Aujourd hui TREXIPTV
Németország 1942 A Hitler-rezsim politikai és katonai hatalma csúcsán van. A berlini Wedding munkáskörnyékről származó 17 éves Friedrich Weimer kiváló bokszoló. Tehetsége megnyitja előtte a Birodalom jövendő elitjét képző, politikai oktatási intézmény a Napola Allenstein kapuit. Friedrich ebben élete nagy lehetőségét látja, hogy megszabaduljon osztálya korlátaitól. Szülei akarata ellenére jelentkezik a neves iskolába. E számára idegen világban, melyben a nemzeti szocialista képzés és rend uralkodik, kemény konkurenciaharcra és váratlan bajtársiasságra talál egyszerre. Egy szökött hadifoglyok elleni szörnyű bevetés és az egyre mélyülő barátsága a csendes és okos Albrecht Steinnel választás elé állítják Friedrichet mely egyúttal fiatalsága végét is jelenti.
Starting: 27-11-2025 06:50:00
A fiatal Michaela felvételt nyer a tübingeni egyetemre, ám anyja keményen ellenáll terveinek, mert alkalmatlannak tartja beteg lányát a szülői házon kívüli életre. Apja segítségével azonban Michaela mégis elutazik az egyetemi városba, beleveti magát a tanulásba, megszeret egy hozzáillő fiút, és már-már a betegsége is kezd elmúlni. Ám anyja rideg szigora a távolban is kísérti, és a tőle kapott rózsafüzér olyan mértékű tudatalatti ellenállást és gyűlöletet vált ki belőle, hogy lassan képtelen lesz imádkozni, s szembefordul a lételemét jelentő vallással is. A fiatal lányt ördögűzéssel próbálják félelmeitől megszabadítani.
A film megtörtént esetet dolgoz fel. Az ördögűzés létjogosultságáról mind a mai napig nem zárultak le a viták.
Starting: 27-11-2025 08:40:00

Starting: 27-11-2025 08:42:00
A harmincas Irene négyéves kislányával különköltözik a férjétől és egy távoli hegyi faluban akar új életet kezdeni. A buja, mindent átható növényzet és a legendák segítségére vannak, miközben szembenéz emlékeivel és félelmeivel.
Starting: 27-11-2025 10:15:00
Három angyal vigyáz a világra. Nincs szárnyuk, és nem fehér ruhában énekelgetnek: hanem gyorsak, vadak, veszélyesek – és nagyon dögösek. És mindannyian Charlie Townsend alkalmazásában állnak. Az elmúlt évtizedekben Charlie, a titokzatos főnök detektívügynöksége nagyra nőtt: már az egész világon vállnak felderítő- és őrző-védő munkát – és így persze a megbízók is nagyon sokfélék lettek. A filmben szereplő különlegesen kiképzett három nő az egyik külföldi akciókra szervezett egység tagja. Erő, ész, kacérság és humor a fegyverük – és nem félnek használni. A legendás tévésorozat és a Diaz-Barrymore-Liu trió nagy sikerű filmjei után itt az új generáció: ismét három lenyűgöző női magánügynök küzd és nyomoz!
Starting: 27-11-2025 12:00:00
A 17 éves, tehetséges Manon azon kevés lányok egyike, akik bekerültek a fiú junior hokicsapatba. Ám nyomasztják érzései, ezért megszökik, hogy megtalálja rég nem látott apját. Belfortban nem találja meg őt, de kiderül, hogy új családja van.
Starting: 27-11-2025 13:55:00
A 17 éves, tehetséges Manon azon kevés lányok egyike, akik bekerültek a fiú junior hokicsapatba. Ám nyomasztják érzései, ezért megszökik, hogy megtalálja rég nem látott apját. Belfortban nem találja meg őt, de kiderül, hogy új családja van.
Starting: 27-11-2025 13:56:00
Németország 1942 A Hitler-rezsim politikai és katonai hatalma csúcsán van. A berlini Wedding munkáskörnyékről származó 17 éves Friedrich Weimer kiváló bokszoló. Tehetsége megnyitja előtte a Birodalom jövendő elitjét képző, politikai oktatási intézmény a Napola Allenstein kapuit. Friedrich ebben élete nagy lehetőségét látja, hogy megszabaduljon osztálya korlátaitól. Szülei akarata ellenére jelentkezik a neves iskolába. E számára idegen világban, melyben a nemzeti szocialista képzés és rend uralkodik, kemény konkurenciaharcra és váratlan bajtársiasságra talál egyszerre. Egy szökött hadifoglyok elleni szörnyű bevetés és az egyre mélyülő barátsága a csendes és okos Albrecht Steinnel választás elé állítják Friedrichet mely egyúttal fiatalsága végét is jelenti.
Starting: 27-11-2025 15:40:00
Scott és Stonebridge egy megérzés nyomán Genf felé veszik az irányt, hogy Li-Na és egy halálos atombomba keresésére induljanak.
Starting: 27-11-2025 19:00:00
Scott és Stonebridge egy megérzés nyomán Genf felé veszik az irányt, hogy Li-Na és egy halálos atombomba keresésére induljanak.
Starting: 27-11-2025 19:01:00
Évadzáró. Scott és Stonebridge megpróbálnak kijátszani egy zsoldoscsapatot a svájci Alpokban, miközben egy árulót visznek az igazságszolgáltatás elé.
Starting: 27-11-2025 19:45:00
Évadzáró. Scott és Stonebridge megpróbálnak kijátszani egy zsoldoscsapatot a svájci Alpokban, miközben egy árulót visznek az igazságszolgáltatás elé.
