Aujourd hui TREXIPTV
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 19-11-2025 21:00:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 19-11-2025 21:45:00

Starting: 19-11-2025 22:50:00
A ValóVilág második évada is bővelkedik izgalmakban, drámákban és váratlan helyzetekben. Az egyik szereplő például a villában jött rá, hogy valójában vonzódik a saját neméhez: Rita úgy költözött ki a házból, hogy egy párt alkotott Kismocsokkal, a kapcsolatnak kint sem lett vége. Gábort is érte némi meglepetés odabent: a villában tudta meg, hogy apa lesz, igaz, később különvált gyermeke anyjától. A mindenre elszánt villalakók birtokba veszik a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok: Anikó, Csöpke, Kismocsok, Mónika, Rita, Solya, Sziszi, Béka, Elvis, Gábor, Laci, Péter, Zsolti számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: Én vagyok az, aki mindent visz! Az addig vezető út azonban megannyi kihívással teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért.
Starting: 19-11-2025 23:55:00
Nálatok ki a főnök? Nálunk kiderül! A Nyerő páros vadonatúj évada az RTL-en és az RTL+ Premiumon! A műsor, amelyben csak az nyerhet, aki ismeri párját, ügyesen taktikázik, jól veszi az akadályokat és magabiztosan lavíroz a szerelem bonyolult útvesztőin. A Nyerő páros (gyártó: Solaz Media) 9. évadában ismét nyolc celebpár költözik be villába és küzd meg a Nyerő páros címért: Árpa Attila és Árpa Alexandra Bárdosi Sanyi és Bárdosi Ildikó Bódi Bence és Varga Rebeka Kiss Attila; Csocsesz és Puskás Angéla Kulcsár Edina és Varga Márk; G.w.M Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv Mészáros Bende és Zsigmond Angéla Szelba Christian; Cooky és Szécsi Debóra A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Peti az új évadban is rengeteg humorral, izgalommal, drámával és extrém feladatokkal készülnek a Nyerő páros trófeájáért harcoló nyolc celebpár és a nézők számára. Ne maradj le a bravúros kihívásokról, tudd meg, hogy kik lesznek azok, akik Balázs és Peti minden extrém próbatételét sikeresen teljesítik, ügyesen taktikáznak, és ezzel elnyerik a Nyerő páros címet! A Nyerő Páros 9. évadának premier részei az RTL-en! Streameld reklámmentesen az RTL+ Premiumon! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/nyeroparos https://www.facebook.com/rtlnyeroparos/ https://www.instagram.com/nyeroparosofficial https://www.tiktok.com/@rtlhu.
Starting: 20-11-2025 01:25:00
József (33) és Erika (39) azért jönnek, hogy a férfi exbarátnőjét, Zoját (28) megkérjék arra, hogy ne zaklassa őket, hanem foglalkozzon a saját párjával, Lászlóval (29). A csavar a történetben az, hogy kiderül: Zoja nem véletlenül "zaklatja" Józsit, hiszen a férfi még akkor is visszajárt hozzá, amikor már Erikával együtt volt. Tünde (32) férjének, Attilának (32) szeretne ultimátumot adni. A csalódott nőnek az a baja, hogy a párja képtelen elfogadni a jelenlegi extrém külsejét, amivel viszont a nő elégedett és boldog. Beatrix (20) azért érkezett hozzánk, hogy kiderítse, hogy párjának, Győzőnek (22) van-e új barátnője. A fiú ugyanis egyik-napról a másikra csak úgy lelépett, nem is szakítottak. Bea azt gyanítja, hogy a párja összejött valakivel, aki szintén a stúdióba jön. Niki (23) elmondja, hogy egy ideje boldog kapcsolatban van Győzővel. Ám arról nem tudott, hogy a fiú nem szakított Beával, arról meg fogalma se volt, hogy Bea terhes és Győzőtől vár gyereket..
Starting: 20-11-2025 03:00:00
Vicente felkeresi Ramont, és belátja, hogy jogosan tette ki a csapatból. Megígéri, hogy beszél az apjával, hogy vegye vissza edzőnek. Silvanának nagyon tetszik, hogy Marcos ki akarja adni botrányos memoárját, és közli vele, hogy övé a könyv, amennyiben vele marad, míg el nem készül. Diogo ott hagyja Palomának a telefonszámát, hogy összehozza Albertóval, ám amikor Paloma visszahívja, Gisele veszi fel a telefont, és nagyon csúnyán beszél vele, mert azt hiszi, Diogóra pályázik. Alberto unokájával, Sofiával, meglátogatja Palomát.
Starting: 20-11-2025 04:00:00
Alberto alkalmazza Palomát társalkodónőként. Paloma igent mond. Ramon gyanúsnak találja az állás mibenlétét. Diogo rettentően megijed, mert Nana közli vele, hogy el szeretne válni tőle. Márpedig akkor búcsút mondhat a luxusnak, az örökségnek, mindennel. Úgy tesz, mintha meg se hallaná, és igyekszik körülrajongani a feleségét. Silvana, aki imádja paparazzókkal fotóztatni magát, csakhamar bekerül a hírekbe Marcosszal együtt.
Starting: 20-11-2025 05:10:00
Anikó (23) egy leszbikus lány, aki párjával, Anitával (27) szeretné rendezni a viszonyát. A két lány az őrületbe kergeti egymást a féltékenységgel. A legnagyobb probléma: Anikó exe. Mivel Anikó még tartja a kapcsolatot az exével, párja arra kéri, hogy a stúdióból hívja fel őt telefonon, és zárják le végleg a kapcsolatukat. Norbinak (22) az exétől, Diától (24) született egy kislánya, aki most 2 hónapos, de nem látta még a kislányt. Mai napig kételkedik abban, hogy övé-e a gyerek. Azért jön a stúdióba, hogy ezt tisztázza Diával. Lívi (30) többször rajtakapta már a párját, hogy nőkkel flörtöl a neten, legutóbb még egy sexvideót is talált párja, Zoli (25) telefonjában. A kétségbeesett nő szeretné választás elé állítani a fiút, hogy vagy megváltozik, vagy elhagyja őt. Ági (18) nagyon féltékeny párja, Marci (19) lány barátjára, Eszterre (19). Szerinte oka is van rá, hiszen Eszter nem egy esetben kétértelműen beszél és viselkedik Marcival még a jelenlétében is, tehát szerinte biztosan van közöttük valami. Ági azért jön, hogy ezt kiderítse és számonkérje Esztert és Marcit is.
Starting: 20-11-2025 06:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 20-11-2025 07:10:00

Starting: 20-11-2025 07:45:00

Starting: 20-11-2025 08:20:00

Starting: 20-11-2025 09:00:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 20-11-2025 09:40:00

Starting: 20-11-2025 10:50:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 20-11-2025 11:55:00
Nálatok ki a főnök? Nálunk kiderül! A Nyerő páros vadonatúj évada az RTL-en és az RTL+ Premiumon! A műsor, amelyben csak az nyerhet, aki ismeri párját, ügyesen taktikázik, jól veszi az akadályokat és magabiztosan lavíroz a szerelem bonyolult útvesztőin. A Nyerő páros (gyártó: Solaz Media) 9. évadában ismét nyolc celebpár költözik be villába és küzd meg a Nyerő páros címért: Árpa Attila és Árpa Alexandra Bárdosi Sanyi és Bárdosi Ildikó Bódi Bence és Varga Rebeka Kiss Attila; Csocsesz és Puskás Angéla Kulcsár Edina és Varga Márk; G.w.M Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv Mészáros Bende és Zsigmond Angéla Szelba Christian; Cooky és Szécsi Debóra A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Peti az új évadban is rengeteg humorral, izgalommal, drámával és extrém feladatokkal készülnek a Nyerő páros trófeájáért harcoló nyolc celebpár és a nézők számára. Ne maradj le a bravúros kihívásokról, tudd meg, hogy kik lesznek azok, akik Balázs és Peti minden extrém próbatételét sikeresen teljesítik, ügyesen taktikáznak, és ezzel elnyerik a Nyerő páros címet! A Nyerő Páros 9. évadának premier részei az RTL-en! Streameld reklámmentesen az RTL+ Premiumon! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/nyeroparos https://www.facebook.com/rtlnyeroparos/ https://www.instagram.com/nyeroparosofficial https://www.tiktok.com/@rtlhu.
Starting: 20-11-2025 13:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 20-11-2025 15:00:00

Starting: 20-11-2025 15:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 20-11-2025 16:55:00

Starting: 20-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 20-11-2025 19:00:00

Starting: 20-11-2025 19:40:00

Starting: 20-11-2025 20:15:00

Starting: 20-11-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 20-11-2025 21:40:00

