak különböző modelljeit, ami játékként indult, de végül egy közlekedési eszközzé fejlődött.

Starting: 02-12-2025 18:35:00

End
02-12-2025 18:40:00

Peter nagy randira készül Psivel.de cserepes a szája! Ahogy átutaznak az egyiptomi és görög szépségszalonokból a 20. századi Amerika drogériáiba, Mester segít Peternek ajakápolót találni.

Starting: 02-12-2025 18:40:00

End
02-12-2025 19:00:00

Egy idegenvezető, a Bolygó őrei csoport egyik tagja kíséretében bejárjuk Indiát, és felfedezzük a szennyezéssel és a vízhiánnyal kapcsolatos problémákat.

Starting: 02-12-2025 19:00:00

End
02-12-2025 19:30:00

Benjamin és Pandora talál egy ősi pergament, amely vélhetően a legendás Fiatalság Forrásának a helyét mutatja. Éppen itt Egérvárosban. Stiltonék elindulnak, hogy megkeressék a forrást, arról mit sem sejtve, hogy Sally Rasmaussen követi őket, arra várva, hogy lecsapjon, és magának szerezze meg a szenzációt...

Starting: 02-12-2025 19:30:00

End
02-12-2025 20:00:00

Benjamin, Pandora és Trap elhatározzák, hogy megtanulnak karatézni. Geronimo ezért elviszi őket a világ legjobb oktatóihoz, a "Ratjitsu" Dojo-ba. Ám amikor megérkeznek, nagy meglepetés éri őket. A Dojo vezetőjét, Geronimo barátját, a "Gondnokot" nem más váltotta fel, mint a gaz gonosztevő, Chippy P Crunchrat.

Starting: 02-12-2025 20:00:00

End
02-12-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 02-12-2025 20:30:00

End
02-12-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 02-12-2025 21:00:00

End
02-12-2025 21:30:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 02-12-2025 21:30:00

End
02-12-2025 21:40:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 02-12-2025 21:40:00

End
02-12-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 02-12-2025 22:00:00

End
02-12-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 02-12-2025 22:30:00

End
02-12-2025 23:00:00

Az új közösségi központ megnyitója közeledik. Sajnos Aliya megsérül és az iskola gyengélkedőjén ragad, ezért Autumntnak kell segítenie a megszöktetésében. Eközben a zenekar, aminek a megnyitón kellett volna fellépnie, lemondja a fellépést; és ezután Olly meggyőzi Paisley-t, hogy lépjen fel "Ley-La" néven. Elképesztő volt. A koncert végeztével mindenki azon tűnődik, hogy ki lehet Ley-La.

Starting: 02-12-2025 23:00:00

End
02-12-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 02-12-2025 23:25:00

End
02-12-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 02-12-2025 23:35:00

End
02-12-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 02-12-2025 23:45:00

End
03-12-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 03-12-2025 00:00:00

End
03-12-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 03-12-2025 00:10:00

End
03-12-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 03-12-2025 00:20:00

End
03-12-2025 00:35:00

A tábor sztereó hangszórója elromlik, és új alkatrészre van szükség hozzá. Gizellának eszébe jut, hogy pontosan hol is szerezhetnek egyet _ egy távoli, elhagyatott erdészállomáson, egy nehéz terepen, ami a szóbeszéd szerint a Jeti országa./ Amikor egy "Anasztázia" nevű jegesmedve lezuhan a táborba és azt állítja, hogy orosz nemesi származású, a táborlakók többsége beleszeret már a gondolatba is, hogy királyi sarj van közöttük.

Starting: 03-12-2025 00:35:00

End
03-12-2025 00:45:00

Amikor az iskolában ki akarnak ásni egy időkapszulát, Smith néni és Dave közösen próbálnak megőrizni egy régi titkot.

Starting: 03-12-2025 00:45:00

End
03-12-2025 00:55:00

Amikor az iskolában ki akarnak ásni egy időkapszulát, Smith néni és Dave közösen próbálnak megőrizni egy régi titkot.

Starting: 03-12-2025 00:55:00

End
03-12-2025 01:05:00

Mester egy hosszú, élvezetekkel teli utazásba kezd a Majáknál, akik imádják a kakaóbabból készült xocoatl nevű italt. Kideríti, hogy az idő múlásával, hogyan találtak fel egy szerkezetet, ami a csokit könnyen szállíthatóvá, és árusíthatóvá tette. Mégis, az egész utazás alatt Mester alig tud egyetlen falat csokit is megenni.

Starting: 03-12-2025 01:05:00

End
03-12-2025 01:15:00

Mester visszavisz minket a Kínai Birodalomba, ahol megismerkedünk a Cujuval, a foci egy ősi fajtájával. Akkoriban a labdát szőrrel és tollakkal tömték ki. Ezután Mester kitör a pályára, és bemutatja, hogyan váltak a labdák igazi sztárokká, akárcsak maguk a focisták. Manapság ezeket a kitűnő minőségű sporteszközöket már laboratóriumokban gyártják.

Starting: 03-12-2025 01:15:00

End
03-12-2025 01:20:00

Mesternek Psivel kellene találkoznia, de mindkét bicikli kereke le van eresztve! Más módot kell találnia, hogy eljusson a találkozóra. Baron Drais kölcsönad neki egy hajtányt, a modern biciklik ősatyját, Michaud pedig a velocipédjét. Számos modell kipróbálása után, Mester végül egy elektromos biciklire pattan, hogy találkozzon a barátjával. Lehet, hogy ez lesz a jövő biciklije?

Starting: 03-12-2025 01:20:00

End
03-12-2025 01:30:00

Egy szépségversenyre készülő uszkárt megtámad az othonában egy csápos lény.

Starting: 03-12-2025 01:30:00

End
03-12-2025 01:55:00

Az éjszaka közepén egy rejtélyes, hosszú karmú, pöttyös bundájú, faragott maszkot viselő macska tör be a királynő hálószobájába. Elrabolják a királynőt! Segítség!

Starting: 03-12-2025 01:55:00

End
03-12-2025 02:20:00

Amikor Dave DNS mintáját egy laborba küldik a fiúk, kiderül, hogy Hasfelmetsző Jack leszármazottja.

Starting: 03-12-2025 02:20:00

End
03-12-2025 02:30:00

Croner néni, a szomszéd, segíteni próbál Theodore-nak megtalálni, hogy mire hivatott.

Starting: 03-12-2025 02:30:00

End
03-12-2025 02:45:00

Mester megmutatja, hogy a jó vagy rossz látás néha, még a történelem előtti időkben is, élet-halál kérdése volt. Elindul, hogy megtalálja az első optikai értekezést, egy utazásra, ami keletről nyugatra vezeti, mielőtt találkozik pár szerzetessel, akik lencséket használnak a munkájukhoz.

Starting: 03-12-2025 02:45:00

End
03-12-2025 02:50:00

Mester eltéved valahol az Ókori Egyiptomban. Szeretné kihasználni a helyzetet, és küldeni egy képeslapot a barátjának, Pierrettenek. De nem talál egy tollat sem a szakállában és Kleopátra írnoka nem tűnik olyannak, aki kölcsönadna egyet!

Starting: 03-12-2025 02:50:00

End
03-12-2025 03:20:00

Kétszer annyi szén-dioxidot fogunk termelni, mint amennyit bolygónk képes elnyelni. Hogyan küzdhetünk a globális felmelegedés ellen? A Föld hűtésével, a szén-dioxid föld alatti tárolásával, valamint a fogyasztás csökkentésével az otthonokban, az iparban, a közlekedésben és más területeken.

Starting: 03-12-2025 03:00:00

End
03-12-2025 03:20:00

Benjaminnak egy rejtélyes borítékot kellene eljuttatnia egy bizonyos Chester T.-hez. Csakhogy senki nem tudja, ki az a Chester T. Kiderül közben, hogy a boríték egy titkos receptet tartalmaz, de vajon minek a receptjét? A válaszok keresése egyre bonyolultabbá válik, miután Geronimót elrabolják. A csapatnak gyorsan ki kell találnia, hogyan menthetik meg.

Starting: 03-12-2025 03:20:00

End
03-12-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 03-12-2025 03:45:00

End
03-12-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 03-12-2025 03:55:00

End
03-12-2025 04:10:00

Nina alig hisz a fülének: Sonia, a híres sorozatszínész maga hívja fel a detektíveket, hogy segítsenek eltűnt cicáját, Zoknit megtalálni. Zokni egy korábbi balesete miatt már csak három lábon jár, és retteg az autóktól, de mégis sikerült megszöknie a kertből. Miközben Nina arról álmodozik, hogy Sonia révén egyszer ő is színésznő lesz, különös dolgok történnek: Marlou elbújik egy garázsban; egy kutya a gazdiját rángatja a póráznál fogva; és amikor Zokni végre előkerül, valamitől nagyon fél. Vajon mi folyik a környéken?

Starting: 03-12-2025 04:10:00

End
03-12-2025 04:20:00

Egy tölgyerdőben tett séta során a detektívek egy elveszett törpemalacra bukkannak. Hazaviszik a főhadiszállásra, és hirdetéseket tesznek ki, hátha valaki felismeri. Hamar kiderül, hogy Bacon egy különleges malac, aki képes megtalálni a ritka és értékes szarvasgombákat a tölgyesben. Végül a gazdája jelentkezik és magával viszi, de valami nem stimmel vele. Az állítólagos gazdi nem tudja a malac nevét, és ráadásul nem is bánik túl jól vele, ami gyanút kelt a gyerekekben.

Starting: 03-12-2025 04:20:00

End
03-12-2025 04:35:00

Clever segítségét kéri Champollion, aki a híres régész, Sir Arthur Bones papagája. A gazdáját elrabolta egy humanoid robot, amikor felfedezte a híres templomosok kincsét.

Starting: 03-12-2025 04:35:00

End
03-12-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 03-12-2025 05:00:00

End
03-12-2025 05:30:00

A falu egy rangos vendég érkezésére készül, ám Yann, Auru és Timeti fejében csak egy dolog jár: megfigyelni a világító medúzák vándorlását. Eközben Van Krook arra utasítja Biffet és Ricót, hogy rabolják el Zoomot.

Starting: 03-12-2025 05:30:00

End
03-12-2025 05:40:00

Jaj ne! Zoomot elrabolták, Auru pedig megsebesült. Yann eltökéli, hogy beoson Van Krook jachtjára, hogy kiszabadítsa barátját. De vajon tényleg Van Krook a felelős?

