Heute TREXIPTV

EPG für HU--STORY-4-ᴿᴬᵂ

Meglepetésszerűen érkezik Dorsetbe Susan Turner, hogy meglátogassa nagybátyját, a nyugdíjba vonult bírót, Lord Charles Brantont. Ugyanis Susan évekkel ezelőtt a mindenkit lenyűgöző, de kiismerhetetlen üzletember, Rupert Turner felesége lett, majd ezt követően orvosi tanulmányait is félbeszakította - a bíró és unokahúga közötti kapcsolat ritka találkozásokra korlátozódott, majd meglehetősen hűvös lett.rnrnNemsokára bevallja Susan a nagybátyjának, válik Ruperttől. Lord Branton aggodalma nem volt alaptalan. Ruppert játékszenvedélye, és nagyravágyása kapcsán nagyon is jól jönne Susan öröksége. A lord féltve őrzi a bátyja által feltalált mikrochip szabadalom díját, amit Susan apja külön számlán tartott, és csupán a halála után 10 évvel juthat hozzá Susan ehhez az örökséghez. Apja ugyanis abban bízott, hogy addigra a lánya csak-csak rájön a tévedésére és elválik Ruperttől, így ő lesz a hatalmas örökség kizárólagos tulajdonosa.rnrnCharles Branton felajánlja az unokahúgának, hogy a válása kimondásáig lakjon a házában. Susan örül a lehetőségnek és egy közeli egyetemen újra folytatni szeretné az orvosi tanulmányait. Azonkívül nagy öröm számára Catherine, Lord Branton régi házvezetője, aki szinte pótanyuka számára, hiszen szüleit korán elveszítette. Be is vallja neki rejtett titkát: Fiatal lányként anyja arra kényszerítette - mikor terhes lett -, hogy születendő gyermekét örökbe adja. Ez a döntés még most is nyomasztóan hat a lelkiismeretére. Most elérkezettnek érzi az időt arra, hogy kutatni kezdjen gyermeke, egy kislány után.rnrnEbben a bonyolult élethelyzetben véletlenül újra találkozik ifjúkori szerelmével, Patrick Doyle-lal, a gyermeke apjával. Természetesen a férfi semmit sem tud arról, hogy a tizennégy évvel ezelőtti kettőjük őszinte szerelméből egy kislány született, akit Susan édesanyja örökbe adott. Az ügy kapcsán a tanárt annak idején Dél-Afrikába helyezik, ahol Patrick végül, ha nem is az igaz szerelmét veszi el, de megnősül. A házasságukból azonban nem születhet gyermek, ugyanis a felesége meddő.

Starting: 04-05-2025 04:00:00

End
04-05-2025 06:00:00

Christina von Köping hercegnő hamarosan hozzámegy Hendrik herceghez. Amikor azonban megismeri Svent, a jóképű kerttervezőt, azonnal beleszeret. A kérdés, hogy egy arisztokratához kell-e mennie, hogy a házasság ne legyen rangon aluli Szerelmet és hűséget fogadjon-e Hendriknek? Vagy hallgasson a szívére és Legyn együtt Svennel? Christina nem tudja, hogy apja, Anders, az egykori herceg szintén nem arisztokrata nőnek adta a szívét - Moninak, az újságírónőnek.

Starting: 04-05-2025 06:00:00

End
04-05-2025 08:00:00

Nincs leírás.

Starting: 04-05-2025 08:00:00

End
04-05-2025 10:00:00

Miután egy nyers gyémántot találnak egy gyilkosság helyszínén, a nyomozók akcióba lendülne a feltételezett drágakőcsempészek felkutatására.

Starting: 04-05-2025 10:00:00

End
04-05-2025 11:00:00

Charlie és Rex kitüntetést kapnak a hősiességükért, miközben a nyomozócsoport egy szélsőséges fenyegetést vizsgál.

Starting: 04-05-2025 11:00:00

End
04-05-2025 12:00:00

Charlie, Rex és Sarah egy távoli szigetre utaznak, ahol a közösség egy betelepítési vitaba keveredett. Donovan megpróbálja megakadályozni, hogy egy brit rendőr hátráltassa a nyomozást.

Starting: 04-05-2025 12:00:00

End
04-05-2025 13:00:00

Miközben Rex egy televíziós reklámfilben szerepel, a forgatást megszakítja az ügynökség egyik hirdetési vezetőjének halála.

Starting: 04-05-2025 13:00:00

End
04-05-2025 14:00:00

Power nyomozót és kutyáját, Rebelt megtámadják egy raktári betörés kivizsgálása közben.

Starting: 04-05-2025 14:00:00

End
04-05-2025 15:00:00

Nincs leírás.

Starting: 04-05-2025 15:00:00

End
04-05-2025 17:00:00

Nincs leírás.

Starting: 04-05-2025 17:00:00

End
04-05-2025 18:55:00

Markus, egy, a szálloda konszern ellenséges kivásárlását meghiúsító akció után rosszul lesz és kórházba kerül. Az orvos szigorú és hosszú pihenést tanácsol neki, ezért nagynénje, Dorothea, a konszern korábbi vezetője, elküldi őt a marokkói szállodájukba, hogy Markus ott pihenje ki a fáradalmakat. Csakhogy éppen ott tartózkodik, volt felesége, akit húsz éve nem látott, miután elváltak, mert Gabrielle megcsalta őt a legjobb barátjával. Leonie, Markus lánya, aki a szálloda helyettes vezetője, ezért kénytelen titkolni, hogy az anyja is ott van. Eközben kiderül, hogy egy ismeretlen férfi, akit egy Casablanca-i ügyvéd képvisel, tíz milliós kártérítést akar követelni a szállodától mondván, hogy Markus olyan területen építette fel a szállodát, melyet nem lett volna joga megvásárolni. Dorothea Marokkóba utazik, hogy ő rendezze el az ügyet, mert kímélni akarja Markus-t az izgalmaktól. A dolgok azonban tovább bonyolódnak, ezért Dorothea mégis kénytelen Markus-t bevonni az ügybe. Jamila, a szálloda igazgatónője azt javasolja Markus-nak, hogy kössön kompromisszumot. Fizessen ki a férfinek három milliót készpénzben és akkor elkerülhetik a szálloda bezáratását. Leonie, aki már egy éve együtt él Ahmed-del a végzős joghallgatóval, végre bemutatja apjának a fiút, aki Markus szerencséjére képes segíteni a földterület körüli bonyodalmak tisztázásában.

Starting: 04-05-2025 18:55:00

End
04-05-2025 20:55:00

A világhírű brit írónő, Rosamunda Pilcher műveiből készült a filmsorozat.Az írónő 7 évesen kezdett el írni és 18 éves korában jelent meg első novellája, első romantikus regényét 1949-ben publikálta. 1987-ben jelent meg a The Shell Seekers című családregénye, amely világszerte ismertté tette. A könyvből több mint 5 millió példányt adtak el, és színdarab is készült belőle. Könyvei Németországban különösen népszerűek, hiszen az országos csatorna, a ZDF Pilcher számos történetét adaptálta televízióra.

Starting: 04-05-2025 20:55:00

End
04-05-2025 22:50:00

Clara Stellingbosch megbecsült ügyvéd szülővárosában, Millegartban, ahol remekül érzi magát. Amikor ajánlatot kap, hogy vőlegényével együtt átvegyen egy stockholmi ügyvédi irodát, a félelem nem hagyja rögtön dönteni. Azon töpreng, feladja-e a kényelmes, kellemes kisvárosi életet és vállalja-e a nagyváros kihívásait. Clara nem sokkal a felajánlás után megismerkedik Stellan Mansfelddel, és az élete fenekestül felborul. Stellan megtalálja az elveszett Egy nap a tóparton c. képet, amely egykor a nő nagyanyjáé volt. Clara jogi tapasztalata nagyon sokat jelenthet, ha valaki ellop egy drága festményt.

Starting: 04-05-2025 22:50:00

End
05-05-2025 00:30:00

A New Yorki doktornő, Natalie Wayne arra készül, hogy nyilvánosságra hozza kutatásai eredményét. Egy Új Angliából érkező telefonhívás azonban mindent megváltoztat. Apja, Daniel balesete után saját felelősségére elhagyta a kórházat, majd nyoma veszett. Nathalie anyja, Kate nem ér rá az üggyel foglalkozni. Nathaliet felelősségtudata arra késztetni, hogy apja keresésére induljon.

Starting: 05-05-2025 00:30:00

End
05-05-2025 03:05:00

Sally Wilkens többéves börtönbüntetését tölti, és jóslófájásai vannak. Ugyan börtönben ül, szeretné megtartani gyermekét. Vajon Lena tud neki segíteni ebben? Eleinte nem tudja elképzelni, hogy a börtön megfelelő hely lenne egy kisbaba felnevelésére.

Starting: 05-05-2025 03:05:00

End
05-05-2025 04:50:00

Egy fiatal nő keresi fel Kleist doktort a kislányával, látszólag egy ártalmatlan középfülgyulladás felülvizsgálata miatt. Később beállít a doktor családjához is, és közli, hogy ő Marlene húga. Mindenki döbbenettel fogadja a bejelentést, különösen Marlene, aki állítja, neki nincs testvére. Hamarosan kiderülnek a nő hirtelen felbukkanásának okai, Marlene pedig életében most először kezd féltékenységet érezni.

Starting: 05-05-2025 04:50:00

End
05-05-2025 05:50:00

Christian bízik benne, hogy Marlene húga fel fog gyógyulni, s hogy Clarát csak átmeneti időre kell majd felügyelniük. A kedves, vidám kislány azonban, mintha közös gyermekük lenne, még jobban összeköti őket. Johannes, noha fülig szerelmes Ingébe, megrögzött agglegény életéről a világ minden kincséért sem mondana le. Ebben a kérdésben olyan makacs, hogy Christiannak kell közbelépni.

Starting: 05-05-2025 05:50:00

End
05-05-2025 06:55:00

A Bécsben tanuló Nanét nagyapja mindenben támogatja, de ragaszkodik hozzá, hogy unokája fejezze be az iskolát. Thomas megtudja: autóját szándékosan rongálták meg. Baskurin Párizsban koncertezik.

Starting: 05-05-2025 06:55:00

End
05-05-2025 07:55:00

Thomas bejelenti a családi tanácsnak, hogy összeházasodtak Kittyvel. Margot a hírt Lauritzentől tudja meg, és összeomlik. Thomas elmondja Kittynek, hogy kocsiját Balbeckné megbízásából rongálta meg Altdorf. Christine elutazik Párizsba, ám félreérti a Baskurin és az impresszáriója közötti kapcsolatot.