Starting: 20-11-2025 22:45:00
A ValóVilág második évada is bővelkedik izgalmakban, drámákban és váratlan helyzetekben. Az egyik szereplő például a villában jött rá, hogy valójában vonzódik a saját neméhez: Rita úgy költözött ki a házból, hogy egy párt alkotott Kismocsokkal, a kapcsolatnak kint sem lett vége. Gábort is érte némi meglepetés odabent: a villában tudta meg, hogy apa lesz, igaz, később különvált gyermeke anyjától. A mindenre elszánt villalakók birtokba veszik a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok: Anikó, Csöpke, Kismocsok, Mónika, Rita, Solya, Sziszi, Béka, Elvis, Gábor, Laci, Péter, Zsolti számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: Én vagyok az, aki mindent visz! Az addig vezető út azonban megannyi kihívással teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért.
Starting: 20-11-2025 23:55:00
Nálatok ki a főnök? Nálunk kiderül! A Nyerő páros vadonatúj évada az RTL-en és az RTL+ Premiumon! A műsor, amelyben csak az nyerhet, aki ismeri párját, ügyesen taktikázik, jól veszi az akadályokat és magabiztosan lavíroz a szerelem bonyolult útvesztőin. A Nyerő páros (gyártó: Solaz Media) 9. évadában ismét nyolc celebpár költözik be villába és küzd meg a Nyerő páros címért: Árpa Attila és Árpa Alexandra Bárdosi Sanyi és Bárdosi Ildikó Bódi Bence és Varga Rebeka Kiss Attila; Csocsesz és Puskás Angéla Kulcsár Edina és Varga Márk; G.w.M Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv Mészáros Bende és Zsigmond Angéla Szelba Christian; Cooky és Szécsi Debóra A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Peti az új évadban is rengeteg humorral, izgalommal, drámával és extrém feladatokkal készülnek a Nyerő páros trófeájáért harcoló nyolc celebpár és a nézők számára. Ne maradj le a bravúros kihívásokról, tudd meg, hogy kik lesznek azok, akik Balázs és Peti minden extrém próbatételét sikeresen teljesítik, ügyesen taktikáznak, és ezzel elnyerik a Nyerő páros címet! A Nyerő Páros 9. évadának premier részei az RTL-en! Streameld reklámmentesen az RTL+ Premiumon! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/nyeroparos https://www.facebook.com/rtlnyeroparos/ https://www.instagram.com/nyeroparosofficial https://www.tiktok.com/@rtlhu.
Starting: 21-11-2025 01:25:00
Pásztoróra a mai Portréban! Barabás Évi vendége Pásztor Erzsi színművésznő. Az inkább televíziózást kedvelő közönség a Szomszédok című teleregényből ismerheti Janka néniként, de a színházkedvelők számos színdarabban láthatták már, s láthatják mind a mai napig az igazán aktív színésznőt. Erzsi egy vérbeli komika, olyannyira, hogy nem túl zökkenőmentes életútján is, az önirónia segítette át. Nagyon hamar, és sokat tud sírni, csupa érzelem. A színház örök izgalom számára, s hogy a teljes átszellemülés sikeres legyen, Erzsi mindenkinél korábban érkezik oda. A művésznő mára már karrierjében és magánéletében is kiegyensúlyozott, de nem volt ez mindig így. Minden színdarab, minden filmszerep mellé kapunk egy csodálatos történetet, mert Pásztor Erzsi mesél. Mesél a fájdalomról, a hiányról, a küzdésről, a nélkülözöttségről, a szeretetről, s az igazi boldogságról. A születésnapos művésznő jó tanáccsal is szolgál nekünk, de azt is megtudhatjuk, hogy miért ő a nő a furgonban, s hogy a manikűrös asztal mellett, hogyan dőlt el a sorsa. Ha Mrs. Liptonnak szólítják, arra is figyel, rétest nyújtani Pécsi Ildikóval tud a leginkább, de várjunk csak, rétest már nem is ehetne! A megújult stúdiónkban az izgalmas vendégek maradtak a régiek, és Barabás Évi kíváncsisága sem hagyott alább. Tartsanak velünk!
Starting: 21-11-2025 03:15:00
Izgalmas sorsok, történetek az RTL Gold képernyőjén is. Várjuk Önöket! Műsorvezető: D. Tóth András.
Starting: 21-11-2025 04:00:00
Nana arra kéri dr. Maurit, hogy lépjen közbe, nem hagyhatja, hogy a varrónő folyton az apja közelében legyen, ám az orvos szerint Paloma jó hatással van Albertóra, és elősegíti a gyógyulását. Paloma, aki azt hitte, soha többé nem találkozik majd a férfival, akivel egy forró éjszakát töltött Búziosban, megdöbben, amikor Alberto villájánál összefut Marcossal, akiről kiderül, hogy a munkaadója fia. Alberto hallani sem akar arról, hogy kiadója megjelentesse Silvana Nolasco memoárját.
Starting: 21-11-2025 04:30:00
Gisele roppant ideges valahányszor szeretője, Diogo, épp a feleségével kedveskedik. Diogo tudja, hogy nem hagyhatja el Nanát, mert akkor búcsút mondhat a luxus életvitelnek. Arra vár, hogy Alberto meghaljon, és felosszák az örökséget. Silvana váratlanul megjelenik a családi villában, beviharzik Alberto dolgozószobájába, de a hűvös fogadtatásra nem számít. Alberto közli vele, hogy az ő kiadója nem jelentet meg szemetet. Silvana megsértődik. Marcos bizonygatja, hogy a könyv meg fog jelenni. Silvana paparazzókkal fotóztatja magát és Marcost, akiről azt állítja, hogy az udvarlója. Ramon feleségül akarja venni Palomát.
Starting: 21-11-2025 05:40:00
Kriszta (39) két évig volt együtt a párjával, Gyulával (37). A férfi sok esetben lebukott előtte, hogy nőkkel írogat telefonon, interneten. Kb. egy éve annyira megromlott a viszonyuk, hogy se veled se nélküled kapcsolatban vannak. A nőnek ebből már teljesen elege van, azért jön, hogy ultimátumot adjon Gyulának: vagy változik, vagy zárják le ezt az egészet. Péter (29) unalmasnak tartja a kapcsolatát a párjával, Marival (31). A férfi szeretné feldobni a szexuális életüket, minden vágya, hogy extrém helyeken tegye magáévá szíve választottját. Sarolta (25) kb. fél éve ismerte meg Sacit, (18), akiben legjobb barátra lelt. Nagyon bensőséges a kapcsolatuk, de egy titkot még nem osztott meg vele: eddig még nem volt nővel, de Saci beindította a fantáziáját. Robi (28) egy tárkereső oldalon ismerte meg Anettet (19). Első találkozásuk után Robit teljesen levette a lábáról Anett, viszont a férfi elkövetett egy baklövést, ami nagyon nem tetszett a lánynak. A fiút azért jön, hogy ezt helyrehozza.
Starting: 21-11-2025 06:40:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 21-11-2025 07:35:00

Starting: 21-11-2025 08:10:00

Starting: 21-11-2025 08:40:00

Starting: 21-11-2025 09:15:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 21-11-2025 09:55:00

Starting: 21-11-2025 11:10:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 21-11-2025 12:15:00
Nálatok ki a főnök? Nálunk kiderül! A Nyerő páros vadonatúj évada az RTL-en és az RTL+ Premiumon! A műsor, amelyben csak az nyerhet, aki ismeri párját, ügyesen taktikázik, jól veszi az akadályokat és magabiztosan lavíroz a szerelem bonyolult útvesztőin. A Nyerő páros (gyártó: Solaz Media) 9. évadában ismét nyolc celebpár költözik be villába és küzd meg a Nyerő páros címért: Árpa Attila és Árpa Alexandra Bárdosi Sanyi és Bárdosi Ildikó Bódi Bence és Varga Rebeka Kiss Attila; Csocsesz és Puskás Angéla Kulcsár Edina és Varga Márk; G.w.M Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv Mészáros Bende és Zsigmond Angéla Szelba Christian; Cooky és Szécsi Debóra A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Peti az új évadban is rengeteg humorral, izgalommal, drámával és extrém feladatokkal készülnek a Nyerő páros trófeájáért harcoló nyolc celebpár és a nézők számára. Ne maradj le a bravúros kihívásokról, tudd meg, hogy kik lesznek azok, akik Balázs és Peti minden extrém próbatételét sikeresen teljesítik, ügyesen taktikáznak, és ezzel elnyerik a Nyerő páros címet! A Nyerő Páros 9. évadának premier részei az RTL-en! Streameld reklámmentesen az RTL+ Premiumon! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/nyeroparos https://www.facebook.com/rtlnyeroparos/ https://www.instagram.com/nyeroparosofficial https://www.tiktok.com/@rtlhu.
Starting: 21-11-2025 13:35:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 21-11-2025 15:15:00

Starting: 21-11-2025 16:10:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 21-11-2025 17:05:00

Starting: 21-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 21-11-2025 19:00:00

Starting: 21-11-2025 19:45:00

Starting: 21-11-2025 20:20:00

Starting: 21-11-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 21-11-2025 21:40:00

