Aujourd hui TREXIPTV
Marikát (20) nagyon zavarja a testvérének, Enikőnek az új párja, Patrik (19). Szerinte a fiú nem Enikőhöz (24) való, és hazudik arról, hogy felhagyott a csajozással. Úgy érzi, Enikő sokkal jobbat is kaphat Patriknál és végre boldogabb lehetne. Marika ki szeretné rakni Patrikot a házból, mert nem tud vele együtt élni. Sándor (25) és László (23) testvérek, de nem együtt nőttek fel, kiskorukban szétválasztották őket: Sándor a nagymamájánál élt, László pedig anyukája halála után intézetbe került. László nagyon sérelmezi, hogy testvére semmilyen formában nem próbált neki segíteni, soha nem állt mellette, pedig nagy szüksége lett volna rá. Lászlót (36) nőnapkor hagyta el a barátnője, Adrienn (37), akivel négy évig voltak együtt. László mindenáron szeretné visszakapni szerelmét, úgy, hogy harmadik személy ne állhasson közéjük, ezért a közös otthonukat is el kezdte tervezni. Dani (21) lassan egy éve lakik együtt barátjával Gergővel (21), a saját lakásában. Gergő kezdetben rendetlen volt, amit Dani még eltűrt, de az utóbbi időben Gergő csatlakozott egy gyülekezethez és idegeneket visz fel a lakásba, ez már nagyon dühíti. Dani változást akar, különben kirakja a lakásból.
Starting: 27-11-2025 06:10:00
Kriszti (25) és a jelenlegi párja, Sanyi (23) azért érkeznek a műsorba, mert a nő előző párját szerették volna nyomatékosan megkérni, hogy ne zaklassa őket semmilyen módon. A férfi ugyanis napi szinten hívogatja őket és ír nekik különböző ocsmányságokat. Zoltán (34), aki Krisztina exe, elég vehemensen reagál a kérésre, pláne, hogy közös gyermekeik is vannak és azok láthatása is probléma kettejük között. Roland (24) azért érkezik, mert párja, Kriszti (24) a mai napig tartja a kapcsolatot az exével, hiába csak baráti szinten. A bizalmatlanság a férfi részéről abból ered, hogy Kriszti már kétszer is visszament exéhez, és Roland emiatt talán joggal féltékeny, pont ezért azt szeretné, ha Kriszti minden kapcsolatot megszakítana az exével. Jani (23) azért érkezik hozzánk, mert szerette volna 2 év után újra látni édesapját és számon kérni azért, amiért régen bántotta őt. Emellett a legfontosabb célja, hogy megtudja, hogy mi az oka annak, amiért azt kellett éreznie, hogy apja, János (48) soha nem is szerette, ill. szereti őt. Glória (35) azért jön a műsorba, mert 5 hónapos szeretői viszonyával lebukott a 21 évig tartó élettársi kapcsolata alatt, így 11 napja új párjával él és ennek végleges tisztázása érdekében szerette volna megkérni Kálmánt (39), hogy fogja végre fel, hogy ő többé nem megy haza a családhoz, a 4 közös gyermekhez sem. Innentől új szerelmével, Gáborral van és szeretné, ha ezt Kálmán tiszteltben tartaná és békén hagyná őket. Kálmán a stúdióban találkozik először a szeretővel, és a felbőszült férj azonnal nekiront, amint Gábor a stúdióba lép.
Starting: 27-11-2025 07:05:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 27-11-2025 08:05:00

Starting: 27-11-2025 08:45:00

Starting: 27-11-2025 09:20:00

Starting: 27-11-2025 09:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 27-11-2025 10:30:00

Starting: 27-11-2025 11:40:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 27-11-2025 12:50:00
Győziék hátsó bejárati kapuját egyik éjjel ellopja valaki. A Gáspár család feje nyomozásba kezd, azonban a szálak még jobban összekuszálódnak. Győzi megijed, és úgy véli, valaki az életére tör. Ezt különböző jelek megerősítik számára. Úgy gondolja, tennie kell valamit, mert azt nem tűri, hogy bárki is a családja életére törjön!
Starting: 27-11-2025 14:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 27-11-2025 15:10:00

Starting: 27-11-2025 16:00:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 27-11-2025 16:55:00

Starting: 27-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 27-11-2025 19:00:00

Starting: 27-11-2025 19:45:00

Starting: 27-11-2025 20:20:00

Starting: 27-11-2025 21:00:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 27-11-2025 21:40:00

Starting: 27-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 27-11-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 28-11-2025 01:45:00
Győziék hátsó bejárati kapuját egyik éjjel ellopja valaki. A Gáspár család feje nyomozásba kezd, azonban a szálak még jobban összekuszálódnak. Győzi megijed, és úgy véli, valaki az életére tör. Ezt különböző jelek megerősítik számára. Úgy gondolja, tennie kell valamit, mert azt nem tűri, hogy bárki is a családja életére törjön!
Starting: 28-11-2025 03:10:00
Diogo felkeresi Silvanát, és megfenyegeti, hogy börtönbe kerül, ha megjelenik a könyve, mert megsértette számos ember személyiségi jogait. Silvana eleinte nem hisz neki, de végül nagyon megijed, és elhatározza, hogy mégsem adja ki a könyvet. Diogo örül, mert ezzel csődbe mehet a Prado Monteiro kiadó, Eric Feitosa pedig megveszi, és ő szép jutalékot kap érte. Leo mulatni viszi Marie-t, de kissé féltékeny, hogy a lány túl jól érzi magát a barátaival. A sajtótájékoztatón Silvana azt mondja, hogy átírja a könyvet, amiből hatalmas botrány kerekedik.
Starting: 28-11-2025 04:00:00
Diogo felbujtására megjelenik Silvana Nolasco a Prado Monteiro kiadóban, és a teremgarázsban felgyújtja a könyve összes példányát. Diogo, aki azt szeretné, hogy Alberto mielőbb meghaljon, tudja, hogy az esetet eltitkolnák beteg apósa elől, ezért arra kéri a biztonsági őrt, tájékoztassa Albertót. Alberto, aki épp felment a templomhoz, naplementét nézni Palomával, a hír hallatán rosszul lesz.
Starting: 28-11-2025 05:10:00
Az első vendég Zsuzsanna (54), akinek a madármentés a hobbija. Nagyon sok érdekes dolgot mesél erről a hobbiról, többek között azt, hogy hogyan alakította ki otthonában a madárszobát. A varjak és a szarkák a kedvenceit, otthon 4 varjút is tart. Zsuzsa érkezésének oka, hogy végre élőben is láthassa madármentő barátját, mentorát, Andrást, aki az öltönyös pénzügyi munkáját hagyta ott, hogy remeteként az erdőben, állatok között éljen. Éva (62) fiának, Marcinak (24) van egy különleges hobbija: a tömegközlekedés. Ami másnak szükséges rossz és leginkább csak felbosszantja magát rajta, az neki élvezet: buszok, villamosok, troli, metró, vonatok. Marci kívülről fújja az összes busz útvonalát, menetrendjét, és ebből kapunk az adásban is egy kis ízelítőt. Éva úgy érzi, hogy fia hobbija miatt marad ki a családi összejövetelekből, és szeretné, ha Marci ezen változtatna. Alexandrának (25) elég trendi hobbija van, a musicall.ly-zés. A lány minden nap minimum 2-3 órát foglalkozik a musicall.ly-zéssel és még néhány órát live-ozik is, tehát az egész napját gyakorlatilag a telefonjának szenteli. A párjának azonban ez a legkevésbé sem tetszik és hangot is ad ennek a műsorban. Mónika (45) kora ellenére nagyon sportos és fitt. A hölgy hobbija a rúdtáncolás, és elég nagy célt tűzött ki magának: szeretne indulni 40+-os kategóriában az országos bajnokságon. A stúdióba azért jön, mert szeretné, ha példaképe, a profi rúdtáncos és sokszoros magyar bajnok Noémi (24) segítene neki a versenyfelkészülésben és véleményezné a produkcióját is, amit a stúdióban be is mutat. Természetesen a bajnok produkciója sem maradhat el.
Starting: 28-11-2025 06:10:00
Az adás első vendége Kinga (23), aki kétségbeesetten érkezik hozzánk, hiszen már lassan 1 éve arra gyanakszik, hogy párja, János (26) megcsalja. A kapcsolatban ráadásul gyerekek is születtek. A nőnek több oka van arra, hogy gyanakodjon: a párja folyton a telefonját bújja, titkolózik, kimarad esténként és furcsán viselkedik. Anikó természetesen kifaggatja a férfit is, a válaszai nem csak Kingát, az egész stúdiót megdöbbentik. József (29) azért érkezik, hogy elmondja a párjának, már nem olyan a kapcsolatuk, mint a megismerkedésükkor. Párja korábban megcsalta, ami miatt már nehezen bízik meg benne, de mégis párja féltékenykedik folyamatosan. Katalin (30) is belátja, hogy sok vita van a féltékenykedés miatt, de ő úgy gondolja, egészen más oka(i) vannak a féltékenykedésnek. Lénárd (25) szintén azért érkezik, hogy utoljára megbeszélhesse kedvesével, Bettinával (25) a problémáikat. Lénárd szerint a legnagyobb problémájuk, hogy Bettina már betegesen féltékeny, és többször hozta már kellemetlen helyzetbe emiatt. Bettina meglepődik, amikor párja szembesíti a tényekkel, hogy ha nem változik, szerelme elhagyja, ugyanis Bettina észre sem vette, hogy ez probléma lenne. Gabriella (25) azért érkezik a műsorba, hogy helyrehozza a kapcsolatát a már 10 éve nem látott édesapjával, Jánossal (55). János meglepődik, amikor meglátja a lányát. De vajon mi lehetett annak az oka, ami miatt 10 évig nem beszéltek egymással?
Starting: 28-11-2025 07:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 28-11-2025 08:05:00

Starting: 28-11-2025 08:45:00

Starting: 28-11-2025 09:20:00

Starting: 28-11-2025 09:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 28-11-2025 10:30:00