Starting: 05-05-2025 07:55:00

End
05-05-2025 08:55:00

Laurához, az esküvőszervezőhöz egy új kolléga csatlakozik a szardíniai utazáson. Tom Cramer egy sármos, sportos és lelkes egyéniség. Szereti a kihívásokat, és búvároktatóként sokat utazott a világban. Tom első útja során, egy idős, 68 éves pár az álomhajón bepótolja azt, amit valójában soha nem akartak: összeházasodni.

Starting: 05-05-2025 08:55:00

End
05-05-2025 10:55:00

Elérkezett a karácsony Sainte Victoire gyönyörű városába, fények csillognak és kórusok énekelnek. Jean alig várja, hogy új barátaival tölthesse.

Starting: 05-05-2025 10:55:00

End
05-05-2025 11:55:00

Jeremy egy halott nő holttestére bukkan. Kilétének egyetlen nyoma egy viktoriánus fésű lehet a zsebébe rejtve. Jean rájön a különös tárgy mibenlétére, de vajon a felfedezés közelebb vezeti-e a tetteshez.

Starting: 05-05-2025 11:55:00

End
05-05-2025 12:55:00

Marlene régi vágya, hogy igazi nagycsalád legyenek - ő, Christian, a gyerekek, meg Johannes - jó úton van a megvalósuláshoz. Lisa el van ragadtatva Marlenétől, hogy nem "pótmamáskodik" felette, és elengedi barátaival Erfurtba, egy klub megnyitójára. A kocsit Jens vezeti, aki anyja egészségi állapota miatti aggodalmában túl sokat vállalt magára az utóbbi időkben, ám a végkimerültség egyre gyakrabban jelentkező tüneteit eltitkolja környezete előtt. Christiant közlekedési balesethez hívják, a kocsiban három fiatalkorú ült.

Starting: 05-05-2025 12:55:00

End
05-05-2025 14:00:00

Lisát kikiséri az egész család, s nagy az izgalom, hisz a nagylány egyedül utazik Velencébe. Dr Hubertus Winkler, Kleist évfolyamtársa helyettesíti Christiánt, ám a város polgármestere bizalmatlanul fogadja a sármos doktort. Inge és Johannes alig beszélnek egymással, ha tehetik, kerülik egymást és senki se tudja, miért. Csakhamar kiderül, hogy a fiatal helyettesítő orvos "csavargó életmódja" mögött eltitkolt szenvedélybetegsége húzódik.

Starting: 05-05-2025 14:00:00

End
05-05-2025 15:00:00

Markus Winter már nagyon várja, hogy találkozzon Sebastiannal, a keresztfiával a luxus hotelban. Mióta megszerezte a jogi diplomáját, Sebastian rájött, hogy nem szívesen dolgozna egy fülledt, tömött ügyvédi irodában, ám most nagyon izgatott keresztapja állásajánlata miatt. Már az első estéjén tetőtől talpig belezúg az elbűvölő énekesnőbe, Maria-ba. A hotel vendégei továbbá Ferry, a sikeres menedzser és fiatal barátnője Daniela, illetve az ő vonzó, ám elvált édesanyja Gabrielle, aki észreveszi, hogy Ferry mennyire erőlködik, hogy lépést tudjon tartani energikus lányával. Mikor Daniel úgy dönt, hogy egy kalandos sporton vesz részt, Gabrielle és Ferry egy hajóútra mennek, ahol erős vonzalom alakul ki közöttük, mely komoly problémát okoz számukra. Közben Martha élete első külföldi nyaralásán van unokájával, Évával. Mikor Éva megismerkedik egy helyi fiúval, Leonellel körbeutazzák hármasban a várost. Egyszer viszont ellopják Martha táskáját.Bár minden jel arra utal, hogy Leonel lopta el a táskát, még mindig nem akarta elhinni, hogy valóban így történt volna.

Starting: 05-05-2025 15:00:00

End
05-05-2025 17:00:00

Egy pénztárost meggyilkolnak egy kisbolti rablás során. Azonban a kerületben megszaporodott lopások és támadások arra utalnak, hogy ennél jóval többről van szó. Eközben Jackson egyre közelebb kerül Chrishez, akit eredetileg csak védenie kellett volna, az érzései azonban könnyen ellene fordulhatnak.

Starting: 05-05-2025 17:00:00

End
05-05-2025 18:00:00

A pénztáros halálának kivizsgálása során a nyomozócsoport hamar ráébred, hogy az állam már régóta magára hagyta a környéket. Joséphine közbelép, hogy közvetítsen Gaspard és Douglas között, miközben bírálja a barátját, amiért nem tesz erőfeszítést, hogy rendezze kapcsolatát testvérével, aki korábban bűncselekményt követett el.

Starting: 05-05-2025 18:00:00

End
05-05-2025 19:00:00

Két gyermekkori szerelmes fiatal egy jogi vita során kénytelen egymás mellett dolgozni egy szőlőskertben.rnrn.

Starting: 05-05-2025 19:00:00

End
05-05-2025 20:55:00

Markus Winter már nagyon várja, hogy találkozzon Sebastiannal, a keresztfiával a luxus hotelban. Mióta megszerezte a jogi diplomáját, Sebastian rájött, hogy nem szívesen dolgozna egy fülledt, tömött ügyvédi irodában, ám most nagyon izgatott keresztapja állásajánlata miatt. Már az első estéjén tetőtől talpig belezúg az elbűvölő énekesnőbe, Maria-ba. A hotel vendégei továbbá Ferry, a sikeres menedzser és fiatal barátnője Daniela, illetve az ő vonzó, ám elvált édesanyja Gabrielle, aki észreveszi, hogy Ferry mennyire erőlködik, hogy lépést tudjon tartani energikus lányával. Mikor Daniel úgy dönt, hogy egy kalandos sporton vesz részt, Gabrielle és Ferry egy hajóútra mennek, ahol erős vonzalom alakul ki közöttük, mely komoly problémát okoz számukra. Közben Martha élete első külföldi nyaralásán van unokájával, Évával. Mikor Éva megismerkedik egy helyi fiúval, Leonellel körbeutazzák hármasban a várost. Egyszer viszont ellopják Martha táskáját.Bár minden jel arra utal, hogy Leonel lopta el a táskát, még mindig nem akarta elhinni, hogy valóban így történt volna.

Starting: 05-05-2025 20:55:00

End
05-05-2025 22:05:00

A Bécsben tanuló Nanét nagyapja mindenben támogatja, de ragaszkodik hozzá, hogy unokája fejezze be az iskolát. Thomas megtudja: autóját szándékosan rongálták meg. Baskurin Párizsban koncertezik.

Starting: 05-05-2025 22:05:00

End
05-05-2025 23:50:00

Thomas bejelenti a családi tanácsnak, hogy összeházasodtak Kittyvel. Margot a hírt Lauritzentől tudja meg, és összeomlik. Thomas elmondja Kittynek, hogy kocsiját Balbeckné megbízásából rongálta meg Altdorf. Christine elutazik Párizsba, ám félreérti a Baskurin és az impresszáriója közötti kapcsolatot.

Starting: 05-05-2025 23:50:00

End
06-05-2025 00:30:00

Nincs leírás.

Starting: 06-05-2025 00:30:00

End
06-05-2025 03:05:00

Lena Lorenz szülésznő fokozatosan visszatér a hétköznapi életbe. A szülés előtt álló Lilly Waldhauser azonban megtagadja Lena segítségét, annak ellenére, hogy gyermeke veszélyes ferde helyzetben fekszik. Lilly olyan közösségben él, amely támogatja a természetes születést, és elutasít minden hagyományos orvosi "beavatkozást".

Starting: 06-05-2025 03:05:00

End
06-05-2025 04:50:00

Marlene régi vágya, hogy igazi nagycsalád legyenek - ő, Christian, a gyerekek, meg Johannes - jó úton van a megvalósuláshoz. Lisa el van ragadtatva Marlenétől, hogy nem "pótmamáskodik" felette, és elengedi barátaival Erfurtba, egy klub megnyitójára. A kocsit Jens vezeti, aki anyja egészségi állapota miatti aggodalmában túl sokat vállalt magára az utóbbi időkben, ám a végkimerültség egyre gyakrabban jelentkező tüneteit eltitkolja környezete előtt. Christiant közlekedési balesethez hívják, a kocsiban három fiatalkorú ült.

Starting: 06-05-2025 04:50:00

End
06-05-2025 05:50:00

Lisát kikiséri az egész család, s nagy az izgalom, hisz a nagylány egyedül utazik Velencébe. Dr Hubertus Winkler, Kleist évfolyamtársa helyettesíti Christiánt, ám a város polgármestere bizalmatlanul fogadja a sármos doktort. Inge és Johannes alig beszélnek egymással, ha tehetik, kerülik egymást és senki se tudja, miért. Csakhamar kiderül, hogy a fiatal helyettesítő orvos "csavargó életmódja" mögött eltitkolt szenvedélybetegsége húzódik.

Starting: 06-05-2025 05:50:00

End
06-05-2025 06:55:00

Baskurin és Christine kapcsolata végleg véget ér. Evelyn úszik az adósságban és Lauritzen nem tud fizetni. Deichmann estélyt ad, a díszvendég: Richard Claydermann. Itt éri utol a hír Kittyt, hogy anyja idegösszeomlást kapott.

Starting: 06-05-2025 06:55:00

End
06-05-2025 07:55:00

Margot Balbeck aláírásának hiányában a szerződéskötés meghiúsul. Carinát felkeresi Rómában Evelyn, mert a divatbemutatóval kapcsolatban gondjai vannak. Lauritzen felbéreli Altdorfot, hogy akadályozza meg a konkurencia kollekciójának kijutását a nemzetközi versenyre.

Starting: 06-05-2025 07:55:00

End
06-05-2025 08:55:00

Laura és Tom esküvőszervezők a két esküvői párt ezúttal Norvégiába kísérik el. Stefanie von Erlen főnemesi családból származik, és tulajdonképpen összeveszett a családjával. Ennek ellenére be akarja bizonyítani édesanyjának, hogy ő is megérdemli, hogy "férjhez menjen". Ezért legjobb barátjával, Lukas Kremp-pel, egykori profi kerékpárossal beváltanak egy régi ígéretet: ha mindketten nem lesznek házasok a 40. születésnapjukig, akkor egymással házasodnak össze.