Starting: 21-11-2025 22:45:00
A ValóVilág második évada is bővelkedik izgalmakban, drámákban és váratlan helyzetekben. Az egyik szereplő például a villában jött rá, hogy valójában vonzódik a saját neméhez: Rita úgy költözött ki a házból, hogy egy párt alkotott Kismocsokkal, a kapcsolatnak kint sem lett vége. Gábort is érte némi meglepetés odabent: a villában tudta meg, hogy apa lesz, igaz, később különvált gyermeke anyjától. A mindenre elszánt villalakók birtokba veszik a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok: Anikó, Csöpke, Kismocsok, Mónika, Rita, Solya, Sziszi, Béka, Elvis, Gábor, Laci, Péter, Zsolti számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: Én vagyok az, aki mindent visz! Az addig vezető út azonban megannyi kihívással teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért.
Starting: 21-11-2025 23:55:00
Nálatok ki a főnök? Nálunk kiderül! A Nyerő páros vadonatúj évada az RTL-en és az RTL+ Premiumon! A műsor, amelyben csak az nyerhet, aki ismeri párját, ügyesen taktikázik, jól veszi az akadályokat és magabiztosan lavíroz a szerelem bonyolult útvesztőin. A Nyerő páros (gyártó: Solaz Media) 9. évadában ismét nyolc celebpár költözik be villába és küzd meg a Nyerő páros címért: Árpa Attila és Árpa Alexandra Bárdosi Sanyi és Bárdosi Ildikó Bódi Bence és Varga Rebeka Kiss Attila; Csocsesz és Puskás Angéla Kulcsár Edina és Varga Márk; G.w.M Laky Zsuzsi és Dietz Gusztáv Mészáros Bende és Zsigmond Angéla Szelba Christian; Cooky és Szécsi Debóra A műsorvezető, Sebestyén Balázs és lelkes segítője, Kabát Peti az új évadban is rengeteg humorral, izgalommal, drámával és extrém feladatokkal készülnek a Nyerő páros trófeájáért harcoló nyolc celebpár és a nézők számára. Ne maradj le a bravúros kihívásokról, tudd meg, hogy kik lesznek azok, akik Balázs és Peti minden extrém próbatételét sikeresen teljesítik, ügyesen taktikáznak, és ezzel elnyerik a Nyerő páros címet! A Nyerő Páros 9. évadának premier részei az RTL-en! Streameld reklámmentesen az RTL+ Premiumon! A műsor hivatalos oldalai: https://rtl.hu/nyeroparos https://www.facebook.com/rtlnyeroparos/ https://www.instagram.com/nyeroparosofficial https://www.tiktok.com/@rtlhu.
Starting: 22-11-2025 01:35:00
A mai Portréban egy kicsit megmentjük a világot. Eszenyi Enikő nem csak a globális felmelegedés ellen küzd, de a következő öt évben, küldetésének tartja, hogy fiatalokkal foglalkozzon. Szerinte ugyanis a fiatal tehetségekről nagyon keveset tudunk, és nincs sok lehetőségük megmutatkozni. Éppen ezért a jelenlegi darabjában, _ melyben a globális felmelegedés veszélyeire hívja fel a figyelmet,- nagyon sok fiatal kapott szerepet. Enikő egyedülálló darabot hozott létre, megkockáztathatjuk, hogy Magyarországon még nem voltunk tanúi ilyen innovációnak színházban, illetve színpadon. Elképesztő temperamentumát, tehetségét, nagypapájától örökölte, azonban a munkabírást, a szorgalmat, úgy érzi, a szatmári Csengerről hozta. A Vígszínház igazgatója azonban a színháznak és a tanárainak is nagyon sokat köszönhet, és rendkívül hálás a közönségnek is, akiknek nagyon sokszor meg is mutatkozik, egy-egy előadás után akár végig is kíséri őket a kulisszák mögött. A Portréban az is kiderül, hogy Eszenyi Enikő nem ül a vonaton első kupéban, az áprilisi meleg nem simogatja a lelkét, és hogy az egész élete a színház, ahol a nappalok és éjszakák váltakoznak. Tartsanak velünk!
Starting: 22-11-2025 03:20:00
Egy vérbeli hajóskapitány, igazi színész, akinek az élete a színpad. Szerednyey Béla hajszálpontosan 50 éve áll színpadon. Többek között erről is beszélgetnek Barabás Évivel, mint ahogyan arról is, hogyan tartja Bélát fiatal felesége ilyen fitten, energikusan. A művésztől azt is megtudjuk, hogy a feljebbvaló bizony mindig segít, végig kísér minket az úton. Béla nem hisz a véletlenekben, szerinte nincs puszta vállalás, mindig irányítva vagyunk. Nem véletlen az sem, hogy örökös Madách tagnak hívjuk, hiszen a Madách Színház _ igaz kicsit más formában -, de már a felmenői életében is fontos szerepet játszott. Pedig Béla a főiskoláról még a Nemzetibe vágyott. Tehetségét egyébként nagyon hamar felismerték, első főiskolai rendezését több színház is elvitte, a Madáchban pedig mind a mai napig műsorra tűzik. A hajózás szeretetét Zamárdiból kapta, a Kanári-szigetekre pedig csak egy bőrönd a belépő. Szerednyey Béla a legnagyobbaktól tanult, Psota Iréntől, Zenthe Ferenctől, s most már ő is a legnagyobbak között van. Tomit a Lindából már távolról figyeli, nehezen ismeri fel magát benne. Misztikus, ugyanakkor nagyon is realista beszélgetés a kultúra napján, nem is lehetne megfelelőbb riportalany _ a mai Portréban.
Starting: 22-11-2025 04:00:00
Paloma elolvassa Silvana könyvének kéziratát. és nagyon tetszik neki a celeb botrányos élete, Albertónak is felolvas belőle. Amikor Marcos közli apjával, hogy felmond, mert nem tud segíteni, ha apja elzárkózik a könyv kiadásától, Alberto közli vele, hogy Paloma rábeszélte, hogy adják ki a botránykönyvet. Gabriela jelenléte az edzéseken folyamatos feszültséget szül Patrick és Vicente között. Diogo körülrajongja Nanát, amitől Gisele rettentő dühös lesz. Marcos folyamatosan udvarol Palomának, aki folyton lerázza, de ő sem tudja elfelejteni azt az éjszakát.
Starting: 22-11-2025 04:30:00
Alberto szeretne egy kicsit élni, mindenáron el akar menni a szambaiskola próbájára. Marcos egyre kevésbé tudja, hogy fog kimászni a kellemetlen históriából, miszerint feleségül veszi Silvanát. Nem mert ellentmondani neki, nehogy meggondolja magát, és ne adja ki a könyvet, ami megmentené a csőd szélén álló kiadót. Evelyn szerelmes Felipébe, aki azt sem tudja, hogy egyáltalán létezik. Alberto és Paloma elmennek a szambaiskola próbájára. Amikor Ramon meglátja őket együtt, kirángatja Albertót a kerekesszékből, amiből óriási botrány lesz.
Starting: 22-11-2025 05:30:00
Beatrix (34) hat éve van együtt a férjével, Attilával (40). Mindennapos veszekedések vannak náluk, mindenen összevesznek a legapróbb dolgokon is. A hűtlenség felmerülése is egy nagy probléma köztük, mert egyáltalán nem bíznak meg egymásban. A legnagyobb baj, hogy a nő és a férfi is úgy érzi, a másiktól nem kapja meg a törődést, tiszteletet. A kapcsolatuk fordulóponthoz ért, és bár a nő érkezett azért, hogy a férje változzon, a férfi szemmel láthatóan sokkal inkább szenved a kapcsolatban. Két értelmes ember párkapcsolati vívódása a történet. Beatrixet (23), nyolc hónapos korában elhagyta az édesanyja, nagyszülei nevelték. A szülőkkel egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot, nem is keresték. Édesanyjával mindösszesen egyetlen egyszer találkozott, futólag, sok-sok évvel ezlőtt. Most azért jön, hogy édesanyjával (Ágnes (44)) felvegye a kapcsolatot, hogy a születendő gyerekének tényleg a nagymamája legyen. Csaba (23) interneten ismerkedett meg Melisszával (21), el is mentek az első randira, ahol elcsattant közöttük az első csók is, viszont a randi után a fiú nem tudta hova tenni a lány fura viselkedését. Csaba szeretné megtudni, hogy van-e esélye a lánynál, vagy felesleges abban reménykednie, hogy ők egy pár lesznek. Nikolász (19) másfél évvel ezelőtt tévedésből összejött egy bulin a legjobb barátja, Csaba (18) akkori barátnőjével, ami után a két barát nem találkozott és nem is beszélt egymással. Nikolász most szeretné jóvátenni a hibáját és kibékülni barátjával.
Starting: 22-11-2025 06:30:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 22-11-2025 07:35:00

