Aujourd hui TREXIPTV
Sűrű erdeivel, kiterjedt hegyvidékeivel és végtelen sivatagaival Kína a trópusokon kívüli területek leggazdagabb, legváltozatosabb élővilágú országa. A gyönyörű sorozatban három nagyszerű állatfaj, a tibeti antilopok, az ázsiai elefántok és az arany piszeorrú majmok egy évét követjük nyomon _ tele küzdelemmel, nehézséggel, az élethez való megejtő ragaszkodással. Olyan szívós és leleményes fajok ezek, melyeket a természeti elemek nap mint nap szélsőséges kihívások elé állítanak _ de amelyek az utolsó leheletükig küzdenek utódaik megmentéséért és felneveléséért.
Starting: 26-11-2025 07:00:00
A kínai Jünnan tartományban az ázsiai elefántok kulcsszerepet játszanak az esőerdő egészségének és biodiverzitásának fenntartásában. Az ember környezetátalakító tevékenysége azonban egyre nehezebb helyzetbe hozza e nagyszerű állatokat, melyek közül mind több a természetes élőhelyén kívül kénytelen szerencsét próbálni. A gyönyörű filmben tanúi lehetünk, amint az erdő mélyén egy nőstény a túlélés mesterfogásaira tanítgatja kisborját _ valamint egy lázadó csordával is megismerkedünk, mely mindent egy lapra feltéve az ember veszélyes birodalmában igyekszik megalapozni a jövőjét.
Starting: 26-11-2025 08:00:00
Az Ázsiában őshonos óriás lódarázs gigantikus _ akár öt centiméteresre(!) is megnövő _ királynőjét nemcsak a mérete teszi félelmetessé, de az őt szolgáló, nála nem sokkal kisebb egyedekből álló dolgozó-hadsereg is, mely bármilyen áldozatra képes a kas megvédelmezése érdekében. A film e különleges faj életébe nyújt kivételes bepillantást bravúros felvételek segítségével.
Starting: 26-11-2025 09:00:00
Annak az esélye, hogy egy állat kioltja az életünket, minimális _ de messze nem nulla. A filmben Michelle Oakley állatorvos és Filipe DeAndrade természetfilmes osztják meg velünk meghökkentő tapasztalataikat. Anekdotáik alapján egy dingó, sőt akár egy tehén is a másvilágba küldhet minket _ de vajon ezek az állatok tényleg a pusztulásunkat akarják? És mit tehetünk a végzetes incidensek elkerülése érdekében?
Starting: 26-11-2025 10:00:00
Afrika vadászai számára vég nélküli küzdelem az élet: akiben itt kialszik a harci láng, rövid idő alatt éhen hal. A látványos filmben nagymacskákat, hüllőket és kutyaféléket látunk akció közben.
Starting: 26-11-2025 11:00:00
A vadon első számú törvénye szerint "vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg". A film látványos összeállítás az állatvilág leghatékonyabb és legmeghökkentőbb vadásztaktikáiról.
Starting: 26-11-2025 12:00:00
Bár nehéz elhinni, még a legjobb vadászoknak se jön ki mindig a lépés. A film látványos felvételekkel bizonyítja, hogy egy élelmes préda olykor még a legrettegettebb ragadozót is képes lehet felrúgni _ és vele együtt a papírformát...
Starting: 26-11-2025 13:00:00
Annak az esélye, hogy egy állat kioltja az életünket, minimális _ de messze nem nulla. A filmben Michelle Oakley állatorvos és Filipe DeAndrade természetfilmes osztják meg velünk meghökkentő tapasztalataikat. Anekdotáik alapján egy kardszárnyú delfin, sőt akár egy egér is a másvilágba küldhet minket _ de vajon ezek az állatok tényleg a pusztulásunkat akarják? És mit tehetünk a végzetes incidensek elkerülése érdekében?
Starting: 26-11-2025 14:00:00
A dokik kezei közt ezúttal egy vajúdó tehén, egy teherautó által elütött husky és egy házsártos bengáli macska is megfordul. A páciensek első ránézésre kezelhetetlenek, de Dr. Pol mindenre tud megoldást!
Starting: 26-11-2025 15:00:00
A zord téli időben csak úgy özönlenek a páciensek a klinika gyógyító védelmébe, s a betegek közt átlagos észak-amerikai házikedvenceket és egzotikus, ezen a tájon ritkán látott szerzeteket egyaránt találunk. Az epizódban Dr. Pol és orvostársaik többek közt egy tevét és egy beagle-t is kezelésbe vesznek _ valamint segédkezet nyújtanak egy nehéz ellésnél, melynek egy elbűvölő, 11 kölyökből álló alom lesz az eredménye.
Starting: 26-11-2025 16:00:00
Aki teheti, életében legalább egyszer menjen el egy szafarira Afrikába. Aki pedig nem ilyen szerencsés, nézze meg ezt a sorozatot _ akár többször is egymás után! Míg neves szakértők a látottakat elemzik, a bravúros felvételeken a fekete kontinens ikonikus ragadozói és növényevői vívnak látványos csatát _ olyan ádázul és vehemensen, hogy már-már úgy gondoljuk, jobb, hogy csak képernyőn át szemléljük őket.
Starting: 26-11-2025 17:00:00

Starting: 26-11-2025 18:00:00
Annak az esélye, hogy egy állat kioltja az életünket, minimális _ de messze nem nulla. A filmben Michelle Oakley állatorvos és Filipe DeAndrade természetfilmes osztják meg velünk meghökkentő tapasztalataikat. Anekdotáik alapján egy kardszárnyú delfin, sőt akár egy egér is a másvilágba küldhet minket _ de vajon ezek az állatok tényleg a pusztulásunkat akarják? És mit tehetünk a végzetes incidensek elkerülése érdekében?
Starting: 26-11-2025 19:00:00
Aki teheti, életében legalább egyszer menjen el egy szafarira Afrikába. Aki pedig nem ilyen szerencsés, nézze meg ezt a sorozatot _ akár többször is egymás után! Míg neves szakértők a látottakat elemzik, a bravúros felvételeken a fekete kontinens ikonikus ragadozói és növényevői vívnak látványos csatát _ olyan ádázul és vehemensen, hogy már-már úgy gondoljuk, jobb, hogy csak képernyőn át szemléljük őket.
Starting: 26-11-2025 20:00:00
A dokik kezei közt ezúttal egy vajúdó tehén, egy teherautó által elütött husky és egy házsártos bengáli macska is megfordul. A páciensek első ránézésre kezelhetetlenek, de Dr. Pol mindenre tud megoldást!
Starting: 26-11-2025 21:00:00
A zord téli időben csak úgy özönlenek a páciensek a klinika gyógyító védelmébe, s a betegek közt átlagos észak-amerikai házikedvenceket és egzotikus, ezen a tájon ritkán látott szerzeteket egyaránt találunk. Az epizódban Dr. Pol és orvostársaik többek közt egy tevét és egy beagle-t is kezelésbe vesznek _ valamint segédkezet nyújtanak egy nehéz ellésnél, melynek egy elbűvölő, 11 kölyökből álló alom lesz az eredménye.
Starting: 26-11-2025 22:00:00
Afrika vadászai számára vég nélküli küzdelem az élet: akiben itt kialszik a harci láng, rövid idő alatt éhen hal. A látványos filmben nagymacskákat, hüllőket és kutyaféléket látunk akció közben.
Starting: 26-11-2025 23:00:00
Aki teheti, életében legalább egyszer menjen el egy szafarira Afrikába. Aki pedig nem ilyen szerencsés, nézze meg ezt a sorozatot _ akár többször is egymás után! Míg neves szakértők a látottakat elemzik, a bravúros felvételeken a fekete kontinens ikonikus ragadozói és növényevői vívnak látványos csatát _ olyan ádázul és vehemensen, hogy már-már úgy gondoljuk, jobb, hogy csak képernyőn át szemléljük őket.
Starting: 27-11-2025 00:00:00
Annak az esélye, hogy egy állat kioltja az életünket, minimális _ de messze nem nulla. A filmben Michelle Oakley állatorvos és Filipe DeAndrade természetfilmes osztják meg velünk meghökkentő tapasztalataikat. Anekdotáik alapján egy dingó, sőt akár egy tehén is a másvilágba küldhet minket _ de vajon ezek az állatok tényleg a pusztulásunkat akarják? És mit tehetünk a végzetes incidensek elkerülése érdekében?
Starting: 27-11-2025 01:00:00
Sűrű erdeivel, kiterjedt hegyvidékeivel és végtelen sivatagaival Kína a trópusokon kívüli területek leggazdagabb, legváltozatosabb élővilágú országa. A gyönyörű sorozatban három nagyszerű állatfaj, a tibeti antilopok, az ázsiai elefántok és az arany piszeorrú majmok egy évét követjük nyomon _ tele küzdelemmel, nehézséggel, az élethez való megejtő ragaszkodással. Olyan szívós és leleményes fajok ezek, melyeket a természeti elemek nap mint nap szélsőséges kihívások elé állítanak _ de amelyek az utolsó leheletükig küzdenek utódaik megmentéséért és felneveléséért.
Starting: 27-11-2025 01:48:00
A kínai Jünnan tartományban az ázsiai elefántok kulcsszerepet játszanak az esőerdő egészségének és biodiverzitásának fenntartásában. Az ember környezetátalakító tevékenysége azonban egyre nehezebb helyzetbe hozza e nagyszerű állatokat, melyek közül mind több a természetes élőhelyén kívül kénytelen szerencsét próbálni. A gyönyörű filmben tanúi lehetünk, amint az erdő mélyén egy nőstény a túlélés mesterfogásaira tanítgatja kisborját _ valamint egy lázadó csordával is megismerkedünk, mely mindent egy lapra feltéve az ember veszélyes birodalmában igyekszik megalapozni a jövőjét.
Starting: 27-11-2025 02:36:00
Az Ázsiában őshonos óriás lódarázs gigantikus _ akár öt centiméteresre(!) is megnövő _ királynőjét nemcsak a mérete teszi félelmetessé, de az őt szolgáló, nála nem sokkal kisebb egyedekből álló dolgozó-hadsereg is, mely bármilyen áldozatra képes a kas megvédelmezése érdekében. A film e különleges faj életébe nyújt kivételes bepillantást bravúros felvételek segítségével.
Starting: 27-11-2025 03:24:00
A vadon első számú törvénye szerint "vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg". A film látványos összeállítás az állatvilág leghatékonyabb és legmeghökkentőbb vadásztaktikáiról.
Starting: 27-11-2025 04:12:00
Ausztrália az ikonikus fajok, mesébe illő élőhelyek és lenyűgöző természeti csodák földje, ahol buja esőerdők, száraz eukaliptuszligetek és színpompás korallzátonyok ejtik ámulatba a látogatót. A gyönyörű kétrészes sorozatban a déli kontinens legvadabb, legérintetlenebb szárazföldi és tengeri tájaira utazunk, párt kereső, vándorúton lévő és egymással ádáz élethalálharcot vívó állatok színes sokaságát megismerve.
Starting: 27-11-2025 05:00:00
Ausztrália egy rendkívüli kontinens, tele különös és egyedülálló helyekkel, jelenségekkel és természeti képződményekkel. A filmben ritka módon a magasból gyönyörködhetünk a déli földrész leglátványosabb formációiban _ köztük az Uluru sziklával, a Nagy-korallzátonnyal és az Eyre-tóval -, hogy aztán leereszkedve a felszínre megvizsgáljuk, milyen természeti erők és elemek hatnak az itt élő állatok mindennapjaira.
Starting: 27-11-2025 06:00:00
A tengerek mélyén egy lenyűgöző élőlény éli mozgalmas hétköznapjait. A sorozat nyolc különböző polipfaj életét tárja elénk, csodálatos felvételek és a legújabb kutatási eredmények segítségével bemutatva, hogy a siker érdekében miként tanulnak, alkalmazkodnak és kooperálnak ezek a rendkívüli állatok. Természetesen sok még a tisztáznivaló a polipokkal kapcsolatban, az azonban már most látszik, hogy valamennyi példányuk külön egyéniség _ és hogy aligha létezik náluk különbözőbb állat az embernél. De akkor miért emlékeztetnek mégis annyira ránk?
Starting: 27-11-2025 07:00:00

