Kleist doktor mackós, bársonyos hangú, kellemes egyéniség, ám alapvetően a hétköznapok embere. Népszerűségének titka éppen ebben rejlik. Betegeit nemcsak gyógyítja, hanem melegszívű, sármos lényével a mindennapok gondjaiban is segíti. Történetünk elején a "kisvárosi doktor" még Berlinben él, és éppen születésnapját ünnepeli a családjával, kisfiával, lányával és feleségével. Ám pont ezen a napon kell megtapasztalnia, hogy az ember nem minden esetben képes felülemelkedni a megpróbáltatásokon.
Starting: 24-09-2025 05:50:00
A Guldenburgok ősi grófi család. Káprázatos kastélyuk van Hamburg közelében, szépen gondozott parkkal, ménessel, van serfőzdéjük és jelentős érdekeltségük egy szolíd magánbanknál. A kezdetek a jelenlegi családfő, Martin von Guldenburg gróf korábbi erkölcsi botlásáig nyúlnak vissza. E "nagytermészetű" férfiú sok-sok évvel ezelőtt elcsábított egy Margot nevű környékbeli lányt, majd hűtlenül elhagyta. A lány örök bosszút fogadott, s megesküdött, hogy kitúrja őket valamennyi jussukból és a helyükbe lép.
Starting: 24-09-2025 06:50:00

Starting: 24-09-2025 07:45:00
Számos romantikára éhes szerelmes pár hőn áhított vágya, hogy az MS Deutschland fedélzetén kelhessen egybe. A hajó tulajdonosai különös örömmel tesznek eleget kívánságuknak, sőt, hogy minden zökkenőmentesen menjen, felvesznek két belevaló esküvőszervezőt, Marie-t és Daniel-t. A páros és Paulsen kapitány, a vezető utaskísérővel, Beatrice-szel az oldalán a garancia rá, hogy mindannyiuknak csodálatos élmény legyen az esküvőjük napja. Természetesen Marie és Daniel tarsolyában számos meglepetés lapul a párok számára a hajó olyan egzotikus állomásain is, mint Burma vagy Új-Zéland.
Starting: 24-09-2025 08:45:00
Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorában megújulnak a múlt ízei a jelen konyháiban. A Gasztroangyal mozgalmat teremtett, és arra ösztönzi a nézőket, hogy értékeljék a valódit, a természeteset. A piaci kofától a profi szakácsokig mindenki azt hirdeti, hogy ízeink és receptjeink hagyománya ma is meghatározó, és kiváló alapanyagaink száma végtelen. Ahogyan végtelen az ételvariációk sora is, melyek segítségével átszelve a Kárpát-medencét a Gasztroangyal minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy Magyarország finom.
Starting: 24-09-2025 10:40:00
Kleist doktor mackós, bársonyos hangú, kellemes egyéniség, ám alapvetően a hétköznapok embere. Népszerűségének titka éppen ebben rejlik. Betegeit nemcsak gyógyítja, hanem melegszívű, sármos lényével a mindennapok gondjaiban is segíti. Történetünk elején a "kisvárosi doktor" még Berlinben él, és éppen születésnapját ünnepeli a családjával, kisfiával, lányával és feleségével. Ám pont ezen a napon kell megtapasztalnia, hogy az ember nem minden esetben képes felülemelkedni a megpróbáltatásokon.
Starting: 24-09-2025 11:50:00

Starting: 24-09-2025 12:50:00
Az Álomhotel minden egyes részben más- és más egzotikus helyre kalauzol el, és többnyire egymással össze nem függő történeteket mutat be. A romantikus sorozatban megismerhetjük a hotel személyzetét, a vendégeket, és az aktuális helyi jellegzetességeket.
Starting: 24-09-2025 13:55:00
Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorában megújulnak a múlt ízei a jelen konyháiban. A Gasztroangyal mozgalmat teremtett, és arra ösztönzi a nézőket, hogy értékeljék a valódit, a természeteset. A piaci kofától a profi szakácsokig mindenki azt hirdeti, hogy ízeink és receptjeink hagyománya ma is meghatározó, és kiváló alapanyagaink száma végtelen. Ahogyan végtelen az ételvariációk sora is, melyek segítségével átszelve a Kárpát-medencét a Gasztroangyal minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy Magyarország finom.
Starting: 24-09-2025 15:50:00
Clarissa rendőrkapitány egy nyomozóosztagot vezet, akik nehéz esetekkel foglalkoznak, miközben személyes drámáikat is próbálják megoldani, mindezt a festői Új-Kaledónia szigetén.
Starting: 24-09-2025 16:55:00
Clarissa rendőrkapitány egy nyomozóosztagot vezet, akik nehéz esetekkel foglalkoznak, miközben személyes drámáikat is próbálják megoldani, mindezt a festői Új-Kaledónia szigetén.
Starting: 24-09-2025 18:00:00
Egy öntelt gazdag férfinek megtetszik egy mentőorvos, ám nem viseli jól amikor a nő kikosarazza. Nem adja fel, hanem az apja vagyonát felhasználva próbál összehozni egy randevút.
Starting: 24-09-2025 19:05:00
Az Álomhotel minden egyes részben más- és más egzotikus helyre kalauzol el, és többnyire egymással össze nem függő történeteket mutat be. A romantikus sorozatban megismerhetjük a hotel személyzetét, a vendégeket, és az aktuális helyi jellegzetességeket.
Starting: 24-09-2025 20:55:00
A Guldenburgok ősi grófi család. Káprázatos kastélyuk van Hamburg közelében, szépen gondozott parkkal, ménessel, van serfőzdéjük és jelentős érdekeltségük egy szolíd magánbanknál. A kezdetek a jelenlegi családfő, Martin von Guldenburg gróf korábbi erkölcsi botlásáig nyúlnak vissza. E "nagytermészetű" férfiú sok-sok évvel ezelőtt elcsábított egy Margot nevű környékbeli lányt, majd hűtlenül elhagyta. A lány örök bosszút fogadott, s megesküdött, hogy kitúrja őket valamennyi jussukból és a helyükbe lép.
Starting: 24-09-2025 22:50:00

Starting: 24-09-2025 23:50:00
A skót ingatlan tulajdonosa kétségbe vonta jogos örökösének, Sinclairnek tisztességét. Az örökösödés ügyében az idős hölgy David Stewart ügyvédet bízza meg, aki felkeresi a hölgy Kaliforniában élő lányát és magával viszi Elvie-be. Sinclair körül felhalmozódnak a rossz dolgok és választás elé kényszerül: megoldásként el akarja venni unokatestvérét. Davidet saját családi titka mellett érzelmi szálak is elkezdik vezérelni.
Starting: 25-09-2025 00:35:00
Amikor Lena Lorenznek elege lesz a berlini kórház nyüzsgéséből, úgy dönt, hogy kipiheni a stesszes munkája okozta fáradalmakat és négy hétre, Himmelsruhba utazik a szülei farmjára. Sajnos érkezése után családja, édesanyja, Éva, nagyapja, Leo és régi barátja, Julia nem fogadják tárt karokkal. Ennek ellenére Lena úgy dönt, hogy Himmelsruhban marad, és megnyitja saját rendelőjét.