Starting: 22-11-2025 08:10:00

Starting: 22-11-2025 08:45:00

Starting: 22-11-2025 09:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 22-11-2025 09:50:00

Starting: 22-11-2025 11:05:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 22-11-2025 12:15:00

Starting: 22-11-2025 13:10:00

Starting: 22-11-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 22-11-2025 15:10:00

Starting: 22-11-2025 16:00:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 22-11-2025 16:55:00

Starting: 22-11-2025 17:50:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 22-11-2025 19:00:00

Starting: 22-11-2025 19:45:00

Starting: 22-11-2025 20:20:00

Starting: 22-11-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 22-11-2025 21:40:00

Starting: 22-11-2025 22:45:00
A ValóVilág második évada is bővelkedik izgalmakban, drámákban és váratlan helyzetekben. Az egyik szereplő például a villában jött rá, hogy valójában vonzódik a saját neméhez: Rita úgy költözött ki a házból, hogy egy párt alkotott Kismocsokkal, a kapcsolatnak kint sem lett vége. Gábort is érte némi meglepetés odabent: a villában tudta meg, hogy apa lesz, igaz, később különvált gyermeke anyjától. A mindenre elszánt villalakók birtokba veszik a ValóVilág Villát, hogy részesei lehessenek a játéknak, ami a valóság! A játékosok: Anikó, Csöpke, Kismocsok, Mónika, Rita, Solya, Sziszi, Béka, Elvis, Gábor, Laci, Péter, Zsolti számtalan izgalmas kihívással találják szembe magukat, mígnem a végén egyvalaki kimondhatja: Én vagyok az, aki mindent visz! Az addig vezető út azonban megannyi kihívással teli. Ha a villalakó minden akadályt legyőz a Fináléban bizonyíthat és vívhat meg a nézők végső szimpátiájáért, valamint a főnyereményért.
Starting: 22-11-2025 23:50:00
Beatrix (34) hat éve van együtt a férjével, Attilával (40). Mindennapos veszekedések vannak náluk, mindenen összevesznek a legapróbb dolgokon is. A hűtlenség felmerülése is egy nagy probléma köztük, mert egyáltalán nem bíznak meg egymásban. A legnagyobb baj, hogy a nő és a férfi is úgy érzi, a másiktól nem kapja meg a törődést, tiszteletet. A kapcsolatuk fordulóponthoz ért, és bár a nő érkezett azért, hogy a férje változzon, a férfi szemmel láthatóan sokkal inkább szenved a kapcsolatban. Két értelmes ember párkapcsolati vívódása a történet. Beatrixet (23), nyolc hónapos korában elhagyta az édesanyja, nagyszülei nevelték. A szülőkkel egyáltalán nem tartotta a kapcsolatot, nem is keresték. Édesanyjával mindösszesen egyetlen egyszer találkozott, futólag, sok-sok évvel ezlőtt. Most azért jön, hogy édesanyjával (Ágnes (44)) felvegye a kapcsolatot, hogy a születendő gyerekének tényleg a nagymamája legyen. Csaba (23) interneten ismerkedett meg Melisszával (21), el is mentek az első randira, ahol elcsattant közöttük az első csók is, viszont a randi után a fiú nem tudta hova tenni a lány fura viselkedését. Csaba szeretné megtudni, hogy van-e esélye a lánynál, vagy felesleges abban reménykednie, hogy ők egy pár lesznek. Nikolász (19) másfél évvel ezelőtt tévedésből összejött egy bulin a legjobb barátja, Csaba (18) akkori barátnőjével, ami után a két barát nem találkozott és nem is beszélt egymással. Nikolász most szeretné jóvátenni a hibáját és kibékülni barátjával.
Starting: 23-11-2025 01:25:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 23-11-2025 02:30:00
Izgalmas sorsok, történetek az RTL Gold képernyőjén is. Várjuk Önöket! Műsorvezető: D. Tóth András.
Starting: 23-11-2025 03:30:00
A nemzet színésze, Almási Éva görcslevesről, húslevesről, és a legjobb pasi praktikákról mesélt Barabás Évának a Portréban. Ez óriási megtiszteltetés számunkra, hiszen a művésznő azt mondja, nem nyílik meg könnyen és nehezen enged közel magához embereket. Most, hogy bekerült a színház legnagyobbjai közé, kicsit persze kötelességének is érzi, hogy nyilatkozzon, de a Portréban Évával egy jóízű beszélgetés részesei voltak. Almási Éva különleges ékszerrel a nyakában érkezett, s ebből kiderült, hogy ugyan nem ragaszkodik tárgyakhoz, de vannak olyan kivételes tárgyai, melyektől sosem szabadulna meg. Ezeknek ugyanis különleges történeteik vannak, legyen az zongora, kalap, vagy akár egy olvasószemüveg. Humorral fűszerezett történeteiből nemcsak az életét ismerhetjük meg, hanem a helyszíneket, a hátteret, az embereket, olyan, akár egy izgalmas kortörténet. Szegénynek sosem érezte magát, mint ahogy úrinőnek sem, de a családban mindenki nagyon hitt a tehetségében. Almási Éva olykor olyan, mint Ronaldo, máskor a spanyol Izabella szerepére vágyik, közben nagyon szereti a tulipánt, és húsleves főző versenyben van a férjével. Domján Edittől Almási Éván keresztül, Balázsovits Editig, a mai Portréban úgy érezzük magunkat, mintha egy több felvonásos színdarab részesei lehetnénk. Ha így lenne, Almási Évát mi is vastapssal jutalmaznánk.
Starting: 23-11-2025 04:00:00
Gisele dühös, amiért Diego folyton kényezteti a feleségét, bár ő azt állítja, hogy csak megjátssza magát. Nana nagyon dühös, amiért Paloma szambaiskolába vitte az apját, és azonnal kihívja doktor Maurit, aki közli, hogy Albertónak nem esett baja. Ramon elmegy a Prado Monteiro villába, hogy bocsánatot kérjen a viselkedése miatt Albertótól és Marcostól. Sofia elmeséli Ramonnak, hogy Diogo nem az apja, az igazi apja külföldön él, és nagyon hiányzik neki. Thaissa azt tanácsolja Evelynnek, felejtse el Felipét, mert őt sosem fogja érdekelni.
Starting: 23-11-2025 04:30:00
Diogo mindenáron gyereket szeretne a feleségétől, nehogy Nanának eszébe jusson elválni tőle, mert akkor oda az örökség. Elhatározza, hogy cukorkára cseréli a fogamzásgátló tablettáit. Marcos továbbra is ostromolja Palomát, aki ellenáll, mert elköteleződött Ramon mellett. Ramon, miután megtudja, hogy Palomának volt egy kalandja Marcosszal, rendkívül dühös lesz. Amikor Francisca megpróbálja visszaszerezni a drogdílerektől az iskola mikroszkópját, szorult helyzetbe kerül, és az arra járó Ramon segít neki.
Starting: 23-11-2025 05:30:00
Sándor (22) egy nagydumás fiú (amolyan falu bikája lenne), aki nagyon sokat foglalkozik az öltözködésével, saját stílusa van, amire nagyon büszke. A stúdióba is hófehér öltönyben érkezik, stb. Mindezek ellenére Sanyinak még nem volt testi kapcsolata lánnyal, szűz. Azt mondja, a futó dolgoknak nem híve. A neten kiszemelt magának egy lányt, akiről azt gondolja, hogy neki érdemes odaadnia az ártatlanságát. Természetesen Amelita (21) is bejön a stúdióba. Mónika (37) azért érkezik, mert úgy érzi, hogy a nővére, Brigitta (39) már túlzásba viszi a feltűnősködést. Briginek ugyanis régóta van egy mániája: gót stílusban öltözködik. Így is sminkeli magát és még ennek megfelelő kiegészítőket is hord. Még az utcára, munkahelyre, bárhová így megy. A két testvérnek egy iskolába járnak a gyerekei, Brigi még oda is ilyen ruhákat vesz fel, ami Móni szerint elég sok kellemetlenséget okozott már. A kellemetlenségek mellett Móni úgy érzi, a kapcsolatuk is folyamatosan romlik emiatt. Ágnes (47) azért érkezik, mert aggódik a lányáért, Rékáert (20), aki YouTuber illetve vlogger. Sminkeléssel, szépészettel, divattal kapcsolatos termékeket hirdet, mutogat, stb. Ágnes úgy gondolja, ez a munka nagyon sok "veszéllyel" járhat, ami miatt aggódik lányáért, ráadásul Réka még az iskolát is felfüggesztette emiatt. Ágnes azért érkezik, hogy felnyissa lánya szemét. Alexandra (20) azért érkezik, mert nagyon zavarja, hogy a párja rengeteget foglalkozik a külsejével. Úgy érzi, Roland (22) jobban szereti saját magát, mint őt. Reggel ő készülődik többet, rá kell várni, folyton magát nézegeti a tükörben stb. Mindezek mellett a fiúnak van egy kedvenc fehér nadrágja, amit nem rég vett és amit Alexandra rettenetesen utál. Azt mondja, hogy ebben úgy néz ki Roland, mintha meleg lenne. A lány azért jön, hogy jobb belátásra bírja a párját és hogy a szeme előtt a stúdióban szétvágja az utált ruhadarabot.
Starting: 23-11-2025 06:35:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 23-11-2025 07:35:00