Starting: 27-11-2025 08:00:00
A polipokra sokáig magánykedvelő, maguknak való különcökként gondoltunk, a valóság azonban ennek épp az ellenkezője a legújabb kutatások szerint. A mélyben a tudósok meglepve találkoztak hatalmas, több száz egyed alkotta csoportjaikkal, sőt más fajjal együttműködő példányt is megfigyeltek már. A polipok szociálisabb lények, mint gondoltuk, s erről most te is megbizonyosodhatsz az epizód látványos felvételei segítségével!
Starting: 27-11-2025 09:00:00
Ausztrália az ikonikus fajok, mesébe illő élőhelyek és lenyűgöző természeti csodák földje, ahol buja esőerdők, száraz eukaliptuszligetek és színpompás korallzátonyok ejtik ámulatba a látogatót. A gyönyörű kétrészes sorozatban a déli kontinens legvadabb, legérintetlenebb szárazföldi és tengeri tájaira utazunk, párt kereső, vándorúton lévő és egymással ádáz élethalálharcot vívó állatok színes sokaságát megismerve.
Starting: 27-11-2025 10:00:00

Starting: 27-11-2025 11:00:00
Ausztrália északkeleti része egy kivételes táj: a krokodiloktól az erszényesekig számos ősi, a környezetéhez tökéletesen alkalmazkodott faj tudhatja az otthonának. Tarts velünk egy csodálatos, különleges kisugárzású vidékre, melynek lakói nap mint nap elkeseredett harcot vívnak az elemekkel!
Starting: 27-11-2025 12:00:00
A rejtőzködő életmódú Lumholtz-kúszókengurut csak ritkán lehet megpillantani a természetes élőhelyén _ közelről megörökíteni pedig szinte soha. A Nat Geo Wild bravúros felvételeket bemutató különkiadásában az ausztráliai Queensland erdőségeibe látogatunk, hogy ezer nehézséget legyőzve megpróbáljunk bepillantást nyerni e famászó specialisták családi életébe.
Starting: 27-11-2025 13:00:00
Ausztrália egy rendkívüli kontinens, tele különös és egyedülálló helyekkel, jelenségekkel és természeti képződményekkel. A filmben ritka módon a magasból gyönyörködhetünk a déli földrész leglátványosabb formációiban _ köztük az Uluru sziklával, a Nagy-korallzátonnyal és az Eyre-tóval -, hogy aztán leereszkedve a felszínre megvizsgáljuk, milyen természeti erők és elemek hatnak az itt élő állatok mindennapjaira.
Starting: 27-11-2025 14:00:00
Dr. Polnak és társainak minden esetben nehéz megfelelő érzelmi távolságot tartani az általuk kezelt beteg állatokkal _ ha pedig a páciens történetesen a klinika cicája, egyenesen lehetetlen. De mit tegyünk, ha egy labradornak nem akar múlni a hasfájása? Vagy ha egy mohó csivava mérgező finomságot töm magába? Ha kíváncsi vagy, tarts velünk Dr. Pol mozgalmas életű klinikájára!
Starting: 27-11-2025 15:00:00
Hiába olvasztja meg a szíveket egy alomnyi újszülött labrador, egy heves jégeső mindent és mindenkit elver, ami a szabadban van, különleges sebészeti kihívások elé állítva Dr. Polt és csapatát. Dr. Lisa eközben egy nehéz ellésnél segédkezik, Dr. Brenda pedig néhány makacs versenyló lebirkózásával növeli tovább szakmai tekintélyét.
Starting: 27-11-2025 16:00:00
Bármilyen meglepő, még a világ legnagyobb gyíkja legnagyobb hímjének se könnyű az élete az indonéziai Rinca-szigeten, hisz nap mint nap meg kell küzdenie a rivális egyedekkel a táplálékért _ melyből amúgy is egyre kevesebb van a globális felmelegedés és a zsugorodó vadászterületek miatt. A Nat Geo Wild gondolatébresztő különkiadásában pillants be a komodói varánuszok elbűvölő _ de sajnos egyúttal rendkívül sérülékeny _ világába!
Starting: 27-11-2025 17:00:00
Dél-Florida az egyetlen hely a Földön, ahol egymás mellett él a mississippi aligátor és a hegyesorrú krokodil. Vajon melyikük a veszélyesebb ragadozó? Melyik hüllő érdemli ki a ?mocsár ura? címet vadásztechnikája és testi adottságai alapján? A film erre az izgalmas kérdésre keres választ az Everglades festői díszletei között.
Starting: 27-11-2025 18:00:00
Ausztrália egy rendkívüli kontinens, tele különös és egyedülálló helyekkel, jelenségekkel és természeti képződményekkel. A filmben ritka módon a magasból gyönyörködhetünk a déli földrész leglátványosabb formációiban _ köztük az Uluru sziklával, a Nagy-korallzátonnyal és az Eyre-tóval -, hogy aztán leereszkedve a felszínre megvizsgáljuk, milyen természeti erők és elemek hatnak az itt élő állatok mindennapjaira.
Starting: 27-11-2025 19:00:00
Bármilyen meglepő, még a világ legnagyobb gyíkja legnagyobb hímjének se könnyű az élete az indonéziai Rinca-szigeten, hisz nap mint nap meg kell küzdenie a rivális egyedekkel a táplálékért _ melyből amúgy is egyre kevesebb van a globális felmelegedés és a zsugorodó vadászterületek miatt. A Nat Geo Wild gondolatébresztő különkiadásában pillants be a komodói varánuszok elbűvölő _ de sajnos egyúttal rendkívül sérülékeny _ világába!
Starting: 27-11-2025 20:00:00
Dr. Polnak és társainak minden esetben nehéz megfelelő érzelmi távolságot tartani az általuk kezelt beteg állatokkal _ ha pedig a páciens történetesen a klinika cicája, egyenesen lehetetlen. De mit tegyünk, ha egy labradornak nem akar múlni a hasfájása? Vagy ha egy mohó csivava mérgező finomságot töm magába? Ha kíváncsi vagy, tarts velünk Dr. Pol mozgalmas életű klinikájára!
Starting: 27-11-2025 21:00:00
Hiába olvasztja meg a szíveket egy alomnyi újszülött labrador, egy heves jégeső mindent és mindenkit elver, ami a szabadban van, különleges sebészeti kihívások elé állítva Dr. Polt és csapatát. Dr. Lisa eközben egy nehéz ellésnél segédkezik, Dr. Brenda pedig néhány makacs versenyló lebirkózásával növeli tovább szakmai tekintélyét.
Starting: 27-11-2025 22:00:00
Ausztrália az ikonikus fajok, mesébe illő élőhelyek és lenyűgöző természeti csodák földje, ahol buja esőerdők, száraz eukaliptuszligetek és színpompás korallzátonyok ejtik ámulatba a látogatót. A gyönyörű kétrészes sorozatban a déli kontinens legvadabb, legérintetlenebb szárazföldi és tengeri tájaira utazunk, párt kereső, vándorúton lévő és egymással ádáz élethalálharcot vívó állatok színes sokaságát megismerve.
Starting: 27-11-2025 23:00:00
Bármilyen meglepő, még a világ legnagyobb gyíkja legnagyobb hímjének se könnyű az élete az indonéziai Rinca-szigeten, hisz nap mint nap meg kell küzdenie a rivális egyedekkel a táplálékért _ melyből amúgy is egyre kevesebb van a globális felmelegedés és a zsugorodó vadászterületek miatt. A Nat Geo Wild gondolatébresztő különkiadásában pillants be a komodói varánuszok elbűvölő _ de sajnos egyúttal rendkívül sérülékeny _ világába!
Starting: 28-11-2025 00:00:00
Ausztrália az ikonikus fajok, mesébe illő élőhelyek és lenyűgöző természeti csodák földje, ahol buja esőerdők, száraz eukaliptuszligetek és színpompás korallzátonyok ejtik ámulatba a látogatót. A gyönyörű kétrészes sorozatban a déli kontinens legvadabb, legérintetlenebb szárazföldi és tengeri tájaira utazunk, párt kereső, vándorúton lévő és egymással ádáz élethalálharcot vívó állatok színes sokaságát megismerve.
Starting: 28-11-2025 01:00:00
A tengerek mélyén egy lenyűgöző élőlény éli mozgalmas hétköznapjait. A sorozat nyolc különböző polipfaj életét tárja elénk, csodálatos felvételek és a legújabb kutatási eredmények segítségével bemutatva, hogy a siker érdekében miként tanulnak, alkalmazkodnak és kooperálnak ezek a rendkívüli állatok. Természetesen sok még a tisztáznivaló a polipokkal kapcsolatban, az azonban már most látszik, hogy valamennyi példányuk külön egyéniség _ és hogy aligha létezik náluk különbözőbb állat az embernél. De akkor miért emlékeztetnek mégis annyira ránk?
Starting: 28-11-2025 01:48:00

