Chan nyomozó (Jackie Chan) hongkongi rendőrtiszt, akit a CIA és KGB is felbérel egy veszélyes ukrán nukleáris töltet visszaszerzésére. Jackie tehát elkezdi szétválogatni a rossz fiúkat a jóktól, mindezt könnyed, ám jól irányzott ütések s kiadós ólomeső közepette. Jackie kezében minden tárgy fegyverré válik, s a rossz fiúkat üldözve bejárja a fél világot, Ukrajnától Ausztráliáig. Ha kell, tengeralattjáróra pattan, snowboardozik vagy gólyalábon jár, miközben útját felváltva keresztezik emberevő cápák és ellenállhatatlanul szép lányok.
Starting: 04-05-2025 02:40:00
Ennyi kísértet egyszerre még soha nem kísértett. Kezdődhet Scooby-Doo és a Rejtély Rt. legnagyobb vadászata. Egy talányos gonosztevő tartja rettegésben Menőfalva lakóit. A titokzatos rém szörnymasinájával egymás után éleszti újra a Rejtély Rt. összes eddigi ellenségét. Így aztán Frednek, Daphnénak, Bozontnak, Velmának és Scooby-Doo-nak minden csavaros ötletre, furmányos furfangra szüksége lesz, hogy megállítsák a rémes szörnyáradatot. A csapat kis híján szégyenben marad, mert Scoobyn és Bozonton kitör a frász, úgyhogy a két jó barát hamar nekilát kieszelni egy titkos tervet, amivel bebizonyíthatják nyomozói zsenialitásukat.
Starting: 04-05-2025 04:10:00
A császárpárti Baradlay Kázmér özvegye, szembeszegülve férje végakaratával, jó magyarnak, boldog embernek szeretné látni a fiait. Hazahívja legidősebb fiát, Ödönt Pétervárról, Richárdot és Jenőt pedig Bécsből. Kitört a forradalom. A forradalmár lelkületű Baradlayné biztatására fiai apjuk végakarata ellenére 1848 ügye mellé állnak. Jókai Mór regénye alapján.
Starting: 04-05-2025 06:00:00
Nincs tovább: Harry, Ron és Hermione immár nem kerülheti el a végső összecsapást. Mindannyian tudják, hogy ez az utolsó felvonás. A három jó barát visszatér a Roxfortba, hogy felkutassa és elpusztítsa az utolsó horcruxot.Voldemort, aki egyre erősebb, uralma alá vonta a Mágiaügyi Minisztériumot és már Roxfort fölött is egyre nagyobb hatalma van, tudomást szerez a tervükről. A tét hatalmas, így nem is csoda, hogy mindent bevet a siker érdekében. Megkezdődik a Roxfort ostroma - és már soha többé, semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt.
Starting: 04-05-2025 07:50:00
Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, ami a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára, globális szinten. Így most Grún, a minyonokon és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll az egyre inkább elharapódzó látványos bűntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb exbűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik.
Starting: 04-05-2025 10:25:00
Sarokba szorítják Vasziljev környezetvédelmi minisztert, aki ellenzi, hogy országában új telephelyet létesítsen a nemzetközi hulladékkezelő vállalat. Az elutasító választ követően a cég felbéreli ellene az egykori kommandóst, Jonas Johnsont (Robert Knepper), aki elrabolja Vasziljev lányát, Valentinát (Natalya Rudakova). A miniszter Frank Martinhoz (Jason Statham) fordul segítségért, ő azonban egyik barátját, Malcolmot (David Atrakchi) ajánlja maga helyett. A túszmentő akció fél sikerrel zárul, Malcolm és Valentina végül Frank házában köt ki. Ha tetszik, ha nem, Franknek cselekednie kell.
Starting: 04-05-2025 12:25:00
A hírhedt kínai bűnszövetkezet, a Triád elteszi láb alól Han nagykövetet. A sors tehát újra összehozza a kínai Lee (Jackie Chan) és az amerikai Carter (Chris Tucker) nyomozót. A rettenthetetlen páros a világméretű összeesküvés nyomába ered, és meg sem állnak egészen Párizsig. Persze a két zsaru még sosem járt a fények városában, nem beszélik a nyelvet, nem ismerik az illemet, viszont a város átrendezésében itt is ők a legjobbak.
Starting: 04-05-2025 14:30:00
Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Domot, hogy hozza össze "elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek otthonukba, és egyesíthessék családjaikat.
Starting: 04-05-2025 16:20:00
Jack Reacher (Tom Cruise) visszatér a maga sajátos igazságszolgáltatási módszereivel ebben a várva várt folytatásban. Susan Turner hadnagyot (Cobie Smulders), aki Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetője, letartóztatják hazaárulásért. Reacher nem kételkedik a nő ártatlanságában, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja, ki kell szabadítania őt a börtönből, és fel kell tárnia egy nagyszabású kormányzati összeesküvést. Az események gyorsan eldurvulnak, és a szökésben lévő páros számára már nem csupán a saját nevük tisztázása a tét, hanem az életük is. A nyomozás során Reacher olyan titokra bukkan, amely örökre megváltoztathatja az életét.
Starting: 04-05-2025 19:00:00
Everly, a prostituált a hírhedt japán gengszter szeretője. Miután Taiko megtudja, hogy a nő a rendőrség informátora lett, végezni akar vele. Az emberei rajtaütnek a lakásán, ám Everlynek sikerül az elrejtett pisztolyához hozzájutnia, és megöli a támadóit. Amikor erről a volt szeretője tudomást szerez, minden követ megmozgat, hogy eltegye láb alól, bérgyilkosok hadát küldi rá. Miközben Everly felveszi velük a harcot, az anyját, Edith-et és a kislányát, Maisey-t is igyekszik biztonságba helyezni.
Starting: 04-05-2025 21:30:00
Lucy Cola erős, kemény nő, aki valóra váltva álmát, űrhajósként eljutott a világűrbe. A végtelen feketeségben úszva, szemében tükröződik a Föld kék márványa, a félelem és csodálat érzése keveredik benne. A kozmikus magányban egyszerre érzékeli a fenséges hatalmasságot és a relatív jelentéktelenséget. Miután visszatér a Földre, a transzcendens élmény nem hagyja nyugodni Lucyt. Hirtelen túl kicsinek érzi a világot, szürkének a hétköznapokat, unalmasnak a férjét. Az élete lassan kezd szétesni.
Starting: 04-05-2025 23:25:00
Senki sem tudja, mi történt pontosan az Argonautica luxus óceánjáró utasaival. Kétségbeesett segélyhívásaikat hallva hamarosan megjelenik a mindenre kapható zsoldos, Finnegan (Treat Williams) a társaival, akik csak két embert találnak a hajón: a kapitányt és a gyönyörű ékszertolvajt. A két túlélő olyan szörnyűségekről számol be, amelyekről csak a régi tengerészlegendák mesélnek. A megrémült segítők is sejtik, hogy nincs menekvés és csak idő kérdése, mikor jön el a pillanat, amikor szembe kell nézniük a tenger fenekén élő borzalommal.
Starting: 05-05-2025 01:25:00
Viktor Navorski éppen New Yorkba repül Kelet-Európából, amikor hazájában heves harcokkal kísért államcsíny bontakozik ki. A gyanútlan utazó egyszerre ott találja magát a John F. Kennedy repülőtéren, Amerika kapujában, ám útlevele egy éppen nem létező országból való, ezért nem teheti be a lábát az Ígéret Földjére. A reptéren rekedt Navorskinak így fel kell találnia magát, be kell rendezkednie a várakozásra, amíg az otthoni háború véget nem ér. Ahogy telnek-múlnak a hetek, hónapok, Viktor felfedezi, hogy a terminál kicsinyített univerzuma gazdagon összetett világ, ahol fontos szerephez jut az abszurditás, a kicsinyesség, a nagylelkűség, az ambíció, néhány véletlen egybeesés, sőt, még a romantika is egy gyönyörű légikísérő, Amelia képében. De Viktor már régen visszaélt a reptér biztonsági főnökének vendégszeretetével, aki csak egy porszemnek tekinti őt a bürokrácia gépezetében, egy olyan problémának, amit nem megoldani akar, hanem mindenáron kitörölni.