Starting: 23-11-2025 08:10:00

Starting: 23-11-2025 08:45:00

Starting: 23-11-2025 09:20:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 23-11-2025 09:55:00

Starting: 23-11-2025 11:10:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 23-11-2025 12:15:00

Starting: 23-11-2025 13:10:00

Starting: 23-11-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 23-11-2025 15:10:00

Starting: 23-11-2025 16:00:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 23-11-2025 16:55:00

Starting: 23-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 23-11-2025 19:00:00

Starting: 23-11-2025 19:45:00

Starting: 23-11-2025 20:15:00

Starting: 23-11-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 23-11-2025 21:40:00

Starting: 23-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 23-11-2025 23:55:00
Sándor (22) egy nagydumás fiú (amolyan falu bikája lenne), aki nagyon sokat foglalkozik az öltözködésével, saját stílusa van, amire nagyon büszke. A stúdióba is hófehér öltönyben érkezik, stb. Mindezek ellenére Sanyinak még nem volt testi kapcsolata lánnyal, szűz. Azt mondja, a futó dolgoknak nem híve. A neten kiszemelt magának egy lányt, akiről azt gondolja, hogy neki érdemes odaadnia az ártatlanságát. Természetesen Amelita (21) is bejön a stúdióba. Mónika (37) azért érkezik, mert úgy érzi, hogy a nővére, Brigitta (39) már túlzásba viszi a feltűnősködést. Briginek ugyanis régóta van egy mániája: gót stílusban öltözködik. Így is sminkeli magát és még ennek megfelelő kiegészítőket is hord. Még az utcára, munkahelyre, bárhová így megy. A két testvérnek egy iskolába járnak a gyerekei, Brigi még oda is ilyen ruhákat vesz fel, ami Móni szerint elég sok kellemetlenséget okozott már. A kellemetlenségek mellett Móni úgy érzi, a kapcsolatuk is folyamatosan romlik emiatt. Ágnes (47) azért érkezik, mert aggódik a lányáért, Rékáert (20), aki YouTuber illetve vlogger. Sminkeléssel, szépészettel, divattal kapcsolatos termékeket hirdet, mutogat, stb. Ágnes úgy gondolja, ez a munka nagyon sok "veszéllyel" járhat, ami miatt aggódik lányáért, ráadásul Réka még az iskolát is felfüggesztette emiatt. Ágnes azért érkezik, hogy felnyissa lánya szemét. Alexandra (20) azért érkezik, mert nagyon zavarja, hogy a párja rengeteget foglalkozik a külsejével. Úgy érzi, Roland (22) jobban szereti saját magát, mint őt. Reggel ő készülődik többet, rá kell várni, folyton magát nézegeti a tükörben stb. Mindezek mellett a fiúnak van egy kedvenc fehér nadrágja, amit nem rég vett és amit Alexandra rettenetesen utál. Azt mondja, hogy ebben úgy néz ki Roland, mintha meleg lenne. A lány azért jön, hogy jobb belátásra bírja a párját és hogy a szeme előtt a stúdióban szétvágja az utált ruhadarabot.
Starting: 24-11-2025 01:45:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 24-11-2025 02:50:00
Paloma úgy véli, Ramon megcsalja Alice tanárnőjével, Franciscával, ezért nagyon szomorú. Ramon dühöng Marcos miatt, nagyon féltékeny rá. Antonio megerősíti, hogy szerinte is van valami Ramon és Francisca között. Vicente és Patrick folyton piszkálják egymást Gabriela miatt. Evelyn szeretné meghódítani Felipét, úgy érzi, bármire képes lenne, hogy a fiú felfigyeljen rá. Nana követeli, hogy Marcos mondja el apjuknak, hogy viszonya volt Palomával.
Starting: 24-11-2025 04:00:00
Diogo meg szeretne szabadulni Palomától, mert látja, hogy milyen jó hatással van az apósára, pedig ő csak arra vár, hogy Alberto végre meghaljon. Alberto felfedezi, hogy Paloma és Marcos között van valami, még mielőtt elmondanák neki. Alice haragszik a tanárnőjére, mert úgy váli, apja és anyja boldogságának útjában áll. Paloma szégyelli, hogy nem mondta el Albertónak az igazat, és hazasiet. Alberto közli a gyerekeivel, hogy amennyiben Paloma nem megy másnaptól dolgozni, pokollá teszi az életüket.
Starting: 24-11-2025 04:55:00
Jennifer (21) szülei 3 éve mentek szét, apja, Sándor (44), egyik napról a másikra otthagyta az anyját és őt. De a gyerekkorát leszámítva, ez előtt se volt boldog élete, hiszen 14 éves korában közös meggyezéssel a szülei beadták állami gondozásba, ahol 18 éves koráig élt. Az apjával utoljára fél éve beszéltek egymással. Jenny nagyon apás és érzékeny, válaszokat akar kapni az apjától a kérdéseire, miért nem törődik vele, miért nem veszi fel velük a kapcsolatot. Mihálynak (32) 6 éve nem volt komoly kapcsolata. Irén (32) ráírt egy társkeresőn, így ismerkedtek meg egymással. A nő azonban rögtön az első találkozásuk után szakított is vele, aminek az okát a férfi a mai napig nem tudja, hiszen szerinte olyan jól indult minden. Válaszokat akar kapni, hogy miért tette ezt vele Irén, és azt szeretné, hogy ha félreértés volt a szakítás oka, kezdjék újra. Tamás (25) azért jön, hogy elmondja a barátnőjének, Katának (19) , hogy nem jó irányba halad a kapcsolatuk azzal, hogy nem beszélnek meg dolgokat egymással. Ezután Tamás, Kata legnagyobb meglepetésére megkérte a kezét. A történet azonban itt még nem ér véget, hiszen a stúdióba érkezik a lány anyja (Erzsébet (48)), azaz az anyós is. Vajon ő mit szól mindehhez? Mónika (43), mint szülő, azt sérelmezi, hogy a fiával, Gergővel a barátnője szünetelteti a párkapcsolatukat, ami szerinte nem is szünet, hanem szakítás. A mama mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy Gerő (22) és exe, Dóra (20) újra egy pár legyenek. A kétségbeesett nő sírva kéri a lányt, hogy béküljön ki a fiával.
Starting: 24-11-2025 05:55:00
Viktor (33) azért érkezik a stúdióba, mert a jelenlegi párjának, Amelitának (31) a volt férje Antal (45) állandó jelleggel zaklatja őket és ennek szeretne véget vetni. A történetben a fő dong az, hogy Antal és a nő papíron még házasok, el sem váltak, ráadásul a Viktor és Amelita a férfi elmondása szerint az ő tulajdonában él. Anikó (26) párja, Balázs (30) egyáltalán nem bízik meg a lányban, folyamatosan nézegeti a telefonját. A kiborult lány azt szeretné végre, ha ezt egyszer s mindenkorra befejezné az élettársa, különben nem folytatódhat a kapcsolatuk. Az elég érzékeny és lelkis Gergőt (19) egy ideje szörnyű lelkiismeret-furdalás gyötri. A stúdióba a fiatal fiú azért érkezik, hogy bevallja szerelmének, Zsanettnek (20), hogy egy buli alkalmával megcsalta őt. És mindemellett most arra készül, hogy megkérje a kezét. Krisztofer (23) azzal a szándékkal jön, hogy megkérje a barátnője (Krisztina (21)) kezét. A lánykérés mellett azonban az a célja, hogy tiszta lappal induljon a kapcsolatuk és a lánykérés után egy vallomást is elmond újdonsült menyasszonyának: 12-szer megcsalta. A lány ebből mindösszesen 1-ről tudott és meglehetősen hevesen reagál..
Starting: 24-11-2025 07:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 24-11-2025 08:00:00

Starting: 24-11-2025 08:40:00

Starting: 24-11-2025 09:10:00

Starting: 24-11-2025 09:50:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 24-11-2025 10:25:00

Starting: 24-11-2025 11:40:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 24-11-2025 12:45:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 24-11-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 24-11-2025 15:10:00

Starting: 24-11-2025 16:00:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 24-11-2025 16:55:00

Starting: 24-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 24-11-2025 19:00:00

Starting: 24-11-2025 19:45:00

Starting: 24-11-2025 20:20:00

Starting: 24-11-2025 20:50:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 24-11-2025 21:35:00