Starting: 28-11-2025 02:36:00
A polipokra sokáig magánykedvelő, maguknak való különcökként gondoltunk, a valóság azonban ennek épp az ellenkezője a legújabb kutatások szerint. A mélyben a tudósok meglepve találkoztak hatalmas, több száz egyed alkotta csoportjaikkal, sőt más fajjal együttműködő példányt is megfigyeltek már. A polipok szociálisabb lények, mint gondoltuk, s erről most te is megbizonyosodhatsz az epizód látványos felvételei segítségével!
Starting: 28-11-2025 03:24:00
Ausztrália északkeleti része egy kivételes táj: a krokodiloktól az erszényesekig számos ősi, a környezetéhez tökéletesen alkalmazkodott faj tudhatja az otthonának. Tarts velünk egy csodálatos, különleges kisugárzású vidékre, melynek lakói nap mint nap elkeseredett harcot vívnak az elemekkel!
Starting: 28-11-2025 04:12:00
Jack Randall ezúttal a távoli York-félszigetre látogat, hogy személyesen találkozzon a világ öt legerősebb mérgű kígyófajával.
Starting: 28-11-2025 05:00:00
Jack Randall ezúttal Ausztrália egyik legérintetlenebb részére, a híres Északi területre látogat. A cél: élőhelyén megfigyelni a régió legveszélyeseb pitonfajait.
Starting: 28-11-2025 06:00:00
Amikor a harci ösztönök működésbe lépnek, bármi lehetségessé válik, hisz az állatok mindent megtesznek az életben maradásért. A filmben végtelen bátorságról tanúságot tevő hőstettektől bravúros megmenekülésekig meghökkentő jelenetek sokaságát látjuk a vadvilágból.
Starting: 28-11-2025 07:00:00
Meglepő találkozások, váratlan támadások, gyilkos állati ösztönök. Amikor szelídnek és ártalmatlannak hitt teremtmények hirtelen féktelenül vaddá válnak, a természet törvényei felülíródni látszanak. Az epizód olyan kritikus pillanatok történéseit tárja elénk, amikor valaki vagy valami rossz időben rossz helyen tartózkodott.
Starting: 28-11-2025 08:00:00
Az állatvilágban olykor _ emberi szemmel nézve _ botrányos események történnek. Legyen szó rendhagyó viselkedési formákról, vagy az ösztönök fékevesztett tombolásáról, odakinn a vadonban olyan erők működnek, melyekkel nagy hiba lenne nem számolni.
Starting: 28-11-2025 09:00:00
Jack Randall ezúttal a távoli York-félszigetre látogat, hogy személyesen találkozzon a világ öt legerősebb mérgű kígyófajával.
Starting: 28-11-2025 10:00:00
Képesek alkalmazkodni a közönséges levesteknősök a Nagy-korallzátony pusztulásával járó megváltozó körülményekhez? A filmben Jack Randall búvárruhát ölt, hogy választ keressen a kérdésre.
Starting: 28-11-2025 11:00:00
Jack Randall Ausztrália félsivatagos belső területeire látogat, hogy valóra váltsa régi álmát: beépülni egy vadon élő kengurucsapatba.
Starting: 28-11-2025 12:00:00
Jack Randall folytatja kalandozását a vadregényes Északi területen. Érdeklődése fókuszában ezúttal a hatalmas bordás krokodilok és a kisebb termetű Johnson-krokodilok állnak, melyek véget nem érő háborút vívnak egymással a mocsarakban és kevert vizű folyótorkolatokban.
Starting: 28-11-2025 13:00:00
Jack Randall ezúttal Ausztrália egyik legérintetlenebb részére, a híres Északi területre látogat. A cél: élőhelyén megfigyelni a régió legveszélyeseb pitonfajait.
Starting: 28-11-2025 14:00:00
Míg Dr. Pol egy nemrég ellett tehén életéért küzd, Dr. Lisa egy gyanús kinövést távolít el egy juhászkutya testéről, Dr. Brenda pedig megkísérli kinyomozni egy kutyakölyök rejtélyes testsúlycsökkenésének okát. De vajon Dr. Nicole kiderít-e valami rendellenességet egy rénszarvas egészségügyi rutinellenőrzése során?
Starting: 28-11-2025 15:00:00
Az állatorvosoké egy kivételesen vonzó szakma: a munkanélküliség itt fel sem merül, igaz, erről nem az állam, hanem a folyton megbetegedő és bajba kerülő páciensek gondoskodnak. Az epizódban a klinika orvosai többek közt egy vajúdó tehénnek, egy megtépett fülű kutyának és két, támadás áldozatává vált kacsának is segítenek _ egy csivaváról pedig a röntgen alatt kiderül, hogy titkos betegséget takargat.
Starting: 28-11-2025 16:00:00
Milyen hatással van a globális felmelegedés és az Északi-sarkvidék átalakulása a régió élővilágára? Erre keres választ egy bátor kutatócsoport, mely _ az etológia történetében most először _ megpróbálja nyomon követni és közelről tanulmányozni a jegesmedvéket a Hudson-öböl jegén. Az expedíció eredményeként nemcsak az itt élő állatokról tudunk meg értékes újdonságokat, de magáról az egyedülálló, sajnos eltűnően lévő sarkvidéki tájról is _ melynek megmaradása kulcsfontosságú lenne a jegesmedvék és társaik túlélése szempontjából.
Starting: 28-11-2025 17:00:00

Starting: 28-11-2025 18:00:00
Jack Randall ezúttal Ausztrália egyik legérintetlenebb részére, a híres Északi területre látogat. A cél: élőhelyén megfigyelni a régió legveszélyeseb pitonfajait.
Starting: 28-11-2025 19:00:00
Milyen hatással van a globális felmelegedés és az Északi-sarkvidék átalakulása a régió élővilágára? Erre keres választ egy bátor kutatócsoport, mely _ az etológia történetében most először _ megpróbálja nyomon követni és közelről tanulmányozni a jegesmedvéket a Hudson-öböl jegén. Az expedíció eredményeként nemcsak az itt élő állatokról tudunk meg értékes újdonságokat, de magáról az egyedülálló, sajnos eltűnően lévő sarkvidéki tájról is _ melynek megmaradása kulcsfontosságú lenne a jegesmedvék és társaik túlélése szempontjából.
Starting: 28-11-2025 20:00:00
Míg Dr. Pol egy nemrég ellett tehén életéért küzd, Dr. Lisa egy gyanús kinövést távolít el egy juhászkutya testéről, Dr. Brenda pedig megkísérli kinyomozni egy kutyakölyök rejtélyes testsúlycsökkenésének okát. De vajon Dr. Nicole kiderít-e valami rendellenességet egy rénszarvas egészségügyi rutinellenőrzése során?
Starting: 28-11-2025 21:00:00
Az állatorvosoké egy kivételesen vonzó szakma: a munkanélküliség itt fel sem merül, igaz, erről nem az állam, hanem a folyton megbetegedő és bajba kerülő páciensek gondoskodnak. Az epizódban a klinika orvosai többek közt egy vajúdó tehénnek, egy megtépett fülű kutyának és két, támadás áldozatává vált kacsának is segítenek _ egy csivaváról pedig a röntgen alatt kiderül, hogy titkos betegséget takargat.
Starting: 28-11-2025 22:00:00
Képesek alkalmazkodni a közönséges levesteknősök a Nagy-korallzátony pusztulásával járó megváltozó körülményekhez? A filmben Jack Randall búvárruhát ölt, hogy választ keressen a kérdésre.
Starting: 28-11-2025 23:00:00
Milyen hatással van a globális felmelegedés és az Északi-sarkvidék átalakulása a régió élővilágára? Erre keres választ egy bátor kutatócsoport, mely _ az etológia történetében most először _ megpróbálja nyomon követni és közelről tanulmányozni a jegesmedvéket a Hudson-öböl jegén. Az expedíció eredményeként nemcsak az itt élő állatokról tudunk meg értékes újdonságokat, de magáról az egyedülálló, sajnos eltűnően lévő sarkvidéki tájról is _ melynek megmaradása kulcsfontosságú lenne a jegesmedvék és társaik túlélése szempontjából.
Starting: 29-11-2025 00:00:00
Jack Randall ezúttal a távoli York-félszigetre látogat, hogy személyesen találkozzon a világ öt legerősebb mérgű kígyófajával.
Starting: 29-11-2025 01:00:00
Amikor a harci ösztönök működésbe lépnek, bármi lehetségessé válik, hisz az állatok mindent megtesznek az életben maradásért. A filmben végtelen bátorságról tanúságot tevő hőstettektől bravúros megmenekülésekig meghökkentő jelenetek sokaságát látjuk a vadvilágból.
Starting: 29-11-2025 01:48:00
Meglepő találkozások, váratlan támadások, gyilkos állati ösztönök. Amikor szelídnek és ártalmatlannak hitt teremtmények hirtelen féktelenül vaddá válnak, a természet törvényei felülíródni látszanak. Az epizód olyan kritikus pillanatok történéseit tárja elénk, amikor valaki vagy valami rossz időben rossz helyen tartózkodott.
Starting: 29-11-2025 02:36:00
Az állatvilágban olykor _ emberi szemmel nézve _ botrányos események történnek. Legyen szó rendhagyó viselkedési formákról, vagy az ösztönök fékevesztett tombolásáról, odakinn a vadonban olyan erők működnek, melyekkel nagy hiba lenne nem számolni.
Starting: 29-11-2025 03:24:00
Jack Randall Ausztrália félsivatagos belső területeire látogat, hogy valóra váltsa régi álmát: beépülni egy vadon élő kengurucsapatba.
Starting: 29-11-2025 04:12:00
A Nat Geo Wild nagyszabású hatrészes sorozata a Spitzbergák jégmezőitől a Földközi-tenger napégette partvidékéig Európa szinte valamennyi szegletét bejárja, elénk tárva a kontinens legcsodálatosabb élőhelyeit és azok lakóit. A bravúros felvételeken jegesmedvék, kék bálnák és szirti sasok élik rejtett életüket _ olyan rendkívüli, ritkán emberi szem elé kerülő fajok mellett, mint például az anatóliai leopárd. A lenyűgöző képi világú, számos, korábban nem ismert állati viselkedésformát is bemutató Európa vad csodáit a szakemberek minden idők egyik legambiciózusabb természetfilm-sorozataként emlegetik, melynek megtekintése után egészen másként gondolunk majd jól ismert(nek hitt) földrészünkre.
Starting: 29-11-2025 05:00:00
Kevés európai ország büszkélkedhet olyan gazdag és sokszínű állatvilággal, mint Görögország _ jellemző, hogy a déli állam szárazföldi területeit 'Európa Serengetije'-ként is emlegetik, partjai előtt pedig kontinensünk legnagyobb tengeri rezervátuma található. Tarts velünk a természet e lenyűgöző kincsestárába, és légy tanúja, amint titkos rejtekükből éhes ragadozók lesnek gyanútlan költöző madarakra, és fiatal fókaborjak indulnak világlátó felfedezőútra!
Starting: 29-11-2025 06:00:00
Látogass el velünk a Föld legdélibb tájaira, és csodálkozz rá elbűvölő, nem sejtett titkokra! A National Geographic csúcstechnológiával készült, egyedülállóan látványos, a legújabb kutatási eredményeken alapuló sorozata a pingvinek közé kalauzol _ és árul el olyan dolgokat ezekről a csodálatos madarakról, melyeket valószínűleg csak kevesen tudtunk. Például, hogy a szeretettől a félelemig és a haragig számos intenzív érzelmet képesek megélni. hogy a nyelvi képességeik a mieinkével vetekszenek. és hogy szélsőségesen ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak. Azaz: sokkal, ezerszer jobban hasonlítanak ránk, mint ahogy eddig gondoltuk!
Starting: 29-11-2025 07:00:00