Starting: 28-11-2025 11:45:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 28-11-2025 12:50:00
Győzi elhatározza, hogy színész lesz. A család nem fogadja kitörő örömmel az ötletet. Felesége szerint alkalmatlan lenne erre a pályára, hiszen egy verset sem tud megtanulni. Győzi azonban nem így látja a dolgot és lázas felkészülésbe kezd...
Starting: 28-11-2025 14:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 28-11-2025 15:10:00

Starting: 28-11-2025 15:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 28-11-2025 16:55:00

Starting: 28-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 28-11-2025 19:00:00

Starting: 28-11-2025 19:45:00

Starting: 28-11-2025 20:20:00

Starting: 28-11-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 28-11-2025 21:40:00

Starting: 28-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 28-11-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 29-11-2025 01:45:00
Győzi elhatározza, hogy színész lesz. A család nem fogadja kitörő örömmel az ötletet. Felesége szerint alkalmatlan lenne erre a pályára, hiszen egy verset sem tud megtanulni. Győzi azonban nem így látja a dolgot és lázas felkészülésbe kezd...
Starting: 29-11-2025 03:10:00
Nana természetesen Palomát okolja apja rosszulléte miatt, de Alberto tisztázza, hogy a kiadóban történt botrányról értesülve lett rosszul. Dr. Mauri mindenkit megnyugtat, hogy a körülményekhez képest Alberto jól van, csak megfigyelésre tartja bent. Willian rájön,hogy Diogo Gisele szeretője, és azt hiszi, ezzel a markában tarthatja.
Starting: 29-11-2025 04:15:00
Paloma összefut Silvanával, és a fejére olvassa, hogy a könyvégetés miatt Alberto kórházba került. Lulu, aki nagy rajongója Silvanának, veszekszik a sógornőjével, amiért letámadta Silvanát. Willian mindenféle feladatokat ad Giselenek, azzal zsarolja, hogy kiteregeti a titkát, ha nem végzi el helyette a munkáit. Thaissa továbbra is oktatja Evelynt, hogy játssza el a végzet asszonyát, hogy Felipe végre észrevegye. Alberto megígéri Palomának, hogy elviszi egy divatbemutatóra.
Starting: 29-11-2025 05:20:00
Gábor (39) azzal a céllal jön, hogy lányát és vejét jobb belátásra bírja. Vicces fazon, aki gyermeke párját "Karcsinak" becézi, mert a faluban, ahol ő lakott, volt egy részeges Karcsi, aki mindig csak hazudott. Gábor lányát, Évát (19) próbálja meggyőzni, hogy ez a fiú nem hozzá való, mert elkaszinózza a pénzt és folyton hazudik. A lány fordulatot hoz a történetbe, mert kiderül, hogy bár ő sem boldog a kapcsolatában, de az apja sem fedhetetlen, hiszen együtt dolgozik a párjával és ő ad neki pénzt. Természetesen a stúdióba lép a főszereplő, Dávid (21) is, hogy teljes legyen a családi történet. Egy fiatal anyuka, Alexa (21) érkezik a stúdióba, kezében egy házirenddel. Elmondja, hogy az anyósával szeretné rendezni a viszonyát, aki folyamatosan beleszól a gyereknevelésbe és úgy érzi, bármit csinál, abba a nő direkt beleköt. Alexa tart az anyóstól, de végül könnyeivel küszködve mondja el szerelme anyjának a problémáit, remélve hogy nem süket fülekre talál. Ági (20) egy fiatal lány, aki úgy érzi, párja semmibe veszi őt és a kapcsolatukat. Párjának, Daninak (27) ez az első hosszabb kapcsolata, de a fiú nem tud teljesíteni benne. Ági elmeséli, hogy többször kapta azon, hogy más lányokkal beszélget a közösségi hálón, volt, amelyiknek megígérte, hogy elhagyja Ágit, ha ő összejön vele. A lány ultimátumot ad a fiúnak, ha nem változik, vége! Az adás végén két testvér próbálja meg rendezni a kapcsolatát: István (30) teszi meg az első lépést annak ellenére, hogy öccse, Krisztián (24) néhány éve lefeküdt az akkori barátnőjével. Az együttlét ugyan évekkel ezelőtt történt, de a két fiúnak azóta sem sikerült rendezni a viszonyukat. Istvánnak hiányzik öccse, de szeretné, ha nyilvánosan bocsánatot kérne tőle.
Starting: 29-11-2025 06:20:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 29-11-2025 07:20:00

Starting: 29-11-2025 07:55:00

Starting: 29-11-2025 08:35:00

Starting: 29-11-2025 09:10:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 29-11-2025 09:45:00

Starting: 29-11-2025 10:55:00
Az első vendég Zsuzsanna (54), akinek a madármentés a hobbija. Nagyon sok érdekes dolgot mesél erről a hobbiról, többek között azt, hogy hogyan alakította ki otthonában a madárszobát. A varjak és a szarkák a kedvenceit, otthon 4 varjút is tart. Zsuzsa érkezésének oka, hogy végre élőben is láthassa madármentő barátját, mentorát, Andrást, aki az öltönyös pénzügyi munkáját hagyta ott, hogy remeteként az erdőben, állatok között éljen. Éva (62) fiának, Marcinak (24) van egy különleges hobbija: a tömegközlekedés. Ami másnak szükséges rossz és leginkább csak felbosszantja magát rajta, az neki élvezet: buszok, villamosok, troli, metró, vonatok. Marci kívülről fújja az összes busz útvonalát, menetrendjét, és ebből kapunk az adásban is egy kis ízelítőt. Éva úgy érzi, hogy fia hobbija miatt marad ki a családi összejövetelekből, és szeretné, ha Marci ezen változtatna. Alexandrának (25) elég trendi hobbija van, a musicall.ly-zés. A lány minden nap minimum 2-3 órát foglalkozik a musicall.ly-zéssel és még néhány órát live-ozik is, tehát az egész napját gyakorlatilag a telefonjának szenteli. A párjának azonban ez a legkevésbé sem tetszik és hangot is ad ennek a műsorban. Mónika (45) kora ellenére nagyon sportos és fitt. A hölgy hobbija a rúdtáncolás, és elég nagy célt tűzött ki magának: szeretne indulni 40+-os kategóriában az országos bajnokságon. A stúdióba azért jön, mert szeretné, ha példaképe, a profi rúdtáncos és sokszoros magyar bajnok Noémi (24) segítene neki a versenyfelkészülésben és véleményezné a produkcióját is, amit a stúdióban be is mutat. Természetesen a bajnok produkciója sem maradhat el.
Starting: 29-11-2025 12:10:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 29-11-2025 13:10:00

Starting: 29-11-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 29-11-2025 15:10:00

Starting: 29-11-2025 16:05:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 29-11-2025 16:55:00

Starting: 29-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 29-11-2025 19:00:00

Starting: 29-11-2025 19:40:00

Starting: 29-11-2025 20:15:00

Starting: 29-11-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 29-11-2025 21:40:00

