Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 18-09-2025 14:10:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 18-09-2025 15:05:00

Starting: 18-09-2025 16:00:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 18-09-2025 18:00:00

Starting: 18-09-2025 18:10:00
Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor az ördög az Angyalok városába megy, és pokolian jó mulatság veszi kezdetét. Lucifer Morningstar (Tom Ellis) sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz, a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker (Lauren German) nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hiszen mi okozhatna nagyobb örömöt az ördögnek a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez: a gonoszak büntetése. A probléma csak az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája, ez pedig igencsak bosszantja Lucifert, akit számára eddig ismeretlen érzések, például a szimpátia, is ostromolnak. Nem is csoda, ha a férfi agyturkászhoz fordul segítségért. Ráadásként a válófélben lévő Chloe férje, a szintén rendőr Dan, sem nézi jó szemmel Lucifer ügyködéseit, és hogy a káosz teljesen legyen, Isten a Földre küld egy angyalt (D.B. Woodside), hogy győzze meg Lucifert: térjen vissza oda, ahova valóban tartozik.
Starting: 18-09-2025 19:00:00

Starting: 18-09-2025 19:05:00
Az első évad fináléjában Dexter követi a Jégkamionos Gyilkos által hátrahagyott nyomokat, hogy megmentse az elrabolt szerettét, miközben Rita volt férje próbálja meggyőzni őt arról, hogy Dexter túl veszélyes a gyerekeik közelében.
Starting: 18-09-2025 21:05:00
Az első évad fináléjában Dexter követi a Jégkamionos Gyilkos által hátrahagyott nyomokat, hogy megmentse az elrabolt szerettét, miközben Rita volt férje próbálja meggyőzni őt arról, hogy Dexter túl veszélyes a gyerekeik közelében.
Starting: 18-09-2025 21:15:00

Starting: 18-09-2025 22:15:00

Starting: 18-09-2025 22:20:00
Az első évad fináléjában Dexter követi a Jégkamionos Gyilkos által hátrahagyott nyomokat, hogy megmentse az elrabolt szerettét, miközben Rita volt férje próbálja meggyőzni őt arról, hogy Dexter túl veszélyes a gyerekeik közelében.
Starting: 19-09-2025 00:20:00
Az első évad fináléjában Dexter követi a Jégkamionos Gyilkos által hátrahagyott nyomokat, hogy megmentse az elrabolt szerettét, miközben Rita volt férje próbálja meggyőzni őt arról, hogy Dexter túl veszélyes a gyerekeik közelében.
Starting: 19-09-2025 00:30:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 19-09-2025 01:15:00

Starting: 19-09-2025 01:25:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 19-09-2025 02:00:00

Starting: 19-09-2025 02:05:00

Starting: 19-09-2025 02:40:00

Starting: 19-09-2025 02:45:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 19-09-2025 04:25:00

Starting: 19-09-2025 05:25:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 19-09-2025 06:25:00

Starting: 19-09-2025 08:30:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 19-09-2025 09:25:00

Starting: 19-09-2025 10:20:00
Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore), a tehetséges ifjú sebész egy elismert kórház rezidense lesz. Érkezése alaposan felbolygatja a helyi erőviszonyokat: kollégái ferde szemmel néznek a társas viszonyokat nehezen kezelő, ugyanakkor elképesztő tudással bíró csodabogárra. Dr. Murphy ugyanis autista és savant-szindrómás. Az orvost a nagy tekintélyű Dr. Aaron Glassman (Richard Schiff) karolja fel, aki meglátja a különc zsenijét és meggyőzi a kórház vezetését: Doktor Murphy tehetsége és tudása emberéleteket fog menteni.
Starting: 19-09-2025 11:15:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 19-09-2025 12:10:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 19-09-2025 13:10:00

Starting: 19-09-2025 14:10:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 19-09-2025 15:05:00