Starting: 05-05-2025 03:20:00
A középkorú baráti társaság tagjai torkig vannak a munkájukkal, és azzal, hogy éjt nappallá téve családfői kötelességüket kell ellátniuk. Doug, Woody, Bobby és Dudley elhatározza, hogy nekivágnak az országútnak, keresztülmotorozzák Amerikát. Az út során rádöbbennek, hogy az utazás sokkal többet tartogat számukra, mint amit remélni mertek. Ugyanakkor kihívást is jelent, minden szerencséjükre és találékonyságukra szükségük lesz, amikor egy motoros bandával is összeakaszkodnak. Doug és társai azonban nem hagyják eltántorítani magukat.
Starting: 05-05-2025 05:50:00
Dr. Martin Harris (Liam Neeson) súlyos autóbalesetet szenved Berlinben. A kómából magához térve meglepve tapasztalja, hogy a felesége nem ismeri fel, és egy ismeretlen férfi (Aidan Quinn) elfoglalta az életét. Miután a hatóságok nem hisznek neki, Harris kénytelen a maga kezébe venni a nyomozást. Az egyetlen dolog, amin elindulhat, a taxi, amellyel balesetet szenvedett. A sofőr, Gina (Diane Krueger) segít neki kideríteni az igazságot, ami nagy meglepetéseket tartogat Harris számára.
Starting: 05-05-2025 07:50:00
A Beavatott-sorozat első epizódjában megismert, emberi tulajdonságokon alapuló társadalom a Lázadó című második részben darabjaira hullt. Tris önfeláldozó magatartásának köszönhetően kiderült, mit tartalmaz az alapítók által hátrahagyott titokzatos doboz: üzenetet a kerítésen túl élő emberektől. Hogy megtudják, kik és miért szigetelték el őket, Tris és Négyes megszöknek Chicagóból, és felkeresik a városon kívül élőket. Odakint olyan sokkoló tényekkel szembesülnek, amelyek felülírják minden korábbi felfedezésüket. És miközben egy teljesen új, hihetetlenül fejlett technikával rendelkező világ tárul fel előttük, egy könyörtelen harc veszi kezdetét, amely az egész emberiségre veszélyt jelenthet. A vakmerő párosnak rá kell jönnie kiben bízhatnak, hogy aztán együtt szálljanak szembe azokkal, akik 200 éven át ketrecben tartották Chicago teljes lakosságát. Trisnek ezúttal pedig olyan döntéseket kell hoznia, amelyek próbára teszik a bátorságát, a hűségét, az áldozatkészségét és a szeretetét.
Starting: 05-05-2025 10:15:00
A tengerészgyalogos John Triton megtagadja felettese parancsát az iraki háborúban. Ezzel ugyan megmenti társai életét, de engedetlenség miatt elbocsátják a seregből. Visszatérve hazájába John megpróbál beilleszkedni a civil életbe. Egyik nap a feleségével, Kate-tel a hegyekben kirándulnak, amikor összeakadnak egy gyémánttolvaj-bandával. A bűnözők foglyul ejtik John feleségét. A volt katona tudja, hogy csak magára számíthat. Ám ezúttal élete legkeményebb és legfontosabb küldetése vár rá. Nem válogat az eszközökben, hogy megmentse szerelmét.
Starting: 05-05-2025 12:40:00
Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen.
Starting: 05-05-2025 14:25:00
Daniel, aki korábban pizzás fiú volt, most a taxi-iparban tapos. Ha azt mondjuk, hogy ez a srác sebességmániás, megközelítőleg sem írtuk le a valóságot. Járgánya a plafonig fel van turbózva, úgyhogy ha rendesen rálép a jobb szélső pedálra, nincs az a rendőrségi radar, amelyik befogná. A balszerencse mégis rátalál Danielre - Emilien, a zsaru képében - akit éppen nyolcadszor húztak meg autóvezetésből. Daniel, ha meg akarja tartani kocsiját, kénytelen elfogadni a zsaru ajánlatát: segítsen neki elkapni azokat a német bankrablókat, akik sorra ürítik ki a város széfjeit, majd szuperjárgányaikon mindig elszelelnek.Összeáll hát a díszes társaság. Beszáll a buliba Camille, Emilien anyja, Lilly, Daniel barátnője, meg egy csomó pizzás fiú, akik gyalog, robogókon, de főleg kocsikkal száguldozva mind a pofátlan germánok után vetik magukat. Helyt tudnak-e állni ott, ahol a rendőrség befuccsolt? Emilien elnyerheti-e Petra, a főfelügyelő lányának szerelmét, akibe fülig bele van zúgva? Visszakapja-e Daniel a jogsiját, hogy beteljesüljön álma, azaz végre egy "igazi" kocsit vezethessen.
Starting: 05-05-2025 17:10:00
A Halálos iramban 7 több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Lettyhez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Chris Ludacris Bridges) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han (Sun Kang) brutális meggyilkolásával.
Starting: 05-05-2025 19:00:00
Egy férfi egyszemélyes, brutális bosszúhadjáratának tétje országos szintűre nő, miután kiderül róla, hogy korábban a Méhészek néven ismert befolyásos és titkos szervezet ügynöke volt.
Starting: 05-05-2025 21:50:00
Egy igaz történeten alapuló krimi a hírhedt bostoni fojtogatós gyilkosságok történetét feltáró úttörő űjságíróról: Loretta McLaughlinről, aki a Record American újságírója, és Jean Cole-ról, aki kollégája és egyben bizalmasa. Mikökzben a gyilkos újabb és újabb áldozatokat szed, a páros bátran folytatja tovább a nyomozást, saját életüket is kockára téve az igazság kiderítése érdekében.
Starting: 05-05-2025 23:55:00
Ha egy hongkongi turista New Yorkba érkezik a nagybátyja esküvőjére, az általában egy kis lazítást, városnézést és a család boltjában való besegítést jelent. Nem egészen ugyanez a helyzet, ha az illető Dél-Bronxba keveredett! Keung (Jackie Chan) látszólag ártalmatlan turista, aki egy motoros banda és a maffia közt dúló háborúba cseppenve mutatja meg ellenfeleinek, milyen is az igazi "csihipuhi" hongkongi módra.
Starting: 06-05-2025 01:40:00
Az új tanévben a tizennégy éves Harrynek nála idősebb, tapasztaltabb diákokkal együtt kell részt vennie a nemzetközi Trimágus Tusán, amelyre megmagyarázhatatlan módon egy ismeretlen nevezte be. Ám az iskolai verseny veszélyei elhalványulnak az immár bizonyossá váló tény mellett: Voldemort, a Sötét Nagyúr ismét színre lépett, és nemcsak hatalmát nyerte vissza, hanem emberi alakját is.
Starting: 06-05-2025 03:00:00
A mindenre elszánt Dooley-nak már-már sikerül a nyomára bukkannia egy 50 millió dolláros kokainszállítmánynak. Ám a rendőrségen a kollégái túlságosan őrültnek tartják, s nincs, aki hajlandó lenne vele együtt dolgozni. Kivéve egyvalakit, Jerry Lee-t, a tökéletesen kiképzett rendőrkutyát, akinek igazán jó orra van, ha kábítószerről van szó. A szokatlan páros tagjai kezdetben nem igazán szívlelik egymást, de néhány lövöldözés, némi balszerencse, egy kis verekedés és romantikus kaland kölcsönös tiszteletet ébreszt bennük egymás iránt.
Starting: 06-05-2025 05:50:00
A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst.A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem csoda: a jelentés szerint ugyanis ő maga fog 36 órán belül gyilkosságot elkövetni. Áldozatát nem ismeri, nem tudja, hol és miért gyilkolná meg az idegent. Társai természetesen a nyomába erednek, hogy megakadályozzák a gyilkosságot. Ő pedig menekül, hogy még időben kideríthesse, tévedtek-e a jósok, vagy igazuk van, és ő rendőrből valóban bűnözővé válik-e nemsokára..
Starting: 06-05-2025 07:55:00
A hírhedt kínai bűnszövetkezet, a Triád elteszi láb alól Han nagykövetet. A sors tehát újra összehozza a kínai Lee (Jackie Chan) és az amerikai Carter (Chris Tucker) nyomozót. A rettenthetetlen páros a világméretű összeesküvés nyomába ered, és meg sem állnak egészen Párizsig. Persze a két zsaru még sosem járt a fények városában, nem beszélik a nyelvet, nem ismerik az illemet, viszont a város átrendezésében itt is ők a legjobbak.
Starting: 06-05-2025 10:55:00
Megan Wals ahelyett hogy fiúkkal ismerkedne, bulizna, szórakozna, a legtitkosabb akciókban, nemzetközi kémügyekben vesz részt. A tini ügynöknek azonban már elege van ebből, minden vágya, hogy ő is a serdülők egyszerű, normális életét élje. Ezért megrendezi a halálát, majd cserediákként tűnik fel az egyik külvárosi középiskolában. Hamarosan a saját bőrén tapasztalja meg, hogy egy középiskolában legalább olyan nagy - ha nem nagyobb - kihívást jelent talpon maradni, mint a nemzetközi kémkedés világában.