Starting: 25-09-2025 03:00:00
Kleist doktor mackós, bársonyos hangú, kellemes egyéniség, ám alapvetően a hétköznapok embere. Népszerűségének titka éppen ebben rejlik. Betegeit nemcsak gyógyítja, hanem melegszívű, sármos lényével a mindennapok gondjaiban is segíti. Történetünk elején a "kisvárosi doktor" még Berlinben él, és éppen születésnapját ünnepeli a családjával, kisfiával, lányával és feleségével. Ám pont ezen a napon kell megtapasztalnia, hogy az ember nem minden esetben képes felülemelkedni a megpróbáltatásokon.
Starting: 25-09-2025 04:45:00

Starting: 25-09-2025 05:50:00
A Guldenburgok ősi grófi család. Káprázatos kastélyuk van Hamburg közelében, szépen gondozott parkkal, ménessel, van serfőzdéjük és jelentős érdekeltségük egy szolíd magánbanknál. A kezdetek a jelenlegi családfő, Martin von Guldenburg gróf korábbi erkölcsi botlásáig nyúlnak vissza. E "nagytermészetű" férfiú sok-sok évvel ezelőtt elcsábított egy Margot nevű környékbeli lányt, majd hűtlenül elhagyta. A lány örök bosszút fogadott, s megesküdött, hogy kitúrja őket valamennyi jussukból és a helyükbe lép.
Starting: 25-09-2025 06:50:00

Starting: 25-09-2025 07:45:00
Számos romantikára éhes szerelmes pár hőn áhított vágya, hogy az MS Deutschland fedélzetén kelhessen egybe. A hajó tulajdonosai különös örömmel tesznek eleget kívánságuknak, sőt, hogy minden zökkenőmentesen menjen, felvesznek két belevaló esküvőszervezőt, Marie-t és Daniel-t. A páros és Paulsen kapitány, a vezető utaskísérővel, Beatrice-szel az oldalán a garancia rá, hogy mindannyiuknak csodálatos élmény legyen az esküvőjük napja. Természetesen Marie és Daniel tarsolyában számos meglepetés lapul a párok számára a hajó olyan egzotikus állomásain is, mint Burma vagy Új-Zéland.
Starting: 25-09-2025 08:45:00
Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorában megújulnak a múlt ízei a jelen konyháiban. A Gasztroangyal mozgalmat teremtett, és arra ösztönzi a nézőket, hogy értékeljék a valódit, a természeteset. A piaci kofától a profi szakácsokig mindenki azt hirdeti, hogy ízeink és receptjeink hagyománya ma is meghatározó, és kiváló alapanyagaink száma végtelen. Ahogyan végtelen az ételvariációk sora is, melyek segítségével átszelve a Kárpát-medencét a Gasztroangyal minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy Magyarország finom.
Starting: 25-09-2025 10:40:00
Kleist doktor mackós, bársonyos hangú, kellemes egyéniség, ám alapvetően a hétköznapok embere. Népszerűségének titka éppen ebben rejlik. Betegeit nemcsak gyógyítja, hanem melegszívű, sármos lényével a mindennapok gondjaiban is segíti. Történetünk elején a "kisvárosi doktor" még Berlinben él, és éppen születésnapját ünnepeli a családjával, kisfiával, lányával és feleségével. Ám pont ezen a napon kell megtapasztalnia, hogy az ember nem minden esetben képes felülemelkedni a megpróbáltatásokon.
Starting: 25-09-2025 11:50:00

Starting: 25-09-2025 12:50:00
Az Álomhotel minden egyes részben más- és más egzotikus helyre kalauzol el, és többnyire egymással össze nem függő történeteket mutat be. A romantikus sorozatban megismerhetjük a hotel személyzetét, a vendégeket, és az aktuális helyi jellegzetességeket.
Starting: 25-09-2025 13:55:00
Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorában megújulnak a múlt ízei a jelen konyháiban. A Gasztroangyal mozgalmat teremtett, és arra ösztönzi a nézőket, hogy értékeljék a valódit, a természeteset. A piaci kofától a profi szakácsokig mindenki azt hirdeti, hogy ízeink és receptjeink hagyománya ma is meghatározó, és kiváló alapanyagaink száma végtelen. Ahogyan végtelen az ételvariációk sora is, melyek segítségével átszelve a Kárpát-medencét a Gasztroangyal minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy Magyarország finom.
Starting: 25-09-2025 15:50:00
Clarissa rendőrkapitány egy nyomozóosztagot vezet, akik nehéz esetekkel foglalkoznak, miközben személyes drámáikat is próbálják megoldani, mindezt a festői Új-Kaledónia szigetén.
Starting: 25-09-2025 16:55:00
Clarissa rendőrkapitány egy nyomozóosztagot vezet, akik nehéz esetekkel foglalkoznak, miközben személyes drámáikat is próbálják megoldani, mindezt a festői Új-Kaledónia szigetén.
Starting: 25-09-2025 18:00:00
Allison Sawyer, a Metropolis Post sztárriportere, új megbízást kap: készítsen portrét kedvenc írónőjéről, Annabelle Harperről. A romantikus regények ihlető helyszíne, a festői Clyborne Ranch nemcsak történetekkel, hanem meglepetésekkel is várja. Allison találkozik Hankkel és nagymamájával, Stellával, és a munka során nemcsak egy jó sztorira, hanem a szerelemre is rátalálhat.
Starting: 25-09-2025 19:05:00
Az Álomhotel minden egyes részben más- és más egzotikus helyre kalauzol el, és többnyire egymással össze nem függő történeteket mutat be. A romantikus sorozatban megismerhetjük a hotel személyzetét, a vendégeket, és az aktuális helyi jellegzetességeket.
Starting: 25-09-2025 20:55:00
A Guldenburgok ősi grófi család. Káprázatos kastélyuk van Hamburg közelében, szépen gondozott parkkal, ménessel, van serfőzdéjük és jelentős érdekeltségük egy szolíd magánbanknál. A kezdetek a jelenlegi családfő, Martin von Guldenburg gróf korábbi erkölcsi botlásáig nyúlnak vissza. E "nagytermészetű" férfiú sok-sok évvel ezelőtt elcsábított egy Margot nevű környékbeli lányt, majd hűtlenül elhagyta. A lány örök bosszút fogadott, s megesküdött, hogy kitúrja őket valamennyi jussukból és a helyükbe lép.
Starting: 25-09-2025 22:50:00

Starting: 25-09-2025 23:50:00
Virginia Cornwallban tölti a szabadidejét nagynénjével, ahol beleszeret Eustace-ba, azonban az édesanyja hozzáadja őt a rangos, skót Anthony Keile-hoz. Tíz év házasság után Anthony halálos balesetet szenved, Virginia csak ekkor szembesül férje végrendeletének záradékával: gyermekei nagykorúságáig anyósa, Lady Keile kezeli a vagyont, Virginia-t pedig bármikor kitagadhatja. Virginia dacosan elviszi gyermekeit Cornwallba, ahol újra találkozik nagy szerelmével, Eustace-szal..