Starting: 29-11-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 29-11-2025 23:55:00
Gábor (39) azzal a céllal jön, hogy lányát és vejét jobb belátásra bírja. Vicces fazon, aki gyermeke párját "Karcsinak" becézi, mert a faluban, ahol ő lakott, volt egy részeges Karcsi, aki mindig csak hazudott. Gábor lányát, Évát (19) próbálja meggyőzni, hogy ez a fiú nem hozzá való, mert elkaszinózza a pénzt és folyton hazudik. A lány fordulatot hoz a történetbe, mert kiderül, hogy bár ő sem boldog a kapcsolatában, de az apja sem fedhetetlen, hiszen együtt dolgozik a párjával és ő ad neki pénzt. Természetesen a stúdióba lép a főszereplő, Dávid (21) is, hogy teljes legyen a családi történet. Egy fiatal anyuka, Alexa (21) érkezik a stúdióba, kezében egy házirenddel. Elmondja, hogy az anyósával szeretné rendezni a viszonyát, aki folyamatosan beleszól a gyereknevelésbe és úgy érzi, bármit csinál, abba a nő direkt beleköt. Alexa tart az anyóstól, de végül könnyeivel küszködve mondja el szerelme anyjának a problémáit, remélve hogy nem süket fülekre talál. Ági (20) egy fiatal lány, aki úgy érzi, párja semmibe veszi őt és a kapcsolatukat. Párjának, Daninak (27) ez az első hosszabb kapcsolata, de a fiú nem tud teljesíteni benne. Ági elmeséli, hogy többször kapta azon, hogy más lányokkal beszélget a közösségi hálón, volt, amelyiknek megígérte, hogy elhagyja Ágit, ha ő összejön vele. A lány ultimátumot ad a fiúnak, ha nem változik, vége! Az adás végén két testvér próbálja meg rendezni a kapcsolatát: István (30) teszi meg az első lépést annak ellenére, hogy öccse, Krisztián (24) néhány éve lefeküdt az akkori barátnőjével. Az együttlét ugyan évekkel ezelőtt történt, de a két fiúnak azóta sem sikerült rendezni a viszonyukat. Istvánnak hiányzik öccse, de szeretné, ha nyilvánosan bocsánatot kérne tőle.
Starting: 30-11-2025 01:50:00
Az első vendég Zsuzsanna (54), akinek a madármentés a hobbija. Nagyon sok érdekes dolgot mesél erről a hobbiról, többek között azt, hogy hogyan alakította ki otthonában a madárszobát. A varjak és a szarkák a kedvenceit, otthon 4 varjút is tart. Zsuzsa érkezésének oka, hogy végre élőben is láthassa madármentő barátját, mentorát, Andrást, aki az öltönyös pénzügyi munkáját hagyta ott, hogy remeteként az erdőben, állatok között éljen. Éva (62) fiának, Marcinak (24) van egy különleges hobbija: a tömegközlekedés. Ami másnak szükséges rossz és leginkább csak felbosszantja magát rajta, az neki élvezet: buszok, villamosok, troli, metró, vonatok. Marci kívülről fújja az összes busz útvonalát, menetrendjét, és ebből kapunk az adásban is egy kis ízelítőt. Éva úgy érzi, hogy fia hobbija miatt marad ki a családi összejövetelekből, és szeretné, ha Marci ezen változtatna. Alexandrának (25) elég trendi hobbija van, a musicall.ly-zés. A lány minden nap minimum 2-3 órát foglalkozik a musicall.ly-zéssel és még néhány órát live-ozik is, tehát az egész napját gyakorlatilag a telefonjának szenteli. A párjának azonban ez a legkevésbé sem tetszik és hangot is ad ennek a műsorban. Mónika (45) kora ellenére nagyon sportos és fitt. A hölgy hobbija a rúdtáncolás, és elég nagy célt tűzött ki magának: szeretne indulni 40+-os kategóriában az országos bajnokságon. A stúdióba azért jön, mert szeretné, ha példaképe, a profi rúdtáncos és sokszoros magyar bajnok Noémi (24) segítene neki a versenyfelkészülésben és véleményezné a produkcióját is, amit a stúdióban be is mutat. Természetesen a bajnok produkciója sem maradhat el.
Starting: 30-11-2025 02:50:00
Alberto szerzett két jegyet egy híres tervező bemutatójára Paloma volt főnökétől, Eugeniától. A bemutató napján azonban rosszul lesz, így Palomának egyedül kell elmennie. A bemutatóm Eugenia épp ki akarja dobatni, ám Marcos, akinek a barátnője manöken, a védelmére kel. Ramon nem boldog hogy Alberto mindenféle programokkal kápráztatja el Palomát. Diogo azon mereng, miért viselkedik úgy Gisele, mintha Willian szolgája volna.
Starting: 30-11-2025 04:15:00
Waguinho, aki véglegesen a drogok és a drogdílerek hatása alá került, egyre jobban lezüllik. Luan segíteni szeretne neki, de Waguinhónak csak pénz kell. Vicente meghívja magához Gabit, Patrickot és Michelly-t, hogy kosármeccset nézzenek a tévében. Ramon látja a divatbemutató élő közvetítését, és roppant féltékeny lesz, amikor kiderül, hogy Paloma Marcos mellett ül. A bemutató után Marcos hazaviszi Palomát, de közlekedési dugóba kerülnek.
Starting: 30-11-2025 05:20:00
Kevin (21) azért jött, hogy barátnőjének, Emőkének (20) bevallja, hogy fél évvel ezelőtt megcsalta egy másik lánnyal, akit Emőke látásból ismert is. Emőke nagyon megdöbbent a hír hallatán, mert nem ez volt az első ilyen eset, hogy Kevin megcsalta. Kevin felajánlott vezeklésképp két kupont: meztelen takarítás, visszacsalás. A lány a stúdióban dönt arról, hogy mivel bünteti párját. Zoltán (21) 10 éve nem látta húgát, Évát (20) és azért jött, hogy újra felvegyék a kapcsolatot. Éva nagyon meglepődött, hogy ennyi idő után végre újra látja Zolit. A nevelőszülőknél felnőtt testvéreknek zűrös életük volt, Zoltán pedig kiskorában drogozni kezdett és később mindenféle ügyekbe keveredett, ami miatt nevelőintézetbe került. A két testvér ezért távolodott el egymástól, a nevelőszülők Évát mindig is tiltották Zolitól. Az azóta jó útra tért fiú egy erre az alkalomra írt rap számmal készült húgának. Hajnalka (49) nagyon hiányolja életéből a lányát, Renátát (24), aki néhány éve elköltözött tőle és a saját családjával él, viszont a költözés óta teljesen megváltozott a kapcsolatuk és alig beszélnek, találkoznak. Hajni úgy érzi, hogy lánya nem szereti már. István (30) egyedülálló édesapaként neveli fiát és fél éve megromlott a viszonya az édesanyjával, Ilonával (30). Egy verssel is készült, amiben kéri édesanyja bocsánatát. Ilona sérelmezte, ahogyan István viselkedett és nem foglalkozott vele és apjával hosszú időn keresztül, illetve, hogy fél évvel ezelőtt egy szó nélkül tűnt el, még a telefonszámát is megváltoztatta. Hogy anya fia végül kibékültek-e, az adásból megtudjuk.
Starting: 30-11-2025 06:20:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 30-11-2025 07:20:00

Starting: 30-11-2025 07:55:00

Starting: 30-11-2025 08:35:00

Starting: 30-11-2025 09:15:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 30-11-2025 09:45:00

Starting: 30-11-2025 10:55:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 30-11-2025 12:15:00

Starting: 30-11-2025 13:15:00

Starting: 30-11-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 30-11-2025 15:10:00

Starting: 30-11-2025 16:05:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 30-11-2025 16:55:00

Starting: 30-11-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 30-11-2025 19:00:00

Starting: 30-11-2025 19:45:00

Starting: 30-11-2025 20:20:00

Starting: 30-11-2025 20:50:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 30-11-2025 21:35:00

Starting: 30-11-2025 22:40:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 30-11-2025 23:50:00
Kevin (21) azért jött, hogy barátnőjének, Emőkének (20) bevallja, hogy fél évvel ezelőtt megcsalta egy másik lánnyal, akit Emőke látásból ismert is. Emőke nagyon megdöbbent a hír hallatán, mert nem ez volt az első ilyen eset, hogy Kevin megcsalta. Kevin felajánlott vezeklésképp két kupont: meztelen takarítás, visszacsalás. A lány a stúdióban dönt arról, hogy mivel bünteti párját. Zoltán (21) 10 éve nem látta húgát, Évát (20) és azért jött, hogy újra felvegyék a kapcsolatot. Éva nagyon meglepődött, hogy ennyi idő után végre újra látja Zolit. A nevelőszülőknél felnőtt testvéreknek zűrös életük volt, Zoltán pedig kiskorában drogozni kezdett és később mindenféle ügyekbe keveredett, ami miatt nevelőintézetbe került. A két testvér ezért távolodott el egymástól, a nevelőszülők Évát mindig is tiltották Zolitól. Az azóta jó útra tért fiú egy erre az alkalomra írt rap számmal készült húgának. Hajnalka (49) nagyon hiányolja életéből a lányát, Renátát (24), aki néhány éve elköltözött tőle és a saját családjával él, viszont a költözés óta teljesen megváltozott a kapcsolatuk és alig beszélnek, találkoznak. Hajni úgy érzi, hogy lánya nem szereti már. István (30) egyedülálló édesapaként neveli fiát és fél éve megromlott a viszonya az édesanyjával, Ilonával (30). Egy verssel is készült, amiben kéri édesanyja bocsánatát. Ilona sérelmezte, ahogyan István viselkedett és nem foglalkozott vele és apjával hosszú időn keresztül, illetve, hogy fél évvel ezelőtt egy szó nélkül tűnt el, még a telefonszámát is megváltoztatta. Hogy anya fia végül kibékültek-e, az adásból megtudjuk.
Starting: 01-12-2025 01:20:00
Nádai Anikó[/b] önálló talkshow-műsora, az Anikó Show, amely jelenleg hiányzó műfaj a magyar csatornák kínálatából. Anikó civil vendégekkel beszélget hétköznapi témákról, a klasszikus talkshow műfaji sajátosságaiból adódóan ugyanakkor itt sem hiányzik majd a dráma, az érzelem és persze az intrika sem. A műsorba folyamatosan várják a jelentkezőket a www.rtlgold.hu oldalon keresztül. [b]Anikó Show mindennap az RTL Gold műsorán.
Starting: 01-12-2025 02:05:00