Starting: 06-05-2025 12:45:00
A legendás egyiptomi harcos ihlette film 5000 évvel ezelőtt játszódik Gomorra hírhedt városában, ahol egy gonosz uralkodó elhatározza, hogy kiirtja a sivatag minden nomád népét. A néhány megmaradt törzsnek, akik sosem voltak szövetségesek, most egyesülniük kell, vagy elpusztulnak. Tudván, hogy ellenségük egy varázsló látomásaira támaszkodik, felbérelnek egy profi gyilkost, Mathayust (Dwayne Johnson), hogy tegye el láb alól a látnokot. Miután behatolt az ellenséges táborba, Mathayus rájön, hogy a varázsló valójában egy gyönyörű nő. Ahelyett, hogy megölné, magával viszi a sivatag mélyére, tudva azt, hogy az uralkodó csatlósai minden áron megpróbálják kiszabadítani és visszavinni. A csatában súlyosan megsérülő Mathayusnak össze kell szednie az erejét, hogy a szövetségesek szedett-vedett csapatát visszavezesse Gomorrába egy végső összecsapásra.
Starting: 06-05-2025 14:45:00
A neve Susan. Susan Cooper (Melissa McCarthy). A CIA elemzője, és az egyik legjobb a szakmában. Miután partnere (Jude Law) és az ügynökség legjobb ügynöke (Jason Statham) lebukik, ő az egyetlen, akit éppen bevetésre lehetne küldeni: életében először, a terepen kell kipróbálnia magát. Hát belép egy világba, amit eddig messziről csodált és irigyelt. Elegánsnak éppen nem mondható, de nagy a szája és kemény az ökle. A világ első igazi női titkos ügynöke bevetésre indul.
Starting: 06-05-2025 16:30:00
Egy nő, akiben számtalan nő lakozik, de sosem lehet tudni, pontosan hány darabból áll… pont, mint egy orosz matrjoska baba.rnA könyörtelen bombázó, Anna Poliatova nem csak hihetetlenül szexi, szuperintelligens, de kíméletlen harcos is. A legprofibb kormányzati bérgyilkosnő tökéletes álcáival az ujja köré csavarja az elit bűnözőket, gengsztereket, politikusokat, hogy aztán szemrebbenés nélkül végezzen velük. A kérdés csak az, mi motiválhat egy ilyen titokzatos nőt, aki halálosan veszélyes játszmát űz mindenkivel…rnrnA Leon, a profi, a Nikita és a Lucy filmek rendezője, Luc Besson ezúttal egy vadító, halálosan veszélyes femme fatale sztoriját vitte vászonra. A látványos közelharc-jelenetekben, váratlan fordulatokban bővelkedő akciófilm címszerepében az orosz származású Sasha Luss mutatkozik be, aki olyan színészek oldalán öli halomra a kijelölt célpontokat, mint Helen Mirren, Cillian Murphy, és Luke Evans.
Starting: 06-05-2025 21:00:00
Egy olasz halászhajó legénysége félhalott férfit ment ki a tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában lévő golyókon és egy csípőjébe ültetett svájci bankszámlaszámon kívül semmije sincs. Nem tudja, ki ő és honnan jött, de hamarosan kivételes tehetséget árul el az önvédelem, a keleti harcművészetek és a nyelvek terén. Mindez pedig sokatmondóan veszélyes múltat sejtet. Hősünk összezavarodottan és kimerülten hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában, és hogyan sodródott ilyen veszélybe. A zürichi széffiók tartalma, ha lehet, még az előzményeknél is zavarba ejtőbb: néhány útlevél, egy duzzadó bankjegyköteg, automata pisztoly valamint egy név: Jason Bourne és mellette egy párizsi cím. Hogy mindez mit jelent, az Bourne számára is rejtély. Senkit nem ismer, őt azonban rendre felismerik, de úgy tűnik, hogy nem a jóakaróiba botlik úton-útfélen. Fokozódó paranoiája teljesen indokolt, valóban üldözik őt, sőt, az életére törnek.
Starting: 06-05-2025 23:30:00
A két rettenetes ellenfél évezredek óta küzd egymással a világűr távoli sötétjében. Harcuk brutális és könyörtelen, nem kérnek és nem adnak kegyelmet. Eközben senkire és semmire nincsenek tekintettel, halál és pusztulás vár arra, aki az összecsapásukba belekeveredik. A bolygóközi küzdelem új dimenziót ölt, amikor a szörnyek eljutnak a Földre. Az idegenek és a Ragadozó összecsapásának színtere az egyik álmos coloradói kisváros lesz. Ide tér haza Dallas, a most szabadult fegyenc, Ám ahelyett, hogy új életet kezdhetne, menekülnie kell. Ha életben akarnak maradni, össze kell fogniuk a szörnyek ellen.
Starting: 07-05-2025 01:30:00
A kalandosra sikeredett nyári vakáció után Harry Potter visszatér Roxfortba. A Sötét Varázslatok Kivédése tárgyat új tanár tanítja, akinek legfőbb feladata Dumbledore professzor és a diákok szemmel tartása. Miközben a diákok a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgára készülnek, az új oktatási rendeletek felbolygatják az iskola életét. Talán ezért éri őket váratlanul a sötét varázslat, amely ellenük fordul. Harry a barátai, Ron és Hermione sürgetésére maga veszi kezébe az ügyet: néhány diáktársukkal kiegészülve felkészülnek, hogy megvédjék otthonukat.
Starting: 07-05-2025 03:00:00
Fikász Ferenc ötvenéves vállalkozó hatalmas adósságot a nyakába véve kibérel egy balatoni üdülőt. Terve szerint őszre kifizeti az adósságot és lerakja családja boldogulásának alapjait. Természetesnek veszi, hogy ennek a célnak az eléréséhez minden eszközt alkalmaznia kell: méregdrágán adja ki a szobákat, vizezi a sört, romlott húsból főz, földet kever a kávéhoz. Kizárólag a családjában bízik, bár bennük sem mindig. Felesége, lánya, veje és a néger konyhalány alkotja a ?kifosztó-kombinát" legénységét, amely még kibővül Petivel, Fikászné unokaöccsével is. A fiú eredetileg nyaralni jött, de természetesen őt is beállítják a haszontermelő láncba. Az ő szemével látjuk ezt a groteszk, a bevétel hajszolásába szó szerint belehülyülő világot.Tímár Péternek - a Csinibaba rendezőjének - nagy sikert aratott mulatságos filmszatírája sajátos technikával készült, a színészek eredetileg visszafelé mozogtak. Ez adja a film különleges hatásának alapját..
Starting: 07-05-2025 05:30:00
Elektra (Jennifer Garner) felgyógyult a halálosnak hitt sérüléséből, és azóta a világ legveszélyesebb bérgyilkosai között tartják számon. Legújabb megbízását egy titokzatos szövetségtől kapja. Egy férfit kell megölnie, akinek egyetlen bűne, hogy a nagyapja szembe került a renddel. Mark Miller (Goran Višnjić) és lánya, Abby (Kirsten Prout) azonban nehéz célpont, túlságosan szeretetre méltók. Életében először Elektra nem hajtja végre a feladatot, így Markkal és Abbyvel együtt saját élete is veszélybe kerül.
Starting: 07-05-2025 07:30:00
Will Rodman Alzheimer-kór kutató kifejleszt egy ellenszert, amelyet a beteg apján, és a kísérleti csimpánzokon is kipróbál. Az apja állapota az átmeneti javulás után rosszabbodik, a majmok agya viszont fejlődést mutat. Cézár, a legokosabb majom Will otthonában él, ám az érzelmeit az emberek rendre félreértelmezik. Emiatt az állatmenhelyen köt ki, ahol rosszul bánnak vele. Egy idő után Cézár megelégeli a rabságot, fellázítja sorstársait, majd az élükre állva kitör a rácsok mögül. A lázadás káoszba borítja San Franciscót.
Starting: 07-05-2025 09:30:00
Egy hatalamas robbanás következtében Manhattan és New Jersey között beszakad a forgalmas alagút. Az egykori mentőszolgálatosra vár a feladat, hogy a bent rekedt túlélőket kimentse a beomlással fenyegető pokolból, ám a többiekkel együtt ő is csapdába esik. Lature kénytelen improvizálni, ha azt akarja, hogy a rábízottakkal együtt még láthassa a napvilágot.