Starting: 03-12-2025 05:40:00

End
03-12-2025 06:00:00

Amikor Alvin túlzott óvatossággal vádolja Simont, ő belemegy minden őrültségbe, amit Alvin kitalál.

Starting: 03-12-2025 06:00:00

End
03-12-2025 06:10:00

Amikor Alvin túlzott óvatossággal vádolja Simont, ő belemegy minden őrültségbe, amit Alvin kitalál.

Starting: 03-12-2025 06:10:00

End
03-12-2025 06:30:00

Hőseink startupja és a rivális Bébi RT között "űrverseny" bontakozik ki, ami arról szól, hogy ki tud cukibb eljátszott "holdraszállást" megrendezni egy bébinek – amely attrakció jókora adag bébiszeretet-bevétellel kecsegtet. A két cég, miközben minden erőforrását beveti az űrutazás-szimuláció előkészítésébe, szabotázsakcióktól sem riad vissza, és a kis startupot az a veszély fenyegeti, hogy a nagy versenytárs végképp eltiporja.

Starting: 03-12-2025 06:30:00

End
03-12-2025 07:00:00

Mester és Psi kihívják Crustyt és Minust egy versenyre, hogy összemérjék tudásukat. Az ellenfelek azonban ellopják az iránytűjüket. Aggodalomra semmi ok! Elindulnak az ókori Kínába, ahol felfedezték ezt a mágneses eszközt, ami mutatja az égtájakat.

Starting: 03-12-2025 07:00:00

End
03-12-2025 07:07:00

A két gazfickó, Minus és Crusty felkeresik Mestert egy kincses térképpel, ami egy elveszett inka templomhoz vezetheti őket, abban bízva, hogy segít nekik megfejteni azt. Mester azonban egy olyan kalandba vezeti őket, ahol találkozhatnak az ókori görög tudóssal, Ptolemaiosszal, a földrajz atyjával.

Starting: 03-12-2025 07:07:00

End
03-12-2025 07:15:00

Mester elkíséri Psit az első nagysebességű vasúti útjára, és közben mesél neki a vonatok történetéről. Elmennek olyan angol bányákba, ahol megtalálhatják az első fából készült síneket, amelyeket még olyan vagonok mozgatására használtak, amit lovakkal vontattak.

Starting: 03-12-2025 07:15:00

End
03-12-2025 07:30:00

Zac nagy focirajongó, és szeretné lenyűgözni a hősét, Roneliót az iskolai ceremónián. Megveszi a Futballsztár Pro programot, de úgy érzi, nem működik. A játékos kismalac, Milo lenyeli a trükkös labda távirányítóját, és kitör a káosz. Végül Zac egy rúgása megmenti Roneliót az elszabadult labdától, és elismerést szerez . Zac megtanulja, hogy csak a kemény munka vezethet eredményre.

Starting: 03-12-2025 07:30:00

End
03-12-2025 07:40:00

Leo megérkezik a Séfakadémiára, hogy lenyűgözze Marta séfet, ám a terveit megzavarja, hogy Candi is jelen van. Feszült kapcsolatuk ellenére párban kell teljesíteniük a főzős kihívásokat. A vitáik közepette is sikerül valahogyan lenyűgözniük Marta séfet. A kizárás árnyékában Leo kész feláldoznia magát, de végül Bradnek és Ubi fiúnak kell távoznia.

Starting: 03-12-2025 07:40:00

End
03-12-2025 08:00:00

Hol lakik Barbie? Milyen a szobája? Kik a testvérei? És mit csinálnak otthon? Melyik kislányt ne foglalkoztatnák ezek a kérdések? Az új Barbie sorozatban pedig végre minden kiderül! Barbie a családjával ugyanis beköltözik az új házukba, amelyet a szülei terveztek. Megismerkedünk Barbie testvéreivel, Skiperrel, Chelsea-vel és Stacie-vel, de találkozunk a szüleivel, sőt, a legeslegjobb barátaival is, köztük Kennel. Az új sorozatban Barbie vlogot indít, amelyet meg is oszt velünk. De az élet nem csak a naplóból áll: nap mint nap elkísérjük a csapatot, akiknek mókás kalandokban, izgalmakban és sok-sok nevetésben lesz részük.

Starting: 03-12-2025 08:00:00

End
03-12-2025 08:30:00

Rengeteg móka vár rád ebben a színes, modern tündérmesében, amelyben Barbie a divatról és a barátságról mesél neked! Barbie, Sequin nevű kutyusával közösen, nénikéje mesés párizsi divatszalonjába látogat, amit azonban a legnagyobb megdöbbenésére bezárás fenyeget. Amikor rábukkan a három varázserővel bíró, elbűvölő Tündérzőre, Barbie a szalon megmentése érdekében briliáns ötlettel áll elő. Alice-szel, a szende divattervezővel együtt megrendeznek egy olyan nagyszabású, szédületes divatshowt, amilyet még nem látott a divat fővárosa. Barbie ezúttal azt mutatja meg neked, milyen hihetetlen csodákra vagy képes, ha hiszel magadban!

Starting: 03-12-2025 08:30:00

End
03-12-2025 10:00:00

Napok óta zuhog, Alvin pedig kint felejtette Theodore biciklijét az udvaron, ami természetesen tönkrement. Alvin kénytelen pénzt keresni, hogy pótolja öccse járművét. Eleinte a szomszéd néninek dolgozik, de azután a nyereménybicikli reményében beneveznek egy áruház felhívására.

Starting: 03-12-2025 10:00:00

End
03-12-2025 10:10:00

Új iskolatársuk személyében Simon remek barátra tesz szert, ami eleinte bántja Alvint. Csakhogy a fiú rájön, hogy Alvin menőnek számít, így Simont lerázva vele próbál barátkozni.

Starting: 03-12-2025 10:10:00

End
03-12-2025 10:30:00

A mókusok és a mókuslányok beneveznek egy környezetvédelmi versenyre egy remek fődíj reményében, csakhogy kemény ellenfélre találnak egy iskolatársuk személyében. Ezért energia spórolásba kezdenek.

Starting: 03-12-2025 10:30:00

End
03-12-2025 10:40:00

Alvinnak megtetszik egy iskolatársuk, Vanessa, ezért hétvégére elvállalja, hogy vigyáz kis kedvencére, egy madárra. Csakhogy a jószág beszél is, ráadásul a lehető legrosszabb megjegyzéseket locsogja el. Alvin retteg, hogy a madár miatt végleg odalesz minden esélye Vanessánál.

Starting: 03-12-2025 10:40:00

End
03-12-2025 11:00:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 03-12-2025 11:00:00

End
03-12-2025 11:30:00

Starting: 03-12-2025 11:30:00

End
03-12-2025 12:00:00

A karácsonyi ünnepeket az állatok királynője a skóciai Balmoral kastélyában tölti, mikor meghívást kap a közeli városka, Greystone híres Mágia Múzeumába, melynek fő látványossága a híres Varázslatos Üst szobra. A legenda szerint az ember-mágus utolsó trükkjeként átváltoztatta önmagát a szoborrá.

Starting: 03-12-2025 12:00:00

End
03-12-2025 12:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 03-12-2025 12:50:00

End
03-12-2025 13:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 03-12-2025 13:00:00

End
03-12-2025 13:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 03-12-2025 13:10:00

End
03-12-2025 13:30:00

Anita meghívja a két törzsfőnököt – Papa Tuanakut és Naonét –, hogy bálnamegfigyelésen vegyenek részt, ezzel is felhívva a figyelmet a tengeri emlősök védelmére. A kirándulás szigorú szabályok szerint zajlik, ám Anita egy hibát vét, megszegi a szabályokat, és egy bálna borja megsérül. Anita nagyon rosszul viseli a történteket, és komolyan fontolóra veszi, hogy végleg elhagyja a Manava Központot.

Starting: 03-12-2025 13:30:00

End
03-12-2025 13:40:00

Patrick bácsi, Anita döntését hallva, maga kíséri el a repülőtérre, bízva benne, hogy útközben sikerül jobb belátásra bírnia. Ám egy vihar közepébe kerülnek, és a Taaora felborul. Yann és Zoom sietnek a segítségükre, valamint Naone és azok a bálnák, akiket Anita mindig is védelmezett.

Starting: 03-12-2025 13:40:00

End
03-12-2025 14:00:00

Alfie, Meng papagája általában nagyon beszédes, de egy reggel egyszer csak teljesen elhallgat! Mi történhetett vele? Ezt a rejtélyt az Állati detektíveknek kell kideríteniük. Meng nővére, Lily forrónyomon van. Talán Alfie, a papagáj látott valamit, amit el akart mondani?

Starting: 03-12-2025 14:00:00

End
03-12-2025 14:10:00

Egy forró nyári napon Amelie észreveszi, hogy eltűnt a kutyája, Hermione. Az Állati detektívek nyomozásba kezdenek, és találkoznak Jeremyvel, Amelie szomszédjával, aki különös viselkedésével gyanúba keveri magát. Végül kiderül, hogy a tettes valójában Gabriel, Amelie bátyja volt, aki figyelmetlenségből vitte el sétálni Hermionét, és a napon felejtette. Az Állati detektívek közben azt is megtanulják, hogy a kutyák is könnyen hőgutát kaphatnak a tűző napon.

Starting: 03-12-2025 14:10:00

End
03-12-2025 14:30:00

Joeyék szeretnék megnyerni a focimeccset, és edzőt keresnek. Kiderül, hogy a szakács néni régen focizott, és vállalja is a csapat felkészítését. Gosling tanárnő ezt nem nézi jó szemmel.

Starting: 03-12-2025 14:30:00

End
03-12-2025 14:40:00

Yassine statiszta lehet egy filmben, Joey közbenjárásával nagy sztárként kezdik kezelni az iskolában, ami egyre terhesebb a fiúnak.

Starting: 03-12-2025 14:40:00

End
03-12-2025 15:00:00

A természet egy törékeny egyensúlyra épül, amelyet mesterségesen nehéz megteremteni. Földünkön azonban az egyensúly hiánya egyre nyilvánvalóbbá válik. Húsvét-sziget példája emlékeztet minket arra, hogy soha nem szabad többet felhasználnunk annál, mint amennyit a Föld képes megtermelni.