Starting: 01-12-2025 02:55:00
Barabás Éva egy kedves dal szerzőjével, előadójával, Márta Alex-szel beszélget a mai Portréban. ByAlex szerint egy sikeres énekessel, a közönség együtt énekli a dalokat. Akkor tehát ő egy sikeres énekes. És persze dalszerző, emellett akár filozófus is lehetne, de írt már verset, és regényt is. Pedig inkább kutyaütőnek mondja magát, mint profi hangszer tudású embernek. Mégis fülbemászó dallamaival, megnyerő szövegével, elbűvölte a közönséget. Első zenei emléke, egy seprűnyél segítségével elénekelt Európa-dal, a nagymama hátsó udvarában. A különc művész nehezen kezelhető gyerek volt, szülei legfőképpen azért bántak liberálisan vele, mert nem tudtak másképp. Ő mégis ember lett, aki nem cselekszik félelemből, aki imádja a horrort, aki talán nem is félt még igazán, s aki sajátosan, a maga módján gyászolja édesapját. Az X-Faktor zsűrijében helyet foglaló zenész, sokáig vívódott, míg igent mondott erre a feladatra, de erről csakis a tenger két partja tehet. Hogy miért, a mai Portréban ez is kiderül.
Starting: 01-12-2025 03:35:00
Zárdából került a színpadra, megjárta Cannes-t, kétszeres Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze. A Portréban Törőcsik Mari a vendégünk. Tízéves korában került az apácákhoz és nagyon szívesen emlékszik vissza azokra az időkre, ahol Máter Orsolyának annyi mindent köszönhetett. Sokáig férfi névvel élt, úgy dolgoztak vele, mint egy gyermekszínésszel és akkoriban mindig táncra perdült egy dalra. A Nemzeti Színházban óriások tartották ölben, hogy aztán olyan nagyra nőhessen, mint ők. Az intenzív osztályon töltött kiszolgáltatott időkből hálát érez az orvosok iránt és azt mondja, talán a legboldogabb volt életében, amikor ráébredt, hogy él. Gyermekkora szépségeit Egerből és környékéről idézi, s hogy az ő gyermekének is legyenek vidéki emlékei, Velemben éltek. Sosem volt hivalkodó, az emancipált nő szerepét hírből sem ismeri, annál inkább az otthon melegét fenntartó családanyáét. Párja, Maár Gyula egyszer bundával ajándékozta meg, s ha a művésznő valaha viselte, Teréz lánya azt mondta, úgy néz ki benne, mint egy színésznő. Ezt a tökéletes egyensúlyt, amit a színpad és a család között létrehozott, semmi nem tudja kizökkenteni. Törőcsik Mari főszereplésével _ felgördül a függöny a mai Portréban.
Starting: 01-12-2025 04:00:00
Waguinhót rajtakapja a gimnázium egyik tanára, amint drogot árul az iskolában. Patrick, aki látja, hogy Gabrielának egyre jobban tetszik Vicente, nagyon féltékeny. Váratlanul megcsókolja a lányt, aki nagyon dühös lesz. Diogo rájön, hogy Willian zsarolja Gisele-t a kettejük viszonyával, és halálosan megfenyegeti. Gisele megijed Diogo agresszivitásától. Paloma Marcos kocsijában hagyta az iratait, és amikor visszaviszi neki, csalódottan hallja, hogy kibékült Ramonnal.
Starting: 01-12-2025 04:25:00
Waguinho, akit kicsaptak az iskolából, folyamatosan a drogdílerekkel lóg. Észreveszi, hogy Palomát mindig sofőr viszi haza, és tippet ad a dílereknek, hogy el kéne rabolni az autót. Vicente azt hazudja az anyjának, hogy egy barátjánál van, Ipanemában, nem mondja el, hogy a külvárosi Bom Successóban van. Nana ebédelni megy Marióval, amikor megjelenik Silvana és lecsap rá. Nana sértődötten távizik. Silvana azt javasolja Mariónak, hogy vigye el piknikezni Nanát, ahol feleleveníthetik gyerekkori emlékeiket. Gisele aggódik, hogy a kiadó új projektje sikeres lesz, márpedig Diogo sose hagyja el a feleségét, ha tönkre nem megy a kiadó.
Starting: 01-12-2025 05:20:00
Máténak (21) az utóbbi időben rettenetesen és talán helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolata a szüleivel az életstílusa miatt. A viták és a problémák odáig fajultak, hogy az egyébként értelmes szülők, Erika (44) és Zoli (46) jobb ötlet híján konkrétan az utcára tették a fiukat. Máté 4 napja éhezik és az utcán lakik és most azért jön, hogy bocsánatot kérjen. Hogy nagy egymásra találás vagy örök harag lesz a történet vége, az az adásból kiderül. Izabella (21) börtönben érzi magát a saját párkapcsolatában ezért a párjához, Zolihoz (29) kívánságlistával érkezik a stúdióba. A lány ezen a kívánságlistán keresztül mondja el, hogy a fiúnak mikben kellene változtatnia, hogy együtt maradjanak. Bettit (20) nagyon zavarja, hogy a párja, Krisztofer (18) egyáltalán nem foglalkozik sem vele, sem a közös gyermekükkel. A fiú komoly ultimátumot kap a párjától. De vajon hogyan reagál rá? Brigi (27) nem érti, hogy testvére, Zoli (31) miért szakította meg vele a kapcsolatot egy éve teljesen. Csak sejti, hogy az egészhez Zoli új párjának, Timihez van köze. Brigi válaszokat szeretne kapni a testvérétől és helyreállítani a kapcsolatukat.
Starting: 01-12-2025 06:15:00
Roland (29) azért jön, hogy visszahódítsa élete szerelmét, akinek a szakításuk óta már új párkapcsolata van. Roli a mai napig nem tudta elfogadni, hogy Evelin (22) fél évvel ezelőtt kiadta az útját és új életet kezdett. Ma mindent belead annak érdekében, hogy kaphasson a lánytól még egy esélyt és bebizonyítsa neki, hogy mindennél fontosabb a számára. Kornélia (35) célja, hogy egyszer, s mindenkorra tisztázza az exével, hogy közöttük már soha többé nem lehet semmi. Kornélia volt párja, Gergő (29) ugyanis képtelen elfogadni, hogy vége a kapcsolatuknak és Kornélia iránti szűnni nem akaró rajongását a lány már zaklatásnak éli meg. Kornélia azt szeretné, ha Gergő végleg leszállna róla és mindenki élné a saját életét, külön- külön. Gergő a stúdióba babaruhával érkezik, hogy itt lenne az ideje a közös gyereknek is. Patrik (19) azért érkezik a műsorba, hogy visszaszerezze azt a lányt, aki lassan egy éve képtelen elfelejteni. Gergő és Vivi (19) másfél évig éltek boldog párkapcsolatban, ám ennek a lány döntése miatt vége szakadt. Gergő azóta is szereti Vivit és képtelen más lányokkal ismerkedni. Vivi (19) és Feri (23) azért jönnek, hogy tisztázzák elmérgesedett viszonyukat egykori barátaikkal. A pár azt állítja, hogy Jani (19) és barátnője Niki (19) folyton arra játszanak, hogy tönkretegyék az ő kapcsolatukat. Ma szeretnének végre tiszta vizet önteni a pohárba, hogy mi az a titokzatos indok, ami miatt egy ilyen ördögi tervet eszeltek ki ellenük.
Starting: 01-12-2025 07:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 01-12-2025 08:05:00

Starting: 01-12-2025 08:40:00

Starting: 01-12-2025 09:10:00

Starting: 01-12-2025 09:45:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 01-12-2025 10:15:00

Starting: 01-12-2025 11:20:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 01-12-2025 12:40:00
Győzi háttértáncos lányokat keres egy új formációhoz. A szerplőválogatásba bevonja barátait is, akik pedig csajozni szeretnének. Bea előtt viszont eltitkolja terveit, mert tart a féltékenységi jelenettől...
Starting: 01-12-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 01-12-2025 15:10:00

Starting: 01-12-2025 16:05:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 01-12-2025 16:55:00

Starting: 01-12-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 01-12-2025 19:00:00

Starting: 01-12-2025 19:45:00

Starting: 01-12-2025 20:20:00

Starting: 01-12-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 01-12-2025 21:40:00