Starting: 29-11-2025 08:00:00
Legyen szó nehéz ellésről vagy csúnya csonttörésről, a klinika orvosai egyetlen kihívás elől se térnek ki. Míg Dr. Pol egy masztiff fájó pociját és egy nyúl sebeit látja el, Dr. Nicole egy kakast és egy macskát vesz gondjaiba _ és közben még egy fríz kanca és számos lábsérülés is a figyelem középpontjába kerül.
Starting: 29-11-2025 09:00:00
Mivel az állatvilág hírből se ismeri a naptárt, Dr. Pol és társai Halloween idején se maradnak munka nélkül. A klinika orvosai többek közt ellátnak egy kutyatámadás áldozatává vált csüngőhasú sertést; világra segítik egy labrador ennivalóan aranyos kicsinyeit; és kezelésbe veszik a Secretariat nevű híres versenyló egyik leszármazottját, mely fülproblémákkal küszködik.
Starting: 29-11-2025 10:00:00
A dokik kezei közt ezúttal egy vajúdó tehén, egy teherautó által elütött husky és egy házsártos bengáli macska is megfordul. A páciensek első ránézésre kezelhetetlenek, de Dr. Pol mindenre tud megoldást!
Starting: 29-11-2025 11:00:00
Sokak tévhitével ellentétben az Ibériai-félsziget nem egyetlen hatalmas unalmas kiégett pusztaság _ hisz ezt a különleges vidéket fenséges hósapkás hegyek keretezik. számára egyedülálló mintázatot kölcsönözve kiterjedt paratölgyesek fedik. és itt található Európa egyetlen igazi, egyedülálló élővilágnak otthont adó köderdeje. A különleges tájakhoz pedig kivételes állatok dukálnak: a spanyol kőszáli kecske például kizárólag ezen a tájon honos, a gibraltári sziklákon szökdécselő berber makákó pedig Európa egyetlen vadon élő majomfaja.
Starting: 29-11-2025 12:00:00
Németország Európa legnépesebb állama _ a hatalmas védett, természetközeli élőhelyeinek hála azonban az emberek mellett vadállatoknak is jut benne hely bőven! A tengerparton megtermett hím kúpos fókák harcolnak a nőstényekért; az erdőket rejtőzködő életmódot folytató _ a vadászok által egykor a kihalás szélére sodort _ hiúzok és jávorszarvasok járják egyre nagyobb számban; a fák ágairól és a kotorékok mellől pedig mókusok és mormoták kémlelik az eget szárnyas támadóktól tartva.
Starting: 29-11-2025 13:00:00
Kevés európai ország büszkélkedhet olyan gazdag és sokszínű állatvilággal, mint Görögország _ jellemző, hogy a déli állam szárazföldi területeit 'Európa Serengetije'-ként is emlegetik, partjai előtt pedig kontinensünk legnagyobb tengeri rezervátuma található. Tarts velünk a természet e lenyűgöző kincsestárába, és légy tanúja, amint titkos rejtekükből éhes ragadozók lesnek gyanútlan költöző madarakra, és fiatal fókaborjak indulnak világlátó felfedezőútra!
Starting: 29-11-2025 14:00:00
A Nat Geo Wild nagyszabású hatrészes sorozata a Spitzbergák jégmezőitől a Földközi-tenger napégette partvidékéig Európa szinte valamennyi szegletét bejárja, elénk tárva a kontinens legcsodálatosabb élőhelyeit és azok lakóit. A bravúros felvételeken jegesmedvék, kék bálnák és szirti sasok élik rejtett életüket _ olyan rendkívüli, ritkán emberi szem elé kerülő fajok mellett, mint például az anatóliai leopárd. A lenyűgöző képi világú, számos, korábban nem ismert állati viselkedésformát is bemutató Európa vad csodáit a szakemberek minden idők egyik legambiciózusabb természetfilm-sorozataként emlegetik, melynek megtekintése után egészen másként gondolunk majd jól ismert(nek hitt) földrészünkre.
Starting: 29-11-2025 15:00:00

Starting: 29-11-2025 16:00:00
Európa a biológiai sokszínűség kontinense, és ez alól a partvidékek se képeznek kivételt. Míg a Jeges-tengert kísérő partokon jegesmedvék és rénszarvasok küzdenek a túlélésért, a Földközi-tenger napfényben fürdő partvidékén rózsaszín flamingók keresnek táplálékot nagy csapatokban. De a vén kontinens peremvidéke ad helyt a Föld néhány legmegejtőbb természeti látványosságának is: míg az Atlanti-óceánban kardszárnyú delfinek és hosszúszárnyú bálnák vadásznak egymás mellett, Camargue partvidékén vadlovak vágtáznak szabadon.
Starting: 29-11-2025 17:00:00
Erdély végtelen rengetegeiben mintha megállt volna az idő, a gyanútlan látogató számára olybá tűnik, mintha Drakula gróf kora óta nem változott volna itt semmi. Odafenn, a fák magasán baglyok és kakukkok rejtőznek, a barlangokat 25-nél is több denevérfaj lakja, az erdő aljának csendjét pedig időről időre vaddisznók, barnamedvék és éhes farkasfalkák csörtetése veri fel. Üdvözlet egy gyönyörű, lélegzetelállító világban, melynek megalkotásához még Bram Stoker fantáziája is kevés lenne!
Starting: 29-11-2025 18:00:00
A bulgáriai Rodope keleti régiójában ismét gazdag és életképes az ökoszisztéma _ és ehhez nemcsak a növényevők, de a ragadozók, sőt a dögevők újbóli elszaporodása is kellett.
Starting: 29-11-2025 19:00:00
Európa a biológiai sokszínűség kontinense, és ez alól a partvidékek se képeznek kivételt. Míg a Jeges-tengert kísérő partokon jegesmedvék és rénszarvasok küzdenek a túlélésért, a Földközi-tenger napfényben fürdő partvidékén rózsaszín flamingók keresnek táplálékot nagy csapatokban. De a vén kontinens peremvidéke ad helyt a Föld néhány legmegejtőbb természeti látványosságának is: míg az Atlanti-óceánban kardszárnyú delfinek és hosszúszárnyú bálnák vadásznak egymás mellett, Camargue partvidékén vadlovak vágtáznak szabadon.
Starting: 29-11-2025 20:00:00
Legyen szó nehéz ellésről vagy csúnya csonttörésről, a klinika orvosai egyetlen kihívás elől se térnek ki. Míg Dr. Pol egy masztiff fájó pociját és egy nyúl sebeit látja el, Dr. Nicole egy kakast és egy macskát vesz gondjaiba _ és közben még egy fríz kanca és számos lábsérülés is a figyelem középpontjába kerül.
Starting: 29-11-2025 21:00:00
Mivel az állatvilág hírből se ismeri a naptárt, Dr. Pol és társai Halloween idején se maradnak munka nélkül. A klinika orvosai többek közt ellátnak egy kutyatámadás áldozatává vált csüngőhasú sertést; világra segítik egy labrador ennivalóan aranyos kicsinyeit; és kezelésbe veszik a Secretariat nevű híres versenyló egyik leszármazottját, mely fülproblémákkal küszködik.
Starting: 29-11-2025 22:00:00
A dokik kezei közt ezúttal egy vajúdó tehén, egy teherautó által elütött husky és egy házsártos bengáli macska is megfordul. A páciensek első ránézésre kezelhetetlenek, de Dr. Pol mindenre tud megoldást!
Starting: 29-11-2025 23:00:00
Európa a biológiai sokszínűség kontinense, és ez alól a partvidékek se képeznek kivételt. Míg a Jeges-tengert kísérő partokon jegesmedvék és rénszarvasok küzdenek a túlélésért, a Földközi-tenger napfényben fürdő partvidékén rózsaszín flamingók keresnek táplálékot nagy csapatokban. De a vén kontinens peremvidéke ad helyt a Föld néhány legmegejtőbb természeti látványosságának is: míg az Atlanti-óceánban kardszárnyú delfinek és hosszúszárnyú bálnák vadásznak egymás mellett, Camargue partvidékén vadlovak vágtáznak szabadon.
Starting: 30-11-2025 00:00:00
Sokak tévhitével ellentétben az Ibériai-félsziget nem egyetlen hatalmas unalmas kiégett pusztaság _ hisz ezt a különleges vidéket fenséges hósapkás hegyek keretezik. számára egyedülálló mintázatot kölcsönözve kiterjedt paratölgyesek fedik. és itt található Európa egyetlen igazi, egyedülálló élővilágnak otthont adó köderdeje. A különleges tájakhoz pedig kivételes állatok dukálnak: a spanyol kőszáli kecske például kizárólag ezen a tájon honos, a gibraltári sziklákon szökdécselő berber makákó pedig Európa egyetlen vadon élő majomfaja.
Starting: 30-11-2025 01:00:00
Németország Európa legnépesebb állama _ a hatalmas védett, természetközeli élőhelyeinek hála azonban az emberek mellett vadállatoknak is jut benne hely bőven! A tengerparton megtermett hím kúpos fókák harcolnak a nőstényekért; az erdőket rejtőzködő életmódot folytató _ a vadászok által egykor a kihalás szélére sodort _ hiúzok és jávorszarvasok járják egyre nagyobb számban; a fák ágairól és a kotorékok mellől pedig mókusok és mormoták kémlelik az eget szárnyas támadóktól tartva.
Starting: 30-11-2025 01:48:00
Kevés európai ország büszkélkedhet olyan gazdag és sokszínű állatvilággal, mint Görögország _ jellemző, hogy a déli állam szárazföldi területeit 'Európa Serengetije'-ként is emlegetik, partjai előtt pedig kontinensünk legnagyobb tengeri rezervátuma található. Tarts velünk a természet e lenyűgöző kincsestárába, és légy tanúja, amint titkos rejtekükből éhes ragadozók lesnek gyanútlan költöző madarakra, és fiatal fókaborjak indulnak világlátó felfedezőútra!
Starting: 30-11-2025 02:36:00
A Nat Geo Wild nagyszabású hatrészes sorozata a Spitzbergák jégmezőitől a Földközi-tenger napégette partvidékéig Európa szinte valamennyi szegletét bejárja, elénk tárva a kontinens legcsodálatosabb élőhelyeit és azok lakóit. A bravúros felvételeken jegesmedvék, kék bálnák és szirti sasok élik rejtett életüket _ olyan rendkívüli, ritkán emberi szem elé kerülő fajok mellett, mint például az anatóliai leopárd. A lenyűgöző képi világú, számos, korábban nem ismert állati viselkedésformát is bemutató Európa vad csodáit a szakemberek minden idők egyik legambiciózusabb természetfilm-sorozataként emlegetik, melynek megtekintése után egészen másként gondolunk majd jól ismert(nek hitt) földrészünkre.
Starting: 30-11-2025 03:24:00

Starting: 30-11-2025 04:12:00
Míg az előző epizódban a barna és a sárga ezernyi árnyalata uralta a szavannát, mostanra zöldbe öltözött a táj: megérkeztek az esőfelhők, ismét dússá és gazdaggá téve a legelőket _ és egyúttal megduzzasztva a folyókat, melyek örvénylő vize könnyen elragadja a tapasztalatlanokat és elárasztja a kölykökkel teli üregeket. Egy igazi édenkert, igen _ de veszélyes édenkert, ahol mindenkinek keményen meg kell küzdeni az életben maradásért.
Starting: 30-11-2025 05:00:00
Ha az evolúció zsenialitásáról és nagyszerűségéről esik szó, a legtöbben hajlamosak vagyunk csupán a nagymacskákra és a többi ikonikus szárazföldi és vízi ragadozóra gondolni. Pedig a vadonnak számos további, meg nem énekelt hőse is van, melyek legalább annyira sikeresek és hatékonyak, mint híres társaik _ igaz, kissé furcsák. olykor visszataszítóak. udvarlási és utódnevelési szokásaik pedig egyenesen botrányosak. Üdvözlet a természet legkülöncebb alkotásainak bizarr világában!
Starting: 30-11-2025 06:00:00
Erdély végtelen rengetegeiben mintha megállt volna az idő, a gyanútlan látogató számára olybá tűnik, mintha Drakula gróf kora óta nem változott volna itt semmi. Odafenn, a fák magasán baglyok és kakukkok rejtőznek, a barlangokat 25-nél is több denevérfaj lakja, az erdő aljának csendjét pedig időről időre vaddisznók, barnamedvék és éhes farkasfalkák csörtetése veri fel. Üdvözlet egy gyönyörű, lélegzetelállító világban, melynek megalkotásához még Bram Stoker fantáziája is kevés lenne!
Starting: 30-11-2025 07:00:00
A bulgáriai Rodope keleti régiójában ismét gazdag és életképes az ökoszisztéma _ és ehhez nemcsak a növényevők, de a ragadozók, sőt a dögevők újbóli elszaporodása is kellett.
Starting: 30-11-2025 08:00:00
Dr. Polnak és társainak minden esetben nehéz megfelelő érzelmi távolságot tartani az általuk kezelt beteg állatokkal _ ha pedig a páciens történetesen a klinika cicája, egyenesen lehetetlen. De mit tegyünk, ha egy labradornak nem akar múlni a hasfájása? Vagy ha egy mohó csivava mérgező finomságot töm magába? Ha kíváncsi vagy, tarts velünk Dr. Pol mozgalmas életű klinikájára!
Starting: 30-11-2025 09:00:00
Míg Dr. Pol egy nemrég ellett tehén életéért küzd, Dr. Lisa egy gyanús kinövést távolít el egy juhászkutya testéről, Dr. Brenda pedig megkísérli kinyomozni egy kutyakölyök rejtélyes testsúlycsökkenésének okát. De vajon Dr. Nicole kiderít-e valami rendellenességet egy rénszarvas egészségügyi rutinellenőrzése során?
Starting: 30-11-2025 10:00:00
Legyen szó nehéz ellésről vagy csúnya csonttörésről, a klinika orvosai egyetlen kihívás elől se térnek ki. Míg Dr. Pol egy masztiff fájó pociját és egy nyúl sebeit látja el, Dr. Nicole egy kakast és egy macskát vesz gondjaiba _ és közben még egy fríz kanca és számos lábsérülés is a figyelem középpontjába kerül.
Starting: 30-11-2025 11:00:00
Ha az evolúció zsenialitásáról és nagyszerűségéről esik szó, a legtöbben hajlamosak vagyunk csupán a nagymacskákra és a többi ikonikus szárazföldi és vízi ragadozóra gondolni. Pedig a vadonnak számos további, meg nem énekelt hőse is van, melyek legalább annyira sikeresek és hatékonyak, mint híres társaik _ igaz, kissé furcsák. olykor visszataszítóak. udvarlási és utódnevelési szokásaik pedig egyenesen botrányosak. Üdvözlet a természet legkülöncebb alkotásainak bizarr világában!
Starting: 30-11-2025 12:00:00