Starting: 06-05-2025 08:55:00

End
06-05-2025 10:55:00

Jeremy egy halott nő holttestére bukkan. Kilétének egyetlen nyoma egy viktoriánus fésű lehet a zsebébe rejtve. Jean rájön a különös tárgy mibenlétére, de vajon a felfedezés közelebb vezeti-e a tetteshez.

Starting: 06-05-2025 10:55:00

End
06-05-2025 11:55:00

Jean a középpontba kerül, hogy felfedjen egy halálos családi drámát, amikor Sainte Victoire-ban egymás után kétszer is tragédia történik.

Starting: 06-05-2025 11:55:00

End
06-05-2025 12:55:00

Első nap az iskolában a nyári szünet után. Teljes a káosz: Clarának a hasa fáj, Piwi nem szerelte meg a biciklijét, Lisa pedig szokás szerint túl sokáig készülődik. Nora fel akar mondani, mert Christian egy majom, legalábbis a kínai horoszkóp szerint. Új diák érkezik az iskolába, mégpedig Brinkmann teniszedző mostohafia, Daniel. Nehezen illeszkedik be, már az első napon lopási ügybe keveredik, és gyakran fejfájás gyötri. Mostohaapja szerint erre a legjobb gyógyír a testmozgás, de túl keményen bánik a fiúval, akinek az egészsége is megsínyli ezt.

Starting: 06-05-2025 12:55:00

End
06-05-2025 14:00:00

Sarah unokatestvére, Alexander a városba költözik, és a lányokat kéri meg, hogy vezessék körbe. Lisa különösen örül a jóképű rokon érkezésének. Inge édesanyja elesik, ezért Christiannal Weimarba sietnek az idős asszonyhoz, aki kevéssé bízik az orvostudományban. A doktor mégis ráveszi, hogy költözzön Ingéhez, amíg rendesen felgyógyul. Elizabeth mama nem sejti, hogy milyen kapcsolat van a lánya és Johannes között, és Inge nem is szándékozik bevallani neki.

Starting: 06-05-2025 14:00:00

End
06-05-2025 15:00:00

Markus Winter meglátogatja a szállodaláncát Malajziában. Egyik barátja bajban van, mert nem akarják meghosszabbítani a hoteljének a bérleti szerződését. Markus megígéri, hogy segít neki amiben tud. Az egyik vendég Sascha Sorell a híres zongorista, aki inkognitóban van, mióta lemondta az összes jövőbeli koncertjét. Nem igazán örül lánya barátságának Sabine Kiliannal, aki riporter….

Starting: 06-05-2025 15:00:00

End
06-05-2025 17:00:00

A pénztáros halálának kivizsgálása során a nyomozócsoport hamar ráébred, hogy az állam már régóta magára hagyta a környéket. Joséphine közbelép, hogy közvetítsen Gaspard és Douglas között, miközben bírálja a barátját, amiért nem tesz erőfeszítést, hogy rendezze kapcsolatát testvérével, aki korábban bűncselekményt követett el.

Starting: 06-05-2025 17:00:00

End
06-05-2025 18:00:00

Clarissa volt férjével, Floriannal dolgozik együtt egykori szomszédjuk, egy szexuális zaklatással vádolt orvos meggyilkolásának ügyén. Eközben Édouard dokumentumfilmet forgat a nyomozócsapatról, remélve, hogy ez közelebb hozza őt Kellyhez. Amikor egy második holttest is előkerül, amely kapcsolatban áll az első áldozattal, az ügy új fordulatot vesz.

Starting: 06-05-2025 18:00:00

End
06-05-2025 19:00:00

Egy szőlőskert tulajdonostársai saját személyes kapcsolatuk mellett egy fesztivál megrendezésének kihívásaival is meg kell birkózniuk.

Starting: 06-05-2025 19:00:00

End
06-05-2025 20:55:00

Markus Winter meglátogatja a szállodaláncát Malajziában. Egyik barátja bajban van, mert nem akarják meghosszabbítani a hoteljének a bérleti szerződését. Markus megígéri, hogy segít neki amiben tud. Az egyik vendég Sascha Sorell a híres zongorista, aki inkognitóban van, mióta lemondta az összes jövőbeli koncertjét. Nem igazán örül lánya barátságának Sabine Kiliannal, aki riporter….

Starting: 06-05-2025 20:55:00

End
06-05-2025 22:55:00

Baskurin és Christine kapcsolata végleg véget ér. Evelyn úszik az adósságban és Lauritzen nem tud fizetni. Deichmann estélyt ad, a díszvendég: Richard Claydermann. Itt éri utol a hír Kittyt, hogy anyja idegösszeomlást kapott.

Starting: 06-05-2025 22:55:00

End
06-05-2025 23:50:00

Margot Balbeck aláírásának hiányában a szerződéskötés meghiúsul. Carinát felkeresi Rómában Evelyn, mert a divatbemutatóval kapcsolatban gondjai vannak. Lauritzen felbéreli Altdorfot, hogy akadályozza meg a konkurencia kollekciójának kijutását a nemzetközi versenyre.

Starting: 06-05-2025 23:50:00

End
07-05-2025 00:30:00

Dr. David Douglas a közelgő esküvőjét tervezi Jane Merchenson-nal, amikor hirtelen meghal az édesapja, aki után rengeteg adósságot örököl. David kénytelen eladni birtokukat, Oaktree-t és az esküvőt is lemondja. A birtok vevője nem más, mint John Tyson, aki jó barátságban van Jane apjával, aki mindig is szét akarta választani a szerelmeseket. Csak hónapokkal később tudja meg David, hogy Jane-nek fia született anélkül, hogy a terhességét elárulta volna egykori vőlegényének.

Starting: 07-05-2025 00:30:00

End
07-05-2025 03:05:00

Magdalena Zenner kisbabája már három hetes, amikor felfogadja Lenát szülésznőnek. Lena felhívja a figyelmet arra, hogy a kis Svea alig hízott születése óta. Amikor Lena azzal vádolja a családot, hogy elhanyagolják gyermekeiket, botrány támad.

Starting: 07-05-2025 03:05:00

End
07-05-2025 04:50:00

Első nap az iskolában a nyári szünet után. Teljes a káosz: Clarának a hasa fáj, Piwi nem szerelte meg a biciklijét, Lisa pedig szokás szerint túl sokáig készülődik. Nora fel akar mondani, mert Christian egy majom, legalábbis a kínai horoszkóp szerint. Új diák érkezik az iskolába, mégpedig Brinkmann teniszedző mostohafia, Daniel. Nehezen illeszkedik be, már az első napon lopási ügybe keveredik, és gyakran fejfájás gyötri. Mostohaapja szerint erre a legjobb gyógyír a testmozgás, de túl keményen bánik a fiúval, akinek az egészsége is megsínyli ezt.

Starting: 07-05-2025 04:50:00

End
07-05-2025 05:50:00

Sarah unokatestvére, Alexander a városba költözik, és a lányokat kéri meg, hogy vezessék körbe. Lisa különösen örül a jóképű rokon érkezésének. Inge édesanyja elesik, ezért Christiannal Weimarba sietnek az idős asszonyhoz, aki kevéssé bízik az orvostudományban. A doktor mégis ráveszi, hogy költözzön Ingéhez, amíg rendesen felgyógyul. Elizabeth mama nem sejti, hogy milyen kapcsolat van a lánya és Johannes között, és Inge nem is szándékozik bevallani neki.

Starting: 07-05-2025 05:50:00

End
07-05-2025 06:55:00

Steinfeld gróf megérkezik Guldenburgba, és Nanéról jó híreket hoz Christnének. Margot elhagyja végre a szanatóriumot, és azonnal beleveti magát az üzleti életbe. Jan barátnője megtudja: az ifjú Balbeck él.

Starting: 07-05-2025 06:55:00

End
07-05-2025 07:55:00

Jan visszatér, és átveszi az irányítást a Balbeck cégnél. Kitty szeretné útját állni, hogy tönkretegyék a Guldenburgokat, de Jan hajthatatlan. Nane koraszüléssel kislányt hoz a világra. Evelyn római bemutatója sikert arat.

Starting: 07-05-2025 07:55:00

End
07-05-2025 08:55:00

A fiatal pár, Smilla és Carsten boldogan érkeznek az Álomhajóra, hogy összekössék az életüket, de Smilla csinos édesanyja és Carsten legjobb barátja nem könnyítik meg a szerelmesek helyzetét. Mindeközben, a ha jón lévő másik menyasszony, a piemonti származású Carla, titkolni próbál valamit leendő férje elől, sikertelenül.

Starting: 07-05-2025 08:55:00

End
07-05-2025 10:55:00

Jean a középpontba kerül, hogy felfedjen egy halálos családi drámát, amikor Sainte Victoire-ban egymás után kétszer is tragédia történik.

Starting: 07-05-2025 10:55:00

End
07-05-2025 11:55:00

Jean és Dom segítenek Caronnak megoldani egy gyilkosságot egy távoli vidéki kastélyban. Egy rejtélyes kulcs rejtheti a megoldást, de vajon mit nyit.

Starting: 07-05-2025 11:55:00

End
07-05-2025 12:55:00

Hőseink életében úgy adódik, hogy mindenki összevész mindenkivel. Ewersbusch úr már eleve maga a megtestesült rosszkedv, legalább is Lerchné szerint, aki az albérlője. Az asszony egy ideje nem tudja fizetni a bérleti díjat, mert válltörése miatt kiesett a munkából. A bank is a nyakára jár a hátralékok miatt, lánya tenisz tábori utazását így az utolsó pillanatban le kell fújnia. Pedig Nadja már megígérte Piwinek, hogy ott együtt lesznek, így a kamasz szerelmesek is örök haragot mondanak egymásnak. Ewersbusch úr felmond Lerchnének, ő pedig beperli az öreg urat. Itt már csak a csoda doktor segíthet.

Starting: 07-05-2025 12:55:00

End
07-05-2025 14:00:00

Piwi kitüntetést kap a városházán, mert ő lett az év junior teniszezője. Az egész család elmegy az ünnepségre, ahol Romy Wintert, Eisenach ifjú tornászcsillagát is kitüntetik. A fiatal lánnyal valami láthatóan nincs rendben. Marlene nehezményezi, hogy Christian mindent megenged Clarának, aki talán épp emiatt egyre hisztisebb. A doktor nehezen tud minden családi kötelezettségének eleget tenni, és szakmailag sem mennek túl jól a dolgai: Romy Winter válságos állapotát valószínűleg az ő rossz diagnózisa okozta. A szakadék szélén Christian csak a családjára számíthat, de nem kér a segítségükből.