Starting: 01-12-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 01-12-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 02-12-2025 01:30:00
Győzi háttértáncos lányokat keres egy új formációhoz. A szerplőválogatásba bevonja barátait is, akik pedig csajozni szeretnének. Bea előtt viszont eltitkolja terveit, mert tart a féltékenységi jelenettől...
Starting: 02-12-2025 02:30:00
Máténak (21) az utóbbi időben rettenetesen és talán helyrehozhatatlanul megromlott a kapcsolata a szüleivel az életstílusa miatt. A viták és a problémák odáig fajultak, hogy az egyébként értelmes szülők, Erika (44) és Zoli (46) jobb ötlet híján konkrétan az utcára tették a fiukat. Máté 4 napja éhezik és az utcán lakik és most azért jön, hogy bocsánatot kérjen. Hogy nagy egymásra találás vagy örök harag lesz a történet vége, az az adásból kiderül. Izabella (21) börtönben érzi magát a saját párkapcsolatában ezért a párjához, Zolihoz (29) kívánságlistával érkezik a stúdióba. A lány ezen a kívánságlistán keresztül mondja el, hogy a fiúnak mikben kellene változtatnia, hogy együtt maradjanak. Bettit (20) nagyon zavarja, hogy a párja, Krisztofer (18) egyáltalán nem foglalkozik sem vele, sem a közös gyermekükkel. A fiú komoly ultimátumot kap a párjától. De vajon hogyan reagál rá? Brigi (27) nem érti, hogy testvére, Zoli (31) miért szakította meg vele a kapcsolatot egy éve teljesen. Csak sejti, hogy az egészhez Zoli új párjának, Timihez van köze. Brigi válaszokat szeretne kapni a testvérétől és helyreállítani a kapcsolatukat.
Starting: 02-12-2025 03:10:00
Leonardo Da Vincinek szívesen főzne, s örömmel beszélgetne vele egy jót. Persze boldogan beszélgetett a Portréban Barabás Évával is Wossala Rozina, a Konyhafőnök ezüstérmeséből lett zsűritag. Tudatosan építette nem csak karrierjét, de egész életét is. A sinus és cosinus görbék mögött is rántott húst látott, így titokban otthagyta az egyetemet, a szülei legnagyobb bánatára. Konyhalányként folytatta _ mondhatjuk így _ tanulmányait, de mivel a szülei ragaszkodtak a diplomához, ezért egy jó hangulatú foci-vb után Olaszországban, Firenzében kezdett el vendéglátást, gasztronómiát tanulni. Az egyetem után Mexikóba ment, hogy mezítlábas hippi mixerként élvezze a szabadságot, de az európai kultúra szeretete, és hiánya haza hozta. Azóta is elégedetten tevékenykedik itthon, saját éttermében nem csak a vendégek kívánságát próbálja teljesíteni, de a kötényt is felveszi, ha a konyhában újabb étel költeményekkel kísérleteznek. Imádja a magyar konyhát, ahogy ő mondja, nem kell finomkodni, zsíros, nagy húsú ételekben lehet gondolkozni, amihez aztán van befogadó közönség is. Rozina szerencsésnek tartja magát, de úgy véli, ezzel a szerencsével élni is tudni kellet, sokat tanult, tanul mind a mai napig, hogy a valódi tudás ne kopjon ki, és kicsit sem sajnálja, hogy a magánélete kárára ment a munkájára fordított idő. Rozina utazásai során is prioritást élvez egy jó étterem, vagy egy jól elkészített steak, azonban Leonardo Da Vinci elé egy 2016-ra újragondolt olasz tésztát tenne. A Portréban a magyar háziasszonyoknak, a főzni szerető közönségnek is szolgál pompás fűszer ötletekkel. Virtuális gasztronómiai utazás, íztenger, a mai Portréban.
Starting: 02-12-2025 04:00:00
Eugenia örül, hogy Vicentének végre tetszik egy lány, és ő is elégedett Gabrielával, meggyőződése, hogy jó családból származik. Evelyn még mindig Irene Adlerként próbálja meghódítani Felipét, és minden remekül megy, mígnem elfelejti a szöveget, amit Thaissa írt neki, és azonnal visszaváltozik csetlő-botló Evelynné. Diogo próbálja kideríteni, milyen kapcsolat lehet Alberto és Feitosa között, mert nem érti, miért akarja ennyire tönkretenni megbízója Albertót. Antonio szeretne munkát kapni a villában, Paloma megpróbál közbenjárni érte.
Starting: 02-12-2025 04:25:00
Nana nem örül, hogy apja úgy mutat meg valamit a széfben Sofiának, hogy azt Paloma is látja. Szerinte nem túl jó, ha idegenek is tudják, hol van a széf. Paloma felháborodik a bizalmatlanságon. Nana nem tud elmenni kislánya balett bemutatójára, ezért Sofia Palomárt hívja el, de ő rábeszéli Nanát, hogy mindenképp legyen ott a bemutatón, ne hagyja ki lánya életének nagy pillanatait. Gabriela Vicenteék házában tölti az éjszakát, de anyjának azt hazudja, Michellynél alszik. A drogdílerek azt tervezik, hogy elrabolják Palomát, és vele bejutnak a gazdagok villájába. Waguinho nem szívesen venne részt ebben, de kényszerítik rá. A banda betör Palomához, túszként tartják a családját, őt meg Antoniót arra kényszerítik, hogy juttassa be őket a villába.
Starting: 02-12-2025 05:15:00
A szemmel láthatóan indulatos Andrea (23) azért érkezik hozzánk, mert nem érti, hogy a párja, Sámuel miért nem vált még el előző feleségétől, annak ellenére sem, hogy 7 éve már vele él párkapcsolatban. A nő leginkább arra gyanakszik, hogy a férfi még érzelmeket táplál exe iránt, s ha ez így van, vagy a házasság papíron nem ér végre véget, úgy Samu búcsúzhat Andreától és közös gyermekeiktől is. Természetesen az ex, Kriszta a stúdióba lép, hogy kiderüljön az igazság. Gergely (23) azért jön, mert a keresztszüleivel 12 éve megromlott viszonyát szeretné rendezni. A fiú máig nem érti, hogy ez az intelligens, jó módú család vajon miért nem tud bármilyen problémát is megbeszélni, már ha egyáltalán van, mert ugye ez sem volt biztos, csupán Gergő gyanakodott egy az édesanyja és keresztanyukája közötti vitára, amely esetleg egy kiváltó ok lehetett. Gergő (33) azért érkezik hozzánk, mert már nem bírta elviselni a párjával a hatalmas vitákat és a bizalmatlanságot, aminek főként az ő exbarátnője az oka. Emellett a férfi szerint az a normális, ha egy kapcsolatban a két fél közös Facebookot használ, hiszen szerinte ez nagyban könnyíti a kettejük közti féltékenységekből adódó problémák megoldását. Gergő egyébként a lány modellkedését is nehezen viseli, mivel több ezres férfi táborból álló követővel büszkélkedhet.
Starting: 02-12-2025 06:15:00
Tamás (36) célja, hogy a párjának, Roxánának (26) elmondja, nincs oka féltékenynek lenni, ugyanis gyermekkoruk óta együtt vannak és azzal, hogy más nőket bámul az utcán, még nem tesz semmi rosszat. Emellett szeretné, ha tudná a nő, hogy ő már jó útra tért, s a régi megcsalásokat szeretné, ha elfelejtődnének. Pál (23) összeveszett unokatestvérével, Karcsival (21), ugyanis Karcsi az egyik buliban összejött Pál kiszemeltjével. Amikor Pál megtudta, hogy Karcsi lenyúlta azt a csajt, akit kinézett magának, lepofozta unokaöccsét. Pál nagyon bánja, hogy így viselkedett, szerinte egy nő sem ér annyit, hogy összevesszenek. Eszternek (46) viharosan ért véget kapcsolata párjával, Krisztiánnal (40), Eszter válaszokat szeretne kapni. Helga (33) szeretné feldobni a házaséletét a párjával, Istvánnal (25). De mint kiderül: Istvánnak nem csak a házaséletükkel van problémája, hanem magával a kapcsolatukkal is. Biankát (22) nagyon zavarja, hogy a párja, Jani (38) állandóan csajokkal flörtöl. Bianka egy gyűrűvel érkezik, szeretné, ha a párja mindennap viselné szerelmük zálogát, ezzel is mutatva mindenkinek, hogy ő bizony már foglalt.
Starting: 02-12-2025 07:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 02-12-2025 08:05:00

Starting: 02-12-2025 08:40:00

Starting: 02-12-2025 09:10:00

Starting: 02-12-2025 09:45:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 02-12-2025 10:20:00

Starting: 02-12-2025 11:25:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 02-12-2025 12:45:00
Győzi és öccse, Zsolti elhatározzák, hogy Isztambulba utaznak aranyért. Miután visszatérnek a nagy utazásból, örömüknek hamar vége szakad, amikor a vásárolt termékeket elviszik egy aranyműveshez.
Starting: 02-12-2025 14:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 02-12-2025 15:10:00

Starting: 02-12-2025 16:10:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 02-12-2025 17:00:00

Starting: 02-12-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 02-12-2025 19:00:00

Starting: 02-12-2025 19:45:00

Starting: 02-12-2025 20:20:00

Starting: 02-12-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 02-12-2025 21:40:00

Starting: 02-12-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 02-12-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 03-12-2025 01:20:00
Győzi és öccse, Zsolti elhatározzák, hogy Isztambulba utaznak aranyért. Miután visszatérnek a nagy utazásból, örömüknek hamar vége szakad, amikor a vásárolt termékeket elviszik egy aranyműveshez.
Starting: 03-12-2025 02:20:00
A szemmel láthatóan indulatos Andrea (23) azért érkezik hozzánk, mert nem érti, hogy a párja, Sámuel miért nem vált még el előző feleségétől, annak ellenére sem, hogy 7 éve már vele él párkapcsolatban. A nő leginkább arra gyanakszik, hogy a férfi még érzelmeket táplál exe iránt, s ha ez így van, vagy a házasság papíron nem ér végre véget, úgy Samu búcsúzhat Andreától és közös gyermekeiktől is. Természetesen az ex, Kriszta a stúdióba lép, hogy kiderüljön az igazság. Gergely (23) azért jön, mert a keresztszüleivel 12 éve megromlott viszonyát szeretné rendezni. A fiú máig nem érti, hogy ez az intelligens, jó módú család vajon miért nem tud bármilyen problémát is megbeszélni, már ha egyáltalán van, mert ugye ez sem volt biztos, csupán Gergő gyanakodott egy az édesanyja és keresztanyukája közötti vitára, amely esetleg egy kiváltó ok lehetett. Gergő (33) azért érkezik hozzánk, mert már nem bírta elviselni a párjával a hatalmas vitákat és a bizalmatlanságot, aminek főként az ő exbarátnője az oka. Emellett a férfi szerint az a normális, ha egy kapcsolatban a két fél közös Facebookot használ, hiszen szerinte ez nagyban könnyíti a kettejük közti féltékenységekből adódó problémák megoldását. Gergő egyébként a lány modellkedését is nehezen viseli, mivel több ezres férfi táborból álló követővel büszkélkedhet.
Starting: 03-12-2025 03:00:00
A Portréban Barabás Éva vendége, egy fiatal tehetség. Diaz, azaz Csöndör László, a Wellhello együttes tagja igazán bensőséges beszélgetésre készült, hiszen kérte Évát, hogy Lacinak szólítsa őt. Laci bányász családban nőtt fel, de már kisiskolás korában is inkább a zene foglalkoztatta. Dalszövegeket, rap zenét írt barátaival, az 1800-as évek Londonját is megidézve, egy kisszobában ülve. Olyannyira eltökélt volt, hogy a zsebpénzéből tett félre ahhoz, hogy egy-egy stúdiófelvétel árát meg tudja fizetni. Még édesanyjának is csak évek múltán árulta el, hogy ő bizony zenét ír. Ugyan autodidakta módon sajátította el a zenét, később azonban szolfézst is tanult. Gyermekkorában sokat költözött szülei válása miatt, ezért nagyon gyorsan megtanulta, hogyan alkalmazkodjon az új helyzetekhez. Budapestre már felnőttként került, mivel azonban a kezdetekben nem tudott a zenélésből megélni, főállású benzinkutasként helyezkedett el. Ma már olyan ismert emberekkel dolgozik együtt, akikre tinédzser korában, bálványként tekintett. Reméli, hogy a dalszövegek sorai között olvasnak a fiatalok, és tudja, hogy a szó fegyver. Habár a Wellhellóval szoros ölelésben élnek, szorgalom és eltökéltség nélkül azt mondja, ő sehol sem lenne. A Portréban a bolygó kapitány effektus mindenképp magyarázatra szorul, de azt is megtudhatják, hogy mégis miért nincsenek spanyol felmenői a kubai hangzású művésznevű Diaznak. Tartsanak velünk!
Starting: 03-12-2025 04:00:00
Miután Paloma és Antonio kényszer hatása alatt bejuttatják a bűnözőket a villába, a banda a teljes személyzetet a fürdőszobába zárja, Albertót pedig az értékeinek átadására próbálják rávenni. Paloma, aki attól tart, a túszként tartott gyerekeit fogják bántani, ha nem segít nekik, elárulja, hogy hol van a széf. Peter megpróbál megszökni a fürdőszoba ablakán át, de nem sikerül neki. Feitosa lejárató kampányának köszönhetően úgy tűnik, a kiadó új könyve már senkit nem érdekel. Rettenet szemet vet Alice-ra...
Starting: 03-12-2025 04:25:00
Miután a rendőrség megszállja a Prado Monteiro villát, Albertót eszméletlen állapotban találják, és azonnal kórházba szállítják. Kiszabadítják a ház alkalmazottait, és a megkötözött Palomát. Diogo azonnal Palomát vádolja a rablás megszervezésével. Palomát elviszik kihallgatni, Diogo is elkíséri őket, ám a rendőrfőnök kidobja a kihallgatásról. Alice, akit bántalmazott Rettenet, nagyon fél mindentől és mindenkitől. Nana hisz Diogónak, és megfogadja, hogy többé nem engedi Palomát apja közelébe.
Starting: 03-12-2025 05:15:00
Az első vendég, Dávid (27), aki azért jön a műsorba, mert gyermekei anyjával fél éve szakítottak. Dávid szerint a szakítás oka az volt, hogy egy házibuliban, ahol a fiú kiütötte magát, kedvese megcsalta az ő főnökével. Igaz a lánynak esélyt sem adott a magyarázatra. Ennek ellenére most úgy döntött, meghallgatja őt, és ha ésszerű magyarázatot tud adni, akkor visszafogadja. Andrea (27) elmondja Dávidnak az igazat, hogy mi történt abban a házibuliban. Máté (21) egy kamaszkori szerelem beteljesedését szeretné. A fiú Nikivel (21) több éve ismerik egymást, jó barátok, de amióta a lány szakított a volt barátjával, Máté elkezdett többre gondolni kettejük között. Sergio (18) érzelmi válságba került, mert szerelme Ketrin (19) mostanában ügyet sem vet rá. Történt ugyanis szilveszterkor, hogy Sergio cserben hagyta a lányt, aki várta, hogy együtt lépjenek az új évbe, de a fiúnak fontosabb volt a baráti társasága és nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Már jó ideje udvarol a lánynak, de hónapok óta a kapcsolat nemhogy előre nem haladt, hanem szinte teljesen meg is szűnt. Sergio azért jön, hogy a lánnyal együtt menjen haza. Gergő (23) is szingli és ő is hódítani akar. Kiszemeltjével, Krisztával (18) már hónapok óta alakulgat a dolog, először egy megállóban látta meg, utána ráírt Facebookon, és azóta már találkoztak is. Egy produkcióval is készül neki, szürreális táncmozgással próbálja a lány tudtára adni, hogy mit is érez.
Starting: 03-12-2025 06:10:00
Sanyi (21) azért érkezik hozzánk, hogy a legjobb barátját, Norbit (19) számon kérje, miért lett neki fontosabb a barátnője, Timi (19) mint a barátságuk. Választás elé állítja: ő, vagy Timi. A csavar a történetben az, hogy Sanyinak is tetszik Timi, el is hívja randira. Viki (24) sokat csalódott szerelmében, Janiban (27), az a terve, hogy a fiú múltban kiderült megcsalásait visszaadja neki első szerelmével. István (24) volt az első férfi az életében, Viki vele szeretne lefeküdni, és ha ezt elfogadja Jani, akkor ő is meg tud bocsájtani. Viki teljesen ledöbbenti ezzel a tervével a párját, Janit és az exét, Istvánt is. Zsófi állítása szerint ő a facebook live-királynője. Azért jön, hogy a legnagyobb riválisát, Zolit (47) és feleségét Máriát (34) kihívja egy táncpárbajra. Sokszor előfordul, hogy egyszerre indítják otthon a live-ot és több mint 5000 ember követi őket tánc közben és a neten keresztül szapulják egymást élőben.
Starting: 03-12-2025 07:10:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 03-12-2025 07:55:00