Starting: 07-05-2025 11:35:00
Fia meggyilkolása és felesége elrablása után Farmer (Jason Statham), az egyszerű földműves kénytelen felvenni a harcot Konreid király (Burt Reynolds) oldalán, akinek birodalmát a démoni Gallian (Ray Liotta) csatlósaival megszállta. Farmer hamarosan válaszút elé kerül: vállalja a sorsát és valódi származását, amivel megmentheti a királyságot, vagy folytatja a magányos bosszúhadjáratot barátja, Norick (Ron Perlman) oldalán.
Starting: 07-05-2025 14:00:00
Jack Reacher (Tom Cruise) visszatér a maga sajátos igazságszolgáltatási módszereivel ebben a várva várt folytatásban. Susan Turner hadnagyot (Cobie Smulders), aki Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetője, letartóztatják hazaárulásért. Reacher nem kételkedik a nő ártatlanságában, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja, ki kell szabadítania őt a börtönből, és fel kell tárnia egy nagyszabású kormányzati összeesküvést. Az események gyorsan eldurvulnak, és a szökésben lévő páros számára már nem csupán a saját nevük tisztázása a tét, hanem az életük is. A nyomozás során Reacher olyan titokra bukkan, amely örökre megváltoztathatja az életét.
Starting: 07-05-2025 16:30:00
A második részben újra együtt a díszes társaság, immáron túl a középiskolán és túl a férfivá avató élményeken. Ám a tapasztalatokból sosem elég, így a pitével bensőséges viszonyt ápoló Jim, a lovagias Oz, a titkon még mindig Vickyért epekedő Kevin, a hormonálisan túlvezérelt Stifler és a Stifler mamájára specializálódó Finch úgy dönt: a nyári vakáció idejére házat bérelnek a tengerparton, és parti-zónává alakítják a parti zónát. És valóban: buli ér bulit, kaland követ kalandot. Oz szeretné megismerni a telefon-szex gyönyöreit az épp Európában tanuló Heather-rel, ám valami mindig megzavarja a virtuális hancúrt. Az örök különc Finch Stifler mamáját várja, Stifler a szomszéd lányokat szeretné behatóbban megismerni, Jim pedig látogatást tesz a zenetáborban, hogy nem éppen zenei jellegű leckéket vegyen Michelle-től, mielőtt megérkezik bohém buli-tanyájukra Nadia, a cseh bombázó. Mit mondjunk még? Ezt a pitét is mindenki kajálni fogja.
Starting: 07-05-2025 19:00:00
Peter Berg a producere és rendezője ennek a látványos akció kalandfilmnek, mely vízen, levegőben és a szárazföldön bontakozik ki, ahogy a bolygónk a túlélésért küzd egy felsőbbrendű erő ellen.
Starting: 07-05-2025 21:15:00
A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét. Munkálkodása azonban nem arat osztatlan sikert, mindenre elszánt ellenfelei, akiknek az útjában áll, megpróbálják tőrbe csalni. Tervük sikerrel jár, és Dredd börtönbe kerül, ahonnan csak legközelebbi barátai és munkatársai segítségével szabadulhat ki, hogy tisztára mossa nevét és legyőzze ellenfeleit.
Starting: 07-05-2025 23:50:00
Rossz idők járnak Harry Potterre és barátaira, elveszítették a legfőbb támaszukat, Dumbledore professzort. Így csak magukra számíthatnak a Voldemort elleni harcban. Voldemort a különös halálereklyék, a horcruxok után kutat. A legenda szerint a Bodzapálca, a Feltámadás Köve és a Láthatatlanná Tévő Köpeny birtokosa képes uralkodni a halál felett. Közben a legfőbb ellenségével, Harryvel is szeretne végezni. Ehhez első lépésként az uralma alá hajtja a Mágiaügyi Minisztériumot, majd a Varázslóképző Iskola ellen fordul.
Starting: 08-05-2025 03:40:00
A vadnyugaton három kedves, ám mindenre elszánt szerencsejátékos és hamiskártyás, Bret Maverick, a ravasz Annabelle Bransford és Zane Cooper kergeti a sikert és a nagy-nagy nyereményt, amelytől azt várják, hogy megváltoztatja életüket. Mavericknek, a jóképű csirkefogónak még 3000 dollárja hiányzik ahhoz, hogy benevezhessen álmai pókerversenyére, amely napokon belül kezdődik. A hiányzó összeget kártyanyereményekből és kintlévőségeinek erőszakos behajtásával próbálja megszerezni. A cél érdekében még a lopástól sem riad vissza. Akciói során nemcsak ellenlábasra, hanem partnerre is talál a csinos Annabelle személyében.
Starting: 08-05-2025 06:40:00
Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele különféle tárgyakkal és azt mondják neki: beleegyezett abba, hogy lemond a pénzéről. Mivel emlékeit a szerződése értelmében kitörölték, Jennings nem tud védekezni, míg rá nem jön, hogy a borítékban talált tárgyak a kulcsok a múltjához. Így most Rachel segítségével, aki a munkatársa és szerelme volt az elmúlt három évben, Jennings az idővel versenyt futva próbálja összerakni múltja darabjait mielőtt korábbi munkaadói meg nem öletik.
Starting: 08-05-2025 09:15:00
A G.I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény. Első feladatuk elfogni Destrót, a galád fegyverkereskedőt, és megakadályozni, hogy a Kobra nevű titkos szervezet káoszba taszítsa a világot.
Starting: 08-05-2025 11:45:00
Sarokba szorítják Vasziljev környezetvédelmi minisztert, aki ellenzi, hogy országában új telephelyet létesítsen a nemzetközi hulladékkezelő vállalat. Az elutasító választ követően a cég felbéreli ellene az egykori kommandóst, Jonas Johnsont (Robert Knepper), aki elrabolja Vasziljev lányát, Valentinát (Natalya Rudakova). A miniszter Frank Martinhoz (Jason Statham) fordul segítségért, ő azonban egyik barátját, Malcolmot (David Atrakchi) ajánlja maga helyett. A túszmentő akció fél sikerrel zárul, Malcolm és Valentina végül Frank házában köt ki. Ha tetszik, ha nem, Franknek cselekednie kell.
Starting: 08-05-2025 14:10:00
A Halálos iramban 7 több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Lettyhez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Chris Ludacris Bridges) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han (Sun Kang) brutális meggyilkolásával.
Starting: 08-05-2025 16:15:00
John Rambo békésen próbálja élni a mindennapjait arizonai farmján, bár háborús múltjából felbukkanó belső démonaival továbbra is viaskodik. Egy nap azonban házvezetőnője, María unokáját elrabolják. Rambo felveszi a harcot a kegyetlen szex- és drogkereskedő mexikói kartellel, amely több lányt is fogságban tart. Segítője a halálos küzdelemben Carmen, aki a húga után kutat.rnrnJohn Rambo legendás alakja ötödik alkalommal tér vissza a filmvászonra az elnyűhetetlen Sylvester Stallone (Rocky-filmek, Menekülés a győzelembe, Tango és Cash, Cliffhanger – Függő játszma, Szupercella, Creed: Apolló fia) alakításában. Az 1982-ben indult sorozat utolsó epizódjához érkezett, a félelmet nem ismerő vietnámi veterán ezúttal a mexikói drogkartelek ellen száll harcba. A forgatókönyvet is részben Stallone jegyzi, a film rendezője Adrian Grunberg (Börtönregény). Stallone mellett a főbb szerepekben Paz Vega (A szex és Lucia, Spangol – Magamat sem értem, Jobb, ha hallgatsz), Yvette Monreal (Simlis spinék) és Sergio Peris-Mencheta (A Kaptár: Túlvilág, Országúti bordély) látható.
Starting: 08-05-2025 20:55:00
Lucas (Sam Worthington), a magányos farkas profi bérgyilkos. Újabb célpontja a fiatal, gyönyörű Ella (Odeya Rush). A férfi elől nincs menekvés, ám most mégis minden másképp történik. Lucas és Ella együtt lép le, s mivel a megbízó örökre el akarja hallgattatni Ellát, megindul a hajsza egész Európán át, most már mindkettőjük után. A túlélésre csak egy reményük marad: meg kell találniuk Ella családjának gyilkosait.