Starting: 30-11-2025 12:50:00

Starting: 30-11-2025 13:40:00

Starting: 30-11-2025 14:30:00

Starting: 30-11-2025 15:20:00

Starting: 30-11-2025 16:10:00
A méhészborzokat már a születésük után elkezdni felkészíteni a természet a rájuk váró vég nélküli küzdelmekre: a méhektől a skorpiókig rovarok és ízeltlábúak sokasága csípi meg őket, minek köszönhetően kifejlett korukra szinte tökéletesen ellenállóak lesznek a mérgekre és a fájdalomra. Ami azt illeti, szívósságra és harci kedvre szükségük is lesz, mert olyan rettegett, náluk sokkal nagyobb ragadozók is akadnak majd az ellenségeik között, mint az oroszlán vagy a leopárd.
Starting: 30-11-2025 17:00:00
Egy újszülött állatnak _ főként, ha Afrikában született _ nehéz az élete, hisz számtalan veszély leselkedik rá, és képességek hosszú sorát kell elsajátítania a későbbi önálló boldogulás érdekében. A Nat Geo Wild gyönyörű sorozata az első hónapok legmeghatóbb és legjellemzőbb pillanatait mutatja be a szoptatástól az első lépések megtételéig és az első vadászleckékig.
Starting: 30-11-2025 18:00:00

Starting: 30-11-2025 19:00:00
A méhészborzokat már a születésük után elkezdni felkészíteni a természet a rájuk váró vég nélküli küzdelmekre: a méhektől a skorpiókig rovarok és ízeltlábúak sokasága csípi meg őket, minek köszönhetően kifejlett korukra szinte tökéletesen ellenállóak lesznek a mérgekre és a fájdalomra. Ami azt illeti, szívósságra és harci kedvre szükségük is lesz, mert olyan rettegett, náluk sokkal nagyobb ragadozók is akadnak majd az ellenségeik között, mint az oroszlán vagy a leopárd.
Starting: 30-11-2025 20:00:00
Dr. Polnak és társainak minden esetben nehéz megfelelő érzelmi távolságot tartani az általuk kezelt beteg állatokkal _ ha pedig a páciens történetesen a klinika cicája, egyenesen lehetetlen. De mit tegyünk, ha egy labradornak nem akar múlni a hasfájása? Vagy ha egy mohó csivava mérgező finomságot töm magába? Ha kíváncsi vagy, tarts velünk Dr. Pol mozgalmas életű klinikájára!
Starting: 30-11-2025 21:00:00
Míg Dr. Pol egy nemrég ellett tehén életéért küzd, Dr. Lisa egy gyanús kinövést távolít el egy juhászkutya testéről, Dr. Brenda pedig megkísérli kinyomozni egy kutyakölyök rejtélyes testsúlycsökkenésének okát. De vajon Dr. Nicole kiderít-e valami rendellenességet egy rénszarvas egészségügyi rutinellenőrzése során?
Starting: 30-11-2025 22:00:00
Legyen szó nehéz ellésről vagy csúnya csonttörésről, a klinika orvosai egyetlen kihívás elől se térnek ki. Míg Dr. Pol egy masztiff fájó pociját és egy nyúl sebeit látja el, Dr. Nicole egy kakast és egy macskát vesz gondjaiba _ és közben még egy fríz kanca és számos lábsérülés is a figyelem középpontjába kerül.
Starting: 30-11-2025 23:00:00
A méhészborzokat már a születésük után elkezdni felkészíteni a természet a rájuk váró vég nélküli küzdelmekre: a méhektől a skorpiókig rovarok és ízeltlábúak sokasága csípi meg őket, minek köszönhetően kifejlett korukra szinte tökéletesen ellenállóak lesznek a mérgekre és a fájdalomra. Ami azt illeti, szívósságra és harci kedvre szükségük is lesz, mert olyan rettegett, náluk sokkal nagyobb ragadozók is akadnak majd az ellenségeik között, mint az oroszlán vagy a leopárd.
Starting: 01-12-2025 00:00:00
Ha az evolúció zsenialitásáról és nagyszerűségéről esik szó, a legtöbben hajlamosak vagyunk csupán a nagymacskákra és a többi ikonikus szárazföldi és vízi ragadozóra gondolni. Pedig a vadonnak számos további, meg nem énekelt hőse is van, melyek legalább annyira sikeresek és hatékonyak, mint híres társaik _ igaz, kissé furcsák. olykor visszataszítóak. udvarlási és utódnevelési szokásaik pedig egyenesen botrányosak. Üdvözlet a természet legkülöncebb alkotásainak bizarr világában!
Starting: 01-12-2025 01:00:00