Starting: 27-11-2025 19:46:00
Dél-Karolina, 1776. Benjamin Martin, a franciák és indiánok elleni harcok hőse békében akar élni családjával, miközben új háború söpör végig az országon. Amikor az egyik fiát megölik, a férfit a harag és a fájdalom visszaűzi a csatatérre.
Starting: 27-11-2025 20:35:00
Két monogám, heteroszexuális házasságban élő kéményseprő olyan helyzetekbe kerül, amelyek megkérdőjelezik a szexualitásról és a nemi szerepekről alkotott véleményüket. Az egyikük váratlan ismertséget köt egy férfival. A másiknak zavarbaejtő álmai lesznek, aminek hatására elkezd azon töprengeni, hogy mások tekintete mennyire formálja a személyiségét, és vannak-e a jellemének olyan aspektusai, amelyeket elnyomott, ezáltal korlátozva önmagát.
Starting: 27-11-2025 23:20:00
Scott és Stonebridge egy megérzés nyomán Genf felé veszik az irányt, hogy Li-Na és egy halálos atombomba keresésére induljanak.
Starting: 28-11-2025 01:15:00
Évadzáró. Scott és Stonebridge megpróbálnak kijátszani egy zsoldoscsapatot a svájci Alpokban, miközben egy árulót visznek az igazságszolgáltatás elé.
Starting: 28-11-2025 02:00:00
Az ifjú Nacho anyja Buenos Aires-i házából apja marhafarmjára költözik. Hogy helyrehozza kapcsolatát rég nem látott apjával, igyekszik neki segíteni a telepen, és közben leckéket kap a mindennapok kegyetlenségéből és a társadalmi ellentétekből.
Starting: 28-11-2025 02:50:00
Dodi úgy dönt, hogy részt vesz egy longboard táncversenyen. Ám közel az ötvenhez sokkal idősebb, mint a többi versenyző. Ráadásul fogalma sincs, hogyan kell a deszkán táncolni. Összebarátkozik egy tinédzserrel, Sandrával, aki hajlandó őt tanítani.
Starting: 28-11-2025 04:25:00
A 17 éves, tehetséges Manon azon kevés lányok egyike, akik bekerültek a fiú junior hokicsapatba. Ám nyomasztják érzései, ezért megszökik, hogy megtalálja rég nem látott apját. Belfortban nem találja meg őt, de kiderül, hogy új családja van.
Starting: 28-11-2025 05:00:00
A napóleoni háborúk idején támadás éri a Surprise nevű angol hadihajót. A csatában a hajó súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Jack Aubrey kapitány kétségek közt vívódik. Nem tudja eldönteni, hogy barátjára, Stephen Maturin hajóorvosra hallgasson, vagy inkább a kötelességét teljesítse, és harcoljon. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze francia ellenfelét. A küldetés megalapozhatja hírnevét, vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.
Starting: 28-11-2025 06:45:00
Miközben Párizs utcáin teker a házhoz szállítandó ételekkel, a guineai Szulejmán elismétli történetét. Két nap múlva esedékes a menedékkérelmi elbeszélgetése, ami a tartózkodáshoz szükséges papírok záloga. Ám a férfi még nem áll készen.
Starting: 28-11-2025 13:15:00
A napóleoni háborúk idején támadás éri a Surprise nevű angol hadihajót. A csatában a hajó súlyosan megrongálódik, és a legénység tagjai közül is sokan megsebesülnek. Jack Aubrey kapitány kétségek közt vívódik. Nem tudja eldönteni, hogy barátjára, Stephen Maturin hajóorvosra hallgasson, vagy inkább a kötelességét teljesítse, és harcoljon. Végül mégis útra kel, hogy két óceánon keresztül üldözze, utolérje és legyőzze francia ellenfelét. A küldetés megalapozhatja hírnevét, vagy elpusztíthatja őt és legénységét is.
Starting: 28-11-2025 14:50:00
A messzi jövőben járunk, amikor az ismert bolygókat IV. Shaddam padisah-császár kormányozza. A világegyetemben a legértékesebb anyag a fűszer-melanzs. A fűszertől hosszabb lesz az élet. A fűszertől kitágul a tudat. A fűszer egyetlen bolygón lelhető fel: egy sivár, száraz, sivatagos bolygón. Ez a bolygó az Arrakis - de lakói, a szabad fremenek népe csak úgy nevezi: Dűne. Ezen a bolygón csap végleg össze két ősi ellenség, két nemes ház: az Atreides és a Harkonnen. Miközben a fremenek a próféciában megjövendölt messiás eljövetelét lesik, a Császár, az Űrliga, s az egész galaxis dermedten lesi a harc végkimenetelét, hiszen a fűszer nem apadhat el.
Starting: 28-11-2025 19:00:00
A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a másikra élnek, és egymásba szeretnek.
Starting: 28-11-2025 21:15:00
Stockholm fagyos és meglehetősen nyomorúságos külvárosában járunk, valamikor a nyolcvanas évek elején. Hősünk, Oskar Eriksson teljesen átlagos, ám magányos 12 éves kisfiú. Próbálja ép bőrrel megúszni, hogy osztálytársai állandó jelleggel terrorizálják. Otthon - ahol édesanyjával kettesben élnek - titkon sorozatgyilkosokról szóló újságkivágásokat és más hasonló dolgokat gyűjt. Egy nap egy fán, nem messze Oskarék házától egy rituálisan meggyilkolt fiú holttestére bukkannak. Oskar eközben megismerkedik Elivel, aki a szomszéd lakásba költözött egy idősebb férfival - akiről a néző hamarosan azt feltételezheti, hogy az apja. A kis Eli ugyanolyan magányos, mint Oskar, így hamar barátságot kötnek.