Starting: 26-09-2025 00:35:00
Törékeny boldogságLena új páciense Maja nemrég hozta világra kislányát, aki teljesen egészséges, ennek ellenére folyton sír. Lena próbál Majának segíteni, mivel a fiatal nő ereje végén van.
Starting: 26-09-2025 03:00:00
Kleist doktor mackós, bársonyos hangú, kellemes egyéniség, ám alapvetően a hétköznapok embere. Népszerűségének titka éppen ebben rejlik. Betegeit nemcsak gyógyítja, hanem melegszívű, sármos lényével a mindennapok gondjaiban is segíti. Történetünk elején a "kisvárosi doktor" még Berlinben él, és éppen születésnapját ünnepeli a családjával, kisfiával, lányával és feleségével. Ám pont ezen a napon kell megtapasztalnia, hogy az ember nem minden esetben képes felülemelkedni a megpróbáltatásokon.
Starting: 26-09-2025 04:45:00

Starting: 26-09-2025 05:50:00
Nagy az érzelmi kuszaság történetünk szereplői között. Felbukkan von Meerungen volt felesége, és azt állítja: közös gyermekük nem a férfié. Sascha és Deichmann lánya között szerelem szövődik, Christine és Baskurin kapcsolata pedig tovább mélyül. Altdorf megrongálja Thomas kocsiját, azonban helyette Kitty szenved balesetet.
Starting: 26-09-2025 06:50:00
A Bécsben tanuló Nanét nagyapja mindenben támogatja, de ragaszkodik hozzá, hogy unokája fejezze be az iskolát. Thomas megtudja: autóját szándékosan rongálták meg. Baskurin Párizsban koncertezik.
Starting: 26-09-2025 07:45:00
Röviddel az indulás előtt Manuela, a híres slágerénekes, "Lou" König menyasszonya meggondolja magát és lemondja az esküvőt. Így a hajó egy csalódott énekessel hagyja el a kikötőt, aki a nyilvánosság előtt is félti a hírnevét az eset miatt. A hosszú idő óta neki dolgozó menedzsere, Gaby Wuschansky, aki az esküvőről szóló, szándékosan elhelyezett hírekkel akarta felpörgetni ügyfele meginogni kezdődő karrierjét, most szintén gondban van.
Starting: 26-09-2025 08:45:00
Délvidék 2.A délvidéki kalandok folytatódnak Ada környékén, ahol kiderül, hogyan készül a tarhó, a szárma és a vasbor, a zentai piacon pedig a helyiek segítségével a Gasztroangyal megízleli a legfinomabb portékákat.
Starting: 26-09-2025 10:40:00
Paul szépen fejlődik, de egész éjjel sír, ami teljesen kimeríti a családot. Rita, a virágbolt tulajdonosa egyedül neveli mozgássérült kisfiát, akinek nagy szenvedélye volt a dobolás. De ez láb nélkül nem megy. Vagy mégis.
Starting: 26-09-2025 11:50:00
Clara elhanyagoltnak érzi magát az új jövevény miatt. Az "egérmusical" főpróbája után olyan sikeresen elbújik, hogy alig talál rá az aggódó család. Christian fodrásza, Manuela majdnem megfullad tüdejének túlérzékenysége, és a bankár érzéketlensége miatt.
Starting: 26-09-2025 12:50:00
Markus Winter meglátogatja a szállodaláncát Malajziában. Egyik barátja bajban van, mert nem akarják meghosszabbítani a hoteljének a bérleti szerződését. Markus megígéri, hogy segít neki amiben tud. Az egyik vendég Sascha Sorell a híres zongorista, aki inkognitóban van, mióta lemondta az összes jövőbeli koncertjét. Nem igazán örül lánya barátságának Sabine Kiliannal, aki riporter...
Starting: 26-09-2025 13:55:00
Erdély e.
Starting: 26-09-2025 15:50:00
Egy megkínzott nő holttestét sodorja partra a tenger. A boncolás meglepő eredményt hoz: a nő valójában medencében fulladt meg, majd utólag dobták a vízbe. A csapat kétségbeesetten próbálja kideríteni a kilétét, amikor egy pár jelenik meg az őrsön - és újabb rejtélyeket hoz magával.
Starting: 26-09-2025 16:55:00
A rendőrésgen megjelent párt azzal vádolják, hogy megkínozták saját bébiszitterüket. Tahia a fiatal nő helyébe képzeli magát, hogy jobban megértse, mi történhetett, ám ezzel óvatlanul maga is célponttá válik. Az ügy minden eddiginél veszélyesebb fordulatot vesz.
Starting: 26-09-2025 18:00:00
Markus Winter a ra utazik, hogy meglátogassa a hotelláncba tartozó hotelét. Amikor a multimilliomos Gregor Pohlmann nagy belépővel megérkezik, kezdetét veszi a nagylelkűség és a flörtölés anélkül, hogy egyszer is használná a pénzét..
Starting: 26-09-2025 20:55:00
Nagy az érzelmi kuszaság történetünk szereplői között. Felbukkan von Meerungen volt felesége, és azt állítja: közös gyermekük nem a férfié. Sascha és Deichmann lánya között szerelem szövődik, Christine és Baskurin kapcsolata pedig tovább mélyül. Altdorf megrongálja Thomas kocsiját, azonban helyette Kitty szenved balesetet.
Starting: 26-09-2025 22:50:00
A Bécsben tanuló Nanét nagyapja mindenben támogatja, de ragaszkodik hozzá, hogy unokája fejezze be az iskolát. Thomas megtudja: autóját szándékosan rongálták meg. Baskurin Párizsban koncertezik.
Starting: 26-09-2025 23:50:00
A fiatal és vagyonos Selina Bruce esküvőjét tervezi Rodney Acklanddel. Vőlegényétől egy könyvet kap ajándékba, aminek hátsó borítóján halottnak hitt édesapját véli felfedezni. Seline kezébe veszi sorsának irányítását és elutazik Spanyolországba felkutatni a férfit, George Dyert. A kalandos út során minden ingóságát elveszíti, így kénytelen a férfi házában megszállni, Dyer barátnőjének nagy bánatára. Mire Seline vőlegénye, Rodney utoléri Selinát Spanyolországban, addigra menthetetlenül beleszeret a lány a szigetbe és egy ott élő férfibe.
Starting: 27-09-2025 00:35:00
A fiatal tanár, Henry Browing veszi át a bradfordi iskola vezetését. Henry egy véletlen folytán megismerkedik Charlotte Harrisszel, akivel közel kerülnek egymáshoz. A nő Philip Stockton menyasszonya, leendő apósa pedig Cecil Stockton, aki teherként cipeli magával a múlt titkait. Egy baleset miatt azonban kénytelen felfedni mindent, ezzel kockára téve házasságát is.