Starting: 01-12-2025 01:40:00

Starting: 01-12-2025 02:20:00

Starting: 01-12-2025 03:00:00

Starting: 01-12-2025 03:40:00

Starting: 01-12-2025 04:20:00
Saba, a nőstény leopárd kétség kívül az egyik legjobb és legeredményesebb vadász a környéken. Egyedül, néma csendben vadászik, és gyakorlatilag láthatatlan. Ráadásul kedvenc búvóhelyén, a Leopárdsziklán teljes biztonságban tudhatja magát és zsákmányait a rivális oroszlánoktól, hiénáktól és vadkutyáktól. Saba tehát megtanult vigyázni magára _ de vajon elég rátermett-e két kölyök felneveléséhez és megóvásához?
Starting: 01-12-2025 05:00:00
A hírhedt Mocsári falka zsarnok oroszlánjai miatt a Zalika nevű hiénakirálynő jó ideje egy távoli, alacsony presztízsű homokháton kénytelen tengetni a napjait. Zalikát azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjon a helyzetbe: hadsereget szervez maga köré, hogy egy véres, mindent eldöntő csatában visszafoglalja a vágyott territóriumot a Mocsári falkától.
Starting: 01-12-2025 06:00:00
A közép-amerikai esőerdő lenyűgözően gazdag és sokszínű rovarvilágnak ad otthont. A gyönyörű, képernyő elé szegező epizódban két faj női uralkodójával ismerkedünk meg: míg egy hangyakirálynő a saját testét is feláldozza gyarapodó kolóniája jövője érdekében, az orchideaméhek trónjának birtoklója merőben más taktikát alkalmaz: a sikerért a hozzá legközelebb állók becsapásától és elárulásától se riad vissza.
Starting: 01-12-2025 07:00:00
A tenger és a szárazföld határvidékén él a természet két ikonikus ragadozója. Míg a Kaliforniai-öböl hullámai alatt egy kardszárnyúdelfin-család sikere a nagy tudású hatvanéves mátriarkán múlik, az alaszkai partokon egy fiatal anyamedve próbálja egyedül nevelni kölykeit, kizárólag az ösztöneire hagyatkozva.
Starting: 01-12-2025 08:00:00
Számos faj példát vehetne arról a harmonikus és önfeláldozó együttműködésről, amely az elefántokat jellemzi Afrikában! Az újszülött borjak felügyelete például a nagymama feladata, míg az anya bele nem tanul a szerepébe _ a szárazságtól sújtott, ragadozóktól hemzsegő szavanna azonban egy szélsőségesen mostoha környezet, ahol még a felnőttek túlélésére sincs garancia.
Starting: 01-12-2025 09:00:00
Saba, a nőstény leopárd kétség kívül az egyik legjobb és legeredményesebb vadász a környéken. Egyedül, néma csendben vadászik, és gyakorlatilag láthatatlan. Ráadásul kedvenc búvóhelyén, a Leopárdsziklán teljes biztonságban tudhatja magát és zsákmányait a rivális oroszlánoktól, hiénáktól és vadkutyáktól. Saba tehát megtanult vigyázni magára _ de vajon elég rátermett-e két kölyök felneveléséhez és megóvásához?
Starting: 01-12-2025 10:00:00
Egy vadkutyacsalád kétségbeesetten kutat egy olyan hely után, ahol biztonságban felnevelheti hat apró, magatehetetlen kölykét _ az afrikai vadon és a kölykökre leső éhes ragadozók azonban a végsőkig próbára teszik képességeiket. Vajon sikerül-e a falkának minden nehézség ellenére biztonságban felnevelni az ivadékokat? A válasz a két vezér, Teemana és Malao rátermettségétől függ.
Starting: 01-12-2025 11:00:00
Igazságtalanságok nem csak az emberi társadalmakban fordulnak elő: míg a Mocsári falka a környék legjobb, zsákmányban leggazdagabb területét uralja, az Északi falka három nősténye egy kedvezőtlen, erdős-hegyes vidéken kénytelen tengetni napjait. Az Északi falka régen a legerősebbek és legnagyobbak közé tartozott, a fiatal hímeket azonban elűzték a riválisok, s most a három megmaradt nőstény lépéskényszerbe került: vagy gyorsan újjáépítik és megerősítik a falkájukat, vagy maguknak is az elűzetéssel kell szembenézniük _ vagy valami még ennél is rosszabb dologgal.
Starting: 01-12-2025 12:00:00
Matsumi köztudomásúan a környék legjobb vadásza, ám a falkavezéri szerep még új számára _ így aztán vannak pillanatok, amikor reménytelennek tűnik életben tartani a falkáját, melynek térdre kényszerítéséért a rivális oroszlánok és a brutális afrikai klíma összefogni látszanak...
Starting: 01-12-2025 13:00:00
A hírhedt Mocsári falka zsarnok oroszlánjai miatt a Zalika nevű hiénakirálynő jó ideje egy távoli, alacsony presztízsű homokháton kénytelen tengetni a napjait. Zalikát azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjon a helyzetbe: hadsereget szervez maga köré, hogy egy véres, mindent eldöntő csatában visszafoglalja a vágyott territóriumot a Mocsári falkától.
Starting: 01-12-2025 14:00:00
Az állatok hajlamosak veszélyes, nem oda való tárgyakat gyűjteni a testükbe, melyek eltávolításához avatott orvoskezekre van szükség. Míg Dr. Pol sündisznótüskéket szedeget ki egy masztiff orrából, Dr. Nicole egy egyméteres zsineget húz ki egy macskából, Dr. Lisa pedig egy horogra akadt kutyát szabadít meg a szenvedéstől. És közben persze egymást érik az olyan "egyszerű" és "szokványos" esetek is, mint például egy ló fulladásos rosszulléte, vagy épp egy tehéncsorda vemhességének ellenőrzése.
Starting: 01-12-2025 15:00:00
Michigan haszon- és haszontalan állatai ezúttal is gondoskodnak róla, hogy a klinika orvosai egyetlen percig se se unatkozzanak. Míg Dr. Polnak nehéz ellések adnak munkát, Dr. Lisa egy harcias csivava sebeit varrja össze, Dr. Nicole pedig egy kacsát részesít pedikűrben. De vajon mi az oka a Dr. Brenda által kezelésbe vett borjú gyengeségének? Lehet, hogy több tápanyagra lenne szüksége?
Starting: 01-12-2025 16:00:00
Nebraskát az USA éléstárának is szokták nevezni, lévén a középnyugati állam farmjain nevelkedő állatoknak az egész ország tej- és húsellátásban fontos szerepe van. Így az az állatorvos, aki ezen a különleges vidéken dolgozik, nem panaszkodhat munkahiányra _ arra pedig végkép nem, hogy unalmas lenne az élete, hisz errefelé a téli hóviharok, a tavaszi tornádók és a nyári hőhullámok rendkívüli, olykor már-már legyőzhetetlenek tűnő kihívások elé állítják a mezőgazdaságból élőket. Szerencsére Bennek és Erinnek, a sorozat népszerű állatorvos-házaspárjának a szakmai tudáson kívül a szíve is megvan a bajba jutott állatok gyógyításához: hitvallásuk, hogy amikor felkeresnek egy farmot, nemcsak az állatok, de a gazdáik jólétéért is tenniük kell _ még a legzordabb körülmények között is.
Starting: 01-12-2025 17:00:00
A georgiai Critter Fixers állatklinikán egymásnak adják a kilincset a gazdik, és nem véletlenül: Dr. Hodges és Dr. Ferguson a pitbulltól a csüngőhasú sertésig minden rendű és rangú állatot meggyógyít. A két népszerű doki _ és egyben régi jó barát _ sikerének titka a hatalmas szakmai tudás, a sok éves tapasztalat, valamint, ami talán a legfontosabb, a rájuk bízottak iránt érzett végtelen felelősségérzet és szeretet.
Starting: 01-12-2025 18:00:00
A hírhedt Mocsári falka zsarnok oroszlánjai miatt a Zalika nevű hiénakirálynő jó ideje egy távoli, alacsony presztízsű homokháton kénytelen tengetni a napjait. Zalikát azonban nem olyan fából faragták, hogy belenyugodjon a helyzetbe: hadsereget szervez maga köré, hogy egy véres, mindent eldöntő csatában visszafoglalja a vágyott territóriumot a Mocsári falkától.
Starting: 01-12-2025 19:00:00
Nebraskát az USA éléstárának is szokták nevezni, lévén a középnyugati állam farmjain nevelkedő állatoknak az egész ország tej- és húsellátásban fontos szerepe van. Így az az állatorvos, aki ezen a különleges vidéken dolgozik, nem panaszkodhat munkahiányra _ arra pedig végkép nem, hogy unalmas lenne az élete, hisz errefelé a téli hóviharok, a tavaszi tornádók és a nyári hőhullámok rendkívüli, olykor már-már legyőzhetetlenek tűnő kihívások elé állítják a mezőgazdaságból élőket. Szerencsére Bennek és Erinnek, a sorozat népszerű állatorvos-házaspárjának a szakmai tudáson kívül a szíve is megvan a bajba jutott állatok gyógyításához: hitvallásuk, hogy amikor felkeresnek egy farmot, nemcsak az állatok, de a gazdáik jólétéért is tenniük kell _ még a legzordabb körülmények között is.
Starting: 01-12-2025 20:00:00
Az állatok hajlamosak veszélyes, nem oda való tárgyakat gyűjteni a testükbe, melyek eltávolításához avatott orvoskezekre van szükség. Míg Dr. Pol sündisznótüskéket szedeget ki egy masztiff orrából, Dr. Nicole egy egyméteres zsineget húz ki egy macskából, Dr. Lisa pedig egy horogra akadt kutyát szabadít meg a szenvedéstől. És közben persze egymást érik az olyan "egyszerű" és "szokványos" esetek is, mint például egy ló fulladásos rosszulléte, vagy épp egy tehéncsorda vemhességének ellenőrzése.
Starting: 01-12-2025 21:00:00
Michigan haszon- és haszontalan állatai ezúttal is gondoskodnak róla, hogy a klinika orvosai egyetlen percig se se unatkozzanak. Míg Dr. Polnak nehéz ellések adnak munkát, Dr. Lisa egy harcias csivava sebeit varrja össze, Dr. Nicole pedig egy kacsát részesít pedikűrben. De vajon mi az oka a Dr. Brenda által kezelésbe vett borjú gyengeségének? Lehet, hogy több tápanyagra lenne szüksége?
Starting: 01-12-2025 22:00:00
A georgiai Critter Fixers állatklinikán egymásnak adják a kilincset a gazdik, és nem véletlenül: Dr. Hodges és Dr. Ferguson a pitbulltól a csüngőhasú sertésig minden rendű és rangú állatot meggyógyít. A két népszerű doki _ és egyben régi jó barát _ sikerének titka a hatalmas szakmai tudás, a sok éves tapasztalat, valamint, ami talán a legfontosabb, a rájuk bízottak iránt érzett végtelen felelősségérzet és szeretet.
Starting: 01-12-2025 23:00:00
Nebraskát az USA éléstárának is szokták nevezni, lévén a középnyugati állam farmjain nevelkedő állatoknak az egész ország tej- és húsellátásban fontos szerepe van. Így az az állatorvos, aki ezen a különleges vidéken dolgozik, nem panaszkodhat munkahiányra _ arra pedig végkép nem, hogy unalmas lenne az élete, hisz errefelé a téli hóviharok, a tavaszi tornádók és a nyári hőhullámok rendkívüli, olykor már-már legyőzhetetlenek tűnő kihívások elé állítják a mezőgazdaságból élőket. Szerencsére Bennek és Erinnek, a sorozat népszerű állatorvos-házaspárjának a szakmai tudáson kívül a szíve is megvan a bajba jutott állatok gyógyításához: hitvallásuk, hogy amikor felkeresnek egy farmot, nemcsak az állatok, de a gazdáik jólétéért is tenniük kell _ még a legzordabb körülmények között is.
Starting: 02-12-2025 00:00:00
Saba, a nőstény leopárd kétség kívül az egyik legjobb és legeredményesebb vadász a környéken. Egyedül, néma csendben vadászik, és gyakorlatilag láthatatlan. Ráadásul kedvenc búvóhelyén, a Leopárdsziklán teljes biztonságban tudhatja magát és zsákmányait a rivális oroszlánoktól, hiénáktól és vadkutyáktól. Saba tehát megtanult vigyázni magára _ de vajon elég rátermett-e két kölyök felneveléséhez és megóvásához?
Starting: 02-12-2025 01:00:00
A közép-amerikai esőerdő lenyűgözően gazdag és sokszínű rovarvilágnak ad otthont. A gyönyörű, képernyő elé szegező epizódban két faj női uralkodójával ismerkedünk meg: míg egy hangyakirálynő a saját testét is feláldozza gyarapodó kolóniája jövője érdekében, az orchideaméhek trónjának birtoklója merőben más taktikát alkalmaz: a sikerért a hozzá legközelebb állók becsapásától és elárulásától se riad vissza.
Starting: 02-12-2025 01:48:00
A tenger és a szárazföld határvidékén él a természet két ikonikus ragadozója. Míg a Kaliforniai-öböl hullámai alatt egy kardszárnyúdelfin-család sikere a nagy tudású hatvanéves mátriarkán múlik, az alaszkai partokon egy fiatal anyamedve próbálja egyedül nevelni kölykeit, kizárólag az ösztöneire hagyatkozva.
Starting: 02-12-2025 02:36:00
Számos faj példát vehetne arról a harmonikus és önfeláldozó együttműködésről, amely az elefántokat jellemzi Afrikában! Az újszülött borjak felügyelete például a nagymama feladata, míg az anya bele nem tanul a szerepébe _ a szárazságtól sújtott, ragadozóktól hemzsegő szavanna azonban egy szélsőségesen mostoha környezet, ahol még a felnőttek túlélésére sincs garancia.
Starting: 02-12-2025 03:24:00
Igazságtalanságok nem csak az emberi társadalmakban fordulnak elő: míg a Mocsári falka a környék legjobb, zsákmányban leggazdagabb területét uralja, az Északi falka három nősténye egy kedvezőtlen, erdős-hegyes vidéken kénytelen tengetni napjait. Az Északi falka régen a legerősebbek és legnagyobbak közé tartozott, a fiatal hímeket azonban elűzték a riválisok, s most a három megmaradt nőstény lépéskényszerbe került: vagy gyorsan újjáépítik és megerősítik a falkájukat, vagy maguknak is az elűzetéssel kell szembenézniük _ vagy valami még ennél is rosszabb dologgal.
Starting: 02-12-2025 04:12:00
Mi a titka a Föld legsikeresebb és legrettegettebb vadászainak? Erre a kérdésre keres választ a National Geographic Wild hatrészes, a nézőket látványos világkörüli utazásra invitáló sorozata. Odavagy a nagymacskákért? Lenyűgöznek a hüllők? Szeretnél mindent megtudni a medvékről? A széria minden epizódja más és más állatcsoportnak szenteli a figyelmét!
Starting: 02-12-2025 05:00:00

Starting: 02-12-2025 06:00:00
Látogass el velünk a Föld legdélibb tájaira, és csodálkozz rá elbűvölő, nem sejtett titkokra! A National Geographic csúcstechnológiával készült, egyedülállóan látványos, a legújabb kutatási eredményeken alapuló sorozata a pingvinek közé kalauzol _ és árul el olyan dolgokat ezekről a csodálatos madarakról, melyeket valószínűleg csak kevesen tudtunk. Például, hogy a szeretettől a félelemig és a haragig számos intenzív érzelmet képesek megélni. hogy a nyelvi képességeik a mieinkével vetekszenek. és hogy szélsőségesen ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak. Azaz: sokkal, ezerszer jobban hasonlítanak ránk, mint ahogy eddig gondoltuk!
Starting: 02-12-2025 07:00:00

Starting: 02-12-2025 08:00:00

Starting: 02-12-2025 09:00:00
Mi a titka a Föld legsikeresebb és legrettegettebb vadászainak? Erre a kérdésre keres választ a National Geographic Wild hatrészes, a nézőket látványos világkörüli utazásra invitáló sorozata. Odavagy a nagymacskákért? Lenyűgöznek a hüllők? Szeretnél mindent megtudni a medvékről? A széria minden epizódja más és más állatcsoportnak szenteli a figyelmét!
Starting: 02-12-2025 10:00:00