Starting: 03-12-2025 15:00:00

End
03-12-2025 15:30:00

Theodore félre érti Dave megjegyzését és azt gondolja, Simont egy messzi iskolába küldik, holott csak táborozni készül. Alvin és öccse mindent megtesznek, hogy testvérüket otthon tartsák, a mókuslányok pedig lelkesen segédkeznek.

Starting: 03-12-2025 15:30:00

End
03-12-2025 15:40:00

Egy tesztből kiderül, hogy Alvin igazi lelki társa Brittany lenne. Ettől mindketten megrémülnek és mindent megtesznek, hogy úgy viselkedjenek, ami a másiknak valószínűleg nem tetszene.

Starting: 03-12-2025 15:40:00

End
03-12-2025 16:00:00

Dawn le van törve, amikor egy sérülés miatt nem tud csatlakozni Croodékhoz és Jobbagyékhoz a kiránduláson.Thunk beszervezi őt a legendás rágcsálnivalók ősi rejtekhelyének felkutatására és Dawn nem tud ellenállni a kincsvadászat kihívásainak.

Starting: 03-12-2025 16:00:00

End
03-12-2025 16:30:00

Az éjszaka közepén egy rejtélyes, hosszú karmú, pöttyös bundájú, faragott maszkot viselő macska tör be a királynő hálószobájába. Elrabolják a királynőt! Segítség!

Starting: 03-12-2025 16:30:00

End
03-12-2025 17:00:00

A barátai biztatására Marine elkezd abban hinni, hogy Maxwell a bátyja: ugyanolyan a hajszínük és ugyanazt a padot kedvelik a parkban. De hogy biztos legyen a dolgában, muszáj még bizonyítékokat gyűjtenie _ Wendy segítsége nélkül.

Starting: 03-12-2025 17:00:00

End
03-12-2025 17:10:00

Marine meg van győződve arról, hogy Mrs. Georgette ellopta a gördeszkáját, ezért elhatározza, hogy átkot szór rá, hogy változzon békává. Működött! Wendy szerint a testvére teljesen megőrült! Az csak egy sima béka, nem több. Marine azonban nagyon szeretné visszakapni a deszkáját, és ehhez meg kell találnia Georgette-békát, aki elmenekült a parkban.

Starting: 03-12-2025 17:10:00

End
03-12-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 03-12-2025 17:30:00

End
03-12-2025 18:00:00

A városban éjszakánként titokzatos graffitis vandálkodik. Simon megfigyelőrendszer segítségével akarja leleplezni, ám megdöbbentő felfedezést tesz.

Starting: 03-12-2025 18:00:00

End
03-12-2025 18:10:00

A városban éjszakánként titokzatos graffitis vandálkodik. Simon megfigyelőrendszer segítségével akarja leleplezni, ám megdöbbentő felfedezést tesz.

Starting: 03-12-2025 18:10:00

End
03-12-2025 18:30:00

Pierrette, a cirkuszi bohóc, véletlenül eltöri a tükrét sminkelés közben. Nagy szüksége van egy másikra, Mester pedig kihasználja a helyzetet, hogy elmagyarázza hogyan is működik. Elragadja egy utazásra a múltba, ahol megfigyelik, hogy az ember mindig is kíváncsi volt arra, hogyan néz ki.

Starting: 03-12-2025 18:30:00

End
03-12-2025 18:35:00

Mester fizetni szeretne egy weboldalon, de rájön, hogy a kártyáját az újságosbódénál hagyta. Az úton, hogy visszaszerezze, megáll enni egy étteremben, az 1950-es években, New Yorkban, ahol a 200 kiváltságos mecénás az "Étkezők klubja" kártyájával fizethet, a történelemben először.

Starting: 03-12-2025 18:35:00

End
03-12-2025 18:40:00

Mestert és Psit meglepi egy vihar. Sajnos nincs náluk esernyő, így elindulnak keresni egyet. Felfedezik az első esernyőt Kínában, több mint 3000 évvel ezelőtt. Ezt nem igazán eső ellen, hanem inkább a nap elleni védekezésre fejlesztették ki.

Starting: 03-12-2025 18:40:00

End
03-12-2025 19:00:00

A tengereket és óceánokat a szennyezés fenyegeti. Hogy megértsük, milyen veszélyeknek van kitéve ez az értékes ökoszisztéma, visszautazunk az időben, és újra átéljük bolygónk lenyűgöző születéstörténetét, miközben a megoldásokon gondolkodunk.

Starting: 03-12-2025 19:00:00

End
03-12-2025 19:30:00

Geronimo mágus barátja, a Nagy Spiedini eltünteti a "Csízai Nagy Szfinxet". Csakhogy nem tudja visszavarázsolni, ezért Stiltonék Egyiptomba utaznak, hogy kiderítsék, valódi mágia vagy bűntény áll az attrakció mögött.

Starting: 03-12-2025 19:30:00

End
03-12-2025 20:00:00

Geronimo egy univerzális fordítógéppel készít interjút a sérült bébigorillával, akit Thea mentett meg a vadonban. A gorilla elmondja Geronimónak, hogy az afrikai társai nagy veszélyben vannak, ezért a csapat odautazik, hogy a fordító segítségével további állatokkal beszéljenek, és a rejtély végére járjanak.

Starting: 03-12-2025 20:00:00

End
03-12-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 03-12-2025 20:30:00

End
03-12-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 03-12-2025 21:00:00

End
03-12-2025 21:30:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 03-12-2025 21:30:00

End
03-12-2025 21:40:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 03-12-2025 21:40:00

End
03-12-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 03-12-2025 22:00:00

End
03-12-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 03-12-2025 22:30:00

End
03-12-2025 23:00:00

A barátok már alig várják, hogy együtt tölthessék első karácsonyukat, és azt tervezik, hogy ebédet szerveznek az időseknek a közösségi központban. Ám a terveik meghiúsulnak, amikor Zac egy snowboard versenyre készül, amihez önkéntesekre van szükség, hogy megvalósuljon az esemény. A barátok fele úgy dönt, hogy önkéntes lesz, de így a csapat nem tudja együtt tölteni az év legfontosabb napját.

Starting: 03-12-2025 23:00:00

End
03-12-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 03-12-2025 23:25:00

End
03-12-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 03-12-2025 23:35:00

End
03-12-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 03-12-2025 23:45:00

End
04-12-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 04-12-2025 00:00:00

End
04-12-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 04-12-2025 00:10:00

End
04-12-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 04-12-2025 00:20:00

End
04-12-2025 00:35:00

Boog megelégelte a régi, nagyon kényelmetlen kereskedelmi rendszert, és egy új cserekereskedelmi rendszert talált ki, amelyben a folyó mellett talált sárga, csillogó rögöket használta fel fizetőeszközként. Ez feljogosítja őt egy jól megérdemelt pihenőre, és néhány napra Elliotra bízza a tábort. Elliot azonban nem lelkesedik ezért a hatékony új ötletért. Kicsit túlságosan is emberinek érzi az egészet.

Starting: 04-12-2025 00:35:00

End
04-12-2025 00:45:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 04-12-2025 00:45:00

End
04-12-2025 00:55:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 04-12-2025 00:55:00

End
04-12-2025 01:05:00

Mesternek Psivel kellene találkoznia, de mindkét bicikli kereke le van eresztve! Más módot kell találnia, hogy eljusson a találkozóra. Baron Drais kölcsönad neki egy hajtányt, a modern biciklik ősatyját, Michaud pedig a velocipédjét. Számos modell kipróbálása után, Mester végül egy elektromos biciklire pattan, hogy találkozzon a barátjával. Lehet, hogy ez lesz a jövő biciklije?

Starting: 04-12-2025 01:05:00

End
04-12-2025 01:15:00

Mivel a nyilvános Wc foglalt, Mester elvisz minket magával, hogy felkutassa a történelem első toalettjeit, és könnyítsen magán. Az ókori Róma toalettjétől, ahol az emberek mind egy szobában voltak, a modern vízöblítéses mellékhelységekig, Mester megmutatja, hogy évek fejlesztései után, az emberiség lehet, hogy visszatér az öblítésmentes Wc-hez, a víz megspórolása érdekében...

Starting: 04-12-2025 01:15:00

End
04-12-2025 01:20:00

Mester a Louvre-ban csodálja a Mona Lisa-t. Elvezet minket, hogy megismerhessük Leonardo Da Vincit, a festőt, 16. századi műtermében. Itt megismeri a modellt, és Leonardo elmagyarázza a technikáit: vízfestés, olaj, tojásfehérje. Mester Leonardot is magával viszi egy éveken átívelő utazásra, ahol megismerkedik a temperával.

Starting: 04-12-2025 01:20:00

End
04-12-2025 01:30:00

Az éjszaka közepén egy rejtélyes, hosszú karmú, pöttyös bundájú, faragott maszkot viselő macska tör be a királynő hálószobájába. Elrabolják a királynőt! Segítség!

Starting: 04-12-2025 01:30:00

End
04-12-2025 01:55:00

Amikor Paxton ügynök fontos információt szeretne megosztani felettesével, McFlare nyomozóval a Scotland Yardon, hirtelen egy apró, titokzatos ellenféllel találják szemben magukat.

Starting: 04-12-2025 01:55:00

End
04-12-2025 02:20:00

Kevin, aki szeretne bekerülni a zenei szakmába, ezért Alvin rábeszélésére elvállalja a személyi asszisztensi feladatokat Alvin mellett. Szerencsére Dave hamar felfigyel Kevin tehetségére.

Starting: 04-12-2025 02:20:00

End
04-12-2025 02:30:00

Jeanette egyszeriben a legügyetlenebb teremtés lesz a földkerekségen. Valami baj lehet vele? Vagy csak az új szemüvegével?

Starting: 04-12-2025 02:30:00

End
04-12-2025 02:45:00

Mester Peter és Psi házában vendégeskedik. A kisbabájukkal játszik, amikor ki kell cserélni a pelusát! Mesternek nagyon tetszik az egyszer használatos pelenkák találékonysága, és hogy olyan praktikus, majd megpróbálja bedobni a kukába mint egy baseball labdát. De elvéti, és visszaküldi a múltba!

Starting: 04-12-2025 02:45:00

End
04-12-2025 02:50:00

Psi és Crusty versenyeznek, hogy kinek van jobb hangja. Crusty rájön, hogy nagy eséllyel Psi nyer majd és tönkreteszi a mikrofonját. Semmi gond! Mester elsiet, hogy szerezzen egy másikat. A 19. századba kerül, ahol megtalálja a megafont, más néven a modern mikrofon ősét.