Starting: 27-09-2025 04:15:00
Juna, a cukrász Stockholmban él kislányával, Idával. Miután elege lesz főnöke folyamatos parancsolgatásából, minden további nélkül felmond. Rövidesen ezután segélyhívást kap régi hazájából.
Starting: 27-09-2025 05:55:00
Magyarország legnépszerűbb gasztronómiai műsorában megújulnak a múlt ízei a jelen konyháiban. A Gasztroangyal mozgalmat teremtett, és arra ösztönzi a nézőket, hogy értékeljék a valódit, a természeteset. A piaci kofától a profi szakácsokig mindenki azt hirdeti, hogy ízeink és receptjeink hagyománya ma is meghatározó, és kiváló alapanyagaink száma végtelen. Ahogyan végtelen az ételvariációk sora is, melyek segítségével átszelve a Kárpát-medencét a Gasztroangyal minden egyes alkalommal bebizonyítja, hogy Magyarország finom.
Starting: 27-09-2025 09:50:00

Starting: 27-09-2025 10:55:00

Starting: 27-09-2025 12:00:00
Markus Winter, egy pekingi hotel menedzsere. Lányának segít megszervezni egy német-kínai esküvőt. Az eseményről már mindenki tud, kivéve a menyasszony apját. Mikor Karl rájön, hogy Anna hozzámegy Davis-hoz, úgy érzi lány elárulta őt. A dolgokon csak ront, hogy Davis nem érti miért fontos az apa jóváhagyása ennyire Annának, és kételkedni kezd a szerelmében. Anna kétségbeesik, ráadásul eddig azt is eltitkolta, hogy terhes. Közben Fabian, a tehetséges harcművész kolostorba vonul, hogy meditálhasson és új erőt, energiát gyűjtsön az élethez. Anya, aki művészettörténész, ez idő alatt megismerkedik Thomas-szal, a kurátorral, aki az ősi kínai kultúra iránt érdeklődik. Loretta beleszeret a férfiba és közben egyre jobban megismeri a kínai kultúrát.
Starting: 27-09-2025 13:05:00
A könyvelőként és rendezvényszervezőként dolgozó Darcy hazatér szülővárosába, hogy megtervezze édesanyja esküvőjét. Kyle, a sármos szakács segít neki a nagy nap levezénylésében, és lehetséges, hogy ő tartogatja a lány számára a szerelmet, amire mindig is vágyott.
Starting: 27-09-2025 15:00:00
A 44 éves Doria élete romokban hever: férje megcsalja, lánya gyűlöli, a munkája pedig halálra untatja. Elfogadja édesanyja meghívását Mauritiusra, ahol találkozik Théo-val, egy nála húsz évvel fiatalabb férfival, aki örökre megváltoztatja az életét.
Starting: 27-09-2025 16:50:00
Markus Winter a -i szállodába látogat, hogy a helyi kormányzóval egy szabadidőpark terveit üsse nyélbe. Ott tudja meg, hogy ennek létrejötte csak a helyi kórház és árvaház megszüntetésének árán lehetséges. Verena nővér, aki orvos és sebész, de a kórházat vezető apácarend tagja is, mindent elkövet ennek megakadályozása érdekében. Markus, aki segíteni akar megmenteni a kórházat, beleszeret Verenába, aki viszonozza az érzéseit, de az érzéseik csak plátóiak maradhatnak. Az árvaház egyik kis lakója Julia, akinek barátja, David a kormányzó kisfia. Julia egy palackban küld levelet a tengerre, hogy nem akarja az árvaház megszüntetését és elválni a szeretett Verena nővértől. Markus a közeli kis sziget amerikai tulajdonosát győzi meg, hogy adjon el a földjéből egy területet, hogy a kórház a helyén maradhasson. Végül a kormányzó is beleegyezését adja, miután Verena nővér egy műtéttel megmenti a fia életét, akit elgázolt egy autó.
Starting: 27-09-2025 18:45:00
Sally olyan kúriákról készít fotósorozatot, mint amilyen Lord Kerrymore-é. Rögtön elnyeri a férfi szimpátiáját és a bizalmába férkőzik. Lisa, Lord Kerrymore unokahúga félti örökségét és egykori udvarlóját, Tomot Sallytől, így nem esik nehezére hazugságokba bonyolódni.
Starting: 27-09-2025 20:45:00
Öt évvel ezelőtt Maja élete tökéletes volt. Szerelmes volt iskolaitársába, Eliasba, és mezőgazdaságot akart tanulni, hogy egy napon átvehesse családja gazdaságát. De ekkor öccse, Henrik meghalt egy autóbalesetben, mikor Majához tartott. Sürgősen beszélni akart Majával, de a lány kikpcsolta a mobiltelefonját, hogy ne zavarja senki, míg Elias-sal találkozott. Henrik kocsiba ült, hogy eljusson hozzá - és a halába hajtott. Maja soha nem tudta meg, mit akar mondani neki.Mikor Maja hazatér nagyapja, Benno születésnapjára, édesanyja, Ingrid továbbra is elutasító, mivel a lányt okolja öccse, haláláért.
Starting: 27-09-2025 22:40:00
Caroline és Jody Skóciába utaznak, hogy felkeressék bátyjukat, Angust. Röviddel a cél előtt balesetet szenvednek és rájuk esteledik az út mentén. A hóviharban átfagyva keresnek menedéket, amit végül a Cairney Hall birtok nyújt nekik. A tulajdonos, Oliver Cairney idővel beleszeret a fiatal lányba, Caroline-ba.
Starting: 28-09-2025 00:25:00
Sally olyan kúriákról készít fotósorozatot, mint amilyen Lord Kerrymore-é. Rögtön elnyeri a férfi szimpátiáját és a bizalmába férkőzik. Lisa, Lord Kerrymore unokahúga félti örökségét és egykori udvarlóját, Tomot Sallytől, így nem esik nehezére hazugságokba bonyolódni.
Starting: 28-09-2025 04:00:00
Öt évvel ezelőtt Maja élete tökéletes volt. Szerelmes volt iskolaitársába, Eliasba, és mezőgazdaságot akart tanulni, hogy egy napon átvehesse családja gazdaságát. De ekkor öccse, Henrik meghalt egy autóbalesetben, mikor Majához tartott. Sürgősen beszélni akart Majával, de a lány kikpcsolta a mobiltelefonját, hogy ne zavarja senki, míg Elias-sal találkozott. Henrik kocsiba ült, hogy eljusson hozzá - és a halába hajtott. Maja soha nem tudta meg, mit akar mondani neki.Mikor Maja hazatér nagyapja, Benno születésnapjára, édesanyja, Ingrid továbbra is elutasító, mivel a lányt okolja öccse, haláláért.
Starting: 28-09-2025 05:55:00
A 44 éves Doria élete romokban hever: férje megcsalja, lánya gyűlöli, a munkája pedig halálra untatja. Elfogadja édesanyja meghívását Mauritiusra, ahol találkozik Théo-val, egy nála húsz évvel fiatalabb férfival, aki örökre megváltoztatja az életét.