Starting: 02-12-2025 11:00:00

Starting: 02-12-2025 12:00:00

Starting: 02-12-2025 13:00:00

Starting: 02-12-2025 14:00:00
A tavasz beálltával és a hőmérséklet emelkedésével a forró helyzetek száma is nő a klinikán. Míg Dr. Brenda egy kanca életéért küzd, Dr. Polt néhány beteges, nehezen gyarapodó borjúhoz hívják, Dr. Nicole pedig tüskéket szedeget ki egy kíváncsi csivava testéből. De mit tegyünk azzal a macskával, melynek nem ürül a hólyagja? Dr. Lisának szerencsére van néhány ötlete.
Starting: 02-12-2025 15:00:00
Dr. Jan Pol valóságos legenda Közép-Michigan farmvidékén, s nem véletlenül: emberként legalább annyira lelkiismeretes, mint különc, állatorvosként pedig varázslatos módon egyszerre a régi iskola és a szokatlan, új megoldások híve. Egy azonban bizonyos: minden döntését és mozdulatát az állatok szeretete és a gyógyítás vágya vezérli.
Starting: 02-12-2025 16:00:00
Nzurinak újdonsült anyaként immár nemcsak saját magáról kell gondoskodnia. A puszta sebesség így már nem elég, a kölykök biztonságos táplálására új vadászmódszerekre van szükség.
Starting: 02-12-2025 17:00:00
Mtima egy ambiciózus, ám tapasztalatlan oroszlánkölyök, melynek van egy álma: a vidék legerősebb és legbefolyásosabb ragadozójává válni. Szerencséjére a fivére kiváló tanítómesternek bizonyul...
Starting: 02-12-2025 18:00:00
Mi a titka a Föld legsikeresebb és legrettegettebb vadászainak? Erre a kérdésre keres választ a National Geographic Wild hatrészes, a nézőket látványos világkörüli utazásra invitáló sorozata. Odavagy a nagymacskákért? Lenyűgöznek a hüllők? Szeretnél mindent megtudni a medvékről? A széria minden epizódja más és más állatcsoportnak szenteli a figyelmét!
Starting: 02-12-2025 19:00:00
Nzurinak újdonsült anyaként immár nemcsak saját magáról kell gondoskodnia. A puszta sebesség így már nem elég, a kölykök biztonságos táplálására új vadászmódszerekre van szükség.
Starting: 02-12-2025 20:00:00
A tavasz beálltával és a hőmérséklet emelkedésével a forró helyzetek száma is nő a klinikán. Míg Dr. Brenda egy kanca életéért küzd, Dr. Polt néhány beteges, nehezen gyarapodó borjúhoz hívják, Dr. Nicole pedig tüskéket szedeget ki egy kíváncsi csivava testéből. De mit tegyünk azzal a macskával, melynek nem ürül a hólyagja? Dr. Lisának szerencsére van néhány ötlete.
Starting: 02-12-2025 21:00:00
Dr. Jan Pol valóságos legenda Közép-Michigan farmvidékén, s nem véletlenül: emberként legalább annyira lelkiismeretes, mint különc, állatorvosként pedig varázslatos módon egyszerre a régi iskola és a szokatlan, új megoldások híve. Egy azonban bizonyos: minden döntését és mozdulatát az állatok szeretete és a gyógyítás vágya vezérli.
Starting: 02-12-2025 22:00:00
Mi a titka a Föld legsikeresebb és legrettegettebb vadászainak? Erre a kérdésre keres választ a National Geographic Wild hatrészes, a nézőket látványos világkörüli utazásra invitáló sorozata. Odavagy a nagymacskákért? Lenyűgöznek a hüllők? Szeretnél mindent megtudni a medvékről? A széria minden epizódja más és más állatcsoportnak szenteli a figyelmét!
Starting: 02-12-2025 23:00:00
Nzurinak újdonsült anyaként immár nemcsak saját magáról kell gondoskodnia. A puszta sebesség így már nem elég, a kölykök biztonságos táplálására új vadászmódszerekre van szükség.
Starting: 03-12-2025 00:00:00
Mi a titka a Föld legsikeresebb és legrettegettebb vadászainak? Erre a kérdésre keres választ a National Geographic Wild hatrészes, a nézőket látványos világkörüli utazásra invitáló sorozata. Odavagy a nagymacskákért? Lenyűgöznek a hüllők? Szeretnél mindent megtudni a medvékről? A széria minden epizódja más és más állatcsoportnak szenteli a figyelmét!
Starting: 03-12-2025 01:00:00
Látogass el velünk a Föld legdélibb tájaira, és csodálkozz rá elbűvölő, nem sejtett titkokra! A National Geographic csúcstechnológiával készült, egyedülállóan látványos, a legújabb kutatási eredményeken alapuló sorozata a pingvinek közé kalauzol _ és árul el olyan dolgokat ezekről a csodálatos madarakról, melyeket valószínűleg csak kevesen tudtunk. Például, hogy a szeretettől a félelemig és a haragig számos intenzív érzelmet képesek megélni. hogy a nyelvi képességeik a mieinkével vetekszenek. és hogy szélsőségesen ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak. Azaz: sokkal, ezerszer jobban hasonlítanak ránk, mint ahogy eddig gondoltuk!
Starting: 03-12-2025 01:48:00

Starting: 03-12-2025 02:36:00

Starting: 03-12-2025 03:26:00
Mi a titka a Föld legsikeresebb és legrettegettebb vadászainak? Erre a kérdésre keres választ a National Geographic Wild hatrészes, a nézőket látványos világkörüli utazásra invitáló sorozata. Odavagy a nagymacskákért? Lenyűgöznek a hüllők? Szeretnél mindent megtudni a medvékről? A széria minden epizódja más és más állatcsoportnak szenteli a figyelmét!
Starting: 03-12-2025 04:12:00
Észak-Amerika vadon élő állatai között létezik egy tizenkét fajból álló elitcsapat, melynek tagjai emlősök, rovarok, pókszabásúak természet adta fegyvereiknek hála veszélyesség tekintetében messze a többi ragadozó fölé emelkednek. Ezek elől a leleményes vadászok elől ráadásul még menekülni se tudunk, mert a látványos festett sivatagoktól a folyókig és az erdőségektől a saját hátsó kertjeinkig mindenhol ott vannak. A filmben nem csak arról hallunk, hogy a "halálos tizenkettő" hosszú fejlődéstörténete során miként vált saját ökológiai környezete tökéletes ragadozójává, de olyan emberekkel is megismerkedünk, akiket balsorsuk összehozott velük, ám csodával határos módon túlélték a nem kívánt találkozást...
Starting: 03-12-2025 05:00:00
Annak a ragadozónak, mely életben szeretne maradni, zseniális fegyverzetre van szüksége. És annak a természetfilmesnek, mely ezeket a hajszákat szeretné megörökíteni, még zseniálisabb kameratechnológiát kell alkalmaznia. A látványos sorozat a tenger mélyétől a fagyos tundráig a Föld legcsodálatosabb és legizgalmasabb tájaira látogat, hogy megfigyelje: az élőhelyi sajátosságok miként befolyásolják a ragadozók vadászati szokásait?
Starting: 03-12-2025 06:00:00
Afrika vadászai számára vég nélküli küzdelem az élet: akiben itt kialszik a harci láng, rövid idő alatt éhen hal. A látványos filmben nagymacskákat, hüllőket és kutyaféléket látunk akció közben.
Starting: 03-12-2025 07:00:00
A vadon első számú törvénye szerint "vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg". A film látványos összeállítás az állatvilág leghatékonyabb és legmeghökkentőbb vadásztaktikáiról.
Starting: 03-12-2025 08:00:00
Bár nehéz elhinni, még a legjobb vadászoknak se jön ki mindig a lépés. A film látványos felvételekkel bizonyítja, hogy egy élelmes préda olykor még a legrettegettebb ragadozót is képes lehet felrúgni _ és vele együtt a papírformát...
Starting: 03-12-2025 09:00:00
Észak-Amerika vadon élő állatai között létezik egy tizenkét fajból álló elitcsapat, melynek tagjai emlősök, rovarok, pókszabásúak természet adta fegyvereiknek hála veszélyesség tekintetében messze a többi ragadozó fölé emelkednek. Ezek elől a leleményes vadászok elől ráadásul még menekülni se tudunk, mert a látványos festett sivatagoktól a folyókig és az erdőségektől a saját hátsó kertjeinkig mindenhol ott vannak. A filmben nem csak arról hallunk, hogy a "halálos tizenkettő" hosszú fejlődéstörténete során miként vált saját ökológiai környezete tökéletes ragadozójává, de olyan emberekkel is megismerkedünk, akiket balsorsuk összehozott velük, ám csodával határos módon túlélték a nem kívánt találkozást...
Starting: 03-12-2025 10:00:00
Ausztrália vadon élő állatai között létezik egy tizenkét fajból álló elitcsapat, melynek tagjai _ halak, rovarok, pókszabásúak _ természet adta fegyvereiknek hála veszélyesség tekintetében messze a többi ragadozó fölé emelkednek. Ezek elől a leleményes vadászok elől ráadásul még menekülni se tudunk, mert a Nagy-korallzátony környékének vizeitől a kontinens lakatlan vadonjain át a nagyvárosi betonrengetegekig mindenhol ott vannak. A filmben nem csak arról hallunk, hogy a "halálos tizenkettő" hosszú fejlődéstörténete során miként vált saját ökológiai környezete tökéletes ragadozójává, de olyan emberekkel is megismerkedünk, akiket balsorsuk összehozott velük, ám csodával határos módon túlélték a nem kívánt találkozást...
Starting: 03-12-2025 11:00:00
Az alaszkai jegesmedvéktől az antarktiszi leopárdfókákig sok ragadozó a jeges viszonyok közötti vadászatra specializálódott. A film forró helyzeteket mutat be gyönyörű, de fagyos világokban.
Starting: 03-12-2025 12:00:00
Annak a ragadozónak, mely életben szeretne maradni, zseniális fegyverzetre van szüksége. És annak a természetfilmesnek, mely ezeket a hajszákat szeretné megörökíteni, még zseniálisabb kameratechnológiát kell alkalmaznia. A látványos sorozat a tenger mélyétől a fagyos tundráig a Föld legcsodálatosabb és legizgalmasabb tájaira látogat, hogy megfigyelje: az élőhelyi sajátosságok miként befolyásolják a ragadozók vadászati szokásait?
Starting: 03-12-2025 13:00:00