Starting: 04-12-2025 02:50:00

End
04-12-2025 03:20:00

Casamance-ban járunk, egy befogadó állomáson. Fiatal hőseink segítenek Sirának, a tizenkét éves kislánynak, hogy eljusson Dakarba egy szívműtétre. Visszatérve Sira falujába, nem kis nehézségek árán próbálják újjáépíteni és rendbehozni az iskolát.

Starting: 04-12-2025 03:00:00

End
04-12-2025 03:20:00

Ezúttal egy színház megmentésén fáradoznak a Stilton család tagjai, és eközben szembe találják magukat a patkány-újság főszerkesztőjével, Rasmussen Nellivel és a nagy "sztárral", Kecses Karolával.

Starting: 04-12-2025 03:20:00

End
04-12-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 04-12-2025 03:45:00

End
04-12-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 04-12-2025 03:55:00

End
04-12-2025 04:10:00

A gyerekeknek prezentációt kell tartaniuk az iskolában természettudomány témában. Nina és Oszkár nyugodtan várják az órát, Timmel ellentétben, aki nem tudja működésre bírni plazmagömbjét. Ebédszünetben szeretné megjavítani, csakhogy közben fontos feladat hárul rájuk: Kamel fehér egere, akit a bemutatóhoz hozott, megszökött! A kis rágcsáló valahol az iskolában bujkál, és a detektívek azonnal a nyomába erednek. Útjuk során számos akadállyal találják szemben magukat: az éhes Oscarral, a rettegett tanári szobával, sőt egy különös tudóssal is, aki egerekkel kísérletezik.

Starting: 04-12-2025 04:10:00

End
04-12-2025 04:20:00

Az ünnepek alatt egy elhagyott husky már két napja ugat az udvaron. Az Állati detektívek riasztást kapnak, és hamarosan több elhagyott állatot is felfedeznek a környéken, akiket sikerül megmenteniük. De miért marad ennyi kutya és macska étel vagy víz nélkül? A nyomok egy bizonyos Marcelhez vezetnek, aki azt állítja, hogy a gazdik távollétében gondoskodik az állatokról. De vajon igazat mond? A válasz egészen más, mint amire az Állati detektívek számítottak, és végül kénytelenek lemondani a saját vakációjukról, hogy ellássák az összes rászoruló állatot.

Starting: 04-12-2025 04:20:00

End
04-12-2025 04:35:00

Éjszaka elrabolják Hógolyót és Szénát, Clever szomszédait az állatkereskedésben. Clever kap egy képet, amelyen fogolyként szerepelnek. Kisvártatva felismeri fogva tartásuk helyét: a Templomos lovagok kincsének szobáját!

Starting: 04-12-2025 04:35:00

End
04-12-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 04-12-2025 05:00:00

End
04-12-2025 05:30:00

Furcsa dolgok történnek mostanában a szigeten. Néhányan esküdni mernek rá, hogy szörnyeket láttak ólálkodni a falu körül. Yannra és Zoomra vár a feladat, hogy fényt derítsenek erre a rémisztő rejtélyre.

Starting: 04-12-2025 05:30:00

End
04-12-2025 05:40:00

Tuanaku papa 20 éve a falu vezetője, ezért nagy ünnepségre készülnek, csakhogy Auru elveszíti a ceremoniális maszkját. Csak Yann és Zoom segítségére számíthat, hogy megtalálják a maszkot, mielőtt az apja észrevenné, hogy eltűnt.

Starting: 04-12-2025 05:40:00

End
04-12-2025 06:00:00

Amikor Alvin túlzott óvatossággal vádolja Simont, ő belemegy minden őrültségbe, amit Alvin kitalál.

Starting: 04-12-2025 06:00:00

End
04-12-2025 06:10:00

Amikor kalózok állítanak be a házba, a fiúk lelkesen védik Dave kincses ládáját.

Starting: 04-12-2025 06:10:00

End
04-12-2025 06:30:00

JJ kénytelen-kelletlen átadja egy napra asszisztensi feladatait Tinának, ám Tina egy bakija miatt a városban élő felnőttek tömegesen hígított speciális tápszert isznak, és bébiagyúvá válnak tőle. Mikor JJ tudomást szerez erről, Simmonsszal és Katja Biztonsági Bébivel összefogva megpróbálja kigyógyítani állapotunkból a totyogó "felnőtt bébiket", mielőtt Tina észrevenné, mi történt, és önmagát vádolná érte.

Starting: 04-12-2025 06:30:00

End
04-12-2025 07:00:00

Hőseink elhatározzák, hogy megalapítanak egy erős csoportot, ami szembeszáll mindenkivel, aki a bolygót támadja. Hiszen ők a bolygó őrei! Miért ne lenne joguk ahhoz, hogy a Földet jó állapotban adják tovább az utókornak?

Starting: 04-12-2025 07:00:00

End
04-12-2025 07:30:00

Zac azt hiszi, hogy Sky a tengeren túlra költözik, így egész napos tervet talál ki, hogy a lány beleszeressen Heartlake-be, és a városban maradjon. Amikor kiderül, hogy Sky csak két hétre utazik el egy versenyre, és nem örökre, Zac bocsánatot kér, és elmondja hogy támogatja az álmait. Viccesen megjegyzi, hogy majd feltalál egy szupergyors járművet, hogy a jövőben látogathassák egymást.

Starting: 04-12-2025 07:30:00

End
04-12-2025 07:40:00

A séfakadémián Leo már nem kapaszkodhat a receptekbe, mert Marta séf mindenkitől kreativitást vár el. Leo azonban képtelen előállni egy vadonatúj tortarecepttel, így csaláshoz folyamodik, és a nagyija szakácskönyvét használja fel. Az osztálytársa, Candi azonban leleplezi, Marta séf pedig nagyon csalódott. Leo megtanulja, hogy a főzéshez magabiztosság és találékonyság kell.

Starting: 04-12-2025 07:40:00

End
04-12-2025 08:00:00

Hol lakik Barbie? Milyen a szobája? Kik a testvérei? És mit csinálnak otthon? Melyik kislányt ne foglalkoztatnák ezek a kérdések? Az új Barbie sorozatban pedig végre minden kiderül! Barbie a családjával ugyanis beköltözik az új házukba, amelyet a szülei terveztek. Megismerkedünk Barbie testvéreivel, Skiperrel, Chelsea-vel és Stacie-vel, de találkozunk a szüleivel, sőt, a legeslegjobb barátaival is, köztük Kennel. Az új sorozatban Barbie vlogot indít, amelyet meg is oszt velünk. De az élet nem csak a naplóból áll: nap mint nap elkísérjük a csapatot, akiknek mókás kalandokban, izgalmakban és sok-sok nevetésben lesz részük.

Starting: 04-12-2025 08:00:00

End
04-12-2025 08:30:00

A pillangó-tündérek birodalmában békésen, boldogan telnek a hétköznapok. Barátaival együtt virágról virágra libben a bájos Mariposa is, aki el sem tudja képzelni hogy vidám soruk egy napon rosszra fordulhat.
Felbukkan azonban a színen a gonosz Henna, aki egy bűvös porral megmérgezi a tündér-királyságot és magát a királynőt is. Carlos herceg Mariposát kéri meg, hogy két barátnőjével együtt vállalkozzanak a veszélyes útra, kelljenek át a birodalom biztonságos határain és keressék meg a méreg ellenszerét, mielőtt elpusztul gyönyörű otthonuk és meghal a királynőjük.

Starting: 04-12-2025 08:30:00

End
04-12-2025 09:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 04-12-2025 09:50:00

End
04-12-2025 10:00:00

A mókusok és a mókuslányok beneveznek egy környezetvédelmi versenyre egy remek fődíj reményében, csakhogy kemény ellenfélre találnak egy iskolatársuk személyében. Ezért energia spórolásba kezdenek.

Starting: 04-12-2025 10:00:00

End
04-12-2025 10:10:00

Alvinnak megtetszik egy iskolatársuk, Vanessa, ezért hétvégére elvállalja, hogy vigyáz kis kedvencére, egy madárra. Csakhogy a jószág beszél is, ráadásul a lehető legrosszabb megjegyzéseket locsogja el. Alvin retteg, hogy a madár miatt végleg odalesz minden esélye Vanessánál.

Starting: 04-12-2025 10:10:00

End
04-12-2025 10:30:00

Theodore szuperhősöst játszik, Alvin pedig elhiteti vele, hogy ő maga valóban az, és öccse is azzá válhat, ha ő kezelésbe veszi. Csakhogy a próbához szükség van egy gonoszra is, így Simon, ha nem is lelkesen, de beszáll a játékba.

Starting: 04-12-2025 10:30:00

End
04-12-2025 10:40:00

Jeanette a fotózáson egy ruhacsipesszel tűzi fel a haját, amitől Brittany megrémül, de a lányok roppant trendinek találják. A híres divattervező Marina Rodentia tini divatbemutatót tervez a hatására, melyen kizárólag természetes anyagokból készült kalapokkal lehet versenyezni. Brittany és Jeanette is beszállnak.

Starting: 04-12-2025 10:40:00

End
04-12-2025 11:00:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 04-12-2025 11:00:00

End
04-12-2025 11:30:00

Starting: 04-12-2025 11:30:00

End
04-12-2025 12:00:00

Barbie ezúttal egy hajótörött lány, Rosella szerepében látható, aki egy lakatlan szigetre sodródva barátságos és gondos állatok szerető "családjában" cseperedik fel. Amikor Antonio herceg felfedezi a paradicsomi hangulatú szigetet és rajta a gyönyörű Rosellát, azonnal beleszeret a szépséges hajótöröttbe. A lány és barátai - Sagi, a vörös panda, Azul a páva, és Tika a bébi-elefánt - a herceggel tartanak, hogy megkeressék Rosella szüleit és részt vegyenek egy pompás királyi bálon. Az új lány érkezését azonban nem nézi mindenki jó szemmel az udvarban. Kiderül, hogy a király megígérte a gonosz Arianának, hogy a herceg az ő lányát, Lucianát veszi majd feleségül. Ariana szeretné megszerezni a hatalmat a királyságban és Rosellának minden ügyességére és barátai minden segítségére szüksége lesz, hogy időben leleplezze az ármánykodást.

Barbie ezúttal új műfajban, rajzfilm-musicalben játszik főszerepet. Új kalandját kilenc fantasztikus új dallal és a már megszokott bájos figurákkal keltik életre az alkotók.