Starting: 19-09-2025 16:00:00
A stand-up comedy rajongók legnagyobb örömére a VIASAT6 most kedvenc humoristáink még soha nem látott, poénokban gazdag előadásaival dobja fel a hétvégéket. A 40 perces önálló estek minden vasárnap garantálják a felhőtlen szórakozást. Többek között olyan humor nagyágyúkat láthatunk majd, mint Badár Sándor, Felméri Péter, Kovács András Péter, Litkai Gergely és Ráskó Eszter.
Starting: 19-09-2025 17:00:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 19-09-2025 18:00:00
Egy fiatal özvegy rájön, hogy elhunyt férje 10 üzenetet hagyott neki, amik segítenek enyhíteni a fájdalmát és új életet kezdeni.
Starting: 19-09-2025 19:00:00
Egy házaspár beleegyezik elhunyt fiuk klónozásába egy titokzatos orvos felügyelete mellett, de a fiú újjászületése után évekkel később különös dolgok kezdenek történni.
Starting: 19-09-2025 22:45:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 20-09-2025 00:35:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 20-09-2025 01:20:00

Starting: 20-09-2025 02:00:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 20-09-2025 02:45:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 20-09-2025 04:40:00

Starting: 20-09-2025 05:45:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 20-09-2025 06:40:00

Starting: 20-09-2025 07:40:00

Starting: 20-09-2025 08:35:00

Starting: 20-09-2025 09:30:00

Starting: 20-09-2025 10:20:00
A horrorregényírónak van egy nagy titka: fantáziájának meghökkentő és hátborzongató szülöttei életre kelnek, kilépnek a borítók közül, és elkövetik mind azt a gonoszságot, amellyel szerzőjük felruházta őket. Ezért van minden könyvén lakat. És ezért nem tanácsos kinyitni a lakatot. Ha valamelyik rémnek sikerül megszöknie, a hosszú fogság után kiélvezi a szabadságát, és annyit rosszalkodik, amennyit csak tud. A szerző legutóbb ifjú szomszédja segítségével zabolázta meg az elszabadult regényrém hordát – de ezúttal még nagyobb megpróbáltatás várja a könyvek új kíváncsi olvasóit.
Starting: 20-09-2025 13:40:00
Mikey ugyan kissé megnőtt a Nicsak, ki beszél! óta, de az élethez való hozzáállása mit sem változott. Édesanyja, Mollie feleségül ment álmai hercegéhez, Jameshez, sőt: Mikey hamarosan egy kistestvért is kap Julie személyében. A két apróság között bájos rivalizálás kezdődik, ami Mikey számára kétfrontos háborút jelent, hiszen neki időnként a szülőket is muszáj bosszantania.
Starting: 20-09-2025 15:25:00
A reklámszakember Jack (Adam Sandler) elégedett az életével. Gyönyörű felesége, Erin (Katie Holmes) és nagyszerű gyerekei alig várják, hogy megérkezzen hozzájuk Jack ikertestvére. Jillt (Adam Sandler) azonban egyszerűen képtelenség kibírni, hisztis, akaratos és kiszámíthatatlan nőszemély. Legalább is Jack szerint. Látogatása idejére a ház és a kert háborús övezetté válik, ráadásul Al Pacinótól sem lehet megszabadulni.
Starting: 20-09-2025 17:00:00
A kalandvágyó felfedező, Dirk Pitt élete legnagyobb kalandjára indul, amikor a nyugat-afrikai sivatagokban kutat egy elveszett polgárháborús csatahajó, a "Halál Hajója" után. Eközben segít egy WHO-orvosnak, akit egy könyörtelen diktátor üldöz.
Starting: 20-09-2025 19:00:00
Dexter, Rita, Debra és Rudy társaságában tölti a hétvégét, amikor megtudja, hogy a vér szerinti apja, akiről azt hitte, már harminc éve meghalt, nemrég hunyt el, és ráhagyott mindent, amije volt, beleértve a házát is.
Starting: 21-09-2025 00:50:00
Dexter, Rita, Debra és Rudy társaságában tölti a hétvégét, amikor megtudja, hogy a vér szerinti apja, akiről azt hitte, már harminc éve meghalt, nemrég hunyt el, és ráhagyott mindent, amije volt, beleértve a házát is.
Starting: 21-09-2025 00:55:00
A Jégteherautó Gyilkos egy iszonyatos bűntény nyomát hagyja hátra Dexter számára, amely rákényszeríti, hogy szembenézzen egy elfeledett szörnyű emlékkel a múltjából. Rita pedig kénytelen ügyvédet fogadni, amikor az exférje bepereli, hogy kizárólagos felügyeletet kapjon a gyerekek felett.
Starting: 21-09-2025 01:45:00
A Jégteherautó Gyilkos egy iszonyatos bűntény nyomát hagyja hátra Dexter számára, amely rákényszeríti, hogy szembenézzen egy elfeledett szörnyű emlékkel a múltjából. Rita pedig kénytelen ügyvédet fogadni, amikor az exférje bepereli, hogy kizárólagos felügyeletet kapjon a gyerekek felett.
Starting: 21-09-2025 01:50:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 21-09-2025 04:20:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 21-09-2025 05:15:00