Starting: 07-05-2025 14:00:00

End
07-05-2025 15:00:00

Markus Winter a Sri Lankara utazik, hogy meglátogassa a hotelláncba tartozó hotelét. Amikor a multimilliomos Gregor Pohlmann nagy belépővel megérkezik kezdetét veszi a nagylelkűség és a flörtölés anélkül, hogy egyszer is használná a pénzét.

Starting: 07-05-2025 15:00:00

End
07-05-2025 17:00:00

Clarissa volt férjével, Floriannal dolgozik együtt egykori szomszédjuk, egy szexuális zaklatással vádolt orvos meggyilkolásának ügyén. Eközben Édouard dokumentumfilmet forgat a nyomozócsapatról, remélve, hogy ez közelebb hozza őt Kellyhez. Amikor egy második holttest is előkerül, amely kapcsolatban áll az első áldozattal, az ügy új fordulatot vesz.

Starting: 07-05-2025 17:00:00

End
07-05-2025 18:00:00

Miközben Clarissa és Florian által vizsgált kettős gyilkosság megoldása egyre közelebb kerül, Jackson boldog, hiszen meggyőződése, hogy Chris személyében megtalálta a tökéletes szerelmet, ez azonban mélyen megrázza Kellyt.

Starting: 07-05-2025 18:00:00

End
07-05-2025 19:00:00

A szőlőskertben Frankie és Nate irányítják az életet és titokban az esküvőjüket szervezik.

Starting: 07-05-2025 19:00:00

End
07-05-2025 20:55:00

Markus Winter a Sri Lankara utazik, hogy meglátogassa a hotelláncba tartozó hotelét. Amikor a multimilliomos Gregor Pohlmann nagy belépővel megérkezik kezdetét veszi a nagylelkűség és a flörtölés anélkül, hogy egyszer is használná a pénzét.

Starting: 07-05-2025 20:55:00

End
07-05-2025 22:50:00

Steinfeld gróf megérkezik Guldenburgba, és Nanéról jó híreket hoz Christnének. Margot elhagyja végre a szanatóriumot, és azonnal beleveti magát az üzleti életbe. Jan barátnője megtudja: az ifjú Balbeck él.

Starting: 07-05-2025 22:50:00

End
07-05-2025 23:50:00

Jan visszatér, és átveszi az irányítást a Balbeck cégnél. Kitty szeretné útját állni, hogy tönkretegyék a Guldenburgokat, de Jan hajthatatlan. Nane koraszüléssel kislányt hoz a világra. Evelyn római bemutatója sikert arat.

Starting: 07-05-2025 23:50:00

End
08-05-2025 00:30:00

Ellen és James csendes és harmonikus élete fenekestül felfordul, amikor Ellen kuzinja, Bridget, a sikeres író megérkezik Londonból. A nagyvilági nő egyetlen célja, hogy végre megkaparintsa magának James-t. Felajánlja Ellenék lányának, Vanessának, hogy költözzön be londoni lakásába és a lány távolléte alatt hazugságokkal próbálja tönkretenni szülei házasságát.

Starting: 08-05-2025 00:30:00

End
08-05-2025 03:05:00

Alina Moosleitner és barátja Tim biztosak benne: tudnak olyan szülők lenni, mint mindenki más. Lena Lorenz viszont attól tart, hogy túlvállalják magukat, hiszen mindketten értelmi fogyatékosok. El tudja képzelni Alina és Tim, mit jelent felelősséget vállalni egy csecsemőért.

Starting: 08-05-2025 03:05:00

End
08-05-2025 04:50:00

Hőseink életében úgy adódik, hogy mindenki összevész mindenkivel. Ewersbusch úr már eleve maga a megtestesült rosszkedv, legalább is Lerchné szerint, aki az albérlője. Az asszony egy ideje nem tudja fizetni a bérleti díjat, mert válltörése miatt kiesett a munkából. A bank is a nyakára jár a hátralékok miatt, lánya tenisz tábori utazását így az utolsó pillanatban le kell fújnia. Pedig Nadja már megígérte Piwinek, hogy ott együtt lesznek, így a kamasz szerelmesek is örök haragot mondanak egymásnak. Ewersbusch úr felmond Lerchnének, ő pedig beperli az öreg urat. Itt már csak a csoda doktor segíthet.

Starting: 08-05-2025 04:50:00

End
08-05-2025 05:50:00

Piwi kitüntetést kap a városházán, mert ő lett az év junior teniszezője. Az egész család elmegy az ünnepségre, ahol Romy Wintert, Eisenach ifjú tornászcsillagát is kitüntetik. A fiatal lánnyal valami láthatóan nincs rendben. Marlene nehezményezi, hogy Christian mindent megenged Clarának, aki talán épp emiatt egyre hisztisebb. A doktor nehezen tud minden családi kötelezettségének eleget tenni, és szakmailag sem mennek túl jól a dolgai: Romy Winter válságos állapotát valószínűleg az ő rossz diagnózisa okozta. A szakadék szélén Christian csak a családjára számíthat, de nem kér a segítségükből.

Starting: 08-05-2025 05:50:00

End
08-05-2025 06:55:00

Evelyn válása és Christine születésnapja két olyan esemény, amire összesereglik a Guldenburg család apraja-nagyja, barátok, ismerősök. Thomas és Kitty azonban hiányoznak a körből, ők Dél-Franciaországba menekülnek a családok elől. A legszebb születésnapi ajándékot Nane hozza, aki a kisbabájával jelenik meg.

Starting: 08-05-2025 06:55:00

End
08-05-2025 07:55:00

Herta von Guldenburg temetésén megjelenik az egész család, de eljönnek a barátok és ellenségek is. Az örökösök megdöbbenésére a végrendelet szerint az asszony Brazíliában élő sógorára hagyta vagyona nagy részét. A sofőr Kröger szerint azonban létezik egy későbbi végrendelet is.

Starting: 08-05-2025 07:55:00

End
08-05-2025 08:55:00

A fiatal jegyespár, Nina és Casper, feszülten érkeznek a hajóra, mert az édesanyáik viharos múltja még az esküvőjüket is beárnyékolja. Günther és Natalie számára pedig talán többet is tartogat ez az út, mint egy egyszerű nyaralást, és ezáltal Tom-al, az esküvőszervezővel is összehozza őket a sors, aki, mint kiderül, nem is akárki Günther életében.

Starting: 08-05-2025 08:55:00

End
08-05-2025 10:55:00

Jean és Dom segítenek Caronnak megoldani egy gyilkosságot egy távoli vidéki kastélyban. Egy rejtélyes kulcs rejtheti a megoldást, de vajon mit nyit.

Starting: 08-05-2025 10:55:00

End
08-05-2025 11:55:00

Jeant meglátogatják nászúton lévő barátai Angliából. Sajnos nem megy minden jól az ifjú házasoknak, az örökké tartó boldogságukat megnyirbálhatja egy elátkozott tarot-kártyacsomag.

Starting: 08-05-2025 11:55:00

End
08-05-2025 12:55:00

Inge szerint hamvába hullt ötlet, hogy hétközben is legalább egyszer az asztal köré lehessen ültetni a családot, hisz mindenki a maga útját járja. Marlene otthon van ugyan, de rá se lehet számítani, mert osztálytalálkozót szervez. És ekkor váratlanul beállít Rainer, Marlene egykori osztálytársa, akiről csakhamar kiderül, annak idején gyengéd szálak fűzték Marlenéhez. Christiant enyhe féltékenység keríti hatalmába, s úgy tűnik, nem egészen alaptalanul.

Starting: 08-05-2025 12:55:00

End
08-05-2025 14:00:00

Miközben Johannes azon töri a fejét, miként hozakodjon elő házassági szándékával, Inge éppen az ellenkezőjét tervezi. Úgy látja, reménytelen időpazarlás azt várnia, hogy valaha is komolyra forduljon a kapcsolatuk, ezért a távolságtartás mellett dönt, és elutazik. Marlene tanácstalanabb, mint valaha. Beigazolódnak az érzései, valóban áldott állapotban van, de nem tudja, vajon Christian örül-e majd a hírnek.

Starting: 08-05-2025 14:00:00

End
08-05-2025 15:00:00

Markus inkognitóban Brazíliába utazik, mert gondok akadnak az egyik ottani szállodával. A szálloda vezetője, Markus lánya, Leonie. A szállodából tárgyak tűnnek el, valaki ellopja mások tárgyait. Ricardo, a szálloda egyik zenésze, Leonie barátja, rendszeresen ételt visz az utcagyerekeknek, Leonie és Markus tudta nélkül. Anna-val, a húgával, gondoskodnak a gyerekekről. Anton anyja, Sarah, írónő és még a szabadsága alatt is a regényírással foglalkozik a fia helyett, aki így Ricardo-hoz csapódik és eljár vele a gyerekekhez. Henriette és Leopold egy idősebb pár, akik állítólag 50. házassági évfordulójukat jöttek Brazíliába ünnepelni. Leopold fia, Götz és annak felesége, Silke utánuk utaznak, mivel aggódnak, hogy Leopold egy hozományvadász nő karmai közé került. Henriette, aki a haláltól menekült meg, a megfontolt Leopold-ot mindenféle kétes kalandba viszi bele. Bea-ról, Leonie asszisztenséről, aki féltékeny, amiért Leonie kapta meg az igazgatói állást, kiderül, hogy ő a felelős a szállodában felmerülő nem egy problémáért.

Starting: 08-05-2025 15:00:00

End
08-05-2025 17:00:00

Miközben Clarissa és Florian által vizsgált kettős gyilkosság megoldása egyre közelebb kerül, Jackson boldog, hiszen meggyőződése, hogy Chris személyében megtalálta a tökéletes szerelmet, ez azonban mélyen megrázza Kellyt.

Starting: 08-05-2025 17:00:00

End
08-05-2025 18:00:00

Egy boncolásra küldött holttest eltűnik, vele együtt pedig Bernard is, az igazságügyi orvosszakértői csapat sofőrje, aki a holttestet szállította. A csapat aggódik: minél több idő telik el, annál kisebb az esély, hogy Bernardot élve megtalálják. Eközben Jackson kételkedni kezd Chrisben, amikor kiderül, hogy az ellopott festmény hamisítvány.

Starting: 08-05-2025 18:00:00

End
08-05-2025 19:00:00

Az ambiciózus orvos, Clemens Hoffmann legnagyobb álma, hogy hajójával bevitorlázza a világot. Nem sokkal az utazása előtt egy baleset keresztülhúzza a terveit. A három gyermekét egyedül nevelő testvére, Doro életét veszti egy gázrobbanásban. A nő utolsó akarata, hogy a szabadságot imádó orvos gondoskodjon Kristináról, Benniről és Judyról. Clemens nem számíthat az élettársa segítségére, ahogy Doro gyermektelen sógornőjére, Karinra és annak férjére, Arthurra sem azután, hogy meg akarták vásárolni tőle a gyermeknevelési jogot, amit az orvos egyértelműen elutasított. Végül a barátja, Florian és az egyedülálló anya, Marion nyújt neki segítséget.