Starting: 03-12-2025 08:35:00

Starting: 03-12-2025 09:10:00

Starting: 03-12-2025 09:45:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 03-12-2025 10:20:00

Starting: 03-12-2025 11:25:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 03-12-2025 12:45:00
A Gáspár család élete gyökeresen megváltozott, miután Győzi eladta házukat Gömbinek. Bea, férje és a gyerekek a nagyszülőknél találtak menedéket. Ez az állapot azonban nem volt megfelelő egyikük számára sem, ezért úgy döntöttek, új otthon után néznek. Az igazi bonyodalmak azonban csak ezután kezdődtek...
Starting: 03-12-2025 14:15:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 03-12-2025 15:10:00

Starting: 03-12-2025 16:10:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 03-12-2025 17:00:00

Starting: 03-12-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 03-12-2025 19:00:00

Starting: 03-12-2025 19:45:00

Starting: 03-12-2025 20:20:00

Starting: 03-12-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 03-12-2025 21:40:00

Starting: 03-12-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 03-12-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 04-12-2025 01:25:00
A Gáspár család élete gyökeresen megváltozott, miután Győzi eladta házukat Gömbinek. Bea, férje és a gyerekek a nagyszülőknél találtak menedéket. Ez az állapot azonban nem volt megfelelő egyikük számára sem, ezért úgy döntöttek, új otthon után néznek. Az igazi bonyodalmak azonban csak ezután kezdődtek...
Starting: 04-12-2025 02:25:00
Az első vendég, Dávid (27), aki azért jön a műsorba, mert gyermekei anyjával fél éve szakítottak. Dávid szerint a szakítás oka az volt, hogy egy házibuliban, ahol a fiú kiütötte magát, kedvese megcsalta az ő főnökével. Igaz a lánynak esélyt sem adott a magyarázatra. Ennek ellenére most úgy döntött, meghallgatja őt, és ha ésszerű magyarázatot tud adni, akkor visszafogadja. Andrea (27) elmondja Dávidnak az igazat, hogy mi történt abban a házibuliban. Máté (21) egy kamaszkori szerelem beteljesedését szeretné. A fiú Nikivel (21) több éve ismerik egymást, jó barátok, de amióta a lány szakított a volt barátjával, Máté elkezdett többre gondolni kettejük között. Sergio (18) érzelmi válságba került, mert szerelme Ketrin (19) mostanában ügyet sem vet rá. Történt ugyanis szilveszterkor, hogy Sergio cserben hagyta a lányt, aki várta, hogy együtt lépjenek az új évbe, de a fiúnak fontosabb volt a baráti társasága és nem jelent meg a megbeszélt időpontban. Már jó ideje udvarol a lánynak, de hónapok óta a kapcsolat nemhogy előre nem haladt, hanem szinte teljesen meg is szűnt. Sergio azért jön, hogy a lánnyal együtt menjen haza. Gergő (23) is szingli és ő is hódítani akar. Kiszemeltjével, Krisztával (18) már hónapok óta alakulgat a dolog, először egy megállóban látta meg, utána ráírt Facebookon, és azóta már találkoztak is. Egy produkcióval is készül neki, szürreális táncmozgással próbálja a lány tudtára adni, hogy mit is érez.
Starting: 04-12-2025 03:05:00
Miután Alberto magához tér a kórházban, látni akarja Palomát, de Nana közli vele, hogy többé nem engedi a közelébe. Duogo őrjöng, hogy Alberto ezúttal sem halt meg, és elhatározza, hogy börtönbe juttatja Palomát, így apósának elveszi az életkedvét, és ha meghal, végre örököllet. A betörőket elkapják a rendőrök, vallomást tesznek a rendőrfőnöknek, amiben azt állítják, hogy Palomának és Antoniónak nem volt közük a rabláshoz, kényszerítették őket, hogy juttassák be a bandát a villába. Luan attól tart, hogy Rettenet megerőszakolta Alice-t. Pessanha, a korrupt nyomozó bejuttatja Diogót a bűnözőkhöz, és videóra vesz egy hamis vallomást, melyben Palomát tüntetik fel a rablás értelmi szerzőjeként. A videóval zsarolja Albertót, hogy rúgja ki Palomát.
Starting: 04-12-2025 04:10:00
Nana eleinte megdöbben, hogy Diogo megzsarolta az apját, de végül egyetért vele. Ő nem tudja, hogy a bűnözők vallomása hamis. Alberto érzi, hogy Diogo becsapja, de Diogo figyelmezteti, hogy amennyiben eljuttatja a rendőrségnek a felvételt, Palomát azonnal letartóztatják, és mire bizonyítani tudja az ártatlanságát, nagyon sok idő eltelik, Alberto talán meg sem éri. Marcos Búziosba utazik, hogy megmentse a bárját, mert mióta eljött, a forgalom visszaesett. Paulo atya szárnyai alá veszi a drogos Waguinhót, mert szerinte van még remény, hogy normális élete legyen. Nana kényszeríti apját, hogy rúgja ki Palomát.
Starting: 04-12-2025 04:55:00
Erika (54) és nevelt fia, Milán (20) között annyira elmérgesedett a helyzet az utóbbi pár évben, hogy tettlegességre is sor került már. Több alkalommal rendőrségi intézkedésre volt szükség, amikor anya és fia összevesztek. A sorozatos heves viták miatt Erika megszakította a kapcsolatát Milánnál. A fiú nagyon megbánta, hogy így viselkedett Erikával, hiszen vér szerinti anyjaként tekint rá. Milán öbbször próbálta már helyrehozni múltbeli hibáit, de Erika még a háza küszöbén sem engedi át a fiút. Milán fogadott testvére, Hanna (22) egy utolsó próbálkozást szeretne tenni arra, hogy testvérét és nevelőanyját kibékítse egymással. Klaudia (26) pár hónapja megcsalta barátnőjét, Mareszt (26), miután kiderült a félrelépés párja elhagyta őt. Klaudia nagyon megbánta tettét, szeretné visszakapni exét, ugyanis őt tartja élete szerelmének. Maresznek akkora csalódás volt párja hűtlensége, hogy eldöntötte, a jövőben csak férfiakkal fog kapcsolatot kialakítani. Maresznek hamar teljesült a vágya, hiszen a szakítást követő pár héten belül új párra lelt, méghozzá egy férfi személyében, aki nem mellesleg Klaudia volt főnöke, Laci (28). Klaudia szeretné elmondani Lacinak is, hogy bármire képes lenne azért, hogy elcsábítsa tőle Mareszt. Józsinál (58) annyira betelt a pohár párja fiával, Attilával (17) kapcsolatban, hogy két hete kidobta otthonról a kamasz fiút. Józsi azért döntött így, mert a fiú az iskolát és a munkát is kerüli, csak a haverok és buli fontos számára. Józsi és párja, Tündi (37) nagyon sokszor vitáznak. Amióta Attila elment otthonról, azóta semmit nem tud róla édesanyja, ezért nagyon aggódik. Tündi nagyon örül annak, hogy itt a stúdióban újra látja kamasz gyermekét, és természetesen szeretné őt hazavinni, persze ehhez Józsi áldása is kell.
Starting: 04-12-2025 05:55:00
Zsuzska (20) és párja, Károly (21), azért jönnek, hogy az 1 éve teljesen megromlott viszonyt a lány édesanyjával, Zsuzsannával (44) rendezzék. A fiatalok 1 éve költöztek el a lány anyjától, eddig valahogy mindig tudtak lakni valahol, két hete azonban konkrétan az utcán élnek. A fiatal pár azért jön, hogy rendezzék a viszonyt Zsuzsával és segítséget kérjenek. A mamától azonban megtudjuk, nem ok nélkül kerültek a fiatalok az utcára. Gergő (21) azért érkezik hozzánk, hogy apjával, Miklóssal (50) kibéküljön. Kb 1 éve vannak rosszban, nem is találkoztak azóta. Miklós már a telefont sem veszi fel fiának. Gergő szerezné az okokat tisztázni és megkérni Apját arra, hogy vegyen részt az életében. Róbert (26), azért jön, mert erős a gyanúja arra, hogy párja, Éva (33) nem csak a közös gyerekek miatt találkozgat exével, hanem többről is szó van. Szeretné ezt tisztázni, mert a féltékenység felőrli. Ultimátumot szeretne adni, viszont, ha a gyanúja beigazolódik, véget vet a kapcsolatuknak. Éva meglepően őszinte válaszokat ad, ami mindenkit megdöbbent a stúdióban. Győzőnek (43) volt egy furcsa baráti kapcsolata Veronikával (56), de ez megszakadt kb fél éve. Veronika mindig is többet szeretett volna, de ezt Győző soha nem viszonozta. Most viszont rájött, hogy szeretné újra a társaságát élvezni, mert hiányzik neki és tudja, hogy csúnya módon, hirtelen szakította meg a kapcsolatot (mindenhonnan letiltotta). A történetben a különleges, hogy Veronika igazából férfi, aki Tamásnak született, de idős néniként éli minden napjait.
Starting: 04-12-2025 06:50:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 04-12-2025 07:50:00