Starting: 28-09-2025 07:50:00
GöcsejA Gasztroangyal bemutatja Göcsejt, ahol csupán körtéből több száz fajta terem. Marcsi útitársa Kovács Gyula, aki a Kárpát-medencében fellelhető gyümölcsfajták ismerője és gyűjtője is.
Starting: 28-09-2025 09:50:00
NoszvajA Gasztroangyal Noszvajra látogat, a birsalmájáról híres, csodás településre. Marcsit Balogh Barbara fogadja, aki családi vendéglátással foglalkozik. Az ő segédletével készülnek a népi és modern fogások a birsalmából.
Starting: 28-09-2025 10:55:00
RozsályA Gasztroangyal az ország egyik önellátó községébe, Rozsályba látogat. Sztolyka Zoltán, a falu polgármestere kalauzolja Marcsit, és megmutatja, hogyan élnek a helyiek, mivel foglalkoznak, miképpen gazdálkodnak.
Starting: 28-09-2025 12:00:00
A hotel menedzser, Markus segítségével a fiatal Katharina munkát kap egy Dél-Afrikai állattenyésztő állomáson. Bár a tulajdonos, Mike először nagyon szkeptikus a lánnyal kapcsolatban, nincs más választása, mivel egy illegális vadászok által elhelyezett csapda súlyosan megsebesítette, így elkél minden segítség a számára. Mikor Katharina rájön, hogy a bébi oroszlánokat ellopták elindulnak a keresésükre. Közben hosszú évek után Markus és volt osztálytársa Jonathan újra találkoznak ban. Jonathan családjának van egy pincészete egy csodálatos vidéken, ám mióta testvére meghalt, a vállalkozásuk egyre veszteségesebb. Unokaöccse félti az örökségüket, de Jonathan megpróbálja elnyerni a bizalmát. Közben a szálloda másik vendége Natalie a karrier-orientált építésznő, aki az új stadium felépítéséért felel találkozik a focicsapat edzőjével és azon nyomban beleszeret. Ám hamar dilemmába kerül és nem tudja mit válasszon, az érzelmeket vagy a karriert.
Starting: 28-09-2025 13:05:00
Laura Brunel építész Bangkokba utazik, hogy egy bevásárlóközpont tervein dolgozzon. A távoli Thaiföldön találkozik Marc-kal, egy humanitárius szervezet vezetőjével, aki árvaházakat működtet rászoruló gyermekeknek. A munkakapcsolatból hamarosan szerelem bontakozik ki, ám Laurának nehéz döntést kell meghoznia: el kell árulnia Marc-nak, hogy az általa tervezett beruházás az árvaház lebontását is magában foglalja..
Starting: 28-09-2025 16:50:00
Nora, a kínai konkurencia megbízásából érkezik a szállodába, hogy a maga javára fordítsa egy, a Markus által megpályázott földterület, elbírálását. Nora, aki rideg üzletasszony, lassan megváltozik, megismerve Markus kedves és jótékony természetét.Susanne egy vak randevúra készül egy bizonyos Guidóval a szállodában, de a férfi nem érkezik meg. Fabian, aki véletlenül elolvassa a lány e-mail-jét, Guidónak adja ki magát, mivel a lány nagyon megtetszik neki, Susanne pedig apránként beleszeret.Malte, a szálloda főszakácsa. Utána jön apja, Erik, Markus egyik legjobb barátja, hogy rábeszélje a fiát a hazautazásra és arra, hogy vegye át végre az általa felépített étteremláncot, de Malte nem akar menni. Megtalálta a helyét, az igaz szerelmét és úgy dönt, hogy végleg ban marad. Apja dühös rá és mindent megtesz, hogy a fia kapcsolatát megtorpedózza. Attól sem riad vissza, hogy oda citálja Juliát, Malte egykori menyasszonyát.
Starting: 28-09-2025 19:00:00
Lady Catherine kastélyát, a 250 éve a család tulajdonában álló Edenvale-t hatalmas adósságok terhelik. Egy éjszaka kigyullad az istálló. Miközben a Lady lánya és sógora próbálja kimenteni a bennrekedt lovakat, mindketten bent égnek, így fiuk, Christopher árván marad. Lady Catherine másik lánya, Julia Londonból azonnal a kastélyba utazik, és magához veszi a fiút. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Julia találkozik gyermekkori szerelmével, akit Christopher is hamar megkedvel.
Starting: 28-09-2025 20:55:00
Férje halála után Sabrina egyedül vezeti vidéki szállodáját. Kevés a vendég, majdnem csődbe megy, ezért kölcsönért utazik a városba. Ott találkozik gyerekkori barátnőjével, Lisa-val, aki segítséget ajánl a szorult helyzetben. Helyet cserélnek egymással, így Sabrina találkozik Lisa egykori főnökével, Vince-el...
Starting: 28-09-2025 22:50:00
Emma hazatér Cornwallba édesapjához, Ben Littonhoz, a sikeres, ámbár meglehetősen egocentrikus festőhöz. Emmát nem szívesen fogadja apja, és érkezése után egy héttel ott is hagyja őt és elutazik Amerikába. Így Emma újfent magányos marad mindaddig, míg Robert, a galériatulajdonos el nem nyeri a szívét.
Starting: 29-09-2025 00:30:00
Donorra várvaRonja édesanyja, Claudia terhes. Minden reménye a megszületendő gyermekben van. Talán a köldökzsinórból kinyert őssejtek alkalmasak lesznek Ronja betegségnek kezelésére és élete megmentésére.
Starting: 29-09-2025 02:45:00
Paul szépen fejlődik, de egész éjjel sír, ami teljesen kimeríti a családot. Rita, a virágbolt tulajdonosa egyedül neveli mozgássérült kisfiát, akinek nagy szenvedélye volt a dobolás. De ez láb nélkül nem megy. Vagy mégis.
Starting: 29-09-2025 04:30:00
Clara elhanyagoltnak érzi magát az új jövevény miatt. Az "egérmusical" főpróbája után olyan sikeresen elbújik, hogy alig talál rá az aggódó család. Christian fodrásza, Manuela majdnem megfullad tüdejének túlérzékenysége, és a bankár érzéketlensége miatt.
Starting: 29-09-2025 05:35:00
Thomas bejelenti a családi tanácsnak, hogy összeházasodtak Kittyvel. Margot a hírt Lauritzentől tudja meg, és összeomlik. Thomas elmondja Kittynek, hogy kocsiját Balbeckné megbízásából rongálta meg Altdorf. Christine elutazik Párizsba, ám félreérti a Baskurin és az impresszáriója közötti kapcsolatot.
Starting: 29-09-2025 06:40:00
Baskurin és Christine kapcsolata végleg véget ér. Evelyn úszik az adósságban és Lauritzen nem tud fizetni. Deichmann estélyt ad, a díszvendég: Richard Claydermann. Itt éri utol a hír Kittyt, hogy anyja idegösszeomlást kapott.