Starting: 08-05-2025 22:55:00
A Beavatott-sorozat első epizódjában megismert, emberi tulajdonságokon alapuló társadalom a Lázadó című második részben darabjaira hullt. Tris önfeláldozó magatartásának köszönhetően kiderült, mit tartalmaz az alapítók által hátrahagyott titokzatos doboz: üzenetet a kerítésen túl élő emberektől. Hogy megtudják, kik és miért szigetelték el őket, Tris és Négyes megszöknek Chicagóból, és felkeresik a városon kívül élőket. Odakint olyan sokkoló tényekkel szembesülnek, amelyek felülírják minden korábbi felfedezésüket. És miközben egy teljesen új, hihetetlenül fejlett technikával rendelkező világ tárul fel előttük, egy könyörtelen harc veszi kezdetét, amely az egész emberiségre veszélyt jelenthet. A vakmerő párosnak rá kell jönnie kiben bízhatnak, hogy aztán együtt szálljanak szembe azokkal, akik 200 éven át ketrecben tartották Chicago teljes lakosságát. Trisnek ezúttal pedig olyan döntéseket kell hoznia, amelyek próbára teszik a bátorságát, a hűségét, az áldozatkészségét és a szeretetét.
Starting: 09-05-2025 00:30:00
A Volt egyszer egy képregény átfogó képet ad a magyar képregénykultúráról, érintve a képregény történetét a kezdetektől napjainkig, fókuszba helyezve a magyar képregény fejlődését. Filmünk elkalauzolja a nézőt a kezdetben a napilapokban közölt képregények szárnybontogatásaihoz, valamint a magyar képregény jelenlegi világába. A magyar képregénykiadók és -készítők motivációjára, és a médium iránti elkötelezettségére is kitérünk. A nagy hagyománynak örvendő képregénybörze múltja és jelene is terítékre kerül, a főszervező és egyben képregénykiadó Harza Tamásnak a megszólalásával. Hazai képregényszerzők nyilatkoznak a képregényről, mint megélhetési formáról. Emellett a képregény, mint médium lehetséges jövőjére is kitérnek a megszólalók.rnrnA Volt egyszer egy képregény laikusoknak, fiataloknak is szórakoztató nosztalgiautazás, amelyben képregénykiadók, képregényrajzolók, képregénykutatók szólalnak meg, s mesélnek a szakmáról és tapasztalataikról. A filmben mások mellett a szakma olyan ismert alakjai jelennek meg, mint Csepella Olivér, Kertész Sándor, Korcsmáros Gábor, Szebeni Péter, Tálosi András, Tondora Judit és Várai Artúr.
Starting: 09-05-2025 02:40:00
Nincs tovább: Harry, Ron és Hermione immár nem kerülheti el a végső összecsapást. Mindannyian tudják, hogy ez az utolsó felvonás. A három jó barát visszatér a Roxfortba, hogy felkutassa és elpusztítsa az utolsó horcruxot.Voldemort, aki egyre erősebb, uralma alá vonta a Mágiaügyi Minisztériumot és már Roxfort fölött is egyre nagyobb hatalma van, tudomást szerez a tervükről. A tét hatalmas, így nem is csoda, hogy mindent bevet a siker érdekében. Megkezdődik a Roxfort ostroma - és már soha többé, semmi nem lesz ugyanolyan, mint volt.
Starting: 09-05-2025 03:30:00
Greg Beckur fülig szerelmes barátnőjébe, Pambe, és kész rá, hogy feltegye a nagy kérdést. Amikor a lánykérést félbeszakítja egy telefon Pam húgától - aki közli, hogy férjhez megy -, Greg rájön, hogy Pamela kezéhez a lány apján, a félelmetes Jack Byrneson át vezet az út. Amikor New Yorkba utaznak Pam húgának esküvőjére, Greg úgy érzi, ez a megfelelő alkalom, hogy megkérje Pam kezét. Csakhogy minden balul üt ki, ami csak balul üthet ki. Amikor megérkeznek a szülők festői otthonába, Greget egy látszólag tökéletes családdal szembesül: szerető férj és feleség, értük rajongó fiú és két lány, valamint egy imádott macska. Ám Greg, aki a feszült helyzetekben a száraz humorhoz folyamodik, nem talál célba Jacknél, aki nyugdíjas műkertész. és tekintélyt parancsoló figura. Szerinte senki nem méltó, nem elég jó elsőszülött lányának, Pamnek, és a tények, melyek szerint Greg macskagyűlölő, ápolóként dolgozik és vezetékneve (Beckur) sem éppen szokványos, egyáltalán nem javítanak a helyzeten. Bár Greg összetöri magát, hogy jó benyomást keltsen, a hétvégéje azzal kezdődik, hogy csomagja elveszik a reptéren, és ettől kezdve egyik hajmeresztő katasztrófa a másikat követi.
Starting: 09-05-2025 05:55:00
Kényszerleszállást hajt végre az ütött-kopott géppel Plata és Salud, a két vidám fickó. Így igyekeznek felszámolni megbízójuk anyagi nehézségeit. A kényszerleszállásból keletkezett kárt ugyanis a biztosító megtéríti, és a pilóták markát is üti némi pénz. A dél-amerikai dzsungelben, a valódi kényszerleszállásnál azonban már igazi problémával találják szemben magukat. Azonnal gépet és pénzt kell szerezniük. Kapóra jön hát az apró faluban lakó öregember.
Starting: 09-05-2025 08:15:00
AZ UTOLSÓ LOVAG szétzúzza a Transformers sorozat alapmítoszát, és átírja azt, hogy mit is jelent hősnek lenni. A emberek és az alakváltók háborúban állnak, és Optimusz Fővezér nincs többé. Jövőnk megmentésének kulcsa a múlt titkaiba van temetve, a Transzformerek rejtélyes földi történelmébe. Világunk megmentése egy valószínűtlen szövetség kezében van, melynek tagjai Cade Yeager (Mark Wahlberg), Űrdongó, egy angol Lord (Sir Anthony Hopkins) és egy oxfordi professzor (Laura Haddock).Mindenki életében eljön a pillanat, amikor helyt kell állnia. A TRANSFORMERS - AZ UTOLSÓ LOVAGban ez üldözöttekből hősök lesznek. A hősökből gonosztevők lesznek. Csak egy világ élheti túl: vagy az övék, vagy a miénk.
Starting: 09-05-2025 10:15:00
A legendás egyiptomi harcos ihlette film 5000 évvel ezelőtt játszódik Gomorra hírhedt városában, ahol egy gonosz uralkodó elhatározza, hogy kiirtja a sivatag minden nomád népét. A néhány megmaradt törzsnek, akik sosem voltak szövetségesek, most egyesülniük kell, vagy elpusztulnak. Tudván, hogy ellenségük egy varázsló látomásaira támaszkodik, felbérelnek egy profi gyilkost, Mathayust (Dwayne Johnson), hogy tegye el láb alól a látnokot. Miután behatolt az ellenséges táborba, Mathayus rájön, hogy a varázsló valójában egy gyönyörű nő. Ahelyett, hogy megölné, magával viszi a sivatag mélyére, tudva azt, hogy az uralkodó csatlósai minden áron megpróbálják kiszabadítani és visszavinni. A csatában súlyosan megsérülő Mathayusnak össze kell szednie az erejét, hogy a szövetségesek szedett-vedett csapatát visszavezesse Gomorrába egy végső összecsapásra.
Starting: 09-05-2025 13:20:00
Nincs a világon keményebb legény John Matrix tábornoknál: intelligens, semmi sem hozza ki a sodrából, kimagasló fizikumú, és szakértője a harcművészeteknek és a különféle támadó fegyvereknek. Kiemelkedő képességeinek köszönheti egész karrierjét, azt, hogy ő a legkülönb kommandós. És persze emiatt vált különféle katonai és politikai erők kedvelt célpontjává.Mostanra azonban visszavonult, és új helyen, új személyazonossággal neveli tizenegy éves lányát, Jennyt. Míg egy napon a nyomára nem bukkan az a bosszúszomjas dél-amerikai diktátor, akit annak idején Matrix vezetésével a kommandósok űztek el országa éléről. Most az egyetlen sebezhető ponton támad: elrabolja Jennyt. Váltságdíjul pedig azt követeli, hogy Matrix térjen vissza Val Verdébe és ölje meg utódját, hogy ő újra hatalomra kerülhessen.