Starting: 04-12-2025 12:00:00

End
04-12-2025 13:30:00

Egy földrengés után fekete gyémántokat találnak Maotu partjainál. A falubeliek, különösen Jack, teljesen odavannak az örömtől, de Timeti figyelmezteti őket: ez próbatétel Manha istennőtől, hogy megítélje az emberek kapzsiságát. Hogy kiengeszteljék, vissza kell vinniük a gyémántokat a törésvonalba, ahonnan származnak. Jack azonban nem szívesen mond le róluk.

Starting: 04-12-2025 13:30:00

End
04-12-2025 13:40:00

Joanna, Jack újságíró barátja interjút szeretne készíteni Timetivel, a világ legfiatalabb sámánjával. Ramana azonban nem engedi. Szerinte a sámánoknak nem szabad népszerűsíteniük magukat és a hírnévre törekedniük. Timeti nem érti meg ezt az elvet – különösen amikor Yann-nal és Auruval együtt rájön, hogy fiatalon Ramana maga is világhírű bűvész volt!

Starting: 04-12-2025 13:40:00

End
04-12-2025 14:00:00

Ezen a hétvégén Sophie vigyáz Lilou-ra, az osztály kabalafigurájára, de a kis kedvenc hirtelen eltűnik! Az Állati detektívek nyomozásba kezdenek, és hamar rájönnek, hogy a tettes bizonyítékokat hagyott maga után, amelyek Elisához, Sophie legnagyobb riválisához vezetnek. Csakhogy Elisának betonbiztos alibije van, így a gyanú a félénk Emilyre terelődik. A nyomozás végén fény derül az igazságra.

Starting: 04-12-2025 14:00:00

End
04-12-2025 14:10:00

Chester, a bűvésztanonc a legújabb mutatványában elünteti Cuddlyt, az észak-afrikai kacagógerlét. Csakhogy a mutatvány túl jól sikerül, mert Cuddly nem kerül elő. A detektívek a színház kulisszái mögött kezdenek nyomozni, de kiderül, hogy a galamb megszökött, és most már akár a város másik végében is lehet.

Starting: 04-12-2025 14:10:00

End
04-12-2025 14:30:00

Olive meggyógyult, de pótolnia kell a házi feladatot, amit Yassine és Joey egy jelenettel mutatott be neki. Vajon Joey csak rossz hatással lehet az osztálytársaira?

Starting: 04-12-2025 14:30:00

End
04-12-2025 14:40:00

Olive lebetegszik az osztályfényképezés napjára. Joey el de tudja képzelni, hogy ne együtt legyenek az osztályfényképen.

Starting: 04-12-2025 14:40:00

End
04-12-2025 15:00:00

Mexikó vízhiánnyal küzd, az Aral-tó kiszáradt, és Kína is csak a Három-szurdok-gát megépítésével tudta kielégíteni vízigényét. Néhány évtizeden belül két-három milliárd ember maradhat víz nélkül.

Starting: 04-12-2025 15:00:00

End
04-12-2025 15:30:00

A szomszéd néni cicája, Bajusz úr eltűnik, és a kis mókusokat a macska-átok fenyegeti, ha nem találják meg a cicát.

Starting: 04-12-2025 15:30:00

End
04-12-2025 15:40:00

A mókusok fontos meccsre készülnek, miután az előző évben csúnya vereséget mért rájuk az ellenfél csapata. Alvin edzői stílusát a többiek megkritizálják, és egymás után próbálják felrázni a csapatot, többnyire sikertelenül.

Starting: 04-12-2025 15:40:00

End
04-12-2025 16:00:00

Chunky úgy érzi, hogy nem illik a farmra és a többi házaiállat segítségével elhagyja otthonát, hogy egy másik halálmacska távoli hívását kövesse. A gyerekek elindulnak, hogy hazahozzák őt.

Starting: 04-12-2025 16:00:00

End
04-12-2025 16:30:00

Amikor Paxton ügynök fontos információt szeretne megosztani felettesével, McFlare nyomozóval a Scotland Yardon, hirtelen egy apró, titokzatos ellenféllel találják szemben magukat.

Starting: 04-12-2025 16:30:00

End
04-12-2025 17:00:00

Ahhoz, hogy tovább játszhasson a nővérével, Marine megpróbálja rávenni Wendy barátját, Maxwellt, hogy bumerángozzon az apjukkal. Wendy azonban nem szeretné, hogy Maxwell egy egész délutánt töltsön az apjukkal kettesben, ezért Marine terve visszafelé sül el: Wendy inkább bumerángozik a fiúkkal ahelyett, hogy a húgával játszana. Marine nem adja fel és kitalálja, hogyan lophatja el az időt Maxwelltől és töltheti a fél délután nővérével.

Starting: 04-12-2025 17:00:00

End
04-12-2025 17:30:00

Marine áthívja Natet egy pizsipartira, Wendy azonban nem bírja elviselni a hangzavart és rájuk szól. Mivel a nővére ennyire goromba vele, Marine úgy dönt, hogy mostantól Nat lesz az új, kedves nővére. Azonban amikor Nat ódákat kezd zengeni Wendyről és a felnőttes dolgairól, Marine már nem is olyan boldog az új nővérével.

Starting: 04-12-2025 17:10:00

End
04-12-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 04-12-2025 17:30:00

End
04-12-2025 18:00:00

Alvin saját trükkjei visszacsapnak rá, miután gonosz módon megtréfálja Simont.

Starting: 04-12-2025 18:00:00

End
04-12-2025 18:10:00

Amikor Croner néni házát termeszek lepik el, beköltözik a mókusokhoz és mindenkit az őrületbe kerget.

Starting: 04-12-2025 18:10:00

End
04-12-2025 18:30:00

Mester a parkban sétál, amikor találkozik a kis Psivel, aki épp egy manga hőst próbál rajzolni. De annyit használta már a radírját, hogy csak egy kis darab maradt belőle! Mester felajánlja, hogy szerez neki egy újat és kihasználja a helyzetet, hogy visszavigye őt a középkorba, ahol a másoló szerzetesek kaparót használnak a hibáik kijavításához.

Starting: 04-12-2025 18:30:00

End
04-12-2025 18:35:00

Mester talál egy plüssmackót, amit egy gyerek hagyhatott el a parkban. Kihasználja a helyzetet, hogy elmesélje nekünk a plüssmackó történetét, a természetben élő állatok megfigyelésére alapozva, ami fiatalokat és időseket egyaránt érdekelt, beleértve "Teddy" Rooseveltet is! A legenda szerint így született meg az egyik leghíresebb játékszer...

Starting: 04-12-2025 18:35:00

End
04-12-2025 18:40:00

Minus és Crusty ellopják Psi kulcsait, de véletlenül a kanálisba ejtik őket! Nincs esély kiszedni őket, kivéve természetesen egy erős mágnessel.Mester elviszi Psit, hogy találjanak egyet, és az úton elmeséli, hogy hogyan működnek.

Starting: 04-12-2025 18:40:00

End
04-12-2025 19:00:00

A természet egy törékeny egyensúlyra épül, amelyet mesterségesen nehéz megteremteni. Földünkön azonban az egyensúly hiánya egyre nyilvánvalóbbá válik. Húsvét-sziget példája emlékeztet minket arra, hogy soha nem szabad többet felhasználnunk annál, mint amennyit a Föld képes megtermelni.

Starting: 04-12-2025 19:00:00

End
04-12-2025 19:30:00

Nagyapa bemutatja a családnak az új barátnőjét, aki Sally Rasmaussen. Thea és Benjamin állítják, hogy Sally csak kihasználja nagyapát, mert magának akarja tudni a vállalatát. Geronimo azonban nem hajlandó első hallásra a legrosszabbat feltételezni. De miután követik Sally-t, sajnos minden bizonyítékot megkapnak, ami ezt támasztja alá...

Starting: 04-12-2025 19:30:00

End
04-12-2025 20:00:00

Geronimo izgatottan várja, hogy interjút készítsen a híres énekesnővel, Diva Parmezanival. Valaki viszont ellopja a díva szerencsenyakláncát, aki annak hiányában nem hajlandó énekelni. Geronimo megfogadja, hogy segít neki megtalálni az ékszert, majd azt is bebizonyítja, hogy amit elért, azt nem szerencsének, hanem a tehetségének köszönheti.

Starting: 04-12-2025 20:00:00

End
04-12-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 04-12-2025 20:30:00

End
04-12-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 04-12-2025 21:00:00

End
04-12-2025 21:30:00

Alvin elhiteti Theodore-ral, hogy igazi mini golf bajnok, ami rosszul sül el, amikor Theo jelentkezik egy bajnokságra.

Starting: 04-12-2025 21:30:00

End
04-12-2025 21:40:00

Alvin elhiteti Theodore-ral, hogy igazi mini golf bajnok, ami rosszul sül el, amikor Theo jelentkezik egy bajnokságra.

Starting: 04-12-2025 21:40:00

End
04-12-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 04-12-2025 22:00:00

End
04-12-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 04-12-2025 22:30:00

End
04-12-2025 23:00:00

A barátok már alig várják, hogy együtt tölthessék első karácsonyukat, és azt tervezik, hogy ebédet szerveznek az időseknek a közösségi központban. Ám a terveik meghiúsulnak, amikor Zac egy snowboard versenyre készül, amihez önkéntesekre van szükség, hogy megvalósuljon az esemény. A barátok fele úgy dönt, hogy önkéntes lesz, de így a csapat nem tudja együtt tölteni az év legfontosabb napját.

Starting: 04-12-2025 23:00:00

End
04-12-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 04-12-2025 23:25:00

End
04-12-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 04-12-2025 23:35:00

End
04-12-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 04-12-2025 23:45:00

End
05-12-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 05-12-2025 00:00:00

End
05-12-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 05-12-2025 00:10:00

End
05-12-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 05-12-2025 00:20:00

End
05-12-2025 00:35:00

Amikor Boog visszatér és látja, hogy a táboron eluralkodott a rendetlenség, azon tűnődik, mi romolhatott el ennyire, amíg távol volt. Elliot elárulja, hogy végre talált egy játékot, amihez igazán van érzéke. Rögök készítése. Mint a tábor társalapítója, elkezdett mindenkitől bérleti díjat kérni és visszamenőleg is beszedni.