Starting: 28-11-2025 23:05:00
Javier Rodriguez és Manolo Sanchez mexikói rendőrök és jó barátok, akik nap mint nap szembesülnek a hatalom és a pénz kísértésével, és bár ellenállnak, a korrupció mégis olyannyira behálózza őket, hogy végül kilátástalan helyzetbe kerülnek. Az Egyesült Államokban, Ohio Állam Legfelsőbb Bíróságának bírája, Robert Wakefield az Elnöktől fontos megbízatást kap: őt nevezi ki a drog elleni harc új főnökévé. A megalkuvásra képtelen, konzervatív Wakefield a kábítószer elleni küzdelem egész szervezetének felülvizsgálatára készül és a mexikói rendőrséggel való együttműködést tervezi. De otthon, ő is csak szülő - feleségével, Barbarával tinédzser lányuk, Caroline egyre jobban elhatalmasodó kábítószer-függőségével kell szembesülniük. San Diegóban Montel Gordon és Ray Castro DEA-ügynökök a hírhedt Obregon drogmaffia leleplezésén fáradoznak. Foglyuk, a középszintű kábítószer-kereskedő, Eduardo Ruiz hajlandó tanúskodni a gazdag drogbáró, Carlos Ayala ellen. Carlos letartóztatása döbbenetes hír mit sem sejtő feleségének, Helenának, aki gyermeket vár. Pillanatok alatt szörnyű kelepcébe kerül: az egyik oldalon férje cinkosai fenyegetik, míg a másikon a DEA-ügynökök tartják megfigyelés alatt.
Starting: 29-11-2025 00:55:00
XIII. Lajost a dölyfös XIV. Lajos követi a trónon, akinek uralkodása alatt egész Franciaország éhezik. A király az egykori testőrének, Athos fiának menyasszonyát szemeli ki ágyasául. Hogy megszabaduljon riválisától, a fiút végzetes csatába küldi. Athos haragjában felkeresi régi bajtársait, Porthos, Aramist és D'Artagnant, hogy segítsenek végrehajtani tervét. Ki akarja szabadítani a piperkőc király börtönében raboskodó rejtélyes foglyot. A mendemonda szerint a vasálarcos férfi nem más, mint a király ikertestvére. A népet sanyargató király helyett őt akarják trónra ültetni.
Starting: 29-11-2025 05:00:00
Egy film a versengésről, túlszárnyalni akarásról. Az ősembertől a vadászokon át, a sajtófigyelő modern tömegeken keresztül a futurisztikus emberig a tudásszomj bukáshoz vezet. A film elválasztott képernyőt használ az egy időben történő események bemutatására. A természetből vett képek gazdag, színes vizuális hatást kölcsönöznek.
Starting: 29-11-2025 07:10:00
A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a másikra élnek, és egymásba szeretnek.
Starting: 29-11-2025 13:00:00
Egy film a versengésről, túlszárnyalni akarásról. Az ősembertől a vadászokon át, a sajtófigyelő modern tömegeken keresztül a futurisztikus emberig a tudásszomj bukáshoz vezet. A film elválasztott képernyőt használ az egy időben történő események bemutatására. A természetből vett képek gazdag, színes vizuális hatást kölcsönöznek.
Starting: 29-11-2025 14:50:00
XIII. Lajost a dölyfös XIV. Lajos követi a trónon, akinek uralkodása alatt egész Franciaország éhezik. A király az egykori testőrének, Athos fiának menyasszonyát szemeli ki ágyasául. Hogy megszabaduljon riválisától, a fiút végzetes csatába küldi. Athos haragjában felkeresi régi bajtársait, Porthos, Aramist és D'Artagnant, hogy segítsenek végrehajtani tervét. Ki akarja szabadítani a piperkőc király börtönében raboskodó rejtélyes foglyot. A mendemonda szerint a vasálarcos férfi nem más, mint a király ikertestvére. A népet sanyargató király helyett őt akarják trónra ültetni.
Starting: 29-11-2025 16:50:00
A visszatérő megtörtént események alapján készült. Magával ragadó, hátborzongató film egy férfi küzdelméről, a minden rettenet ellenére legyőzhetetlen élni akarásról és a teljes esélytelenséggel is dacoló emberi szellemről.
Hugh Glassra (Leonardo DiCaprio) a még feltérképezetlen amerikai vadonban rátámad egy medve: társa, John Fitzgerald (Tom Hardy) szándékosan tagadja meg a segítséget és magára hagyja őt a kietlen, dermesztő rengetegben. Glass hihetetlen erőfeszítéssel dacol a természet és az ember kegyetlenségével. Őrületes kalandokat él túl, egymaga vág keresztül hegyen, erdőn, folyón és hómezőn, hogy bosszút álljon.