Starting: 21-09-2025 05:20:00

Starting: 21-09-2025 06:20:00

Starting: 21-09-2025 07:15:00

Starting: 21-09-2025 08:05:00

Starting: 21-09-2025 09:05:00
A reklámszakember Jack (Adam Sandler) elégedett az életével. Gyönyörű felesége, Erin (Katie Holmes) és nagyszerű gyerekei alig várják, hogy megérkezzen hozzájuk Jack ikertestvére. Jillt (Adam Sandler) azonban egyszerűen képtelenség kibírni, hisztis, akaratos és kiszámíthatatlan nőszemély. Legalább is Jack szerint. Látogatása idejére a ház és a kert háborús övezetté válik, ráadásul Al Pacinótól sem lehet megszabadulni.
Starting: 21-09-2025 12:20:00
Egy friss diplomás fiatal nő beáll dadának egy tehetős New York-i családhoz. Ahogyan belecsöppen a család életébe, muszáj egyensúlyoznia a család diszfunkcionális összképe, egy új románc és az elkényeztetett gyerek között, aki a gondjaira van bízva.
Starting: 21-09-2025 14:15:00
A kalandvágyó felfedező, Dirk Pitt élete legnagyobb kalandjára indul, amikor a nyugat-afrikai sivatagokban kutat egy elveszett polgárháborús csatahajó, a "Halál Hajója" után. Eközben segít egy WHO-orvosnak, akit egy könyörtelen diktátor üldöz.
Starting: 21-09-2025 16:25:00
James (John Travolta) és Mollie Ubriacco (Kirstie Alley) bővítik a családot egy keverék kutyával, Rocks-szal (Danny DeVito), és egy uszkárral, Daphnéval (Diane Keaton), akik egymást csipkelődve töltik az idejüket, amit az emberek nem hallanak. Eközben James nagy lehetőséget kap, hogy privát pilótaként dolgozzon egy kozmetikai iparbárónő, Samantha (Lysette Anthony) mellett, aki mindenáron el akarja csábítani a felesége, gyerekei és természetesen a kutyái mellől.
Starting: 21-09-2025 19:00:00
Mégis hány szuperhős kell ahhoz, hogy végre nyugta legyen a világnak? A Csupasz pisztoly és a Horrorra akadva sorozat alkotói tudják a helyes választ: durva sok! Rick Riker kicsit más, mint az átlagos srácok: szuperképességekkel rendelkezik, csak azt nem tudja egyelőre, hogyan használja őket. Igen ám, de a világ bajban van, s Tinának sincs igaza: kell még egy hős! Jerry Zucker és társai, többek között Leslie Nielsen, Drake Bell, Pamela Anderson és Regina Hall, jól odapirítanak Pókembernek, Batmannek, X-Mennek és más sztreccsgatyásoknak, ahogy az egy vérbeli paródiától elvárható. Bebizonyítják, hogy önfeledten repkedni, házak felett ugrándozni és gumiruhában feszíteni még soha nem volt ennyire szuper, mint most.
Starting: 21-09-2025 21:00:00
Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor az ördög az Angyalok városába megy, és pokolian jó mulatság veszi kezdetét. Lucifer Morningstar (Tom Ellis) sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz, a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker (Lauren German) nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hiszen mi okozhatna nagyobb örömöt az ördögnek a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez: a gonoszak büntetése. A probléma csak az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája, ez pedig igencsak bosszantja Lucifert, akit számára eddig ismeretlen érzések, például a szimpátia, is ostromolnak. Nem is csoda, ha a férfi agyturkászhoz fordul segítségért. Ráadásként a válófélben lévő Chloe férje, a szintén rendőr Dan, sem nézi jó szemmel Lucifer ügyködéseit, és hogy a káosz teljesen legyen, Isten a Földre küld egy angyalt (D.B. Woodside), hogy győzze meg Lucifert: térjen vissza oda, ahova valóban tartozik.
Starting: 21-09-2025 22:45:00