Starting: 08-05-2025 19:00:00

End
08-05-2025 20:55:00

Markus inkognitóban Brazíliába utazik, mert gondok akadnak az egyik ottani szállodával. A szálloda vezetője, Markus lánya, Leonie. A szállodából tárgyak tűnnek el, valaki ellopja mások tárgyait. Ricardo, a szálloda egyik zenésze, Leonie barátja, rendszeresen ételt visz az utcagyerekeknek, Leonie és Markus tudta nélkül. Anna-val, a húgával, gondoskodnak a gyerekekről. Anton anyja, Sarah, írónő és még a szabadsága alatt is a regényírással foglalkozik a fia helyett, aki így Ricardo-hoz csapódik és eljár vele a gyerekekhez. Henriette és Leopold egy idősebb pár, akik állítólag 50. házassági évfordulójukat jöttek Brazíliába ünnepelni. Leopold fia, Götz és annak felesége, Silke utánuk utaznak, mivel aggódnak, hogy Leopold egy hozományvadász nő karmai közé került. Henriette, aki a haláltól menekült meg, a megfontolt Leopold-ot mindenféle kétes kalandba viszi bele. Bea-ról, Leonie asszisztenséről, aki féltékeny, amiért Leonie kapta meg az igazgatói állást, kiderül, hogy ő a felelős a szállodában felmerülő nem egy problémáért.

Starting: 08-05-2025 20:55:00

End
08-05-2025 22:50:00

Evelyn válása és Christine születésnapja két olyan esemény, amire összesereglik a Guldenburg család apraja-nagyja, barátok, ismerősök. Thomas és Kitty azonban hiányoznak a körből, ők Dél-Franciaországba menekülnek a családok elől. A legszebb születésnapi ajándékot Nane hozza, aki a kisbabájával jelenik meg.

Starting: 08-05-2025 22:50:00

End
08-05-2025 23:50:00

Herta von Guldenburg temetésén megjelenik az egész család, de eljönnek a barátok és ellenségek is. Az örökösök megdöbbenésére a végrendelet szerint az asszony Brazíliában élő sógorára hagyta vagyona nagy részét. A sofőr Kröger szerint azonban létezik egy későbbi végrendelet is.

Starting: 08-05-2025 23:50:00

End
09-05-2025 00:30:00

Közelgő esküvője előtt Eleanor megtudja, hogy vőlegénye megcsalja őt. A tengerparti, idilli Brandon kastélyba menekül, ahol Tom, a legjobb barátja karjaiban vigasztalódik. Hamarosan azonban kételkedni kezd abban, hogy ez az affér jó döntés volt-e.

Starting: 09-05-2025 00:30:00

End
09-05-2025 03:05:00

Petra Hoffmann 50 évesen újra terhes. De nem saját gyermekét hordja ki, hanem a saját unokáját, lánya Kim és annak férje, Mathias kisfiát. Nemsokkal a szülés előtt válságba kerül Kim és Mathias házassága.

Starting: 09-05-2025 03:05:00

End
09-05-2025 04:50:00

Inge szerint hamvába hullt ötlet, hogy hétközben is legalább egyszer az asztal köré lehessen ültetni a családot, hisz mindenki a maga útját járja. Marlene otthon van ugyan, de rá se lehet számítani, mert osztálytalálkozót szervez. És ekkor váratlanul beállít Rainer, Marlene egykori osztálytársa, akiről csakhamar kiderül, annak idején gyengéd szálak fűzték Marlenéhez. Christiant enyhe féltékenység keríti hatalmába, s úgy tűnik, nem egészen alaptalanul.

Starting: 09-05-2025 04:50:00

End
09-05-2025 05:50:00

Miközben Johannes azon töri a fejét, miként hozakodjon elő házassági szándékával, Inge éppen az ellenkezőjét tervezi. Úgy látja, reménytelen időpazarlás azt várnia, hogy valaha is komolyra forduljon a kapcsolatuk, ezért a távolságtartás mellett dönt, és elutazik. Marlene tanácstalanabb, mint valaha. Beigazolódnak az érzései, valóban áldott állapotban van, de nem tudja, vajon Christian örül-e majd a hírnek.

Starting: 09-05-2025 05:50:00

End
09-05-2025 06:55:00

Carina harcot indít a másik végrendelet érvényesítéséért. A grófnőt nehéz anyagi helyzetbe hozza anyósa végrendelete, sőt, veszélybe kerül a Guldenburg-vagyon is. Nane a jogi egyetemen tanul, s eközben boldog anyja Tobias gyermekének, mígnem egy napon megkedvelik egymást Claudióval. Evelyn beleszeret Christoph-ba, a festőbe.

Starting: 09-05-2025 06:55:00

End
09-05-2025 07:55:00

Ámor igen sokat szorgoskodik az utóbbi időben a Guldenburg-família környékén. Nane beleszeret Claudióba, de felbukkan Tobias is. Meerungen szerelmet vall a grófnőnek, Christoph pedig festményein örökíti meg vonzódását Evelyn iránt. Achim eközben megtalálja Herta utolsó végrendeletét, amit Carina rendelkezésére bocsát, nem egészen önzetlenül.

Starting: 09-05-2025 07:55:00

End
09-05-2025 08:55:00

Annalena és Tobias a gyermekük születése után házasodnak a hajón, de véletlenül kiderül, hogy Leo biológiai apja Annalena korábbi barátja. Charlotte és Kai pár hónap ismeretség után döntöttek a gyors esküvő mellett, amivel nagy fejtörést okoznak Kai nagymamájának, és Franzinak, Charlotte nővérének is.

Starting: 09-05-2025 08:55:00

End
09-05-2025 10:55:00

Jeant meglátogatják nászúton lévő barátai Angliából. Sajnos nem megy minden jól az ifjú házasoknak, az örökké tartó boldogságukat megnyirbálhatja egy elátkozott tarot-kártyacsomag.

Starting: 09-05-2025 10:55:00

End
09-05-2025 11:55:00

Egy zenészt holtan találnak, akinek az arcára furcsa szimbólumot rajzolt a gyilkos. Jean és Dom feladata megfejteni, hogyan halhatott meg az áldozat egyedül egy zárt szobában.

Starting: 09-05-2025 11:55:00

End
09-05-2025 12:55:00

Már-már úgy tűnik, hőseink élete révbe ért: Inge és Johannes a maguk módján, egymással huzakodva, de mégis csak az esküvőjükre készülődnek, Marlene és Christian pedig végre biztosak egymásban, és boldogan várják a kisbabát. Ám egy váratlan fordulat mindent összetör: Marlenét megmarja egy mérgeskígyó. Ha nem kap antiszérumot, nem tudják megmenteni. A kisfiú, aki titokban vitte be az iskolába az állatot, nem meri bevallani a tettét, pedig csak az ő vallomása segíthetne Marlene életben maradásában.

Starting: 09-05-2025 12:55:00

End
09-05-2025 14:00:00

Marlene és Christian végre összeházasodnak. Az örömbe üröm is vegyül, Lisa Madridba készül az egyetemre. A sok izgalomtól megindul a szülés, és a kicsi magzatvizet lélegzik be.

Starting: 09-05-2025 14:00:00

End
09-05-2025 15:00:00

Markus, egy, a szálloda konszern ellenséges kivásárlását meghiúsító akció után rosszul lesz és kórházba kerül. Az orvos szigorú és hosszú pihenést tanácsol neki, ezért nagynénje, Dorothea, a konszern korábbi vezetője, elküldi őt a marokkói szállodájukba, hogy Markus ott pihenje ki a fáradalmakat. Csakhogy éppen ott tartózkodik, volt felesége, akit húsz éve nem látott, miután elváltak, mert Gabrielle megcsalta őt a legjobb barátjával. Leonie, Markus lánya, aki a szálloda helyettes vezetője, ezért kénytelen titkolni, hogy az anyja is ott van. Eközben kiderül, hogy egy ismeretlen férfi, akit egy Casablanca-i ügyvéd képvisel, tíz milliós kártérítést akar követelni a szállodától mondván, hogy Markus olyan területen építette fel a szállodát, melyet nem lett volna joga megvásárolni. Dorothea Marokkóba utazik, hogy ő rendezze el az ügyet, mert kímélni akarja Markus-t az izgalmaktól. A dolgok azonban tovább bonyolódnak, ezért Dorothea mégis kénytelen Markus-t bevonni az ügybe. Jamila, a szálloda igazgatónője azt javasolja Markus-nak, hogy kössön kompromisszumot. Fizessen ki a férfinek három milliót készpénzben és akkor elkerülhetik a szálloda bezáratását. Leonie, aki már egy éve együtt él Ahmed-del a végzős joghallgatóval, végre bemutatja apjának a fiút, aki Markus szerencséjére képes segíteni a földterület körüli bonyodalmak tisztázásában.

Starting: 09-05-2025 15:00:00

End
09-05-2025 17:00:00

Egy boncolásra küldött holttest eltűnik, vele együtt pedig Bernard is, az igazságügyi orvosszakértői csapat sofőrje, aki a holttestet szállította. A csapat aggódik: minél több idő telik el, annál kisebb az esély, hogy Bernardot élve megtalálják. Eközben Jackson kételkedni kezd Chrisben, amikor kiderül, hogy az ellopott festmény hamisítvány.

Starting: 09-05-2025 17:00:00

End
09-05-2025 18:00:00

Bernard halála megrázza az egész csapatot, különösen Joséphine-t, aki úgy érzi, felelős barátja haláláért. Miközben Kelly újabb esélyt szeretne adni kapcsolatának Édouard-ral, Raphaël és Clarissa románca már nem titok többé. Jackson pedig úgy dönt, utánajár Chris múltjának.

Starting: 09-05-2025 18:00:00

End
09-05-2025 19:00:00

A tizenöt éves Megan Shephard (Jodelle Ferland) és szülei bármit megtennének, hogy megmentsék az anyagi nehézségekkel küszködő farmjukat. Épp az utolsó pillanatban fedeznek fel egy vadlovat. Megan szeretetével és édesapja, Jack (Kris Kristofferson) bátorságával sikerül megszelídíteniük Éjfélt, és benevezik egy pénzdíjas versenyre. Csakhogy a befolyásos Brad Chaney szemet vet a lóra, és megvétózza az nevezést. Végül a két családfő fogadást köt, amelyikük lova megnyeri a helyi lóversenyt, azé lesz Éjfél.