Starting: 29-11-2025 19:00:00
Howard Hughes, a huszadik század legfigyelemreméltóbb egyéniségei közé tartozott. Sikeres feltalálóként, dörzsölt iparmágnásként és ünnepelt hollywoodi producerként az álmai megvalósításáért a mindenre kész amerikai ideálját testesítette meg, legnagyobb szenvedélye azonban mindenekelőtt a repüléshez fűzte. Martin Scorsese kamerája előtt Hughes életének eredményekben leggazdagabb évei elevenednek meg: az a húszas évek közepétől a negyvenes évekig terjedő időszak, melynek során Hughes merészsége és szenvedélye révén mind a repülést, mind a filmkészítést forradalmasította. Hughes életének ezen fejezetét azonban, nemcsak a határtalan kísérletező kedv, a szenvedélyes szerelmi ügyek és a kíméletlen üzleti csatározások jellemezték, ezek voltak azok az évek is, amikor Hughes-nak először kellett szembenéznie a siker és a hírnév árnyoldalával, és saját maximalizmusa következményeivel.
Scorsese filmje nemcsak a sorozatos győzelmekről és diadalokról, hanem Hughes magánéletéről is képet fest. Mesél Hollywood két legendás színésznőjéhez, Katharine Hepburn-höz (Cate Blanchett) és Ava Gardnerhez (Kate Beckinsale) fűződő kapcsolatáról, és beszámol a Pan American befolyásos vezetőjével, Juan Triplle-lel (Alec Baldwin) folytatott heves küzdelméről. Feltűnik a filmben Hughes jobb keze, a mágnás mellett egész életében kitartó Noah Dietrich (John C. Reilly), és a Hughes-val állandó harcban álló Owen Brewster szenátor (Alan Alda), továbbá tanúi lehetünk annak a tragikus kimenetelű repülőgép-balesetnek is, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyre súlyosabb fóbiákkal küzdő Hughes remetei magányban töltse élete hátralévő részét.
Starting: 29-11-2025 21:35:00
A közeli jövőben a rendőrség robotokkal próbál úrrá lenni a bűnözésen. Ám a tervező Wilson többet szeretne, célja a mesterséges intelligencia megteremtése. Főnöke utasítása ellenére megalkotja álmát, amit egy leselejtezett robotba ültet be.
Starting: 30-11-2025 05:00:00
A közeli jövőben a rendőrség robotokkal próbál úrrá lenni a bűnözésen. Ám a tervező Wilson többet szeretne, célja a mesterséges intelligencia megteremtése. Főnöke utasítása ellenére megalkotja álmát, amit egy leselejtezett robotba ültet be.
Starting: 30-11-2025 17:00:00
A nem is olyan távoli jövőben különös szabályok vannak érvényben a társadalomban. A magányos embereket szállodába zárják, ahol 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak. A személyzet mindent megtesz ennek érdekében, egymást érik a táncos mulatságok, ismerkedési estek. Ám az embereknek igyekezniük kell, mert aki ennek ellenére pártában marad, akkor átalakul egy általa választott állattá, és az erdőbe kerül. Egy kétségbeesett férfi megszökik a szállodából, és az erdőben élő lázadókhoz menekül.
Starting: 30-11-2025 19:00:00
A 18. század eleje. Anglia háborúban áll a franciákkal. Ettől függetlenül a kacsafuttatás és az ananászfogyasztás virágzik. A törékeny Anna királynő foglalja el a trónt, nevében közeli barátja, Lady Sarah Malborough kormányozza az országot, s közben el is látja a betegeskedő uralkodót. Mikor egy új szolgáló, Abigail megérkezik az udvarba, bája és talpraesettsége révén Lady Sarah hamar szárnyai alá veszi – Abigail pedig csak az alkalmat keresi, hogy visszatérhessen arisztokrata életéhez. Ahogy a politika és a háború egyre inkább lefoglalja Sarah-t, Abigail szép lassan elfoglalja a helyét Anna mellett. Szárba szökkent barátsága a királynővel lehetőséget kínál számára, hogy megvalósítsa célját, és ebben se nő, se férfi, se politika, se nyúl nem gátolhatja meg.
Starting: 30-11-2025 20:55:00
Scott és Stonebridge egy megérzés nyomán Genf felé veszik az irányt, hogy Li-Na és egy halálos atombomba keresésére induljanak.
Starting: 30-11-2025 22:55:00
Évadzáró. Scott és Stonebridge megpróbálnak kijátszani egy zsoldoscsapatot a svájci Alpokban, miközben egy árulót visznek az igazságszolgáltatás elé.
Starting: 30-11-2025 23:40:00
A Carandiru a világ egyik legnagyobb gyűjtőfogháza volt, amely Sao Paolóban működött egészen 2002-ig. Legnagyobb kihasználtsága időszakában a 3000 férőhelyen 8000 rabot tartottak fogva. Akkor vált igazán hírhedtté, amikor 1992-ben, egy lázadás alkalmával 111 rabot koncoltak itt fel. Habár a rendőrség arra hivatkozott, hogy önvédelemből cselekedtek, egyetlen rendőr sem halt meg az összetűzés során.
A szentek, pornósztárok és focisták képeivel borított cellában két rab, Lula és Dagger között elrendezésre váró vita zajlik. A hangulat feszült, mindenki tudja, hogy a börtön belső törvényei kemények és szigorúak. Egy másik börtönlakó, Black Nigger, aki afféle "bíró" a rabok között felmerülő konfliktusok eldöntésében, még időben megoldja a kérdést. Így fogadhatják a nemrég érkezett Doktort, aki türelmetlenül várta már, hogy megkezdhesse önkéntes orvosi működését a fegyházban.