Starting: 05-12-2025 00:35:00

End
05-12-2025 00:45:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 05-12-2025 00:45:00

End
05-12-2025 00:55:00

A mókusok találnak egy kunyhót, ami varázslatos módon folyton megtelik játékokkal, de vajon nem valami rosszaság az oka?

Starting: 05-12-2025 00:55:00

End
05-12-2025 01:05:00

Mester a Louvre-ban csodálja a Mona Lisa-t. Elvezet minket, hogy megismerhessük Leonardo Da Vincit, a festőt, 16. századi műtermében. Itt megismeri a modellt, és Leonardo elmagyarázza a technikáit: vízfestés, olaj, tojásfehérje. Mester Leonardot is magával viszi egy éveken átívelő utazásra, ahol megismerkedik a temperával.

Starting: 05-12-2025 01:05:00

End
05-12-2025 01:15:00

Mester visszavisz minket a könyv keletkezéséhez, a mezopotámiai agyagtábláktól az egyiptomi papirusztekercsekig. Végül, Guttenberg boltjában köt ki, mielőtt egy cenzor elkobozza az összes könyvet, mivel veszélyesnek tartja őket. De a papíralapú könyvek ma talán egy másik indok miatt tűnnek el. Versenyezhetnek a tabletekkel, számítógépekkel és e-bookokkal?

Starting: 05-12-2025 01:15:00

End
05-12-2025 01:20:00

Elment az áram! Mester elviszi a kis Petit és Psit a 17. századi Párizsba, ahol a fény egyedüli forrásai a lámpák, gyertyák vagy olajlámpák voltak! A villanykörte feltalálásával, drasztikusan változott meg a társadalom: A munkaórák meghosszabbodtak, az utcák biztonságosabbá váltak.

Starting: 05-12-2025 01:20:00

End
05-12-2025 01:30:00

Amikor Paxton ügynök fontos információt szeretne megosztani felettesével, McFlare nyomozóval a Scotland Yardon, hirtelen egy apró, titokzatos ellenféllel találják szemben magukat.

Starting: 05-12-2025 01:30:00

End
05-12-2025 01:55:00

McFlare nyomozó bizton állítja, hogy a gyémánttolvaj, aki rettegésben tartja London utcáit, hamarosan a királynő gyémántjára fog pályázni. Hogyan tudná megvédeni a gyémántot egy olyan ellenségtől, akit egy teleportálni képes gnómként írnak le az őrök?

Starting: 05-12-2025 01:55:00

End
05-12-2025 02:20:00

Jeanette egyszeriben a legügyetlenebb teremtés lesz a földkerekségen. Valami baj lehet vele? Vagy csak az új szemüvegével?

Starting: 05-12-2025 02:20:00

End
05-12-2025 02:30:00

Theodore-t csellel ráveszik, hogy Alvin helyett vigyázzon egy elkényeztetett 4 évesre.

Starting: 05-12-2025 02:30:00

End
05-12-2025 02:45:00

Mester rajzolni szeretne egy portrét Psi-ről, de neki nincs ideje modellt ülni. Mester elmeséli nekünk a ceruza érdekfeszítő történetét az évek során, a múlttól egészen a jelenig. Minden korban Psi egy másik változatával találkozik. De nem tudja lerajzolni, míg úgy nem dönt, hogy emlékezetből teszi azt...

Starting: 05-12-2025 02:45:00

End
05-12-2025 02:50:00

Mester divattervezőnek áll és egy nadrágkollekciót mutat be. Péter, az újságíró interjút készít vele: a nadrágok nem mindig úgy néztek ki, mint a mai ruhák. Mester mesél a nadrágok szokatlan történetéről és megosztja azt is, hogyan harcoltak a nők a nadrág viselésének jogáért.

Starting: 05-12-2025 02:50:00

End
05-12-2025 03:00:00

Az emberiség hajnalától kezdve a technikai fejlődés sosem állt meg. Ma a technológia célja az kell, hogy legyen, hogy megőrizzük a gyönyörű kék bolygónkat, az életet és a sokféleséget gyermekeinknek és unokáinknak.

Starting: 05-12-2025 03:00:00

End
05-12-2025 03:20:00

Hogy elősegítse az Új Egér Színház további működését, Geronimo beleegyezik, hogy beszámolót ír a társulat legújabb produkciójáról. A színház körül azonban furcsa dolgok történnek, amelyek magát a produkciót is fenyegetik.

Starting: 05-12-2025 03:20:00

End
05-12-2025 03:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 05-12-2025 03:45:00

End
05-12-2025 03:55:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 05-12-2025 03:55:00

End
05-12-2025 04:10:00

Christine teknősbékája eltűnik, mintha nyoma veszett volna! Az Állati detektívek tagjai versengenek, ki oldja meg először az ügyet, mert aki sikerrel jár, mentesül a házimunka alól. Bár találnak bizonyítékokat, a nyomozás nem jut előbbre: kutyaszőrt találnak a teknős helyén, de Christine kutyája sosem tudott volna átjutni a kerítésen. A kertben talált tollak ellenére a varjú is ártatlannak bizonyul. Sőt, még egy fiatal bűvészt is hiába gyanúsítanak. Az Állati detektívek teljesen tanácstalanok. De lehet, hogy a teknősbéka valójában soha nem is hagyta el a rejtekhelyét?

Starting: 05-12-2025 04:10:00

End
05-12-2025 04:20:00

Bár általában nem foglalkoznak vadállatokkal, az Állati detektívek most segítenek Nournak, aki egy sérült sündisznót talált a kertjében. Amikor az állat egyre gyengébb, elviszik Gilou-hoz, az állatorvos barátjukhoz, aki hihetetlen hírt közöl velük: a sündisznó valójában egy anyuka, akinek nemrég kicsinyei születtek! Most gyorsan meg kell találniuk a kicsiket, mert anyukájuk nélkül éhen maradhatnak. A nyomok alapján hamar rájönnek, hogy a sünit egy bicikli ütötte el a parkban.

Starting: 05-12-2025 04:20:00

End
05-12-2025 04:35:00

Egy Jellybean nevű macska jön Clever-höz tanácsért. Gazdája egy tehetséges hegedűművész, aki teljesen elvesztette az eszét. Dührohamai vannak, és úgy viselkedik, mint egy csecsemő.

Starting: 05-12-2025 04:35:00

End
05-12-2025 05:00:00

Micsodaaa? Egy bajkeverő majom? No, de ne gondoljunk mindjárt rosszra! George, amellett, hogy remekül elszórakoztatja a család összes tagját, rengeteg hasznos információval is megismertet a természettudományok a matematika tárgyköréből, de ha jól figyelsz, még a műszaki ismereteidet is gazdagíthatod. George kielégíthetetlen kíváncsisága révén a sorozat végére te is egy kis tudós leszel, miközben a jókedvet is garantálja szőrmók barátunk. Tarts velünk!

Starting: 05-12-2025 05:00:00

End
05-12-2025 05:30:00

Yann egy régi baleset miatt retteg a magasságtól. Timeti tanácsára felkeresi Ramanát, aki egészen különös gyógymódot javasol Yannak. Furcsábbnál furcsább próbákat kell kiállnia, hogy legyőzze tériszonyát. Vajon tényleg beválik Ramana módszere?

Starting: 05-12-2025 05:30:00

End
05-12-2025 05:40:00

Yann és barátai egy elsüllyedt hajóroncsot keresnek, amelyről azt beszélik, csodálatos kincset rejt. Tapuna egyre furcsábban viselkedik, mintha mindent megtenne, hogy Aurut távol tartsa a legendás hajótól. Vajon titkol valamit?

Starting: 05-12-2025 05:40:00

End
05-12-2025 06:00:00

Amikor Alvin túlzott óvatossággal vádolja Simont, ő belemegy minden őrültségbe, amit Alvin kitalál.

Starting: 05-12-2025 06:00:00

End
05-12-2025 06:10:00

A mókusok és a mókuslányok új világrekordot akarnak felállítani egy új virtuális valóságjáték megnyeréséért.

Starting: 05-12-2025 06:10:00

End
05-12-2025 06:30:00

Crispin Piszkitsz trükkösen megrágalmazza Bébi úr és Tina cégét azzal, hogy felrobbantották Iggy kedvenc plüssállatát. Tinának átmenetileg el kell tűnnie a képből, hogy ne okozzon még több kárt a cégnek. Miután Crispin tovább megy, és már a környék össze plüssállatát fel akarja robbantani, Tina rájön, hogy meghiúsíthatja a szabotázst azzal, hogy felnyit és átprogramoz egyetlen játékbábut. Sajnos az a bábu épp a Bébi RT regnáló feje, Dumadobozos Vezérbábu.

Starting: 05-12-2025 06:30:00

End
05-12-2025 07:00:00

Mi az üvegházhatás, és mit tehetünk ellene? Mester, Peti, Kriszta és Grummo meglátogatják a távoli Északot, az inuitok otthonát, a globális felmelegedés első áldozatait.

Starting: 05-12-2025 07:00:00

End
05-12-2025 07:30:00

Olly lájkvadászata félresikerült jótett-kísérletekbe torkollik. Nem nyerő, hogy kidíszíti Zac focicipőjét, belehímzi Leo arcképét a séfkalapjába, és befonja Autumn lovainak a sörényét. Végül megtanulja, hogy az őszinte kedvesség többet ér az online elismerésnél, és névtelenül saját készítésű kutyaágyakat adományoz a gazdira váró kutyusoknak, ami megerősíti barátságát Autumn-mal.

Starting: 05-12-2025 07:30:00

End
05-12-2025 07:40:00

Aliya és Autumn a tengerparti üdülőhelyen dolgozik, épp ahol Fifi nővér is. A nővér baciktól való félelme komikus káoszt okoz, amiért végül kirúgják.

Starting: 05-12-2025 07:40:00

End
05-12-2025 08:00:00

Hol lakik Barbie? Milyen a szobája? Kik a testvérei? És mit csinálnak otthon? Melyik kislányt ne foglalkoztatnák ezek a kérdések? Az új Barbie sorozatban pedig végre minden kiderül! Barbie a családjával ugyanis beköltözik az új házukba, amelyet a szülei terveztek. Megismerkedünk Barbie testvéreivel, Skiperrel, Chelsea-vel és Stacie-vel, de találkozunk a szüleivel, sőt, a legeslegjobb barátaival is, köztük Kennel. Az új sorozatban Barbie vlogot indít, amelyet meg is oszt velünk. De az élet nem csak a naplóból áll: nap mint nap elkísérjük a csapatot, akiknek mókás kalandokban, izgalmakban és sok-sok nevetésben lesz részük.