Starting: 04-12-2025 08:25:00

Starting: 04-12-2025 08:55:00

Starting: 04-12-2025 09:40:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 04-12-2025 10:15:00

Starting: 04-12-2025 11:25:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 04-12-2025 12:45:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 04-12-2025 14:10:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 04-12-2025 15:00:00

Starting: 04-12-2025 15:55:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 04-12-2025 16:55:00

Starting: 04-12-2025 17:55:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 04-12-2025 19:00:00

Starting: 04-12-2025 19:45:00

Starting: 04-12-2025 20:20:00

Starting: 04-12-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 04-12-2025 21:40:00

Starting: 04-12-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 04-12-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 05-12-2025 01:20:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 05-12-2025 02:20:00
Erika (54) és nevelt fia, Milán (20) között annyira elmérgesedett a helyzet az utóbbi pár évben, hogy tettlegességre is sor került már. Több alkalommal rendőrségi intézkedésre volt szükség, amikor anya és fia összevesztek. A sorozatos heves viták miatt Erika megszakította a kapcsolatát Milánnál. A fiú nagyon megbánta, hogy így viselkedett Erikával, hiszen vér szerinti anyjaként tekint rá. Milán öbbször próbálta már helyrehozni múltbeli hibáit, de Erika még a háza küszöbén sem engedi át a fiút. Milán fogadott testvére, Hanna (22) egy utolsó próbálkozást szeretne tenni arra, hogy testvérét és nevelőanyját kibékítse egymással. Klaudia (26) pár hónapja megcsalta barátnőjét, Mareszt (26), miután kiderült a félrelépés párja elhagyta őt. Klaudia nagyon megbánta tettét, szeretné visszakapni exét, ugyanis őt tartja élete szerelmének. Maresznek akkora csalódás volt párja hűtlensége, hogy eldöntötte, a jövőben csak férfiakkal fog kapcsolatot kialakítani. Maresznek hamar teljesült a vágya, hiszen a szakítást követő pár héten belül új párra lelt, méghozzá egy férfi személyében, aki nem mellesleg Klaudia volt főnöke, Laci (28). Klaudia szeretné elmondani Lacinak is, hogy bármire képes lenne azért, hogy elcsábítsa tőle Mareszt. Józsinál (58) annyira betelt a pohár párja fiával, Attilával (17) kapcsolatban, hogy két hete kidobta otthonról a kamasz fiút. Józsi azért döntött így, mert a fiú az iskolát és a munkát is kerüli, csak a haverok és buli fontos számára. Józsi és párja, Tündi (37) nagyon sokszor vitáznak. Amióta Attila elment otthonról, azóta semmit nem tud róla édesanyja, ezért nagyon aggódik. Tündi nagyon örül annak, hogy itt a stúdióban újra látja kamasz gyermekét, és természetesen szeretné őt hazavinni, persze ehhez Józsi áldása is kell.
Starting: 05-12-2025 03:00:00
Dübörög a Tankcsapda a Portré 400. adásában! Megismerhetik az együttes énekesének, Lukács Lacinak az igazi arcát, aki kendőzetlen őszinteséggel beszélget Barabás Évával. Elcsépelt igazság, de a kemény rocker külső tényleg érző szívet takar. Olyan valakit, akinek a zene, a Tankcsapda együttes jelenti az egész életet, akinek a nőt, a barátnője testesíti meg, aki nehezen dolgozta fel az édesapja, édesanyja halálát, s aki egy korsó sörben is gasztronómiai íz világot vél felfedezni. A zene mellett a repülés a szenvedélye, akár vadászrepülő pilóta is lehetett volna, de a hivatásos katonaság ettől elriasztotta, s ez végül megmaradt hobbinak. Szülei mindenben támogatták, édesapja, aki kétkezi munkás volt, a zenekar felszerelésének egy részét, saját kézzel készítette nekik. Kapcsolata a szüleivel nagyon kiegyensúlyozott volt, éppen ezért dolgozta fel nehezen az elveszítésüket, s ha nem is csak ezért, de csatlakozott a Magyar Hospice Alapítvány támogatóihoz is. Karácsonyhoz közeledve ünnepi hangulatban készül az együttesével az év végi nagykoncertre, a bevásárlóközpontok hömpölygő tömegét azonban nagyon nehezen viseli. Lukács Laci dalszövegírónak tartja magát, az irodalmat illetően nem is néz az orránál tovább. S hogy hitt-e a karácsony csodájában, a Jézuskában, azt mondja, ha a fa alá nem is a Jézuska teszi az ajándékot, a hittel kapcsolatban semmiképp nem beszélne múlt időben. Lukács Laci portréja, a flow a levegőben és a színpadon a mai Portréban.
Starting: 05-12-2025 04:00:00
Alberto magához hívatja Palomát, aki nagy örömmel megy a kórházba, mert már nagyon aggódott Alberto állapota miatt. Alberto hűvösen közli vele, hogy csak azért akart találkozni vele, hogy elmondja, ki van rúgva. Paloma nem hisz a fülének, biztos benne, hogy Diogo és Nana hangolták ellene Albertót, de ő hajthatatlan, azt állítja, saját döntése volt. Paloma hatalmasat csalódik Albertóban, és sírva távozik, Alberto pedig magába zuhan, mert tudja, hogy Paloma tartotta életben. Erre számít Diogo is, aki azt reméli, hogy apósa most már rövid időn belül meghal, és megkaphatja az örökséget.
Starting: 05-12-2025 04:25:00
Francisca ráveszi Alice-t, hogy írja ki magából a fájdalmat, akár írói álnéven is. Jennifer, Luan és Lorena munkát keresnek. A nagyravágyó Jennifer az elit környéken próbál elhelyezkedni. Feitosa, aki alig várja, hogy bármivel keresztbe tegyen Albertónak, felkeresi Palomát, hogy munkát ajánljon neki. Marcos teljesen megdöbben azon, hogy apja elküldte Palomát. Paloma nem tudja túltenni magát a csalódáson. Ramon folyamatosan Alberto és családja ellen hangolja, ráadásul még mindig féltékeny Marcosra. Jennifer hazugsággal állást szerez Eugenia luxus boltjában, a Chic-ben. A kiadónál mindenki a könyvvásárra készül, ami talán megmentheti a kiadót.
Starting: 05-12-2025 05:15:00
Vivi (23) és édesanyja, Mária (54) azért érkezik, mert lányával, Szandival nem tartják már több hónapja a kapcsolatot. A lánynak lett egy új párja és azt gondolják, a férfi, Örs (25) tehet erről. Örs elmondja nekik, hogy más van a dolog mögött és nem ő tiltja Szandit. Beatrix (19) azért érkezik, hogy rendezze kapcsolatát édesanyjával és annak párjával, akikkel már 1 éve nem tartja a kapcsolatot. A lány nagyon megbánta "tini" kori lázadását és azt, hogy szó nélkül eljött otthonról. András (19) célja, hogy meghódítsa azt a lányt, akit már 3 éve szeret. Vivivel (18) már nagyon régóta barátok, de eddig sajnos a lány nem vette komolyan. Készült András egy cuki főzőköténnyel is, amin a saját arcképe van, azért, mert Vivien nagyon jól főz, és szeretné, ha az ő háziasszonya lenne. Enikőnek (19) nagyon elege van abból, hogy párja Martin (20) betegesen féltékeny és több kellemetlen szituáció volt már emiatt. A lány most azért jön, hogy elmondja Martinnak, hogy már nem bírja tovább és vagy változtat, vagy vége a kapcsolatuknak. Enikő viszont nem is sejti, hogy Martinnak is van bőven problémája és mondanivalója.
Starting: 05-12-2025 06:15:00
Brigi (22) és Krisztián (22) egy párt alkotnak. Kapcsolatukban a problémák egy évvel ezelőtt kezdődtek, mert Krisztián elkényelmesedett és nem foglalkozik eleget a családjával. Brigi úgy érzi, Krisztián inkább a telefonjával van párkapcsolatban, mint vele. Brigi szerint telefonfüggősége már kezelésre szorul. Brigi választás elé állítja párját, vagy többet foglalkozik vele, vagy pedig elfelejtheti családját. Alexa (33) és Róbert (36) 4 éve vannak együtt. Kapcsolatukat Robi telefon- és játékfüggősége árnyalja be. Alexa nem boldog ebben a kapcsolatban. Az utóbbi években nem érzi azt, hogy Robi szeretné őt és családját. Egyre kevesebb időt tölt otthon, és amikor otthon is van, nem foglalkozik a családjával, csak a játékok érdeklik. Alexa tart attól, hogy a gyerekekre is rossz hatással van Robi függősége. Robinak változtatni kell a viselkedésén, mert, ha nem, Alexa elhagyja őt. Józsi (57) életében elég sok nő volt már. 57 évesen úgy érzi, a hátralévő idejét szeretné azzal a nővel tölteni, akivel kiegészítik egymást. Egy héttel ezelőtt megismerte a munkahelyén Csillát (43), akivel az első pillanattól kezdve megvolt a szikra. Józsi ma azért jön el, hogy meghódítsa ezt a nőt és elhívja egy olaszországi nyaralásra. Tina (18) és Peti (22) 2 éve alkotnak egy párt. Peti a punk stílust követi, nagy punk taraja van. Tinának kezdetben ez imponált, viszont az utóbbi időben egyre jobban zavarja, hogy megszólják őket az utcán. Ebben a formában úgy érzi bármennyire is szereti párját, ez már neki túl sok. Szeretné, ha párja választana, a haját tartja meg, vagy pedig őt.
Starting: 05-12-2025 07:15:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 05-12-2025 08:10:00