A forgatókönyv Drauzio Varella könyve nyomán készült. Varella 1989 és 2002 között a Carandiru börtön orvosaként teljesített szolgálatot. Hector Babenco onkológusa volt, a kezelések során mesélt a rendezőnek a tapasztalatairól. Az eredmény egy sikerkönyv és annak filmadaptációja volt. Babenco és stábja engedélyt kapott, hogy a valódi börtön falai között forgasson hat héten át, mielőtt az állam lebontotta az épületet.
Starting: 01-12-2025 00:30:00
Dog és Mirales gyerekkori barátok, egy dél-franciaországi faluban élnek. Barátságukat próbára teszi, amikor egy nyáron Dog szerelmes lesz egy lányba. Miralest elemészti a féltékenység, ám a köztük kialakuló távolság lehetővé teszi, hogy fejlődjenek.
Starting: 01-12-2025 08:40:00
Az ötvenes, elvált Julian egy autómegosztó app segítségével utasokat szervez be saját útjaira. Lassan beleszeret egyik fix utasába, a gyönyörű Lorenába, ám egy nap, amikor vallomására készül, egy másik, nyugtalanítóan jóképű utas akadályt gördít elé.
Starting: 01-12-2025 10:20:00
Karizmatikus, de problémás apjuk halálát követően hat féltestvér először találkozik a bordeaux-i családi házban, ahol próbálnak egységes családdá válni, ám eltérő hátterük és identitásuk nem könnyíti meg az összekovácsolódást.
Starting: 01-12-2025 13:50:00
Egy fiatal New Orleans-i özvegy férje meggyilkolásának gyanújával polgári pert indít a befolyásos nagyvállalat ellen. Jogi képviseletét Wendell Rohr, az udvarias és választékos modorú déli ügyvéd látja el, aki erkölcsi meggyőződéssel és szívből jövő szenvedéllyel lát neki az ügynek. Ellenfele látszólag a cég érdekeit képviselő védőügyvéd, aki valójában Rankin Fitch, a profi és könyörtelen esküdtszéki szakértő bábja. Fitch és Rohr rájönnek, hogy nem ők az egyetlenek, akik meg akarják nyerni maguknak az esküdteket. Ezt akarja az egyik jelölt, Nick Easter, ráadásul egy titokzatos nő is felbukkan a színen.
Starting: 01-12-2025 19:00:00
Három összefonódó sors – három különleges történet emberekről és kutyáikról, amelyek bemutatják az emberi kapcsolatok összetettségét és feltárják a szerelem és a magány akadályait.
Starting: 01-12-2025 21:10:00
Amerika nagyvárosainak pincéiben egy titkos szervezet működik: ha egy éjjel az utca összes nyilvános telefonja összetörik, ők jártak ott; ha egy köztéri szobor óriás fémgömbje legurul talapzatáról, és szétrombol egy gyorsétkezdét, az az ő művük; ha egy elegáns bank parkolójának összes autóját rettentően összerondítják a galambok - az sem véletlen. Vigyáznak a leveleinkre, átveszik telefonüzeneteinket, kísérnek az utcán: és még csak készülnek a végső dobásra: a nagy bummra... Pedig az egészet csak két túlzottan unatkozó jóbarát találta ki: azzal kezdték, hogy rájöttek, nincs jobb stresszoldó, mint ha alaposan megverik egymást. Pofonokat adni jó. Pofonokat kapni jó. Számukra ez a boldog élet szabálya.
A történetet egy jól szituált, de cinikus és kiábrándult fiatalember meséli el. Nevét nem tudjuk, néha Jacknek (Edward Norton) hívja magát. Önismereti terápiás csoportokba jár, mégsem kerül közelebb valódi énjéhez és embertársaihoz. Véletlenül összeismerkedik Tylerrel (Brad Pitt), akiben felfedezi hiányzó tulajdonságait. Tyler egy különös, titkos társaság megalapításával próbál megszállottan úrrá lenni a világ káoszán. A Harcosok Klubjának híre hamar elterjed a túl hamar meggazdagodott menedzser nemzedék tagjai között, akik egyre intenzívebb élményekre várnak. Az egyetlen, aki a két rokonlélek közé ékelődik, egy nő. Marla (Helena Bonham Carter) kétségbe vonja Tyler erőltetetten férfias ideológiáját.
Starting: 01-12-2025 22:50:00
Egy nagynéni a korábban sosem látott unokahúgával Lappföldre utazik, hogy kiürítsék a házat, amelyet megörököltek. Kiderül, hogy a zárkózott és bizalmatlan nagynéni korábban a számi néppel szembeni finnországi asszimilációs politika egyik áldozata volt. A két nő érdeklődéssel fordul egymás felé, és ez segít nekik megtalálni az értékeket önmagukban és a gyökereikben. A Je'vida az első kolta számi alkotás a filmművészetben.
Starting: 02-12-2025 03:15:00
Karizmatikus, de problémás apjuk halálát követően hat féltestvér először találkozik a bordeaux-i családi házban, ahol próbálnak egységes családdá válni, ám eltérő hátterük és identitásuk nem könnyíti meg az összekovácsolódást.
Starting: 02-12-2025 05:00:00
A szociális munkás Sylvia kiszámítható élete a lánya, a munkája, és az AA-gyűlések körül forog. Egy nap Saul követi őt az osztálytalálkozójukról hazafelé. Meglepő találkozásuk mindent felforgat, ahogy kinyitják a múltba vezető ajtót.
Starting: 02-12-2025 06:45:00
Londont terrorizálják a keresztény fehér felsőbbrendűséget hirdetők. A film egy 16 éves, gyűlöletre képtelen, neurodivergens fiú és egy elfojtott dühvel teli, megtört férfi párhuzamos történetét meséli el ebben a világban.