Starting: 21-09-2025 23:50:00

Starting: 22-09-2025 00:40:00

Starting: 22-09-2025 01:30:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 22-09-2025 02:20:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 22-09-2025 04:30:00

Starting: 22-09-2025 05:30:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 22-09-2025 06:30:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 22-09-2025 08:35:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 22-09-2025 09:25:00

Starting: 22-09-2025 10:25:00
Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore), a tehetséges ifjú sebész egy elismert kórház rezidense lesz. Érkezése alaposan felbolygatja a helyi erőviszonyokat: kollégái ferde szemmel néznek a társas viszonyokat nehezen kezelő, ugyanakkor elképesztő tudással bíró csodabogárra. Dr. Murphy ugyanis autista és savant-szindrómás. Az orvost a nagy tekintélyű Dr. Aaron Glassman (Richard Schiff) karolja fel, aki meglátja a különc zsenijét és meggyőzi a kórház vezetését: Doktor Murphy tehetsége és tudása emberéleteket fog menteni.
Starting: 22-09-2025 11:20:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 22-09-2025 12:10:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 22-09-2025 13:10:00

Starting: 22-09-2025 14:10:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 22-09-2025 15:05:00

Starting: 22-09-2025 16:00:00
Az Útközben elmeséled, Csavargások Svábyval egy road movie elemekkel tűzdelt talkshow, amely nemcsak Magyarország tájaira kalauzolja el nézőit, de rengeteg izgalmat is tartogat: Sváby András és meghívott sztárvendége a modern technikát hátrahagyva lakóautóba ül, és egy kétnapos utazásra indulnak, ahol a kalandok mellett a baráti beszélgetéseké lesz a főszerep. A műsorvezető olyan helyekre viszi útitársait, amelyek fontos szerepet játszottak az életükben, de feladatokat is kapnak, amik kimozdítják őket a komfortzónájukból. Az estét a lakókocsiban és sátorban töltik, a vacsoráról pedig Sváby András gondoskodik. Gyönyörű tájak, őszinte pillanatok, kihívások, tábortűz, főzés, lakóautó, semmi kütyü, ezzel várja a nézőket az Útközben elmeséled, a vendégek pedig Alföldi Róbert, Geszti Péter, Falusi Mariann, Kajdi Csaba Cyla, Lakatos László, Rubint Réka, Szabó Győző és Szilágyi Liliána lesznek.
Starting: 22-09-2025 17:00:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 22-09-2025 18:10:00
Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor az ördög az Angyalok városába megy, és pokolian jó mulatság veszi kezdetét. Lucifer Morningstar (Tom Ellis) sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz, a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker (Lauren German) nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hiszen mi okozhatna nagyobb örömöt az ördögnek a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez: a gonoszak büntetése. A probléma csak az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája, ez pedig igencsak bosszantja Lucifert, akit számára eddig ismeretlen érzések, például a szimpátia, is ostromolnak. Nem is csoda, ha a férfi agyturkászhoz fordul segítségért. Ráadásként a válófélben lévő Chloe férje, a szintén rendőr Dan, sem nézi jó szemmel Lucifer ügyködéseit, és hogy a káosz teljesen legyen, Isten a Földre küld egy angyalt (D.B. Woodside), hogy győzze meg Lucifert: térjen vissza oda, ahova valóban tartozik.
Starting: 22-09-2025 19:05:00
Két plasztikai sebész – egyikük elkötelezett családapa, másikuk gátlástalan szépfiú – próbálják fenntartani üzletüket, miközben számtalan nehézséget kell leküzdeniük, a személyes kapcsolatokat és a bűnözői kapcsolatokkal rendelkező ügyfeleket is beleértve.
Starting: 22-09-2025 20:15:00
A második évad nyitó epizódjában Dexter hiába próbál újra gyilkolni az Ice Truck Killer ügyének megdöbbentő befejezése után, képtelen rá, és a saját szabályai megszegése végzetes következményekkel jár. Debra visszatér dolgozni, de talán még nem áll készen rá.
Starting: 22-09-2025 21:15:00