Starting: 03-12-2025 14:00:00
Ki gondolná, hogy egyetlen napba ennyi minden beleférhet? Míg Dr. Pol egy pávatyúk sérült lábát veszi kezelésbe, Dr. Lisa egy kutyák közti harc következményeit orvosolja, Dr. Nicole pedig macskaéletet ment. A legnehezebb kérdés megválaszolása mindazonáltal Charles-nak jut: Miként tudná rávenni az apját, hogy egy kis időre kiszakadjon a munkából és pihenjen?
Starting: 03-12-2025 15:00:00
Dr. Jan Pol valóságos legenda Közép-Michigan farmvidékén, s nem véletlenül: emberként legalább annyira lelkiismeretes, mint különc, állatorvosként pedig varázslatos módon egyszerre a régi iskola és a szokatlan, új megoldások híve. Egy azonban bizonyos: minden döntését és mozdulatát az állatok szeretete és a gyógyítás vágya vezérli.
Starting: 03-12-2025 16:00:00
Afrika a titánok kontinense, területén számtalan ikonikus óriás él _ a szárazföldön és a hol kiáradó, hol veszélyesen összezsugorodó folyókban egyaránt. A Nat Geo Wild különkiadásában látogass el velünk a fekete kontinens legvadabb, legérintetlenebb folyamaihoz, melyek szemre gyönyörűek ugyan, ám az őket benépesítő vízilovak és krokodilok életveszélyessé teszik őket. És akkor még nem beszéltünk a partvidékeket benépesítő további óriásokról, az elefántokról, leopárdokról és vitézsasokról.
Starting: 03-12-2025 17:00:00
Afrika folyói csak úgy nyüzsögnek az élettől, üde, szomjoltó vizük állatok ezreit és százezreit vonzzák a part közelébe e sokszor aszályos vidéken. Ezek alapján akár idilli is lehetne a kép, a ragadozók azonban rendre megzavarják a harmóniát.... A Nat Geo Wild gyönyörű filmjében tarts velünk a fekete kontinens legérintetlenebb vízfolyásaihoz a krokodilokkal teli Mara-folyótól a száraz tájakon kanyargó Luangwa-völgyig, és légy tanúja az állatvilág legádázabb, legnagyobb téttel bíró összecsapásainak!
Starting: 03-12-2025 18:00:00
Annak a ragadozónak, mely életben szeretne maradni, zseniális fegyverzetre van szüksége. És annak a természetfilmesnek, mely ezeket a hajszákat szeretné megörökíteni, még zseniálisabb kameratechnológiát kell alkalmaznia. A látványos sorozat a tenger mélyétől a fagyos tundráig a Föld legcsodálatosabb és legizgalmasabb tájaira látogat, hogy megfigyelje: az élőhelyi sajátosságok miként befolyásolják a ragadozók vadászati szokásait?
Starting: 03-12-2025 19:00:00
Afrika a titánok kontinense, területén számtalan ikonikus óriás él _ a szárazföldön és a hol kiáradó, hol veszélyesen összezsugorodó folyókban egyaránt. A Nat Geo Wild különkiadásában látogass el velünk a fekete kontinens legvadabb, legérintetlenebb folyamaihoz, melyek szemre gyönyörűek ugyan, ám az őket benépesítő vízilovak és krokodilok életveszélyessé teszik őket. És akkor még nem beszéltünk a partvidékeket benépesítő további óriásokról, az elefántokról, leopárdokról és vitézsasokról.
Starting: 03-12-2025 20:00:00
Ki gondolná, hogy egyetlen napba ennyi minden beleférhet? Míg Dr. Pol egy pávatyúk sérült lábát veszi kezelésbe, Dr. Lisa egy kutyák közti harc következményeit orvosolja, Dr. Nicole pedig macskaéletet ment. A legnehezebb kérdés megválaszolása mindazonáltal Charles-nak jut: Miként tudná rávenni az apját, hogy egy kis időre kiszakadjon a munkából és pihenjen?
Starting: 03-12-2025 21:00:00
Dr. Jan Pol valóságos legenda Közép-Michigan farmvidékén, s nem véletlenül: emberként legalább annyira lelkiismeretes, mint különc, állatorvosként pedig varázslatos módon egyszerre a régi iskola és a szokatlan, új megoldások híve. Egy azonban bizonyos: minden döntését és mozdulatát az állatok szeretete és a gyógyítás vágya vezérli.
Starting: 03-12-2025 22:00:00
Ausztrália vadon élő állatai között létezik egy tizenkét fajból álló elitcsapat, melynek tagjai _ halak, rovarok, pókszabásúak _ természet adta fegyvereiknek hála veszélyesség tekintetében messze a többi ragadozó fölé emelkednek. Ezek elől a leleményes vadászok elől ráadásul még menekülni se tudunk, mert a Nagy-korallzátony környékének vizeitől a kontinens lakatlan vadonjain át a nagyvárosi betonrengetegekig mindenhol ott vannak. A filmben nem csak arról hallunk, hogy a "halálos tizenkettő" hosszú fejlődéstörténete során miként vált saját ökológiai környezete tökéletes ragadozójává, de olyan emberekkel is megismerkedünk, akiket balsorsuk összehozott velük, ám csodával határos módon túlélték a nem kívánt találkozást...
Starting: 03-12-2025 23:00:00
Afrika a titánok kontinense, területén számtalan ikonikus óriás él _ a szárazföldön és a hol kiáradó, hol veszélyesen összezsugorodó folyókban egyaránt. A Nat Geo Wild különkiadásában látogass el velünk a fekete kontinens legvadabb, legérintetlenebb folyamaihoz, melyek szemre gyönyörűek ugyan, ám az őket benépesítő vízilovak és krokodilok életveszélyessé teszik őket. És akkor még nem beszéltünk a partvidékeket benépesítő további óriásokról, az elefántokról, leopárdokról és vitézsasokról.
Starting: 04-12-2025 00:00:00
Észak-Amerika vadon élő állatai között létezik egy tizenkét fajból álló elitcsapat, melynek tagjai emlősök, rovarok, pókszabásúak természet adta fegyvereiknek hála veszélyesség tekintetében messze a többi ragadozó fölé emelkednek. Ezek elől a leleményes vadászok elől ráadásul még menekülni se tudunk, mert a látványos festett sivatagoktól a folyókig és az erdőségektől a saját hátsó kertjeinkig mindenhol ott vannak. A filmben nem csak arról hallunk, hogy a "halálos tizenkettő" hosszú fejlődéstörténete során miként vált saját ökológiai környezete tökéletes ragadozójává, de olyan emberekkel is megismerkedünk, akiket balsorsuk összehozott velük, ám csodával határos módon túlélték a nem kívánt találkozást...
Starting: 04-12-2025 01:00:00
Afrika vadászai számára vég nélküli küzdelem az élet: akiben itt kialszik a harci láng, rövid idő alatt éhen hal. A látványos filmben nagymacskákat, hüllőket és kutyaféléket látunk akció közben.
Starting: 04-12-2025 01:48:00
A vadon első számú törvénye szerint "vagy te ölsz, vagy téged ölnek meg". A film látványos összeállítás az állatvilág leghatékonyabb és legmeghökkentőbb vadásztaktikáiról.
Starting: 04-12-2025 02:36:00
Bár nehéz elhinni, még a legjobb vadászoknak se jön ki mindig a lépés. A film látványos felvételekkel bizonyítja, hogy egy élelmes préda olykor még a legrettegettebb ragadozót is képes lehet felrúgni _ és vele együtt a papírformát...
Starting: 04-12-2025 03:24:00
Az alaszkai jegesmedvéktől az antarktiszi leopárdfókákig sok ragadozó a jeges viszonyok közötti vadászatra specializálódott. A film forró helyzeteket mutat be gyönyörű, de fagyos világokban.
Starting: 04-12-2025 04:12:00
A kínai bambuszerdők tele vannak csodálatos, ritkán látott állatokkal: itt él többek közt a vörös macskamedve, a tibeti makákó és persze a legendás óriáspanda.
Starting: 04-12-2025 05:00:00
Kína végtelen füves pusztáin csak a legszívósabbak és legrátermettebbek képesek életben maradni. Az időjárás az év nagy részében hideg és mostoha, így az itt élő állatoknak csak a röpke nyár marad, hogy felkészítsék kicsinyeiket a tél viszontagságaira.
Starting: 04-12-2025 06:00:00
Ausztrália az ikonikus fajok, mesébe illő élőhelyek és lenyűgöző természeti csodák földje, ahol buja esőerdők, száraz eukaliptuszligetek és színpompás korallzátonyok ejtik ámulatba a látogatót. A gyönyörű kétrészes sorozatban a déli kontinens legvadabb, legérintetlenebb szárazföldi és tengeri tájaira utazunk, párt kereső, vándorúton lévő és egymással ádáz élethalálharcot vívó állatok színes sokaságát megismerve.
Starting: 04-12-2025 07:00:00
Ausztrália északkeleti része egy kivételes táj: a krokodiloktól az erszényesekig számos ősi, a környezetéhez tökéletesen alkalmazkodott faj tudhatja az otthonának. Tarts velünk egy csodálatos, különleges kisugárzású vidékre, melynek lakói nap mint nap elkeseredett harcot vívnak az elemekkel!
Starting: 04-12-2025 08:00:00
A rejtőzködő életmódú Lumholtz-kúszókengurut csak ritkán lehet megpillantani a természetes élőhelyén _ közelről megörökíteni pedig szinte soha. A Nat Geo Wild bravúros felvételeket bemutató különkiadásában az ausztráliai Queensland erdőségeibe látogatunk, hogy ezer nehézséget legyőzve megpróbáljunk bepillantást nyerni e famászó specialisták családi életébe.
Starting: 04-12-2025 09:00:00
A kínai bambuszerdők tele vannak csodálatos, ritkán látott állatokkal: itt él többek közt a vörös macskamedve, a tibeti makákó és persze a legendás óriáspanda.
Starting: 04-12-2025 10:00:00
Melyek az életben maradás mesterfogásai Közép-Kína lombullató erdeiben? És miként lehet ezeket a praktikákat elsajátítani? A gyönyörű film egy arany piszeorrú majom első évét kíséri nyomon.
Starting: 04-12-2025 11:00:00
A filmben többek közt szemtanúi leszünk, amint egy nőstény hópárduc túlélési praktikákra tanítgatja a kölykét, és megcsodálhatjuk a világ egyik legkisebb termetű macskaféléje vadászati képességeit is.
Starting: 04-12-2025 12:00:00
A dél-jünnani dzsungel Kína egy legkülönlegesebb élőhelye, melyet majmok, medvék, denevérek, elefántok és ezernyi további faj tesz lélegzetelállítóan sokszínűvé.
Starting: 04-12-2025 13:00:00
Kína végtelen füves pusztáin csak a legszívósabbak és legrátermettebbek képesek életben maradni. Az időjárás az év nagy részében hideg és mostoha, így az itt élő állatoknak csak a röpke nyár marad, hogy felkészítsék kicsinyeiket a tél viszontagságaira.
Starting: 04-12-2025 14:00:00
A jelek szerint egy állatklinikán soha nem fogynak el a páciensek _ és a feladatok. A csapatnak ezúttal egy ultrahangvizsgálatra szoruló szakállasagáma, egy csúnya sérülést összeszedett lúd és egy közeli farmról érkezett sürgős hívás is munkát ad _ Dr. Pol pedig, amíg a kollégái a michigani állatokat gyógyítják, a környék háborús veteránjaival büszkén Washingtonba megy.
Starting: 04-12-2025 15:00:00
Amikor egy kutya lenyeli a játszókötelét, nincs más hátra, mint Dr. Polhoz vinni a mohó ebet sebészeti beavatkozásra. Dr. Nicole eközben egy szemproblémákkal küszködő kismacskát, Dr. Lisa pedig egy ziháló lovat vesz kezelésbe _ és, hogy még színesebb legyen az orvosok élete, egy gombás fertőzéstől gyötört törpespicc és egy furcsa dudort növesztett pitbull is látogatást tesz a klinikán. Hogy lesz így ideje Dr. Polnak megünnepelni az 55. házassági évfordulóját?
Starting: 04-12-2025 16:00:00
Egyeseket csodálattal, másokat rettegéssel töltenek el _ az mindenesetre tény, hogy a kobrák a legerősebb mérgű állatok közé tartoznak a világon. De hogyan élnek ezek a lenyűgöző hüllők, miként kamatoztatják különleges adottságaikat? Az izgalmas epizódban többek közt madarakra és varangyosbékákra vadászó, sőt kannibalizmusra hajlamos fajokkal is találkozunk!
Starting: 04-12-2025 17:00:00