Starting: 02-12-2025 09:55:00
Egy fiatal New Orleans-i özvegy férje meggyilkolásának gyanújával polgári pert indít a befolyásos nagyvállalat ellen. Jogi képviseletét Wendell Rohr, az udvarias és választékos modorú déli ügyvéd látja el, aki erkölcsi meggyőződéssel és szívből jövő szenvedéllyel lát neki az ügynek. Ellenfele látszólag a cég érdekeit képviselő védőügyvéd, aki valójában Rankin Fitch, a profi és könyörtelen esküdtszéki szakértő bábja. Fitch és Rohr rájönnek, hogy nem ők az egyetlenek, akik meg akarják nyerni maguknak az esküdteket. Ezt akarja az egyik jelölt, Nick Easter, ráadásul egy titokzatos nő is felbukkan a színen.
Starting: 02-12-2025 10:10:00
Egy tanár egy elitiskolában vállal munkát, hogy tudatos étkezési órákat tartson. Azt tanítja, hogy kevesebbet enni egészséges. Munkája során erős köteléket alakít ki öt diákkal és saját klubot is alakítanak – ám ez a kapcsolat végül veszélyes fordulatot vesz. A többi tanár lassan veszi észre, hogy mi történik, és mire a zaklatott szülőkkel kezdenek rájönni az igazi veszélyre, a Club Zero valósággá válik.
Starting: 02-12-2025 12:15:00
A szociális munkás Sylvia kiszámítható élete a lánya, a munkája, és az AA-gyűlések körül forog. Egy nap Saul követi őt az osztálytalálkozójukról hazafelé. Meglepő találkozásuk mindent felforgat, ahogy kinyitják a múltba vezető ajtót.
Starting: 02-12-2025 15:25:00
A matematikusnak készülő, briliáns Marguerite Hoffmann Franciaország legjobb egyetemén tanul. Diplomavédésének napján azonban egy tévedés minden bizonyosságot megingat, ezért Marguerite úgy dönt, mindent hátrahagy, és egész életét újrakezdi.
Starting: 02-12-2025 17:05:00
A nem is olyan távoli jövőben különös szabályok vannak érvényben a társadalomban. A magányos embereket szállodába zárják, ahol 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak. A személyzet mindent megtesz ennek érdekében, egymást érik a táncos mulatságok, ismerkedési estek. Ám az embereknek igyekezniük kell, mert aki ennek ellenére pártában marad, akkor átalakul egy általa választott állattá, és az erdőbe kerül. Egy kétségbeesett férfi megszökik a szállodából, és az erdőben élő lázadókhoz menekül.
Starting: 02-12-2025 19:00:00
A két rendőrt, Sarah Collinst és Steve Bradshaw-t a délkelet-londoni Portland Towerhöz riasztják, ahol megtalálják a régóta szolgáló rendőrtiszt, Hadley Matthews és egy tizenéves líbiai menekült, Farah Mehenni holttestét. Fenn a tetőn Sarah egy traumatizált ötéves fiút talál egy újonc rendőrtiszt, Lizzie Adama társaságában _ ők a történtek egyetlen szemtanúi. Mielőtt azonban kikérdezhetnék Lizzie-t, a rendőrnő eltűnik. Minél tovább nyomoznak, annál inkább erősödik bennük a gyanú, hogy szándékosan félrevezetik őket.
Starting: 02-12-2025 20:55:00
Mivel Lizzie még mindig szökésben van, Sarah végül ráveszi főnökét, Tim Bailie nyomozófelügyelőt, hogy osszon meg információkat a nyilvánossággal. Sarah megtudja, hogy Farah rasszizmussal vádolta meg Hadleyt, ami a kirúgásához vezethetett volna, és Lizzie megvédte őt. Sarah újabb felfedezéseket tesz; feltár egy potenciális kapcsolatot egy prostituált stricije általi meggyilkolásával, és kideríti, hogy Lizzie és Kieran nem csupán kollégák voltak. Végül Farah apja, Younes Mehenni megdöbbentő információkkal szolgál arról a napról, amikor Hadley és Lizzie először járt az otthonában.
Starting: 02-12-2025 21:40:00
Lizzie úgy dönt, hogy feladja magát. Kieran megpróbálja megállítani, de bűntudat kísérti, és visszatér Londonba. Miután Sarah üres kézzel tér vissza Kieran házkutatásáról, Lizzie felveszi a kapcsolatot Steve-vel, és követi a Portland Towerig, ahol a tetőn találja meg. Az ügy kimenetelét egy Sarah és Lizzie közötti feszült párbeszéd dönti el. A tetőn történtek végső leleplezése még megdöbbentőbb, mint ahogy azt Sarah vagy Steve várta.
Starting: 02-12-2025 22:25:00
A Menyasszony (Uma Thurman) egykor hírhedt bérgyilkosnő volt, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Ám terhes lett és férjhez akart menni, de a főnök ezt nem hagyhatta. Az esküvője napján a csapat vezetője, Bill (David Carradine) mindenkit lemészárol. A Menyasszony utolsó szavaival tudatja Bill-lel, hogy várandós, és az ő gyerekét hordja szíve alatt. A nő nem hal bele a fejlövésbe, hanem ötévi kóma után véres bosszút esküszik főnöke és egykori csapattársai ellen. Senki nem tudhatja, mikor fog következni a listán. Csak egy biztos: Bill lesz az utolsó a sorban.