Starting: 29-09-2025 07:35:00
A hajó és legénysége az esküvőszervezővel kiegészülve a legnagyobb görög sziget, Kréta felé veszi az irányt.
Starting: 29-09-2025 08:35:00
Erdély e.
Starting: 29-09-2025 10:30:00
Beköszöntenek a hétköznapok, ezért Inge és Johannes elhatározza, hogy befizetik a fiatal párt egy hétvégi pihenésre. Az erdőben veszett kutya kóborol, miközben Christian betege pont kényszeres tisztaságmániában szenved, retteg mindenfajta fertőzéstől. Johannes unokáját, Juliát lopáson érik.
Starting: 29-09-2025 11:40:00
Julia nagy segítséget jelent a család életében. Inge nagy megrendelést kap, és úgy érzi, Johannes már el is feledkezett róla, Julia lépett az első helyre. Christian kollégája, Marius Berg nősülni készül. Menyasszonya, Stefanie azonban megtudja, hogy HIV-pozitív, és úgy dönt, elhagyja az orvost.
Starting: 29-09-2025 12:45:00
Markus Winter a ra utazik, hogy meglátogassa a hotelláncba tartozó hotelét. Amikor a multimilliomos Gregor Pohlmann nagy belépővel megérkezik, kezdetét veszi a nagylelkűség és a flörtölés anélkül, hogy egyszer is használná a pénzét..
Starting: 29-09-2025 13:50:00
KárpátaljaA Gasztroangyal útitársa Pál István "Szalonna", akivel szülőfalujába, Viskre látogatunk. Az ottani különleges kürtős kalács és a céklás ételek mellett útilapu szirup és málékenyér is készül.
Starting: 29-09-2025 15:45:00
A rendőrésgen megjelent párt azzal vádolják, hogy megkínozták saját bébiszitterüket. Tahia a fiatal nő helyébe képzeli magát, hogy jobban megértse, mi történhetett, ám ezzel óvatlanul maga is célponttá válik. Az ügy minden eddiginél veszélyesebb fordulatot vesz.
Starting: 29-09-2025 16:55:00
Callie 35 éves lesz és minden idejét a saját catering cége foglalja le. A szülei ezt nem nézik jó szemmel és folyamatosan randikat szerveznek neki titokban. Ezt megelégelve Callie elhatározza, hogy "felbérli" az öccse egyik barátját, hogy játsza el egy kis időre az udvarlóját, ezzel megszabadulva a szülők folyamatos közbeavatkozásától. Csakhogy az eljátszott kapcsolat fokozatosan mélyül kettejük között..
Starting: 29-09-2025 19:10:00
Markus inkognitóban Brazíliába utazik, mert gondok akadnak az egyik ottani szállodával. A szállodából tárgyak tűnnek el. A szálloda vezetője Markus lánya, Leonie. Ricardo, a szálloda egyik zenésze Leonie barátja, rendszeresen ételt visz az utcagyerekeknek Leonie és Markus tudta nélkül. Annával, a húgával gondoskodnak a gyerekekről. Anton anyja, Sarah írónő és még a szabadsága alatt is a regényírással foglalkozik a fia helyett, aki így Ricardóhoz csapódik és eljár vele a gyerekekhez.Henriette és Leopold egy idősebb pár, akik állítólag 50. házassági évfordulójukat jöttek Brazíliába ünnepelni. Leopold fia, Götz és annak felesége, Silke utánuk utaznak, mivel aggódnak, hogy Leopold egy hozományvadász nő karmai közé került. Henriette, aki a haláltól menekült meg, a megfontolt Leopold-ot mindenféle kétes kalandba viszi bele.Beáról, Leonie asszisztenséről, aki féltékeny, amiért Leonie kapta meg az igazgatói állást kiderül, hogy ő a felelős a szállodában felmerülő nem egy problémáért.
Starting: 29-09-2025 21:05:00
Thomas bejelenti a családi tanácsnak, hogy összeházasodtak Kittyvel. Margot a hírt Lauritzentől tudja meg, és összeomlik. Thomas elmondja Kittynek, hogy kocsiját Balbeckné megbízásából rongálta meg Altdorf. Christine elutazik Párizsba, ám félreérti a Baskurin és az impresszáriója közötti kapcsolatot.
Starting: 29-09-2025 23:00:00
Baskurin és Christine kapcsolata végleg véget ér. Evelyn úszik az adósságban és Lauritzen nem tud fizetni. Deichmann estélyt ad, a díszvendég: Richard Claydermann. Itt éri utol a hír Kittyt, hogy anyja idegösszeomlást kapott.
Starting: 30-09-2025 00:00:00
Férje váratlan halála után, az anya, Veronica Seamountban telepszik le fiával, Jamesszel és lányával Sallyvel. A hatalmas ház másik részét Marcus Rydale, a matematika professzora veszi ki. Marcus múltja sok titkot rejt, s viselkedése is elüt a megszokottól. Ennek ellenére, a gyerekek gyorsan a szívükbe fogadják. Veronica azonban bizalmatlanul és kételkedve fogadja a férfi közeledését..
Starting: 30-09-2025 00:45:00
Rácsok mögöttSally Wilkens többéves börtönbüntetését tölti, és jóslófájásai vannak. Ugyan börtönben ül, szeretné megtartani gyermekét. Vajon Lena tud neki segíteni ebben? Eleinte nem tudja elképzelni, hogy a börtön megfelelő hely lenne egy kisbaba felnevelésére.
Starting: 30-09-2025 02:45:00
Beköszöntenek a hétköznapok, ezért Inge és Johannes elhatározza, hogy befizetik a fiatal párt egy hétvégi pihenésre. Az erdőben veszett kutya kóborol, miközben Christian betege pont kényszeres tisztaságmániában szenved, retteg mindenfajta fertőzéstől. Johannes unokáját, Juliát lopáson érik.
Starting: 30-09-2025 04:30:00
Julia nagy segítséget jelent a család életében. Inge nagy megrendelést kap, és úgy érzi, Johannes már el is feledkezett róla, Julia lépett az első helyre. Christian kollégája, Marius Berg nősülni készül. Menyasszonya, Stefanie azonban megtudja, hogy HIV-pozitív, és úgy dönt, elhagyja az orvost.
Starting: 30-09-2025 05:35:00
Margot Balbeck aláírásának hiányában a szerződéskötés meghiúsul. Carinát felkeresi Rómában Evelyn, mert a divatbemutatóval kapcsolatban gondjai vannak. Lauritzen felbéreli Altdorfot, hogy akadályozza meg a konkurencia kollekciójának kijutását a nemzetközi versenyre.
Starting: 30-09-2025 06:40:00
Steinfeld gróf megérkezik Guldenburgba, és Nanéról jó híreket hoz Christnének. Margot elhagyja végre a szanatóriumot, és azonnal beleveti magát az üzleti életbe. Jan barátnője megtudja: az ifjú Balbeck él.