Starting: 05-12-2025 08:45:00

Starting: 05-12-2025 09:20:00

Starting: 05-12-2025 09:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 05-12-2025 10:30:00

Starting: 05-12-2025 11:45:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 05-12-2025 12:55:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 05-12-2025 14:20:00
Kit ne érdekelne egy szerelmespár kibékülése, akik már hetek óta nem beszélnek egymással; egy édesanya, aki már évek óta nem látta a gyermekét; a bűnöző, aki talán kibékül azzal, aki börtönbe juttatta; egy fiatalember, aki a show-ban meri először bevallani szíve választottjának, hogy szereti. Balázs Show _ Az új formátumú talkshow a nagy sorsfordító találkozásokra épül. A show-mester: [b]Sebestyén Balázs[/b].
Starting: 05-12-2025 15:15:00

Starting: 05-12-2025 16:15:00
A világ televíziós csatornáin a legnépszerűbb műsortípusok a különböző tematikájú talkshow-k. Az elmúlt évtizedben külön műfajjá nőtte ki magát a napi, délutáni talkshow. Adásról adásra milliók nézik. A főszereplők mindig hétköznapi emberek, a civil társadalom tagjai. Az RTL Magyarország történetében is egyedülálló ez a vállalkozás. 2001. május 7-én indult [b]Erdélyi Mónika[/b] kibeszélőshow-műsora. Ez egy igazi szókimondó show, ahol a valóságos szereplők, valóságos történetei a mindennapok valóságos problémáit tükrözik.
Starting: 05-12-2025 17:10:00

Starting: 05-12-2025 18:00:00
Több évtizeddel korábban egy csapat gyermek sorsa különös és elszakíthatatlan szállal fonódott össze, amikor egy rideg intézmény gondjaira hagyták őket. Mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Az azóta eltelt évek során megélték a siker és a bukás sokféle szintjét. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Néhányuk nem is gondolták, hogy később egy házban fognak lakni. Egy megdöbbentő és tragikus esemény gyökerestül felforgatta Miklós, András, Nóra, Zsuzsa, László és Gabi életét, amikor Berényi Zoltán (aki titkos szerelmi viszonyt folytat Berényi Zsuzsával, András feleségével), a legidősebb fivér Miklós és András bátyja, a Berényi Építőipari Kft. alapítója és vezetője, rejtélyes körülmények között halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett. Autóját egy végzetes éjszakán egy titokzatos idegen (Nagy Ferenc) szorítja le az útról. A karambolt csak István, a sofőr élte túl. A baleset következtében Zoltán és István súlyos sérüléseket szenvedtek és Zoltán belehalt. Istvánt életveszélyes állapottal kórházba szállították. A baleset után a barátok legégetőbb gondja egy olyan vállalkozás jövője, amibe még Zoltán fogott bele. Azt az épületet kezdte modern lakóházzá alakítani, amelyben gyermekként először találkoztak, ahol együtt töltötték legfogékonyabb éveiket és ahol most újra együtt élnek. Új otthonuk építését be kell fejezniük, a cégnek pedig _ új vezetővel az élén _ munkát és anyagi biztonságot kell nyújtania a barátoknak, családjaiknak és alkalmazottaiknak is.
Starting: 05-12-2025 19:00:00

Starting: 05-12-2025 19:45:00

Starting: 05-12-2025 20:20:00

Starting: 05-12-2025 20:55:00
Az Éjjel-Nappal Budapest főszereplői fiatalok, akik a vibráló főváros szívében, egy trendi apartmanban élnek. Különböző egyéniségek, különböző álmokkal, vágyakkal, de egy dolog biztosan összetartja őket: imádják ahol élnek, a fővárost, Budapestet! Az epizódokban a szereplők mindennapjai láthatók, non-stop követve az eseményeket. Fellángolások, vonzódások, igaz szerelmek, elutasítások, kudarcok, pont, ahogyan a való életben. Lányok és fiúk, akik miközben álmaikért és vágyaikért harcolnak a nagyvárosi élet forgatagában, nappal a nyüzsgő belvárosban élik mindennapjaikat, éjjel viszont az éjszakai élet világában buliznak, szórakoznak. Ahogy kezdődött: A lakás tulajdonosa a 37 éves Joe, aki hirtelen ötlettől vezérelve nem irodának adta ki lakását, hanem a szobákba lakókat keresett. Így került a lakásba Regina, az albérlet egyik legrégebbi lakója, a sármos Marci, a szerelmes Rita, az énekesi ambíciókkal megáldott Zsófi; Lali, aki sosem képes időben fizetni a lakbért és folyton vicces bonyodalmakba keveredik; Gábor, Lali állandó tettestársa, aki ugyan nem az albi lakója, de a baráti társaság örök bohóca. És megannyi további szereplő, akik a társasághoz kötődnek, az élükön Hannával, aki Joe 17 éves tipikus kamasz lánya, és semmit sem szeretne jobban, mint a menő lakás egyik lakójává válni. A lakás közössége olyan baráti társaság, ahol bármi történjék a barátság és az összetartás számít mindenek felett. Ebbe a társaságba érkezik Anikó, akinek Marci beígérte, hogy beköltözhet a lakás egyik megüresedett szobájába.
Starting: 05-12-2025 21:40:00

Starting: 05-12-2025 22:45:00
A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár tud túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és a nyeremény érdekében? Az Exek csatája (gyártó: Scripted Productions) során a résztvevők kizárólag a reality kedvéért állnak össze újra. A cél, hogy megoldják a kihívásokkal teli feladatokat, miközben ügyesen navigálnak a köztük lévő érzelmi feszültségek között. A verseny nem csupán a nyereményről szól, hanem arról is, hogy bizonyítsák: a múlt nem akadályozza meg őket abban, hogy a jelen kihívásait sikeresen vegyék. Persze, ez nem biztos, hogy mindenkinek sikerül. A párok: Jákli Mónika és Boráros Gábor Kármán Odett és Kamarás Norbi Nemazalány és Fenyvesi Barna Balázs Merci és Szlépka Armand Zsíros Linda és Noé Viktor Kovács Dóri és Király Péter Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik Karnics Kriszti és Farkas Dénes Az Exek csatája garantáltan tele lesz váratlan fordulatokkal és érzelmekkel. A műsor, ahol a feszültség, a humor és a dráma kéz a kézben jár, és az exek minden pillanatban próbára teszik magukat, egymást és az ellenfeleiket.
Starting: 05-12-2025 23:55:00
Az ugrás című legújabb kvízműsor résztvevőinek az a feladatuk, egy monumentális stúdióba épített, 5 méter magas hídon átérjenek egyik oldalról a másikra. A cél _ 10 szint megugrása _ azonban csak akkor valósulhat meg, ha helyesen választják ki a hídon megjelenő állítások közül azt az egyet, amelyik igaz és annak az állításnak a mezejére ugranak. Ha hamis mezőre ugranak, a játékosok a titokzatos mélybe zuhannak. Gyártó: Scripted Productions; formátum: Talpa Entertainment Productions. A kvízműsort a hollandiai Hilversumban forgatták. Az ugrás a tájékozottság és a bátorság játéka, ahol _ minden kétséget kizáróan _ az RTL új szintre emeli a kvízműsorokat. Az ugrás _ hétköznap esténként _ az RTL műsorán!
Starting: 06-12-2025 01:25:00
A Győzike című műsor reality komédiasorozat, amelyben a legelső adástól nyomon követhetjük Gáspár Győző és családja életének mindennapjait. Megtudhatjuk, hogy Győzi milyen apa és milyen férj, továbbá fény derül arra is, hogy valóban igaz-e, miszerint nem tud olvasni és számolni? Azt is láthatjuk, hogy reggelente hogyan várja a kukás autót és milyen eszközöket vet be a sikeres fogyókúra érdekében a Romantic frontembere, vagy milyen nagyszerű focista válhatott volna belőle ha nem az éneklésnek szenteli idejét. Ugyanakkor megtudhatjuk azt is, milyen egy "bazi nagy roma buli" Győzike módra. Nos, az biztos, hogy aki figyelemmel kíséri a műsort, minden esetben felhőtlen szórakozásban lesz része.
Starting: 06-12-2025 02:25:00