Starting: 05-12-2025 08:00:00

End
05-12-2025 08:30:00

Barbie egy átlagos, külvárosi gimnazista lány, aki szabadidejében legszívesebben barátnőivel, Tiával és Courtney-val zenél. Mikor Barbie másodikos gimnazista lesz, legnagyobb vágya, hogy kortársai felfedezzék benne az izgalmas, tehetséges lányt, hogy az iskolai híradó műsorvezetője legyen, és hogy randizhasson a suli egyik népszerűbb srácával, Toddal.

Starting: 05-12-2025 08:30:00

End
05-12-2025 09:50:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 05-12-2025 09:50:00

End
05-12-2025 10:00:00

Theodore szuperhősöst játszik, Alvin pedig elhiteti vele, hogy ő maga valóban az, és öccse is azzá válhat, ha ő kezelésbe veszi. Csakhogy a próbához szükség van egy gonoszra is, így Simon, ha nem is lelkesen, de beszáll a játékba.

Starting: 05-12-2025 10:00:00

End
05-12-2025 10:10:00

Jeanette a fotózáson egy ruhacsipesszel tűzi fel a haját, amitől Brittany megrémül, de a lányok roppant trendinek találják. A híres divattervező Marina Rodentia tini divatbemutatót tervez a hatására, melyen kizárólag természetes anyagokból készült kalapokkal lehet versenyezni. Brittany és Jeanette is beszállnak.

Starting: 05-12-2025 10:10:00

End
05-12-2025 10:30:00

Simon ki akar szállni az iskolai színdarabból, mert meg kell csókolnia a partnerét, és fogalma sincs, hogy csinálja. Mivel Alvinnak amúgy is tetszik a lány, vállalja, hogy ő lesz Simon beugrója. Csakhogy a csók olyan jól sikerül, hogy Simon lesz a lányok kedvence a suliban, ami Alvinnak nagyon nem tetszik.

Starting: 05-12-2025 10:30:00

End
05-12-2025 10:40:00

Dave agyonhajtja magát, így Alvin lefoglal maguknak egy Hawaii utat. Hogy összegyűjtse rá a pénzt, kiadja a házukat arra a hétvégére, amikor Dave elutazna. A szállóvendégek azonban előbb érkeznek, így a mókusok kénytelenek folyamatosan szervezkedni nehogy a jövevények összefussanak Dave-vel.

Starting: 05-12-2025 10:40:00

End
05-12-2025 11:00:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 05-12-2025 11:00:00

End
05-12-2025 11:30:00

Starting: 05-12-2025 11:30:00

End
05-12-2025 12:00:00

Barbie és nővérei, Skipper, Stacie és Chelsea azt tervezték, hogy New Yorkba mennek, és rengeteg mesés ötletük támadt, hogyan töltenék el ott a karácsonyi időszakot. Mindannyian azt tervezik, hogy megvalósítják a terveiket, de egyedül. Amikor indulnának, egy hatalmas hóvihar megakadályozza őket abban, hogy New Yorkba menjenek! De hamarosan rádöbbennek, hogy mi is az igazi jelentése egy tökéletes karácsonynak: minél több időt tölteni a családdal.

Starting: 05-12-2025 12:00:00

End
05-12-2025 13:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 05-12-2025 13:20:00

End
05-12-2025 13:30:00

Auru teljesen megfeledkezik a fekete gyöngyök halászatáról, amely Maotu különlegessége, és a falu megélhetését biztosítja. Hogy elkerülje apja haragját, Auru ravaszul fekete tintába mártja a fehér gyöngyöket, amelyet Bobby, a manavai polip termel. Csak túl későn döbben rá, hogy apjának komoly gondja lehet, ha a gyöngykereskedő észreveszi a csalást.

Starting: 05-12-2025 13:30:00

End
05-12-2025 13:40:00

Marina elhatározza, hogy idomítja Daisyt, az oroszlánfókát. Nagyon gyorsan sikerül is látványos trükkökre megtanítania. Maimiti feltölti a videót Daisyről az internetre. Amikor Anita megtudja ezt, nagyon elszomorodik, és kénytelen elmondani az igazságot Daisy szomorú múltjáról – és arról, hogy miért nem szabad soha többé felfedeznie őt a régi gazdáinak.

Starting: 05-12-2025 13:40:00

End
05-12-2025 14:00:00

Leo pónija, Sweetheart, rejtélyes módon eltűnik. Az Állati detektívek hamarosan rábukkannak egy lovasklubban, új név alatt, eladásra kínálva. A gyerekek elhatározzák, hogy visszaszerzik Sweetheartot, és visszajuttatják jogos gazdájának, mielőtt a tolvajok továbbadnak rajta. Sajnos a feladatot maga Sweetheart, a makacs póni akadályozza, de bátorságuknak és állatszeretetüknek köszönhetően a csapat sikerrel jár.

Starting: 05-12-2025 14:00:00

End
05-12-2025 14:10:00

Hőseinket nagy meglepetés éri egy reggel: Marlou egy idegen kutyával tér vissza a búvóhelyükre. A nyakörvéről megtudják, hogy Arnoldnak hívják. Az Állati detektívek hamar rájönnek, hogy a kutyus gazdája Caesar, a testépítő, aki a környéken edzőtermet vezet. A gyerekek már azt hiszik, megoldották az ügyet, ám Arnold újra meg újra elszökik. A detektívek azon tűnődnek, hogy miért menekül el Arnold a gazdája elől, miközben a foxterrierek általában nagyon okosak és hűségesek.

Starting: 05-12-2025 14:10:00

End
05-12-2025 14:30:00

Az osztály azt a házi feladatot kapja, hogy kettes csoportokban mutassanak be egy szombati napot. Joey párja a szégyenlős Justine lesz, akiről kiderül, hogy őstehetség.

Starting: 05-12-2025 14:30:00

End
05-12-2025 14:40:00

Olive kutyája véletlenül bejön az iskolába, ahova kutyákat szigorúan tilos bevinni, és az igazgatónő allergiás is rájuk.

Starting: 05-12-2025 14:40:00

End
05-12-2025 15:00:00

Ma a világ lakosságának 20%-a fogyasztja el az erőforrások 80%-át. Először Mexikóba, majd Afrikába látogatunk, hogy lássuk, mennyire létfontosságú az összefogás. A gazdag országoknak segíteniük kell a szegényeket, ahelyett hogy elzárkóznának.

Starting: 05-12-2025 15:00:00

End
05-12-2025 15:30:00

Az iskola egy új alkalmazás lázában ég, így Miss Smith összeszedi a gyerekek telefonjait, amiket valaki ellop. Alvin Sherlock Holmes ihletésére nyomozni kezd.

Starting: 05-12-2025 15:30:00

End
05-12-2025 15:40:00

A mókusok úgy érzik, hogy pótpapájuk túlságosan rájuk telepszik, ezért, hogy lélegzethez jussanak, randit szerveznek neki.

Starting: 05-12-2025 15:40:00

End
05-12-2025 16:00:00

Grug véletlenül felfed egy földalatti barlangot a faház alatt. Amikor Phil nem tudja meggyőzni Hope-ot, Grugot és Uggát, hogy a faház lenyűgözőbb, mint az új barlang, elindul, hogy elpusztítsa a barlangot.

Starting: 05-12-2025 16:00:00

End
05-12-2025 16:30:00

McFlare nyomozó bizton állítja, hogy a gyémánttolvaj, aki rettegésben tartja London utcáit, hamarosan a királynő gyémántjára fog pályázni. Hogyan tudná megvédeni a gyémántot egy olyan ellenségtől, akit egy teleportálni képes gnómként írnak le az őrök?

Starting: 05-12-2025 16:30:00

End
05-12-2025 17:00:00

Amikor a szülők elmennek randizni, megkérik Cocot, hogy vigyázzon a lányokra. Amíg Wendy Maxwellel egy új albumot hallgat, addig Marine Cocoval videojátékozik. A játék azonban túl hangosnak bizonyul, és Wendyt olyannyira zavarja, hogy képes ellehetetleníteni Marine és Coco játékát. Ez egy háború kezdete! Marine és Coco mindent megtesznek, hogy a végén ők nyerjék a csatát!

Starting: 05-12-2025 17:00:00

End
05-12-2025 17:10:00

A lányok unják, hogy a szüleik folyton különböző házimunkára kérik meg őket. Úgy fest, hogy mindenkinek ki kell vennie a részét a házimunkából, akik egy háztartásban élnek. Hogy lehet így pihenni? Marine meggyőzi nővérét, hogy sztrájkoljanak: nincs több házimunka, se lecke, se semmi, amíg a szüleik nem lazítanak a gyeplőn. De a szüleik nem hagyhatják, hogy a gyerekek diktáljanak, ezért ők is mozgalmat indítanak. Vajon ki fog hamarabb engedni?

Starting: 05-12-2025 17:10:00

End
05-12-2025 17:30:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 05-12-2025 17:30:00

End
05-12-2025 18:00:00

Jeanette, aki Sherlock Holmes nagy csodálója, felcsap nyomozónak, miután Theodore Cserfes Macijának lába kél.

Starting: 05-12-2025 18:00:00

End
05-12-2025 18:10:00

Jeanette, aki Sherlock Holmes nagy csodálója, felcsap nyomozónak, miután Theodore Cserfes Macijának lába kél.

Starting: 05-12-2025 18:10:00

End
05-12-2025 18:30:00

Mester találkozik a kis Petivel és Psivel, akik épp nyalókát esznek. Elviszi őket a dzsungelbe, ahol az őslakosok botokat használnak a méz kinyeréséhez a kaptárból, amiből aztán hasonló édességet készíthetnek mint a mai cukorkák! Ezek után Mester elviszi a gyerekeket egy cukrászdába.

Starting: 05-12-2025 18:30:00

End
05-12-2025 18:35:00

Mester, aki imád saját szappant készíteni, meglátogat néhány szakembert, hogy megértse, hogyan javíthatná fel a receptjét. Rájön, hogy a szappan több szépségápolási és higiéniai szernél, mint ahogy mind ismerjük. A szappant állati bőrök tisztítására, a bőrproblémák kezelésére és hajfestésre is használják...