Starting: 22-09-2025 22:30:00
Két plasztikai sebész – egyikük elkötelezett családapa, másikuk gátlástalan szépfiú – próbálják fenntartani üzletüket, miközben számtalan nehézséget kell leküzdeniük, a személyes kapcsolatokat és a bűnözői kapcsolatokkal rendelkező ügyfeleket is beleértve.
Starting: 22-09-2025 23:45:00
A második évad nyitó epizódjában Dexter hiába próbál újra gyilkolni az Ice Truck Killer ügyének megdöbbentő befejezése után, képtelen rá, és a saját szabályai megszegése végzetes következményekkel jár. Debra visszatér dolgozni, de talán még nem áll készen rá.
Starting: 23-09-2025 00:30:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 23-09-2025 01:20:00

Starting: 23-09-2025 01:25:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 23-09-2025 02:05:00

Starting: 23-09-2025 02:45:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 23-09-2025 04:30:00

Starting: 23-09-2025 05:30:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 23-09-2025 06:25:00

Starting: 23-09-2025 08:30:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 23-09-2025 09:25:00

Starting: 23-09-2025 10:20:00
Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore), a tehetséges ifjú sebész egy elismert kórház rezidense lesz. Érkezése alaposan felbolygatja a helyi erőviszonyokat: kollégái ferde szemmel néznek a társas viszonyokat nehezen kezelő, ugyanakkor elképesztő tudással bíró csodabogárra. Dr. Murphy ugyanis autista és savant-szindrómás. Az orvost a nagy tekintélyű Dr. Aaron Glassman (Richard Schiff) karolja fel, aki meglátja a különc zsenijét és meggyőzi a kórház vezetését: Doktor Murphy tehetsége és tudása emberéleteket fog menteni.
Starting: 23-09-2025 11:20:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 23-09-2025 12:10:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 23-09-2025 13:10:00

Starting: 23-09-2025 14:10:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 23-09-2025 15:05:00

Starting: 23-09-2025 16:05:00
Sváby András adja a napját a nézőknek és beszélget róla Geszti Péterrel.
Starting: 23-09-2025 17:00:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 23-09-2025 18:00:00
Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor az ördög az Angyalok városába megy, és pokolian jó mulatság veszi kezdetét. Lucifer Morningstar (Tom Ellis) sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz, a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker (Lauren German) nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hiszen mi okozhatna nagyobb örömöt az ördögnek a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez: a gonoszak büntetése. A probléma csak az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája, ez pedig igencsak bosszantja Lucifert, akit számára eddig ismeretlen érzések, például a szimpátia, is ostromolnak. Nem is csoda, ha a férfi agyturkászhoz fordul segítségért. Ráadásként a válófélben lévő Chloe férje, a szintén rendőr Dan, sem nézi jó szemmel Lucifer ügyködéseit, és hogy a káosz teljesen legyen, Isten a Földre küld egy angyalt (D.B. Woodside), hogy győzze meg Lucifert: térjen vissza oda, ahova valóban tartozik.
Starting: 23-09-2025 18:55:00
Két plasztikai sebész – egyikük elkötelezett családapa, másikuk gátlástalan szépfiú – próbálják fenntartani üzletüket, miközben számtalan nehézséget kell leküzdeniük, a személyes kapcsolatokat és a bűnözői kapcsolatokkal rendelkező ügyfeleket is beleértve.
Starting: 23-09-2025 20:00:00
Dexter egy új, veszélyes áldozat nyomában jár, miközben a megrázkódtatott Debra elveszíti az irányítást a munkája felett, és egy nagy hírnevű FBI ügynök érkezik Miamiba, hogy nyomozzon egy frissen felfedezett sorozatgyilkos ügyében.
Starting: 23-09-2025 21:00:00

Starting: 23-09-2025 22:10:00
Két plasztikai sebész – egyikük elkötelezett családapa, másikuk gátlástalan szépfiú – próbálják fenntartani üzletüket, miközben számtalan nehézséget kell leküzdeniük, a személyes kapcsolatokat és a bűnözői kapcsolatokkal rendelkező ügyfeleket is beleértve.
Starting: 23-09-2025 23:15:00
Dexter egy új, veszélyes áldozat nyomában jár, miközben a megrázkódtatott Debra elveszíti az irányítást a munkája felett, és egy nagy hírnevű FBI ügynök érkezik Miamiba, hogy nyomozzon egy frissen felfedezett sorozatgyilkos ügyében.
Starting: 24-09-2025 00:10:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 24-09-2025 01:05:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 24-09-2025 01:50:00