Starting: 09-05-2025 15:15:00
A pénzhamisítás azóta jövedelmező "mesterség", amióta a pénzt feltalálták. Büntetni ugyan mindenkor büntették, de amíg a leleplezés meg nem történik, addig is jókat lehet kaszálni. A legjobb, ha nem a mindenki által jól ismert saját pénzeszköz kerül hamisításra, hanem az átlagmagyar számára ritkán, de inkább soha nem látott (1985-öt írunk) idegen pénz, a dollár. A kiváló, de állandóan renitenskedő nyomozó, Ötvös Csöpi éppen felfüggesztve, így a főnöki allűrjein kívül semmiben sem kiemelkedő doktor Kardos kezében a lehetőség a dollárhamisító banda leleplezése.
Starting: 09-05-2025 17:00:00
Tökit kicsapták az iskolából, munka nélkül tengődik, az anyja lakásában lakik és zűrös életet él. Amikor autólopásért lecsukják, felhívja az apja halála után kapott érmén lévő telefonszámot. Ki is hozza őt a sittről a kifogástalan modorú, angolosan elegáns kém, Harry Hart, akinek annak idején a fiú apja mentette meg az életét. Harry megütközik a srác életmódján, ám lenyűgözi a fiú tehetsége és az intelligenciája, ezért felajánlja neki, hogy jelentkezhet a csapatába, ahol igazi James Bondot faragnak belőle.
Starting: 09-05-2025 19:00:00
Daniel, aki korábban pizzás fiú volt, most a taxi-iparban tapos. Ha azt mondjuk, hogy ez a srác sebességmániás, megközelítőleg sem írtuk le a valóságot. Járgánya a plafonig fel van turbózva, úgyhogy ha rendesen rálép a jobb szélső pedálra, nincs az a rendőrségi radar, amelyik befogná. A balszerencse mégis rátalál Danielre - Emilien, a zsaru képében - akit éppen nyolcadszor húztak meg autóvezetésből. Daniel, ha meg akarja tartani kocsiját, kénytelen elfogadni a zsaru ajánlatát: segítsen neki elkapni azokat a német bankrablókat, akik sorra ürítik ki a város széfjeit, majd szuperjárgányaikon mindig elszelelnek.Összeáll hát a díszes társaság. Beszáll a buliba Camille, Emilien anyja, Lilly, Daniel barátnője, meg egy csomó pizzás fiú, akik gyalog, robogókon, de főleg kocsikkal száguldozva mind a pofátlan germánok után vetik magukat. Helyt tudnak-e állni ott, ahol a rendőrség befuccsolt? Emilien elnyerheti-e Petra, a főfelügyelő lányának szerelmét, akibe fülig bele van zúgva? Visszakapja-e Daniel a jogsiját, hogy beteljesüljön álma, azaz végre egy "igazi" kocsit vezethessen.
Starting: 09-05-2025 21:45:00
Az arab származású Ahmed Ibn Fahdlant (Antonio Banderas) száműzetése során találkozik a vikingekkel, akik modoruk és kultúrájuk miatt cseppet sem szimpatikusak a számára. Mindemellett nem hiszi el a barbár északiak meséjét sem, miszerint a vikingek földjét egy misztikus törzs tartja rettegésben, melynek tagjai felfalják az embereket. A jóslat szerint csak úgy lehet legyőzni a szörnyű ellenséget, ha a tizenkét északi harcos mellé tizenharmadikként egy idegen áll. Fahdlan a városba érve hamarosan megtapasztalja az ellenség gonoszságát és a vikingek bátorságát, akik az életüket is készek feláldozni egymásért.
Starting: 09-05-2025 23:35:00
Lukas egyedül neveli kislányát, ezért éjszaka dolgozik kidobóként. Egy nap rossz társaságba keveredik, amiről egy nyomozó értesül is és megkéri Lukas-t, hogy segítsen neki lebuktatni a pénzhamisítókat.
Starting: 10-05-2025 01:15:00
Will Rodman Alzheimer-kór kutató kifejleszt egy ellenszert, amelyet a beteg apján, és a kísérleti csimpánzokon is kipróbál. Az apja állapota az átmeneti javulás után rosszabbodik, a majmok agya viszont fejlődést mutat. Cézár, a legokosabb majom Will otthonában él, ám az érzelmeit az emberek rendre félreértelmezik. Emiatt az állatmenhelyen köt ki, ahol rosszul bánnak vele. Egy idő után Cézár megelégeli a rabságot, fellázítja sorstársait, majd az élükre állva kitör a rácsok mögül. A lázadás káoszba borítja San Franciscót.
Starting: 10-05-2025 04:40:00
Jack Burtont (Kurt Russell), az országutak császárát megkeresi régi barátja, Wang Chi (Dennis Dun) és a segítségét kéri. Wang zöld szemű menyasszonyát ugyanis a gonosz varázsló, Lo Pan (James Hong) emberei elrabolják. Lo Pant kegyetlen átok sújtja: örök életre van ítélve. Akkor és csak akkor lehet belőle újra földi halandó, ha talál magának egy zöld szemű feleséget. Jack Burton és Wang Chi régi barátai, Egg Shen és Wong, mindent elkövetnek, hogy kimentsék a lányt a kínai varázsló kezéből. Az események újabb fordulatot vesznek, amikor kiderül, hogy immár Jack munkaeszköze, a teherautója is az ellenfél kezére jut.
Starting: 10-05-2025 06:45:00
Fia meggyilkolása és felesége elrablása után Farmer (Jason Statham), az egyszerű földműves kénytelen felvenni a harcot Konreid király (Burt Reynolds) oldalán, akinek birodalmát a démoni Gallian (Ray Liotta) csatlósaival megszállta. Farmer hamarosan válaszút elé kerül: vállalja a sorsát és valódi származását, amivel megmentheti a királyságot, vagy folytatja a magányos bosszúhadjáratot barátja, Norick (Ron Perlman) oldalán.
Starting: 10-05-2025 08:45:00
A nem is olyan távoli jövőben a születésekor mindenkinek a karjába beépítenek egy órát. Ahhoz, hogy valaki huszonöt éves koron túl is éljen, időre van szüksége. A gazdagok megvásárolják az időt, míg a gettóban kétségbeesett harc folyik a minden egyes percért. A gettólakó Will Salas megmenti egy időmilliomos életét, aki cserébe rengeteg időt ad neki. Mindez felkelti az Időrendészek figyelmét, és gyilkossággal gyanúsítják. Will menekülés közben túszul ejti a fiatal, gazdag lányt. Egyik percről a másikra élnek, és egymásba szeretnek.
Starting: 10-05-2025 11:15:00
Jack Reacher (Tom Cruise) visszatér a maga sajátos igazságszolgáltatási módszereivel ebben a várva várt folytatásban. Susan Turner hadnagyot (Cobie Smulders), aki Reacher régi nyomozóegységének jelenlegi vezetője, letartóztatják hazaárulásért. Reacher nem kételkedik a nő ártatlanságában, de ahhoz, hogy ezt bizonyítani tudja, ki kell szabadítania őt a börtönből, és fel kell tárnia egy nagyszabású kormányzati összeesküvést. Az események gyorsan eldurvulnak, és a szökésben lévő páros számára már nem csupán a saját nevük tisztázása a tét, hanem az életük is. A nyomozás során Reacher olyan titokra bukkan, amely örökre megváltoztathatja az életét.
Starting: 10-05-2025 13:25:00
Milyen hősre van szüksége a világnak? Gotham City védelmezője úgy érzi, hogy Metropolis megmentője már istenként tekint magára, senki és semmi nem korlátozza, így szembefordul vele. De a világ nem törődik velük, mert más kérdésekre keresi a választ: senki nem tudja, mit szeretne: mindenható védelmezőt, vagy függetlenséget.Amíg Batman és Superman az egymás ellen folytatott háborújukkal vannak elfoglalva, egy új, minden eddiginél rémisztőbb fenyegetés egyre erősebbé válik. Az emberiség még sosem volt ekkora bajban - és talán már nincs, aki segíteni tud rajta.
Starting: 10-05-2025 15:55:00
Barney Ross (Sylvester Stallone), Lee Christmas (Jason Statham), Yin Yang (Jet Li), Gunnar Jensen (Dolph Lundgren), Dézsma (Randy Couture) és Hale Caesar (Terry Crews) újra együtt vannak, sőt két taggal, Billyvel, a Kölyökkel (Liam Hemsworth) és Maggie-vel (Yu Nan) még bővülnek is, amikor Mr. Church (Bruce Willis) összetrombitálja a csapatot egy látszólag egyszerű melóra. Barney és régi vágású zsoldosai könnyen jövő dohányban reménykednek, ám amikor egyiküket brutálisan meggyilkolják, a feláldozhatók bosszút esküsznek. Hiába járnak idegen területen, ahol minden ellenük dolgozik, a revánsvágytól fűtött csapat elszántan küzd, miközben az idővel versenyt futva egy váratlan veszélyt is el kell hárítaniuk, hiszen 2,7 kg tiszta plutóniummal már a világ egyensúlyát is meg lehet borítani.