Starting: 24-11-2025 22:40:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 24-11-2025 23:50:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 25-11-2025 01:40:00
Győzi elhatározza, hogy harcba száll a polgármesteri székért szülőfalujában, Nógrádmegyeren. A siker érdekében mindent megpróbál. Összeállít egy "szakmai stábot", akik segítik célja elérésében. Legalábbis ő ezt gondolja. Elindul a faluba és különböző módszerekkel próbálja meggyőzni az embereket, hogy szavazzanak rá. Többek között ingyen hot-dogot osztogat. A család is kiveszi részét a munkából. Kampányfilmet forgatnak, amit Virág rögzít kiskamerájával. Természetesen a végeredmény egy hatalmas káosz; és 36 szavazat.
Starting: 25-11-2025 03:10:00
Marcos elköltözik a házból, hogy ne essen kísértésbe, mert nem tudja visszafogni magát, ha meglátja Palomát, viszont az apjának szüksége van Paloma társaságára. Nana felháborítónak tartja, hogy a varrónő feldúlja a családját. Esther és Paloma meglátják, amint Ramon és Franciska önfeledten nevetgélnek egy cukrászda teraszán. Paloma nagyon féltékeny lesz. Thaissa és Jefferson leckéket adnak Evelynnek, hogy meghódíthassa Felipét. Diogo pénzt rejt el Paloma táskájában, hogy lopás miatt kirúgják, de Sofia megtalálja a pénzt, és azt hazudja, ő vette el, hogy az édesapjához utazzon.
Starting: 25-11-2025 04:00:00
Ramon arra kéri Gabit, többé ne járjon az edzésre, mert feszültséget okoz Vicente és Patrick között. Mario egy rajzot visz Nanának, amit még gyerekkoruk óta őriz, és Nana teljesen elérzékenyül. A felhőszakadás miatt Paloma és a sofőr, Batista, nem tudják elhagyni a házat, ezért mindketten a villában maradnak. Paloma Marcos szobáját kapja. Éjjel kimegy a kertbe sétálni. A szobájában iszogató Alberto azt hiszi elhunyt feleségét látja, kimegy hozzá, és a medencébe zuhan.
Starting: 25-11-2025 05:10:00
Az első vendég egy fiatal fiú, Zsolt (19), aki már a megjelenésével is mosolyt csal a közönség arcára. Elmondása szerint évek óta egy lányt szeret, eddig hiába. A fiú elmondja, hogy az sem érdekli, ha a lánynak van valakije, hiszen ő mindenkinél jobb. A fiú a siker érdekében egy dalt is előad Szintiának (19). Végül a stúdióba érkezik a lány barátja, Zsolt is, vajon mit szól a kihívójához? Szili (21) úgy gondolja, hogy az otthon kialakult helyzettel nem tud megbarátkozni. Anyjával való konfliktusa már nem kezelhető szép szóval. Elmondja, hogy az anyja mindenért leszólja, úgy érzi, hogy nem kívánatos személy a családi házban. Épp ezért komoly döntésre szánja el magát, szándékát a ruhájával teli bőrönddel szeretné nyomatékosítani. A fiú elmondja anyjának, Mónikának (43), hogy nem bírja tovább, amire a mama reakciója elég meglepő. Zsuzsa egykori munkaadójától szeretne választ kapni, ugyanis úgy érezte, több is van köztük munkakapcsolatnál, hiszen a férfi többször is felhívta magához, sokszor aludtak együtt. Miközben mégse történt semmi. Majd a férfi egyszer csak eltűnt. Zsuzsa nem érti se az eltűnést, se azt, hogy nem feküdtek le egymással. Kérdésekkel érkezik és szürreális válaszokat kap. Szabinával (21) elmondja, hogy párja betegesen féltékeny, olyan durván, hogy már történeteket talál ki arról, mikor mit csinált. A lány esküszik, hogy nem volt hűtlen és nem hagyná el első szerelmét senkiért. Tudja, hogy ha nem változnak a dolgok a kapcsolatukban, sajnos külön válnak az útjaik, és kénytelen lesz kimondani, hogy "vége". Ezt párjának, Bercinek (23) is elmondja aki állítja, látott amit látott.
Starting: 25-11-2025 06:10:00
Panna (18) nagyon fél testvére, Gergő (19) hüllőitől. Gergőnek közel 60 fajta hüllője van otthon a családi házukban, kígyók, siklók, sáskák. Gergő tervezi a közeljövőben, hogy a tanulás, vagy egy lehetséges párkapcsolat miatt külföldre költözik, ezért Pannát kérné meg, hogy foglalkozzon az állataival, a lány viszont nagyon nem szeretne foglalkozni velük. Gergő egy nagyméretű király pitonnal érkezik a stúdióba. Gézának (22) van egy nagyon jó barátja, István (31), aki az otthonában különböző fajtájú kígyókat, ill. varánuszt tart. Géza nagyon fél ezektől az állatoktól, nem is megy át Istvánékhoz, soha nem volt még náluk. Szeretné Istvánt lebeszélni erről a "hobbijáról", mert szerinte ez nem normális dolog: nagyon sok pénzbe kerül a fenntartásuk, és István barátnője terhes, tehát a születendő kisbabának sem tartja megfelelőnek a környezetet, ami Istvánéknál van. István egy kisebb király pitont hoz a stúdióba, hogy az ellenkezőjéről győzze meg a barátját. Petra (20) és Vivien (20) 12 éve barátnők, szinte minden napot együtt töltenek, Petra ott is alszik legalább heti négyszer Vivinél. A kapcsolatukat azonban egy probléma beárnyékolja: Petra szerint a barátnője kutyamániája már nem normális, túl sok időt tölt velük, nem jár társaságba, nincs párkapcsolata és nem jár bulizni sem. Ráadásul teljesen egészségtelennek tartja, hogy a kutyák vele alszanak. Petra szeretné lebeszélni Vivit, hogy egy újabb kutyát vegyen magához, ami már a 7. lenne. Katalin (63) egy nagymama, aki retteg a rágcsálóktól, a lánya és a veje azonban többek között patkányokat tartanak háziállatként. A nagymama fél hozzájuk menni, ráadásul félti a két kisunokáját is. Azért jön, hogy vejét, István (53) lebeszélje a patkánytartásról, aki viszont két patkányt hoz magával, hogy Katalin összebarátkozzon velük. Mónika (24) egy pár hetes kiskutyával érkezik a stúdióba. A volt párjával, Petivel (26) 2,5 hónapig voltak együtt és szeretné megbeszélni vele, hogy miért szakított vele a fiú egyik napról a másikra a Facebookon. Nagyon szerelmes Petibe, és bármit megtesz, hogy együtt legyenek, épp ezért szeretné, ha a kiskutya is egy kapocs lenne közöttük és együtt tudnának gondoskodni róla.
Starting: 25-11-2025 07:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 25-11-2025 08:10:00

Starting: 25-11-2025 08:45:00

Starting: 25-11-2025 09:20:00

Starting: 25-11-2025 09:50:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 25-11-2025 10:25:00

Starting: 25-11-2025 11:40:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 25-11-2025 12:50:00
Győzi a több mint 30 kilós fogyás után rászánja magát a plasztikai műtétre. Úgy gondolja, hogy ezzel új távlatok nyílnak meg előtte és esetlegesen még modell is lehet belőle. Ezért veszi a bátorságot és mindenre elszántan beiratkozik egy modelliskolába. Hogy milyen akadályokkal kell megküzdenie és hogyan sikerül a plasztikai műtét, megtudhatják ma este.
Starting: 25-11-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 25-11-2025 15:05:00

Starting: 25-11-2025 15:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 25-11-2025 16:50:00

Starting: 25-11-2025 17:50:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 25-11-2025 19:00:00

Starting: 25-11-2025 19:45:00

Starting: 25-11-2025 20:20:00

Starting: 25-11-2025 21:00:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 25-11-2025 21:40:00