Starting: 09-05-2025 19:00:00

End
09-05-2025 20:55:00

Markus, egy, a szálloda konszern ellenséges kivásárlását meghiúsító akció után rosszul lesz és kórházba kerül. Az orvos szigorú és hosszú pihenést tanácsol neki, ezért nagynénje, Dorothea, a konszern korábbi vezetője, elküldi őt a marokkói szállodájukba, hogy Markus ott pihenje ki a fáradalmakat. Csakhogy éppen ott tartózkodik, volt felesége, akit húsz éve nem látott, miután elváltak, mert Gabrielle megcsalta őt a legjobb barátjával. Leonie, Markus lánya, aki a szálloda helyettes vezetője, ezért kénytelen titkolni, hogy az anyja is ott van. Eközben kiderül, hogy egy ismeretlen férfi, akit egy Casablanca-i ügyvéd képvisel, tíz milliós kártérítést akar követelni a szállodától mondván, hogy Markus olyan területen építette fel a szállodát, melyet nem lett volna joga megvásárolni. Dorothea Marokkóba utazik, hogy ő rendezze el az ügyet, mert kímélni akarja Markus-t az izgalmaktól. A dolgok azonban tovább bonyolódnak, ezért Dorothea mégis kénytelen Markus-t bevonni az ügybe. Jamila, a szálloda igazgatónője azt javasolja Markus-nak, hogy kössön kompromisszumot. Fizessen ki a férfinek három milliót készpénzben és akkor elkerülhetik a szálloda bezáratását. Leonie, aki már egy éve együtt él Ahmed-del a végzős joghallgatóval, végre bemutatja apjának a fiút, aki Markus szerencséjére képes segíteni a földterület körüli bonyodalmak tisztázásában.

Starting: 09-05-2025 20:55:00

End
09-05-2025 22:50:00

Carina harcot indít a másik végrendelet érvényesítéséért. A grófnőt nehéz anyagi helyzetbe hozza anyósa végrendelete, sőt, veszélybe kerül a Guldenburg-vagyon is. Nane a jogi egyetemen tanul, s eközben boldog anyja Tobias gyermekének, mígnem egy napon megkedvelik egymást Claudióval. Evelyn beleszeret Christoph-ba, a festőbe.

Starting: 09-05-2025 22:50:00

End
09-05-2025 23:55:00

Ámor igen sokat szorgoskodik az utóbbi időben a Guldenburg-família környékén. Nane beleszeret Claudióba, de felbukkan Tobias is. Meerungen szerelmet vall a grófnőnek, Christoph pedig festményein örökíti meg vonzódását Evelyn iránt. Achim eközben megtalálja Herta utolsó végrendeletét, amit Carina rendelkezésére bocsát, nem egészen önzetlenül.

Starting: 09-05-2025 23:55:00

End
10-05-2025 00:30:00

Ben szívrohamot kap helikopterében, amit utolsó erejéből sikerül a mozgáskorlátozott műgyűjtő, Geoffrey birtokán letennie. Geoffrey felesége, June ápolónő, így sikerül megmentenie Ben életét, akinek a szíve most már csak June-ért, az őrangyaláért dobog. Ám mielőtt beteljesedhetne szerelmük, a sors összekuszálja a szálakat.

Starting: 10-05-2025 00:30:00

End
10-05-2025 03:15:00

A világhírű brit írónő, Rosamunda Pilcher műveiből készült a filmsorozat.Az írónő 7 évesen kezdett el írni és 18 éves korában jelent meg első novellája, első romantikus regényét 1949-ben publikálta. 1987-ben jelent meg a The Shell Seekers című családregénye, amely világszerte ismertté tette. A könyvből több mint 5 millió példányt adtak el, és színdarab is készült belőle. Könyvei Németországban különösen népszerűek, hiszen az országos csatorna, a ZDF Pilcher számos történetét adaptálta televízióra.

Starting: 10-05-2025 03:15:00

End
10-05-2025 05:00:00

Clara Stellingbosch megbecsült ügyvéd szülővárosában, Millegartban, ahol remekül érzi magát. Amikor ajánlatot kap, hogy vőlegényével együtt átvegyen egy stockholmi ügyvédi irodát, a félelem nem hagyja rögtön dönteni. Azon töpreng, feladja-e a kényelmes, kellemes kisvárosi életet és vállalja-e a nagyváros kihívásait. Clara nem sokkal a felajánlás után megismerkedik Stellan Mansfelddel, és az élete fenekestül felborul. Stellan megtalálja az elveszett Egy nap a tóparton c. képet, amely egykor a nő nagyanyjáé volt. Clara jogi tapasztalata nagyon sokat jelenthet, ha valaki ellop egy drága festményt.

Starting: 10-05-2025 05:00:00

End
10-05-2025 07:00:00

Nincs leírás.

Starting: 10-05-2025 07:00:00

End
10-05-2025 09:00:00

Nincs leírás.

Starting: 10-05-2025 09:00:00

End
10-05-2025 10:00:00

Amikor a vadonban találnak egy mumifikálódott holtestet, a telepesek jellegzetes öltözékében, Charlieék úgy gondolják, egy több száz esztendős holtesttel van dolguk. Csakhogy egy modern lőfegyverből származó lövedéket távolítanak el az áldozatból. Charlie és Rex nyomozni kezdenek és a jelek egy túlélő csoport felé mutatnak, akik 20 éve telepedtek le a vadonban és az áldozat feltehetően közülük származott.

Starting: 10-05-2025 10:00:00

End
10-05-2025 11:00:00

Az óceán partra sodorja egy búvár holtestét, csakhogy sehonnan sem jelentenek eltűnést, egy búvárklubban sem történt baleset. Jesse, aki San Diego-ban tartózkodik egy konferencián, a távolból kideríti, hol merülhetett le az áldozat, így hamarosan sikerül azonosítani. A nyomok ezúttal egy extrém környezetvédelmi szervezet felé vezetnek, akik kisebb-nagyobb akciókkal próbálják felhívni a köz figyelmét az óceán élőlényei megóvásának fontosságára, de gyanúba keveredik egy rákászhajó kapitánya is.

Starting: 10-05-2025 11:00:00

End
10-05-2025 12:00:00

A World Healing alapítvány célja az adománygyűjtések során befolyt összegből gyógyszerrel ellátni a szegényebb országokat. Amikor az elnöke mérgezéssel kórházba kerül, az alelnököt pedig holtan találják, Charliék nyomozni kezdenek. A mostanság melankolikus Rex a tetthelyen véletlenül ópiátot szippant fel és ő is kórházba kerül. A nyomozás elvezet Jesse egyik régi barátnőjéhez, közben Charliék rájönnek, hogy az alapítványnál talán nincs minden rendben.

Starting: 10-05-2025 12:00:00

End
10-05-2025 13:00:00

Katie eltűnik ugyanarról a helyről, ahol két éve megtalálták a legjobb barátnője holtestét. Hudson nyomozóék először a megoldatlan gyilkossági ügy két gyanúsítottját vizsgálják. Az elsőt hamar tisztázzák, a második azonban gyanúsín viselkedik. Amikor váratlanul meglép Hudsonék elől, még gyanúsabbnak tűnik, de vajon minden az, aminek látszik? Rex természetesen hamar jó nyomon lesz.

Starting: 10-05-2025 13:00:00

End
10-05-2025 14:00:00

Donovan egyik régi informátorát lelövik. A holtesten állatszőrt találnak, amiről kiderül, hogy Rextől származik. Charlie vizsgálódni kezd Rex alomtestvérei után, így hamarosan családi találkozóra kerül sor. Közben Donovan egy régi svindlert gyanúsít Karl, az egykori informátora megölésével. Rex testvérei és Karl régi katonatársa segítségével hamarosan bevetésre mennek.

Starting: 10-05-2025 14:00:00

End
10-05-2025 15:00:00

Nincs leírás.

Starting: 10-05-2025 15:00:00

End
10-05-2025 17:00:00

Röviddel az indulás előtt Manuela, a híres slágerénekes, "Lou" König menyasszonya meggondolja magát és lemondja az esküvőt. Így a hajó egy csalódott énekessel hagyja el a kikötőt, aki a nyilvánosság előtt is félti a hírnevét az eset miatt. A hosszú idő óta neki dolgozó menedzsere, Gaby Wuschansky, aki az esküvőről szóló, szándékosan elhelyezett hírekkel akarta felpörgetni ügyfele meginogni kezdődő karrierjét, most szintén gondban van.

Starting: 10-05-2025 17:00:00

End
10-05-2025 18:55:00

Az idősődő Georg Körner Bagan-ban várja fiatal menyasszonyát, Anna-t, akit nagy pompa közepette akar feleségül venni. Az esküvő készen áll, de Anna Yangon-ban reked. A fotós, Hendrik segítségét kéri, hogy vigye kocsival Bagan-ba. Az út során lassan érzelmi szálak kezdenek szövődni közöttük. Georg, miközben menyasszonyára vár, megismerkedik Maria-val, a kissé esetlen, jó humorú, de üzleti ügyekben talpra esett asszonnyal. Apránként rájönnek, mennyire hasonlítanak egymásra. Maria felajánlja, hogy megszervezi Georg esküvőjét. Markus Winter, a szállodatulajdonos, barátját, Frank-ot kéri meg, hogy segítsen megtervezni számára egy fontos épületet. Frank azonban teljesen kiégett és képtelen bármilyen tervet összehozni. Felesége utána jön, mert nagyon aggódik érte. Markus megismerteti Frank-ot egy buddhista szerzetessel és Frank úgy dönt, hogy egy időre kolostorba vonul, hogy ismét önmagára találjon.

Starting: 10-05-2025 18:55:00

End
10-05-2025 20:55:00

Jack Morgan és felesége gazdag szeszfőzde tulajdonosok, s náluk dolgozik az egész falu. Felveszik a reklámügynökségükhöz Henry McFarlandot, akinek nagy jövőt jósolnak. Henry élvezi a sikert, amely a fejébe száll. Már nem törődik a feleségével és a kislányával. A faluba kerül a McFarland család amerikai leszármazottja, aki rokonokat keres, hogy beteg gyermekének csontvelő átültetéséhez donort keressen. Henry az egyetlen rokon, aki megfelelő donor. Ő azonban csak a felesége zsarolása árán vállalja a feladatot.