Starting: 10-05-2025 19:00:00
A lidércnyomásos jövőben tombol a bűnözés, bírók, rendőrök és ítéletvégrehajtók próbálják megvédeni az ártatlan polgárokat. Dredd bíró, a törvényesség elkötelezett híve mindent megtesz, hogy fenntartsa a rendet és a békét. Munkálkodása azonban nem arat osztatlan sikert, mindenre elszánt ellenfelei, akiknek az útjában áll, megpróbálják tőrbe csalni. Tervük sikerrel jár, és Dredd börtönbe kerül, ahonnan csak legközelebbi barátai és munkatársai segítségével szabadulhat ki, hogy tisztára mossa nevét és legyőzze ellenfeleit.
Starting: 11-05-2025 00:40:00
Kényszerleszállást hajt végre az ütött-kopott géppel Plata és Salud, a két vidám fickó. Így igyekeznek felszámolni megbízójuk anyagi nehézségeit. A kényszerleszállásból keletkezett kárt ugyanis a biztosító megtéríti, és a pilóták markát is üti némi pénz. A dél-amerikai dzsungelben, a valódi kényszerleszállásnál azonban már igazi problémával találják szemben magukat. Azonnal gépet és pénzt kell szerezniük. Kapóra jön hát az apró faluban lakó öregember.
Starting: 11-05-2025 02:15:00
Hiába a két gyerek, a rengeteg akadály legyőzése, Greg még ma is, tíz évvel az első találkozásuk óta jelentéktelennek érzi magát a szigorú apósa, Jack mellett. De legalább megbékélt a helyzettel. Ám elérkezik az idő, amikor be kell bizonyítania a gyanakvó apósának, alkalmas arra, hogy átvegye a családfő szerepét. Miközben a Beckur-Byrnes família tagjai a szülinapi zsúrra készülnek, Gregnek el kell nyernie az ikrek suliját vezető igazgatónő jóindulatát, túl kell járnia a házát renováló simlis kivitelező eszén, és ki kell védenie a gyógyszergyár csinos területi képviselőjének nyomulását.
Starting: 11-05-2025 03:45:00
Nincs még egy olyan kőkemény harcos a seregben, mint Mike Weston. Egy titkos küldetés teljesítése közben azonban társával együtt csapdába esik nem messze a kínai határtól. Az ellenséges kormánytól ellopott nukleáris fegyvereket ugyan elrejtik egy folyóban, de menekülés közben társát lelövik, és csak ő szabadul ki a dzsungelből. Egy évvel később a CIA újra a frontvonal mögé akarka küldeni, hogy visszaszerezze az elrejtett fegyvereket. Weston egészen addig elutasítja az ajánlatot, amíg cáfolhatatlan bizonyítékot nem szerez arra, hogy társa még életben van egy vietnámi fegyenctáborban.
Starting: 11-05-2025 05:45:00
Michael Jenningsre vadásznak, de nem tudja, miért. A világhíres zsenit csúcstechnológiával foglalkozó nagyvállalatok szerződtetik különleges, szupertitkos munkákra, majd a feledat elvégzése után az agyából kitörlik az emlékeit, nehogy elárulhassa a cégek titkait. Munkáját jól megfizetik, a legutóbbi, három éves küldetése után nyolc számjegyű összegre számít, de a munka végeztével a fizetési csekk helyett egy borítékot kap tele különféle tárgyakkal és azt mondják neki: beleegyezett abba, hogy lemond a pénzéről. Mivel emlékeit a szerződése értelmében kitörölték, Jennings nem tud védekezni, míg rá nem jön, hogy a borítékban talált tárgyak a kulcsok a múltjához. Így most Rachel segítségével, aki a munkatársa és szerelme volt az elmúlt három évben, Jennings az idővel versenyt futva próbálja összerakni múltja darabjait mielőtt korábbi munkaadói meg nem öletik.
Starting: 11-05-2025 07:30:00
A G.I. Joe szuperkommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény. Első feladatuk elfogni Destrót, a galád fegyverkereskedőt, és megakadályozni, hogy a Kobra nevű titkos szervezet káoszba taszítsa a világot.
Starting: 11-05-2025 10:00:00
A pénzhamisítás azóta jövedelmező "mesterség", amióta a pénzt feltalálták. Büntetni ugyan mindenkor büntették, de amíg a leleplezés meg nem történik, addig is jókat lehet kaszálni. A legjobb, ha nem a mindenki által jól ismert saját pénzeszköz kerül hamisításra, hanem az átlagmagyar számára ritkán, de inkább soha nem látott (1985-öt írunk) idegen pénz, a dollár. A kiváló, de állandóan renitenskedő nyomozó, Ötvös Csöpi éppen felfüggesztve, így a főnöki allűrjein kívül semmiben sem kiemelkedő doktor Kardos kezében a lehetőség a dollárhamisító banda leleplezése.
Starting: 11-05-2025 12:25:00
Daniel, aki korábban pizzás fiú volt, most a taxi-iparban tapos. Ha azt mondjuk, hogy ez a srác sebességmániás, megközelítőleg sem írtuk le a valóságot. Járgánya a plafonig fel van turbózva, úgyhogy ha rendesen rálép a jobb szélső pedálra, nincs az a rendőrségi radar, amelyik befogná. A balszerencse mégis rátalál Danielre - Emilien, a zsaru képében - akit éppen nyolcadszor húztak meg autóvezetésből. Daniel, ha meg akarja tartani kocsiját, kénytelen elfogadni a zsaru ajánlatát: segítsen neki elkapni azokat a német bankrablókat, akik sorra ürítik ki a város széfjeit, majd szuperjárgányaikon mindig elszelelnek.Összeáll hát a díszes társaság. Beszáll a buliba Camille, Emilien anyja, Lilly, Daniel barátnője, meg egy csomó pizzás fiú, akik gyalog, robogókon, de főleg kocsikkal száguldozva mind a pofátlan germánok után vetik magukat. Helyt tudnak-e állni ott, ahol a rendőrség befuccsolt? Emilien elnyerheti-e Petra, a főfelügyelő lányának szerelmét, akibe fülig bele van zúgva? Visszakapja-e Daniel a jogsiját, hogy beteljesüljön álma, azaz végre egy "igazi" kocsit vezethessen.
Starting: 11-05-2025 14:20:00
A Halálos iramban 7 több mint egy évvel az után veszi fel a cselekmény fonalát, hogy a kegyelmet kapott Dom (Vin Diesel) és Brian (Paul Walker) visszatértek az Államokba. A törvény helyes oldalán kezdenek új életet, mégsem számíthatnak boldog családi életre. Dom nehezen tud újra közel kerülni Lettyhez (Michelle Rodriguez), Brian pedig furcsán érzi magát kertvárosi átlagpolgárként felesége, Mia (Jordana Brewster) oldalán. Tej (Chris Ludacris Bridges) és Roman (Tyrese Gibson) viszont egész jól elvan, olyan életet élnek, amilyenről álmodtak: szórják a pénzt playboyként. Egyikük sem sejti, hogy közeleg a végzet egy hidegvérű, bosszúszomjas brit orgyilkos képében. Deckard Shaw (Jason Statham) Tokióban kezdi terrorhadjáratát Han (Sun Kang) brutális meggyilkolásával.
Starting: 11-05-2025 16:15:00
A valóság minden képzeletet felülír. Amikor az Amerikai Haditengerészet különleges búvárja, Jonas Taylor (Jason Statham) egy balul sikerült bevetés után azt állítja, hogy a társai azért haltak meg mind, mert a tenger mélyén egy réges-rég kihalt őscápa támadt rájuk, senki nem hisz neki, és leszerelik. Ő viszont nem tud szabadulni az esettől: kutat, olvas tanul, szeretné megérteni, hogy mi történt vele – arra készül, hogy egyszer visszatér a mélybe, és szembenéz a társai gyilkosával. Végül egy tudományos expedíció tagjaként le is merül a Mariana árokba, ismét találkozik régi ellenfelével, és az újra támad. De ezúttal még nagyobb baj történik: párharcuk közben a fenevad keresztüljut azon a tengeri sávon, amely eddig a mélyben tartotta, és most a világ tengereit járva rettenetes pusztításba kezd. Taylor felelősnek érzi magát a katasztrófáért, és megpróbálja legyőzni egyre erősödő félelmét: tudja, hogy neki kell legyőznie a megalodont.rnrnA nemzet aranya-filmek rendezője nagyon nagy költségvetésből, Új-Zéland partjainál és Kínában forgatta különösen látványos, a legmodernebb CGI csodáit bevető sci-fi/akciófilmjét. Jason Statham pedig visszatér eredeti foglalkozásához: búvárként is megmutathatja, mit tud.