Starting: 25-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 25-11-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 26-11-2025 01:50:00
Győzi a több mint 30 kilós fogyás után rászánja magát a plasztikai műtétre. Úgy gondolja, hogy ezzel új távlatok nyílnak meg előtte és esetlegesen még modell is lehet belőle. Ezért veszi a bátorságot és mindenre elszántan beiratkozik egy modelliskolába. Hogy milyen akadályokkal kell megküzdenie és hogyan sikerül a plasztikai műtét, megtudhatják ma este.
Starting: 26-11-2025 03:10:00
Alicia veszekszik Fransiscával, mert azt hiszi, Ramonnak viszonya van a tanárnővel. Ramon féltékeny Marcosra, és azt veti Paloma szemére, hogy eltitkolta, hogy viszonyuk volt. Diogo boldogan elújságolja a szeretőjének, hogy a felesége beleegyezett abba, hogy eltüntesse Palomát a házból, mert nem tudja, hogy apját valójában a Palomával töltött idő tartja életben.
Starting: 26-11-2025 04:00:00
Silvana felkeresi Marcost, aki Mario lakásába költözött, és nagyon féltékeny lesz, mert egy lánnyal találja. A lány nagy rajongója, és ezt kihasználva, sok hazugságot mond neki Marcosról, mire a lány faképnél hagyja. Jefferson és Thaissa azon dolgoznak, hogy Felipe végre észrevegye Evelynt. Mindent elkövetnek, hogy Evelyn úgy nézzen ki, és úgy viselkedjen, mint Irene Adler, Felipe kedvenc Sherlock Holmes-jának szerelme. Alberto és Sofia elmennek Palomával találkozni a Cacique de Ramos-ba. Paloma nyilvánosan bocsánatot kér Ramontól.
Starting: 26-11-2025 05:10:00
Józsi (38) 10 éven keresztül házasságban élt Erikával (49). 3 éve váltak el, mert nagyon megromlott a kapcsolatuk. Erika gyerekeivel éltek együtt, akik nehezen jöttek ki Józsival és ez erősen hozzájárult ahhoz, hogy a pár végül szétment. Józsi azért jön, hogy mivel már mindenki kirepült otthonról, hiszen felnőttek a gyerekek, szeretné újra kezdeni Erikával. Saját családot alapítana vele, ennek kezdő lépéseként gyűrűvel is készült. Gabi (34) a barátnőjével jött rendezni a kapcsolatát. A barátságukat egy féltékenységi vita törte meg: Gabi nem tudta elfogadni, hogy Andinak (31) lett egy új barátnője. Andi, amikor még jóban volt Gabival, többször jelezte neki, hogy szeretne egy közös barátságtetoválást. Most ezzel készült Gabi, egy színes szív, amiben Andi kedvenc állata egy zsiráf mosolyog vissza. Ezzel a meglepetéssel szeretné nyomatékosítani, hogy komolyak a szándékai és tényleg fontos számára a barátnője. Jonatán (24) békülni jött kedvese családjával, Bernadettel (45) és Györggyel (45). A probléma tipikusnak mondható: az anyós és az após nem fogadják el a fiút. Jonatán 8 hónapja van együtt a lányukkal, Veronikával (18). Együtt élnek, szinte az első naptól hazavitte magához Jonatán. A szülők nagyon indulatosak, mert úgy érzik, a fiú elrabolta szeretett lányukat és nem engedi hozzájuk. Jonatán attól sem riad vissza, hogy olajat a tűzre öntve megkérje az anyósjelölttől Veronika kezét.
Starting: 26-11-2025 06:10:00
Viktor (20) 3 éve van együtt a párjával, Csillával (20), és két nagy vallomással készül a számára: egyrészt el szeretné mondani neki, hogy egyszer korábban megbotlott és megcsalta őt. Másrészt pedig úgy érzi, hogy megváltozott és ezt azzal szeretné bizonyítani is a lánynak, hogy megkéri a kezét. Laci (27) egy évvel ezelőtt ismerkedett meg Eszterrel (18) egy szórakozóhelyen, ahol egyből nagyon meg is tetszett neki a lány, szerelmes lett első látásra. Kapcsolatuk akkor azonban nem lett, csak egy laza baráti viszony. A fiatalember most arra készül, hogy elmondja, komolyan tervez Eszterrel. Brigi (19) fiatal kora ellenére már 4 éve van együtt férjével, Ádámmal (21). A lány komoly gondja van párjával, ugyanis nagyon zavarja, hogy a fiú mást sem csinál, csak folyton a Facebook-on lóg. Nem bízik meg Ádámban és az egyetlen megoldásnak azt találja, ha a fiú törli magát a közösségi oldalról. Györgyi (39) azért érkezik a stúdióba, mert a lányát (Vivien, 18) szeretné jobb útra téríteni, ugyanis a lány csavarog, nem dolgozik, nem tanul és már egy ideje el is költözött otthonról. Vivien egész máshogy látja a helyzetet, és ennek bizony hangot is ad...
Starting: 26-11-2025 07:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 26-11-2025 08:00:00

Starting: 26-11-2025 08:40:00

Starting: 26-11-2025 09:15:00

Starting: 26-11-2025 09:50:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 26-11-2025 10:25:00

Starting: 26-11-2025 11:40:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 26-11-2025 12:50:00
Győzi meglepi Beát az Operabálra szóló belépőjegyekkel. Felesége azonban nem örül az ötletnek, szerinte semmi keresnivalójuk azon a "puccos" helyen. Győzi azonban hajthatatlan. Felkér egy nemzetközi protokoll-szakértőt, hogy készítse fel őket az etikettre. Gáspárék egy héten át kitartóan tanulják az illemszabályokat. Amikor azonban megérkeznek a nagy eseményre, döbbenten veszik tudomásul, hogy a jegyek otthon maradtak...
Starting: 26-11-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 26-11-2025 15:10:00

Starting: 26-11-2025 15:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 26-11-2025 16:50:00

Starting: 26-11-2025 17:50:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 26-11-2025 19:00:00

Starting: 26-11-2025 19:45:00

Starting: 26-11-2025 20:25:00

Starting: 26-11-2025 21:00:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 26-11-2025 21:45:00

Starting: 26-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 26-11-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 27-11-2025 01:45:00
Győzi meglepi Beát az Operabálra szóló belépőjegyekkel. Felesége azonban nem örül az ötletnek, szerinte semmi keresnivalójuk azon a "puccos" helyen. Győzi azonban hajthatatlan. Felkér egy nemzetközi protokoll-szakértőt, hogy készítse fel őket az etikettre. Gáspárék egy héten át kitartóan tanulják az illemszabályokat. Amikor azonban megérkeznek a nagy eseményre, döbbenten veszik tudomásul, hogy a jegyek otthon maradtak...
Starting: 27-11-2025 03:10:00
Vadkutya és Rettenet, a két drogdíler, azzal szorongatják Waguinhót, hogy most már nekik kell dolgozzon. Diogo megfenyegeti Mariót, hogy ne merjen a felesége közelébe menni. Leo, Ramon öccse boldog, mert a neten megismert egy francia lányt, aki meg akarja látogatni. Leónak minden álma egy külföldi nőt feleségül venni, és elhagyni Brazíliát. Diogo arra kéri Gesele-t, hogy olvassa el Silvana könyvét, hátha talál benne valamit, amiért nem adhatják ki, hogy végre tönkremenjen a kiadó.
Starting: 27-11-2025 04:00:00
Gisele és Diogo arra készülnek, hogy elhitessék a Silvana könyvében szereplőkkel, hogy Silvana könyve után a karrierjük derékba törik. Nana megijed, hogy a kiadót Diogo szerint beperelhetik a Silvana által leírtak miatt. Alberto elhatározza, hogy hercegnős napot tart Palomának, ami alatt a teljes személyzet az ő kívánságait lesi majd. Marcos és Nana Sao Paulóba repülnek egy megbeszélésre. Marcos már a reptéren felszed egy lányt. Megérkezik Marie, és Leo mindenfélét kitalál, hogy ne kelljen bemennie dolgozni.
Starting: 27-11-2025 05:10:00
Marikát (20) nagyon zavarja a testvérének, Enikőnek az új párja, Patrik (19). Szerinte a fiú nem Enikőhöz (24) való, és hazudik arról, hogy felhagyott a csajozással. Úgy érzi, Enikő sokkal jobbat is kaphat Patriknál és végre boldogabb lehetne. Marika ki szeretné rakni Patrikot a házból, mert nem tud vele együtt élni. Sándor (25) és László (23) testvérek, de nem együtt nőttek fel, kiskorukban szétválasztották őket: Sándor a nagymamájánál élt, László pedig anyukája halála után intézetbe került. László nagyon sérelmezi, hogy testvére semmilyen formában nem próbált neki segíteni, soha nem állt mellette, pedig nagy szüksége lett volna rá. Lászlót (36) nőnapkor hagyta el a barátnője, Adrienn (37), akivel négy évig voltak együtt. László mindenáron szeretné visszakapni szerelmét, úgy, hogy harmadik személy ne állhasson közéjük, ezért a közös otthonukat is el kezdte tervezni. Dani (21) lassan egy éve lakik együtt barátjával Gergővel (21), a saját lakásában. Gergő kezdetben rendetlen volt, amit Dani még eltűrt, de az utóbbi időben Gergő csatlakozott egy gyülekezethez és idegeneket visz fel a lakásba, ez már nagyon dühíti. Dani változást akar, különben kirakja a lakásból.
Starting: 27-11-2025 06:10:00
Kriszti (25) és a jelenlegi párja, Sanyi (23) azért érkeznek a műsorba, mert a nő előző párját szerették volna nyomatékosan megkérni, hogy ne zaklassa őket semmilyen módon. A férfi ugyanis napi szinten hívogatja őket és ír nekik különböző ocsmányságokat. Zoltán (34), aki Krisztina exe, elég vehemensen reagál a kérésre, pláne, hogy közös gyermekeik is vannak és azok láthatása is probléma kettejük között. Roland (24) azért érkezik, mert párja, Kriszti (24) a mai napig tartja a kapcsolatot az exével, hiába csak baráti szinten. A bizalmatlanság a férfi részéről abból ered, hogy Kriszti már kétszer is visszament exéhez, és Roland emiatt talán joggal féltékeny, pont ezért azt szeretné, ha Kriszti minden kapcsolatot megszakítana az exével. Jani (23) azért érkezik hozzánk, mert szerette volna 2 év után újra látni édesapját és számon kérni azért, amiért régen bántotta őt. Emellett a legfontosabb célja, hogy megtudja, hogy mi az oka annak, amiért azt kellett éreznie, hogy apja, János (48) soha nem is szerette, ill. szereti őt. Glória (35) azért jön a műsorba, mert 5 hónapos szeretői viszonyával lebukott a 21 évig tartó élettársi kapcsolata alatt, így 11 napja új párjával él és ennek végleges tisztázása érdekében szerette volna megkérni Kálmánt (39), hogy fogja végre fel, hogy ő többé nem megy haza a családhoz, a 4 közös gyermekhez sem. Innentől új szerelmével, Gáborral van és szeretné, ha ezt Kálmán tiszteltben tartaná és békén hagyná őket. Kálmán a stúdióban találkozik először a szeretővel, és a felbőszült férj azonnal nekiront, amint Gábor a stúdióba lép.
Starting: 27-11-2025 07:05:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 27-11-2025 08:05:00