Starting: 10-05-2025 20:55:00

End
10-05-2025 22:50:00

A fiatal stockholmi festő, Lilian Sjöberg az újságíró (egykori barátja) ajánlására művészeti ösztöndíjat kap, amely biztosít számára egy egész nyarat, amit az idilli szépségű Charlottenbergben tölthet és minden idejét a festészetnek szentelheti.rnrnA nő és az ottani erdész, Felix Blom között gyengéd szerelem bontakozik ki. Amikor Lilian első alkalommal találkozik a Charlottenbergi Művészeti Egylet elnökével, Martin Blommal, a férfi váratlanul furcsa módon tartózkodóan reagál a nő személyére. Alma, Martin anyja és Felix nagyanyja is leplezetlen ellenszenvvel viselkedik Liliannal szemben.rnrnLiliant gyakran gyötrik rémálmok, képei egyre sötétebbek, komorabbak. Egy napon véletlenül összefut egyik sétája során Felixszel egy csodás tóparton. Ott ráismer az álmaiban visszatérő tópartra, bár előtte még sosem járt Charlottenbergben.rnrnAlma nagy-nagy aggodalommal figyeli a Felix és Lilian között szövődő szerelmi kapcsolatot. Ugyanis a tóparton ismét felbukkant a fekete hattyú -, ami számára végzetes események előhírnöke. A helyzet Lilian számára is tovább bonyolódik, amikor az újságíró, Albin elkezd kutakodni a régi archívumokban a Blom család története után. Lilian még csak nem is sejti, hogy a charlottenbergi emberek reakciója milyen sötét titkot rejteget, ami egész szorosan kapcsolódik az ő életéhez.

Starting: 10-05-2025 22:50:00

End
11-05-2025 00:30:00

Jenny, Simon és Patrick Mansley vegyes érzelmekkel térnek vissza szülői birtokukra, miután értesülnek apjuk haláláról. Heather Padington, a kastély házvezetőnője és apjuk vélt szeretője olvassa fel a gyermekeknek a végrendeletet, akik az elmúlt években nem álltak jó kapcsolatban édesapjukkal. Most, hogy rájuk szállt az örökség, el akarják adni az ingatlant és lezárni a múltat. Azonban szerencsére nem minden úgy alakul, ahogy ők azt először elgondolták.

Starting: 11-05-2025 00:30:00

End
11-05-2025 03:15:00

Jack Morgan és felesége gazdag szeszfőzde tulajdonosok, s náluk dolgozik az egész falu. Felveszik a reklámügynökségükhöz Henry McFarlandot, akinek nagy jövőt jósolnak. Henry élvezi a sikert, amely a fejébe száll. Már nem törődik a feleségével és a kislányával. A faluba kerül a McFarland család amerikai leszármazottja, aki rokonokat keres, hogy beteg gyermekének csontvelő átültetéséhez donort keressen. Henry az egyetlen rokon, aki megfelelő donor. Ő azonban csak a felesége zsarolása árán vállalja a feladatot.

Starting: 11-05-2025 03:15:00

End
11-05-2025 05:00:00

A fiatal stockholmi festő, Lilian Sjöberg az újságíró (egykori barátja) ajánlására művészeti ösztöndíjat kap, amely biztosít számára egy egész nyarat, amit az idilli szépségű Charlottenbergben tölthet és minden idejét a festészetnek szentelheti.rnrnA nő és az ottani erdész, Felix Blom között gyengéd szerelem bontakozik ki. Amikor Lilian első alkalommal találkozik a Charlottenbergi Művészeti Egylet elnökével, Martin Blommal, a férfi váratlanul furcsa módon tartózkodóan reagál a nő személyére. Alma, Martin anyja és Felix nagyanyja is leplezetlen ellenszenvvel viselkedik Liliannal szemben.rnrnLiliant gyakran gyötrik rémálmok, képei egyre sötétebbek, komorabbak. Egy napon véletlenül összefut egyik sétája során Felixszel egy csodás tóparton. Ott ráismer az álmaiban visszatérő tópartra, bár előtte még sosem járt Charlottenbergben.rnrnAlma nagy-nagy aggodalommal figyeli a Felix és Lilian között szövődő szerelmi kapcsolatot. Ugyanis a tóparton ismét felbukkant a fekete hattyú -, ami számára végzetes események előhírnöke. A helyzet Lilian számára is tovább bonyolódik, amikor az újságíró, Albin elkezd kutakodni a régi archívumokban a Blom család története után. Lilian még csak nem is sejti, hogy a charlottenbergi emberek reakciója milyen sötét titkot rejteget, ami egész szorosan kapcsolódik az ő életéhez.

Starting: 11-05-2025 05:00:00

End
11-05-2025 07:00:00

Nincs leírás.

Starting: 11-05-2025 07:00:00

End
11-05-2025 08:00:00

Nincs leírás.

Starting: 11-05-2025 08:00:00

End
11-05-2025 10:00:00

Amikor egy gyerekzsúrra meghívott szórakoztató hercegnő gyanús körülmények között meghal, Rex és Charlie ráállnak az ügyre. A társaságban jelenlévő szülők mind gyanúsak, és hamar kiderül, hogy nem kevés ellenségeskedés van köztük és rengeteg a titkuk. Eleinte mégis a "hercegnő" munkaadója a leggyanúsabb, különösen azután, hogy fény derül a vállalkozás és a gazdag unatkozó anyukák sötét titkára.

Starting: 11-05-2025 10:00:00

End
11-05-2025 11:00:00

Hudsont és Rexet elrabolja egy titokzatos személy, aki a pontosan 5 éve kézre kerített sorozatgyilkos, Garrett Frost barátjának vallja magát, és tetemes váltságdíjat követel. Donovan, Jesse és Sarah minden erejüket bevetve igyekeznek azonosítani az elkövetőt, közben az ügyes Rex kiszabadul, így szerencsére az ő segítségére is számíthatnak.

Starting: 11-05-2025 11:00:00

End
11-05-2025 12:00:00

Amikor egy gyújtogató autókban elhelyezett bombákkal terrorizálja a környéket, Charlie és Rex nyomozásba kezdenek, hogy megtalálják a következő célpontot, mielőtt az egész ügy füstbe száll.

Starting: 11-05-2025 12:00:00

End
11-05-2025 13:00:00

Amikor egy holtestet találnak, hátán egy vörös X-szel, Hudsonék úgy gondolják, hogy valaki leutánozza azt a sorozatgyilkost, aki húsz éve végzett több emberrel, majd kioltotta a saját életét is. Duane Laford, az elkövető, egy volt aktivista volt, aki népe jogát védte. A mostani gyilkosság első számú gyanúsítottja a Duane lány. Ahogy szaporodnak a holttestek, és hiába keresik a régi ügy aktáit, ez a bűnügyi eset egyre szövevényesebb lesz.

Starting: 11-05-2025 13:00:00

End
11-05-2025 14:00:00

Egy rangos kutyakiállításon történt gyilkosság ügyében Rexé a főszerep, hogy kiderítse ki lehet a tettes.

Starting: 11-05-2025 14:00:00

End
11-05-2025 15:00:00

Egy erősen másnapos Franzot egy állig felfegyverzett csapat ébreszti. Kiderül, hogy kollégáját holtan találták egy késsel a hátában, és úgy tűnik, hogy a gyilkos fegyver Franz zsebkése. Még jó, hogy Franz apja hamis alibit szolgáltat a fiának, hogy kiszabadítsa őt, aki így kiderítheti, hogy ki az igazi gyilkos.

Starting: 11-05-2025 15:00:00

End
11-05-2025 17:00:00

A hajó és legénysége az esküvőszervezővel kiegészülve a legnagyobb görög sziget, Kréta felé veszi az irányt.

Starting: 11-05-2025 17:00:00

End
11-05-2025 18:55:00

Sandra, a tengerbiológus Németországból tér vissza, ahol tengerbiológusként dolgozik az egyik kis szigeten, magányosan, mióta a férjét elvesztette. Alexander, akinek fuvarozó cége van, kelletlenül érkezik a nyaralására, amit a kollégái ajándékoztak neki, de képtelen elszakadni a munkájától és a mobiljától. A szállodában veszi észre, hogy elcserélték a csomagját. A bőrönd Sandráé, a tengerbiológusé. Alexander talál a bőröndben egy naplót és nem tud ellenállni, hogy bele ne olvasson. Amikor kiderül, kié a bőrönd, eltökéli, hogy maga viszi el Sandrának a csomagját. Leonie, az itteni szálloda igazgatója és a születésnapja alkalmából Markus ellátogat hozzá, hogy együtt ünnepelhessék meg azt. Markus összefut egy régi szerelmével, Eva-val és annak lányával, Nikola-val. Leonie bogarat ültet a fülébe, hogy Nikola talán az ő lánya. Stefan, az özvegy férfi, kislányával, Lena-val és új szerelmével, Greta-val érkezik a szigetre, de megkeseríti a életüket, hogy Lena elutasítja Greta kedvességét, mert úgy gondolja, hogy a lánya az anyja helyébe akar lépni. Még a szigetről is próbál megszökni.

Starting: 11-05-2025 18:55:00

End
11-05-2025 20:55:00

Tom Barnes 3 napra Kintonba érkezik, hogy meglátogassa nagynénjét, aki éppen a 75. születésnapja megünneplésére készül. Tom összetalálkozik gyermekkori barátnőjével, Kittyvel, és annak kisfiával. Megérkezik Elaine, Tom jelenlegi barátnője is munkatársával. Kitty kisfia elkóborol, majd amikor Tom és Kitty együtt keresik a gyereket, kiderül, hogy ki a fiú apja voltaképpen. A nagynéni születésnapjára megérkezik régi hódolója, Ned is. A régi kapcsolatokat valahogyan rendezni kell, ami súlyos döntés mindegyikük számára.

Starting: 11-05-2025 20:55:00

End
11-05-2025 22:50:00

Pernilla lelkesen, szívvel lélekkel dolgozik az apja, Petter Palme tulajdonában lévő kiadónál megjelenő természeti magazin főszerkesztőjeként. Petter viszont azt szeretné, ha a lánya bedolgozná magát a kiadói vezetőségbe.rnrnCélja elérése érdekében trükkösen odaszervezi a lányához Jasper Svenssont, aki hivatalosan tanácsadóként tevékenykedne a természeti magazinnál, valójában pedig érveket gyűjtene a megbízójának, Petternek, hogy tulajdonképpen miért is kellene megszüntetni a magazin kiadását.rnrnPernilla és Jasper miközben megkísérlik, hogy együtt dolgozzanak, közben a magánéletükben is egyre közelebb kerülnek egymáshoz….