Starting: 30-09-2025 07:35:00
Mézeshetek HorvátországbanKét pár esküszik meg a Horvátországba tartó hajón. Milena és Tobias majdnem lekésik az esküvőt, mert Milenára egy idő óta titokzatos félelemrohamok törnek rá, és a fürdőszobába zárkózva kényszeresen mossa a kezét. A probléma nagyon ijesztő, ráadásul Dubrovnikban kiderül, hogy bár maga se tudta, de beszél horvátul, és egy énekesnő felismerni véli...A másik pár, Monika és Thomas nászútja sem felhőtlen, mindkettőjük gyereke ellenzi a házasságot, ezért megkeserítik a szülők életét. Marie és Stefan azt javasolja, menjenek el egy vitorlástúrára, ott az egymásrautaltság talán családot kovácsol belőlük.Dubrovnikban mindenki meglepetésére összetalálkoznak Marie volt szerelmével, Daniellel is..
Starting: 30-09-2025 08:35:00
KárpátaljaA Gasztroangyal útitársa Pál István "Szalonna", akivel szülőfalujába, Viskre látogatunk. Az ottani különleges kürtős kalács és a céklás ételek mellett útilapu szirup és málékenyér is készül.
Starting: 30-09-2025 10:30:00
Inge és Johannes elutaznak pihenni a tengerhez. Piwi szerelmes lesz. Christian kiszedi Juliából a titkát. Marlene kollégája, a matematika tanár Hauser beteg lesz, de nem hajlandó tudomást venni róla. Christian gyanúja beigazolódik, nagy a baj.
Starting: 30-09-2025 11:40:00
Marlene szakmai útra megy, Christianhoz pedig beállít egy évfolyamtársának a volt felesége. A szép Leonie belebolondul az orvosba, aki alig tudja lerázni kéretlen hódolóját. Julia találkozik egy régi ismerősével, Thomasszal, akinek munka közben megsérül a keze. Azonnal meg kell operálni, de a srácnak nincs betegbiztosítása.
Starting: 30-09-2025 12:45:00
Markus inkognitóban Brazíliába utazik, mert gondok akadnak az egyik ottani szállodával. A szállodából tárgyak tűnnek el. A szálloda vezetője Markus lánya, Leonie. Ricardo, a szálloda egyik zenésze Leonie barátja, rendszeresen ételt visz az utcagyerekeknek Leonie és Markus tudta nélkül. Annával, a húgával gondoskodnak a gyerekekről. Anton anyja, Sarah írónő és még a szabadsága alatt is a regényírással foglalkozik a fia helyett, aki így Ricardóhoz csapódik és eljár vele a gyerekekhez.Henriette és Leopold egy idősebb pár, akik állítólag 50. házassági évfordulójukat jöttek Brazíliába ünnepelni. Leopold fia, Götz és annak felesége, Silke utánuk utaznak, mivel aggódnak, hogy Leopold egy hozományvadász nő karmai közé került. Henriette, aki a haláltól menekült meg, a megfontolt Leopold-ot mindenféle kétes kalandba viszi bele.Beáról, Leonie asszisztenséről, aki féltékeny, amiért Leonie kapta meg az igazgatói állást kiderül, hogy ő a felelős a szállodában felmerülő nem egy problémáért.
Starting: 30-09-2025 13:50:00
A Gasztroangyal a Felvidékre látogat, ahol a Csallóköz aranyat érő receptjeit eleveníti fel Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázónkkal együtt. Lesz sütőtökös krémes, halkolbász, és eredeti pozsonyi kifli is készül.
Starting: 30-09-2025 15:45:00
Zoe gyermeket szeretne. Szinglinént és belefáradva a nagyvárosi randikba, úgy dönt, hogy egyedül folytatja. Egy névtelen spermadonor segítségével Zoe teherbe esik. Az érkező baba boldogsággal tölti el, a dolgok hamar bonyolulttá válnak, amikor két lehetséges társ lép az életébe.
Starting: 30-09-2025 19:00:00
Markus egy, a szállodakonszern ellenséges kivásárlását meghiúsító akció után rosszul lesz és kórházba kerül. Az orvos szigorú és hosszú pihenést tanácsol neki, ezért nagynénje, Dorothea, a konszern korábbi vezetője elküldi őt a marokkói szállodájukba, hogy Markus ott pihenje ki a fáradalmakat. Csakhogy éppen ott tartózkodik volt felesége, akit húsz éve nem látott, mert Gabrielle megcsalta őt a legjobb barátjával. Leonie, Markus lánya, aki a szálloda helyettes vezetője ezért kénytelen titkolni, hogy az anyja is ott van. Eközben kiderül, hogy egy ismeretlen férfi, akit egy Casablanca-i ügyvéd képvisel, tízmilliós kártérítést akar követelni a szállodától mondván, hogy Markus olyan területen építette fel a szállodát, melyet nem lett volna joga megvásárolni. Dorothea ba utazik, hogy ő rendezze el az ügyet, mert kímélni akarja Markus-t az izgalmaktól. A dolgok azonban tovább bonyolódnak, ezért Dorothea mégis kénytelen Markus-t bevonni az ügybe. Jamila, a szálloda igazgatónője azt javasolja Markus-nak, hogy kössön kompromisszumot. Fizessen ki a férfinek három milliót készpénzben és akkor elkerülhetik a szálloda bezáratását. Leonie, aki már egy éve együtt él Ahmed-del, a végzős joghallgatóval, végre bemutatja apjának a fiút, aki Markus szerencséjére képes segíteni a földterület körüli bonyodalmak tisztázásában.
Starting: 30-09-2025 20:55:00
Margot Balbeck aláírásának hiányában a szerződéskötés meghiúsul. Carinát felkeresi Rómában Evelyn, mert a divatbemutatóval kapcsolatban gondjai vannak. Lauritzen felbéreli Altdorfot, hogy akadályozza meg a konkurencia kollekciójának kijutását a nemzetközi versenyre.
Starting: 30-09-2025 22:55:00
Steinfeld gróf megérkezik Guldenburgba, és Nanéról jó híreket hoz Christnének. Margot elhagyja végre a szanatóriumot, és azonnal beleveti magát az üzleti életbe. Jan barátnője megtudja: az ifjú Balbeck él.
Starting: 30-09-2025 23:55:00
A negyvenes éveihez közel, Isobel Cameron önző, zsarnok és magányos apját ápolja, szinte zokszó nélkül. Az egyetemen, ahol irodalmárként dolgozik, kollégája, Henry udvarol neki. Isobel különleges tulajdonsága az, hogy boldoggá teszi a magány. Miután apja meghal, igen nagy öröksége révén jómódba kerül. Végre megveheti azt a házat, amire egész életében vágyott. Mivel képes másoknak erőt és önbizalmat adni, a környék lakói hamarosan megszeretik. Amikor már kezdi úgy érezni, hogy végre ő is nyugodt életet fog élni, nem mindennapi dolgok kezdenek történni körülötte..