Starting: 11-05-2025 19:00:00
Bangkokban a fiatal Kham apjával a dzsungel egyik kis falujában nevelkedett, elefántok között. A falu lakói az elefántokat a legjobb barátjuknak tekintik. Amikor a legöregebb elefántot és annak gyermekét elrabolják a faluból Kham bosszút esküszik és elindul, hogy megkeresse legféltettebb barátját. A nyomok Ausztráliába vezetnek, ahol Kham rájön, hogy az elefántot az ott uralkodó thai maffia klán vezérének, Madame Rose-nak rabolták el. Kham minden kung-fu tudását beveti, hogy kiszabadíthassa az állatot.
Starting: 11-05-2025 21:20:00
Inferno lakóinak egy hősre van szükségük, aki leszámol a várost rettegésben tartó, egymással is háborúskodó két családdal. A maghasonlott zsoldos, Eddie Lomax (Jean-Claude Van Damme) úgy érzi, számára már nincs jövő, de még utoljára hajlandó jót tenni. A terv kezdetben remekül működik, a két családot sikeresen egymásnak ugrasztja. Csakhogy nem számol a gyönyörű Rhondával (Gabrielle Fitzpatrick), aki két tűz közé kerül, ráadásul beleszeret Lomaxba.
Starting: 11-05-2025 23:10:00
Az arab származású Ahmed Ibn Fahdlant (Antonio Banderas) száműzetése során találkozik a vikingekkel, akik modoruk és kultúrájuk miatt cseppet sem szimpatikusak a számára. Mindemellett nem hiszi el a barbár északiak meséjét sem, miszerint a vikingek földjét egy misztikus törzs tartja rettegésben, melynek tagjai felfalják az embereket. A jóslat szerint csak úgy lehet legyőzni a szörnyű ellenséget, ha a tizenkét északi harcos mellé tizenharmadikként egy idegen áll. Fahdlan a városba érve hamarosan megtapasztalja az ellenség gonoszságát és a vikingek bátorságát, akik az életüket is készek feláldozni egymásért.
Starting: 12-05-2025 00:50:00
Danny Meehannek minden összejött. A Gépállat becenév, a csapatkapitányi poszt az angol válogatottban, gyors kocsik, pénz és hírnév - amíg el nem tiltják. Az ok: megbundázta az angol-német meccset. És aki egyszer bukik, az nagyot bukik - a Gépállatot három évre sittre vágják, mert részegen bántalmaz egy rendőrt. A Diri minden követ megmozgat, hogy Danny az ő börtönébe kerüljön. Sok pénzt ölt ugyanis a börtönőrök amatőr focicsapatába, de kevés eredménnyel. Most azt akarja, hogy Danny legyen az edzőjük. A Dirivel ujjat húzni nem tanácsos, így Danny elvállalja, hogy csapatot verbuvál a rabokból, akikkel az őrök edzőmérkőzést játszhatnak. Innentől kezdve nincs megállás: a megbízhatatlan, kiszámíthatatlan, szedett-vedett sittes bagázs megpróbálja összerázni magát a nagy meccsre. És ők nem kispályáznak?
Starting: 12-05-2025 03:00:00
Egy orosz nacionalista csoport átveszi a hatalmat az egyik nukleáris rakétabázison, s ezzel a világ a katasztrófa szélére sodródik. A USS Alabama tengeralattjáró épp orosz vizeken cirkál, és elegendő tűzerővel rendelkezik a harmadik világháború kirobbantásához. A bekövetkező zűrzavarban két tengerésztiszt, Frank Ramsey (Gene Hackman) kapitány és másodtisztje, Ron Hunter (Denzel Washington) hadnagy csap össze. Kettőjük küzdelme az egész világ sorsára kihat: Hunter ragaszkodása a szabályokhoz gátat szab Ramsey agresszív természetének. Ebben az erőpróbában a legénység lázadásra készül.
Starting: 12-05-2025 04:45:00
Harry Tasker (Arnold Schwarzenegger) a szupertitkos Omega csoport ügynöke. Ám a nyilvánosság, s még felesége, Helen (Jamie Lee Curtis) és lánya, Dana (Eliza Dushku) előtt is számítógépekkel foglalkozó kereskedő. A szürke hétköznapoknak azonban egy csapásra vége, amikor az atombombával fenyegetőző terrorista, Salim Abu Aziz (Art Malik) foglyul ejti Harryt és Helent. Tasker ügynöknek és az eddig mit sem sejtő feleségének gyorsan kell cselekedni, hogy megakadályozzák a milliókat veszélyeztető terrortámadást.
Starting: 12-05-2025 07:10:00
Gandalf (Ian McKellen) Pipinnel (Billy Boyd) Gondorba vágtat, hogy Denethort (John Noble) felkészítse Szauron túlerejével szemben. Théoden király (Bernard Hill) összevonja seregeit Gondor segélyhívására. Aragorn (Viggo Mortensen) végül vállalja sorsát, és hű társaival harcba szólítja a hegyek közt élő holtakat. Középfölde sorsa azonban egészen máshol fog eldőlni. Frodó (Elijah Wood) és Samu (Sean Astin) a Hatalom gyűrűjével Mordor sötét útvesztőit járja. De minél közelebb kerülnek a Végzet hegyéhez, Frodót annál jobban húzza a Gyűrű szörnyű súlya. A világ sorsa egy apró hobbit kezében van, aki kétséges, hogy ellen tud állni a legnagyobbakat is legyőző kísértésnek.
Starting: 12-05-2025 10:10:00
Joe Linwood a haditengerészet felderítő mesterlövésze. Eltávozása alkalmával elkíséri a feleségét, Robint egy ötcsillagos szálloda avatására a déltengeri szigetre. A paradicsomi állapotoknak azonban vége szakad, amikor helyi lázadók csapata elfoglalja a szállodát, és túszul ejtik a vendégek egy csoportját, köztük Robint és a hotel milliárdos tulajdonosát. A gerillavezér jelentős összegű váltságdíjat akar kizsarolni, és hogy nagyobb nyomatékot adjon ennek, elkezdi legyilkolni a túszokat. Joe arra kényszerül, hogy kezébe vegye az események irányítását.
Starting: 12-05-2025 14:20:00
Mit tehet egy ember az egész világ ellen? És mit tehet egy ember, ha az egész világ összefog ellene? Robert Dean ügyész nem az a fajta, aki ilyen kérdéseken törné a fejét. Végzi a munkáját, szereti a feleségét, neveli két rosszcsont kölykét és azt hiszi, ez mindig így lesz. Pedig valakik figyelni kezdik, valakik vadásznak rá, valakik meg akarják ölni. Egyszer csak - egymástól függetlenül - az Egyesült Államok összes hivatalos és nem hivatalos titkos szervezete a nyomába ered. Ruháiba poloskát varrnak, golyók fütyülnek a füle körül, autók próbálják elgázolni, robbanások próbálják eltörölni a föld színéről. Mindenki célpontjává válik és ő nem tehet mást, menekül, ahogy csak bír. És még azt sem tudja, miért akarják megölni.
Starting: 12-05-2025 16:20:00
Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw.rn Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat.rn Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.rn A HOBBS ÉS SHAW új kaput üt a Halálos univerzumba, és kérlelhetetlen iramban száguld át a világon Los Angelestől Londonig, és Csernobil mérgező pusztaságától Szamoa színes forgatagáig.
Starting: 12-05-2025 19:00:00
Tökit kicsapták az iskolából, munka nélkül tengődik, az anyja lakásában lakik és zűrös életet él. Amikor autólopásért lecsukják, felhívja az apja halála után kapott érmén lévő telefonszámot. Ki is hozza őt a sittről a kifogástalan modorú, angolosan elegáns kém, Harry Hart, akinek annak idején a fiú apja mentette meg az életét. Harry megütközik a srác életmódján, ám lenyűgözi a fiú tehetsége és az intelligenciája, ezért felajánlja neki, hogy jelentkezhet a csapatába, ahol igazi James Bondot faragnak belőle.
Starting: 12-05-2025 21:50:00