Starting: 05-12-2025 18:35:00

End
05-12-2025 18:40:00

Mester bemutatja a műholdak jelenlétét körülöttünk számos tárgyon keresztül. (Rádió, TV, számítógép, telefon.) Ezután bemutat számos modellt és felhasználásukat, a kémkedéstől az időjárás jelentésig.Mester bátran kiutazik az űrbe, és ráugrik egy pályáján mozgó műholdra.

Starting: 05-12-2025 18:40:00

End
05-12-2025 19:00:00

Mexikó vízhiánnyal küzd, az Aral-tó kiszáradt, és Kína is csak a Három-szurdok-gát megépítésével tudta kielégíteni vízigényét. Néhány évtizeden belül két-három milliárd ember maradhat víz nélkül.

Starting: 05-12-2025 19:00:00

End
05-12-2025 19:30:00

Három szóban: humor, kaland és. humor! Geronimo Stilton, az okos kisegér történetei izgalmasak, akciódúsak, egy kis humorral fűszerezve. Persze ez nem jelenti azt, hogy hőseink nem keverednek veszélyes helyzetekbe, azonban mindig sikerül megmenekülniük, bármivel megbirkóznak. Geronimo kalandjai olyanok, mint Sherlock Holmes történetei Indiana Jones akcióival és Austin Powers csípős humorával keverve. Geronimot, barátai és családtagjai segítik át az akadályokon, és a nyomozásokon, együtt bármire képesek. Persze néha civódásra is sor kerül, ez vicces helyzeteket is eredményez, de végül mindig kibékülnek, hiszen mind feltétel nélkül szeretik a másikat. Benjamin az unokaöcs, Thea, a gyönyörű lánytestvér, és Trap, Geronimo másik unokatestvére, mindig segítenek kimászni a szorult helyzetekből, hiszen mind-mind különböző személyiségek, így jól kiegészítik egymást. Sally-vel, Geronimo fő ellenségével is gyakran meggyűlik a bajuk, de ezek a szituációk is inkább viccesek, semmint félelmetesek a kis nézők számára.

Starting: 05-12-2025 19:30:00

End
05-12-2025 20:00:00

Starting: 05-12-2025 20:00:00

End
05-12-2025 20:30:00

Csatlakozz Chris és Martin Kratt kalandjaihoz, kövesd nyomon, milyen vadon élő állatokkal találkoznak, hogyan kapcsolódik össze a tudomány és a szórakozás! Ismerd meg utazásaikon keresztül az állatok élőhelyeit szerte a világon! Minden kaland az állatok életét és soha nem látott pillanatokat mutat be az élővilágból. A történeteket rejtély, mentés és hangos nevetés kíséri.

Starting: 05-12-2025 20:30:00

End
05-12-2025 21:00:00

Egy folyamatosan változó világban, ha nem akarsz megkövülni, jó, ha vannak barátaid. Croodék és Jobbagyék egyesítik erőiket, hogy egy új közösséget hozzanak létre az őskor legcsodálatosabb farmján. Az idevezető út során számtalan mulatságos kalandnak lehetünk szemtanúi, miközben riválisokból barátokká válik a két család.

Starting: 05-12-2025 21:00:00

End
05-12-2025 21:30:00

Dave-vel madarat lehetne fogatni, amikor azt hiszi, a Grammy díjra jelölték, de valójában az öregedő zenészek díját kapja.

Starting: 05-12-2025 21:30:00

End
05-12-2025 21:40:00

Dave-vel madarat lehetne fogatni, amikor azt hiszi, a Grammy díjra jelölték, de valójában az öregedő zenészek díját kapja.

Starting: 05-12-2025 21:40:00

End
05-12-2025 22:00:00

Emlékszel még arra, hogy találta meg a helyét a Templeton családban Bébi úr? Most megtudhatod, mi történt ezek után! Bébi úr megtanulja, hogyan navigáljon el az új életében, nem csak a Bébi Rt. székhelyén, hanem a családjában is. Hiszen mindkét világot nagyon szereti! Ezekben az új kalandokban vele tart bátyja, Tim Templeton, aki nem csak Bébi úr legjobb barátja, hanem társa a csínytevésekben!

Starting: 05-12-2025 22:00:00

End
05-12-2025 22:30:00

A sorozat főszereplője Márta, egy fiatal kutyus, aki egy varázslatos étel, a betűleves felfalása után csodálatos módon megtanult beszélni. A cserfes jószág bárkinek lyukat beszél a hasába – még neked is.

Starting: 05-12-2025 22:30:00

End
05-12-2025 23:00:00

Autumn egy vidámsággal teli farmfesztivált szervez, hogy a belvárosi gyerekek megismerkedhessenek a farmján élő állatokkal. Az egyik kisfiú, Ben nem túl boldog, hogy a farmon kell lennie, azonban Autumn hamar jókedvre deríti őt azzal, hogy segíthet neki világra hozni egy kiscsikót. Mindeközben Paisley fellép a titokzatos Ley-La szerepében. Paisley és Ollie kapcsolata pedig megromlani látszik.

Starting: 05-12-2025 23:00:00

End
05-12-2025 23:25:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 05-12-2025 23:25:00

End
05-12-2025 23:35:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 05-12-2025 23:35:00

End
05-12-2025 23:45:00

Üdvözlünk apa lányainak birodalmában, ahol Panda, Ondine, Roxanne és Bella mostohatestvérként élnek. Merülj el ennek a nem mindennapi családnak a kiszámíthatatlan és vidám életében. Az önfeledt szórakozás velük garantált!

Starting: 05-12-2025 23:45:00

End
06-12-2025 00:00:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 06-12-2025 00:00:00

End
06-12-2025 00:10:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 06-12-2025 00:10:00

End
06-12-2025 00:20:00

Marine és Wendy két lánytestvér, akiknek erős személyiségük van. Marine, a fiatalabbik, tele van energiával és új ötletekkel, ami néha teljesen megőrjíti a nővérét, Wendyt, aki egy tizenéves lány, és már felnőtt életre vágyik. A korkülönbségükből adódó veszekedések és problémák ellenére nagyon szeretik egymást.

Starting: 06-12-2025 00:20:00

End
06-12-2025 00:35:00

Amikor a táborozók egy régi néprajzi múzeumban egy nagyon régi kincses térképre bukkannak, és úgy döntenek, hogy kincsvadászatra indulnak, hogy visszaszerezzék a Lockwood család legendás kincsét, egy hírhedten kapzsi és kegyetlen prémvadász trióét, akik több mint 200 éve eltűntek.

Starting: 06-12-2025 00:35:00

End
06-12-2025 00:45:00

Alvin elhiteti Theodore-ral, hogy igazi mini golf bajnok, ami rosszul sül el, amikor Theo jelentkezik egy bajnokságra.

Starting: 06-12-2025 00:45:00

End
06-12-2025 00:55:00

Alvin elhiteti Theodore-ral, hogy igazi mini golf bajnok, ami rosszul sül el, amikor Theo jelentkezik egy bajnokságra.

Starting: 06-12-2025 00:55:00

End
06-12-2025 01:05:00

Elment az áram! Mester elviszi a kis Petit és Psit a 17. századi Párizsba, ahol a fény egyedüli forrásai a lámpák, gyertyák vagy olajlámpák voltak! A villanykörte feltalálásával, drasztikusan változott meg a társadalom: A munkaórák meghosszabbodtak, az utcák biztonságosabbá váltak.

Starting: 06-12-2025 01:05:00

End
06-12-2025 01:15:00

Mikor Mester látja, hogyan csúszdáznak a gyerekek, elmeséli, hogyan másolta le az emberiség a természetet, hogy megalkossa ezt a játszótéri kedvencet. Mindenféle fajtát és formát feltaláltak, hogy a csúszás a lehető legélvezetesebb legyen. Mester legyőzi a félelmét, és kipróbálja a világ legmagasabb csúszdáját! De a csúszdák nem csak szórakozásra valók.

Starting: 06-12-2025 01:15:00

End
06-12-2025 01:20:00

Az izgő-mozgó Minus és Crusty társaságában Mesternek nehéz a zongoráról mesélnie. Szerencsére Peti és Pierrette is segítenek bemutatni ennek a felséges polifónikus hangszernek a kialakulását.Várj, azt mondtad polifónikus? Az meg mit jelent? Csak várj, Mester majd elmagyarázza!

Starting: 06-12-2025 01:20:00

End
06-12-2025 01:30:00

McFlare nyomozó bizton állítja, hogy a gyémánttolvaj, aki rettegésben tartja London utcáit, hamarosan a királynő gyémántjára fog pályázni. Hogyan tudná megvédeni a gyémántot egy olyan ellenségtől, akit egy teleportálni képes gnómként írnak le az őrök?

Starting: 06-12-2025 01:30:00

End
06-12-2025 01:55:00

A londoni kiskedvencek uralkodóját a Marylebone negyedben történt macskarablássorozat aggasztja. Az egyik sikeresen elmenekülő macska beszámolója alapján egyfajta óriáshangya az elkövető, aki folyadékot spriccel a macskákra, hogy mozgásképtelenné tegye, majd elragadja őket.

Starting: 06-12-2025 01:55:00

End
06-12-2025 02:20:00

Theodore-t csellel ráveszik, hogy Alvin helyett vigyázzon egy elkényeztetett 4 évesre.

Starting: 06-12-2025 02:20:00

End
06-12-2025 02:30:00

Kevin belemegy, hogy Alvin titkára legyen, mert szeretné kivenni részét a zeneiparból, azonban egyszerű kifutófiúként kezelik.

Starting: 06-12-2025 02:30:00

End
06-12-2025 02:45:00

A kis Psi és a kis Péter Mester segítségével tortát készítenek apjuk születésnapjára. Ám amikor éppen a lisztet akarják lemérni, Mesternek eszébe jut, hogy valaki kölcsönkérte a mérlegét. Visszamegy az időben, hogy találjon egyet. Egyenesen Egyiptomban kezdi, 7000 évvel ezelőtt!

Starting: 06-12-2025 02:45:00

End
06-12-2025 02:50:00

Mestert meghívják egy nagyon különleges estére. Azonban meg akar szelídíteni egy idegesítő hajcsomót és nincs nála hajkefe. Elindul, hogy találjon egyet. Megtudjuk, hogy az emberek már az őskor óta használnak fésűt a hajuk ápolására. A hajkefe később, a 15. században jelent meg.

Starting: 06-12-2025 02:50:00

End
06-12-2025 03:20:00