Starting: 02-12-2025 23:15:00
A reptéren felkelti egy középkorú férfi figyelmét egy másik, gyanús külsejű, talán arab származású ember apró incidense a biztonságiakkal. A szemkontaktus és néhány elhangzott szó pusztító eseménysorozatot indít el.
Starting: 03-12-2025 03:15:00
A matematikusnak készülő, briliáns Marguerite Hoffmann Franciaország legjobb egyetemén tanul. Diplomavédésének napján azonban egy tévedés minden bizonyosságot megingat, ezért Marguerite úgy dönt, mindent hátrahagy, és egész életét újrakezdi.
Starting: 03-12-2025 08:05:00
A 19 éves Liane édesanyjával és húgával él egy dél-francia városban. Minden vágya, hogy felfedezzék, hogy szeressék, hogy „valakivé” váljon. Ezért teljesen a szépség megszállottjává válik, mert úgy érzi, hogy ez az útja a celebbé váláshoz. Úgy tűnik, hogy a valóságshowk világáról ábrándozó lányra rámosolyog a szerencse: egy nap behívják egy meghallgatásra.. A fiatal úgy érzi, ez a lehetőség lesz az ugródeszka a hírnév és gazdagság felé.
Starting: 03-12-2025 10:10:00
Hutch Mansell (az Emmy-díjas Bob Odenkirk, Better Call Saul, Breaking Bad) az a fickó, akit észre sem veszel. Kertvárosi apuka, mellőzött férj, jellegtelen szomszéd. Egy senki. Amikor egy éjszaka két tolvaj betör az otthonába, az incidens belobbantja Hutch ismeretlen, régóta forrongó dühét, és olyan brutális útra löki, amely nehezen elfojtott sötét titkokat hoz a felszínre... A film producerei Kelly McCormick (Atomszőke, Halálos iramban: Hobbs és Shaw és Deadpool 2) és David Leitch (Atomszőke, Halálos iramban: Hobbs és Shaw és Deadpool 2; valamint a John Wick társrendezője). A rendező Ilya Naishuller, a Hardcore Henry író-rendező-producere, a forgatókönyvet írta Derek Kolstad, aki a John Wick sorozat sztori felelőse.
Starting: 03-12-2025 19:00:00
Elizabeth nem a tanárnők gyöngye. Lusta és lógós nőszemély, ráadásul utálja a munkáját, a legszívesebben otthagyná a tanári pályát. Az óráit ellazsálja, és ahelyett, hogy a diákjaival kommunikálna, inkább filmeket vetít az óráján. Egyik nap új helyettesítő tanár érkezik az iskolába. A sármos, ifjú Scotton megakad Elizabeth szeme, a férfi iránti vonzalmát annak állítólagos mesés öröksége is táplálja. Igen ám, de Scott Amyvel kezd járni, ami persze nem teszik Elizabethnek. Harcba száll, hogy meghódítsa, és ehhez az iskolaversenyen is bizonyítani akar.
Starting: 03-12-2025 20:30:00
Leon és Felix terve az volt, hogy együtt töltik a nyarat egy nyaralóban a Balti-tenger partján. Barátként akartak ott lenni, de dolgozni is – az egyik a második könyvén, a másik a művészeti portfóliójának összeállításán. De Nadja és Devid is ott vannak, és rengeteg pozitív hangulatot hoznak magukkal. Négy fiatal kísérletezik a szerelemmel, ez pedig Leonnak nem megy könnyen. Hamarosan az erdő is lángolni kezd, hamueső esik, az ég kivörösödik, és a kapcsolatok új dimenzióba kerülnek. A kortárs német film kiemelkedő, számos nemzetközi díjjal elismert író-rendezője, Christian Petzold (Barbara, Phoenix bár, Tranzit, Hableány) filmjének világpremierje a világ egyik legrangosabb ’A’ kategóriás filmfesztiválján, a Berlinalén volt, ahol a nagyjátékfilmes versenyprogramban a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjért versengett. A film végül a zsűri nagydíját, Ezüst Medve-díjat nyert, amely a fesztivál második legfontosabb díja. A Tűzvörös égbolt Petzold trilógiájának második filmje a Hableány után.
Starting: 04-12-2025 06:30:00

Starting: 04-12-2025 15:20:00
Az évadnyitó epizódban a terrorista Omair Idrisi megszökik a szíriai börtönéből. A britek újraélesztik a titkos antiterrorista egységet, a 20-as szekciót, ami a nyomában van, hogy levadássza. A legmodernebb eszközökkel felszerelt csapat tagjai _ Samuel Wyatt és Thomas "Mac" MacAllister őrmesterek, Natalie Reynolds százados és Gracie Novin őrvezető _ Líbiába utaznak, hogy megtalálják a szaúdi herceget és a brit származású renegát feleségét, Jane Lowryt, akik kapcsolatban állnak Idrisivel.
Starting: 04-12-2025 19:00:00
A líbiai Ajirben a csapat kimenti az utcai rajtaütésből Morgan Ivenst, az amerikai fegyverkereskedőt, akit Idrisi átvert, de tudja, hol van a terrorista. Az ellenséges területen haladva a csapat kénytelen orvosi segítséget kérni egy nacionalista csoporttól. A gond, hogy a vezetőjüket Farid tábornokot rossz emlékek kötik Machez és Wyatthez. A megtámadott Idrisi és csatlósai egy távoli bunkerben rejtőznek. A csapatnak lépnie kell a küszöbön álló légi csapás előtt, amit Parker ezredes rendelt el.