Starting: 01-10-2025 00:40:00
Lena Lorenz szülésznő fokozatosan visszatér a hétköznapi életbe. A szülés előtt álló Lilly Waldhauser azonban megtagadja Lena segítségét - annak ellenére, hogy gyermeke veszélyes ferde helyzetben fekszik. Lilly olyan közösségben él, amely támogatja a természetes születést, és elutasít minden hagyományos orvosi "beavatkozást".
Starting: 01-10-2025 02:45:00
Inge és Johannes elutaznak pihenni a tengerhez. Piwi szerelmes lesz. Christian kiszedi Juliából a titkát. Marlene kollégája, a matematika tanár Hauser beteg lesz, de nem hajlandó tudomást venni róla. Christian gyanúja beigazolódik, nagy a baj.
Starting: 01-10-2025 04:30:00
Marlene szakmai útra megy, Christianhoz pedig beállít egy évfolyamtársának a volt felesége. A szép Leonie belebolondul az orvosba, aki alig tudja lerázni kéretlen hódolóját. Julia találkozik egy régi ismerősével, Thomasszal, akinek munka közben megsérül a keze. Azonnal meg kell operálni, de a srácnak nincs betegbiztosítása.
Starting: 01-10-2025 05:35:00
Jan visszatér, és átveszi az irányítást a Balbeck cégnél. Kitty szeretné útját állni, hogy tönkretegyék a Guldenburgokat, de Jan hajthatatlan. Nane koraszüléssel kislányt hoz a világra. Evelyn római bemutatója sikert arat.
Starting: 01-10-2025 06:40:00
Evelyn válása és Christine születésnapja két olyan esemény, amire összesereglik a Guldenburg család apraja-nagyja, barátok, ismerősök. Thomas és Kitty azonban hiányoznak a körből, ők Dél-Franciaországba menekülnek a családok elől. A legszebb születésnapi ajándékot Nane hozza, aki a kisbabájával jelenik meg.
Starting: 01-10-2025 07:35:00
Mézeshetek AusztráliábanMarie, az esküvőszervező szabadságot kér és Horvátországban marad régi szerelmével, Daniellel. Az Ausztráliába induló hajón Andrea Herbst, Stefan felesége helyettesíti. Senki nem tudja, hogy Andrea és Stefan külön élnek, és Stefan őrizni is akarja a titkot, mert fél, hogy a hajóstársaság szerint nem lenne jó reklám, hogy az esküvőszervezőik válófélben vannak.Tanja és Lukas, az egyik jegyespár újabb és újabb nehéz feladatok elé állítja az esküvőszervezőket, miközben kiderül, hogy Lukas válása még nem jogerős, ezért Ausztráliába hívja volt feleségét, hogy titokban gyorsan rendezni tudják a helyzetet.A másik jegyespár, Julia és Valentin sorsát Beatrice különösen a szívén viseli, mert Julia régi barátnője, aki egy autóbalesetben elveszítette a látását. Beatrice végig úgy érzi, hogy ismeri valahonnan a vőlegényt, és nem tudja, mit tegyen, amikor rájön, hogy honnan ismeri..
Starting: 01-10-2025 08:30:00
A Gasztroangyal a Felvidékre látogat, ahol a Csallóköz aranyat érő receptjeit eleveníti fel Gergely István olimpiai bajnok vízilabdázónkkal együtt. Lesz sütőtökös krémes, halkolbász, és eredeti pozsonyi kifli is készül.
Starting: 01-10-2025 10:30:00
Kleist doktor mackós, bársonyos hangú, kellemes egyéniség, ám alapvetően a hétköznapok embere. Népszerűségének titka éppen ebben rejlik. Betegeit nemcsak gyógyítja, hanem melegszívű, sármos lényével a mindennapok gondjaiban is segíti. Történetünk elején a "kisvárosi doktor" még Berlinben él, és éppen születésnapját ünnepeli a családjával, kisfiával, lányával és feleségével. Ám pont ezen a napon kell megtapasztalnia, hogy az ember nem minden esetben képes felülemelkedni a megpróbáltatásokon.
Starting: 01-10-2025 11:40:00
Piwi bánatára Nele elmegy Angliába, hogy ott tanuljon tovább, és kiheverje a múltat. Maximilian, Christian páciense szívizomgyulladásával nem törődve megfeszítetten dolgozik, de a betegség leveri a lábáról. Szakítani akar Sophiával, hogy ne legyen terhére. Christian menti meg a kapcsolatukat. Piwi a garmischi sportinternátusba készül.
Starting: 01-10-2025 12:45:00
Markus egy, a szállodakonszern ellenséges kivásárlását meghiúsító akció után rosszul lesz és kórházba kerül. Az orvos szigorú és hosszú pihenést tanácsol neki, ezért nagynénje, Dorothea, a konszern korábbi vezetője elküldi őt a marokkói szállodájukba, hogy Markus ott pihenje ki a fáradalmakat. Csakhogy éppen ott tartózkodik volt felesége, akit húsz éve nem látott, mert Gabrielle megcsalta őt a legjobb barátjával. Leonie, Markus lánya, aki a szálloda helyettes vezetője ezért kénytelen titkolni, hogy az anyja is ott van. Eközben kiderül, hogy egy ismeretlen férfi, akit egy Casablanca-i ügyvéd képvisel, tízmilliós kártérítést akar követelni a szállodától mondván, hogy Markus olyan területen építette fel a szállodát, melyet nem lett volna joga megvásárolni. Dorothea ba utazik, hogy ő rendezze el az ügyet, mert kímélni akarja Markus-t az izgalmaktól. A dolgok azonban tovább bonyolódnak, ezért Dorothea mégis kénytelen Markus-t bevonni az ügybe. Jamila, a szálloda igazgatónője azt javasolja Markus-nak, hogy kössön kompromisszumot. Fizessen ki a férfinek három milliót készpénzben és akkor elkerülhetik a szálloda bezáratását. Leonie, aki már egy éve együtt él Ahmed-del, a végzős joghallgatóval, végre bemutatja apjának a fiút, aki Markus szerencséjére képes segíteni a földterület körüli bonyodalmak tisztázásában.
Starting: 01-10-2025 13:50:00
MikulásA Gasztroangyal is készül Mikulás napjára, és kideríti a legcsodásabb édességek receptjeit. Megtudjuk, mi a macaron titka, hogyan készül a nyalóka, a pillecukor, és milyen is a régimódi zabos keksz.
Starting: 01-10-2025 15:50:00
A két barátnő, Charlotte és Feli légiutas-kísérők, és elég kapósak a férfiak körében. De mialatt Charlotténak viszonya lesz egy new yorki utassal, Klausszal, Feli váratlanul teherbe esik. A két barátnő úgy dönt, hogy közösen nevelik fel a gyereket. Charlotte emiatt még a new yorki járatait is lemondja, ám Klaus szerelmet vall neki. Az eddig független, erős lány nehéz döntés előtt áll.
Starting: 01-10-2025 18:45:00