Starting: 24-09-2025 02:30:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 24-09-2025 04:40:00

Starting: 24-09-2025 05:40:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 24-09-2025 06:40:00

Starting: 24-09-2025 07:35:00

Starting: 24-09-2025 08:35:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 24-09-2025 09:25:00

Starting: 24-09-2025 10:25:00
Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore), a tehetséges ifjú sebész egy elismert kórház rezidense lesz. Érkezése alaposan felbolygatja a helyi erőviszonyokat: kollégái ferde szemmel néznek a társas viszonyokat nehezen kezelő, ugyanakkor elképesztő tudással bíró csodabogárra. Dr. Murphy ugyanis autista és savant-szindrómás. Az orvost a nagy tekintélyű Dr. Aaron Glassman (Richard Schiff) karolja fel, aki meglátja a különc zsenijét és meggyőzi a kórház vezetését: Doktor Murphy tehetsége és tudása emberéleteket fog menteni.
Starting: 24-09-2025 11:20:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 24-09-2025 12:10:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 24-09-2025 13:10:00

Starting: 24-09-2025 14:10:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 24-09-2025 15:05:00

Starting: 24-09-2025 16:00:00
Kiss Ádám adja a napját a nézőknek és beszélget róla Geszti Péterrel.
Starting: 24-09-2025 17:00:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 24-09-2025 18:05:00
Ha az alvilág már Lucifer számára is unalmas, akkor az ördög az Angyalok városába megy, és pokolian jó mulatság veszi kezdetét. Lucifer Morningstar (Tom Ellis) sármos és ellenállhatatlan emberi alakot öltve a város lakóinak legsötétebb titkai után vizslat. Amikor egyik kiszemeltje brutális gyilkosság áldozata lesz, a férfi belebotlik az ügyet vizsgáló Chloe Decker (Lauren German) nyomozóba, és a fejébe veszi: segít a tettes kézre kerítésében. Hiszen mi okozhatna nagyobb örömöt az ördögnek a Földön, mint az, amit a pokolban is naphosszat végez: a gonoszak büntetése. A probléma csak az, hogy Lucifer nemcsak az ügy, hanem Chloe iránt is mind jobban érdeklődik. A nőre ugyanis láthatóan nem hat a férfi ördögi bája, ez pedig igencsak bosszantja Lucifert, akit számára eddig ismeretlen érzések, például a szimpátia, is ostromolnak. Nem is csoda, ha a férfi agyturkászhoz fordul segítségért. Ráadásként a válófélben lévő Chloe férje, a szintén rendőr Dan, sem nézi jó szemmel Lucifer ügyködéseit, és hogy a káosz teljesen legyen, Isten a Földre küld egy angyalt (D.B. Woodside), hogy győzze meg Lucifert: térjen vissza oda, ahova valóban tartozik.
Starting: 24-09-2025 19:00:00
Két plasztikai sebész – egyikük elkötelezett családapa, másikuk gátlástalan szépfiú – próbálják fenntartani üzletüket, miközben számtalan nehézséget kell leküzdeniük, a személyes kapcsolatokat és a bűnözői kapcsolatokkal rendelkező ügyfeleket is beleértve.
Starting: 24-09-2025 20:05:00
Ő okos. Ő szerethető. Ő Dexter Morgan, Amerika kedvenc sorozatgyilkosa, aki nappal bűnügyeket old meg, éjszaka pedig elköveti őket.
Starting: 24-09-2025 21:05:00

Starting: 24-09-2025 22:15:00
Két plasztikai sebész – egyikük elkötelezett családapa, másikuk gátlástalan szépfiú – próbálják fenntartani üzletüket, miközben számtalan nehézséget kell leküzdeniük, a személyes kapcsolatokat és a bűnözői kapcsolatokkal rendelkező ügyfeleket is beleértve.
Starting: 24-09-2025 23:30:00
Ő okos. Ő szerethető. Ő Dexter Morgan, Amerika kedvenc sorozatgyilkosa, aki nappal bűnügyeket old meg, éjszaka pedig elköveti őket.
Starting: 25-09-2025 00:25:00
Az újrakezdés sohasem könnyű, főleg nem a vidékről érkezett John Nolan számára, aki az életét megváltoztató esemény után próbálja megvalósítani álmát, hogy los angelesi rendőr legyen. A rendőrség legidősebb újoncaként a felettesei közül néhányan szkeptikusan szemlélik, és egy igazi csődtömegnek tartják. Ha nem képes tartani a lépést a fiatalabb zsarukkal és a bűnözőkkel, akkor azzal életeket tehet kockára, beleértve a sajátját is. De ha képes saját előnyére használni élettapasztalatát, eltökéltségét és humorérzékét, akkor akár sikeres is lehet életének ezen új szakaszában.
Starting: 25-09-2025 01:15:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 25-09-2025 02:00:00