Starting: 04-12-2025 19:45:00
Liam, az elhanyagolt tini nevelőintézetbe kerül drogos, erőszakos, zaklató szülei otthonából. Az intézményben is zaklatásnak van kitéve, és meg kell küzdenie múltja démonaival, ahogy a terápiák során felidézi régi traumáit, ami nehezebb, mint hitte.
Starting: 04-12-2025 23:55:00
Az évadnyitó epizódban a terrorista Omair Idrisi megszökik a szíriai börtönéből. A britek újraélesztik a titkos antiterrorista egységet, a 20-as szekciót, ami a nyomában van, hogy levadássza. A legmodernebb eszközökkel felszerelt csapat tagjai _ Samuel Wyatt és Thomas "Mac" MacAllister őrmesterek, Natalie Reynolds százados és Gracie Novin őrvezető _ Líbiába utaznak, hogy megtalálják a szaúdi herceget és a brit származású renegát feleségét, Jane Lowryt, akik kapcsolatban állnak Idrisivel.
Starting: 05-12-2025 01:40:00
A líbiai Ajirben a csapat kimenti az utcai rajtaütésből Morgan Ivenst, az amerikai fegyverkereskedőt, akit Idrisi átvert, de tudja, hol van a terrorista. Az ellenséges területen haladva a csapat kénytelen orvosi segítséget kérni egy nacionalista csoporttól. A gond, hogy a vezetőjüket Farid tábornokot rossz emlékek kötik Machez és Wyatthez. A megtámadott Idrisi és csatlósai egy távoli bunkerben rejtőznek. A csapatnak lépnie kell a küszöbön álló légi csapás előtt, amit Parker ezredes rendelt el.
Starting: 05-12-2025 02:25:00
Julia tapasztalt történelemtanár egy középiskolában. Vizsgálatra érkezik hozzá egy tanfelügyelő, aki beszélni akar vele. Vajon miről? Az igazgatóval való viharos kapcsolatáról? Szabad szellemű hozzáállásáról? Vagy ahogyan a holokausztot tanítja?
Starting: 05-12-2025 06:35:00
A 17 éves lengyel lány koravén, elszánt és beképzelt. Három éves kora óta nagymamája neveli, mert szülei Németországba mentek a jobb élet reményében. Nagymamája meghal, és kiderül, hogy kisbabát vár. Elindul, hogy megkeresse szüleit.
Starting: 05-12-2025 06:55:00
John Brennan (Russell Crowe) és felesége, Lara (Elizabeth Banks) tökéletes házasságban élnek. Életük azonban váratlanul összeomlik, amikor az asszonyt a rendőrség letartóztatja egy gyilkosság gyanúsítottjaként. John minden törvényes eszközt bevet, hogy bebizonyítsa felesége ártatlanságát, de hiába, a bíróság húsz évre ítéli a nőt. Az ítélethirdetés után Lara öngyilkosságot kísérel meg a börtönben, ezért John úgy dönt, hogy kiszabadítja feleségét. Az aprólékos munkával kidolgozott szökés kivitelezése szinte lehetetlennek tűnik. Elég egyetlen hiba, és mindannyian a börtönben végzik.
Starting: 05-12-2025 13:15:00
A 17 éves lengyel lány koravén, elszánt és beképzelt. Három éves kora óta nagymamája neveli, mert szülei Németországba mentek a jobb élet reményében. Nagymamája meghal, és kiderül, hogy kisbabát vár. Elindul, hogy megkeresse szüleit.
Starting: 05-12-2025 15:25:00
Az 55 éves Alain sztárzongorista, aki 30 éve él együtt az újságíró Diane-nel. Amikor a legkisebb gyermekük is kirepül és élvezhetnék együtt az életet, Diane válságba kerül. Alainnek merész ötlete támad, hogy mivel billenthetné ki a megrekedtségéből.
Starting: 05-12-2025 17:25:00
A nem is olyan távoli jövőben különös szabályok vannak érvényben a társadalomban. A magányos embereket szállodába zárják, ahol 45 napjuk van arra, hogy párt találjanak. A személyzet mindent megtesz ennek érdekében, egymást érik a táncos mulatságok, ismerkedési estek. Ám az embereknek igyekezniük kell, mert aki ennek ellenére pártában marad, akkor átalakul egy általa választott állattá, és az erdőbe kerül. Egy kétségbeesett férfi megszökik a szállodából, és az erdőben élő lázadókhoz menekül.
Starting: 05-12-2025 20:25:00
1994 októberében három főiskolás belevág, hogy filmet csináljon a hírhedt Blair-i boszorkányról, akinek szelleme állítólag már kétszáz éve kísért a környéken. A három fiatal nyom nélkül eltűnik az erdőben, ám a kamera egy év múlva előkerült, benne a hátborzongató filmfelvétellel. Napjaink legnépszerűbb kultuszfilmjét 35 ezer dolláros amatőr költségvetésből forgatták és hihetetlen sikert aratott előbb Amerikában, majd az egész világon - és bevétele csak az amerikai mozikban meghaladta a 140 millió dollárt.
Starting: 05-12-2025 22:20:00
A 17 éves Vera a röplabdázás, a suli és egy szemérmetlen titok szentháromságában él: lenyúlja ingatlanokkal foglalkozó anyja kulcsait és lakást ad ki társainak, hogy ott szexelhessenek, ám közben meglesi őket, felfedezve saját szexuális vágyait.
Starting: 05-12-2025 23:40:00