Starting: 27-11-2025 08:45:00

Starting: 27-11-2025 09:20:00

Starting: 27-11-2025 09:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 27-11-2025 10:30:00

Starting: 27-11-2025 11:40:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 27-11-2025 12:50:00
Győziék hátsó bejárati kapuját egyik éjjel ellopja valaki. A Gáspár család feje nyomozásba kezd, azonban a szálak még jobban összekuszálódnak. Győzi megijed, és úgy véli, valaki az életére tör. Ezt különböző jelek megerősítik számára. Úgy gondolja, tennie kell valamit, mert azt nem tűri, hogy bárki is a családja életére törjön!
Starting: 27-11-2025 14:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 27-11-2025 15:10:00

Starting: 27-11-2025 16:00:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 27-11-2025 16:55:00

Starting: 27-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 27-11-2025 19:00:00

Starting: 27-11-2025 19:45:00

Starting: 27-11-2025 20:20:00

Starting: 27-11-2025 21:00:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 27-11-2025 21:40:00

Starting: 27-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 27-11-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 28-11-2025 01:45:00
Győziék hátsó bejárati kapuját egyik éjjel ellopja valaki. A Gáspár család feje nyomozásba kezd, azonban a szálak még jobban összekuszálódnak. Győzi megijed, és úgy véli, valaki az életére tör. Ezt különböző jelek megerősítik számára. Úgy gondolja, tennie kell valamit, mert azt nem tűri, hogy bárki is a családja életére törjön!
Starting: 28-11-2025 03:10:00
Diogo felkeresi Silvanát, és megfenyegeti, hogy börtönbe kerül, ha megjelenik a könyve, mert megsértette számos ember személyiségi jogait. Silvana eleinte nem hisz neki, de végül nagyon megijed, és elhatározza, hogy mégsem adja ki a könyvet. Diogo örül, mert ezzel csődbe mehet a Prado Monteiro kiadó, Eric Feitosa pedig megveszi, és ő szép jutalékot kap érte. Leo mulatni viszi Marie-t, de kissé féltékeny, hogy a lány túl jól érzi magát a barátaival. A sajtótájékoztatón Silvana azt mondja, hogy átírja a könyvet, amiből hatalmas botrány kerekedik.
Starting: 28-11-2025 04:00:00
Diogo felbujtására megjelenik Silvana Nolasco a Prado Monteiro kiadóban, és a teremgarázsban felgyújtja a könyve összes példányát. Diogo, aki azt szeretné, hogy Alberto mielőbb meghaljon, tudja, hogy az esetet eltitkolnák beteg apósa elől, ezért arra kéri a biztonsági őrt, tájékoztassa Albertót. Alberto, aki épp felment a templomhoz, naplementét nézni Palomával, a hír hallatán rosszul lesz.
Starting: 28-11-2025 05:10:00
Az első vendég Zsuzsanna (54), akinek a madármentés a hobbija. Nagyon sok érdekes dolgot mesél erről a hobbiról, többek között azt, hogy hogyan alakította ki otthonában a madárszobát. A varjak és a szarkák a kedvenceit, otthon 4 varjút is tart. Zsuzsa érkezésének oka, hogy végre élőben is láthassa madármentő barátját, mentorát, Andrást, aki az öltönyös pénzügyi munkáját hagyta ott, hogy remeteként az erdőben, állatok között éljen. Éva (62) fiának, Marcinak (24) van egy különleges hobbija: a tömegközlekedés. Ami másnak szükséges rossz és leginkább csak felbosszantja magát rajta, az neki élvezet: buszok, villamosok, troli, metró, vonatok. Marci kívülről fújja az összes busz útvonalát, menetrendjét, és ebből kapunk az adásban is egy kis ízelítőt. Éva úgy érzi, hogy fia hobbija miatt marad ki a családi összejövetelekből, és szeretné, ha Marci ezen változtatna. Alexandrának (25) elég trendi hobbija van, a musicall.ly-zés. A lány minden nap minimum 2-3 órát foglalkozik a musicall.ly-zéssel és még néhány órát live-ozik is, tehát az egész napját gyakorlatilag a telefonjának szenteli. A párjának azonban ez a legkevésbé sem tetszik és hangot is ad ennek a műsorban. Mónika (45) kora ellenére nagyon sportos és fitt. A hölgy hobbija a rúdtáncolás, és elég nagy célt tűzött ki magának: szeretne indulni 40+-os kategóriában az országos bajnokságon. A stúdióba azért jön, mert szeretné, ha példaképe, a profi rúdtáncos és sokszoros magyar bajnok Noémi (24) segítene neki a versenyfelkészülésben és véleményezné a produkcióját is, amit a stúdióban be is mutat. Természetesen a bajnok produkciója sem maradhat el.
Starting: 28-11-2025 06:10:00
Az adás első vendége Kinga (23), aki kétségbeesetten érkezik hozzánk, hiszen már lassan 1 éve arra gyanakszik, hogy párja, János (26) megcsalja. A kapcsolatban ráadásul gyerekek is születtek. A nőnek több oka van arra, hogy gyanakodjon: a párja folyton a telefonját bújja, titkolózik, kimarad esténként és furcsán viselkedik. Anikó természetesen kifaggatja a férfit is, a válaszai nem csak Kingát, az egész stúdiót megdöbbentik. József (29) azért érkezik, hogy elmondja a párjának, már nem olyan a kapcsolatuk, mint a megismerkedésükkor. Párja korábban megcsalta, ami miatt már nehezen bízik meg benne, de mégis párja féltékenykedik folyamatosan. Katalin (30) is belátja, hogy sok vita van a féltékenykedés miatt, de ő úgy gondolja, egészen más oka(i) vannak a féltékenykedésnek. Lénárd (25) szintén azért érkezik, hogy utoljára megbeszélhesse kedvesével, Bettinával (25) a problémáikat. Lénárd szerint a legnagyobb problémájuk, hogy Bettina már betegesen féltékeny, és többször hozta már kellemetlen helyzetbe emiatt. Bettina meglepődik, amikor párja szembesíti a tényekkel, hogy ha nem változik, szerelme elhagyja, ugyanis Bettina észre sem vette, hogy ez probléma lenne. Gabriella (25) azért érkezik a műsorba, hogy helyrehozza a kapcsolatát a már 10 éve nem látott édesapjával, Jánossal (55). János meglepődik, amikor meglátja a lányát. De vajon mi lehetett annak az oka, ami miatt 10 évig nem beszéltek egymással?
Starting: 28-11-2025 07:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 28-11-2025 08:05:00

Starting: 28-11-2025 08:45:00

Starting: 28-11-2025 09:20:00

Starting: 28-11-2025 09:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 28-11-2025 10:30:00

Starting: 28-11-2025 11:45:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 28-11-2025 12:50:00
Győzi elhatározza, hogy színész lesz. A család nem fogadja kitörő örömmel az ötletet. Felesége szerint alkalmatlan lenne erre a pályára, hiszen egy verset sem tud megtanulni. Győzi azonban nem így látja a dolgot és lázas felkészülésbe kezd...
Starting: 28-11-2025 14:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 28-11-2025 15:10:00

Starting: 28-11-2025 15:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 28-11-2025 16:55:00

Starting: 28-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 28-11-2025 19:00:00

Starting: 28-11-2025 19:45:00

Starting: 28-11-2025 20:20:00

Starting: 28-11-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 28-11-2025 21:40:00

Starting: 28-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 28-11-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 29-11-2025 01:45:00