Starting: 25-09-2025 02:40:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 25-09-2025 04:40:00

Starting: 25-09-2025 05:40:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 25-09-2025 06:40:00

Starting: 25-09-2025 07:35:00

Starting: 25-09-2025 08:35:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 25-09-2025 09:25:00

Starting: 25-09-2025 10:25:00
Dr. Shaun Murphy (Freddie Highmore), a tehetséges ifjú sebész egy elismert kórház rezidense lesz. Érkezése alaposan felbolygatja a helyi erőviszonyokat: kollégái ferde szemmel néznek a társas viszonyokat nehezen kezelő, ugyanakkor elképesztő tudással bíró csodabogárra. Dr. Murphy ugyanis autista és savant-szindrómás. Az orvost a nagy tekintélyű Dr. Aaron Glassman (Richard Schiff) karolja fel, aki meglátja a különc zsenijét és meggyőzi a kórház vezetését: Doktor Murphy tehetsége és tudása emberéleteket fog menteni.
Starting: 25-09-2025 11:20:00
Egy baráti társaság életét követhetjük nyomon, akik a gazdag és előkelő Beverly Hills-ben élnek, Los Angeles, Kaliforniában. A történetük a középiskolai évekből a főiskolára, majd a felnőtt életbe való átmenetet mutatja be.
Starting: 25-09-2025 12:10:00
Az amerikai kisváros kedvesen különc hőseivel együtt élhetjük át a temperamentumos, vonzóan fiatal mama, Lorelai és 16 éves lánya, Rory kalandos mindennapjait. Lorelai egy szállodában dolgozik menedzserként. Itt főszakács Lorelai legjobb barátnője, Sookie, aki él-hal a munkájáért, és ez gyakran bonyodalmakat okoz. Kiderül, hogy Roryt felvették a Chiltonba, egy elegáns magániskolába. Így Lorelai arra kényszerül, hogy felkeresse gazdag szüleit, akikkel nem felhőtlen a viszonya, és el kell fogadnia a feltételüket: unokájuk tanulmányainak támogatásáért cserébe minden péntek este náluk vacsoráznak.
Starting: 25-09-2025 13:10:00

Starting: 25-09-2025 14:10:00
A történet középpontjában Meredith Grey áll, az a céltudatos nő, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy teljes életet élhessen egy olyan felelősségteljes munka mellett, ami mindezt lehetetlenné teszi. Elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival, a szintén rezidensi évüket töltő Cristina Yanggal, Izzie Stevensszel, George O'Malley-vel és Alex Karevvel, akikkel tegnap még az iskolapadban ültek. Ma azonban már életek múlnak rajtuk. Az öt gyakornok a lehető legstresszesebb környezetben próbálja magánéletét egyenesben tartani. Meredith Grey orvosi ambíciója mögött egy sötét titok lappang: édesanyja szörnyű betegségben szenved. Cristina Yang az ellentmondások embere: minden lehetőséget megragad, ami előreviheti, mégis képtelen előbbre jutni. Izobel "Izzie" Stevens, a kisvárosi lány fehérnemű-modellként kereste meg az orvosi egyetemre valót, most kollégái elismeréséért küzd. George O'Malley az a jópofa srác a szomszédból típus, melegszívű, de bizonytalan, aki valahogy mindig rosszkor van rossz helyen, és ezt a tulajdonságát a műtőben is gyakorolja. Legnagyobb bánatára Meredith úgy kezeli őt, mint egyet a "lányok közül". És persze Alex Karev, a negatív hős, akit mindenki imád utálni, ő az arrogáns és ambiciózus gyakornokok megtestesítője.
Starting: 25-09-2025 15:05:00

Starting: 25-09-2025 16:00:00