Starting: 11-05-2025 22:50:00

End
12-05-2025 00:30:00

Rosamunde Pilcher :rnA kék hálószoba novelláskötet „Amita” című elbeszélése nyománrnrnA válása után Christina Tolliver új életet szeretne kezdeni és többet törődni a lányával, Elenával. Egy kis vidéki ház keresése során összetalálkozik Stephen McDowellnal, az erdőgondnokkal, aki a szinte azonnal bele is szeret az ifjú asszonyba és segít neki beköltözni az új otthonába.rnrnMindenesetre a férfit még „köti” Juliet Pierce, a munkaadója feleségének a hozzá való ragaszkodása. Jóllehet Juliet harminc évvel fiatalabb, mint a súlyos beteg férje, a maguk módján mégiscsak nagyon szeretik egymást. Mégis az életet szomjazó Juliet nem tud ellenállni a vonzó külsejű Stephennek és szinte üldözi az erdészt, bár a férfi már régóta befejezettnek tekinti az afférjukat.rnrnStephen nem kívánja a fair munkaadója bizalmával visszaélni. Jonathan Pierce magántitkára, Ernest Murphy gyűlöli Julietet és azzal gyanúsítja, hogy csupán a férje vagyonát szemelte ki magának. Jonathan Pierce nagyon is tisztában van vele, hogy a felesége szenved az aranykalitkában és fel is kínálja neki, hogy elmehet, elengedi.rnrnChristina is beleszeretett Stephenbe. Azonban az együttlétüket mindig valami megzavarja, hiszen ott van a lánya, Elena akivel törődnie kell -, és a kislánya nagyon szenved attól, hogy az apjának már barátnője van. Jonathan évente megrendezett kerti-partijára meghívja Juliet féltékenysége ellenére Christinát is. Juliet könyörög a partin Stephennek, hogy szökjön meg vele, érte hajlandó mindent feladni, mindenről lemondani.rnrnStephen viszont nyíltan bevallja Julietnek, hogy Christina a szerelme. Amikor Jonathan Pierce tudomást szerez a felesége afférjáról, felkeresi Stephent . úgy tűnik, katasztrófa van készülőben.

Starting: 12-05-2025 00:30:00

End
12-05-2025 03:05:00

Celine Julia fiának, Timnek a barátnője, és terhes. Julia megdöbben, mivel még egyáltalán nem érzi magát nagymamának. Lenat viszont Aaron állítja döntés elé, mivel Aaron helyettesítése állatorvosként hamarosan lejár.

Starting: 12-05-2025 03:05:00

End
12-05-2025 04:50:00

Már-már úgy tűnik, hőseink élete révbe ért: Inge és Johannes a maguk módján, egymással huzakodva, de mégis csak az esküvőjükre készülődnek, Marlene és Christian pedig végre biztosak egymásban, és boldogan várják a kisbabát. Ám egy váratlan fordulat mindent összetör: Marlenét megmarja egy mérgeskígyó. Ha nem kap antiszérumot, nem tudják megmenteni. A kisfiú, aki titokban vitte be az iskolába az állatot, nem meri bevallani a tettét, pedig csak az ő vallomása segíthetne Marlene életben maradásában.

Starting: 12-05-2025 04:50:00

End
12-05-2025 05:50:00

Marlene és Christian végre összeházasodnak. Az örömbe üröm is vegyül, Lisa Madridba készül az egyetemre. A sok izgalomtól megindul a szülés, és a kicsi magzatvizet lélegzik be.

Starting: 12-05-2025 05:50:00

End
12-05-2025 06:55:00

A grófné árverésre viszi a ménesét, hogy legalább átmenetileg kilábaljon az anyagi gondjaiból. Claudio nehéz szívvel utazik vissza Brazíliába, de úgy érzi, hogy a Nanétól vett búcsú nem végleges. Kitty hazatér Olaszországból, ám férje nélkül, akinek egy görbe este során nyoma veszett.

Starting: 12-05-2025 06:55:00

End
12-05-2025 07:55:00

A grófnő egyre jobban vonzódik Meerungenhez, s nem sejti, hogy a férfi életében felbukkant volt felesége. Claudio két, Rióba szóló repülőjegyet küld a grófnő és Nane számára, és izgatottan várja a találkozást.

Starting: 12-05-2025 07:55:00

End
12-05-2025 08:55:00

Az egyik jegyespár a fiatal Catalina és Mark, akik különböző anyagi körülmények között nevelkedtek, és Mark titokban meglepné a nászút alatt a lány szüleit, akik korábban egy szekta tagjai voltak. Hans és Iga a hajón ismerkedtek meg, nem sokkal a férfi balesete után, miben lebénult. 3 év telt el, visszajöttek a hajóra összehozásodni, aminek a férj felnőtt gyerekei egyáltalán nem örülnek.

Starting: 12-05-2025 08:55:00

End
12-05-2025 10:55:00

Egy zenészt holtan találnak, akinek az arcára furcsa szimbólumot rajzolt a gyilkos. Jean és Dom feladata megfejteni, hogyan halhatott meg az áldozat egyedül egy zárt szobában.

Starting: 12-05-2025 10:55:00

End
12-05-2025 11:55:00

Coopert gyilkossággal gyanusítják, mikor Raffy Ozanne-t holtan találják a saját parfümériájában. Ki volt valójában a gyilkos bohócmaszkja mögött.

Starting: 12-05-2025 11:55:00

End
12-05-2025 12:55:00

Paul szépen fejlődik, de egész éjjel sír, ami teljesen kimeríti a családot. Rita, a virágbolt tulajdonosa egyedül neveli mozgássérült kisfiát, akinek nagy szenvedélye volt a dobolás. De ez láb nélkül nem megy. Vagy mégis.

Starting: 12-05-2025 12:55:00

End
12-05-2025 14:00:00

Clara elhanyagoltnak érzi magát az új jövevény miatt. Az "egérmusical" főpróbája után olyan sikeresen elbújik, hogy alig talál rá az aggódó család. Christian fodrásza, Manuela majdnem megfullad tüdejének túlérzékenysége, és a bankár érzéketlensége miatt.

Starting: 12-05-2025 14:00:00

End
12-05-2025 15:00:00

Az idősődő Georg Körner Bagan-ban várja fiatal menyasszonyát, Anna-t, akit nagy pompa közepette akar feleségül venni. Az esküvő készen áll, de Anna Yangon-ban reked. A fotós, Hendrik segítségét kéri, hogy vigye kocsival Bagan-ba. Az út során lassan érzelmi szálak kezdenek szövődni közöttük. Georg, miközben menyasszonyára vár, megismerkedik Maria-val, a kissé esetlen, jó humorú, de üzleti ügyekben talpra esett asszonnyal. Apránként rájönnek, mennyire hasonlítanak egymásra. Maria felajánlja, hogy megszervezi Georg esküvőjét. Markus Winter, a szállodatulajdonos, barátját, Frank-ot kéri meg, hogy segítsen megtervezni számára egy fontos épületet. Frank azonban teljesen kiégett és képtelen bármilyen tervet összehozni. Felesége utána jön, mert nagyon aggódik érte. Markus megismerteti Frank-ot egy buddhista szerzetessel és Frank úgy dönt, hogy egy időre kolostorba vonul, hogy ismét önmagára találjon.

Starting: 12-05-2025 15:00:00

End
12-05-2025 17:00:00

Bernard halála megrázza az egész csapatot, különösen Joséphine-t, aki úgy érzi, felelős barátja haláláért. Miközben Kelly újabb esélyt szeretne adni kapcsolatának Édouard-ral, Raphaël és Clarissa románca már nem titok többé. Jackson pedig úgy dönt, utánajár Chris múltjának.

Starting: 12-05-2025 17:00:00

End
12-05-2025 18:00:00

Kelly egy futballcsapat kapitányának meggyilkolása ügyében nyomozva eljut ahhoz a zsarolóhoz, aki a májátültetés után fenyegető levelet küldött az áldozatnak. Vajon egy sorozatgyilkossal van dolguk? Eközben Jackson rajtakapja Christ, amint éppen elhagyni készül a szigetet.

Starting: 12-05-2025 18:00:00

End
12-05-2025 19:00:00

Aurélie, a fiatal párizsi étteremtulajdonos egyik napról a másikra egyedül marad, amikor elhagyja a barátja. A nő bánatosan kóborol Párizs utcáin, amikor egy kis könyvesboltban rábukkan egy regényre - az első mondatok nem csak az ő étterméről, hanem róla is szólnak. Vajon sikerül megtalálni a regény szerzőjét.

Starting: 12-05-2025 19:00:00

End
12-05-2025 20:55:00

Az idősődő Georg Körner Bagan-ban várja fiatal menyasszonyát, Anna-t, akit nagy pompa közepette akar feleségül venni. Az esküvő készen áll, de Anna Yangon-ban reked. A fotós, Hendrik segítségét kéri, hogy vigye kocsival Bagan-ba. Az út során lassan érzelmi szálak kezdenek szövődni közöttük. Georg, miközben menyasszonyára vár, megismerkedik Maria-val, a kissé esetlen, jó humorú, de üzleti ügyekben talpra esett asszonnyal. Apránként rájönnek, mennyire hasonlítanak egymásra. Maria felajánlja, hogy megszervezi Georg esküvőjét. Markus Winter, a szállodatulajdonos, barátját, Frank-ot kéri meg, hogy segítsen megtervezni számára egy fontos épületet. Frank azonban teljesen kiégett és képtelen bármilyen tervet összehozni. Felesége utána jön, mert nagyon aggódik érte. Markus megismerteti Frank-ot egy buddhista szerzetessel és Frank úgy dönt, hogy egy időre kolostorba vonul, hogy ismét önmagára találjon.

Starting: 12-05-2025 20:55:00

End
12-05-2025 22:50:00

A grófné árverésre viszi a ménesét, hogy legalább átmenetileg kilábaljon az anyagi gondjaiból. Claudio nehéz szívvel utazik vissza Brazíliába, de úgy érzi, hogy a Nanétól vett búcsú nem végleges. Kitty hazatér Olaszországból, ám férje nélkül, akinek egy görbe este során nyoma veszett.

Starting: 12-05-2025 22:50:00

End
12-05-2025 23:50:00

A grófnő egyre jobban vonzódik Meerungenhez, s nem sejti, hogy a férfi életében felbukkant volt felesége. Claudio két, Rióba szóló repülőjegyet küld a grófnő és Nane számára, és izgatottan várja a találkozást.

Starting: 12-05-2025 23:50:00

End
13-05-2025 00:30:00